Címke: Tom Coronel

  • Coronel is marad a WTCR-ben, az új Audival

    Coronel is marad a WTCR-ben, az új Audival

    Négyből három ülés már elkelt, az Audi két gyári versenyzője mellett a mezőny örökös tagja, Tom Coronel vezetheti majd a németek új gépét 2021-ben.

    Tavaly tizenegyedik lett a pontversenyben, Szlovákiában egy győzelmet is aratott idei csapatával a Comtoyou-val.

    „Néha azt mondom, hogy a WTCR a World of Tom Coronel Racing rövidítése, így ide tartozom.” – kezdi poénnal az örökösen viccelődő holland. – „Örülök, hogy megint sikerült összehozni, és partnereimmel, a DHL-lel együtt itt lehetek.”

    „Kényelmesen érzem magam a csapatban és a sorozatban is. Végtére is, én indultam a legtöbb versenyen, egészen a 2001-es Európa-bajnokság óta, a 2005-ben kezdődő világbajnokságon át, a 2018-as világkupa indulásáig.”

    „Tavaly jól sikerült az év, meg tudtam mutatni, még mindig képes vagyok dobogóért és futamgyőzelemért küzdeni. Féltávnál még második is voltam a bajnokságban. Ez olyan dolog, aire lehet építeni idén.”

    Az új autó Coronel segítségére lehet majd abban, hogy előrébb lépjen.

    „Az Audi az egyik legsikeresebb márka a TCR kategóriában. Majdnem 280 futamgyőzelemmel rendelkeznek 1051 nekifutásból világszerte az elmúlt 4 évben. Az autó sok tekintetben előrébb lépett, mind a kezelhetőséget, mind a beállításokat illetően.”

    „Olyan új lesz a gép, hogy az első két hétvégén egy átmeneti festéssel versenyzünk majd, mivel az autó nem lesz még elérhető a piacon.”

    Az eddig bejelentett versenyzők:

    # Pilóta Csapat Autó
    1 ?? Yann Ehrlacher
    Cyan
    Racing
    ?? Lynk&Co.
    100 ?? Yvan Muller
    11 ?? Thed Björk
    12 ?? Santiago Urrutia
    9 ?? Tassi Attila
    Münnich
    Motorsport
    ?? Honda
    18 ?? Tiago Monteiro
    29 ?? Néstor Girolami
    86 ?? Esteban Guerrieri
    17 ?? Nathanael Berthon
    Comtoyou
    Racing
    ?? Audi
    32 ?? Tom Coronel
    22 ?? Frédéric Vervisch
  • Coronel: Az év végén elválhatnak Hamilton és a Mercedes útjai

    Coronel: Az év végén elválhatnak Hamilton és a Mercedes útjai

    A jól ismert holland autóversenyző és F1-es szakértő Tom Coronel szerint idén véget érhet egy hosszú és sikeres korszak a Mercedes és Lewis Hamilton életében.

    Hosszú és nehézkes tárgyalások után egyezett meg a címvédő Lewis Hamilton és a Mercedes, azonban a felek csak az idei esztendőre állapodtak meg. Pletykák szerint pedig azért, mert a németek George Russellt vagy Max Verstappent szeretnék náluk tudni az új érára.

    Ezt a kérdéskört feszegette a holland WTCR pilóta Tom Coronel is a holland Formule 1 weboldalnak.

    „Hamilton egy igazi pilóta, de ez lesz a valaha volt legkeményebb F1-es idény a 23 futammal. A kérdés az, hogy akarja-e ő maga diktálni a saját útját. Márpedig a Hamiltonhoz hasonló srácok szeretik maguknak alakítani a sorsukat.” – kezdte Coronel.

    „El tudom képzelni, hogyan érezheti majd magát a nyolcadik címe megszerzése után a Forma-1 történetének leghosszabb szezonját követően. Ekkor már nem Lewis Hamilton lenne, hanem az Isten. Kész, vége. Nem tudom miért kellene folytatnia, amikor már minden rekordot megdöntött.” – folytatta.

    Coronel lát jelet arra, hogy már az elválás folyamatában vannak a felek.

    „Az idei tárgyalások már nagyon nehezen zajlottak. Számára már nincs jövő a Mercedesnél, kivéve, ha rengeteg pénzt utalnak a bankszámlájára. A csapat a következő tíz évét olyan versenyzők kezébe teheti, mint George Russell vagy Max Verstappen.”

  • Coronel: Sainz korábban már hozott rossz döntéseket

    Coronel: Sainz korábban már hozott rossz döntéseket

    Tom Coronel szerint Carlos Sainz karrierje során már hozott rossz döntéseket.

