Címke: Török Nagydíj

  • Leclerc rendkívül dühös magára, hibája miatt

    Leclerc rendkívül dühös magára, hibája miatt

    Meglepetésre a Ferrarik nagyon jól mentek, Leclerc és Vettel az utolsó körig versenyben voltak a dobogóért. A monacói versenyző a második helyért harcolt, amikor elkövetett egy hibát, így végül a negyedik helyen végzett a Török Nagydíjon.

    Leclerc nem volt a lehető legboldogabb a futam után. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy felállhat a dobogóra, és egy kitűnőnek mondható versenyt futott. Egészen az utolsó kör utolsó előzési lehetőségéig. Senki sem gondolt volna ilyen eredményre a tegnapi elkeserítően rossz kvalifikáció után. Azonban az utolsó három kanyarban minden rosszra fordult számára.

    „Nagyon csalódott vagyok, és nem is nagyon akarok ennél többet mondani erről. Nehéz volt a rajt, de hihetetlen jó volt a verseny középső etapja. Ott nagyon gyorsak voltunk. Ezek után reméltem, hogy ez elég lehet egy dobogóra, de az utolsó három kanyarban eldobtam ennek lehetőségét. Úgyhogy jelenleg csak és kizárólag csalódottság van bennem.” – mondta Leclerc a Ziggo Sport-nak.

    „De, ha csapatként nézem, hoztunk egy harmadik és egy negyedik helyet, ami természetesen nagyon jó. Különösen akkor, ha a tegnapi eredménnyel hasonlítjuk össze. És ez egyben egy dobogó Sebnek, aminek örülök, még akkor is, ha most nagyon nehéz örülnöm. Nagyon jó ez számára, hiszen egy rendkívül nehéz szezonja van. Ma bebizonyította, hogy milyen jó pilóta ő. De jelenleg magamra különösen dühös vagyok.” – zárta Leclerc.

  • Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Albon: Hogy őszinte legyek, azt hittem megnyerhetjük

    Ahogyan Max Verstappen, úgy Alexander Albon is egy rendkívül fordulatos, és részben hibákkal tűzdelt futamon van túl. Egy ideig, Verstappen forgása után, úgy tűnt sikerülhet neki a dobogó, sőt talán a győzelem is. Azonban Albon is megpördült, amivel elúsztak a Red Bull reményei.

    „Vegyes érzelmek kavarognak bennem. Kicsit összezavart ez a verseny. A rajtunk eszméletlen pocsék volt, azonban utána jó tapadásunk lett, tudtunk harcolni, de a kiállásunk után, mikor az átmeneti esőgumikra váltottunk, még mindig hihetetlen nagy tapadásunk volt. Hogy őszinte legyek, azt hitem megnyerhetjük.” – mondta Albon a Sky Sports-nak a leintés után.

    „Volt egy kisebb megforgásom, de utána is jónak érződött az autó. Egy hosszú verseny volt, ahol természetesen bármi megtörténhetett. De, amikor felraktuk ugyanabból a keverékből a második szett abroncsot, egyszerűen megszűnt a tapadás. Szóval ezt a fejembe vésem, hiszen egy páratlan hétvége volt.” – zárta Albon aki végül a hetedik helyen ért célba a Török Nagydíjon.

  • Ritka izgalmas versenyt nyert Hamilton, ezzel hétszeres bajnok!

    Ritka izgalmas versenyt nyert Hamilton, ezzel hétszeres bajnok!

    Bár épp nem esett, de vizes pálya fogadta a Forma-1-es mezőnyt a Török Nagydíjon. Ennek első áldozata Antonio Giovinazzi és George Russell lettek. Előbbi már a rajtrácsra kivezető körön a falba csúszott, utóbbi pedig a boxba visszamenetben törte meg az autó orrát.

    A két Williamsnek nem sok veszteni valója volt vele, így ők a boxból rajtoltak.

    Mindeközben az élről Lance Stroll indult, mellőle Max Verstappen. Mögöttük Sergio Perez és Alexander Albon  foglaltak helyet. A bajnokság éllovasa, Lewis Hamilton 6. helyről várta az indítást.

    Stroll a raj után megtartott az első helyet, Perez feljött a második, Hamilton pedig a harmadik helyre, míg Verstappen az 5. helyre esett vissza. Bottas és Ocon megforgott, így ők visszaestek a mezőny legvégére. Ricciardo szendvcicsbe szorult, emiatt megpöckölte Ocont, így forgott meg a francia. Emiatt Bottasnak kellett fékeznie, mire rögtön keresztbe állt a Mercedes.

