Címke: Toro Rosso

  • Gasly idén már nem számít több motorcsere miatti rajtbüntetésre

    Gasly idén már nem számít több motorcsere miatti rajtbüntetésre

    Pierre Gasly úgy gondolja, már nem kell többször erőforrásegységet cserélni az autójában, így a maradék két futamon nem kap büntetést.

    Gasly az elmúlt 4 versenyből háromszor a mezőny végéről kellett, hogy induljon a folyamatos motorcserék miatt.

    „Lekopogom, szerintem ez volt az utolsó motorbüntetésünk az évben. Nemrég készült el az új motorunk, most 2 egység is van készleten, az utolsó két futamra. Remélhetőleg most már tényleg arról a helyről fogok tudni rajtolni, amit megszereztünk az időmérőn. Optimisták lehetünk a jövőt illetően, jobbak lehetünk, mint az elmúlt pár hétvégén.”

  • Már szóltak Hartley-nak, hogy távoznia kell a Toro Rossotól?

    Már szóltak Hartley-nak, hogy távoznia kell a Toro Rossotól?

    Úgy hírlik, hogy a Toro Rosso már közölte Brendon Harley-val, hogy 2019-ben nem tartanak igényt a szolgálataira. Ennek oka pedig az, hogy az energiaitalosok nem elégedettek a teljesítményével.

    „Úgy érzem, egyre erősebb lettem a szezon során.” – mondta Hartley. „Megmutattam Austinban, még ha a sajtóközlemény azt is állította, hogy a másik autóval volt valami gond.”

    Hartley-t végül elővette a csapat amiért csapattársa, Pierre Gasly autójáról beszélt, a francia szerint pedig az új-zélandi megnyilvánulása csak arról árulkodik, hogy nagy rajta a nyomás.

    A Bild szerint a Red Bull már közölte is Hartley-val, hogy az idei szezon után távoznia kell a csapattól. Helyére feltehetően a brit-thai versenyző, Alexander Albon érkezhet majd.

  • Befogta Hartley száját a Toro Rosso

    Befogta Hartley száját a Toro Rosso

    A Toro Rosso megtiltotta Brendon Hartleynak, hogy további megjegyzéseket tegyen a csapat hivatalos austini kommünikéjével kapcsolatban.

    Hartley ülése alatt már lényegében az év eleje óta rezeg a léc. A Toro Rosso jelenleg Alexander Albon megszerzésén munkálkodik, de Franz Tost csapatfőnök szerint ha az új-zélandi elég jól teljesít a szezon utolsó futamain, még nincs kizárva a maradása. Hartley pontosan ezt is teszi, Austinban a kilencedik helyen végzett Pierre Gasly 12. pozíciójával szemben, az igazi probléma azonban csak ezután kezdődött: Gasly és a Toro Rosso hivatalos sajtónyilatkozatában szó esett arról, hogy a francia autója az első körben megsérült és ezért végzett ennyivel hátrébb, ezt az állítást viszont Hartley kategorikusan tagadta.

    „A szezon során folyamatosan fejlődtem, de az időmérők után kialakult apró különbségek miatt általában én kaptam a kevésbé optimális stratégiát” – magyarázta Hartley. „Az előrelépésemet Austinban is bebizonyítottam; a sajtónyilatkozatban megjelentek ellenére a másik autónak semmi baja nem volt, csak szimplán jól teljesítettem és örültem a megszerzett pontoknak. Tudom, hogy jó munkát végeztem eddig, a Hondával való fejlesztés terén is segítettem, végig csapatjátékos voltam. Remélem, jövőre is itt lehetek.”

    Eddig tartott az édes szólásszabadság. A Mexikói Nagydíj időmérőjét követően Hartleyt megkérdezték, nagyobb támogatásra van-e szüksége a csapat felől, amire az új-zélandi csak egy „nem nyilatkozommal” válaszolt, majd egy másik, az austini versenymagyarázattal kapcsolatos kérdésre annyit felelt, hogy „nem szabad erről nyilatkoznom”. Gasly kitartott saját és a Toro Rosso álláspontja mellett és részletesen leírta, hogyan és mikor szedte össze a sérüléseket: először a Lance Stroll-Fernando Alonso találkozót elkerülendő lehajtott a pályáról, ahol egy huplin kellett átugratnia, majd a kör későbbi folyamán összeszedett egy „hatalmas szénelemet, amit mindenki elkerült előttem, de én pont áthajtottam rajta”, amitől megsérült az autó padlólemeze és negatív behatással volt az egyensúlyra is.