    A spanyol pilóta végre révbe ért, ugyanis ettől az évtől kezdve már az egyik nagycsapat pilótája lehet. A 26 éves spanyol, miután elhagyta a Red Bull Junior Program védőburkát, a középmezőnyben keringett, mivel megjárta már a Renault és a McLarent is. Örömébe azonban némi szerencsétlenség is vegyül, ugyanis akkor sikerült a Ferrarihoz szerződnie, mikor az istálló az egyik legrosszabb formáját mutatja.

    Coronel azonban úgy véli, hogy nem feltétlenül jól időzített a pilóta. A wokingi csapat görbéje ugyanis felfelé emelkedik. Tavaly Sainz segítségével sikerült megszerezniük a konstruktőri harmadik helyet, míg a Mercedes motorral az oldalukon további előre lépéseket tehetnek. Azonban a Scuderiánál már nem ilyen jó a helyzet. Az olasz csapat ugyanis nem tudja, mennyi időbe fog telni, hogy újra a győztesek utcájába kerüljenek.

    ,,Versenyzőként úgy gondolom, hogy Sainz korábban hozott már rossz döntéseket. Egyértelmű az, hogy világbajnok akarsz lenni, én megértem ezt, ám ha a Ferrarinál versenyezhetsz, akkor igazán sikeres karriered lehet. Úgy vélem, hogy Sainz hazardírozik, viszont gyorsan bele lehet szeretni az egész Ferrari álomba. Összességében minden pilótában meg van ez.” – tette hozzá Coronel a holland Motorsport.com-nak.

  • A Mercedes rendszeres kapcsolatban van Verstappennel

    A Mercedes rendszeres kapcsolatban van Verstappennel

    Lewis Hamilton Mercedeses szerződéshosszabbítása még mindig nem került megerősítésre. December 18 óta, mikor Sergio Pérezt bejelentették a Red Bullhoz, más csak Hamilton szerződésére vár a világ, hogy teljesnek tudhassuk a 2021-es Forma-1-es mezőnyt.

    Azonban – állítólag a részletekről – még mindig egyeztetnek. Csak aztán nehogy addig vitázzanak, hogy végül más kerüljön Hamilton helyére.

    A WTCR-ből jól ismert holland, Tom Coronel úgy véli, hogy Hamiltonnak van félni valója Max Verstappentől, akivel elmondása szerint rendszeres kapcsolatban van a Mercedes.

    „A Mercedes még mindig nagyon érdeklődik Verstappen iránt, nem csinálnak ebből titkot” – mondta Coronel a RacingNews365-nek. „Tudjuk, hogy rendszeres kapcsolatban vannak.”

    Annak azonban nagyjából semmi esélye, hogy a jövőben Verstappen Hamilton csapattársa legyen, hiszen egyikük sem mondana le az elsőszámú szerepről. Így aztán ha Verstappen valamikor a Mercedeshez igazolna, ahhoz üresedésre lenne szükség a csillagosoknál…

    Noha Coronel szerint ha egy csapatban lennének, Verstappen le tudná győzni a hétszeres világbajnokot.

    „Max Lewis ellen, ez izgalmas lenne mindkét versenyző részéről” – mondta. „May biztosan nem maradna le Lewishoz képest, sőt le is tudná győzni. Ő fiatal, friss, és nagyon koncentrált.”

    „Továbbá példátlanul vezet és extrém módon akarja a győzelmet, Maxnak mindene megvan a győzelemhez, és még nem bajnok, de végül az lesz.”

    Coronelhez hasonlóan gondolkodik egyébként az egykori F1-es versenyző Marc Surer is.

    „Szerintem Verstappen az egyik leggyorsabb fiatal versenyző a Forma-1-ben, Leclerckel együtt” – mondta.

    Surer szerint Verstappen gyorsabb lesz, mint Hamilton, mert a brit már lassan ki fog öregedni.

    „30 éves kor után az ember elkezd veszíteni pár századot a sebességéből. Nem fogják észre venni, de ez az igazság.”

  • Coronel biztos abban, hogy a Red Bull jó döntést hozott

    Coronel biztos abban, hogy a Red Bull jó döntést hozott

    Sokáig tartott, mire a Red Bull bejelentette jövő évi pilótapárosát. 2021-ben Sergio Pérez lesz Max Verstappen csapattársa, Alexander Albon pedig a csapat tesztpilótájaként fog dolgozni.

    „Nem gondolnám, hogy bármi kétségük lenne a dolgot illetően. Mindösszesen jó alaposan megvizsgálták a lehetőségeiket, persze valószínűleg belső berkekben már tudták, hogy mi lesz. Ha csak a tényeket nézzük. Én is megtettem volna ezt a lépést, ha én irányítanám a Red Bullt. Nem volt más lehetőségük.” – mondta Coronel a GPblog.com-nak.

