Címke: Toro Rosso

  • Albon célja az elsősorban, hogy jól érezze magát az autóban

    Albon célja az elsősorban, hogy jól érezze magát az autóban

    Hétfőn bemutatták a 2019-es Toro Rossót, amellyel Alexander Albon indul majd harcba. Tavaly, a 22 éves fiatal harmadik lett a Formula 2 bajnokságában, George Russell és Lando Norris mögött. Ugyan jól halad a megkezdett úton, de elismerte, hogy hozzá kell szoknia még majd az autóhoz:

    „Eltökélt vagyok a a tanulási fázisban, és lépésről lépésre haladok. Négy napot tesztelek majd Barcelonában, a szezonnyitó előtt, így lesz pár kilométernyi tapasztalatom. A legfontosabb az, hogy kényelmesen érezzem magamat az autóban. Nem akarom magamat nagy nyomás alá helyezni már a felkészülési fázisban, de tisztában vagyok azzal is, hogy most mutathatom meg azt, hogy mire vagyok képes. Ezek az autók lesznek a leggyorsabbak azok közül, amiket eddig vezettem. Érezhetően nagyobb az ereje egy Forma-1-es autónak, egy F2-eshez képest.”

    Albon azok közé tartozik, akinek van tapasztalata már a Formula E-vel is. Miután elég sokat tesztelhette, azt gondolja, hogy vannak hasonlóságok is a két erőforrás között:

    „Mivel van némi Formula E-s múltam, ott sokat tanultam. Érdekes, hogy mennyi hasonlóság van a Formula E és az F1-es motorok között. Nem feltétlenül dolgoznak ugyanúgy, de ahogyan energiát takarítanak meg és ilyesmi, abban nagyon is hasonlítanak.”

  • Itt az első igazi 2019-es autó, a Toro Rosso STR14!

    Itt az első igazi 2019-es autó, a Toro Rosso STR14!

    A Honda már második éve a Toro Rosso partnere, de teljesen új pilótapáros vezetheti majd az STR14-eseket. A japán gyártóval már jelentősen jobb viszonyt ápolt a faenzai kiscsapat, mint a nevesebb előd McLaren, és azzal, hogy most már az anyacsapat a Red Bull is az ő erőforrásukat használja majd, összességében még jól is jöhet ez Franz Tost csapatának. Ugyan a szerepük szerint ők lesznek inkább a tesztlabor, de mégis immáron négy autóból érkeznek majd adatok, ami mindenképpen hatékonyabb lesz, mint ahogy az elmúlt években volt kénytelen dolgozni a Honda.

    Az újonc Alexander Albon szerepeltetése némileg meglepetés náluk, hiszen sokan a különc és vadóc Daniel Ticktumot várták volna a versenyülésbe, de ő a téli szünet alatt sem tudott összeszedni megfelelő mennyiségű pontot a Forma-1-es induláshoz. A másik új versenyzőjük igazából régi: a Ferrarinál is a kispadra, illetve szimulátoros szerepre szorult Danyiil Kvjat visszatér az energiaitalosok kötelékébe, amolyan utolsó utáni esélyként, és egyetlen orosz pilótaként a mezőnyben.

    A legnagyobb kérdés tényleg az lesz, hogy miképp muzsikál majd a japánok erőforrása, ha jól, akkor újra előrébb léphetnek, és komoly harcosai lehetnek a középmezőnynek.

    STR 14

     

    Alexander Albon Helmet
    Fotó: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool
    Alexander Albon Helmet
    Fotó: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool
    Daniil Kvyat helmet
    Fotó: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool
    Daniil Kvyat helmet
    Fotó: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool
    Alexander Albon Helmet
    Fotó: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool
    Daniil Kvyat helmet
    Fotó: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool

     

     

  • A Toro Rosso új dizájnú csapatruházattal támad

    A Toro Rosso új dizájnú csapatruházattal támad

    A Scuderia Toro Rosso csapatának ruházata idén nagy mértékben eltér az eddigiektől.

    A Red Bull junior csapata nemrég tett közzé egy fotót pilótáikról és ruházatukról. A kisbikák idén teljesen új párossal indulnak neki a szezonnak, a visszatérő Daniil Kvyat mellett az F2 bronzérmes Alexander Albon kapott lehetőséget.

