Címke: Toszkán Nagydíj

  • Az FIA megtiltja a versenyzőknek, hogy engedély nélkül politizáljanak

    Az FIA megtiltja a versenyzőknek, hogy engedély nélkül politizáljanak

    A Forma-1 versenyzőinek és a motorsport más résztvevőinek ezentúl tilos lesz politikai nyilatkozatokat tenni az FIA engedélye nélkül. A tilalmat az irányító testület Nemzetközi Sportkódexében is lefektették.

    Az elmúlt években számos F1-es pilóta tett politikai nyilatkozatot a versenyen használt öltözetükkel, elsősorban Sebastian Vettel és Lewis Hamilton. Vettel például többször is megjelent a rajtrácson úgy, hogy politikai üzenet volt a pólóján vagy a bukósisakján. Magyarországon 2021-ben a melegek jogairól beszélt, a tavalyi szezonban Miamiban pedig a klímakérdésekre hívta fel a figyelmet.

    Az FIA a Nemzetközi Sportkódex 12. cikkében, a szabálysértések vagy kihágások és büntetések pontban fogalmazza meg a politikai nyilatkozatok új tilalmát:

    „Politikai, vallási és személyes kijelentések vagy megjegyzések általános megtétele és közzététele tilos, amelyek különösen sértik az FIA által az alapszabálya alapján támogatott semlegesség általános elvét, kivéve, ha azt az FIA a nemzetközi versenyek esetében, vagy az illetékes ASN a saját joghatósága alá tartozó nemzeti versenyek esetében előzetesen írásban azt jóváhagyta.”

    A versenyzőket arra is figyelmeztetik, hogy az FIA utasításainak be nem tartása ezentúl a szabályok megsértésének minősül. Nem ez az első alkalom, hogy az FIA lépéseket tesz annak megakadályozására, hogy az F1-es pilóták politikai nyilatkozatokat osszanak meg a sportág közönségével. Például megtiltotta a versenyzőknek, hogy pólót viseljenek a pódium ceremónia során, miután Hamilton a 2020-as Toszkán Nagydíján Breonna Taylor halálával kapcsolatos üzenetet tartalmazó pólót viselt.

    Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

     

  • Hülkenberg akaratlanul is aláásta a Racing Point esélyeit?

    Hülkenberg akaratlanul is aláásta a Racing Point esélyeit?

    A nagy harc a konstruktőri harmadik hely megszerzéséért, minden apró szempont számít. Meglepő módon a Racing Point gyengepontja a beugrósuk, Hülkenberg lehet.

    Lance Stroll nincs jó formában monzai dobogója óta, egy újabb rossz hétvége Imolában pedig azt mutatja, nem változott semmi a jó irányba. És már csak négy verseny van hátra.

    A gpfans.com szerint Hülkenberg hiába szerzett 10 pontot a csapatnak, mégis hátráltatója lehet a brit csapat konstruktőri törekvéseinek.

    Stroll ugyanis élete formájában volt, és Monzában, ha nem rontja el az újraindítást, győzhetett is volna. Csakhogy aztán változott az autó.

    A Toszkán Nagydíjra átfogó újításokkal készült a csapat, és úgy tűnt, ezek működtek is, hiszen Stroll ismét a dobogóért küzdött, amikor defekt miatt nagyot bukott.

    Imolába úgy érkezett meg kanadai, hogy az előző négy versenyen, három kiesést produkált, egyet pedig kihagyott. Ide is egy új csomaggal érkezett a csapat, de Stroll visszautasította, mert nem illettek a stílusához.

    Hogyan lehet az, hogy a pilóták visszajelzésein alapuló új alkatrészek nem működnek nála? A válasz egyszerű, nem az ő véleményéről van szó, hanem arról, amit Hülkenberg egyeztetett a mérnökökkel.

    Több másik csapatnál is előfordul az, hogy az egyik pilótának jobban fekszik az autó, mint a másiknak – elég Verstappen vagy Leclerc esetét nézni. Ez a vezetési stíluson múlik, a jelenlegi autók pedig nagyon érzékenyek az apró változásokra is.

    Jó kérdés, miért hallgatna a csapat egy olyan versenyző tanácsára, akivel utána nem fognak versenyezni. Ha azonban nem ez a probléma, akkor csak remélhetik, hogy Stroll hamarosan újra magabiztosabb lesz.