    Később Hamilton is elhagyta a pályát, vissza is esett a hatodik helyre.

    A második kör végeztével Stroll-Perez-Vettel-Verstappen-Albon-Hamilton volt a sorrend.

    Az ötödik körben Stroll már arról számolt be, hogy szárad a pálya. A két Williamsen kívül ekkor még mindenki esőgumikon haladt.

    Verstappen pedig igyekezett előzési pozícióba kerülni Vettellel szemben.

    Az első boxkiállás Leclercé volt, aki a hetedik körben bevállalta az intermediate gumikat. Egy körrel később így tett Bottas is.
    Mielőtt Vettelt megelőzhette volna Verstappen, a német is megérkezett kerékcserére, majd követte Hamilton is. És érkeztek a többiek is a hátsóbb traktusból.

    A 9. kör végén az élen haladó Stroll is kiment a boxba intermediate-ekért, majd követte Perez is.

    A 11. körben a sorrend Verstappen-Albon-Stroll-Perez-Vettel-Hamilton volt, közülük az első kettő még esőgumikon haladt. Hamilton pedig támadni kezdte Vettelt.

    A kör végén Verstappen is cserélt, de elég lassan dolgoztak a Red Bullosok, de épp vissza tudott jönni még Vettel elé.
    A következő körben Albon is kilátogatott a boxba, így már mindenki intermediate gumikon körözött. A sorrend pedig ismét: Stroll-Perez-Verstappen-Vettel-Hamilton.

    A 13. körben műszaki hiba miatt Giovinazzi félreállt és feladta a versenyt. A leparkolt autó miatt virtuális biztonsági autó lépett életbe.

    A 15. körben újra szabad utat kapott a mezőny, Hamilton pedig folytatta Vettel üldözését. Kis híján sikerült is megelőznie, de letért az ideális ívről, és ki is sodródott a pályáról, ennek eredményeként pedig Vettel és Hamilton közé Albon is beékelődött. Hamilton a rádión arra panaszkodott, hogy nem fognak jól a fékek. Mindeközben Albonnak sikerült az, ami Hamiltonnak nem: megelőzte Vettelt.

    Verstappen pedig Perezt kezdte el támadni a második helyért. Nagyon a nyomában volt a 19. körben, de megcsúszott, megforgott, a hatodik helyre esett vissza, majd ki is ment a boxba kerékcserére.

    Perez üldözését így a csapattárs, Alexander Albon folytatta, akinek szüksége is van a jó eredményre, mivel a 2021-es ülése múlhat rajta.

    A mezőny közepén bóklászó Bottas még meg is fogott, így visszacsúszott a 17. helyre.

    A versenybírák pedig jelezték, hogy a verseny után kivizsgálják Max Verstappen egy esetét, mikor is a boxból kifelé tartva átlépte a fehér vonalat, melyet egyébként tilos.

    A 30. körben, épp csak a verseny fele után engedélyt kaptak a versenyzők, hogy használhassák a DRS-t is.

    Vettel kiváló versenyt futott, a csapat azonban nem dolgozott tökéletesen, ami nem segített a németnek, lassú lett a második kerékcseréje.

    Albon a harmadik helyen haladt, mikor megfogott, így Hamilton átvette a harmadik helyet.

    Az élen álló Strollra pedig megérkezett a csapattárs Perez.

    A 36. körben Magnussen egyik kerekét nem rögzítették megfelelően, így már a boxkijáratban félre is állt. Később azonban folytatni tudta a versenyt.

    Stroll ezt követően kihívták kerékcserére, ekkor a negyedik helyre tért vissza, miközben Perez vette át a vezetést, akit Hamilton támadni kezdte, majd meg is előzte. Így aztán Hamilton haladt az első helyen, Perez, Verstappen és Stroll előtt. Utóbbi pedig a kerékcsere után arra panaszkodott, hogy az új gumik azonnal szemcsésedni kezdtek.

    Stroll hibázott is, így Vettel, Leclerc, majd hamarosan Albon is megelőzte.

    Bottas továbbra is „esett-kelt”, pontszerű helyen kívül, míg Grosjean és Latifi összeakadtak, de folytatni tudták a versenyt.

