Címke: Toro Rosso

  • Hivatalos: Carlos Sainz 2018-ban a Renaulté!

    Hivatalos: Carlos Sainz 2018-ban a Renaulté!

    A Renault Sport Formula One Team örömmel jelentette be, hogy 2018-ra Carlos Sainzzal sikerült megegyezni. A 23 éves Carlos eddig 53 Forma-1-es versenyt teljesített, és a 2015-ös ausztrál szezonnyitó óta van jelen a királykategóriában. Eddig 100 pontot gyűjtött, a legjobb helyezései ezidáig négy hatodik helyezés volt. A Forma-1 előtt 2014-ben megnyerte a 3.5-es WSR-t, 2011-ben a Formula Renault NEC 2.0 bajnokságát.
    Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:
    „Carlos Sainz egy nagyon ígéretes fiatal versenyző, aki már ideje a radarunkon volt, pláne miután sikert könyvelhetett el alacsonyabb formula kategóriákban. Jó hír, hogy sikerült leigazolnunk 2018-ra. Ez a választás összeegyeztethető a középtávú terveinkkel. Azt érezzük, hogy Nico és Carlos jól kiegészítik majd egymást a pályán, és azon kívül is, ezzel a pilótafelállással előrébb kell lépnünk a rajtrácson is. Köszönettel tartozunk Helmut Markonak, hogy kölcsönadja Carlost nekünk erre az időre. Köszönettel tartozunk Jolyonnak is a kemény munkáért, az elmúlt két évben. Egy elkötelezett versenyző, és sok sikert kívánunk neki a karrierjében a következő lépéshez.”

    Carlos Sainz is megszólalt:
    „Örülök, hogy csatlakozhatok a Renault Sport Formula One Teamhez. Forma-1-es versenyzőnek lenni egy gyári csapatnál mindig nagy megtiszteltetés, és örülök hogy egy ilyen pedigrés csapathoz csatlakozhatok egy ilyen fontos időszakukban. Örömmel várom a közös munkát mindenkivel Enstoneban és Viryben, valamint leendő csapattársammal Nico Hülkenberggel. A Renaulttal a Forma-1-ben és előtte is szorosan együttműködtem, így ismerem a céljukat és a képességeiket. Ez a kezdete egy új izgalmas fejezetének a karrieremben. Köszönettel tartozom a Red Bullnak, amiért bíznak bennem és támogattak abban, hogy elfogadjam ezt a lehetőséget. Végül, de nem utolsósorban szeretném az emberek munkáját megköszönni a Toro Rossonál is. Ők egy remek csapat, igazi profikkal, a legjobbakatg kívánom nekik jövőre.”

    Helmut Marko, a Red Bull Motorsport konzulense:
    „Boldogok vagyunk, hogy sikerült megegyeznünk arról, hogy Carlos 2018-ban a Renaultnál vezethessen. Eszméletlenül tehetséges, és csak előnye származik majd abból, hogy egy gyári csapattal, valamint egy tapasztalt pilótával dolgozhat együtt. Ez már egy másfajta kihívás lesz majd Carlosnak, és kíváncsian várjuk majd, hogy miképp fejlődik majd a Red Bull család tagjaként ott. Ez egy remek fejlődési lehetőség a Renaultnak és Carlosnak is, valamint lehetővé teszi azt számunkra, hogy egy újabb tehetséget hozzunk a Forma-1 világába.”

  • A Toro Rosso megerősítette, hogy a Hondával folytatják

    A Toro Rosso megerősítette, hogy a Hondával folytatják

    A Toro Rosso megerősítette, hogy több éves szerződést írt alá a Hondával. Mindez annak a folyamatnak a része, hogy a McLarennel elege lett a japán erőforrásból és Renault-ra vált jövőre. Így azonban a Renaulttól kellett megválnia egy csapatnak, ez pedig a Toro Rosso.

    Az Autosport értesülései szerint a Toro Rosso három évre írt alá a Hondával.

    A Toro Rosso igazgatója, James Key szerint már zajlanak a munkálatok, hogy a csapat 2018-as autóját a Honda-motorhoz igazítsák, bár állítja, hogy drasztikus változtatásra nincs szükség.

