Címke: Toni Breidinger

  • A Busch női programjából kirúgott versenyző új szponzort talált

    Toni Breidinger a szombati ARCA Menards Series versenyen, a Talladega Superspeedwayen a Women’s Sports Foundationnel fog együttműködni.

    Breidinger szezonja nem kezdődött jól, hiszen miután bejelentették, mint a Busch női programjának egyik arcát, néhány hónappal később már el is hagyta a projektet. Most egy új lehetőséget kapott.

    A Venturini Motorsports versenyzője a 25-ös rajtszámú Women’s Sports Foundation Toyota Camry-vel fog versenyezni az ARCA Menards Series General Tire 200 elnevezésű versenyen a Talladega Superspeedwayen április 23-án.

    A WSF-fel való összefogás egy olyan történelmi pályán, mint Talladega, és a versenyen való részvétel jelenti mindazt, amiben hiszek, amikor a nők támogatásáról van szó a sportban” – mondta Breidinger egy sajtóközleményben.

    Annak a három nőnek az egyikeként, akik teljes szezont futnak a NASCAR-ban nemzeti szinten, fontos számomra, hogy felhívjam a figyelmet a sportágra, és az, hogy a WSF a versenyen az autómon lesz, egy lépés a helyes irányba.

    A két fél szorosan együtt fog működni az egyenlőség előmozdítása érdekében a motorsportban, a WSF pedig továbbra is azt a mottót követi, hogy a lányok és nők számára lehetővé tegye, hogy elérjék a bennük rejlő lehetőségeket a sportban és az életben.

    A Women’s Sports Foundation azért dolgozik, hogy a sport ereje által minden lányban és nőben rejlő lehetőségeket felszabadítsa” – mondta Danette Leighton, a WSF vezérigazgatója.

    Egy női autóversenyzőt látni, amint a Talladega Superspeedwayen száguldozik, mindenhol bátoríthatja és inspirálhatja a lányokat, hogy felismerjék saját erejüket és lehetőségeiket.

    Hálásak vagyunk a WSF sportoló nagykövetének, Toni Breidinger-nek, amiért a WSF feliratot is elhelyezte az autóján, és drukkolunk neki, hogy nagyszerű versenyen és szezonban legyen része!.

  • Kipaterolta egyik női versenyzőjét a Busch Light programja

    Néhány héttel ezelőtt a Busch Light Beer bejelentette az Accelerate Her programot. Toni Breidinger viszont már nem tagja a kezdeményezésnek.

    Az Accelerate Her Busch Beer kezdeményezése, amelynek célja, hogy a női autóversenyzőket támogassa és lehetővé tegye számukra, hogy a NASCAR legmagasabb szintjén versenyezzenek.

    A női versenyzők közül Natalie Decker, Toni Breidinger, Jennifer Jo Cobb, Amber Balcaen, Brittney Zamora, Stephanie Moyer és Melissa Fifield voltak a programban szereplő nevek.

    7 helyett azonban már csak 6-an tagjai ennek a programnak. Tony Breidinger, a NASCAR történetének első arab-amerikai autóversenyzője az Essentially Sportsnak adott exkluzív interjújában bevallotta, hogy már nem része a Busch Beer programjának.

    Valójában már nem vagyok része a Busch Beer programnak” – mondta.

    Arra vonatkozóan, hogy miért nem vesz már részt ebben a programban, Breidinger megtartotta magának az okokat, és szerénységgel kezelte az ügyet.

    Azt hiszem, néhány más lány még mindig része ennek, és csak a magam nevében beszélhetek, de én már nem vagyok velük.

    Az Essentially Sports megkereste a Busch Lightot, hogy magyarázatot kérjen, de egyelőre nem érkezett válasz a részükről.

    Míg az ARCA-pilóta PR-szakembere így nyilatkozott: „Más irányba indult el, és a meglévő szponzoraival és néhány új szponzorra összpontosít, amelyeket hamarosan bejelentünk„.

    Tony Breidinger természetesen az év hátralevő részében ugyanúgy versenyezni fog a Venturini Motorsporttal az ARCA Menards Seriesben.

  • A pole után a győzelmet is megszerezte a domináns Corey Heim

    Corey Heim uralta a 2022-es ARCA Menards Series szezonnyitó Lucas Oil 200 versenyét a Daytona International Speedwayen.

    A győzelem a címvédő nyolcadik győzelmét jelentette pályafutása során, és zsinórban a másodikat ezen a pályán.

    Corey Heim a pole pozícióból indult, és 80 körből 74-et vezetett, ami Bobby Gerhart 2006-os győzelme óta a legtöbb ARCA-győztes által vezetett kör.

