Címke: Toro Rosso

  • Seidl: Tudtam, hogy jó a csapatunk!

    Seidl: Tudtam, hogy jó a csapatunk!

    A McLaren a szezon eddigi nagy részében a középmezőny elején tanyázott, miközben Andreas Seidl is csatlakozott hozzájuk. A német szakember elemezte az eddigieket. Seidl ugyan már január 10-én a McLaren alkalmazásába került, de az érdemi munkát csak május 1-től kezdhette meg. Az első verseny ahol személyesen is megjelent az a Spanyol Nagydíj volt, és azóta átlátta már a csapat működését és megerősítené a helyüket a a bajnokságban. 39 ponttal mennek a konstruktőri bajnokságban ötödik Toro Rosso előtt. Carlos Sainz és Lando Norris pedig meggyőzően dolgoznak a wokingiaknak, úgyhogy jól áll Seidl most már mint csapatfőnök szénája:

    „Mint az ismert, a McLaren egy jól szervezett Forma-1-es csapat. Sok jó dolog a helyén van, de időnként vannak olyan területek, amit lépésről-lépésre meg kell oldanunk. Ami a kezdetektől fogva világos volt számomra, hogy nagyszerű csapatunk van, nagyon tehetséges emberekkel akik elhivatottak abban, amit csinálnak. Remek az arányunk a tapasztalt emberekből illetve olyanokból akik a motorsportok más ágában vagy szervezeteiben tevékenykedtek, mielőtt csatlakoztak a McLarenhez. Végül de nem utolsósorban vannak nagyon szenvedélyes és magasan kvalifikált fiatal arcok is a csapatban, akik nagyon is izgatottak a jövőnk iránt.”

  • Ghiotto: Nem keresett meg a Toro Rosso

    Ghiotto: Nem keresett meg a Toro Rosso

    Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Toro Rosso kinézte magának az F2-ben versenyző Luca Ghiotto-t, azonban az olasz most tagadta, hogy megkereste volna a faenzai istálló.

    Ghiotto jelenleg a 4. a Forma-2-ben, két győzelme és két poleja van. Eddig egyszer vezetett F1-es autót, 2017-ben Magyarországon, a futam utáni gumiteszteken egy Williamst. A múlt heti Magyar Nagydíjon kapott szárnyra a pletyka, hogy a Toro Rosso listájára most felkerült, de Ghiotto megerősítette, semmiféle megkeresés nem volt, sem tőlük, sem mástól.

    „A Toro Rosso-tól semmilyen telefonhívást nem kaptam” – mondta a Motorboxnak. „Nyilván reménykedem benne, hogy van esélyem, talán valaki tudja, hogy hívni fognak. Az igazság azonban az, hogy senki nem vette fel velem a kapcsolatot, Faenza sem. Abszolút senki.”

  • A Toro Rosso áhítattal figyelte pilótáik öldöklő csatáját

    A Toro Rosso áhítattal figyelte pilótáik öldöklő csatáját

    A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost fantasztikusnak nevezte két pilótájuk, Alexander Albon és Daniil Kvyat igencsak látványos csatáját a Magyar Nagydíjon.

    A 70 körös futam egyik legemlékezetesebb pillanata volt talán, ahogy a két Toro Rosso kanyarokon keresztül egymás mellett autózott. Akkor a csatából Kvyat jött ki győztesen, de végül pontja Albonnak lett: a 10. helyen ért célba a csapat újonca. Franz Tost elmondta, a stratégiájának köszönhette ezt a pontot.

    „Nem volt meg a tempónk a hétvégén, csak a 12-13. helyről startoltunk. Azonban a versenyteljesítmény már jobbnak bizonyult, de valószínűleg Daniilt egy kicsit hamar hívtuk ki kerékcserére, így az utolsó körökben szenvedett a gumikkal, mint ahogy még egyébként páran körülötte. Alexet 7 körrel később hívtuk ki, ezáltal tudott támadni a verseny végén, meg tudta előzni Perezt, és szerzett is egy pontot.”