  • Horner minden évben örömmel látna egy új pályát a versenynaptárban

    Horner minden évben örömmel látna egy új pályát a versenynaptárban

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, hogy örülne a Forma-1-ben egyfajta „szabadkártyás” rendszernek, a Toszkán Nagydíj sikerén felbuzdulva. A királykategória először járt Mugellóban, amely egyike az öt nem megszokott pályáknak a versenynaptárban, amelyeket a koronavírus-járvány miatt tettek be a világbajnoki küzdelembe.

    Max Verstappen főnöke rovatot vezet hetente, és most az jutott az eszébe, hogy jó ötlet lenne minden szezonban egy-egy más pályát bevenni a naptárba, ahol lehetne Forma-1-es verseny:

    „Remek dolog, hogy az F1 ellátogat ezekre a nem megszokott helyszínekre. Jönnek is még, többek között lesz újra futam Isztambulban és Imolában. Amennyiben továbbra is 22 futamos lesz a versenynaptárunk, azt hiszem, hogy jó ötlet lenne egyfajta meghívásos rendszer évente, hogy mehessünk ezeken a különféle pályákon.”

    A Williams versenyzője, George Russell korábban előállt már egy hasonló ötlettel, ő két versenyhelyszínnek adna évente „szabadkártyát”, míg a Mercedes csapatfőnöke valamiylen rotációs rendszernek örülne.

  • Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

    Az FIA betiltotta azon cselekvéseket, amit Hamilton csinált a mugelloi dobogón

    A Forma-1-es versenyzők ezentúl nem viselhetnek nem hivatalos ruhákat a pódium ceremóniákon. Az FIA ezt a döntést a Toszkán Nagydíj után hozta meg, ahol Lewis Hamilton egy olyan pólóban jelent meg a pódiumon, aminek az volt az üzenete, hogy tartóztassák le azon rendőröket, akik meggyilkolták Breonna Taylor.

    A Forma-1 és a Nemzetközi Automobil Szövetség kiállt a rasszizmus elleni harcban a #WeRaceAsOne (egyként versenyzünk) és #EndRacism (vessünk véget a rasszizmusnak) üzenetekkel. Az idei szezontól kezdődően a versenyzők minden egyes futam előtt fekete, End Racism feliratú pólóban állhatnak vagy akár le is térdelhetnek, ezzel is jelezve a rasszizmus és diszkrimináció elleni harcot.

    Két héttel ezelőtt Mugelloban azonban Hamilton már messze túllőtt a célon. A hatszoros világbajnok brit pilóta ugyanis a verseny előtt és a pódiumceremónián is egy olyan pólót viselt, ami az Amerikai Egyesült Államokban sürgősségi orvosként dolgozó Taylor megölésére utalt. A fekete színű póló elején pedig az állt, hogy tartóztassák le azon rendőröket, akik megölték őt. A hátulján pedig Taylor arcképe és „Say her name” (mondd ki a nevét) felirat volt megtalálható.

    Az FIA által összeállított szabálykönyvben nincs olyan pont, ami azt taglalná, hogy a versenyzők mit csinálhatnak és mit nem ilyen körülmények között. Egy kitétel azonban van: semelyik autón nem szerepelhet politikai témájú üzenet.

    Azonban mivel Hamilton pólójának részben politikai üzenete is volt, ezért az FIA kikötötte, hogy a pilóták semmi ilyen nem hivatalos ruhát nem viselhetnek a dobogón, csakis kizárólag a versenyzői overálban vagy a csapat egyen felszerelésében lehetnek. Ez a szabály pedig a verseny utáni interjúk idejére is vonatkozik.

  • Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    Verstappen autójában váltót cseréltek, de…

    A pénteki szabadedzéseket követően az FIA minden egyes alkalommal nyilvánosságra hozza, hogy kellett-e valamelyik autóban alkatrészt cserélni vagy sem. A jelentések alapján pedig rengeteg csapat folyamodott a sebességváltó kicseréléséhez az Orosz Nagydíjra.

    Ez pedig a Mugelloban történő tömeges kieséseknek az eredménye. A szabály ugyanis azt mondja ki, hogy ha nem fejezel be egy versenyt, akkor a következő futamon büntetlenül cserélhetsz sebességváltót. Ebből következik, hogy akik nem tudták befejezni az első Toszkán Nagydíjat, azok éltek is ezzel a lehetőséggel.