    A csapatom megkönnyítette a dolgomat. Megépítették ezt a nagyon gyors Toyota Camry-t, és végig remekül össze tudtam dolgozni a csapattársaimmal” – mondta Heim a verseny után.

    Parker Chase végzett a második helyen, őt Daniel Dye követte. Sean Corr és Gus Dean került még be a top5-be.

    Andy Jankowiak és Mason Diaz a hatodik, illetve a hetedik helyen végzett. Dave Mader III a nyolcadik helyen szelte át a célvonalat, őt követte Toni Breidinger, aki karrierje legjobbját nyújtva kilencedik lett. Ryan Huff zárta a top10-et.

    A Venturi Motorsports versenyzője, Corey Heim indult a pole pozícióból, és az első 22 kört megszakítás nélkül vezette, mielőtt Eric Caudell megpördülése miatt előkerült az első sárga zászló.

    Egy hiba a pit roadon azonban Venturini Motorsports sofőrjének a vezetésébe került. Az ezt követő újraindítás egy körrel későbbre tolódott, amíg a versenybírók rendezték a felállást, de a mezőny így is Nick Sanchez és Dye vezetésével indult újra.

    Bár Sanchezt eredetileg kiállították az újraindítás szabálysértéséért, a fellebbezés eredményeként a büntetést ejtették.

    Heim könnyedén dolgozta vissza magát az élre, és a futam hátralévő részében szinte végig vezetett.

    Hivatalosan 0,156 ezreddel előzte meg Parker Chase-t, de a verseny utolsó köreiben már nem volt komoly kihívója.

    Végeredmény

  • Corey Heim vezeti fel a mezőnyt az ARCA szezonnyitójára

    Harminchét versenyző nevezett az ARCA Menards Series szezonnyitójára a Daytona International Speedwayen, Corey Heim indul a pole-ból.

    A Venturini Motorsports versenyzője 183,113 mp/h-s sebességet átlagolt a leggyorsabb körében, ezzel épphogy megelőzte csapattársát, Gus Deant.

    A Venturini Motorsports egyébként is domináns teljesítményt nyújt általában Daytonában, hiszen az utóbbi négy alkalommal az ő versenyzői húzták be a győzelmet.

    Corey Heim ráadásul tavaly az ARCA Menards Series összes superspeedway versenyén győzedelmeskedni tudott.

    A csapat idén a soraiban tudhatja Toni Breidinger-t is, aki a Busch Light támogatását is megszerezte az idei évre.

    Venturinék azonban egy fontos láncszemet elveszítettek, hiszen Drew Dollar idén már a Kyle Busch Motorsport 18-as autóját fogja vezetni. Dollar azonban csak négy versenyen fog indulni az ARCA-ban.

    A többi versenyen az ARCA Menards Series East címvédője, Sammy Smith ül majd az autóban. A 17 éves versenyzőt azonban a korhatári korlátozások megakadályozzák abban, hogy Daytonában rajthoz álljon.

    A Rev Racing egy igazán tiszteletreméltó projektet vett a kezébe, hiszen a NASCAR Drive for Diversity program két kiemelt tehetségének, Nick Sanchez-nek és Rajah Caruth-nak ad lehetőséget idén.

    Caruth nemrégiben kapta meg a 2021-es Wendell Scott Trailblazer Awardot, amellyel a NASCAR Advance Auto Parts Weekly Series fiatal kisebbségi vagy női versenyzőjét tüntetik ki, aki áttöri a korlátokat és egyedülálló utat nyit a sportág ranglétráján.

    Egy másik versenyző, aki Daytonában kezdi meg első teljes idejű szezonját az ARCA Menards Series-ben, a 29 éves Amber Balcaen.

    A Rette Jones Racing a múlt hónapban jelentette be, hogy Balcaen 2022-ben a teljes ARCA Menards Series versenynaptárában fog versenyezni.

    A kvalifikáció teljes eredménylistája

    Az ARCA Menards Series első versenye magyar idő szerint február 19-én, 19:30-kor rajtol majd el Daytonában.

     

  • Toni Breidinger volt a Daytonai ARCA edzés leggyorsabbja

    A Venturini Motorsports mindig gyors volt Daytonában, és ez alól 2022 sem kivétel. Toni Breidinger vezetésével ismét gyors a csapat!

    Az ARCA Menards Series legutóbbi négy Daytonai versenyének győztesének, a Venturini Motorsports pilótái voltak leggyorsabb versenyző a Daytonában február 17-én, csütörtökön tartott egyetlen ARCA edzésen.