    „Fantasztikus volt látni, ahogy Daniil és Alex versenyeztek egymással. Nem akartunk beleszólni, úgy voltunk, had csatázzanak. Ez az, amit látni akarnak a lelátókon és a tévékészülékek előtt ülők. Egyszerre volt fair és remek küzdelem.”

  • Luca Ghiotto a Toro Rosso pilótája lehet 2020-tól

    Luca Ghiotto a Toro Rosso pilótája lehet 2020-tól

    Egy újabb versenyző jelent meg a Toro Rosso „radarján” Luca Ghiotto személyében. Az olasz pilóta jelen pillanatban az UNI Virtuosi csapatnál versenyez a Formula 2-ben és könnyen lehet, hogy 2020-tól akár már be is mutatkozhat a Forma-1-ben.

    Pierre Gaslynak egyelőre nincsenek valami jó eredményei a Red Bullnál, azonban Christian Horner elmondta, hogy nem tervezik szezon közben lecserélni a fiatal francia pilótát. „Ott lesz neki a szezon második fele, hogy összeszedje magát,” – szögezte le a Red Bull csapatfőnöke. „Azonban nem fogjuk őt elküldeni és a Toro Rossoból sem fogunk senkit átültetni a helyére a szezon közben. Mostantól a saját kezében van a sorsa. Szépen fejlődik, azonban nem csak alkalmanként, hanem minden egyes alkalommal jó eredményeket kellene elérnie.”

    Azonban egyelőre úgy néz ki, hogy Ghiottonak nem lesz helye a Toro Rossonál. Daniil Kvyat nemrég a dobogón ünnepelhetett Hockenheimben és Alex Albon is magabiztosan gyűjtögeti a pontokat a faenzai istállónak. „Egyáltalán nem gondolok rá,” – válaszolta Albon arra a kérdésre, miszerint mit szólna, ha már a szezon közben átülhetne a Red Bullba. „Az igazság az, hogy bármelyik csapatnál boldog lennék egészen addig, ameddig gyors autót tudnak adni nekem.”

    A Sky Italia értesülései szerint azonban Ghiottonak komoly lehetőség a Toro Rosso számára a 2020-as évadra. „Helmut Marko a korábbiakban jelezte, hogy Ghiottonak is van esélye a faenzai istálló egyik ülésére.”

  • Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Albon nem gondol a Red Bullra, még maradni szeretne a Toro Rossóban

    Alex Albon elmondta, szemei előtt nem az előléptetés és a Red Bullos ülés lebeg, azt szeretné elérni, hogy jövőre is legyen egy hely számára a Toro Rossoban.

    Az olasz kis csapat színeiben debütáló pilóta a tavaly rosszul teljesítő Brendon Hartley-t váltotta, míg az új-zélandi csapattársa, Pierre Gasly egy év után Daniel Ricciardo távozása miatt felkerült a nagy csapatba. Új felállással vágott hát neki az idei évnek a faenzai alakulat, és nem is bánták meg eddig választásukat, ugyanis a visszahozott Daniil Kvyat és az újonc Albon nagyon jól teljesítenek, ellentétben az előléptetett franciával, akinek pozíciója egyre bizonytalanabb lábakon áll az osztrák istállóban. Az brit-thai versenyző azonban a Hungaroringen elárulta, nem gondol arra, hogy felkerüljön az anyacsapathoz, elsődleges célja az, hogy megtartsa jelenleg ülését.

    ,,Őszintén szólva nem gondolok ezekre a dolgokra, sokkal inkább az foglalkoztat, hogy megtartsam az ülésem jövőre is. Ez az, amire koncentrálok most, ezt a feladatot kell elvégezni.”

    A Toro Rosso a Német Nagydíjon Kvyat dobogós helyének és Albon hatodik pozíciójának köszönhetően az ötödik helyre ugrott fel a konstruktőri tabellán. A fiatal versenyzői meg is jegyezte, hogy megfejtették a titkot és már tudják, mit kell tenniük.