    Opció volt Albon megtartása?
    „Nem! Mindig a maximumra törekszel. Az utolsó két verseny után, már biztosan tudtuk, hogy ez a döntés lenne a legjobb. Minden szemszögből, sportszakmai szempontból.”

    Coronel szerint vezetési szempontból nem volt kétség. Mind a Red Bull, mind pedig Sergio Pérez tudta, hogy ez a legjobb mindkét fél számára. Az egyetlen probléma Pérez személyes szponzorjaival lehetett volna.

    „A Red Bull Racing egy olyan csapat, amely már bizonyított, és mindenki ilyen csapatban szeretne versenyezni. De otthagyod-e a jelenlegi szponzorjaidat, már pedig Péreznek van egy pár, ezért? Vagy tudsz-e egy olyan helyzetet kialakítani, hogy a Red Bull mellett is meg tudd őket tartani? Azt gondolom ez lehetett a legnehezebb része Pérez tárgyalásainak.”

    A mexikói élete lehetősége előtt áll, viszont ezzel együtt úgy néz ki, hogy Hülkenberg karrierjének vége, Alboné pedig mellékvágányra került.
    Láthatjuk még őket a sportágban?
    „Remélem igen. Teljesen biztos vagyok abban, hogy Hulk most mindenhol a tartalék. Abban az esetben pedig, ha bármi balul sülne el Pérezzel, vissza fogják ültetni Albont, ha jól értelmezem.” – zárta Coronel az interjút.

  • Mehdi Bennani győzelem nélkül lett a túraautó Európa-bajnok!

    Mehdi Bennani győzelem nélkül lett a túraautó Európa-bajnok!

    Bár az utolsó futamot a második helyen álló John Filippi nyerte, Mehdi Bennani lett a TCR Europe idei győztese, habár mindezt futamgyőzelem nélkül érte el.

    A 2020-as év még egy valószínűtlen dolgot kipipálhat: futamgyőzelem nélkül lett valaki bajnok az autosportban. Ráadásul nem is akárki, hanem a WTCC/WTCR korábbi fenegyereke, a Michelisz Norbi orra alá is többször borsot törő Mehdi Bennani.

    Bennani a tavalyi év végén a Volkswagen kivonulása után távozott a WTCR-ből. És azóta a WTCR kistestvérének számító TCR Europe-ban terelgette a kormányt.

    Több régi kollégája is megfordult itt: Néstor Girolami még a világkupa kezdete előtt ugrott be egy hétvégére, Tom Coronel is szívesen autózik itt, a változatosság kedvéért egy Hondával, de nemrég a Zengő futamgyőztese, Mikel Azcona is úgy döntött, hogy rajthoz áll.

    Utóbbi meg is nyerte az előző hétvége mindkét futamát, és hazájában, Jaramában is első hellyel kezdett. A bajnokságot vezető Mike Halder – az első női győztes, Michelle testvére – kiesett.

    Így a vele nagy csatában lévő Bennani előtt nagy lehetőség nyílt a második futamra. Halderrel így is a mezőny előtt álltak, őket Filippi és a WTCR-beugró Baert követte a pontversenyben.

    A második futamra aztán leesett az eső, és Filippi került az élre, Nagy Dani pedig védte márkatársát a harmadik helyen autózó Bennani elől.

    Halder ismét kiesett, balesete miatt be is jött a biztonsági autó. Az újraindítást követően Julien Briché jött fel másodiknak, mielőtt lecsúszott a pályáról, közben Nagy is visszaesett, és végül be sem tudta fejezni a futamot.

    Azcona a negyedik helyig jött fel, ezzel négy futamon három győzelem lett a mérlege. Második helyével Bennani lett a bajnok, harmadik dobogóját szerezte ebben a szezonban.

  • Coronel dühös: Most mégis hova menjen Perez?

    Coronel dühös: Most mégis hova menjen Perez?

    Tom Coronel haragszik a Racing Point menedzsmentjére: a WTCR versenyző szerint Sergio Perez mellett kellett volna maradnia Sebastian Vettel helyett. Szerinte a német versenyző már túl van a legjobb korszakán a Forma-1-ben. A Ziggo Sport Formula 1 Cafe műsorában nyilatkozott:

    „Perez megszívta. Először biztos volt benne, hogy nincs semmi probléma a Racing Pointnál. Ténylegesen is megmentette a csapatot, és az a szerződés, amije volt, most már csak egy WC papírral ér fel, mivel ennyire félre tudták tenni.”

