Címke: Tom Dillmann

  • Amit a Vanwall egyik tesztpilótája nem tudott, megkérdeztük a másiktól

    Amit a Vanwall egyik tesztpilótája nem tudott, megkérdeztük a másiktól

    Miután idén megtagadták tőlük az indulást, a Vanwall és a ByKolles tesztprogramba kezdett két kijelölt pilótájukkal, Esteban Guerrierivel és Tom Dillmann-nal.

    A francia pilóta 2018 óta tagja a ByKolles WEC csapatának, és bár nem volt jelen az autó mosti bejáratásán, szerinte a csapat előrelépett ahhoz képest, mióta legutóbb a rajtrácson állhattak.

    „Még nem vezettem, de két napot teljesítettek és minden jól ment, azóta nem volt másik teszt.” – nyilatkozta a francia a motorsport.com-nak.

    „Nem volt probléma, átmentek a törésteszteken, és elkezdték az utcai verziót is gyártani. Nehéz volt gumikat is szerezni, de így, hogy két autót fejlesztenek egyszerre – mivel nem végtelen forrásaink vannak – néha szüneteltetni kellett a versenyautót is.

    Szerintem jól néz ki az autó, elég időt szántak rá. Sokkal jobb mérnöki munka, mint az LMP1-es autó volt, ez egy nagy lépés előre.”

    Az új tervek szerint 2023 már rajthoz állnak majd a WEC-ben, miután idén a ByKollesnek nem sikerült időben megszereznie a Vanwall márkajelet az autóra.

    „Ha készítesz egy Hypercart, akkor nem azért teszed, hogy otthon tartsd. Kapcsolatban állunk a szervezőkkel, és úgy áll a helyzet, hogy jövőre indulunk. Ezért is tesztelünk, terveim szerint én is velük versenyzem majd. De ha jön egy másik lehetőség, arra is nyitott vagyok.”

    Ami az Vanwall autójával tapasztalatot szerző pilótát illeti, Esteban Guerrieri nemrég a Hungaroringen, a Super Racing Fesztiválon árult el néhány részletet a programról.

    „Most az elektronika kidolgozása lesz a következő lépés, utána gurulhatunk ismét pályára. Ha engem kérdeznek, hány alkalommal vezetnék, akkor biztos, gyakrabban, mint most, de ez a helyzet, türelmesnek kell lennünk.

    Ugyan nem vagyok ott minden nap a műhelyben, de a mérnökök szerint minden az ütemterv szerint halad. De amíg nem jutunk el oda, hogy teszteljünk, addig igazából csak várnom kell.”

    Guerrieri szintén óvatos volt azzal kapcsolatban, hogy a WEC-ben ő lesz-e az egyik pilóta. Elmondása szerint őt a fejlesztéssel bízták meg egyelőre.

    „Jó kihívás, igyekszem majd minél több kilométert rakni az autóba. Az első teszt után optimisták vagyunk, jó visszajelzést kaptunk, nagyjából azt, amire számítottunk. A következő lépésaz lesz, hogy hosszabb etapokat megyünk majd.

    Ami a WTCR illeti, nehéz lenne dönteni Le Mans és a Hungaroring között [amennyiben ismét egy hétvégén lesznek]. Most ezt még nem tudom megmondani, nyilván majd a leendő szerződésekben kikötött feltételektől is függ. De ez jövő év elején tisztázódni fog. Remélhetően nem lesz ütközés.”

  • Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Verstappen jövő héten már versenyezni fog, de nem a Red Bullnál

    Max Verstappen is részt fog venni a jövő héten kezdődő virtuális Le Mans-i 24 órás versenyen.

    2021 világbajnoka kipihente a szezon fáradalmait, ezért úgy döntött, ideje ismét a versenyzés felé fordítania a figyelmét. Ugyan már javában készül az új szezonra, ám mindeközben beiktat egy virtuális futamot is.

    A Team Redline színeiben fog rajhoz állni a 24 éves pilóta január 15-én és 16-án. Csapattársai ezúttal Felix Rosenqvist, Max Benecke és Atze Herkhof lesznek, míg a vörös istálló másik autóját Oliver Rowland, Felipe Drugovich, Jeffrey Rietveld és Michal Smidl „vezetheti” majd.

