Címke: Toro Rosso

  • Az Alpha Tauri 2020-ra az ötödik helyet tűzte ki célul

    Az Alpha Tauri 2020-ra az ötödik helyet tűzte ki célul

    Franz Tost az Alpha Tauri (korábban Toro Rosso) csapatfőnöke, idén ambiciózus célt tűzött ki maga elé, ugyanis egészen az ötödik helyig röpítené az alakulatot.

    A faenzai istálló tavaly jelentette be, hogy megválnak a Toro Rosso névtől 2020-ban és felveszik a Red Bull divatmárkájának a nevét, az Alpha Taurit. 2019-ben alapításuk óta (2006) a legjobb helyet érték el, a konstruktőri tabellán egész pontosan a hatodik pozíciót szerezték meg. Tost ezért is bizakodó, ugyanis  úgy véli, Daniil Kvjattal és Pierre Gaslyval az oldalukon legalább egy helyet még javítani tudnának az összetettben.

    ,,Sosem volt még ilyen tapasztalt párosunk, így minden azon múlik, hogy mennyire lesz versenyképes az autónk. Remélem sikerül előre lépnünk, a célunk nagyon is világos: javítanunk kell a teljesítményünkön és a top ötbe kell végeznünk a konstruktőri bajnokságban. Remélem, a Renault befogható lesz. Minden azon múlik, ki tud versenyképesebb autót építeni és ki tud nagyobb fejlődést elérni a szezon során. Rémlem az Alpha Tauri lesz az a csapat aki ezt véghezviszi.”

    Elsőre merésznek tűnhet az olasz kis csapat kijelentése, ám Tost szerint nagyon is elérhetőek a céljaik, mivel az istálló szoros technikai kapcsolatban áll testvér alakulatával a Red Bull Racinggel.

    ,,2018-hoz képest több területen is javulást értünk el. Sokkal jobb az aero és a mechanikus részlegünk, köszönhetően a Red Bull Technologynek. Megkaptuk tavaly az előző évi, felfüggesztést, váltót és hidraulikus rendszert is. Sokat segítettek ezzel nekünk. A megbízhatóságunk is javult, úgy vélem mi voltunk a másodikok ezen a területen. Sikerült jobban megértenünk azt is, hogyan kell bánni az abroncsokkal, és voltak igazán versenyképes bokszkiállásaink is.” -tette hozzá Tost.

  • Kvyat 2020-ban is egy szoros csatára számít a középmezőnyben

    Kvyat 2020-ban is egy szoros csatára számít a középmezőnyben

    Az immáron Alpha Tauri versenyzője Daniil Kvyat szerint a következő szezonban is egy szoros csatának lehetünk majd szemtanúi az Alpha Tauri, a McLaren, a Renault és az Alfa Romeo csapata között.

    Az orosz az idei szezonban térhetett vissza a Forma-1-be, miután a Red Bull pilótaprogramjában levő versenyzők közül senki sem volt olyan szinten, hogy alkalmas legyen helyt állni a száguldó cirkuszban, ezért Helmut Markoéknak találniuk kellett valakit. Ekkor jött el az a pillanat, hogy Kvyatot visszahívták, miközben az orosz már fejlesztőpilótaként dolgozott a Ferrarinál. Az orosznak sikerült élnie az adandó lehetőséggel és egy eléggé impozáns szezont zárt a Red Bull fiókcsapatával – beleértve a dobogós helyezését is a Német Nagydíjon.

    Senki nem gondolta volna, hogy Kvyat hockenheimi dobogóját követően még Pierre Gaslynak is sikerül még ebben az évben az első háromban végeznie, azonban a franciának sikerül erre rácáfolnia a Brazil Nagydíjon, ahol a dobogó második fokán ünnepelhetett.

    Ráadásul a Toro Rossonak a Honda fejlődése is kapóra jött, ugyanis a japán gyártó a tavalyi szezonhoz képest hatalmas formajavulást mutatott idén. „A Honda hatalmasat fejlődött az idei évre és ha ezt a következő szezonra is képesek lennének megismételni, az nagyon jó lenne,” – idézte Kvyatot a GPToday.net. „Mostantól nem aggódok semmiért, ugyanis szerintem a fejlődésünk nem volt rossz. A karosszéria nem sokat változott tavalyhoz képest. Folyamatosan dolgoznunk kell és fejlesztenünk a rendelkezésünkre álló csomagot.”

    A 2020-as szezonra csak pár szabály fog megváltozni, mivel a Forma-1 csapatai már a javában 2021-re, a nagy szabályváltozások évére készülnek. Kvyat szerint neki és a Toro Rossonak is a lehető legtöbbet kell majd fejlődnie a következő évre, remélve, hogy még előrébb kerülhetnek a középmezőnyben.

