Címke: Törökország

  • Wolff szerint nem jó, hogy változik az F1 naptár, és emiatt Grosjean kiesik

    Wolff szerint nem jó, hogy változik az F1 naptár, és emiatt Grosjean kiesik

    Toto Wolff csalódottságának adott hangot, amiért Romain Grosjean kénytelen kihagyni azt a lehetőséget, hogy egy Mercedesszel körözhessen a hazai közönsége előtt. A Francia Nagydíjat egy héttel előrébb hozták, hogy sikerüljön egy második versenyt szervezni a Red Bull Ringre, miután kénytelenek voltak törölni előbb a Kanadai Nagydíjat, majd a törökországi fordulót.

    A Mercedes készen állt arra, hogy Grosjean demonstrációs köröket futhasson Paul Ricard versenyhétvégéjén, majd ezt követően egy komolyabb tesztre. A demóból azonban már nem lesz semmi, mivel a francia pilótának versenye lesz az IndyCarban azon a hétvégén. A versenynaptár változásáról így nyilatkozott Wolff:

    „Szégyene ez a Francia Nagydíjnak, mivel remek programot készítettünk elő Romainnek sé az autónak, és lett volna pár kör a rajongók kedvéért, de ezt most így mégsem tehetjük meg. Mindenesetre így is lesz majd velünk egy rendes tesztje, a verseny után. Ausztriával kapcsolatban viszont azt mondhatom, hogy a csapatok számára nincs is jobb, mint 10 nap ott a hegyekben a legideálisabb egy duplaforduló helyszínnek.”

    A menetrend ilyen késői változása komoly logisztikai kihívást jelentett volna, amennyiben a versenyeket nem Európában rendeznék meg. A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto dicsérte az F1-et a helyzet kezeléséért, és azért, hogy tisztességesen figyelmeztette a csapatokat a tervezett változásokról:

    „Szerencsések vagyunk, hogy időben értesültünk arról, hogy Törökországot valószínűleg törölni fogják, így nem kellett oda semmilyen eszközt küldeni vagy szállítani, így logisztikai szempontból nem merültek fel ezek a költségek akkortájt. Lesz helyette egy újabb európai futamunk, ami logisztikailag gyakorlatilag a legegyszerűbb feladat, egy dupla hétvége Ausztriában. Ahogyan átrendezték a naptárat, segíti a jelenlegi logisztikánkat, valamint költségkímélő is, így összességében ez elfogadható és nagyszerű.”

  • A Red Bull Ring kitrükközte: 39.000 nézőt fogadhatnak!

    A Red Bull Ring kitrükközte: 39.000 nézőt fogadhatnak!

    A Red Bull Ring különleges kialakításának köszönhetően Helmut Marko reménykedik benne, hogy Ausztriában tele lesznek a lelátók a Forma-1 rajongóival. Az Osztrák Nagydíj amúgy is szerepelt már a 2021-es versenynaptárban, de a Kanadai Nagydíj törlésre került, ennek a helyettese Törökország szintén kiesett, így megnyílt az út egy újabb osztrák duplaforduló előtt.

    Tavaly ez a formátum már működött, hiszen az Osztrák Nagydíjjal kezdődött végül a szezon, amelyet rögtön az ezt követő hétvégén követett a Stájer Nagydíj, szintén a Red Bull Ringen. 2020-ban a rajongókat nem engedték be a szigorú koronavírus korlátozások miatt, de még a lazább szabályzás mellett is Ausztria 3000 szurkolóra korlátozza a szabadtéri rendezvények nézőszámát. A Red Bull Ring kialakítása miatt azonban van egy kiskapu. Marko, a Red Bull versenyzői programjának irányítójaként így nyilatkozott a Formel1.de-nek:

    „A lelátóknak mind saját be- és kijárata van. Ez azt jelenti, hogy minden egyes tribün különálló egység, így a nézők nem érintkeznek egymással. A Red Bull megmutatta már, hogy milyen szuper szervező, és nagyon hatékonyak vagyunk, tesztbizonylatokkal, felmérésekkel, vagy amit előírnak a hatóságok vagy a kormány. Ebből kiindulva úgy vélem, hogy elfogadható számú nézőnk lesz.”

