Címke: Török Nagydíj

  • Igencsak elégedetlen Lewis Hamilton az újabb naptárváltozással

    Igencsak elégedetlen Lewis Hamilton az újabb naptárváltozással

    Meglepő reakciót váltott ki a címvédő Lewis Hamiltonból az újabb versenynaptár-változás híre. A hétszeres világbajnok egy Instagram komment alapján tűnik csalódottnak.

    Mint ismert, az idén is beugró Török Nagydíj végül a brit beutazási korlátozás miatt nem kerül idén megrendezésre, helyette duplázni fog a Forma-1 Ausztriában.

    A tavalyi évhez is hasonlóan az Osztrák mellett a Stájer Nagydíjat is Spielbergben rendezik majd meg, és ez még magával is hozta azt, hogy a Francia Nagydíj egy héttel előbbre kerül, ezzel pedig idén ismételten lesz egy tripla hétvége, vagyis három egymást követő héten is rendeznek futamot, amely eddig egyszer fordult elő, akkor is komoly ellenállást váltott ki.

    A Forma-1 a hivatalos Instagram oldalára is feltöltötte az új triplázást. E poszt alatt pedig a hétszeres világbajnok is kinyilvánította a véleményét, egy fejét fogó emojival. Ez pedig egyértelművé teszi, hogy a brit igencsak ellenzi ezt a változást, azt viszont mindenki maga döntse el, hogy a három egymás utáni versenyt és/vagy a török pálya elvesztését sajnálja. (Utóbbi aszfaltcsíkon biztosította be tavaly, egy emlékezetes győzelem után a hetedim világbajnoki címét.)

    Hamilton kommentje kapta a legtöbb kedvelést, így az alábbi posztra kattintva a kommentszekcióban legfelül látható a véleménye.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: Mégsem lesz Török Nagydíj, duplázik Ausztria

    Hivatalos: Mégsem lesz Török Nagydíj, duplázik Ausztria

    A Forma-1 számára az új Török koronavírus elleni intézkedések lehetetlenné tették, hogy idén is Isztambulba látogathasson a mezőny.

    Alapjáraton június 11-13 között rendezték volna a nagydíjat, de így az a hétvége üresen fog maradni. A Francia Nagydíjat egy héttel előbb fogják megrendezni június 18 és 20.-a között, a pluszban bekerülő ausztriai verseny pedig, – a tavalyi mintához hasonlóan a Stájer Nagydíj nevet kapva – június 25. és 27.-e között kerül majd megrendezésre. Az eddig is a naptárban lévő Osztrák Nagydíj pedig maradt az eredeti pozíciójában.

    Ez azt is jelenti, hogy továbbra is 23 versenyhétvége szerepel a 2021-es versenynaptárban.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

  • Török sajtó: Törölni fogják az isztambuli versenyhétvégét!

    Török sajtó: Törölni fogják az isztambuli versenyhétvégét!

    A török média, és a sportágat közvetítő S Sport csatorna is azt állítják, hogy megszületett a döntés arról, hogy a Kanadai Nagydíjat helyettesítő Istanbul Parkot is törlik a versenynaptárból.

    Günther Steiner kifejezte emiatt aggodalmát a pletykák miatt, hogy újabb változás előtt áll a 2021-es Forma-1-es versenynaptár. A török veszteséget pedig oly módon lehetne kompenzálni, hogy egy újabb versenyt kapna valaki már a versenynaptárban, akiknek már fix helye van: így akár szóra jöhet a Red Bull Ring újra, vagy Paul Ricard. Amennyiben az Osztrák Nagydíjat dupláznák meg, az újabb gondot jelentene a csapatoknak, hiszen négy egymást követő hétvégén is dolgozniuk kellene. A Haas csapatfőnöke erről így nyilatkozott:

    „Alapvetően bármi megtörténhet. Vannak azonban határok, hogy mit várhatunk el az embereinktől. Ha azt kellene mondanunk a munkatársainknak, hogy hat hétig nem jöhetnek haza, az igazságtalan lenne. Vigyáznunk kell, hogy ne vigyük túlzásba az emberekre nehezedő terheket. Így nem gondolom azt, hogy ez lenne a jó megoldás.”

    Steiner szerint a jelenlegi 23 futamos tervezet is már az eredeti formájában is eléggé megterhelő lett volna:

    „2020-ban mindannyiunknak egy nehéz szezonja volt, így ha idén minden verseny megrendezésre kerül, az év vége szintén kemény lesz. Persze remélem, hogy nem kerül sor további törlésre, de nem vagyok benne biztos, hogy évekig tudunk versenyezni ilyen menetrenddel.”

