Címke: Törökország

  • Lehet újra Török Nagydíj a Forma-1-ben 2020-ban?

    Lehet újra Török Nagydíj a Forma-1-ben 2020-ban?

    A török kormányzat elismerte, hogy akár Isztambul is az egyik helyszíne lehet a 2020-as koronavírus által megvariált versenynaptárnak. Legutóbb Nürburgring, Portimao és Imola kerültek be, és ezzel 13 versenyhelyszínnél járunk, ami még bővülni fog. Chase Carey így nyilatkozott erről:

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy komoly lépéseket tettünk annak érdekében, hogy véglegesíthessük a 2020-as szezonra vonatkozó terveinket.”

    Az már kiderült, hogy az amerikai kontinensre nem utazik el idén a száguldó cirkusz. Közel-keleti helyszínek várhatóak, és ott is végződne a jelenlegi versenynaptár tervezet. Törökország utoljára 2011-ben rendezhetett versenyt az egyébként népszerű Istanbul Parkban, 2020-ban pedig visszatérhetnek ide. Az ország vezetése bejelentette, hogy: „a Török Köztársaság elnökének az égisze alatt az Istanbul Park versenypálya tovább dolgozik azon, hogy a 2020-as Forma-1-es versenynaptár részese lehessen.”

    A Forma-1 vezetése reménykedik benne, hogy akár 18 versenyt is rendezhetnek idén, még ha a sportág nem is utazhat el Amerikába, Brazíliába és Mexikóba a COVID-19 járvány terjedése miatt. Rohonyi Tamás, a brazil futam promótereként a Salzburger Nachrichtennek nyilatkozott:

    „Nem lepődtünk meg a törlésen, de nem tudjuk elfogadni annak az okát.”

    A hamarosan következő Spanyol Nagydíj megrendezése is kétséges jelenleg, mivel Barcelona közelében a népesség jelenleg is szenved a vírus visszatérése miatt. Olaszország ezzel szemben három nagydíjnak is helyt ad: Monza már megszokott, de a Ferrari pályája Mugello és a korábbi San Marino Nagydíj helyszín Imola új elemei a versenynaptárnak. Angelo Sticchi Damiani, az olasz autósport szövetség, az ACI elnökeként érthetően boldog, és ezt el is mondta a RAI Rádiónak:

    „Nagyon elégedett vagyok. A világ most fogja fel, hogy Olaszország az egyetlen olyan ország, ahol három olyan pálya is adott, ami megfelel a Forma-1-nek is, köszönhetően a nagy szeretetünknek a sportág iránt.”

  • Kimi visszatérne a rali világbajnokságra!

    Kimi visszatérne a rali világbajnokságra!

    Amennyiben 2018-ban végleg befejezné a Forma-1-et, Kimi Räikkönen újra tenne egy próbát a WRC-ben. Ezt ráadásul nem másutt állítja, hanem egy rajongó kérdésére válaszolta, a tegnap óta kapható aktuális F1 Racing magazinban. Kerry Millward Nagy Britanniából kérdezte, hogy visszatár-e még valaha a WRC-be, erre Räikkönen: „Egy pár raliversenyre talán, pusztán az élvezetért. Reménykedem benne, hogy összejön.”

    A 38 éves versenyző 2009 és 2011 között volt aktív részese a rali világbajnokságnak, és először csak vendégszereplő volt a 2009-es finn ralin. 2010 és 2011 között azonban már rendszeres résztvevője volt a versenyeknek. A legjobb helyezése 2010-ben egy összetett ötödik hely volt, Törökországban. A végelszámolásnál mindkétszer tizedik lett a bajnokságban. 2012-ben aztán a Lotus csapattal visszatért a Forma-1-be.

    A királykategóriában azonban 2018 végén lejár a szerződése a Ferrarival, és valóban könnyen újra a rali világában találhatjuk, akár a ralikrossz világbajnokságon is:
    „Ugyan még nem volt időm tesztelni ilyen autót, de már párszor felajánlották. Mókásnak tűnnek, hasonlóak a WRC autókhoz, de nagyobb a teljesítményük. Nagyon jó lenne legalább kipróbálni egy ilyet.”

    A Citroën DS3-asról, amit annak idején hajtott, remek véleménye van, szerinte a legjobb, amit raliautóként eddig vezethetett: „Könnyű és agilis, nagy erővel, – igazán élveztem! Bonyolult volt azért igazán gyorsan vezetni, és még figyelni kellett a jegyzetekre is. Vezetni azonban nem volt nehéz. A tesztpályán gyorsnak lenni meg egy dolog, egy igazi rali etapon azért némileg bonyolultabb volt.”

    Ami Räikkönent biztos nem érdekli, az egy olyan jellegű indulás az Indy 500-on, mint amilyenben tavaly része volt Fernando Alonsonak, így ennyit válaszolt William Jonson-Smith kérdésére: „Már nem érdekel. Az Indy egy remek verseny, és pár éve biztosan szívesen részt vettem volna benne. Ma már azonban nem.”