    Az egyik ilyen versenyző Max Verstappen volt, aki már az első körben elásta magát a sóderágyban az előző futamon. Rajta kívül még Kevin Magnussen, Lance Stroll és Carlos Sainz Jr autójában kellett kicserélni ezen egységet.

    Pierre Gasly AlphaTaurijába is új váltó került, azonban nála más a helyzet. A francia ugyanis teljesítette az előírt hat versenyt, amit egy sebességváltóval ki kell bírni, így ő is büntetlenül kaphatott újat.

  • Leclerc: Lewis megérdemli Schumacher rekordjait

    Leclerc: Lewis megérdemli Schumacher rekordjait

    A Mercedes pilótája Lewis Hamilton kiegyenlíthet Michael Schumacherrel győzelmek tekintetében. Hiszen, ha győzni fog a brit hatszoros világbajnok, akkor az örök ranglista élére fog kerülni 91 győzelemmel, holtversenyben a németek legendájával. Charles Leclerc szerint a brit megérdemli a sikert.

    A Ferrarinak nem sikerült a legjobban a jubileumi hétvégéje Mugelloban két héttel ezelőtt. Leclerc a nyolcadik, Sebastian Vettel pedig csak a tizedik lett. A monacói jobb versenyre számított a jól sikerült időmérő után:

    „Mindig jó érzés Ferrari pilótának lenni. De a teljesítmény nem volt olyan, mint amit reméltünk. Ez most egy nehéz szituáció. Jó szombatom volt, de a vasárnap már nem sikerült jól.” – mondta a Speedweek-nek.

    A 22 éves versenyző szívébe zárta a pályát:
    „Szeretem ezt a pályát. Elsőre szkeptikus voltam az előzési lehetőségekkel kapcsolatban, de minden sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Persze, a piros zászlók, illetve a balesetek is segítettek. De összességében tényleg sokkal könnyebben lehetett előzni, és könnyebben meg is tudtak előzni, mint ahogyan arra számítottam.” – mondta.

    Természetesen Leclercet megkérdezték arról a rekordról is, amit Lewis Hamilton elérhet a hétvégén:
    „Lewis megérdemli azt a rekordot. Rendkívül kiegyensúlyozott volt az elmúlt években, és mindig is a legjobb helyekért csatázott. Persze, egyrészt szomorú, hogy Michael rekordja meg fog dőlni, azonban Lewis nagyon keményen megdolgozott érte, szóval örülök neki, hogy az övé lesz a rekord.” – zárta Leclerc.

  • Nem csapott nagy bulit Albon első dobogója után

    Nem csapott nagy bulit Albon első dobogója után

    Alex Albon Mugellóban szerezte meg élete első Forma-1-es dobogóját. Már többször is nagyon közel járt ehhez, legutóbb az idénynyitón, de most jött végre össze, hiszen a harmadik helyen futott be a Toszkán Nagydíjon. Nagy ünneplést várna az ember egy ilyen mérföldkő után, ám a Red Bull pilóta esetében koránt sem ez volt a helyzet.

    „Jó érzés, őszintén, boldog vagyok” – mondta el Albon érzéseit első dobogójával kapcsolatban. „Néhányszor nyílt már esélyünk arra, hogy ezt megszerezzük és egyértelműen hamarabb akartam ezt, de remek. Jókor is történt meg őszintén szólva, mert elég sok beszélgetés volt velem kapcsolatban.”

    „Úgy éreztem, Spában és Monzában egyre jobb lettem, mintha fejlődnék” – tette hozzá. „Szóval tényleg jó, hogy olyan eredménnyel zárult a hétvégém, mint amilyet megérdemlek. És nyilván a garázs hozzám tartozó része is örülhetett, mert már egy ideje nem volt dobogón.”

    Ezután Albon rátért arra, hogyan töltötte a verseny utáni estét, és elárulta, nem ment el ünnepelni.

    „Egyedül voltam, egy gyertyafényes vacsorán. Elfogyasztottam egy marhasteaket, illetve egy tiramisut. Ezt követően elmentem aludni. Elég tragikus volt” – természetesen megvolt enne az oka. „Egy filmes napot kellett csinálnunk egy gokartpályán hétfőn, ezért Olaszországban kellett maradnom. Abban a hotelben voltam, amelyben egész hétvégén. Teljesen egyedül. Igazából mellettem lakott egy pár, akik nem is ismertek.”