    „Nem úgy néz ki, hogy a következő szezonra annyi minden megváltozna majd egyes területeken, szóval helyzet magaslatán kell majd lennünk és folyamatosan fejleszteni az autót. Remélhetőleg képesek leszünk majd megvalósítani ezt. Még nem tudunk egy pontos célt felállítani magunk előtt. Valószínűleg a következő szezonban is a középmezőny tagjai leszünk, meglátjuk, hogy mi lesz. Vélhetően megint szoros lesz a küzdelem. A lehető legjobbunkat fogjuk nyújtani, ugyanis szeretnénk még előrébb lépni.”

  • Gasly: Majdnem a karrierembe került a Red Bullnál eltöltött időszak

    Gasly: Majdnem a karrierembe került a Red Bullnál eltöltött időszak

    Pierre Gasly a Red Bullnál töltött fél évéről mesélt, melyről elismeri, majdnem a karrierjébe került.

    A francia az idei év elején került a Red Bullhoz, ám gyenge teljesítménye miatt a nyári szünetben visszafokozták a Toro Rossóhoz, helyére pedig Alexander Albon került. A jövő évnek is ugyanilyen felállással kezdenek neki, a thai a nagy-, a francia a kiscsapatnál szerepel majd.

    „A kisebb kategóriákban mindig a TOP 3-ban végeztem” – mondta Gasly a német RTL-nek. „Ez nyilván nem volt lehetséges a Toro Rossónál, de minden rendben ment. Azonban aztán a Red Bullnál töltött hat hónap majdnem elég volt arra, hogy semmissé tegye minden eddigi munkámat. Majdnem a karrierembe került.”

    A Red Bull csapat többször bírálta nyilvánosan a versenyzőjét, ezzel nagyobb teljesítményre próbálta sarkallni. Ez utólag már nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt. Gasly szerint mindkét fél benne volt a gyengélkedésben.

    „Mindannyian felelősek vagyunk a teljesítmény hiányáért” – tette hozzá. „Természetesen vannak dolgok, melyeket másképpen is csinálhattam volna. Azonban vannak olyan dolgok is, melyek a csapaton belül lehettek volna mások. Ha újra csinálnám, szeretném hinni, hogy néhány folyamat máshogy zajlana le.”

  • Az Alfa Romeo megbukott a 2020-as autója töréstesztjén!

    Az Alfa Romeo megbukott a 2020-as autója töréstesztjén!

    A hírek szerint az Alfa Romeo megbukott a kötelező törésteszten, és teljesen megsemmisült a 2020-as autójuk első elkészült alváza. A Sky Italia és a német Motorsport-Magazin.com is lehozta, hogy az eset a milánói CSI gyárban történt. A Sky azt állítja, hogy emiatt máris csúszhat a csapat tervezett menetrendje.

    A Ferrari is a CSI gyárát használja a FIA töréstesztjére, már bejelentették ,hogy február 11-én, 8 nappal a hivatalos téli tesztek megkezdése előtt leplezik le a 2020-as betontorpedójukat. A Toro Rossóról átnevezett Alpha Tauri pedig Salzburgban, a Red Bull ismert Hangar 7-esében mutatja be az új autóját, február 14-én.

  • Gasly nyomni fogja, hogy visszatérhessen a Red Bullhoz

    Gasly nyomni fogja, hogy visszatérhessen a Red Bullhoz

    Pierre Gasly egy tiszta célt állított fel magának a 2020-as szezonra. A francia pilóta a Red Bullnál kezdhette meg az idei szezont, azonban a gyenge teljesítménye miatt visszakerült a Belga Nagydíjon már a korábbi csapatához, a Toro Rossohoz.

    „Szeretnék visszatérni a Red Bullhoz,” – idézi a francia szavait a Corriere dello Sport. „A 23 éves Gasly pont a lefokozását követően kapta el a fonalat. A francia 2020-ban is a faenzai istállót fogja erősíteni, aminek a következő idénytől Alpha Tauri lesz majd a neve. „Gasly rengeteget fejlődött a szezon második felében,” – véli 1997 Forma-1-es világbajnok Jacques Villeneuve.

    Azonban a Toro Rosso pilótája szerint nem lesz egy könnyű menet visszakerülnie a milton keynesi istállóhoz. „Egy nehéz szezonnak nézünk elébe, azonban meg kell mutatnom, hogy képes vagyon egyenletesen jó teljesítményt nyújtani. Az előző szezonban szerzett tapasztalat pedig biztos vagyok benne, hogy segíteni fog majd ebben. Őszintén, még meg sem mutattam, hogy mire vagyok képes a Red Bullban.”