    „Hatalmas nyomás alatt van, így talán kissé máshogy tekint egyes dolgokra, mint a szezon elején” – volt Gasly összefoglalója a szituációról. „Jelenleg sok mindent összebeszél, nem érzem úgy, hogy bármit is kommentálnom kellene.”

  • Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Egyeztetett Arrivabene és Kubica: A Ferrari szimulátoros pilótája lesz?

    Mexikóban 2019-ről egyeztetett Maurizio Arrivabene és Robert Kubica, melynek eredményeképp betölthetné a lengyel a Danyiil Kvjat által hagyott űrt. És bizony, ez csak szimulátoros szerep lenne, mert Vettel és Leclerc helyére adott esetben Giovinazzi ülhetne be, mint a csapat teszt- és tartalék pilótája.

    A szezonzáró után tehát nem csak Kimi Räikkönen lép le a Ferraritól, és igazol a Sauberbe. Danyiil Kvjat is elhagyja Maranellót ahol szimulátoros pilótaként tevékenykedett, és visszatér igazi versenyzőként a Toro Rossóhoz. Az, hogy Räikkönen helyére ki érkezik, már régóta ismert, és Maranellóban minden készen áll Charles Leclerc fogadására. Kvjat helyére hogy ki jön, az viszont még egyelőre ismeretlen.

    Több névről is suttogtak az elmúlt hetekben, így Robert Kubicáé is felmerült. A lengyel pilóta jelenleg a Williams teszt- és tartalék versenyzője, de még nem ismertette a jövő évi terveit. A képességei pedig megfelelnének a Ferrarinak, és dolgozhatna Maranellóban a versenyhétvégék előtt, vagy alatt.

    Mexikóvárosban elviekben Maurizio Arrivabene és Robert Kubica találkoztak, és ugyan nem érkezett semmiféle megerősítés a két féltől, de feltehetően megszületett valamiféle megállapodás. Robertnak nem lenne épp jelentéktelen ez, hiszen egy álom válna valóra, ami már majdnem megtörtént 2009-ben, amikor Felipe Massát kellett volna helyettesítenie, a Magyar Nagydíjon történt balesete miatt. 2011-ben is már aláírt előszerződése volt a Ferrarival a 2012-es szezonra, és Fernando Alonso csapattársa lehetett volna, de a ralibalesete mindent keresztül húzott.

    Az a munka, amit el kellene látnia Kubicának, nem keverendő össze a harmadik számú pilóta szerepkörével, akit akkor „hívnak be”, ha a két állandó versenyző közül valamelyik alkalmatlan lenne arra, hogy a pályára hajtson. Ebben az esetben a scuderiánál Antonio Giovinazzit keresnék meg.

  • Decemberig nem dől el a második Toro Rosso-ülés sorsa

    Decemberig nem dől el a második Toro Rosso-ülés sorsa

    Franz Tost nem hiszi, hogy a Red Bull decembernél előbb megnevezné Danyiil Kvjat csapattársát a Toro Rossónál.

    Pierre Gasly helyére már bejelentették a visszatérő Kvjatot, a másik Toro Rosso-ülés azonban még szabad préda. A szezon folyamán Brendon Hartley nem győzte meg a Red Bull vezetőségét, ám múlt héten Austinban pályafutása legjobb eredményét érte el (kis segítséggel a versenybíráktól), ezzel pedig úgy véli, eleget tett a maradáshoz. A Red Bull azonban megkörnyékezte a Nissannal eredetileg hároméves szerződést aláírt Alexander Albont, a tárgyalások pedig a hírek szerint jelenleg is zajlanak a thai versenyző elengedésével kapcsolatban. Ennyi változó mellett kétséges, hogy a döntésre a közeljövőben sor kerülne.

    „A tiszta rálátás érdekében először be kell fejezni a szezont” – tolmácsolta Tost a Red Bull álláspontját. „A Red Bull decemberben fogja eldönteni a Toro Rosso pilótafelállását.”

    Néhány futammal ezelőtt Helmut Marko kiadta az ukázt: ha Hartley az F1-ben akar maradni, gyakrabban kell megvernie Gaslyt, és habár Austinban pontosan ez történt, egy fecske nem csinál nyarat.