    Mindeközben Stroll tovább csúszott hátra, Sainz is megelőzte.

    A 44. körben aztán Leclercnek sikerült megelőznie Verstappent, így a monacói átvette a harmadik helyet.

    A 46. körben aztán az élen haladó Hamilton lekörözte a 13. helyen haladó csapattársát, Bottast.

    Az 52. körben Räikkönen is megforgott, majd közvetlenül utána, ugyanott, Verstappen is.

    Az 58 körös futamot végül Lewis Hamilton nyerte, aki ezzel bebiztosította hetedik világbajnoki címét, mellyel beérte Michael Schumachert!

    A végén elképesztő csata volt, Leclerc előbb megelőzte Perezt, majd Vettel is, de végül Leclerc csúszott le a dobogóról. Perez visszaszerezte a második helyet, Vettel pedig idei első dobogós helyét szerezte meg!

    A Török Nagydíj végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő
    1 Lewis Hamilton Mercedes
    2 Sergio Perez Racing Point 31.633
    3 Sebastian Vettel Ferrari 31.96
    4 Charles Leclerc Ferrari 33.858
    5 Carlos Sainz Jr. McLaren 34.363
    6 Max Verstappen Red Bull 44.873
    7 Alex Albon Red Bull 46.484
    8 Lando Norris McLaren 1’01.259
    9 Lance Stroll Racing Point 1’12.353
    10 Daniel Ricciardo Renault 1’35.460
    11 Esteban Ocon Renault 1 lap
    12 Daniil Kvyat AlphaTauri 1 lap
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1 lap
    14 Valtteri Bottas Mercedes 1 lap
    15 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 lap
    16 George Russell Williams 1 lap
    17 Kevin Magnussen Haas 3 kör
    18 Romain Grosjean Haas 9 kör
    Nicholas Latifi Williams kiesett
    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo kiesett
  • Hivatalos: Russellt még megbüntették, a többiek viszont fellélegezhetnek

    Hivatalos: Russellt még megbüntették, a többiek viszont fellélegezhetnek

    A stewardok öt helyes rajtbüntetéssel sújtották George Russellt, miután nem lassított eléggé a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

    Ugyan a Williams brit versenyzője így is az utolsó helyről indul, mivel erőforrást kellett cserélni autójában. Az időmérő kaotikus körülményei miatt azonban még több rajtbüntetést bezsebelt, ugyanis a Q1-ben nem emelte el kellőképp a gázról a lábát Daniil Kvyat megforgását követően.

    A versenyfelügyelők beidézték a pilótát, és a meghallgatás után a következők mentén mondtak ítéletet:

    ,,A stewardok meghallgatták a 63-as rajtszámú versenyzőt és csapata képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket, a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert is. A 63-as autó akkor ért a 2-es kanyarba, mikor a szakaszon dupla sárga zászló volt érvényben a 26-os rajtszámú versenyző miatt. Ugyan a 63-as konstrukció vezetője megpróbált lassítani amikor a dupla sárga zászlóval ellátott részhez ért, ám a stewardok véleménye szerint nem eléggé vett vissza. Ezen felül mikor elhaladt a 26-os számot viselő versenyző mellett, nem volt az autó a teljes irányítása alatt, és ennek hiánya egyértelműen ellentmond a szabályoknak. A pilóta abban a körben normál időt futott, ami önmagában is megsérti a versenyigazgató feljegyzései által előírt követelményeket.” – áll a közleményben.

    Russell a rajtbüntetés mellé még három büntetőpontot is a magáénak tudhat.

    Kevin Magnussen a Q1 után jelezte, hogy többen is figyelmen kívül hagyták a sárga zászlós figyelmeztetéseket, így nem tartja igazságosnak a kialakult sorrendet. Akkor a versenyfelügyelők közölték, hogy kivizsgálják a helyzetet, így íme a többi érintett „ítélete”:

    • Daniel Ricciardo és Pierre Gasly a 8-as kanyaron haladt át, mikor szimpla sárga zászló volt érvényben. A telemetriai adatokból és a köridőkből a stewardok megállapították, hogy a két pilóta a szabályoknak megfelelően reagált, így nem kapnak büntetést.
    • Helyi idő szerint 16:01-kor a 8-as kanyarban dupla sárga zászló volt érvényben. Az adott szakaszon elhaladó Valtteri Bottas, Daniil Kvyat, Lance Stroll, Sergio Pérez és Lewis Hamilton a telemetriai adatok és a köridők szerint a szabályoknak megfelelően járt el, így nem kapnak semmilyen szankciót.
  • Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Hivatalos: Norris és Sainz büntetést kapott, Stroll megúszta

    Lando Norris és Carlos Sainz büntetést kapott, Lance Stroll azonban megtarthatta pole pozícióját.