    ,,Úgy vélem szükségünk lenne még pár esős futamra, talán esőtáncot is járni fogunk annak érdekében, hogy újra a pódiumon legyünk.” – viccelődött a brit-thai versenyző.- „Most ötödikek vagyunk, azonban jól tudjuk, nem lesz könnyű ezt a pozíciót megtartani, de a Formula 1 már csak így működik. A sok pont, amit a múlt héten szereztünk, nagy löketet adott a csapatnak. A célom az tehát, hogy itt maradjak és növeljem a pontjaim számát, és a többit meg majd meglátjuk.”

  • Marko leleplezte: A Honda fejlesztései Monzában és Szocsiban jönnek

    Marko leleplezte: A Honda fejlesztései Monzában és Szocsiban jönnek

    Helmut Marko elárulta, hogy Monzára nag fejlesztéssel készül a Honda, és az Orosz Nagydíjon az üzemanyagon is változtatnak majd. A Red Bull tanácsadója hisz benne, hogy fel tudnak zárkózni a Mercedesre, és azt sem zárta ki, hogy Max Verstappen akár világbajnok lehet a szezon végén. Az AMuS-nak nyilatkozott Marko:

    „Monzában jön egy továbbfejlesztett motor, Oroszországban új üzemanyag. Ekkor fogjuk teljesen kihasználni majd az erőforrás képességeit. Az autó is sokat változik majd még.”

    Ezek a fejlesztések versenyképesebbé teszik a Honda motort és komolyan növelik a Red Bull és Toro Rosso autóinak a teljesítményét. Németországban elégedett volt Marko azzal ahogy szerepeltek a csapataik, és hisz benne, hogy akár a bajnoki címekért is harcba indulhatnak:

    „Nem végeztünk még a bajnoksággal. Most jött össze először minden. Nyertünk a pályán, és nem azért, mert a Mercedesnek gondjai akadtak. Az autó hűtése is a csomag része. Max pedig a pályán előzte meg a Ferrarit és a Mercedest.”

    Az új csomag már aggaszthatja a Mercedest is, hiszen Verstappen Bottastól már csak 22 pontnyira van. Az Ezüstnyilak abban bíznak, hogy az ő javítócsomagjuk lesz legalább annyira jó, mint a Hondáé.”

  • Továbbra sincs tervben a Gasly-Kvyat csere

    Továbbra sincs tervben a Gasly-Kvyat csere

    A Red Bull tanácsadója ismételten tagadta azon felvetéseket, miszerint Pierre Gaslyt leváltanák valamelyik Toro Rossos versenyzőjükre.

    Az őrületes Német Nagydíj egyik kellemes meglepetése Danyiil Kvyat harmadik helyezése volt, amely az elmúlt három év legjobb eredménye az ő számára, miközben a hatodik hellyel Albon is eddigi legjobb eredményét érte el.

    Azonban Pierre Gasly újabb tragikus versenyt tudhat maga mögött, a negyedik rajtkockából indulhatott, de már a rajt után számos pozíciót vesztett. Majd a középmezőnyben autózva is szenvedett. A pontot az i-re pedig Albon elleni manőverével tette fel, amikor is megpróbálta megelőzni a thai versenyzőt, de belement és a hétvége során másodszor törte össze a Red Bullját.

    A pontversenyben is Gasly 107 ponttal van lemaradva Verstappen mögött, miközben a McLarennel Carlos Sainz nagyon felzárkózott rá. Így nem csoda, hogy újra felröppentek az esetleges pilóta cserével kapcsolatos találgatások, amiket Dr. Helmut Marko kategorikusan cáfolt.

    „Ebben az évben nem lesz változás. Ugyanazzal a felállással fogjuk befejezni a szezont, mint amivel elkezdtük. Kvyat mindig is egy tökéletes esőmenő volt. A verseny előtt mondtam is neki, hogy ez az ő időjárása, és a feladatát végül maximálisan elvégezte.” – jelentette ki határozottan Marko.

  • Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy eddig a 2019-es szezon legizgalmasabb versenye volt a Német Nagydíj, mely a legszokatlanabb végeredményt is produkálta.