    „Austinban jó futama volt, de ha megnézed a pontállást, Brendonnak négy pontja van Pierre 28-ával szemben” – folytatta Tost. „Ha maradni akar, javítania kell a teljesítményén.”

    Ennél egyértelműbb már nem is lehetne Hartley feladata…

  • A Honda technikai guruja 26 év után tért vissza Mexikóba

    A Honda technikai guruja 26 év után tért vissza Mexikóba

    A Honda technikai igazgatója, Toyoharu Tanabe hosszú idő után tért vissza Mexikóba, az Autodromo Hermanos Rodriguezre.

    A japán mérnök legutoljára 1992-ben járt a mexikói helyszínen, amikor a McLaren és a Honda kapcsolata rendkívül gyümölcsöző volt. A két McLaren Hondát Ayrton Senna és Gerhard Berger vezethette ebben az évben.

    Azóta 26 év telt el, azonban Tanabe úgy gondolja, hogy Mexikóváros hangulata azóta sem változott meg.

    „Legutoljára 1992-ben jártam itt Mexikóban, amikor még Ayrton Senna és Gerhard Berger is versenyzett,”- mondta a japán. „Emlékszem a szurkolókra, akik imádták a Forma-1-et és szerintem most is alig várják, hogy az autók a pályára gurulhassanak.

    „Sok munkatársam lesz majd itt a mexikói hétvégén, szóval remélem jó eredményt fogunk majd elérni.”

    A mexikói aszfaltcsík rendkívül nagy kihívás elé állítja a versenyzőket, ugyanis a pálya 2200 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el. Ez nem csak a versenyzőknek lesz nagy kihívás, hanem az erőforrásoknak is.

    „A mexikói aszfaltcsík vonalvezetése meglehetősen egyszerű,” – véli a japán mérnök. „Azonban az autók és mérnökök számára is nehéz lesz megbirkózni a kihívásokkal.

    „Mivel a pálya 2200 méterrel van a tengerszint felett, ezért ez az egyik legnehezebb hétvége minden csapat számára. A levegőnek kisebb a nyomása, ami miatt a turbináknak sokkal erősebben kell dolgozniuk. Emiatt máshogy kell beállítani az autót, ami miatt pedig az MGU-H lesz nagyobb terhelésnek kitéve.”

    Ha Toro Rosso pilótái, Pierre Gasly és Brendon Hartley, jó eredményt szeretnének elérni, akkor a legfontosabb az lesz számukra, hogy a Honda motort a normál hőmérsékleten kell majd tartaniuk.

    „A motor hűtésére is nagyon figyelni kell,” – véli Tanabe. „Megpróbáljuk megtalálni a legjobb beállításokat, hogy emiatt ne legyenek problémáink.”

  • Pierre Gasly Mexikóban is a rajtrács végéről fog indulni!

    Pierre Gasly Mexikóban is a rajtrács végéről fog indulni!

    Pierre Gasly a rajtrács végéről fog majd nekivágni a 71 körös Mexikói Nagydíjnak. A francia pilóta egy újabb motorcsere miatt kap büntetést. Négy futamból ez lesz a harmadik alkalom, hogy Gasly motorcsere miatt rajtol a mezőny végéről.

    A Toro Rosso francia pilótájának ez lesz a nyolcadik motorja, amit az idei szezonban használ. Az erőforrás mellett a turbófeltöltőt és az MGU-H-t is kicserélték Gasly autójában.

    Az eddig már felhasznált erőforrás elemek:

    No. Csapat Motor Versenyző ICE TC MGU-H MGU-K ES CE
    28 Toro Rosso Honda Brendon Hartley 8 8 8 7 3 4
    10 Toro Rosso Honda Pierre Gasly 8 8 8 6 3 3
    27 Renault Renault Nico Hulkenberg 5 6 5 4 4 4
    3 Red Bull TAG Heuer Daniel Ricciardo 5 5 5 5 4 4
    14 McLaren Renault Fernando Alonso 4 4 4 4 3 3
    33 Red Bull TAG Heuer Max Verstappen 4 4 4 4 3 3
    77 Mercedes Mercedes Valtteri Bottas 4 4 4 3 3 3
    55 Renault Renault Carlos Sainz Jnr 4 4 4 3 3 3
    2 McLaren Renault Stoffel Vandoorne 4 4 4 3 3 3
    9 Sauber Ferrari Marcus Ericsson 4 3 3 2 3 2
    8 Haas Ferrari Romain Grosjean 3 3 3 2 2 2
    20 Haas Ferrari Kevin Magnussen 3 3 3 2 2 2
    31 Sauber Ferrari Charles Leclerc 3 3 3 2 2 2
    5 Ferrari Ferrari Sebastian Vettel 3 3 3 2 2 2
    44 Mercedes Mercedes Lewis Hamilton 3 3 3 2 2 2
    11 Force India Mercedes Sergio Perez 3 3 3 2 2 2
    31 Force India Mercedes Esteban Ocon 3 3 3 2 2 2
    18 Williams Mercedes Lance Stroll 3 3 3 2 2 2
    35 Williams Mercedes Sergey Sitorkin 3 3 3 2 2 2
    7 Ferrari Ferrari Kimi Raikkonen 3 3 3 2 2 2

     

    ICE: Turbófeltöltő

    MGU-H: Hőenergia visszanyerő rendszer

    MGU-K: Mozgási energia visszanyerő rendszer

    ES: Energiatároló

    CE: Központi elektronika

  • Hartley úgy véli, bebizonyította, hogy le tudja győzni Gasly-t

    Hartley úgy véli, bebizonyította, hogy le tudja győzni Gasly-t

    Brendon Hartley úgy érzi, bizonyította, hogy le tudja győzni csapattársát Pierre Gaslyt, még akkor is, ha az eredmények nem mindig ezt mutatják.

    A Red Bull tanácsadója Helmut Marko azt mondta a médiának, hogy Hartleynak le kell győznie Gaslyt ahhoz, hogy jövőre is megtarthassa ülését a Toro Rossoban.

    Az új-zélandi versenyző 11. helyen futott be az Amerikai Nagydíjon, ám Esteban Ocon és Kevin Magnussen kizárása után, a pontszerző 9. pozíciót kapta meg, ami az idei szezonban elért legjobb helyezésének számít.

    Mikor a RaceFans megkérdezte, ezen teljesítményét az egyik legjobbnak értékeli-e, Hartley így válaszolt:

    ,,Igen, szerintem jó volt. Úgy érzem jól teljesítettem az elmúlt versenyeken. Nyilvánvalóan minden hétvégén válaszolok a jövőmet illető kérdésekre, avagy épp olvasok róluk. Az is a sajtóban olvastam, hogy le kell győznöm a csapattársamat. Ha a tényeket nézzük, Szingapúrban előtte voltam, aztán jött a csapatutasítás, és végül megint ki kellett állnom a boxba. Oroszországban is szintén jobb pozícióban voltam, de ott az autó tönkre ment. Majd Suzukában az időmérőn is jobban szerepeltem, meg az elmúlt futamon is. Majd meg látjuk mi fog történni.”

    A Toro Rossos pilóta hozzátette, autója nem volt elég jó ahhoz, hogy előkelőbb helyen érjen célba.

    ,,A 11. hely egy kicsit kegyetlen, mikor nagyon jó versenyt futsz. Őszintén, nem hiszem, hogy ennél többet tudtam volna tenni. Jóval Pierre előtt voltam, minden jól működött mind a két autón, viszont ismét szenvedtünk azért, mert nem volt meg a kellő tempónk.”

    Azonban Gasly kicsit másként látta az eseményeket. Elmondása szerint az első körben összeszedett törmelék miatt sikerült rosszabbul a versenye.

    ,,Mindenhol karbon darabok voltak. Át kellett mennem rajtuk, ezért megsérült az autó az első körben. Sok tapadást veszítettem a verseny alatt, és még az abroncsokkal is szenvedtünk. Megpróbáltuk a két kiállásos taktikát, de nem segített semmin. Nagyon nehéz dolgom volt.” – nyilatkozta a francia pilóta.

  • Közel 20 versenyzőt érdekel Albon üresedő Nissan-ülése

    Közel 20 versenyzőt érdekel Albon üresedő Nissan-ülése

    Jean-Paul Driot csapatfőnök becslése szerint legalább 15-20 versenyző érdeklődött már Alexander Albon üresedni látszó Nissan e.dams-ülése iránt.