    „Szorosan együttműködünk majd a Hondával a teljesítmény fejlesztésének tekintetében.” – mondta Key.

    „Erős, stabil és proaktív partnerkapcsolatra számítunk új Hondás kollégáinkkal.”

    „A Toro Rosso egy tapasztalt csapat, fiatalos energiával, a jövő csillagainak felfedezésének képességével.” – mondta Takahiro Hachigo a Honda Motor Company elnöke. „A Hondánál mindenki nagyon várja, hogy a Toro Rossoval dolgozzon, és izgatottan várjuk Forma-1-es utazásunk új fejezetét.”

    „Szeretném kifejezni elismerésem a Liberty Mediának és az FIA-nek, hogy közreműködtek abban, hogy ez a partnerkapcsolat létrejöjjön.”

  • A Honda továbbra is elkötelezett a Forma-1 iránt

    A Honda továbbra is elkötelezett a Forma-1 iránt

    Chase Carey úgy hiszi, hogy hiába az elmúlt évek gyengesége a Honda még mindig hisz a Forma-1-es projektjében.

    A japánok jelenlegi egyetlen motorpartnere a McLaren szinte biztosan a Renault erőforrásaival fog tovább versenyezni ezzel véget vetve a három év óta tartó együttműködésnek. A Hondánál azonban így sem kell aggódniuk, hogy partner nélkül maradnak, hiszen a Toro Rossoval állapodtak meg és akár a jövőben fel is vásárolhatják a faenzaiakat és gyári csapatot indíthatnak.

    Ahhoz, hogy a Honda 2017 után is a száguldó cirkuszban maradhat az nagyban köszönhető Jean Todt-nak és Ross Brawnnak, akik nagyban hozzájárultak a sikeres Toro Rossos szerződéshez.

    Szingapúrban azonban Kvyat még nem akart az egyezségről beszélni.

    „Mindaddig, amíg nincs hivatalos bejelentés az ügyben, addig nem szeretnék erről beszélni. Bármi is történik az csak jó lehet a csapat számára.” – mondta sz orosz.

    A Forma-1 első számú vezetője Chase Carey a japánok jelenlegi helyzetéről is beszélt, amelyben kiemelte, hogy a japánok továbbra is a száguldó cirkuszban képzelik el a jövőjüket.

    „A Honda egy nagyon fontos partner. Monzában találkoztam a Honda vezetőivel. Erről nem szeretnék részletesen beszélni, csak annyit tudok elmondani, hogy számomra úgy tűnik, hogy még mindig elkötelezettek az F1 iránt és izgatottan tekintenek a jövőbe.” – nyilatkozta Carey.

  • Sean Gelael ül Sainz helyére holnap délelőtt

    Sean Gelael ül Sainz helyére holnap délelőtt

    A Toro Rosso megerősítette, hogy Carlos Sainz kihagyja a pénteki első szabadedzést Szingapúrban, hogy helyette Sean Gelael körözhessen.

    A 20 éves indonéz versenyző négy FP1-es lehetőségéből az elsőre készül, miután teszten már gyakorolhatott, Bahreinben és a Hungaroringen is.

    Szingapúr után Malajziában, az Egyesült Államokban és Mexikóban lesz még idén alkalma F1-es autóba ülni.

    „Megtiszteltetés, hogy a Forma-1-ben vezethetek, elsőként Szingapúrban és Malajziában, két olyan helyszínen, melyek közel vannak a hazámhoz, Indonéziához.” – mondta Gelael. „Ezt a lehetőséget arra használom majd, hogy mint a szivacs, mindent magamba szívjak és a lehető legtöbbet tanuljak. Remélem, hogy jó munkát tudok végezni a Scuderia Toro Rosso számára, és hasznos adatokkal tudok majd szolgálni számukra.”

    Gelael jelenleg az F2-ben versenyez, és 17 ponttal 15. a bajnokságban.

  • 3 éves szerződést kötött a Honda és a Toro Rosso!

    3 éves szerződést kötött a Honda és a Toro Rosso!