    Az idei overallon sokkal több a fekete szín, mint tavaly, vagy azelőtt. Ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon ha a ruházat változik, az autó festése is fog-e? Erre hamarosan, egész pontosan hétfőn délután, 14.30-kor derül fény, ugyanis ekkor kerül sor az autó leleplezésére, ami állítólag online is követhető lesz.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    We’re almost ready to launch the STR14! Keep an eye online at 14:30 CET Monday for the unveiling ?⁣ ⁣ #F1 #ToroRosso #STR14 #RedBull Honda #Motorsport #?

    Scuderia Toro Rosso (@tororosso) által megosztott bejegyzés,

  • Így szól a 2019-es F1-es Honda motor! (Videó)

    Így szól a 2019-es F1-es Honda motor! (Videó)

    Hétfőn mutatkozik be a Toro Rosso STR14, Daniil Kvyat és Alexander Albon 2019-es versenyautója, a Toro Rosso jóvoltából azonban már most belehallgathatunk új versenyautójuk dalolásába.

    Hangerőt feltekerni: így szól a 2019-es Honda erőforrás!

  • Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere szerint az idei év Kvyat utolsó esélye

    Menedzsere, Nicolas Todt szerint Daniil Kvyat az utolsó esélyét kapta meg arra, hogy sikeressé váljon a Forma-1-ben.

    Kvyat karrierje jól indult 2014-ben, mert egy év múltán, 2015-ben már a Red Bull színeiben versenyzett. Ám 2016 elején visszafokozták oda, ahol kezdte: a Toro Rossóhoz. Majd 2017 őszén végül onnan is kirúgták, és az egész Red Bull junior programból. A Ferrarihoz került 2018-ra, ahol szimulátoros fejlesztőversenyzőként tevékenykedett. 24 évesen pedig újabb esélyt kapott a Red Bulltól, ugyanis újra leigazolta a Toro Rosso 2019-re.

    „A Forma-1-ben mindig nehéz második esélyt kapni” – mondta a Corriere dello Sport hasábjain Nicolas Todt, aki egy népszerű menedzser, hiszen ő egyengeti többek között Charles Leclerc és Mick Schumacher útját is.

    A francia szerint Kvyat a Red Bulltól történő kirúgása után kicsit magába nézett, és elgondolkodott.

    „Meg akarta érteni, mi történt, eközben pedig jó munkát végzett a Ferrarinál. Az ő helyzete Felipe Massa-éra emlékeztet, ő 2004-ben tért vissza a Sauberhez egy év szünet után. 2 év múltán pedig már Michael Schumacher mellett találta magát a Ferrariban.”

    „Nem akarok álmodozni, de Daniil egy tehetséges pilóta és remek atléta, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sokkal műveltebb lett. Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvas. Ez egy nagyon intelligens és önmagát ismerő emberre vall. A Forma-1-be tehát érettebben és kevésbé érzelmesen tér vissza. Természetesen hoznia kell az eredményeket, de azt is megérti, hogy ez egy komoly esély, és többet biztosan nem kap már” – zárta gondolatát Todt.

  • Hartley is a Ferrari F1 szimulátoros pilótája lesz!

    Hartley is a Ferrari F1 szimulátoros pilótája lesz!

    A volt Toro Rosso pilóta, Brendon Hartley lett a Ferrari 2019-es szimulátor tesztversenyzője. Őt egy teljes szezon után tette ki a Red Bull a királykategóriából, és a pletykák szerint ez már a tavalyi monacói versenyhétvégén megfogalmazódott az energiaitalosokban. A Le Manst is nyert és WEC bajnok versenyző eddig nem árulta el a 2019-es terveit, de most a Ferrari is megerősítette, hogy a fejlesztő pilótájuk lesz.

    A maranellóiaknak hirtelen két kulcsemberük is távozott a szimulátoros posztról 2018 végén: Antonio Giovinazzi az Alfa Romeo Racinghez ment, Danyiil Kvjat pedig visszatért a volt csapatába, a Toro Rossóhoz. Hartley most a Ferrarinál egy négyesfogathoz csatlakozik, akik a szimulátoros munkát végezhetik majd.

    Pascal Wehrlein ezen tevékenysége már ismert volt, mert a motorsport.com leleplezte azt, hogy a Mahindra Formula E versenyülése mellett ezt a munkát is elvégzi majd. Csatlakozik ezen osztaghoz Antonio Fuoco is, aki már nyert versenyt a Formula 2-ben, de a legtapasztaltabb fejlesztő pilóta Davide Rigon lesz.