    Coronel egyáltalán nem ért egyet azzal, hogy Vettel érkezik a Racing Pointhoz:

    „Vettel kereskedelmileg érdekesebb, pedig azt hiszem, hogy megvoltak már a híres pillanatai. Ideje lenne mennie. Tudom, hogy még mindig jó, de Perez hozzá tartozik a Forma-1-hez, most mégis hova menjen?”

    A Forma-1-ben már csak alig pár versenyülés kiadó jövőre. Perez esetlegesen a Haasnál vagy az Alfa Romeónál köthet ki. A mexikóinak ez mindenképp nagy visszalépés lesz, pláne így, hogy a Racing Point egy nagyon erős autóval vághat neki 2021-nek.

  • Vajon mennyi esélye maradt Verstappennek az idei bajnoki címre?

    Vajon mennyi esélye maradt Verstappennek az idei bajnoki címre?

    Ha elhisszük azt, amit Tom Coronel mond, akkor Max Verstappennek már szinte semmi esélye sem maradt az idei bajnoki címre a Forma-1-ben. Coronel szerint ugyanis a regnáló bajnok Lewis Hamilton előnye már most túl nagy és a Red Bull képtelen lesz annyit fejlődni az évad során, hogy behozzák azt a bizonyos 54 pontos lemaradást.

    A WTCR-ben versenyző hollandról mindig is tudni lehetett, hogy hatalmas Max Verstappen szurkoló. A szintén holland veterán szerint fiatal honfitársa minden egyes héten valami különlegeset visz véghez az RB15 volánja mögött.

    „Tudjátok, hogy Verstappen ezért nekem semennyit sem fizet és még csak karácsonyi képeslapokat sem szoktunk küldeni egymásnak. Egyszerűen csak olyan dolgokat csinál a pályán, amit korábban még sohasem volt alkalmam megfigyelni. Már 31 éve versenyzem, szóval ez nem akármilyen teljesítmény,” – nyilatkozta Coronel egy TV interjú során.

    „Azonban realisztikusan kell látni a dolgokat. Ugyan a Red Bull képes jelentős előrelépéseket produkálni egy szezon során, azonban az idei szezon túlságosan rövid ehhez.”

    Igaza van Coronelnek, ugyanis kilenc versenyt követően már a szezon féltávjánál járunk és mivel a versenyek sorra követik egymást, így a csapatoknak nincs túl sok idejük készülni.

    „Az utolsó versenyt három hónap múlva rendezik és addig nem hinném, hogy Hamilton lazítana annyit a gyeplőn, hogy elveszítse az eddig kiépített előnyét az egyéni bajnokságban.”

  • Van der Garde: A Williamsnek egy jó csapatfőnök kell

    Van der Garde: A Williamsnek egy jó csapatfőnök kell

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Giedo van der Garde szerint azzal jár jól a Williams, ha egy jó csapatfőnököt neveznek ki, miután Claire Williams lemondott. Claire és Sir Frank már nem vesznek részt a Williams csapat irányításában a most hétvégi monzai futam után. A holland pilóta a csapat felvásárlásáról így vélekedett a Ziggo Sporton:

    „A Williamsnek most egy jó csapatfőnökre van szüksége. Persze, egy jó technikai igazgató is kelleni fog ahhoz, hogy tovább fejlődjenek. Amennyiben ezt meghúzzák, valóban előreléphetnek.”

    Egy másik jól ismert holland versenyző, Tom Coronel is egyetért van der Garde nézeteivel, és javasolja, hogy a Williams alaposan nézzen körül, mik a lehetőségeik:

    „Érdemes a top Formula 2 és Formula 3-as csapatokat figyelniük, számos olyan embert találhatnak ott, akiknek vezető szerepet adhatnának a csapatuknál. Ők a jövő tehetségei.”

  • Coronel megerősítette, hogy lesz európai programja

    Coronel megerősítette, hogy lesz európai programja

    Tom Coronel elárulta, hogy elindul néhány versenyen 2020-ban a TCR Europe sorozatban is. A holland pilóta a Boutsen Ginion Racing által felkészített Honda Civic Type R-t hajtja majd, a WTCR-es programja mellett. Ott lesz a szezonnyitó futamon Paul Ricardon, valamint Sap-Francorchampsban, illetve Jaramában. Így nyilatkozott erről az érintett:

    „Várom már, hogy újra versenyezhessek, és folytathassam a remek együttműködést a Boutsen Ginion Racinggel illetve a Hondával, ahogy tesszük azt már évek óta. Garantálom a remek harcokat! Ráadásul olyan pilóták is lesznek a mezőnyben, akiket évek óta ismerek a WTCC-ből vagy a túraautó világkupáról. Pepe Oriola, Mehdi Bennani, John Filippi: versenyeztem mindegyikük ellen évekig, és itt most újra találkozhatunk.”