    Amennyiben a szabályok értelmében tehát minden egyes lelátó technikailag saját eseménynek számít, akkor ez azt jelenti, hogy a Red Bull Ring 13 lelátóján naponta akár 39 000 szurkoló is részt vehet az Stájer Nagydíjon júniusban. Mivel az Osztrák Nagydíj utána már júliusban lesz, még nem tudni, hogy abban a hónapban milyen korlátozások lennének érvényben.

    Ami azonban továbbra is veszélyeztetheti mindkét versenyt, az az, hogy Ausztria betiltotta a közvetlen repülőjáratokat az Egyesült Királyságból. Marko azonban arra számít, hogy a probléma „addigra megoldódik”, hozzátéve, hogy „még van egy kis időnk a versenyekig”.

  • Török sajtó: Törölni fogják az isztambuli versenyhétvégét!

    Török sajtó: Törölni fogják az isztambuli versenyhétvégét!

    A török média, és a sportágat közvetítő S Sport csatorna is azt állítják, hogy megszületett a döntés arról, hogy a Kanadai Nagydíjat helyettesítő Istanbul Parkot is törlik a versenynaptárból.

    Günther Steiner kifejezte emiatt aggodalmát a pletykák miatt, hogy újabb változás előtt áll a 2021-es Forma-1-es versenynaptár. A török veszteséget pedig oly módon lehetne kompenzálni, hogy egy újabb versenyt kapna valaki már a versenynaptárban, akiknek már fix helye van: így akár szóra jöhet a Red Bull Ring újra, vagy Paul Ricard. Amennyiben az Osztrák Nagydíjat dupláznák meg, az újabb gondot jelentene a csapatoknak, hiszen négy egymást követő hétvégén is dolgozniuk kellene. A Haas csapatfőnöke erről így nyilatkozott:

    „Alapvetően bármi megtörténhet. Vannak azonban határok, hogy mit várhatunk el az embereinktől. Ha azt kellene mondanunk a munkatársainknak, hogy hat hétig nem jöhetnek haza, az igazságtalan lenne. Vigyáznunk kell, hogy ne vigyük túlzásba az emberekre nehezedő terheket. Így nem gondolom azt, hogy ez lenne a jó megoldás.”

    Steiner szerint a jelenlegi 23 futamos tervezet is már az eredeti formájában is eléggé megterhelő lett volna:

    „2020-ban mindannyiunknak egy nehéz szezonja volt, így ha idén minden verseny megrendezésre kerül, az év vége szintén kemény lesz. Persze remélem, hogy nem kerül sor további törlésre, de nem vagyok benne biztos, hogy évekig tudunk versenyezni ilyen menetrenddel.”

    Az jelenleg a vélekedés, hogy a Forma-1 vezetése egyszerűen véglegesen törli a június 13-i dátumot, ahelyett, hogy megpróbálják helyettesíteni Törökországot Mugellóval vagy Nürburgringgel.

  • Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Stefano Domenicali keményen dolgozik a 2021-es Forma-1-es versenynaptár legutóbbi problémáján, állítja Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Miután nemrég törölték a Kanadai Nagydíjat, az F1 vezérigazgatója az utolsó pillanatban megegyezett az Istanbul Parkkal. A brit kormányzat azonban Törökországot feltette az úgynevezett koronavírus miatti „vörös listájára”, ami azt jelenti, hogy az Angliába visszatérő F1 csapattagokra két hét karanténkötelezettség vár. Domenicali az olasz Skynak beszélt arról, hogy meg akarja oldani ezt a gondot:

    „Nem akarunk változtatni már a menetrenden, vagy elhalasztani további versenyeket. Jelen pillanatban azonban nem tudjuk azt, hogy kellene ezt kivitelezni.”

