Címke: Toro Rosso

  • Névváltoztatást kért a Toro Rosso: Jövőre AlphaTauri néven indulnának!

    Névváltoztatást kért a Toro Rosso: Jövőre AlphaTauri néven indulnának!

    A Toro Rosso nemrég közölte, szeretnének jövőre AlphaTauri néven indulni a bajnokságban, ám ehhez szükségük van a rivális csapatok belegyezésére is.

    A Red Bull kis csapta már 2006 óta tagja a rajtrácsnak, anno az energiaitalosok a Minardit megvéve alkották meg második számú alakulatukat. A Toro Rosso a létrejötte óta minden évben képviseltette magát a mezőnyben. A névválasztás akkoriban egyszerűen le lett tudva, ugyanis a Red Bull olasz megfelelőjét felhasználva (olasz bázis, olasz előd) keresztelték el a kis bikákat.

    A Toro Rosso az osztrák csapat pilóta neveldéjeként szolgál, ugyanis a Red Bull Junior Team tagjai az olaszoknál mutatkozhatnak be először a Formula 1-ben, és ha be válnak, akkor  átkerülhetnek a nagy csapathoz. Sebastian Vettel, Daniel Ricciardo és Max Verstappen csillagként ragyog a kis csapat égboltján, ugyanis ők hárman a faenzai alakulatból kikerülve, érték el a legnagyobb sikereket eddigi karrierjük során. A Toro Rosso ezen kívül a Red Bull különféle termékeit is reklámozza, a Red Bull Cola és a különféle tonikok a csapat védjegyévé váltak az idők során.

    A Motorsport.com információ szerint a faenzai istálló nemrég arra kérte a csapatokat, egyezzenek bele abba, hogy Scuderia Toro Rosso helyett, Scuderia AlphaTauri néven folytathassák további pályafutásokat. Erre az engedélyre azért lenne szükségük, mert így megtarthatnák azt a pénzt, amit az év végi helyezésük után kapnának, tovább így nem minősülnének újonnan induló csapatnak. A változtatáshoz azonban nem csak a riválisok jó indulatára, hanem a kereskedelmi jogtulajdonos belegyezésére is szükség lesz. A szavazás elektronikus úton fog majd lezajlani, ám egyelőre ez nem történt meg.

    Az AlphaTauri a hírek szerint a Taurus (Bika) csillagképről kapja majd a nevét.

  • Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Hülkenberg szerint hiba volt 2013-ban a Saubernél versenyeznie

    Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierje a végéhez közeledik, még ha elméletileg vannak is akár szabad versenyülések 2020-ra. Nehéz helyzetbe került, hiszen gyakorlatilag csak a Red Bull, Toro Rosso, Williams és az Alfa Romeo csapatoknál akadhat hely. Ráadásul a németnek nem éppen a szép emlékei közé tartozik, amikor még az akkori Saubernél versenyzett. Amikor arról faggatták, hogy megbánt-e valamit a versenyzői pályafutása során, így felelt:

    „Utólag mindig könnyű okosnak lenni. Ha visszatekintek, akkor ami nem volt jó ötlet, hogy 2012-ben elhagytam a Force Indiát.”

    Akkor a Racing Point elődjénél versenyzett egy évet, majd 2013-ban csatlakozott a Sauberhez, az okokról ennyit mondott:

    „2012-ben a Saubernek egy igazi rakétája volt. Az az autó igen gyors volt.”

    Akkor Sergio Perez és Kamui Kobayashi összesen négyszer állhattak dobogóra, és a hinwil-i gárda hatodik lett a bajnokságban. Ilyen eredmények egy évvel később azonban már nem jöttek, magyarázta Nico:

    „2013 év elején komoly nehézségekkel szembesültünk. Csak a szezon végére tudtuk összeszedni magunkat. Ez az igazi kihívás a Forma-1-ben: hozol egy döntést az aktuális év eredményei alapján, és nem tudhatod, hogy mi lesz jövőre, vagy azután, hol fog állni a csapat. Nem igazán ez volt a terv, de ilyen az élet!”

    2013-ban végül a hetedik helyet szerezték meg a konstruktőrök bajnokságában, pont a Force India mögött végeztek. Egy év után a Sauber és Hülkenberg útjai elváltak, 2014-re visszament a Force Indiához, ahol három évet maradt. 2017-ben a Renault csapata vette alkalmazásba, de 2020-ban át kell adnia a helyét Esteban Oconnak.

  • Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    Büntetés vár a Red Bullra és a Toro Rossóra

    A Honda Oroszországban egy újabb Spec 4 erőforrást fog bevetni, ezért a Red Bull két pilótájára (Max Verstappen és Alexander Albon) és a Toro Rosso két versenyzőjére (Pierre Gasly és Daniil Kvyat) büntetés vár.