    Az jelenleg a vélekedés, hogy a Forma-1 vezetése egyszerűen véglegesen törli a június 13-i dátumot, ahelyett, hogy megpróbálják helyettesíteni Törökországot Mugellóval vagy Nürburgringgel.

  • Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Domenicali nem erősíti meg, hogy jönne Mugello vagy Nürburgring

    Stefano Domenicali keményen dolgozik a 2021-es Forma-1-es versenynaptár legutóbbi problémáján, állítja Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. Miután nemrég törölték a Kanadai Nagydíjat, az F1 vezérigazgatója az utolsó pillanatban megegyezett az Istanbul Parkkal. A brit kormányzat azonban Törökországot feltette az úgynevezett koronavírus miatti „vörös listájára”, ami azt jelenti, hogy az Angliába visszatérő F1 csapattagokra két hét karanténkötelezettség vár. Domenicali az olasz Skynak beszélt arról, hogy meg akarja oldani ezt a gondot:

    „Nem akarunk változtatni már a menetrenden, vagy elhalasztani további versenyeket. Jelen pillanatban azonban nem tudjuk azt, hogy kellene ezt kivitelezni.”

    Mugello és Nürburgring lehetnek azon pályák, amelyek esetleg beugorhatnak még, de Domenicali egyelőre hárít:

    „Ezzel kapcsolatban nem tudok megerősíteni semmit sem. Nincs még semmi. A napokban megpróbáljuk megtudni, hogy van-e esély kivételezésre, hogy ne kelljen változtatni a tervezett versenynaptáron. Amennyiben nem ez a helyzet, akkor vannak még lehetőségeink, amelyeket meg kell vitatnunk azon igényünk szerint, hogy megtartsuk a versenynaptárunkat ugyanannyi futammal mint tervezve volt, hiszen egy pillanatot sem akarunk kihagyni ebből a remek szezonból. Jövő héten már tudni akarjuk, hogy merre tovább. Megvan az akarat, hogy maradjunk a jelenlegi futamszámnál, de folyamatosan figyelembe kell vennünk a változó helyzetet.”

    A Török Nagydíjjal kapcsolatos problémákról így nyilatkozott a Mercedes részéről Toto Wolff:

    „Először is, nem igazán kellemes egy karanténhotelban várakozni, de Stefano Domenicali most dönt arról, hogy miképp szervezzen meg mindent. Ha tisztább képet kapunk a helyzetről, akkor eldönthetjük majd, hogy mely alkalmazottak maradnak a kontinentális Európában, és kik térnek haza.”

  • Kétségessé vált a Török Nagydíj rendezése, az F1 elemzi a helyzetet

    Kétségessé vált a Török Nagydíj rendezése, az F1 elemzi a helyzetet

    A Forma-1 vizsgálja a lehetőségeket, miután úgy tűnik, hogy a Török Nagydíjat is törölni kell a 2021-es versenynaptárból. Az isztambuli pálya nemrég került csak be a versenynaptárba, miután Kanada törölte a montreali futamot, a koronavírus miatt, immáron egymást követően a második évben.

    Most azonban Törökországban hasonló helyzet alakul ki, miután a brit kormányzat az országot feltette a COVID-19 miatt készült „vörös listájukra”. Grant Shapps brit közlekedési miniszter szerint Törökországba mostantól kezdve „csak a legextrémebb körülmények között szabad látogatni.”gond lesz

    A királykategóriának ez egy komoly gond, miután a csapatok javarésze brit, és a Törökországból visszatérő angol állampolgárokra 10 nap karantér vár, valamint ami fejenként nagyjából 2500 dollárnyi többletköltséget jelent. A Forma-1 szóvivője a nemzetközi lapoknak így nyilatkozott:

    „Tisztában vagyunk az Egyesült Királyság kormányának a Törökországba történő utazási korlátozásokkal kapcsolatos döntésével. Elemezzük a helyzetet, és a napokban több információt adunk majd erről.”

    A pletykák szerint Nürburgring vagy Mugello lehet a helyettes házigazda, amennyiben Törökország is kiesik.

  • Latifi: A Kanadai Nagydíj törlése jó döntés volt

    Latifi: A Kanadai Nagydíj törlése jó döntés volt

    Miközben természetesen Nicholas Latifi csalódott volt hazai nagydíjának törlése miatt, mégis úgy gondolja, ez volt a jó döntés.