    Kalandosan indult az időmérő Isztambulban, sőt a vége igazi tűzijátékot tartogatott, hiszen a Racing Point kanadai versenyzője szerezte meg az első rajtkockát Max Verstappen és Sergio Pérez előtt.

    Azonban a kvalifikáció után sem nyugodhattak meg a versenyzők, ugyanis a stewardok megkezdték a már beígért vizsgálatokat.

    Még Kevin Magnussen panaszkodott arra, hogy szinte mindenki javított az idején a sárga zászlós szakaszok alatt, ezért nem tartja fairnek a Q1-ben kialakult sorrendet. Később az FIA be is jelentette, hogy vizsgálni fogják a „feljavuló” versenyzőket. Ezen a rostán akadt meg a McLaren brit pilótája, aki nem lassított eléggé akkor, mikor Nicholas Latifi autója miatt adták ki a jelzést. Norrist így beidézték a stewardok, majd a meghallgatás után a következő döntést hozták:

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a pilótát és a csapat képviselőjét, visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetéseket, valamint megvizsgálták a telemetriát és a versenybírói ellenőrző rendszert. A telemtetria megmutatta, hogy a 4-es rajtszámú versenyző lassított az adott szektorban, majd az incidens helyét elhagyva lépett a gázra. A pilóta megkérdezte csapatát, hogy szakítsa-e meg a körét, ám azt a választ kapta, hogy maradjon kint, mert gyorsan változnak a körülmények. Mint kiderült, abban a körben volt a versenyző a leggyorsabb a Q1-ben. A stewardok ugyan tudomásul vették, hogy a 4-es rajtszámú pilótának nem állt szándékában abban a körben a leggyorsabbnak lenni, viszont a változó pályaállapotok miatt mégis az volt, így megszegte az előírásokat.”

    A 21 éves pilóta öt rajthelyes büntetést és mellé három büntetőpontot kapott, így a 16. helyről kezdheti a holnapi futamot.

    A spanyol ugyanakkor azért került a stewardok elé, mert feltartotta a gyors körön lévő Sergio Pérezt.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 11-es és az 55-ös rajtszámú versenyzőket, valamint a csapatuk képviselőit, ezen felül több felvételt több kameraszögből is visszanéztek és visszahallgatták az 55-ös pilóta rádióforgalmazását is. Az 55-ös autó a bokszból jött ki, míg a 11-es konstrukció épp az 1-es kanyaron haladt át. A 11-es autó utolérte az 55-öst a 2-es és a 3-as kanyar között, majd az 55-ös rajtszámú versenyző feleslegesen akadályozta ellenfelét abban a pontban, valamint további kanyarokban is. A rendkívüli körülmények természetesen befolyásolták a helyzetet, ám a rádiókommunikáció során kiderült, hogy a csapat egyértelműen figyelmeztette az 55-ös autót arra, hogy a 11-es autó mögötte van.” áll a hivatalos közleményben.

    Sainz ezért a mutatványért három rajthelyes büntetést és 1 büntetőpontot kapott, így holnap a 15. helyről indulhat.

    Lance Stroll azonban némileg hátra dőlhet, ugyanis megtarthatja rajtelsőségét. A kanadai versenyzőt azért vizsgálták, mert a Q3-ban, Pérez megforgása miatt nem lassított eléggé. A stewardok a meghallgatás után megállapították, hogy a pilóta elvette a gázról a lábát, és csak azután nyomta meg a körét, miután elhárult a vészjelzés. Ezen felül a többi körében gyorsabb volt, mint a vizsgált időpontban.

    Itt azonban még nem álltak meg a versenyfelügyelők, ugyanis George Russellt is beidézték. A Williams brit versenyzőjének arról kell beszámolnia, hogy miért nem lassított kellően a dupla sárga zászlós szakasz alatt.

  • Stroll és Verstappen bérelte ki az első sort Törökországban!

    Stroll és Verstappen bérelte ki az első sort Törökországban!

    A Török Nagydíj időmérő edzésén még vizes volt a pálya.