  • A Red Bull egy felkészültebb Albonra számít jövőre

    A Red Bull egy felkészültebb Albonra számít jövőre

    Immár egy év tapasztalattal a tarsolyában többet várnak Alexander Albontól a Red Bull csapatnál.

    A brit-thai versenyző a Toro Rossónál kezdte az évet, ám hamar tovább tudott lépni a Red Bullhoz Pierre Gasly gyengélkedése miatt. A nagycsapathoz kerülése óta elképesztően stabil volt, minden versenyen a top hatban végzett, kivéve a brazilon, de ott is csak azért nem, mert Hamilton kiforgatta. A tempó terén volt még lemaradása néha, de Christian Horner szerint lesz fejlődés ilyen téren is.

    „Könnyű elfelejteni, hogy ez csak az első éve volt a Forma-1-ben” – idézi Hornert a GPToday.net. „Egyre jobb és jobb lesz a gumik és az autó komplexitásának megértésében. Vasárnaponként lehetett látni, hogy került egyre közelebb a tempó tekintetében, ismeri a dörgést az F1-ben. Melbourne-be sokkal felkészültebb pilótaként fog megérkezni.”

  • Gasly: Marko megszegte az ígéretét

    Gasly: Marko megszegte az ígéretét

    Pierre Gasly elmondta, Helmut Marko megszegte a neki tett ígéreteit.

    A francia pilóta tavaly a Toro Rossóban debütált, majd Daniel Ricciardo távozása után a Red Bull úgy döntött, hogy a 23 éves versenyzőt ültetik be Max Verstappen mellé. Gasly azonban nem tudta felvenni a fonalat, rendre a várakozások alatt teljesített. Christian Horner és a csapat osztrák tanácsadója azonban azt hangoztatta, ebben az évben még megtartják az ifjú versenyzőt és további lehetőségeket adnak neki, ám a nyári szünet alatt változások történtek az istállónál.

    A Bikák augusztusban bejelentették, hogy az évad második felében Alex Albon fogja vezetni a másik autót, míg Gaslyt visszateszik a Toro Rossóba. A francia pilótát fájdalmasan érintette a döntést, de megbirkózott a feladattal. A faenzai istállónál nagyon jó teljesítményt produkált, sőt Brazíliában még a dobogóra is felállhatott.

    ,,Vannak olyan dolgok amik köztem és a csapat között maradnak. Az F1 kegyetlen sportág, ebben a világban a politika és a sok pénz kéz a kézben jár. Naív lennék ha azt gondolnám, hogy ezeket a tényezőket figyelmen kívül hagyják mikor a döntéseket meghozzák.”

    Gasly nem haragszik már korábbi főnökeire, bár mikor kiderült, hogy lefokozták nagyon dühös és csalódott volt:

    ,,Helmut ígért nekem dolgokat, különösen az autóval kapcsolatban. Ugyanakkor azt is mondta, az Abu Dhabi Nagydíjig maradhatok, viszont bizonyos ígéretek végül nem valósultak meg. Nagyon csalódott voltam az egész miatt, de ugyanakkor tudtam azt is, hogy a Forma-1-ben nem csak a teljesítmény számít. Voltak dolgok amiket én is másképp csinálhattam volna. Ám, csak 23 éves vagyok, még mindig meg van azaz ambícióm, hogy egy napon világbajnok leszek, és azt ami az idén történt velem egy leckeként fogom fel.” -nyilatkozta Gasly a francia L’Equipe magazinnak.

  • Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Számos, a királykategória paddockjában jártas ember szerint a Mercedes lehet a valaha volt legjobb csapat a Forma-1-ben. 2020 ugyan már itt van a nyakunkon, és feltehetően egy emlékezetes hármas csatában vehetnek részt a németek a Ferrarival és a Red Bull-Hondával, de idén még ők szerezték meg a versenyzői és konstruktőr világbajnoki kupákat. A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost erről az Auto Bildnek nyilatkozott:

    „A Mercedes a valaha volt legdominánsabb csapat. Jobbak, mint a McLaren-Honda Ayrton Senna és Alain Prost idejében, vagy a Ferrari Michael Schumacherrel.”

    Még a FIA elnöke, Jean Todt is megemeli a kalapját a teljesítmény előtt, pedig ő csapatfőnökként ötször nyert egymás után Michael Schumacherrel és a Ferrarival:

    „El kell ismernem, jobbak. Olyan nehéz dolog ez, mintha sportolóként 200 kilót kellene a fejed fölé emelned, és tartsd is ott aztán. Kell ehhez egy remek versenyző, egy csodálatos autó, egy nagyszerű csapat, ha ezen három dolog közül bármelyik is hiányzik, akkor a dolog nem fog működni.”