    Mugello és Nürburgring lehetnek azon pályák, amelyek esetleg beugorhatnak még, de Domenicali egyelőre hárít:

    „Ezzel kapcsolatban nem tudok megerősíteni semmit sem. Nincs még semmi. A napokban megpróbáljuk megtudni, hogy van-e esély kivételezésre, hogy ne kelljen változtatni a tervezett versenynaptáron. Amennyiben nem ez a helyzet, akkor vannak még lehetőségeink, amelyeket meg kell vitatnunk azon igényünk szerint, hogy megtartsuk a versenynaptárunkat ugyanannyi futammal mint tervezve volt, hiszen egy pillanatot sem akarunk kihagyni ebből a remek szezonból. Jövő héten már tudni akarjuk, hogy merre tovább. Megvan az akarat, hogy maradjunk a jelenlegi futamszámnál, de folyamatosan figyelembe kell vennünk a változó helyzetet.”

    A Török Nagydíjjal kapcsolatos problémákról így nyilatkozott a Mercedes részéről Toto Wolff:

    „Először is, nem igazán kellemes egy karanténhotelban várakozni, de Stefano Domenicali most dönt arról, hogy miképp szervezzen meg mindent. Ha tisztább képet kapunk a helyzetről, akkor eldönthetjük majd, hogy mely alkalmazottak maradnak a kontinentális Európában, és kik térnek haza.”

  • Ecclestone: Soha nem volt még ilyesmi a Ferrarinál

    Ecclestone: Soha nem volt még ilyesmi a Ferrarinál

    Bernie Ecclestone is láthatta, hogy véget ért a szerelem Sebastian Vettel és a Ferrari között. Aki látta a Drive to Survive legutóbbi sorozatát, szemtanúja lehetett a német pilóta irritálásának. Vettellel a 2020-as Forma-1-es szezon kezdete előtt közölte a Ferrari, hogy 2021-re nem tartanak már rá igényt, a bejelentést pedig szívére vette Sebastian. A csapat iránti bizalma megszűnt, és már a korábbi formáját se hozta, egyetlen dobogós helyezés kivételével, Törökországban. Ecclestone szerint sokan elfeledték azt, hogy Vettel mennyire is érzékeny lelkületű, árulta el a német Sport1-nek:

    „Beszélgettünk mindenféléről, és a legjobb amit magával tehet, ha elfelejti a ferraris éveit. Amit kevesen tudnak róla, hogy mennyire is érzékeny. Szereti azt, ha kedvelik az emberek. Ez pedig a Ferrarinál soha nem történt meg vele. Most visszatért a rendes kerékvágásba. Nem szívesen igazolt volna olyan csapathoz, amelynél nincs kihívás, ahol csak úgy nyert volna. Most egy új alakulatnál van, akiknek segíteni akar a fejlődésükben, ahogy ment az a Red Bull-nál is. Négy bajnoki címet nyert az energiaitalosokkal, de ezt nem brit istállóval nem tudná elérni.”

    Tavaly Vettel egyre inkább lemaradt, és még többet hibázott. A német versenyző nem érezte már jól magát a bőrében a Scuderiánál, ami látható volt a Drive to Survive legutóbbi évadában. Ecclestone szerint Vettel már csak ezért is nagyon örül annak, hogy csatlakozhatott az Aston Martinhoz:

    „Tavaly átélhette azt, hogy nem tették boldoggá, és nem kapott teljes támogatást. Talán emiatt is volt ingerült. Csak a megfelelő csapat kellett neki, és biztos vagyok benne, hogy most jó helyen van. Itt figyelnek rá, és biztos vagyok benne, hogy ezért sikeres lesz velük.”