    A tervek szerint a Nissan Formula E-csapatában Sébastien Buemi és Alexander Albon vezette volna a két autót, ám a Red Bull pilótahiánya megkavarhatja a dolgokat. Ugyan Albon hároméves szerződést írt alá még júliusban az e.damsszal, egyre inkább úgy fest, hogy a fiatal thai versenyzőt elcsábítja az F1-es debütálás lehetősége a Toro Rossóval, a Nissannak így sürgősen el kell kezdenie a pilótavadászatot.

    „Már folyamatban van a dolog” – erősítette meg Driot. „Rengeteg versenyző keresett meg minket az elmúlt néhány napban, ha nem látom, el sem hiszem. Telefonon hívtak, emailben írtak – és ha neveket is mondanék, nem hinnétek a fületeknek, hihetetlen. Legalább 15 vagy 20 versenyző felvette velünk a kapcsolatot.”

    A kalamajka a lehető legrosszabbkor, a szezonelőtti teszt előestéjén érte el a tetőfokát. A Nissannak emiatt ki is kellett hagynia két napot, az utolsó tesztnapra azonban sikerült megszerezniük Oliver Rowland szolgálatait, a korábbi DAMS-pilóta pedig rá is került a lehetséges versenyzők listájára.

    „Oliver benne van a pakliban, eleve neki szántuk volna a harmadik versenyzői pozíciót” – árulta el Driot. „Emellett nagyon jól ismerjük, mivel korábban az FR3.5-ben is velünk volt, majd 2017-ben velünk versenyzett az F2-ben, ahol jól is teljesített, nyert három futamot és szerzett néhány pole-t.”

    Maga az érintett is megszólalt az ügyben a valenciai teszt során.

    „Hasonló a helyzet ahhoz, mint amikor Nicholas Latifit helyettesítettem év elején az F2-es teszten” – mondta Rowland. „Nyilván örülnék, ha lehetőséget kapnék az FE-ben, de majd meglátjuk, milyen döntésre jut a csapat.”

  • Hartley „nem kapott teljeskörű támogatást” csapatától

    Hartley „nem kapott teljeskörű támogatást” csapatától

    Brendon Hartley elejtett megjegyzése alapján úgy fest, az új-zélandi nem élvezte a Toro Rosso „teljes támogatását” F1-ben töltött ideje alatt.

    A Toro Rossónál még mindig nem dőlt el, ki lesz Danyiil Kvjat csapattársa 2019-ben, habár egyre inkább úgy tűnik, Alexander Albon lesz a befutó (már ha a Red Bullnak sikerül semmissé tennie a thai-brit versenyző érvényes FE-szerződését), miután Hartleynak nem sikerült olyan meggyőző teljesítményt mutatnia, mint Pierre Gaslynak.

    „Ami engem illet, érvényes szerződésem van a következő évre, minden mást a Red Bull-lal kell megvitatnotok” – hárította el a 2019-es szezont pedzegető kérdéseket Hartley. „A csapatbeli helyzetemet már három futammal a szezon kezdete után megkérdőjelezték, ami akkor nem volt egy kellemes érzés, de sikerült a javamra fordítanom a nyomást: kissé változtattam a hozzáállásomon, egy fokkal többet törődök csak magammal, beosztom a saját időmet és csak olyan dolgokra koncentrálok, amik révén faragni tudok a köridőn. Az ideális szituáció az lenne, ha a szerződés terén teljeskörű támogatást élveznél és csak a munkádra koncentrálhatnál, de az F1-ben ez nem mindig történik meg.”

    Az új-zélandi pilóta helye valóban akkora veszélyben volt, hogy a hírek szerint a Toro Rosso még Lando Norrist is megkörnyékezte, ám a McLaren végül nem engedte el a fiatal britet.

    „Hiába írtam alá egy hosszútávú szerződést, már három futam után a jövőmmel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolgatnom, ami egyetlen sportoló számára sem ideális helyzet” – folytatta Hartley. „De szembe kellett ezzel néznem és szerintem jól kezeltem a dolgot. Úgy érzem, hogy jól teljesítek, még ha pontokat nem is tudok nagyon felmutatni, de volt olyan alkalom, amikor balszerencsés voltam. Mindent összevetve szerintem megmutattam, hogy képes vagyok elvégezni a munkát.”