    Az LMVS vendégeként Juan Pablo Montoya is feltűnik a virtuális Le Mans-i 24 órás viadalon, míg Sage Karam a Porsche eSport csapatnál vitézkedhet. Alex Palou pedig a Team Fordzilla színeiben fog versenyezni.

    A virtuális rajtrácson a Racingnews365.com értesülései szerint ott lesz még Tom Dillmann, Louis Deletraz, Fabienne Wohlwend és Dani Juncadella is.

    A Red Bull e-sport csapata is részt vesz a fordulón, ám ironikus módon az autóikat nem a világbajnok fogja vezetni. A Bikák színeiben ugyanis Liam Lawson bizonyíthat az egyik konstrukcióban.

  • Guerrieri hamarosan egy új hypercar volánja mögött ülhet majd

    Guerrieri hamarosan egy új hypercar volánja mögött ülhet majd

    A WTCR egyik élmenője is tagja lesz a ByKolles hypercar projektjének. Guerrieri mellett a korábbi Formula E pilóta, Tom Dillmann lesz az osztrák csapat fejlesztőpilótája.

    A ByKolles Racing eredetileg idén csatlakozott volna hypercarjával az Endurance-világbajnokság első kategóriájához. A koronavírus következtében azonban lelassult az autó fejlesztése.

    Tavaly szeptemberben, még úgy nyilatkoztak, 2021-ben már versenypályára gurítják a hypercart, viszont nem szerepeltek a hivatalos nevezési listán.

    Úgy tűnt, ez a terv is füstbe ment, amikor most életjelet adtak magukról, és két pilótát szerződtettek le magukhoz.

    „Már három éve vezetem a ByKolles autóit, és otthon érzem magam. Egy új hypercar fejlesztése a világbajnokságra és a Le Mans-i 24 órásra, nagyon érdekes feladat.” – emelte ki Tom Dillmann, a csapat egyik fejlesztőpilótája.

    A másik versenyzőjük egy számunkra jól ismert név, Esteban Guerrieri, aki eddig főleg túraautózásban jeleskedett.

    „Már várom ezt az új projektet és a teszteket a ByKolles hypercar fejlesztése közben. Egy kicsit visszatérés ez számomra, mert még ismerek néhány csapattagot az F3-as időkből.” – emelte ki, hogy ő is sokféle tapasztalattal rendelkezik.

    A Toyota és a Glickenhaus után ez lehet a harmadik, pályán is bemutatkozó hypercar, miután a Peugeot csak jövőre, a Ferrari pedig 2023-ban csatlakozik majd.

  • Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Heidfeld és Dillmann készen állna a bevetésre az FE-ben

    Nick Heidfeld és Tom Dillmann jelezték, szívesen visszatérnének a Formula E-be. Mivel az elektromos sorozat naptára több másik bajnoksággal is ütközik, valószínűleg lesz is erre lehetőségük.

    A Mahindra tartalék- és fejlesztőpilótája, Nick Heidfeld készenlétben van egy beugrás esetére. A német 2018-ban, három Mahindránál eltöltött szezon után lépett döntött úgy, visszalép, és nagykövetként szolgálja a csapatot tovább. Most azonban azt nyilatkozza, felkészült az éles bevetésre.

    „Készen állnék rá, hat hete vezettem is az autót. Azt mondtam a csapatnak: Nézzétek, ha vagyok a tartalék versenyző, időről-időre vezetnem kell az autót.”

    Így is lett, de a szeptemberi tesztek előtt csaknem egy évig nem ült elektromos versenyautó volánjánál.

    „Nagyon élveztem, mert mentünk időmérős módban is, 250 kW-tal. Jól éreztem magam az autóban, örültem a lehetőségnek. Fél napot vezetett a szimulátoros versenyzőnk (Sam Dejonghe), és fél napot vezettem én.”

    „Nem lenne semmi probléma, ha be kellene ugranom, de erre nem sok az esély persze.” – mondja az ex-F1-es, annak ellenére, hogy eddig minden FE szezonban volt versenyzőcsere.