  • A SHELL bemutatja a karbonsemleges kenőanyag portfólióját Európában

    A SHELL bemutatja a karbonsemleges kenőanyag portfólióját Európában

    A Shell mai nappal bejelenti a legnagyobb szén-dioxid semleges programját a kenőanyag piacon, ezáltal Partnereink már karbonsemleges olajokat is választhatnak a személygépjármű és további szektorokban.

    A Shell mai nappal bejelenti, hogy szén-dioxid semleges kenőanyagokat gyárt személygépjárművekhez, teherautókhoz és ipari berendezésekhez. Ez a kezdeményezés nagyban segíti kiszolgálni a növekvő igényét partnereinek, legyen szó akár szállítmányozásról, akik csökkenteni szeretnék a szén-dioxid lábnyomukat illetve ellensúlyozni a kibocsátást egy jól megválasztott kenőanyag által.

    A program során világszinten a Shell kompenzálja a teljes termék életciklus alatt történő CO2 kibocsátást több mint 200 millió liter teljesen szintetikus kenőanyag kapcsán, ami egyenértékű 340,000 autó CO2 kibocsátásával, de a cél a 700,000 tonna szén-dioxid kibocsátás éves szinten. Európát tekintve mindez több mint 60 millió liter teljesen szintetikus kenőanyagot és 130,000 személygépjárművet és közelítőleg 280,000 tonna szén-dioxid kibocsátás kompenzálását jelenti éves szinten.

    Parminder Kohli, Shell Vice President Lubricants Europe, Russia and Africa nyilatkozata alapján: “A világ legnagyobb kenőanyag gyártójaként törekednünk kell a partnereink igényeinek teljes mértékű kiszolgálására. Azon munkálkodunk, hogy elkerüljük, de legalábbis csökkentsük a károsanyag-kibocsátást, azzal, hogy megújuló energiaforrásokat használunk a kenőanyagok gyártása során, csökkentjük a gyártás során keletkező hulladék mennyiségét, és növeljük a működésünk energia hatékonyságát. Továbbá segítséget nyújtunk partnereinknek, hogy ellensúlyozni tudják a károsanyag kibocsátást, ha a megfelelő kenőanyagot választják. Ez egy út a sok közül, mellyel környezetünkért tehetünk.”

    A Shell karbonsemleges kenőanyagai a főbb piacokon lesznek elérhetőek Európában, mint az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország, Hollandia, Belgium, Luxemburg és Törökország. Ezen termékek elérhetőek lesznek azon piacokon is, ahol a Shell hivatalos forgalmazói vannak jelen, mint például Magyarország. A Shell ellensúlyozza a kibocsátást egy válogatott teljesen szintetikus kenőanyag termékportfólió által, ami magába foglalja: a Helix személygépjármű motorolajat, a Rimula tehergépjármű motorolajat és széles körben ipari kenőanyag családjait is, mint például a Shell Omala, Shell Naturelle, és jónéhány Shell Gadus termék a szélerőművi szektorban.

    Ez a program hozzájárul a Shell által kitűzött célhoz, hogy 2050-ig (vagy hamarabb) nulla kibocsátású energiavállalat legyen, ezzel is segítve a környezetet. Míg a kibocsátás elkerülését és csökkentését célzó intézkedések kínálják a legjobb módszert az emisszió hosszú távú leküzdésére, a követelményekhez igazodó megoldások bevezetéséig a Shell portfólióján és teljes ellátási láncán keresztüli szén-dioxid-ellensúlyozó program azonnali megoldást kínálnak a CO2-kibocsátás csökkentésére.

    A Shell természeti alapú szén-dioxid-kibocsátási portfóliója kompenzálni fogja e termékek teljes életciklusának CO2-kibocsátását, az alapanyagtól a csomagoláson át a gyártást és értékesítést is beleértve, kiegészülve a felhasználással. Az így készült szintetikus Shell kenőanyagok teljes életciklusában ellensúlyozza a CO2 kibocsátást több tevékenységével, mint faültetési kampányok, megújuló energiaforrások kutatása és fejlesztése, karbonkvóta vásárlása. Minden egyes szén-dioxid kibocsátási egység (karbon kredit) segít csökkenteni az üvegház hatású gázok termelődését, ami 1 tonna CO2 -vel egyenértékű.

  • Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Monaco, Baku és Kanada helyettesei is készen állnak

    Több forrás is egybehangzóan állítja, hogy Monaco, Azerbajdzsán és Kanada Nagydíja is kimaradhat idén, amit a következő hónapban jelenthetnek be. Az Ausztrál Nagydíjat már eltolták egy későbbi időpontra, a Kínai Nagydíj pedig jelenleg úgy fest, hogy idén is elmarad.

    Világszerte megindultak a koronavírus miatti oltási programok, de a járvány nem csitul. A második és harmadik hullám nagyobb problémákat okoz mindenütt, köszönhetően részben az új mutációknak is, mint tavaly. Kevés F1-es verseny maradt meg a 2020-ra tervezett 22 futamos versenynaptárból, de a jogtulajdonos Liberty Media talált alternatív megoldást, így végül lett 17 verseny. Ennek eredményeképp a tévés jogdíjak 80%-a, ami kb. 800 millió euró, csak összegyűlt.

    A 2021-es versenynaptár 23 futammal indult, de máris vannak változások. A szezonnyitó Ausztráliában elmarad és a verseny novemberre került át, a kínai show pedig teljesen elmarad. Sanghaj helyére így Portimão kerül. Az FIA elnöke, Jean Todt szerint azonban a változásoknak ezzel még koránt sincs vége. A bennfentesek szerint Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenye is kieshet a versenynaptárból, ahogy megtörtént az tavaly is. A következő hónapban erről már többet lehet majd tudni.

    A monte-carlói és a bakui versenyeket utcán tartják, és emiatt hónapokkal az események előtt megkezdik velük a munkát. A nagy bizonytalanság miatt a szervezők nem mernek és nem is akarnak kockáztatni, így időben döntést kell hozniuk arról, hogy merre tovább. Miután súlyosak Franciarországban a járvány okozta esetszámok, az Automobile Club de Monaco (ACM) már el is törölte a történelmi Monte-Carlo Rally-t a héten. A rendezvény január végén lett volna. A WRC verseny előkészületei egyelőre folynak tovább, terv szerint a program jövő héten indul. Az ACM a szervezője a Forma-1-es futamnak is a hercegségben, amelyet 2020-ban március közepén jelentették be, hogy törölnek.

    Kanada hermetikusan lezárta a határait a külföldiek előtt, és nagyon szigorú intézkedéseket hoztak a koronavírus-járvány miatt. Ahogy Monacóban és Bakuban, a Circuit Gilles Villeneuve pályánál is a nézőtéri lelátók és a paddock építése korán el kell, hogy kezdődjön. Tavaly Montréal a futamát április elején töröltette.

    A Liberty Media azonban máris talált helyettest Ausztrália és Kína helyére, mégpedig Imolát és feltehetően Portimãot. Mindkét versenyhelyszín szerepelt tavaly az újragondolt versenynaptárban. Amennyiben Monaco, Azerbajdzsán és Kanada versenyei valóban törlésre kerülnek, máris adottak alternatívák. Törökország és az Istambul Park venné át Monaco szerepét májusban, az olasz mugellói pálya és a német Nürburgring pedig szerepet kaphatna június elején.

  • Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Mivel a Vietnámi Nagydíj nem kerül megrendezésre 2021-ben sem, egy üres hely keletkezett a versenynaptárban, amit Imola tölthet be, a legnagyobb valószínűség szerint.

    A 2020-as év korántsem így alakult, mint ahogy előre eltervezték. A régi autók utolsó éve lett volna, visszatért volna a Holland Nagydíj, és bemutatkozott volna Vietnám a Forma-1-ben.

