Címke: törésteszt

  • A Williams az előző évvel ellentétben, idén elsőre átment a törésteszten

    A Williams az előző évvel ellentétben, idén elsőre átment a törésteszten

    A Williams magabiztosan várhatja a barcelonai teszteket, ugyanis sikeresen teljesítették az FIA által előírt kötelező törésteszteket. Ez egy rendkívül pozitív hír a groveiak számára, ugyanis tizenkét hónappal ezelőtt csak többszöri nekifutások után sikerült átmenniük a teszteken.

    Mivel a grovei istállónak csak sokadik nekifutásra sikerült csak megcsinálniuk a törésteszteket a tavalyi szezonban, az autójuk olyan későn lett csak kész, hogy még a szezon előtti tesztelésről is késtek pár tesztnapot. A szezon során pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat még mélyebbre süllyedt, még a 2018-as szereplésükhöz képest is.

    Azonban az autó újragondolását követően a csapat úgy érezte, hogy ha „nehéz célokat” állítanak fel maguknak, akkor sikeresebbek lehetnek majd a 2020-as szezonban. Az első feladatukat ki is pipálták, ugyanis az újra gondolt karosszéria sikeresen átment a törésteszteken és így nem valószínű, hogy a Williams az idei tesztekről is késni fog.

    A csapatfőnök Claire Williams a szerdai nap folyamán Tel-Avivban – ahol bejelentették, hogy Roy Nissany lesz a csapat fejlesztő pilótája az idei szezonban – elmondta, hogy pozitívan tekintett a csapata jelenlegi helyzetére. „Nagy célokat állítottunk fel magunk előtt a tél során, különösen az aero részlegen, hogy találjunk némi időt és némelyik technikai problémát is megpróbáltunk kiküszöbölni,” – nyilatkozta Sir Frank Williams lánya a csapata előkészületeiről.

    „Nyilvánvalóan a következő feladatunk az lesz, hogy időben elkészüljön az autónk a téli tesztekre, amikor az első teszt napon a lámpa zöldre vált, ha nem előbb. Magabiztos vagyok ezzel kapcsolatban és hiszem, hogy sikerülni fog ezt véghez vinnünk.”

    Az egyik legfontosabb változás a tavalyi évhez képest az volt, hogy a grovei istálló minden létező dolgon tanulmányozott, ami a törésteszt programjukban benne volt.

    „Hatalmas időmennyiséget építettünk fel a magunk számára annak érdekében, hogy ha netán valami nem úgy menne, mint ahogyan arra számítottunk, akkor legyen elég időnk orvosolni a problémát. Ha elbuksz, akkor még nagyobb lesz rajtad a nyomás, ugyanis még mindig a törésteszt miatt kell aggódnod és nem kezdheted el véglegesen felkészíteni az autót a tesztelésre. Szóval úgy gondolom, hogy ez egy mérföldkő a számunkra, amit a mostani téli készülés során sikerült elérnünk.”

    Azonban a jó hír és a magabiztosság ellenére, a Williamsnél még egyáltalán nem akarnak kész tényeket jósolni a teljesítményük kapcsán az előttük álló szezon kezdete előtt.

    „Mindenki tisztában van vele, hogy mennyi munkát tettünk bele a színfalak mögött és ez még mindig zavar engem, hogy nem hívhatok meg senkit a gyárépületbe, hogy megmutathassam neki az átalakulást, ami a Williamsnél jelen pillanatban is folyik,” – ismerte el Claire Williams. „Azonban mindig is azt mondtam, hogy egy utazás lesz az egész. Eleinte onnan indultunk, hogy néztük, a fű növését, azonban a szezon közepétől kiegyensúlyozottan faragtuk a hátrányunkat a többiekhez képest. Azonban a két szezon közötti szünetben sokkal többet lehet előre lépni, mint szezon közben,” – tette hozzá a Williams csapatfőnöke.