    Nem ő az egyetlen, aki a visszatérés gondolatával kacérkodik. Tom Dillmann a NIO kínai befektetői miatt szorult háttérbe. Hiába van szerződése a mostani évadra, az új tulajdonosok honfitársukat, Ma Qing Huát akarják a második versenyülésben látni.

    Tom Dillmann & Oliver Turvey, NIO, Formula E, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    Most a francia versenyző egy meg nem nevezett csapat szimulátorában rója a köröket, de nincs megkötve a keze, bármikor versenyezhetne másik csapattal is.

    Előreláthatóan két hétvégén lesz erre lehetősége Sanyában, illetve Nem Yorkban, amikor a WEC, illetve a DTM is versenyez, így több pilótának is máshol lesz kötelezettsége.

    „Vannak csapatok, akiknek versenyzőre lesz szükségük, ezt már előre lehet tudni. Ha a tapasztalatot nézzük, nem sok pilóta esélyes arra, hogy csak behuppanjon, és rögtön pontokat szerezzen.”

    Tavalyi eredményét – nem szerzett pontot – nagyban beárnyékolja a NIO rossz teljesítménye is. A hajtóegység gyengeségeit figyelmen kívül hagyva csapattársa ellen éppen, de 6-7-re kikapott az időmérőkön. Az ellen az Oliver Turvey ellen, akit a Formula E egyik legtehetségesebb (és csapatait illetően legszerencsétlenebb) pilótájaként tartanak számon.

    „Ha csapatvezető lennék, egy versenyre nem egy újoncot ültetnék be az autóba, hogy a falban kössön majd ki. Valaki tapasztalt versenyzőt keresnék, hátha pontot tud szerezni. Szerintem ilyen szempontból jól állok.”

    Kérdés, jut-e majd neki hely. Eddig két versenyzőről tudni, hogy ki kényszerül hagyni egy-egy futamot. Egyik James Calado, ő Sanyában nem lesz ott, de a Jaguar ülésére már Alex Lynn esélyes. A másik pedig Nico Müller, aki a New York ePrix-t kényszerül kihagyni a Dragonnál.

  • A NIO is bemutatta új Formula E autóját

    A NIO is bemutatta új Formula E autóját

    A NIO is bemutatta a 2018/19-es Formula E szezonra szánt, Gen2 versenyautóját, mely a NIO 004 nevet kapta. A bemutatóra Londonban, a Copper Box Arenában került sor.

    Emellett azt is bejelentették, hogy a csapat versenyzői Tom Dillmann és Oliver Turvey lesznek.

    „Örülök, hogy csatlakozhatok a NIO-hoz.” – mondta Dillmann, az elmúlt két évben 10 Formula E versenyt teljesített a Venturival. „Túl vagyunk pár jó tesztnapon, fejlesztjük az új autót és építjük a kapcsolatunkat. Különösen élvezem a versenyképes és profi környezetet a csapaton belül, és alig várom már az új és izgalmas érát a Formula E-ben, a NIO-val.”

    „Örülök, hogy folytathatom a versenyzést a NIO Formula E csapatával, köszönöm Gerrynek (Hughes, csapatfőnök) és mindenkinek a NIO-nál a folyamatos támogatásukat.” – mondta Turvey. „Az elmúlt három szezon során együtt növekedtünk, mint csapat, minden szezonban fejlődtünk és büszke vagyok rá, hogy együtt szerezhettük meg első győzelmünket Mexikóvárosban az előző szezonban.”

    „Teljesen felépültem a kézsérülésemből, amit az utolsó versenyen, New Yorkban szereztem, bár ez csökkentette a nyár során a tesztelési lehetőségeimet. Ugyan nem vezethettem augusztusban, azzal töltöttem az időt, hogy együtt dolgoztam a mérnökökkel, hogy segítsem a fejlesztések tesztelését a Gen2 autón. Az tapasztalt orvosoknak és fizioterapeutáknak köszönhetően, akik segítettek nekem, gyorsan felépültem és a szeptemberi teszteken ismét volán mögé ülhettem.”