    Akik intermediate gumikon kezdtek a Q1-ben, nagyon csúszkáltak, Verstappen is megforgott.

    Az első mért kört Norris futotta meg, intermediate-eken. Ez a 2:07.947 volt.
    Nem sokáig maradt azonban az élen, Perez vette át a vezetést tőle, majd Ocon, később Bottas állt az élre. Utóbbi kettő eső gumin érte el a legjobb köridőt. Bottastól ugyan elvették a körét pályaelhagyás miatt.

    A fokozódó eső miatt 6 perc 56 másodperccel a Q1 vége előtt piros zászlóval megszakították az időmérő edzést.
    Ekkor Leclerc, Grosjean, Gasly, Russell, és Latifi voltak kieső helyeken.

    Nagyjából 45 perc állás után folytatódhatott a Q1, bár még mindig sokan csúszkáltak. Grosjean alig 2 perc után már a kavicságyban volt, mire ismét megállították piros zászlóval az időmérőt.

    5 perc elteltével aztán újra pályára engedték a mezőnyt, 3 és fél percük volt hátra a Q1-ből.

    Már leintés után fejezték be mért körüket a versenyzők. Verstappen rögtön az élre állt, megelőzve Albont és Räikkönent.

    Akik kiestek: Magnussen, Kvyat, Russell, Grosjean és Latifi. Utóbbi a legvégén ki is csúszott a kavicságyba.

    A Q1 után azonban sokakat vizsgálni kezdtek, mert jó eséllyel nem vették figyelembe a sárga zászlós jelzéseket…

    A Q2-ben végül Norris, Vettel, Sainz, Leclerc és Gasly búcsúztak, ők nem jutottak be az időmérő utolsó szakaszába.

    Végül nem kis meglepetésre Lance Stroll szerezte meg a pole pozíciót, Verstappen és Perez előtt! Az első rajtsort tehát Stroll és Verstappen foglalhatja majd el, míg a másodikat Perez és Albon!

    Az időmérő végeredménye:

    Q1 Versenyző Csapat Köridő Differencia
    1 Lance Stroll Racing Point 1:47.765
    2 Max Verstappen Red Bull 1:48.055 0.29
    3 Sergio Perez Racing Point 1:49.321 1.556
    4 Alex Albon Red Bull 1:50.448 2.683
    5 Daniel Ricciardo Renault 1:51.595 3.83
    6 Lewis Hamilton Mercedes 1:52.560 4.795
    7 Esteban Ocon Renault 1:52.622 4.857
    8 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:52.745 4.98
    9 Valtteri Bottas Mercedes 1:53.258 5.493
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:57.226 9.461
    Q2
    11 Lando Norris McLaren 1:54.945 7.18
    12 Sebastian Vettel Ferrari 1:55.169 7.404
    13 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:55.410 7.645
    14 Charles Leclerc Ferrari 1:56.696 8.931
    15 Pierre Gasly AlphaTauri 1:58.556 10.791
    Q3
    16 Kevin Magnussen Haas 2:08.007 20.242
    17 Daniil Kvyat AlphaTauri 2:09.070 21.305
    18 Romain Grosjean Haas 2:12.909 25.144
    19 Nicholas Latifi Williams 2:21.611 33.846
    20 George Russell Williams 2:10.017 22.252
  • A Red Bull új tartalékpilótával készült a Török Nagydíjra

    A Red Bull új tartalékpilótával készült a Török Nagydíjra

    Az észt Jüri Vips lehet ott a Red Bull és az AlphaTauri harmadik versenyzőjeként az Istanbul Parkban, mivel a bikások mindkét tartalékja más sorozatban versenyez.

    Sébastien Buemi a WEC bahreini szezonzáróján szerepel a hétvégén. Sérgio Sette Camara pedig – amellett, hogy leváltották a tartalékosi szerepkörből – a Super Formula miatt Japánban van, és nem utazhat vissza.

    Jüri Vips is ott versenyzett volna, de az utazási korlátozások megakadályozták ebben, így a Formula Regional Európa-bajnokságban szerepelt helyette, illetve Sean Gelael sérülését követően a DAMS Formula 2-es csapatában kapott helyet.

    Az új szuperlicensz szabályoknak köszönthetően azonban már az észtnek is megvannak a szükséges pontjai. Az F2 csak Bahreinben versenyez legközelebb, így – ha arra kerülne a sor – már a hétvégén debütálhatna is.