    A Red Bull és a Honda már az idei év korábbi szakaszában elkezdett egyeztetni arról, hogy adnának motorokat a Toro Rossonak, akik eddig a Renault erőforrásait használták. A Honda nagyon szeretett volna egy második csapatot, miután a Sauberrel nem jött össze az üzlet, de nyáron megszakadtak a tárgyalásaik velük.

    Időközben a McLaren is úgy döntött, hogy felbontja a szerződését a Hondával, miközben a wokingiaknak az volt az igényük, hogy megszerezhessék a Toro Rossonál felszabaduló Renault motorokat. Hosszas egyeztetések után a felek meg tudtak egyezni, de hivatalos megerősítésre még várni kell, de mindenképp bekövetkezik a Szingapúri Nagydíj alatt.

    A motorsport.com értesülései szerint három éves szerződést köt a Honda a Toro Rossoval, 2018-tól kezdve a jelenlegi motorformula szabályzás, 2020-as végéig.
    Miközben már a jövő évi autón dolgoznak, a döntés legalább előbb érkezett, mint amikor a Toro Rosso Renaultról annak idején Ferrarira váltott, 2015 decemberében. Az hogy most Hondára váltanak, azt is jelenti, hogy a kiscsapat három egymást követő évben más erőforrást használ.

    Amikor megkezdődött az egyeztetés a Toro Rossoval, Marko kifejezte a Honda vezér, Masashi Yamamoto felé azon igényét, hogy akár a Red Bullt is érdekelheti a váltás, amennyiben a Honda sikeresen javít a teljesítményén. Azzal, hogy a Toro Rosso szerződést tető alá hozták, könnyen elképzelhető, hogy a jövőben akár a nagycsapat is ezen motorokra vált.

  • A Renault felbontja a szerződését a Red Bullal! 

    A Renault felbontja a szerződését a Red Bullal! 

    A Red Bull bajban: a Renault felbontja a velük kötött szerződést, így Ricciardo és Max Verstappen jövője is kétséges. A franciák elárulták az energiaital gyártósoknak, hogy jövőre  hagynák ott őket, és ezzel rendesen megkavarják majd a versenyzői piac alakulását is.

    A Daily Mail értesülése szerint a Renault megunta a Red Bullos kötött különös házasságukat, 2019-től kezdve már nem látja el őket motorokkal. Hivatalosan ez még nem került megerősítésre, de az előttünk álló Szingapúri Nagydíjon ez is bekövetkezhet.

    A Red Bull csillagainak, így Daniel Ricciardonak és Max Verstappennek is a jövője egészen más irányt vehet. A Renault új partnere a McLaren lesz, és erről a pénteki első szabadedzés után lehet majd többet tudni, ahogy a Honda átpártolásáról a Toro Rossohoz is. Fernando Alonso jövőjével kapcsolatosan azonban nem valószínű, hogy már a hétvégén bejelentés lesz, mivel még nem sikerült megegyeznie a feleknek minden részletben. A McLaren az eredeti tervek szerint szeretett volna ennek is pontot tenni a végére, a szombati időmérő edzés után eredetileg.

    Sok sikert kívánunk Alonsonak a mai nyilvános sajtótájékoztatóhoz, ahol feltehetően kénytelen lesz még semmit se mondani a témával kapcsolatban.

  • McLaren-Renault: 99,9%

    McLaren-Renault: 99,9%

    Az Autosport értesülései szerint megszületett az egyezség a McLaren és a Renault között, a Hondának pedig búcsút intettek 2018-ra.

    Három év: ennyit bírt a McLaren a Hondával és ennyire írta alá új motorszerződését a Renault-val a wokingi istálló. A tragikumból komédiába (vagy fordítva?) torkolló hondás egyezség felbontása inkább csak idő kérdése volt, a bizonyossága felől nem volt kétség, miután a japán gyártó képtelen volt megoldást találni megbízhatósági és teljesítménybeli hiányosságaira. Mivel a Ferrari és a Mercedes határozottan nemet mondott a McLaren érdeklődésére, egyedüli realisztikus opcióként csak a Renault maradt számukra, akikkel 2020 végéig – tehát a jelenleg érvényben lévő motorformula-ciklus záróévéig – írták alá a szerződést. A McLaren a francia gyártó hagyományaihoz híven ugyanazt a specifikációjú erőforrást fogja megkapni, mint a gyári csapat és a Red Bull, míg az eredetileg Renault-motoros Toro Rosso pedig ezzel egyidőben egyezségre jutott a hoppon maradt Hondával.