    „Előre tekintve az idei szezonra, tudva, hogy mit sikerült elérnünk a téli szünetben és ismerve az idei konstrukciónkat, csupán számokat és adatokat tudnánk mondani. Azonban amíg nem próbáltad ki élesben az autódat egy versenypályán, addig semmi sem biztos, szóval mindenféleképpen ki kell várnunk a februári teszteket.

    „Biztos, hogy fejlődtünk. Azonban, hogy mennyit léptünk előre, azt még nem lehet tudni, ugyanis nem vagyunk tisztában, hogy a többiek érhettek el a téli szünet alatt.”

  • A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A Haas is átment a törésteszteken, minden a tervek szerint halad

    A rossz szezon után sok múlik a Haas új autóján a csapat jövője szempontjából. Jelentések szerint eddig minden rendben halad.

    2018-ban ötödikek lettek, majd tavaly csak a Williamst tudták megelőzni. Romain Grosjean, a csapat versenyzője arra számít, kilábalnak majd a hullámvölgyből.

    Az év elején még a gumikat hibáztattuk, de sajnos nem csak a gumikkal volt a baj. Maga az autó is alapvető problémákkal rendelkezett. Igazából a gumikat jól megértettük, jól kihasználtuk őket. Csak az autónk nem volt rendben.”

    Ezért sok múlik az idei autón, mivel a csapat tulajdonosa, Gene Haas nemsokára dönt a csapat hosszabbtávú jövőjéről. A BT hírlap értesülései szerint a leleplezés február 19-én reggel lesz, közvetlenül az első teszt előtt.

    Úgy tudni, a Haas nemrég már át is ment a FIA töréstesztjein egy Milánó közeli létesítményben.

    „Minden a tervek szerint halad” – erősítette meg Grosjean. „Ahogy minden évben, most is a maximumra törekszünk, de jelenleg nincs semmi okunk az aggódásra.”

    „Már felfedezném az új autót, izgatottan várom, hogy lehetőségem legyen rá. Szerintem gyorsan végzünk az üléspróbával, utána még lesz idő megnézni az új kasznit, és egy kis időt tölteni a gyárban [a tesztek előtt].”

  • A Ferrari új autója átment a törésteszten!

    A Ferrari új autója átment a törésteszten!

    A Ferrari sikeresen vette az első akadályt ebben az évben, ugyanis konstrukciójuk átment a kötelező törésteszten.

    Az FIA milánói CSI laborjában hajtották végre a 15 feladatból álló vizsgálatot, amit a Scuderia hiba nélkül teljesített. A jelenleg projekt 671 névre hallgató konstrukció (a hivatalos név csak februárban érkezik), így készen áll arra, hogy kevesebb, mint egy hónap múlva bemutatásra kerüljön Maranellóban.

    A Motorsport.com olasz kiadása emellett azt állítja, hogy nem a vörösök voltak az elsők akik abszolválták a kötelező vizsgálatot, a Racing Point már korábban teljesítette a milánói laborban a tesztet.

    Az FIA három teszthelyszíne közül az Alfa Romeo is a fent említett labort használta, ám ahogy azt már megírtuk, ők nem jártak szerencsével, ugyanis fennakadtak az egyik vizsgálaton, így változtatniuk kell a konstrukción és csak utána futhatnak neki még egyszer a procedúrának Milánóban.

  • Az Alfa Romeo megbukott a 2020-as autója töréstesztjén!

    Az Alfa Romeo megbukott a 2020-as autója töréstesztjén!

    A hírek szerint az Alfa Romeo megbukott a kötelező törésteszten, és teljesen megsemmisült a 2020-as autójuk első elkészült alváza. A Sky Italia és a német Motorsport-Magazin.com is lehozta, hogy az eset a milánói CSI gyárban történt. A Sky azt állítja, hogy emiatt máris csúszhat a csapat tervezett menetrendje.