    Ugyan már az új specifikációjú hajtásláncot  Belgiumban és Olaszországban használatba vették, ennek ellenére a japán gyártó szeretne egy új erőforrással neki vágni a soron következő nagydíjnak ugyanis, ha most Szocsiban megkapják a rajtbüntetés az új egységek miatt, akkor Japánban már nem kell hátrányból indulniuk a fent említett csapatoknak.

    Verstappen, Albon és Gasly tehát csak 5 helyes rajtbüntetés fog kapni, ugyanis az autóikban csak a belső égésű motort fogják cserélni, az MGU-H és az MGU-K érintetlen marad, viszont a hazai versenyre készülő Kvyat már nem mondhatja magát ilyen szerencsésnek, az ő konstrukciójában az erőforráshoz tartozó összes komponenst lecserélik, így a versenyt csak a rajtrács végéről kezdheti majd meg.

     

  • Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    Webber: Ricciardo már bánhatja, hogy átszerződött a Renault-hoz

    A korábbi Forma-1-es versenyző Mark Webber úgy véli, hogy Daniel Ricciardo már megbánhatta azt, hogy a Red Bulltól átigazolt a Renault alakulatához, A franciák azonban idén nagyon is szenvednek a megbízhatósággal. Ricciardo azóta az energiaitalos csapattal volt, mióta 2014-ben felkerült a Toro Rossóból, de a Renault kedvéért lelépett, és 2019-20-ban az ő pilótájuk lett.

    Tavaly a gyári csapat egy erős negyedik helyet szerzett meg a konstruktőrök bajnokságában, Nico Hülkenberggel és Carlos Sainzzal. Idén azonban nem akar jönni ez az eredmény, az ötödik helyen vannak, jóval lemaradva a McLaren mögött.

    Az elmúlt pár verseny jól ment a franciáknak, és az ausztrál versenyzőnek is köszönhetően negyedik és ötödik helyeket szereztek Monzában. A hétszeres nagydíjgyőztesnek Szingapúrban azonban felejthető versenye volt: az időmérő edzés után diszkvalifikálták az elért nyolcadik helyéről, a versenyen pedig defektje volt. Honfitársa, Mark Webber a Fox Sportsnak nyilatkozott:

    „Ott volt a Red Bull csapatában, és bárcsak maradt volna, mert az övék egyszerűen egy jobb csomag. Nyilvánvalóan voltak pénzügyi okok is, de a Red Bull nem volt távol ettől, szerződhettek volna. Most már bánhatja ezt a két éves fázist, de most már elég a sajnálkozásból. Jönnek a fiatalok, két év alatt megváltozhat hirtelen a teljes kép. Azt gondolhatod, hogy „igen, frankó vagyok, van még némi időm.” A következő pillanatban meg csak jönnek. Nem akarom elkiabálni, de ebből ki tud majd mászni.”

    Hülkenberget ugyanakkor Esteban Oconra cseréli 2020-ban a Renault, így ő lesz Ricciardo csapattársa. A kérdés az, hogy láthatunk-e újra egy olyan kiemelkedő teljesítményt, mint amit Charles Leclerc mutat be a Ferrarinál Sebastian Vettel ellenében?

  • Gasly nem zárja ki, hogy jövőre visszatér a Red Bullhoz

    Gasly nem zárja ki, hogy jövőre visszatér a Red Bullhoz

    Az idei lefokozása után is optimista maradt Pierre Gasly, ugyanis még lehetségesnek tartja, hogy hamarosan ismét a Red Bull volánja mögött találja magát.

    Pierre Gasly az idényt még a Red Bullnál kezdte, ám a nyári szünetben a gyenge teljesítményére hivatkozva leváltották őt Alexander Albonra. Ám a thai helye csak az idei év végéig biztos a helye a nagy csapatnál. Helmut Marko pedig Szingapúrban elmondta, Danyil Kvyat nincs képben, vagyis az Albon-Gasly duóból kerül ki Verstappen jövő évi csapattársa.

    A külföldi sajtóban pedig már arról cikkeznek, hogy Gaslynak igen jó esélyei lehetnek a visszatérésre, a francia maga pedig így reagált ezekre:

    „Őszintén szólva már befejeztem a jövőmmel foglalkozó cikkek olvasását. Ez már túl sok volt. Csak a jelenlegi munkámra kell koncentrálnom. Elégedett vagyok, azzal, ahogy minden tekintetben fejlődök, és az eddigi Toro Rossos eredményeimmel. A lehető legjobbat kell nyújtanom a csapatnak. Meglátjuk majd, hogy a Red Bull miként dönt.” – vélekedett a francia.