    „Azt mondanám, a jobb meneteim közé tartozott” – tért vissza a hétvégéjére. „A szombat az egyik achillesem ezzel az autóval. De ez egyre jobbá válik, ahogy jönnek a fejlesztések az autóhoz. Kicsit magabiztosabban éreztem magam, jobban ráéreztem az autó ritmusára, ez a vasárnapokon is segített. Mindenesetre Mugello egy nagyon jó verseny volt.”

  • Mugello az F1 több problémájára is rávilágított

    Mugello az F1 több problémájára is rávilágított

    A Toszkán Nagydíj nemcsak, hogy első verseny volt ezen a néven, hanem Mugello révén az első olyan pálya idén, ami eredetileg nem szerepelt a naptárban.

    Egyrészt a kényszermegoldás azt is jelentette, előfordulhatnak hibák a tervezésben, amire most derülhetett először fény. Másrészt pedig láthattuk a mai versenyautókat egy régi stílusú – nem Hermann Tilke által tervezett – pályán.

    Más típusú pálya – előzni így is nehéz!

    Már a szabadedzések során kiderült, ez nem a mostani autók szokványos környezete, látszott, hogy az aszfalt szűkebb, mint a jelenlegi pályák többségénél. Ez pedig elővetített két dolgot is: nehéz lesz előzni, mert nem lesz rá hely, illetve – ahogy az a betétfutamokon is volt – ütközések várhatók, főleg a rajt utáni helyezkedésben.

    Az előzések problémája nem újkeletű dolog, az autók nagy kanyartempója, rövidebb féktávja miatt kevesebb a lehetőség kifékezésekre. Ráadásul az autók mérete is szinte folyamatosan növekedett az elmúlt években, a pályák szélessége azonban nem.

    Az új versenyhelyzetek, – főleg a helyezkedés miatt – olyan dolog azonban, amivel a mezőny nagy részének jó ideje nem volt dolga. Legutóbb 2016-ban Azerbajdzsán érkezésével avatott az F1 új helyszínt, és akik a nevelőszériákban autóztak akkor még, ők is ugyanazokat a pályákat járták végig, mint a nagy sorozat.

    Felkészületlenség a szervezés terén, vagy meggondolatlanság az FIA részéről?

    Emellett a másik feltűnő dolog az volt, hogy Mugello infrastruktúrája sem volt a megszokott szinten. A Stroll kicsúszásánál lévő védőfalak szinte nevetségesnek tűntek, a mentés – talán a megnyitások elhelyezkedése miatt – lassabban folyt, mint amihez eddig hozzászokhattunk.

    Korábbi pilóták már a hétvége előtt aggodalmukat fejezték ki, hogy a sok magas tempójú kanyar jobban igénybe veszi majd a fizikai erőnlétüket, és ez veszélyesebbé teszi a pályát. Azonban az FIA megfigyelői mindent rendben találtak.

    Mégis, amikor éles helyzetben kellett volna helyt állni, mintha nem működött volna annyira gördülékenyen a dolog. A közvetítésbe is bekerült, ahogy a pályabírók egymással ordítozva épp majdnem leejtik a daruról az autót. Ez pedig nem vet jó fényt a pályára és a további „szokatlan” versenyhelyszínekre sem, ahol számítani lehet majd hasonló helyzetekre.

    Ez megmutatja azonban, miért olyan magasak a pályákkal szemben támasztott követelmények. Valamint azt is, miért nehéz egy helyszínnek be- vagy visszakerülnie a versenynaptárba. Azonfelül pedig megmutatja, milyen kevés lehetősége van az F1-nek, ha változtatni szeretne a szokásos menetrenden.

  • Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    Ez a versenyző nyűgözte le 2020-ban eddig leginkább a rajongókat

    21 versenyző teljesített eddig bármilyen futamot 2020-ban, és 9 futamon vagyunk túl a 17 versenyes világbajnokságból. A kérdés adott: féltávnál ki nyűgözte le eddig leginkább a rajongókat? Az F1.com feltette ezt a kérdést, amelyre több, mint 87.000-en válaszoltak, és itt az eredmény!

    Ki kaphatta a legtöbb szavazatot? A bajnokságot uraló Lewis Hamilton, aki most már minden eddig rekord megdöntésével a történelem könyvekbe kerül? Olyan közönségkedvencek, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc?