    „Az új Gen2 autó fantasztikus, egyértelmű előrelépés a teljesítmény és hatékonyság terén.”

  • Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Ki, hova igazol a 2017/18-as szezonra a Formula-E-ben?

    Alig ért véget a Formula-E harmadik szezonja, máris beindult itt is a versenyzői piac, pedig az új majd csak decemberben indul, Hong-Kongban. Most különösen érdekes lesz a helyzet, mivel egyre több gyártó érkezik a szériába, komoly elképzelésekkel.

    A szériába beszálló Mercedes és Porsche akár benyomhatja a saját versenyzőiket is más csapatokhoz, pont azért, hogy tapasztalatokat szerezzenek addig is, amíg a gyártók meg nem érkeznek. Ennek eredményeként most nagyon hosszú a listája azon pilótáknak, akik a Formula E felé vehetik az irányt, de az ismerős arcok maradnak még legalább egy újabb szezont. Olyanok is beszállhatnak, mint Felipe Nasr, Jolyon Palmer, Pascal Wehrlein vagy Pierre Gasly, de akár még ismertebb nevek is feltűnhetnek majd, főleg az ötödik, hatodik szezon környékén.

    Jelenleg azonban csak 10 csapat van, és nézzük is végig, hogy mi a jelenlegi elképzelésük a negyedik szezont illetően a versenyzőikről.

    Renault e.dams
    A helyzet itt egyértelmű: Sebastien Buemi és Nicolas Prost is marad, miután szerződtették őket a 2018/19 végéig.

    Abt Schaeffler Audi Sport
    A friss bajnok Lucas di Grassi marad, mert van szerződése a következő szezonra is, és opció is van későbbre is. Daniel Abt helyzete nem ennyire biztos, de feltehetően maradhat. Az Audi Loic Duvalt szeretné itt tudni, de inkább csak az ötödik szezontól kezdve, amikorra tisztázódhat a DTM jövője is.

    Mahindra Racing
    Az inkább szürke, mint eredményes Mahindra csapatnál Felix Rosenqvist és Nick Heidfeld hozta be a csapatbajnokságban a harmadik helyre az alakulatot. Előbbinek feltehetően van szerződése egy újabb szezonra, Heidfeld még nem írt alá, de feltehetően ő is maradhat egy további évet itt. Rosenqvistnek azonban 2019-től kezdve kinéz egy IndyCar ülés a Chip Ganassi Racingnél, de már akár jövőre is indulhat Scott Dixon mellett. Ha ez bekövetkezik, akkor megindulhat a harc ezért az ülésért.

    DS Virgin Racing
    Sam Bird és Jose Maria Lopez is maradnak a DS Virginnél, és 2017/18-ban lesz az utolsó év hogy a DS, alias Citroen szállítja nekik az erőforrást. Bird azonban egyre inkább menne a Jaguarba, Adam Carroll helyére. Ráadásul Bird korábbi versenymérnöke, Patrick Coorey már ott dolgozik. A DS egyébként hamarosan hivatalosan is átmegy a Techeetah csapathoz, és ez azt is jelentheti akár, hogy Lopez is velük tart, és így alkotnak majd csapatot Jean-Eric Vergnenel 2018/19-ben. Bárhogy is alakuljon, Alex Lynn készen áll bárki helyettesítésére a DS Virginnél.

    Techeetah
    Jean-Eric Vergne, biztos hogy marad 2017/18-ra az utolsó évben is, hogy a kínai csapat a Renault motorját használja, miután majd az ötödik szezonban átváltanak a DS-re. A csapattársa azonban kérdőjeles. Stephane Sarrazin is jelölt marad, de ismert, hogy számtalan versenyzővel egyeztetnek, köztük Loic Duvallal. A motorsport.com úgy tudja, hogy a menedzsment figyeli a WEC-es Porschésokat is, Brendon Hartleyt és Neel Janit is.