    Hanoi Street Circuit, Vietnám, racingline.hu
    A Vietnámi Nagydíj épülő pályája Hanoiban, Fotó: f1vietnamgp.com

    Ehelyett a járvány mindent egy évvel eltolt, a szabályokkal kezdve a tervezett új helyszínekig. Mikor azonban a Vietnámi Nagydíj megálmodóját letartóztatták, az esemény teljesen kikerült a tervek közül.

    Ez pedig egy üres időpontot hagyott az előzetes versenynaptárban, amit egy idén beugró pálya tölthet be. A RaceFans szerint Imola lehet a legnagyobb esélyes, de Istanbul és Portimao is versenyben van még az időpontért.

    Mindhárom helyszínen eseménydús versenyt láthattunk a pilóták tapasztalatlansága és a csapatok adathiánya miatt. Törökországban és Portugáliában az eső is rásegített, így talán Imola szolgáltathat hosszabb távon is izgalmas versenyeket.

    Imolában, a Ferrari bázisához közel sok szurkolót tudna megmozgatni egy újabb verseny, míg Portimao esetében a Portugál Nagydíj 24 éves szünete miatt nem biztos, hogy ugyanez lenne a helyzet. Az időpont ezenkívül épp a Ramadánra esik, így ez nem lenne jó időpont Törökország számára sem.

  • Fél óra múlva kezdődik Sergio Perez sajtótájékoztatója!

    Fél óra múlva kezdődik Sergio Perez sajtótájékoztatója!

    Némileg váratlanul, de napok óta ismert volt, hogy a mexikói Sergio Perez hétfőn este bejelent valamit. Izgalmas heteken van túl, hiszen Törökországban dobogón végzett Checo, és közel járt ehhez Bahreinben is, de a technika közbeszólt. Ezekről biztosan beszélni fog, de vajon még miről?
    Ritkán adott az, hogy a Forma-1 zárt közösségéből valaki ennyire nyíltan akar beszélni, és ezt ennyire előre be is jelentik, sőt minden készen áll, a globális streameléshez. A média is csak napok óta találgat, hogy mire készül ennyire Perez.
    Légy tanúja 18:30-kor a sajtótájékoztatójának élőben, itt!

  • Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Barrichello állítja: Hamilton jobb, mint Schumacher!

    Lewis Hamilton jobb, mint Michael Schumacher, állítja Rubens Barrichello, aki a Ferrarinál a hétszeres világbajnok csapattársa volt. A brazil azt követően nyilatkozott a korábbi riválisairól, hogy Hamilton a Mercedesszel nemrég beállította Schumacher hét világbajnoki címének a rekordját Törökországban. A 48 éves pilóta több mint 300 versennyel a háta mögött 2011-ben szállt ki a királykategóriából, és most így nyilatkozott:

    „Mindkettőjük ellen versenyeztem, így Lewis és Michael ellen is, bár előbbivel csak a Forma-1-es karrierje elején. Ennek ellenére azt gondolom, hogy Hamilton jobb, mint Schumacher.”

    A korábbi Ferrari, Honda és Williams pilótát megkérdezték a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso visszatéréséről is, aki jövőre a Renault-Alpine versenyzője lesz:

    „Azt hiszem, Fernando készen áll a visszatérésre. Nagyon fittnek tűnik, és talán ez a legnagyobb különbség közte és Michael 2010-es visszatérése között. Alonso jobban felkészült, és az elmúlt években is versenyzett, más kategóriákban.”

    Azt is elárulta Barrichello, hogy pont Barcelonában volt, amikor a ma már 39 éves Alonso a Renault 2020-as autójával tesztelt, a filmezős napjukon, erről így beszélt:

    „Őszintén szólva ugyanazt a versenyzőt láttam, mint akit ismertem már 2005-ből. Minden egyes részletet átbeszélt, és csak előre tekint. Meggyőződésem, hogy továbbra is megvan az akarata ahhoz, teljesíteni tudjon.”