    Nos, a számok azt mutatják, hogy olyasvalaki nyert, aki nincs a jelenlegi top három csapatban, sőt, még csak a dobogó tetején sem állhatott eddig. Íme, a top öt.

    5. Daniel Ricciardo – a szavazatok 7%-val
    Az ausztrál pilóta ragyog jelenleg a Renault alakulatával, és 53 pontjával hetedik a világbajnoki összetettben. Negyedik lett Belgiumban, ahol megfutotta a versenyben elért leggyorsabb kört is. Hatodik lett az Olasz Nagydíjon, és újra negyedik lett Toszkánában, így szinte biztos, hogy hamarosan a Renault újra a dobogón találhatja magát. A szavazók 7%-át győzte meg ezzel.

    4. Max Verstappen – a szavazatok 11%-val
    A Red Bull repülő hollandja minden alkalommal amikor a célba ért dobogón végzett, ráadásul Silverstoneban megnyerte a 70. Évfordulós Ünnepi Nagydíjat, a negyedik helyről rajtolva. Az utolsó két futamon kiesett és frusztrált lett Verstappen, de így is megkapta a szavazatok 11%-át.

    3. Lewis Hamilton – a szavazatok 12%-val
    A bajnokságot vezető Hamilton nem csak pályán, hanem azon kívül is alakít idén. Eddig a kilenc futamból hatot megnyert, és 190 pontot szerzett. Egyre biztosabbnak tűnik a hetedik világbajnoki címe is. Feltehetően megdönti Michael Schumacher 91 futamgyőzelmét is, ez a teljesítmény 12%-ra volt elég.

    2. Pierre Gasly – a szavazatok 18%-val
    Amióta 2019-ben dobta a Red Bull, és a leányvállalat Toro Rossóhoz tért vissza, Gasly remek formát mutatott, majd megkoronázta ez az AlphaTauri monzai győzelmével, amely neki az első volt. A faenzai kiscsapat utoljára 2008-ban, még Sebastian Vettel sikerével érezhette ugyanezt ugyanitt. Az Olasz Nagydíj megnyerése ellenére sem ő nyert, hanem…

    1. Lando Norris – a szavazatok 23%-val
    Negyedik jelenleg a bajnokságban, és Norris a korlátozások alatt is kiválóan szórakoztatta a nagyérdeműt a Virtual Grand Prix sorozatban, majd némi meglepetésre a dobogón kezdett a 2020-as igazi szezonnyitón. Azóta minden futamon pontokat szerzett, Magyarország kivételével de Olaszországban például negyedik lett. Mindez elég lett ahhoz, hogy bezsebelje a szavazatok 23%-át, és ezzel ő lett a félév legjobban teljesítő versenyzője a rajongók szerint. Vajon a szezon végén is első lesz?

  • Hamilton: Az F1 a piros zászlóval próbál show-t csinálni

    Hamilton: Az F1 a piros zászlóval próbál show-t csinálni

    Lewis Hamilton szerint a Forma-1 szándékosan próbál piros zászlós megszakításokkal show-t csinálni.

    A mugellói Toszkán Nagydíjon kétszer is lengették a piros zászlót, két komoly balesetet követően. Először egy tömegbaleset miatt kellett, ami a célegyenesben történt egy safety car-os fázis után. Sokan a Mercedes pilótáit hibáztatták emiatt, de ők azt mondták, hogy a biztonsági autó fényei későn aludtak el. Sőt, Lewis Hamilton ennél még tovább ment, ő a piros zászlókat is kifogásolja.

    Amikor azt kérdezték tőle, hogy szerinte kockáztatja-e a Forma-1 a biztonságot a show érdekében, így válaszolt: „Nem tudom, nem akarok túllőni a célon. Tudom, hogy a rajongók nagyon izgatottak voltak az újraindítás miatt. Mégis úgy tűnt Monzában, mintha egy darab papír miatt is elővennék a piros zászlót és elrendelnének egy új rajtot. Megértem miért, és azt is, hogy izgalmas. A versenyek unalmassá válhatnak, miután mindenki beáll a tempójára és nagyobb különbségek alakulnak ki. A NASCAR-ban az van, hogy mindig előveszik a sárga zászlót meg a safety cart, hogy izgalmas maradhasson a verseny. De mindenképp számításba kell venni a biztonságot is.”