    NextEV NIO
    Nelson Piquet Jr és Oliver Turvey is maradnak az istállónál, hiszen minden fél azt gondolja, hogy kifizetődő ez a felállás.Ennek ellenére Piquet feltehetően több csapattal is tárgyal, mivel újabb sikertelen szezonon van túl. A korábbi Formula E bajnokot a Jaguarral hozták hírbe leginkább, lehet, hogy előszerződésük is van. Ha esetleg itt változás állna be, akkor Alex Lynn és Adam Carroll érkezhet. Robin Frijns is kiköthet itt, amennyiben nem tud megegyezni a Dragon Racinggel.

    MS Amlin Andretti
    Antonio Felix da Costa biztosan marad tovább az Andrettinél, amely az ötödik szezontól kezdve majd a BMW gyári csapata lesz.Frijns helyzete bonyolultabb, és másik csapatot is keres magának. Pótlására akár a DTM-ből is érkezhetnek versenyzők, akár Timo Glock, vagy Tom Blomqvist is, pláne ha a német széria bedől. A csapat tartalék pilótája Alexander Sims is akár több szerepet kaphat, és indulhat egy-egy versenyen. A névadó szponzor Amlin tulajdonosai pedig egyre inkább Takuma Satot szeretnék az istállónál látni. Ezt ugyan meghiúsította a Honda, mert nem szeretnék elengedni az Indy 500 bajnokukat, de úgy néz ki, hogy nem tettek le arról, hogy a másik pilóta japán legyen, így Kamui Kobayashi neve is felmerült.

    Faraday Future Dragon Racing
    Jerome d’Ambrosio egy újabb szezont tölthet el az amerikaiakkal, de bezavarhat az, hogy a kapcsolat a Faraday Futurerel egyre nyomasztóbb, de Jay Penske szerint ez a versenyzőválasztást nem befolyásolja. Loic Duval nem valószínű, hogy marad, leginkább Robin Frijns várható a helyére, abban az esetben, ha a hollandnak mennie kell az Andrettitől. Visszatérhet persze a a WEC-es Toyotás Mike Conway is, aki Párizsban már bemutatkozott a csapatnál. A brit persze elsősorban inkább az LMP1-ben menne, de még meg kell várni azt, hogy 2018-ban az a program hogy alakul.

    Venturi
    Maro Engel úgy néz ki, hogy maradhat, miután erőn felül teljesített újoncként. A kérdés az, hogy meg is tudják-e tartani a Mercedeses pilótát. Miután a Merccedes kivonul a DTM-ből, lehet hogy ez lesz a kulcs ahhoz, hogy Engel továbbra is a monacói csapatnál versenyezhet. Tom Dillmann is lenyűgözte csapatot azzal, ahogy helyettesítette Sarrazint, és esélyes is hogy marad. Kivéve, ha a HWA és a Mercedes gyorsan lép, mert akkor akár Pascal Wehrlein, vagy Robert Wickens is itt köthet ki. A Venturi a hírek szerint tartana egy külön shoot-out tesztet a jelentkezőknek, és megnéznék, hogy melyik jelentkező a leggyorsabb. Ebben az a James Rossiter is részt vehet majd, aki már indult velük Montreálban. Rajtuk kívül emlegetik még Nick de Vriest, Loic Duvalt és Robin Frijnst is.

    Panasonic Jaguar Racing
    Mitch Evans egyike volt a szezon hőseinek, így feltehetően maradhat. Adam Carroll helyzete azonban kérdéses, annak ellenére, hogy voltak jobb eredményei. Amikor a Jaguar beszállt, akkor Nelson Piquet Jr. és Jerome d’Ambrosio is egyeztetett velük. Alex Lynn is szóra jöhet azonban, ahogy Sam Bird is, ha mennie kell a DS Virgin Racingtől. A korábbi GP2-es pilóta pedig már tavaly augusztusban tesztelt is velük. Bird esélyeit ronthatja esetlegesen Nick Heidfeld még. A tapasztalt némettel már 2015-ben egyeztetett a csapat, ugyanakkor Felipe Massát se feledjük, aki idén tesztelt velük. Minden attól függ, hogy a Williams alakulata számít-e jövőre is a brazil pilótára a Forma-1-ben. A kalapba kerülhet még Ho-Pin Tung is, aki a Jaguar első szezonjában a csapat hivatalos tesztpilótája volt.