    A Ferrari is a CSI gyárát használja a FIA töréstesztjére, már bejelentették ,hogy február 11-én, 8 nappal a hivatalos téli tesztek megkezdése előtt leplezik le a 2020-as betontorpedójukat. A Toro Rossóról átnevezett Alpha Tauri pedig Salzburgban, a Red Bull ismert Hangar 7-esében mutatja be az új autóját, február 14-én.

  • Marko: Tartjuk a tervet az új autóval kapcsolatban

    Marko: Tartjuk a tervet az új autóval kapcsolatban

    Helmut Marko a Red Bull tanácsadója elárulta, csapata tartja a tervet a 2019-es autóval kapcsolatban.

    Néhány alakulat már bejelentette, hogy átmentek autóik a kötelező törésteszten, míg voltak olyanok is, akik már a bemutató dátumát is elárulták. A Red Bull mindig is arról volt híres, hogy később végeztek a konstrukciókkal, ugyanis Adrian Newey gyakran a kijelölt határidő végéig finomítja tervezetét.

    Ám, a Motorsport-Magazin.com úgy értesült az osztrák istálló autói csütörtökön fognak részt venni a törésteszten, és annak sikerességétől függően egy időpontot kijelölnek, majd a tervek szerint Silverstone-ban kigurulnak pár kör erejéig az új konstrukcióval, ám a hivatalos bemutatót csak pár nappal az első barcelonai teszt előtt tartják meg.

    ,,Az idő mindig szorít, ám rávettük Neweyt, hogy ne az első tesztnap végezzük el az autó rendszerellenőrzéséhez szükséges bejáratást.” – árulta el az osztrák tanácsadó.

    A Red Bull idén már Honda motorral fog versenyezni, ami többek szerint egy nyerő kombináció lehet. Max Verstappen nem rég el is mondta, ő készen áll arra, hogy harcban legyen a bajnoki címért.

    ,,Ezt mindig nagyon nehézé kérdésnek találtam, hiszen minden azon múlik, milyen csomaggal rendelkezel a Formula 1-ben. Emlékszem, mikor néztem Lewist, már az első évében készen állt arra, hogy bajnok legyen, ezért remélem, hogy először a megfelelő csomagunk meg lesz ahhoz, hogy beszálljunk a küzdelembe.” –nyilatkozta a holland versenyző.

  • A Ferrari is kipipálhatja a töréstesztet

    A Ferrari is kipipálhatja a töréstesztet

    A Ferrari is teljesítette az FIA kötelező töréstesztjét, az olaszok 2019-es autója zöld utat kapott.

    Olasz sajtóértesülések szerint a tesztre a bollate-i CSI létesítményben került sor, Jo Bauer, az FIA technikai küldöttének felügyelete mellett.

    A Ferrari várhatóan február 25-én leplezi majd le autóját.

    Az első szezon előtti teszt február 18-án kezdődik majd, Barcelonában, azonban a vörösök 17-én már pályára küldik majd az autót filmforgatás céljából.

  • A Tesla alapú márkakupát jóváhagyta a FIA is

    A Tesla alapú márkakupát jóváhagyta a FIA is

    Az Electric GT szervezete Tesla alapú szériáját elfogadta a FIA is, így az már idén Electric Production Car Series néven lesz majd ismert. Ez egy olyan kategória lesz, amelyben speciális Teslák indulnak majd, amelyeket az Electric GT fejleszt, és a versenyre kész járművet majd Model S P100D-ként érdemes emlegetni.

    Az autó átment a FIA hivatalos töréstesztjén is a múlt héten, és most már a motorsport irányító testülete szankcionálja majd már a bemutatkozó szezonjában is a sorozatot. A sportszabályzatuk már publikus, a versenyhétvégéken három részből álló időmérő edzés lesz, és két verseny: nappal és este egyaránt majd 60 kilométert kell teljesíteni a pályákon. Az autók versenyteljesítményét 585 kW-ra piszkálják fel, ami kb. 785 lóerős lesz így majd.