    Míg az eredeti 2021-es versenynaptárban szerepelt a Kanadai Nagydíj, és nagy érdeklődés övezte az eseményt, azonban a verseny idén is elmarad az országban bevezetett karanténszabályok végett. Bárki, aki a Kanadába érkezik 14 napos karanténra számíthat. A törölt verseny helyére a tavaly is beugrósként szereplő Törökország fog beugrani.

    Mivel ez már zsinórban a második év amikor a nagydíjat törölték, így Nicholas Latifinek a harmadik F1-es szezonjáig várnia kell azzal, hogy hazai pályán versenyezzen.

    „Őszintén, nagyon csalódott vagyok miatta. Ez már a második évem a Forma-1-be, és a hazai nagydíjam ismét törölve lett.” – mondta Latifi.

    „Azonban tudom, hogy mind a nagydíj promóterei, mind pedig a kanadai kormány mindent megtettek a verseny megrendezésének érdekében.  Azonban sajnos ez nem lesz lehetséges, mivel Kanadában a koronavírus miatt kialakult helyzet nem a legjobb.”

    „Ezek alapján azt hiszem, hogy ez a jó irány, mind egészségi, mind biztonsági szempontból, és nem csak a kanadaiak, hanem a Forma-1 stábjának számára is.” – mondta Latifi.

    „Az viszont már jó hír, hogy a Kanadai Nagydíj szerződését meghosszabbították újabb két évvel, szóval a verseny jövője elég tiszta, és remélem, sok Kanadai Nagydíjon részt vehetek majd.” – zárta Latifi.

  • Hivatalos: Idén is elmarad a Kanadai Nagydíj, Törökország lesz a beugró!

    Hivatalos: Idén is elmarad a Kanadai Nagydíj, Törökország lesz a beugró!

    A Forma-1 megerősítette, hogy idén sem kerül megrendezésre a Kanadai Nagydíj, viszont már tudják azt is, hogy ki lesz a beugró.

    Korábban már szárnyra kaptak olyan hírek, hogy 2021-ben sem láthatja vendégül a Gilles Villeneuve Circuit a mezőnyt. Akkor a sportág még nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban, míg napokkal később megérkezett a hivatalos bejelentés.

    Az országban érvényben lévő utazási korlátozások nem teszik lehetővé, hogy versenyt rendezzenek Montrealban. A szabályok szerint 14 napos karantén vár arra, aki Kanadába készül, ám a Forma-1 ezt a versenynaptár szerkezete miatt nem tudja vállalni.

    ,,Hálásak vagyunk a promóter, valamint a kanadai és québeci hatóságok elmúlt hetekben tett azon erőfeszítéseiért, amik során megpróbálták megvalósítani a versenyt.” – olvasható a hivatalos közleményben.

    Az F1 ezen felül azt is bejelentette, hogy a Kanadai Nagydíjjal két éves szerződéshosszabbítást kötöttek. Ezen felül ha minden jól megy, akkor jövőre már ismét az országba érkezhet a száguldó cirkusz.

    Természetesen akik jegyet váltottak még a tavalyi és az idei eseményre, azoknak visszatérítik a belépők árát, avagy átvihetik azt a 2022-es futamra.

    A sportág viszont már azt is tudja, hogy június közepén hova látogat, amit be is jelentett a közleményében:

    ,,Nagy örömünkre szolgál, hogy a 2020-as hihetetlen futam után, Törökország június 11-13. között ismét a versenynaptárban szerepelhet.”

  • A Kanadai Nagydíj lehet az első, amit törölnek, de már van terv a pótlásra

    A Kanadai Nagydíj lehet az első, amit törölnek, de már van terv a pótlásra

    Bár csak júniusra van ütemezve a Kanadai Nagydíj időpontja, a verseny sorsa már most kérdésessé vált.

    A 23 futamos naptár eddig még tartja magát az 2021-es évre, az F1 vezetői azonban fel vannak készülve rá, hogy néhány versennyel kevesebb lehet végül idén.

    A verseny, amelyik jelenleg a legvékonyabb jégen táncol, az nem más, mint a Kanadai Nagydíj. Tavaly is elmaradt a futam, idén pedig az ország karantén szabályai nehezítik meg a szervezők dolgát.

    Csak egy héttel előtte rendezik meg az Azeri Nagydíjat, ami logisztikai kihívások elé  állítja a mezőnyt.

    A Forma-1 vezetői jelenleg ragaszkodnak a júniusi dátumhoz, de a járványhelyzet alakulása fogja meghatározni a futam sorsát.