    Toni Breidinger futotta a leggyorsabb kört 183,038 mérföld/órás sebességgel a 2,5 mérföldes superspeedwayen.

    Breidinger idén teljes szezont fut a Venturini Motorsports színeiben, és a 25-ös rajtszámú Toyotát fogja vezeti.

    Toni Breidinger emellett bekerült a Busch Light új programjába, amelynek célja, hogy a NASCAR-ban, különösen a versenypályán nagyobb egyenlőséget teremtsen a nemek között.

    Csapattársai, Parker Chase, Corey Heim és Gus Dean a második, harmadik, illetve negyedik leggyorsabbak voltak. Heim a címvédő hiszen tavaly ő nyerte az ARCA Daytonai versenyét.

    Drew Dollar a Venturinitől a Kyle Busch Motorsportshoz igazolt ebben a szezonban, de a daytonai sebessége nem csökkent. Dollar, aki tavaly pole-ból indult, most az ötödik helyen végzett.

    Christian Rose, Max Gutierrez, Nick Sanchez, Andy Jankowiak és Scott Melton egészítette ki az első 10 helyezettet.

    A 37 benevezett versenyzőből harmincöt futott kört az edzésen.

    Az ARCA szezonnyitó verseny csoportos kvalifikációjára február 18-án pénteken, magyar idő szerint 19:30-kor kerül majd sor.

    Ezt követően a szezonnyitó Lucas Oil 200-as futamot február 19-én szombaton, magyar idő szerint 19:30-kor tartják meg.

    Eredmények

  • Bemutatkoznak W Series jelöltjei 1/6

    Bemutatkoznak W Series jelöltjei 1/6

    A W Series, a leendő női autóversenyzős széria kiadott egy 55 névből álló listát, akik pályázhatnak a 18 fős mezőnybe. Mi most sorra vesszük az 55 lányt, tízessével, így összesen 5+1 ilyen posztot olvashattok majd oldalunkon.

    1. Ayla Agren norvég, 25 éves. 2014-ben megnyerte a F1600 Formula F bajnokságot, példaképe Jules Bianchi és az álma, hogy Indy 500-at nyerjen.

    https://www.instagram.com/p/Bqv20hNgyaR/

    2. Az Emirátusokból származik a 18 éves Amna Al Qubaisi, aki szeretne eljutni a Forma-1-be, valamint filmproducerként is tevékenykedne.

    https://www.instagram.com/p/Bd-K0bvnN0n/

    3. Chelsea Angelo 22 éves, Ausztráliából. A célja, hogy a világ legjobb női autóversenyzője legyen.

    https://www.instagram.com/p/BoYoQWvFTYG/

    4. Carmen Boix 23 éves, spanyol versenyzőnő. Legutóbb a NASCAR Whelen Euro Series-ben versenyzett. A példaképe Michael Schumacher.

    https://www.instagram.com/p/BjK_9-9hheF/

    5. Sarah Bovy 29 éves, Belgiumból. Több alkalommal is rajthoz állt a Spái 24 órás versenyen, álma, hogy a legjobb versenyzők közt tartsák számon.

    https://www.instagram.com/p/BlqKygcATvs/

    6. Toni Breidinger 19 éves, amerikai. Kedvenc autója a McLaren P1

    https://www.instagram.com/p/Bquz3XGBQA7/

    7. A 22 éves Ivana Cetinich dél-afrikai, példaképe Daniel Ricciardo, a versenyzés mellett pedig jogot tanul.

    https://www.instagram.com/p/BqvBQYUBo4N/

    8. A 20 éves Jamie Chadwick neve már ismerősen csenghet, hiszen volt már a Renault F1-es versenyzőakadémiájának tagja. Ezen kívül ő a legfiatalabb, valamint az első nő, aki versenyt tudott nyerni a British GT bajnokságban. A brit lány példaképe Lewis Hamilton.

    https://www.instagram.com/p/BmGKbqzBLXj/

    9. A cseh Veronika Cicha 31 éves, elmondása szerint a motorsport és a vásárlás az élete.

    https://www.instagram.com/p/Bqna9PCFDXK/

    10. A 24 éves Sabré Cook neve is ismerős lehet a Forma-1 rajongóknak, hiszen az amerikai lány korábban Max Verstappen barátnője volt. Példaképeinek Ayrton Sennát, Lyn St. Jamest, Alan Rudolphot, és Alex Zanardit nevezte meg. Egyébként gépészmérnök, idén az INFINITI MotorSports mérnökakadémiájának győztese lett.

    https://www.instagram.com/p/BpGSWqIhvCm/

    Holnap újabb 10 lányt mutatunk be nektek.