Címke: titkolózás

  • A McLaren semmit sem fog eltitkolni Sainz elől

    A McLaren semmit sem fog eltitkolni Sainz elől

    Noha Carlos Sainz az idény végén távozik a McLarentől a csapat még sem fog előtte titkolózni, erről biztosított a gárda vezetője Zak Brown.

    Mint ismert, Carlos Sainz 2021-től a Ferrari versenyzője lesz, és ilyenkor, ha egy versenyző távozik egy csapattól azok nem igazán osztanak már meg vele évközben a jövő évi autóra vonatkozó fontos információkat.

    Zak Brown viszont kijelentette, hogy a McLaren nem fog így cselekedni.

    „Carlos egy profi versenyző, és mi is azok vagyunk. Úgy hiszem, hogy ha nem adunk meg mindent a pilóta számára, akkor az kihat a teljesítményre is. Ily módon nem lehet sikert elérni.” – indokolt az amerikai szakember.

  • Gasly: Tudjuk hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak

    Gasly: Tudjuk hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak

    Pierre Gasly és csapata produktív első napot zárt a második barcelonai teszt során, azonban az ifjú pilóta nem bízta el magát, felhívta a figyelmet arra, hogy riválisaik trüközznek és nem fedik fel lapjaikat.

    A francia versenyző tegnap 136 kört teljesített legjobb ideje pedig a második helyre volt elég, miután a nap végén Lando Norris futott egy még jobb időt, amit valószínűleg kevés üzemanyaggal produkált C5-ös keveréken.

    ,,Csak magunkra próbáltunk fókuszálni, és teljesíteni azt a programot, amit kijelöltünk, eddig jó ütemben haladunk, mindent sikerült elvégeznünk, rengeteg kört megtettünk. Tudjuk, hogy jól állunk, ám azzal nem vagyunk tisztában, hogy a többiek mit csinálnak. Fejlődni próbálunk azokon a területeken, melyeknél tudjuk, hogy egy kicsit szenvedünk. Csak le kell szegnünk a fejünket és a munkára kell koncentrálnunk, ugyanis nagyon szoros csata elé nézünk majd. Minden nap egy kicsit jobban nyomjuk, még van tartalék a motorban, amit nem fedtünk fel.”

    Gasly kiemelte, a Red Bull előrelépést tett az első barcelonai gyakorlás óta, és stratégiájuk szerint a következő napokban arra törekednek, hogy fokozatosan emeljék a teljesítményt az RB15-ben.

    ,, Igazán produktívan telt az előző hetünk, és a második gyakorlás első napján is rengeteg kört tudtunk megtenni, ami igazán biztató jel. A melbourne-i futam már a nyakunkon van, azonban van még három napunk arra, hogy teszteljünk, és reméljük, többet megtudhatunk a csomagunkról, valamint növelni tudjuk az autó teljesítményét az elkövetkezendő napokban. Ebben a pillanatban az a cél, hogy minél több kilométert pakoljunk az autóba, és még jobban megismerjük a csomagot, eddigi teljesítményünkkel viszont boldogok lehetünk.”

  • Adatokat rejteget el a Honda a Red Bull elől?!

    Adatokat rejteget el a Honda a Red Bull elől?!

    A Renault biztos abban, hogy a Honda bizonyos adatokat és tényeket elrejt a kiemelt partnerük, a Red Bull elől.

    A franciák csapatvezetője szerint a Honda által hivatalosan közölt számadatok csupán spekulációk, és nem a valóságot tükrözik.

    „A Honda még mindig húsz kilowattal mögöttünk van. Tudom, hogy mit mond a Red Bull, de ők elhallgatnak bizonyos tényeket előlük és manipulálják az adatokat. Megértem a kommunikációs stratégiájukat, de ez nem az igazság. Történetesen majd látni is fogjuk, hogy húsz kilowattal el vannak maradva és nem ott vannak ahol állítják.” – nyilatkozta Abiteboul a spanyol Marcanak.

    Helmut Marko viszont abban biztos, hogy a japánok eleget fognak fejlődni ahhoz, hogy a Renault előtt legyenek.

    „Nem szükséges most erről beszélnünk, mert jövőre úgyis meglátjuk, hogy hol leszünk. Abiteboul úr úgyis folytatni fogja az álmodozást, de jövőre majd tiszta lesz a kép.” – reagált az osztrák.