    Az is árulkodó, hogy az F1 eredetileg Montréalba tervezte az első sprintfutam-kísérletet, de Domenicali végül Silverstone-t jelentette be erre a célra.

    Amennyiben nem valósulhat meg az észak-amerikai kiruccanás nyáron, a gpblog.com információi szerint a Bakuhoz közeli Törökország ugorhat be ismét.

  • Marko: Hogy mondhat ilyet a világ legjobb versenyzője?

    Marko: Hogy mondhat ilyet a világ legjobb versenyzője?

    2020-ban a koronavírus ellenére sikerült a Forma-1-nek megszerveznie 17 futamot. Korlátozásokkal és szigorú előírásokkal ugyan, de sikerült. Ez pedig nagy teljesítmény, véli a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko.

    „Nagyszerű, amit a Forma-1 elért idén. Tizenhét verseny, néhány hónap alatt” – mondta Marko.

    Ahhoz, hogy értékelhető szezonja legyen a sportnak, arra is szükség volt, hogy olyan helyszínekre is elment a mezőny, melyek eredetileg nem szerepeltek a versenynaptárban. Több helyszín már évek óta nem rendezett versenyt, így a körülmények nem voltak tökéletesek.

    Ilyen volt például a Török Nagydíj, ahol 2011 óta nem volt F1-es verseny, de más sem… Kissé „lepukkant” a helyszín, így hogy javítsanak a helyzeten, a 2020-as verseny előtt gyorsan újraaszfaltozták. Ez azonban nagyon csúszott, mert egyáltalán nem lett korábban felgumizni, sőt még eső is esett, ami fokozta a csúszósságot. Bár épp ez adott némi izgalmat is a versenynek.

    Marko szerint is rendben volt ez így, és nem érti, miért panaszkodott annyit Lewis Hamilton, aki egyébként megnyerte a versenyt.

    „Azt is szeretném elmondani, az azok az emberek, akik aszfaltoztak Isztambulban, kitüntetést érdemelnének” – mondta Marko a Motorsport-total.comnak. „Nem értem, hogy a világ legjobb versenyzője miért mondja azt, hogy lehetetlen volt ott vezetni. A képek szenzációsak voltak, és mindenki számára ugyanaz volt a helyzet. Egy Williams sem csúszkált jobban, mint egy Mercedes, mert egyszerűen nem volt tapadás. Számomra egy igazán izgalmas dolog volt.”

    Marko egyszerűen nem ért egyet a versenyzői panaszokkal a török aszfaltot illetően.

    „Először is, minden versenyző elég jól van fizetve ahhoz, hogy ezt elviselje, és másodszor, ugyanazok voltak a körülmények mindenki számára. Az olyan pályák, mint Mugello és Portimao is, sokkal közelebb állt ahhoz a fajta versenyzéshez, amiért rajongok.”

  • Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Mivel a Vietnámi Nagydíj nem kerül megrendezésre 2021-ben sem, egy üres hely keletkezett a versenynaptárban, amit Imola tölthet be, a legnagyobb valószínűség szerint.

    A 2020-as év korántsem így alakult, mint ahogy előre eltervezték. A régi autók utolsó éve lett volna, visszatért volna a Holland Nagydíj, és bemutatkozott volna Vietnám a Forma-1-ben.

    Hanoi Street Circuit, Vietnám, racingline.hu
    A Vietnámi Nagydíj épülő pályája Hanoiban, Fotó: f1vietnamgp.com

    Ehelyett a járvány mindent egy évvel eltolt, a szabályokkal kezdve a tervezett új helyszínekig. Mikor azonban a Vietnámi Nagydíj megálmodóját letartóztatták, az esemény teljesen kikerült a tervek közül.

    Ez pedig egy üres időpontot hagyott az előzetes versenynaptárban, amit egy idén beugró pálya tölthet be. A RaceFans szerint Imola lehet a legnagyobb esélyes, de Istanbul és Portimao is versenyben van még az időpontért.

    Mindhárom helyszínen eseménydús versenyt láthattunk a pilóták tapasztalatlansága és a csapatok adathiánya miatt. Törökországban és Portugáliában az eső is rásegített, így talán Imola szolgáltathat hosszabb távon is izgalmas versenyeket.

    Imolában, a Ferrari bázisához közel sok szurkolót tudna megmozgatni egy újabb verseny, míg Portimao esetében a Portugál Nagydíj 24 éves szünete miatt nem biztos, hogy ugyanez lenne a helyzet. Az időpont ezenkívül épp a Ramadánra esik, így ez nem lenne jó időpont Törökország számára sem.