    „Ha valakivel történne valami, akkor kapnék egy lehetőséget.” – erősítette meg.

    Ez alapján ő is bejelentkezhetne az egyik szabad ülésért, de Vips gyorsan kijelentette, ez még nem szerepel a tervei között.

    „Bár jövőre lesz szuperlicenszem, de nem ér semmit, mert biztos nem leszek majd a Forma-1-ben.” – szögezte le a Red Bull juniorja.

    „Így, hogy ez megvan, nem lesz rajtam akkora nyomás a következő szezonban. Az F2-ben leszek.” – fedte fel a terveit.

  • Eddig háromból három Verstappennek Isztambulban

    Eddig háromból három Verstappennek Isztambulban

    A Török Nagydíj harmadik szabadedzése szemerkélő esőben indult, így aztán nem sok értelme volt – meg amúgy sem – annak, hogy tegnap este utcai autókkal próbálták felgumizni a pályát.
    A versenyzők intermediate gumikeverékeken hajtottak pályára, de mondhatni csak estek-keltek.

    Mindenki csúszkált és forgott, Ocont pedig még Leclerc is megpöckölte egy kicsit.

    10 perc elteltével Sainz már kevésnek is találta az intereket és esőgumira váltott.
    Verstappen is jelentette rádión, hogy nagyon csúszik a pálya, és egyre nedvesebb is volt.

    Féltávnál már határozottan esett az első. Ekkor Verstappen, Leclerc és Albon volt a sorrend az élen.

    Talán nincs is olyan versenyző, aki ne csúszott/forgott volna meg, de látványosan ez Giovinazzinak sikerült. Szerencséjére azonban a falat éppen sikerült elkerülnie, így nem törte össze autóját.

    A fokozódó eső miatt javítani már senki nem tudott, így az eredményjelző élén ismét Verstappen zárt, Leclerc és Albon előtt.

    Az FP3 végeredménye

    Versenyző Köridő Differencia Körök
    1 Max Verstappen 1:48.485 6
    2 Charles Leclerc 1:49.430 0.945 9
    3 Alex Albon 1:50.059 1.574 5
    4 Esteban Ocon 1:53.897 5.412 9
    5 Lando Norris 1:53.995 5.51 7
    6 Sebastian Vettel 1:54.490 6.005 14
    7 Sergio Perez 1:55.577 7.092 6
    8 Valtteri Bottas 1:55.666 7.181 4
    9 Kevin Magnussen 1:55.878 7.393 4
    10 Lance Stroll 1:56.824 8.339 5
    11 Daniel Ricciardo 1:58.475 9.99 6
    12 Carlos Sainz Jr. 1:59.548 11.063 7
    13 Antonio Giovinazzi 2:02.325 13.84 10
    14 Pierre Gasly 2:02.473 13.988 7
    15 Romain Grosjean 2:04.748 16.263 5
    16 Kimi Raikkonen 2:06.351 17.866 12
    17 Daniil Kvyat 2:09.368 20.883 8
    18 George Russell 1
    19 Nicholas Latifi 1
    20 Lewis Hamilton 3
  • Vettel: Nincs különleges oka a Ferrari feljavulásának

    Vettel: Nincs különleges oka a Ferrari feljavulásának

    Sebastian Vettel szerint nincs különleges oka annak, hogy a Ferrari jól teljesített az Istanbul Parkban a két szabadedzés során.

    A török aszfaltcsík miután új „köntösbe bújt” és még le is tisztították, egy rögtönzött korcsolyapályával szolgált a mezőnynek. A csúszkálásban a Red Bull és a Scuderia bizonyult jónak, ugyanis a két istálló versenyzői „előkelő” helyen végeztek a gyakorlások során. Az első szabadedzésen Charles Leclerc a harmadik, míg a másodikon a második pozíciót gyűjtötte be, addig a német versenyző az ötödik és a nyolcadik helyet szerezte meg magának.

    Vettel ugyanakkor péntek délután elmondta, nem igazán biztos abban, hogy minek köszönhető az előrelépésük:

    ,,Nem gondolnám, hogy különleges oka van ennek. Nagyon csúszós volt, így inkább a ritmus megtalálásáról és a pályán maradásról szólt az egész. Nem volt könnyű, az aszfalt elég új, így rendkívül csúszós is. A nap vége felé, már jobb volt, és arra tippelek, hogy még tovább fog javulni. A legnagyobb nehézséget az abroncsok felmelegítése okozta. Úgy vélem, hogy ez eddig elég jól működött nálunk. Egy kicsit még dolgoznunk kell az autón, és majd így talán a szombat nem lesz olyan rossz.”