    A McLaren-Renault kapcsolat híre felüdülésként érhette Fernando Alonsót, aki minden valószínűség szerint jövőre is narancssárgában fog feszíteni, bizonyos források szerint akár még több évig.

    Még egy pilóta érintett az ügyben, mégpedig Carlos Sainz, akit a Renault mintegy a Toro Rosso-szerződés felbontása miatt kompenzálásképp kiharcolt a Red Bulltól. Egyes pletykák szerint a mezőny fiatalabbik spanyol pilótája már a Maláj Nagydíjon a Renault ülésében találhatta volna magát, ám valószínűbb, hogy az idei szezont még a Toro Rossónál tölti, hogy egy évközbeni pilótaváltással a csapat konstruktőri esélyei ne szenvedjenek nagy csorbát a kiélezett középmezőnyös háborúban.

  • Gasly is megszólalt: nem tagadja a híreket

    Gasly is megszólalt: nem tagadja a híreket

    Pierre Gasly, a Red Bull utánpótlás programjának 21 éves francia versenyzője nem tagadja debütálásáról szóló híreket, miszerint már idén Malajziában bemutatkozhat a száguldó cirkuszban.

    Több, rendszerint megbízható forrás is megerősítette, hogy Carlos Sainz a soron következő Szingapúri Nagydíjat követően már a Renault gyári versenyzője lesz Nico Hülkenberg csapattársaként, ami egyet jelent Jolyon Palmer szezon közbeni menesztésével.

    A ‘dominót’ a McLaren indította el: minden valószínűség szerint szakítanak a 2015-ben nagy reményekkel visszatérő, de sorozatban harmadik éve csak szenvedő Hondával, és 2018-tól Renault erőforrással versenyeznek tovább, a japánok pedig a Toro Rossónak köszönhetően maradhat a sportban.

    „Hallottam a híreket, úgy tudom, a részleteken dolgoznak” – mondta Gasly, aki idén a japán Super Formula sorozatban versenyez. Nem is eredménytelenül: sorozatban két futamgyőzelem áll a neve mellett.

    „A Forma-1-ben való versenyzés egy álom számomra és mindent elkövetek, hogy beteljesítsem.”

    „Az elkövetkező néhány napban érkezhetnek hírek. Nagyon remélem, hogy versenyezhetek Malajziában a Toro Rossóval” – tette hozzá.

     

  • Carlos Sainz: Nem erősítettem meg a Renault-s híreket

    Carlos Sainz: Nem erősítettem meg a Renault-s híreket

    Carlos Sainz valószínűleg utolsó versenyét fogja teljesíteni a Toro Rosso pilótájaként. Több forrás jelentése szerint, a fiatal spanyol Szingapúr után a Renault-hoz szerződik, ezzel kikerülve a Red Bull skatulyából, ahol nemigen mutatkozik lehetőség az előrelépéshez.

    A franciáknál folyamatosan rossz teljesítményt nyújtó Jolyon Palmert válthatja Sainz, az ő helyét pedig a Red Bull francia tehetsége, a jelenleg a japán Super Formula bajnokságban versenyző Pierre Gasly veszi át. Erről arra lehet következtetni, hogy a McLaren csapat minden kétséget kizáróan szakít a Hondával és a Renault erőforrásaira fog átváltani 2018-tól, míg a Honda a Toro Rossónál köthet ki. Ezeket a híreszteléseket azonban Carlos Sainz nem erősítette meg.

