Címke: törés

  • Vettel: Valami összetört bennem a Ferrarinál

    Vettel: Valami összetört bennem a Ferrarinál

    Sebastian Vettel nemrégiben a Der Spiegel-nek mesélt arról, mekkora mentális terhelést jelentett a számára a Ferrarinál való versenyzés. A német fejében számos alkalommal végigfutott a visszavonulás gondolata ezen periódus során.

    Az Aston Martin pilótájának F1-es karrierje hamarosan a végéhez ér, de nincs oka a búslakodásra, mivel egy rendkívül eseménydús pályafutást tudhat magáénak. Azonban a Ferrarinál töltött időszaka egyáltalán nem egy leányálom.

    A német ász még 2015-ben érkezett meg a Vörösökhöz és már a 2. versenyén futamot tudott nyerni Malajziában a domináns Mercedesekkel szemben. A Ferrari ezt követően 2017-re jutott el arra a szintre, hogy egy bajnoki címre esélyes autóval álljanak elő. Azonban ebben az évben is, valamint 2018-ban is csúfos verséget szenvedtek Toto Wolfféktól, és Vettel elismerte, ekkortájt majdnem visszavonult.

    „A két vereség nagyon rosszul hatott a mentális egészségemre, mert rengeteg energiát fektettem abba, hogy bajnok legyek a Ferrarival” – árulta el a négyszeres világbajnok. – Végül mindkét alkalommal csak a második hely jutott, és ekkor elgondolkodtam, hogy ez vajon még megváltozhat-e a jövőben vagy már mindig így lesz.”

    Az olasz istálló teljesítménye a 2019-es szezonra pedig már a Red Bull mögé is visszaesett, ráadásul Vettel is egy tehetséges, fiatal csapattársat kapott Charles Leclerc személyében, aki egyből le is tudta győzni őt.

    „A 2019-es szezon okozott bennem egy drasztikus változást, miután a Mercedes dominált, a Red Bull pedig elénk került” – folytatta a német, aki vélhetően 53 győzelemmel fejezni be pályafutását az F1-ben. – Ekkor döntöttem el, hogy ha lejár a szerződésem 2020 végén, akkor el fogom hagyni a Ferrarit és vissza kellene vonulnom.”

    Azonban ez végül nem így lett és a négyszeres világbajnok végül a sokkal kevésbé versenyképes Aston Martinál kötött ki, de még így is voltak szép közös pillanataik együtt, mint például a 2021 Azeri Nagydíjon elért 2. helye. Bármi is történjen, 2 futam múlva egy rendkívül szerethető karaktert fog elveszíteni a száguldó cirkusz.

  • Egy 2010-es baleset miatt veszélyben érezte Red Bullos pályafutását Ricciardo

    Egy 2010-es baleset miatt veszélyben érezte Red Bullos pályafutását Ricciardo

    Egy eddig nem ismert történetet osztott meg a pályafutásából Daniel Ricciardo. 2010-ben a Formula Renault 3.5-ös szezonja előtt szenvedett egy komoly sérülést, ami miatt kétségesnek érezte a további Red Bullos helyét.

    A korábbi Forma-1-es világbajnok Nico Rosberg Beyond Victory néven podcastot vezet és a legutóbb Daniel Ricciardo volt a vendége. Az ausztrál beszélt a Red Bullos pályafutásának elejéről is, illetve egy súlyos balesetről is, valamint Helmut Markorol is szót ejtett.

    „Helmut Marko mindig nagyon szenvedélyes. Elég kemény is, de rengeteget törődött akkor a fiatalokkal. Neki hála gyorsan értem be, nagyon tisztelem őt emiatt.” – kezdte Ricciardo.

    Ám 2010-es F1-es bemutatkozása előtt volt egy kisebb nézeteltérése vele, ami egy kerékpáros baleset után alakult ki.

    „Két héttel a Formula Renault 3.5 első tesztje előtt – akkoriban csak két tesztünk volt, és nem több – elestem a mountain bike-ommal és eltörtem a csuklómat. Tudtam, hogy így nem vagyok képes tesztelni. Nehezen mozgattam a kezemet, de elrepültem Jerezbe, hogy legalább lássák, hogy meg fogom próbálni.” – mesélte.

    „Teljesítettem a kivezető körömet, de utána egyből vissza is tértem a bokszba, és mondtam a srácoknak, hogy sajnálom, de nem tudok vezetni. Ekkor megszólalt a telefonom. Helmut volt az, megkérdezte, hogy mi történt. Erre én ezt feleltem: Igazán megpróbáltam, de nem ment. Sajnálom, muszáj hagynom, hogy meggyógyuljon a kezem, de ne aggódj, az első futamra rendbe jövök.” – folytatta.

    Rosberg ekkor megkérdezte, hogy ebben a pillanatban veszélyben érezte-e a Red Bullos jövőjét, mire így felelt:

    „Tudtam, hogy kemény lesz, mert hosszú csend után ennyit válaszolt: Te egy idióta vagy! Majd lecsapta a telefont. A tíz nappal későbbi tesztet már teljesítettem, de jól emlékszem arra, mivel a visszafordítóban nem nagyon tudtam az egyik csuklómat teljesen használni, így gyakorlatilag egy kézzel vezettem. Aztán az első versenyen megszereztem a pole-t, szóval végül minden rendben volt.” – zárta.