    A négyszeres világbajnok új sisakkal is készült a hétvégére. Vettel fejvédőjén a szivárványon kívül különböző emberek is megjelennek, míg a bukósisak tetején a Together as One (együtt vagyunk egyek) felirat olvasható.

    A 33 éves pilóta elmondta, még az év elején sokat beszéltek az egyenjogúságról, és arról, hogy kell azért tenni, hogy visszaszorítsák a megkülönböztetéseket, viszont a német úgy véli, hogy ez a törekvés egy kissé elillant.

    ,,Mint mindig, az ilyesmi gyorsan elvész. Ennek megakadályozása érdekében ez egy kiváló hely (Törökország) arra, hogy elküldjük az üzentet. A kulcsszó a sokszínűség. Hiszek abban, hogy le tudjuk venni a szemellenzőket és egyrészt elfogadjuk a különbségeket, ugyanakkor ezek nem vernek éket közénk. Így mindenkit úgy fogadunk el, ahogy van, nem holmi skatulyába tesszük egymást a külső jegyek miatt.” magyarázta sisakja jelentését Vettel.

  • Norris értékelte a pályát: A legtöbb kör során majdnem a gatyádba csinálsz

    Norris értékelte a pályát: A legtöbb kör során majdnem a gatyádba csinálsz

    Lando Norris elárulta, hogy ugyan mókás volt a tegnapi csúszkálás, ám azért a körülmények miatt jó párszor felhúzta a szemöldökét.

    A török pálya 2011-ben fogadta a mezőnyt utoljára, ám az évek során a kedvelt aszfaltcsík a pamlagon hevert. Mikor kiderült, hogy idén ismét az F1-et látják vendégül, gyorsan kellett cselekedni. Újraaszfaltozás és pályatakarítás következett, sőt a szabadedzések előtt még a pályát is fellocsolták, így teremtve egy tökéletes „korcsolyapályát” a versenyzőknek.

    Természetesen jócskán elmaradtak a köridők a vártól, ám ahogy gumizódott az ív, és egyre kevesebb lett az oldalmozgás, némi magabiztosságra is szert tehettek a versenyzők.

    A McLaren szülinapos versenyzője szerint eléggé zavarosak voltak a körülmények:

    ,,Egy kicsit olyan volt, mint egy drift iskola, vicces és trükkös egyszerre. Ez volt a szülinapi ajándékom. Rengeteg a motorerő, rengeteg a leszorítóerő, ám így is van egy-két megcsúszás. A legtöbb kör alatt majdnem a gatyádba csinálsz, különösen a 8-as kanyarnál. Ugyanakkor mókás volt, hogy végig a határon autóztunk.” -nyilatkozta a brit versenyző. – ,,Ilyen körülmények között nagy bűvész az, aki a Pirelli abroncsokat optimális működési tartományba hozza. Ha ez meg van, akkor egy kicsit jobb az érzet, de nem olyan könnyű ezt megtenni. Meg kell találni a kompromisszumot a gumi megfelelő hőmérsékleti állapota és kopás között. Mindenki ezen fog gondolkodni este, mert ez egy olyan esély, amit ha kiaknázunk, akkor a szokásosnál többet nyerhetünk. Ám nem lesz könnyű.”

    Norris ugyanakkor már péntek reggel kellemetlenül érezte magát, ugyanis a szülinapi torta kapcsán elkövetett egy hibát.

    ,,Lando (Norris) nyilvánvalóan hibázott, ugyanis mielőtt megkapta a tortát, azt mondtuk neki, hogy nem kellene elfújnia a gyertyákat. A Covid-19 időszakában nagyon óvatosnak kell lenned a tekintetben, hogy mit csinálsz akkor, mikor nincs maszk az arcodon.” – mesélte a Skynak Andreas Seidl.

    Természetesen a brit pilóta elfújta azokat a bizonyos gyertyákat, ami kapcsán a vigyorgó arcok mellett a csalódottság is végig futott a garázson.

    ,,Ezzel gondoskodott arról, hogy csak ő eheti meg az egész tortát.” – magyarázta mosolyogva a McLaren csapatfőnöke.