    Mattia Binotto, a Ferrari frissen kinevezett csapatvezetője így nyilatkozott:

    „Csapatunk négy vitán felül álló tehetségű fiatalt választott,  akiknek velük született érzékük mellett vannak már komoly ismereteik versenyautókkal és pályákkal is. Ezek azok a képességek, amire szükség van a szimulátorban, ami a ma Forma-1-ének az egyik legfontosabb eszköze.”

  • Hartley már Monacóban érezte, hogy el akarják küldeni

    Hartley már Monacóban érezte, hogy el akarják küldeni

    A tavaly még aktív Formula 1-es versenyző, Brendon Hartley elmondta, már a 2018-as év elején mozgásba lendült egy terv, ami arra hivatott, hogy eltávolítsák őt a csapatból. Az új-zélandi pilóta szerint, minden Monacóban kezdődött.

    Hartley kezdő éve spekulációkkal volt tele, mindenki szinte azt találgatta, mikor válik meg tőle a Toro Rosso és esetleg szerződteti le az akkor még Formula 2-es versenyzőt, Lando Norrist. Végül a Le Mans-i 24 órás viadalt megnyerő versenyző kitölthette teljes évét, ám az utolsó verseny leintése után közölték vele, jövőre már nem tartanak igényt szolgálataira, helyére Alex Albon fog érkezni.

    Elektronikus naplójában a The Player’s Tribune-ban, ami arra hivatott, hogy bemutassa a szezonját, az új-zélandi versenyző búcsúzóul leírta, a Monacói Nagydíjon, májusban kezdődött el minden, ott érezte először, hogy meg akarják fosztani versenyzői ülésétől. Az utolsó versenyhétvégéjét kínosnak titulálta, ugyanis akkor még nem tudta, mi lesz vele a jövőben. Hartley ugyanakkor hozzátette, még nem igazán értet a Formula 1 politikájához, ezért érte váratlanul a dolgok alakulása.

    ,,A verseny után egy órával behívtak egy megbeszélésre, és pár perc elteltével már nem voltam Formula 1-es pilóta. A megbeszélésen nem sok minden hangzott el. Világossá vált számomra, hogy Monacotól működésben van egy terv, ami arra hivatott, hogy engem eltávolítson.”

    Monte Carlóban, szerdán záporoztak a kérdések először Hartely felé, hol is folytatja karrierjét a jövőben. Naplójában leírta, az volt a nap legrosszabb momentuma a számára, mikor realizálódott benne, hogy ezeknek a pletykáknak van alapjuk. Sokkolta az a tény, hogy pár futam után akadtak olyan emberek akkori csapatán belül, akik nem akarták ott látni többé.

    ,,Aznap este, visszasétáltam az apartmanunkba, ami a monacói pályára nézett. Tudtam, hogy ha eltalálom a falat a hétvége során, akkor az F1-es karrierem pár napon belül véget ér, ezért minden egyes edzésen nagyobb teher került rám. Minden egyes köridő, minden eredményem ellenőrzés alatt állt. Minden adat felhasználhatóvá vált annak érdekében, hogy eltávolítsanak.” – tette hozzá az új-zélandi.

    Monaco volt a Toro Rosso legerősebb hétvégéje, Gasly 7. helyen ért célba, míg Hartley egy rosszul sikerült időmérő után, nem tudott pont szerezni, így üres kézzel kellett elhagyni a csillogó várost. Ez már második alakalom volt, hat futamon belül. Bahreinbe Gasly szárnyalt, míg csapattársa küzdött a pontokért, év végére csak négy egységet sikerült összegyűjtenie.

    Hartley elárulta, hasonlóan érezte magát, mint honfitársa Chris Amon, aki balszerencséjéről volt híres. Amon egy szezonja alatt, madarakkal ütközött, már az első körben búcsúzott, motorcsere miatt büntetést kapott, és sok más olyan dolog érte, amit nem tártak a nagyérdemű elé.

    Az idő előrehaladtával, a Toro Rosso teljesítménye csökkent, azonban Hartley kihozta abból a Honda motorból a legjobbat, amit nyújtani tudott, ugyanis hatodik helyre kvalifikálta magát Japánban, míg kilencedik helyen ért célba az Amerikai Nagydíjon. Az ex-pilóta kijelentette: a garázsban sosem hagyták cserebe, mindig is szorítottak érte, ezért büszkén hagyta el a paddockot Abu Dhabiban, megköszönve azoknak a támogatást, akik végig kiálltak mellette.