    Az eSportshoz és az elektromos gokart versenyzéshez hasonlóan a széria is bejelentette, hogy azon pályákon, ahol ez kivitelezhető lesz, tartanak majd „drift off”-t. Ez egy olyan verseny, ahol az első két helyezett, valamint két olyan versenyző, akiket erre a rajongók hatalmaznak fel a szavazataikkal fej-fej mellett driftelnek majd, és ezzel három extra bajnoki pontot nyerhetnek el.

    Az Electric GT részéről Mark Gemmell vezérigazgató nyilatkozott: „Ez egy pompás nap nekünk, amikor bejelenthetjük, hogy az Electric Production Car Series-t a FIA felügyeli. Tiszteljük a FIA-t, és büszkék vagyunk rá, hogy támogatnak minket már a bemutatkozó szezonunkban. Örömmel mutatjuk be az EPCS sportszabályzatát is. Rengeteg időt töltöttünk el a szabályok finomításával, hogy minél izgalmasabbak és versenyképesebbek legyenek a futamaink. A speciális időmérős rendszerünk, a két EPCS futamunkm valamint az eKarting és eSports fordulók miatt a rajongók rengeteg verseny miatt izgulhatnak majd.”

    Egyelőre csak a LMP3-ban tevékenykedő SPV Racing az egyetlen csapat, amelyik bejelentette már, hogy részt vennének az EPCS széria bemutatkozó évadában.

  • A Williams bukta a töréstesztet, a Red Bull nagyon jól áll

    A Williams bukta a töréstesztet, a Red Bull nagyon jól áll

    Jelentős csúszásba került a Williams a 2018-as versenygépükkel, az FW41-essel. Az olasz motorsport.com szerint az autó nem ment át a törésteszten még karácsony előtt, így most nagyon kell iparkodniuk. A szezon előtti tesztek viszont mindenképp megkezdődnek február 26-án, akár készen vannak az új autójukkal, akár nem.

    A töréstesztre vonatkozó szabályok ​szigorodtak, köszönhetően elsősorban a Halo bevezetésének, illetve pár aerodinamikai változásnak, így ez a mérnököknek komolyabb fejtörést okoz az eddig megszokottaknál.

    A Red Bull háza tájáról ugyanakkor pozitív hírek szivárogtak ki, mely szerint nagyon is jól állnak az RB14-es fejlesztésével. Előrébb vannak a tervezettnél, ami már jobb előjel mint a tavalyi felkészülésük. Akkor hátrányba kerültek, mert a szélcsatornás eredményeik egészen mást mutattak, mint amit a valóságban Barcelonában a pályán mutattak a téi tesztek alatt.

  • A McLaren MCL33 is átment a törésteszten!

    A McLaren MCL33 is átment a törésteszten!

    A McLaren hűvös brit eleganciával közölte a tényt, mely szerint rendben halad a felkészülésük, és ennek keretén belül átmentek a törésteszten is. A FIA ellenőrzése mellett végezték el ezt, így építhetik tovább az idei autójukat.

    Az MCL33-ra elkeresztelt járművet pont egy hónap múlva, február 23-án mutatják majd be, online. A hivatalos tesztek előtt azonban 2 napot is reklámfilm forgatással töltenek el, hogy a közös körözésre már minél felkészültebben érkezzenek meg.

  • A második csapat autója is átment a törésteszten

    A második csapat autója is átment a törésteszten

    A Ferrari még karácsony előtt bejelentette, hogy 2018-as autójuk sikerrel vizsgázott az FIA kötelező töréstesztjén, azóta azonban egyik csapatról sem volt hír ezen a téren. Egészen mostanáig.

    A Toro Rosso Twitteren közölte a hírt, hogy készen állnak az idei szezonra, mivel az ő autójuk is megfelelt a teszten.

    Az már ismert információ, hogy a Ferrari február 22-én leplezi majd le idei versenygépét, a többiek bemutatójáról azonban még semmi hír…

    A Toro Rosso mindenesetre rögtön meg is ünnepelte a sikeres töréstesztet.