    A világbajnoki tabella tekintetében ugyan Lewis Hamilton most csak két ponttal gazdagodott, mégsem került hozzá közelebb a csapattársa, Valtteri Bottas, köszönhetően kiesésének.

    Nem úgy Max Verstappen. Persze Hamilton előnye továbbra is tetemes, Verstappen már sikerrel „átlépte” Vettelt, tegnap pedig növelte előnyét a harmadik helyen, a némettel szemben.

    Lance Stroll kiváló negyedik helyezésével a pontversenyben négy helyet javított.

    Az Alfa Romeók büntetésével pedig utólag még Robert Kubica is pontszerző helyre ért, így a lengyel versenyző a Williams megszerezték idei első pontjukat! 
    Most már egyedül George Russel nulla pontos a mezőnyben.

    Ami a csapatokat illeti: 148 pont a Mercedes előnye a Ferrari előtt, az olaszoknak azonban lassan a Red Bullra is figyelniük kell, mivel mindössze 44 ponttal vannak mögöttük.

    A Toro Rosso sokat javított tegnap, a 8. helyről az 5. helyre léptek előre, megelőzve ezzel a Renault-t is.

    A Haas és az Alfa Romeo Racing holtversenyben az utolsó előtti csapatok, míg a tabella alján immáron egy ponttal, a Williams áll.

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (versenyzők):

      Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 225
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 184
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 162
    4 Sebastian Vettel FERRARI 141
    5 Charles Leclerc FERRARI 120
    6 Pierre Gasly RED BULL RACING HONDA 55
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 48
    8 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 27
    9 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 25
    10 Lando Norris MCLAREN RENAULT 22
    11 Daniel Ricciardo RENAULT 22
    12 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 18
    13 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    14 Nico Hulkenberg RENAULT 17
    15 Alexander Albon SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 15
    16 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 13
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen

     

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (konstruktőrök):

      Csapat Pontok száma
    1 MERCEDES 409
    2 FERRARI 261
    3 RED BULL RACING HONDA 217
    4 MCLAREN RENAULT 70
    5 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 42
    6 RENAULT 39
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 31
    8 HAAS FERRARI 26
    9 ALFA ROMEO RACING FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Tost megtartaná az Albon-Kvjat párost 2020-ra is

    Tost megtartaná az Albon-Kvjat párost 2020-ra is

    Franz Tost elárulta, hogy személy szerint nagyon örülne annak, ha megtarthatná 2020-ban is a Danyiil Kvjat/Alexander Albon párost, de ez a Red Bull Racingen múlik. A Toro Rosso teljesen új párossal vágott neki az idei szezonnak, a visszatért Kvjat mellé az újonc Albont igazolták.Mindketten jó benyomást tettek eddig a szezon első felében, így akár bármelyiküket hívhatják Pierre Gasly helyére a Red Bullhoz.

    Kvjat már volt egy ideig az anyacsapatnál, de 2015-ben visszatették a fiókcsapathoz, 2016-ban pedig aztán onnan is mennie kellett. Visszatérését követően a Toro Rossonál a csapatvezető Tost de a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is elégedett vele. Albont későn igazolták le, ahhoz képest szerzett már három pontot, és többször is közel állt hozzá, hogy gyarapítsa azokat. Pénteken a Hockenheimringen Tost elismerte, hogy megtartaná a párost 2020-ban is:

    „Van két igazán jó versenyzőnk. Danyiil Kvjatról tudtuk már régen is azt, hogy gyors. Most már érettebb lett, és nagyon-nagyon jó teljesítményt nyújt. Alex Albon pedig számomra pozitív meglepetés, ahogy Norris is, a fiatal versenyzők közül. Azt gondolom, hogy a szezonunk második fele még erősebb lesz, mert már kiismerte az autót, tudja már hogy mi zajlik a Forma-1-ben, és a megfelelő csomagot adjuk neki. Szerintem lesz tőle kiugróan jó eredmény. Személy szerint remélem, hogy velük folytathatjuk, de végeredményben erről majd a Red Bull dönt, de nem hinném azt, hogy szeptember vége, október eleje előtt döntenének.”