    „Nem fogom azt mondani, hogy a Toro Rosso több hibát bocsájt meg, de sokkal természetesebben vezetek itt. Hogy ez mire lesz elég azt majd az év végén meglátjuk. A Toro Rossonál sikerült felépítenem az önbizalmamat, és remélem, hogy sikerül még tovább javulnom.” – tette hozzá.

  • Marko: Kvyat nem jön a Red Bullhoz jövőre

    Marko: Kvyat nem jön a Red Bullhoz jövőre

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megerősítette, hogy Daniil Kvyat jövőre is marad a Toro Rossónál, és nem megy a Red Bullhoz.

    Lényegében az idei év egészében kérdéses volt a Red Bull pilótafelállása. Az év elején Pierre Gasly volt Max Verstappen csapattársa, ám a francia sosem tudta igazán megszokni az autót, és ennek meg is lett az eredménye, mert lecserélték a Magyar Nagydíj utáni nyári szünetben.

    Az sokaknak meglepetés lehetett, hogy a helyére nem Daniil Kvyat érkezett – aki többek között egy dobogóval hívta fel magára a figyelmet, még Hockenheimben – hanem az újonc Alexander Albon.

    Most meg az év végének közeledtével már a 2020-as felállás a téma. A bebetonozott Verstappen melletti helyre eddig az Albon-Kvyat-Gasly trió volt az esélyes, most viszont Helmut Marko kettőre csökkentette a jelöltek számát.

    „A döntésünket Mexikó után hozzuk meg. Az meg van erősítve, hogy Kvyat marad a Toro Rossónál, legalábbis belsőleg. Szóval Albon és Gasly közül kerül majd ki Verstappen csapattársa” – nyilatkozta az osztrák.”

  • A Honda vizsgálja miért szivárgott az olaj Kvyat autójában

    A Honda vizsgálja miért szivárgott az olaj Kvyat autójában

    A Honda F1 technikai igazgatója Toyoharu Tanabe elmondta, már vizsgálják miért szivárgott az olaj Daniel Kvyat autójában az Olasz Nagydíjon.

    A Toro Rosso orosz versenyzője előkelő pozícióban haladt a futamon, ám egy hirtelen meghibásodás tönkre tette az addig reményeket. Mint később kiderült, Kvyatnak olajszivárgás miatt kellett feladnia a versenyt.

    ,,Meg kellett állítani az autót, ami elégé csalódást keltő volt, ugyanis sok pontot szerezhettünk volna azon a futamon, de megpróbáljuk majd jóvátenni a dolgokat Szingapúrban. A Toro Rosso mérnökeivel együtt már vizsgáljuk a szivárgás pontos helyét és okait, szerencsére a négy autó miatt rengeteg adat áll a rendelkezésünkre a Spec 4 hajtásláncról, ami igazán hasznosnak bizonyul a szingapúri felkészülés során. Az eddig kiértékelt adatok tehát biztató képet mutatnak, ám azt nehéz megmondani, hogy ez mennyire lesz elég a versenyképességhez, ezért szeretném látni majd a Szingapúrban gyűjtött adatok is, és azok segítségével már tisztább képet kapunk arról, hogy hol is állunk pontosan.

  • Tost szerint Albon már nem megy vissza a Toro Rossóba

    Tost szerint Albon már nem megy vissza a Toro Rossóba

    Franz Tost úgy véli, Alexander Albon 2020-ban is a Red Bull pilótája marad.

    A brit-thai versenyző ebben az évben debütált a Formula 1-ben, és már rögtön az első versenyek alatt meggyőzte főnökeit arról, hogy jó döntés volt a szerződtetése, ugyanis Bahreinbe és Kínába máris pontokat szerzett.

    A szezon első felében jól teljesítő fiatal élete azonban augusztusban megváltozott. Pierre Gasly rossz teljesítménye miatt  ugyanis a Red Bull a nyári szünet alatt úgy döntött, lefokozzák a franciát, és helyére Albont ültetik. A 23 éves pilóta új csapatában is remekül teljesített, és már Belgiumban meggyőzte Helmut Markot arról, hogy jól döntöttek, amikor őt ültették be a másik autóba Daniil Kvyat helyett.

    A Red Bull elárulta, csak az Amerikai Nagydíj után lesz bejelentve, a jövő évi pilóta felállás, ám Franz Tost szerint Albonnak nem kell aggódnia, jól kezdett az osztrákoknál, ezért nagy esélyekkel indul a 2020-as ülésért. Tost úgy véli, a brit-thai versenyző már nem tér vissza a Toro Rossóba:

    ,,Véleményem szerint, sajnos ő már nem fog hozzánk visszatérni, ugyanakkor sosem lehet tudni, a Formula 1-ben bármi megtörténhet. Amiatt viszont panaszkodnék, ha a Red Bull egy külsős pilótát alkalmazna, ugyanis az azt jelentené, komoly problémáink vannak. Amíg a versenyzőink jók, addig minden rendben van. Örömmel tölt el az, ha láthatom, hogy győzelmet aratnak az egykori pilótáink a Red Bull színeiben. Ugyanis ha a versenyzőik ilyen jó munkát végeznek a nagy csapatban, az azt jelenti, jól oldottuk meg a házi feladatainkat.” -nyilatkozta Tost a Reuters-nak.

  • Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Lance Stroll úgy véli igazságtalan volt Sebastian Vettel 10 másodperces stop and go büntetése, ugyanis ugyanazért a hibáért ő csak egy bokszutca áthajtásost kapott.

    A német versenyző ismét megforgott a vasárnapi versenyen, majd mikor visszatért a pályára kiforgatta a Racing Point kanadai pilótáját is. Mikor a fiatalabb versenyző tovább hajtott, ugyanazt a hibát követte el, mint elődje, és kis híján ütközött Pierre Gaslyval. Mind hárman folytatták a versenyt, majd Vettel stop-go-t kapott, míg Strollnak egy szimpla áthajtásos büntetést ítéltek. A futam után a kanadai elmondta, nem értette, miért nem ugyanolyan mértékű büntetést kaptak Vettellel.

    ,,Ő tíz másodperces stop and go-t kapott, míg én csak egy bokszutca áthajtásos büntetést. Szerintem ez nem volt fair vele szemben, hiszen én is ugyanazt a hibát követtem el. Úgy vélem ugyanolyan büntetést kellett volna kapnunk.” –nyilatkozta a kanadai.

    Ha a Vettellel való találkozást el tudta volna kerülni Stroll, akkor  akár a pontszerző helyek egyikén is befuthatott volna, ám a futam utáni értékelőjében elmondta, nem haragszik annyira az eset miatt versenyzőtársára.

    ,,Seb elég agresszíven jött vissza a pályára, tisztában voltam azzal, hogy lesz majd sárga zászló a megforgása miatt, de ahogy visszatért, szinte a pálya nagy részét blokkolta. Megpróbáltam őt elkerülni, de azt hiszem ő hozzám ért, igen, hozzá ért a jobb hátsó abroncsomhoz és kiforgatott engem a pályáról. Abból a pozícióból ahova én kerültem, szinte senkit sem lehetett látni jobbról, így megpróbáltam visszatérni a pályára, viszont én is a pálya közepén voltam a 10-es kanyarban, és próbáltam kimászni abból a szituációból amibe bele kerültem. Szerintem valami nagyon hasonló dolog történt Sebbel is. A versenyzés már csak ilyen, sok igazságtalan dolog történik itt.”

    Michael Masi azonban elmagyarázta, miért kapott stop and go-t Vettel:

    ,,Azért volt más a büntetése, mert először is Sebastian (Vettel) volt az első, aki veszélyesen tért vissza a pályára, másodszor, ő ütközött valakivel ezalatt a folyamat alatt. Pierre (Gasly) és Lance (Stroll) esetében csak egy kockázatos visszatérésről beszélhetünk, ezért döntöttünk úgy, hogy két különböző büntetést osztunk ki.” – magyarázta a versenyigazgató.

    Annak ellenére, hogy mindkét versenyző jelezte, nem látták abból a szögből társaikat, azért mertek visszahajtani a pályára, nem volt enyhítő körülmény a számukra, ugyanis minden esetben csak akkor lehet visszatérni a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, ha már teljesen biztosak abban, hogy senkit sem veszélyeztetnek azzal a manőverrel.

  • Kvyat: Most már csak minimális a Honda lemaradása

    Kvyat: Most már csak minimális a Honda lemaradása

    Beválni látszik a Honda legújabb motorfejlesztése, ugyanis Danyil Kvyat szerint már csak nagyon kicsi a különbség a Honda és a Mercedes erőforrásai között.

    A japán gyártó Belgiumban vetette be a négyes specifikációjú motorját a Toro Rosso és a Red Bull autóiban, amivel Franz Tost csapatfőnök és Danyil Kvyat is rendkívül elégedett.

    „A négyes specifikációval nem hiszem, hogy lesz már hátrányunk.” – bizakodott a Toro Rosso csapatfőnöke.

    Kvyat pedig így reagált főnöke szavaira:

    „Igen, ha van is különbség az csak minimális és nehéz számszerűsíteni is. A Honda tökéletes munkát végez. Különösen a versenytempón, és remélem, hogy az időmérős teljesítményen is fognak tudni javítani. Vasárnap a hétvége fő napja, és a Honda ott nagy fejlődést mutatott be.” – fogalmazott az orosz.