    „A Red Bull a legjobbat akarja adni a karrieremnek és bárhogyan döntenek, elfogadom azt.”- mondta a Marca-nak egy szponzori eseményen, a hétvégén. „Bonyolult ügy ez nekem, mert amit én mondok, az másnak kellemetlenül hangozhat, ezért inkább hallgatok. Jól tudom, hogy az a sok ember, aki itt dolgozik a Torro Rossónál, ők tettek engem olyan versenyzővé, amilyen most vagyok. Sokat tanulhattam itt.”

    Arra a kérdésre, hogy a McLaren-Renault -Torro Rosso-Honda történetről mi a véleménye a következőt mondta: „Nem tudom, de az biztos, hogy az érintett feleknek hamar döntésre kell vinniük a dolgaikat, mert a 2018-as szezon nagyon hamar elérkezik.”- mondta Sainz az EFFE ügynökségnek.

    A német Auto Bild szerint Sainz kivásárlási ára 8 millió euró lesz a Renault számára. A kiadvány szerint a spanyol pilóta Enstone-ban is járt a múlthéten, így valószínűsíthető hogy a következő napokban, vagy hetekben komoly bejelentések lesznek.

  • Sainz a Renaulthoz kerülhet már idén, Palmer viszlát?

    Sainz a Renaulthoz kerülhet már idén, Palmer viszlát?

    Miközben mindenki a McLaren és a Honda közötti fejleményekre vár, a háttérben megindultak olyan folyamatok, amik előrevetítik azt, hogy sikerül szakítania a két félnek. Felső vezetésből származó információk szerint sikerült Sainznak a Renaulthoz szerződnie, így idő előtt véget érhetnek neki a Toro Rosso-s kötelezettségei.

    A Carlos Sainzzal kötött üzlet azt is jelenti, hogy megnyílt az út a Hondának, hogy jövőre a Toro Rossót láthassa el a motorjaikkal, és ez azt is jelenti, hogy a felszabaduló Renault motorok a McLarenben teljesítenek majd 2018-ban. Az Olasz Nagydíj alatti pusmogásokból annyit lehetett hallani, hogy a McLaren és a Honda kapcsolata elég feszült volt, és Sainz már akkor is főszereplővé lépett elő. A Renault is enyhén utalt rá a Toro Rossonál, hogy szeretnének még valamit, pontosabban valakit azért, hogy váltsanak a kiscsapatról a McLarenhez.

    A fiatal spanyollal Nico Hülkenberg oldalán tényleg előreléphetnek a rajtrácson. Ugyan 2018-as szerződésről szólnak a hírek, de úgy néz ki, hogy Sainz akár már a Maláj Nagydíjtól kezdve a gyári francia alakulatnál versenyezhet, így Jolyon Palmernak mennie kell. Amennyiben Sepangban már ez lesz a felállás, feltehetően Pierre Gasly érkezhet ideiglenesen Daniil Kvyat mellé a Toro Rossoba. (Arról nem is beszélve, hogy a Toro Rossot azzal is gyengítik a konstruktőrök pontversenyében, hogy a húzóemberük ülne át a Renaultba, ezzel is gyengítenék őket az év végi hajrában. – a szerk.)

    A Red Bull még nem döntött arról, hogy ki érkezne 2018-ban teljes munkaidőben Sainz helyére, de az egyik lehetséges jelölt a Honda neveltje, Nobuharu Matsushita, akit minden bizonnyal hamar elengednének a McLaren fejlesztő versenyzői szerepköréből. Neki ugyan egyelőre nincs meg a megfelelő pontmennyisége az F1-es szuperlicenszhez, és az idei Formula 2-es bajnokságban is jól kell szerepelnie a hátralévő versenyeken, és őriznie kell a harmadik helyezését a bajnoki összetettben, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű pontja ehhez.

    A Sainz-Renault szerződés után a Toro Rosso Honda erőforrásokra válthat, és a faenzaiak kénytelenek lesznek a McLaren által fejlesztett váltót is használni a japán motorral. Amint a Toro Rosso-Honda üzlet is létrejön, a végső dolog az, hogy a McLaren is szerződik a Renault-tal, bár ez akkor már csak csupán formalitás lesz.

    Feltételezések szerint a jövő hét elején lehet mindez hivatalos, így a nagy bejelentések hete lehet a Szingapúri Nagydíjé.