  • Yamamoto készen áll a Forma-1-es bemutatkozására

    Yamamoto készen áll a Forma-1-es bemutatkozására

    Lehetséges, hogy a Super Formula ásza, Naoki Yamamoto már idén be fog mutatkozni a Forma-1-ben. A japán pilóta nagy valószínűséggel egy Red Bullt vagy egy Toro Rossot vezethet majd egy első szabadedzésen.

    A Super Formula regnáló bajnokának, aki az idei bajnoki összetettet is vezeti, elegendő pontja van ahhoz, hogy megkapja a szuperliszenszet. A pontokat a 2013-as és a 2018-as bajnoki címei mellett a japán Supet GT bajnokság megnyerésével szerezte meg.

    Habár Yamamoto ebben a hónapban töltötte be a 31. életévét és soha nem versenyzett Ázsián kívül, a Honda szívesen lehetőséget adna neki egy Forma-1-es versenyhétvége első szabadedzésén.

    Valószínűsíthető, hogy Yamamoto egy Toro Rossot vezethet majd a Japán Nagydíjon, ugyanis ezen a helyszínen számos alkalommal versenyzett már. A japán hétvége mellett több érv is szól: egyrészt a Hondának kapóra jönne ez a hazai versenyén főtámogatóként, másrészt Yamamoto jól ismeri ezt a helyszínt és itt igazán megmutathatná, hogy mire is képes valójában egy Forma-1-es autóval.

    Yamamotonak mindene megvan ahhoz, hogy megkapja a szuperliszenszet. Ha azonban részt szeretne venni egy szabadedzésen, akkor minimum 300 kilométert kell megtennie egy Forma-1-es autó volánja mögött, amit akár egy privát teszt alkalmával le is tudhat. Ezen a teszten egy 2017 vagy az előtti konstrukciót kellene vezetnie.

    Az utolsó Forma-1-es japán versenyző Kamui Kobayashi volt, aki még 2014-ben versenyzett a Caterham csapatánál. A Honda utolsó japán pilótája pedig Takuma Sato volt, aki a Super Aguri csapatát erősítette a 2008-as Spanyol Nagydíjáig.

    Azonban a Honda fiatal pilótái még nagyon messze vannak attól, hogy szuperliszenszük legyen és kiélvezhessék a japán gyártó kapcsolatát a Red Bull-lal és a Toro Rossoval.

    Nobuharo Matsushita ugyan visszatért a Formula 2-be és már futamot is tudtt nyerni Ausztriában, azonban a japán pilóta mindössze a nyolcadik helyet foglalja el az összetettben.

    Yuki Tsunoda áll legjobban a Honda fiataljai közül a Formula 3-ban, aki a tizenharmadik az egyéni pontversenyben, amíg Teppei Nitori még pontot sem tudott szerezni az idei versenyeken.

    A Honda tavalyi Formula 2-es versenyzői, Nirei Fukuzumi és Tadesuke Makino is a Super Formulában versenyeznek idén, azonban nem valami eredményesen, ugyanis Fukuzumi a tizedik, Makino pedig a tizenharmadik az összetett pontversenyben.

    „Amíg nem nyernek bajnokságot vagy nem érnek el kiugró eredményeket, addig esélyük sincs bekerülni a Forma1-be,” – véli Honda ügyvezető igazgatója, Masashi Yamamoto a junior pilótáikról. „Van pár versenyzőnk, akik a Super Formulában versenyeznek. Naoki Yamamoto jelen pillanatban vezeti a bajnokságot. Ha megnézzük az F1 jelenlegi trendjeit, akkor ő idősnek számít a maga 31 életévével, azonban ez teljesen rendben van!

    „Még ebben az évben szeretnénk lehetőséget adni valakinek egy Forma-1-es első szabadedzésen. Erről a lehetőségről tárgyalunk a Red Bull és a Toro Rosso csapatával már egy ideje.”