    Sebastian Vettel is arról beszélt, hogy brutális szintű akarat a német Mercedes részéről ahogyan dominánssá váltak úgy, hogy a bázisuk Angliában van Brackleyben és Brixworthban:

    „A Mercedes közel tökéletes. El kell ismerni, hogy az autójuk jobb volt mint a miénk, de nem is ez a lényeg. Ez csapatmunka eredménye.”

  • Albon nem gondolta volna, hogy ilyen szintre fejlődhet a Formula 2 után

    Albon nem gondolta volna, hogy ilyen szintre fejlődhet a Formula 2 után

    Miután átvette a FIA gáláján Párizsban az Év Újonca díjat, az Aston Martin Red Bull Racing versenyzője, Alexander Albon beszélt arról, hogy még mindig vannak kétségei magával kapcsolatban. Mint az ismeretes, a 23 éves pilótának már aláírt Formula E-s szerződése volt 2019-re, amikor az utolsó pillanatban elhappolta a Toro Rosso. 2018-ban ígéretes Formula 2-es szezonját követően Albon már aláírt a Nissan eDams csapatához.

    Ezután jött a Toro Rosso, akik „kopogtattak nála”, majd egy szerződést tettek az asztalra. Még mielőtt egy versenyt is teljesíthetett volna a Formula E-ben, hirtelen sportágat válthatott, és a Forma-1-ben találta magát. A Toro Roso újoncaként is lenyűgöző volt. Ő volt az egyetlen olyan versenyző, aki 2019 előtt soha nem vezethetett Forma-1-es autót, és meglepően gyorsan tudott alkalmazkodni, majd egyre csak jobb lett, ahogy beindult a szezon.

    Pierre Gasly mindeközben nagyon szenvedett a Red Bullnál, így Albont tették meg Max Verstappen csapattársának, a franciának mennie kellett. Annak ellenére, hogy még adós a dobogós helyezéssel, igazolta már, hogy ez egy jó döntés volt. A thai pilóta így nyilatkozott a díjátadón:

    „Ez olyan különleges, hogy soha nem is gondoltam volna ilyesmire. Már az is, hogy a Formula E-be kerülhettem volna profi autóversenyzőként lenyűgözött, és éreztem, hogy csak tovább fejlődhetek. Aztán hívtak a Toro Rossótól, amivel beteljesült egy álmom, hat hónappal később pedig jött a hívás a Red Bulltól, hogy az anyacsapathoz kerülhetek. Ez elképesztő volt.”

    Albon 2020-ban is a Red Bullnál marad, ahol már tényleg célba veheti az első dobogós helyezését a királykategóriában.

  • Gasly élete legnehezebb évéről beszélt

    Gasly élete legnehezebb évéről beszélt

    Pierre Gasly szezonja igazi hullámvasút volt, kezdett a Red Bullnál, de ott csak szenvedett és lefokozták a Toro Rossóhoz, ám az év végén nagyot villantott.

    A francia Daniel Ricciardo kissé váratlan távozása miatt kapott lehetőséget a Red Bullnál, de utólag kiderült, túl korán dobták be a mélyvízbe, a csapatnál töltött fél éve alatt csak kereste tavalyi önmagát.

    Ezt a teljesítményt a Red Bull nem tűrte sokáig, és a nyári szünetben lefokozták, mehetett vissza a Toro Rossóhoz, helyére pedig az újonc Alex Albon érkezett.

    Az első versenye régi-új csapatánál elmondhatatlanul nehéz volt, hiszen azon a hétvégén veszítette el egy közeli barátját, Anthoine Hubert-t, aki ugye a Belga Nagydíj hétvégéjén szenvedett végzetes balesetet.

    „Mindenféle érzelmet megtapasztaltam idén, frusztrációt, dühöt, és átéltem életem legszomorúbb pillanatait is Spában, Anthoine elvesztése miatt. Két hónappal később pedig életem egyik legboldogabb pillanata következett, hiszen megszereztem első F1-es dobogómat” – mesélt szezonjáról a francia a Motorsport.comnak.

    Szóba került természetesen a Red Bulltól való kirúgás is: „Amikor meghallottam a fejleményeket, lesokkolódtam, és egy kicsit mérges is voltam. Nem gondoltam, hogy ez helyes, mert az első hat hónapban mutatottak messze voltak attól, amit kellett volna mutatni.”