    ,,Hiányozni fog, hazudnék, ha mást mondanék. Az F1-es ajtó még nem zárult be teljesen előttem, és azzal a tapasztalattal, amit egy év alatt szereztem a világ egyik legjobb sportágából, tudom, hogy még felkészültebben és erősebben fogom fogadni azt, ami jönni fog.” – zárta gondolatmenetét Hartley, aki még nem jelentette be, mihez fog kezdeni 2019-ben.

  • A Mercedes is elárulta, mikor gurulnak pályára!

    A Mercedes is elárulta, mikor gurulnak pályára!

    A világbajnok Mercedes bejelentette, hogy a shakedown tesztje a 2019-es versenygépüknek, a W10-esnek február 13-án, szerdán lesz. A németek ugyanakkor utaltak rá, hogy ez egy zárt teszt lesz, feltehetően Silverstoneban, a közönség és a sajtó kizárásával.

    Természetesen addig is az Ezüst Nyilas csapat megmutatja majd az új konstrukcióját képek formájában a közösségi oldalain illetve a weboldalukon. A Mercedes így azon képzeletbeli rajtrácson a harmadik helyet foglalja el, amelynél a Toro Rosso vezet, amikor febuár 11-én Faenzában bemutatják majd az idei autójukat.

  • Sainz nagyon hálás a Red Bullnak, de örül, hogy végre szabad

    Sainz nagyon hálás a Red Bullnak, de örül, hogy végre szabad

    A McLaren újonnan igazolt pilótája, Carlos Sainz kifejezte háláját a Red Bull iránt, ugyanakkor örül, hogy végre a maga ura.

    Sainz Red Bull juniorként a Toro Rossónál kezdte meg F1-es pályafutását 2015-ben, és a kisbikáknál maradt egészen 2017 őszéig, amikor is a Renault-hoz került a nem túl jól teljesítő Jolyon Palmer helyére. Nico Hülkenberget kapta meg csapattársnak 2017 maradék versenyein és 2018-ban is. A spanyol jól teljesített a Renault-nál és bizonyította, mire képes, viszont mégis távoznia kellett Daniel Ricciardo érkezése miatt.

    Sainzra így a McLaren csapott le, és végre aláírhatta első többéves szerződését, ugyanis eddig mindig csak egyéves megállapodásokkal versenyzett ott, ahol. Ez az új egyezség valamiféle szabadságérzetet ad neki.

    „Rendkívül hálás vagyok a Red Bullnak, nélkülük ma nem is ülnék itt a McLaren pilótájaként” – idézte Sainzot a Crash.net. „Nagy hálával tartozom tehát nekik mindazért, amit tettek értem.”

    Az az igazság, hogy egy új fejezet veszi kezdetét a pályafutásomban, ahol most már a magam ura és független vagyok. Ez a szabadság azzal jön, hogy a McLarennel egy kétéves szerződést írtam alá, én pedig már nagyon szerettem volna egy ilyen megállapodást. És az, hogy ez a McLarennel jött össze, még jobbá teszi az egészet! Egy új Carlos leszek, nagyon várom már életem új fejezetét.”

    A 24 éves spanyol egyébként veteránnak számít az újonc csapattársa, a tavalyi F2-es ezüstérmes Lando Norris mellett.

  • A Toro Rosso leleplezésének az ideje a legkorábbi jelenleg!

    A Toro Rosso leleplezésének az ideje a legkorábbi jelenleg!

    A Toro Rosso vezeti jelenleg azt a versenyt, amelyben a Forma-1-es csapatok bemutatnák az idei versenygépüket. A csapat megerősítette, hogy az STR14 néven futó autójukat február 11-én lepleznék le.

    A csapat teljesen új felállással vág neki az évnek, Danyiil Kvjat visszatér, és alkalmaznak egy újoncot is, Alexander Albon személyében. A csapat immáron második éve a Honda erőforrásait használja majd. A Toro Rosso így már a hatodik istálló, akik megerősítették a 2019-es bemutatójuk időpontját. A Renault és a Force India ugyan tart bemutatót majd február 12 és 13-án, de nem mondták azt, hogy az az új autójuk lesz majd.

    A McLaren és a Ferrari 14-én és 15-én mutatják be az idei autóikat, a Sauber pedig a barcelonai tesztek első napján leplezi le a betontorpedójukat.