Címke: Timo Glock

  • Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Teljessé vált a 2019-es DTM mezőny, íme a lista!

    Véglegesítették a DTM 2019-es rajtrácsát, amelyen újra 18 autó ered neki a szezonnak, és bonyolódnak harcba. Az utolsó bejelentett versenyző Pietro Fittipaldi lett a WRT-nél, így a teljesen újonc csapat újoncokkal vég neki az első szezonjának. Az Audi Sport és a BMW hat autóval képviselteti magát, az Aston Martin pedig négy autót tol fel idén a rajtrácsra. Az, hogy megnyitották a lehetőséget a privát csapatok előtt is, nem aratott nagy sikert. Egyedül az Audi tudott élni vele, és a WRT lett a partnerük, akik némi gyártói támogatás mellett vágnak bele ebbe a kalandba. A BMW teljesen más stratégiával közelített, így képtelenek voltak találni maguknak privát ügyfelet erre az évre.

    A mezőnyben öt bajnokot találhatunk majd: Mike Rockenfeller (2013) és René Rast (2017) Audival indulnak, Bruno Spengler (2012) és Marco Wittmann (2014 és 2016) pedig BMW-vel. A 2010-es bajnok Paul di Resta Aston Martinra váltott, miután a Mercedes kivonult a DTM-ből.

    Öt újoncot is köszönthetünk majd: a brazil Pietro Fittipaldi és a dél-afrikai Jonathan Aberdein a WRT-nél lesznek. A brit Jake Dennis és az osztrák Habsburg Ferdinánd az Aston Martinnal, a dél-afrikai Sheldon van der Linde pedig a BMW-vel próbálhat szerencsét.

    2019-es DTM nevezési lista

    Rajtszám Név Csapat Autó
    3 Paul di Resta R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    4 Robin Frijns Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    7 Bruno Spengler BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    11 Marco Wittmann BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    16 Timo Glock BMW Motorsport Team RMG BMW M4 DTM
    21 Pietro Fittipaldi Team WRT Audi RS 5 DTM
    23 Daniel Juncadella R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    25 Philipp Eng BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    27 Jonathan Aberdein Team WRT Audi RS 5 DTM
    28 Loïc Duval Audi Sport Team Phoenix Audi RS 5 DTM
    31 Sheldon Van der Linde BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    33 René Rast Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    47 Joel Eriksson BMW Motorsport Team RBM BMW M4 DTM
    51 Nico Müller Audi Sport Team Abt Sportsline Audi RS 5 DTM
    53 Jamie Green Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
    62 Habsburg Ferdinánd R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    76 Jake Dennis R-Motorsport Aston Martin Vantage DTM
    99 Mike Rockenfeller Audi Sport Team Rosberg Audi RS 5 DTM
  • Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    Majdnem teljes a BMW jövő évi pilótafelállása a DTM-ben!

    A kétszeres bajnok Marco Wittmann vezényletével a BMW sorozatban immáron a hetedik szezonját kezdi meg a visszatérésük óta, ahogy Timo Glock is marad a bajor márkával tovább. Továbbra is őket erősíti Bruno Spengler, aki 2012-óta van velük, de már a 15. szezonját kezdi meg. Philipp Eng és Joel Eriksson tavaly csatlakoztak az alakulathoz, de újra velük csatlakozhatnak a mezőnyhöz.

    Eng a bemutatkozó szezonjában a top tízben végzett, Eriksson pedig nagyszerű győzelmet aratott Misanoban. Miután Augusto Farfus elhagyta a szériát, a BMW Motorsport a hatodik versenyülésükről még nem döntöttek. Jövő héten Jerezben azonban tartanak egy tesztet kifejezetten a fiatal pilótáknak, feltehetően utána majd ezt is bejelentik. Akiknek esélyt adnak: Nicky Catsburg, Mikkel Jensen, Nick Yelloly és Sheldon van der Linde.

    A BMW azzal is adós még, hogy a 2019-es szezonra épített M4-eseiket mely privát csapat használhatja majd.

  • Glock a 2008-as szezonzáróról: Azt mondták, hogy le kéne lőni engem

    Glock a 2008-as szezonzáróról: Azt mondták, hogy le kéne lőni engem

    Bár futamot nem nyert és dobogóra sem állt soha Interlagosban, mégis tíz év elteltével is Timo Glock neve ugrik be sokaknak, ha a Brazil Nagydíj kerül szóba. Pedig a német pilóta igyekszik megszabadulni ettől az asszociációtól.

    2008, Interlagos, talán a Forma-1 történetének egyik legizgalmasabb és legdrámaibb szezonzárója volt. Lewis Hamilton és Felipe Massa feszült egymásnak a világbajnoki trófeáért. Ez volt az első teljes idénye a Toyota színeiben versenyző Timo Glocknak, aki bizonyára nem gondolta, hogy a záró versenyen főszereplővé fog válni.

    A verseny végére megérkezett az eső, és majdnem mindenki esőgumira váltott, kivétel Glock. A Toyota csapat így akarta a versenyzőjét remek helyzetbe hozni, hogy erős pontokat szerezzen. A kiállások után Hamilton elékerült, akit még Sebastian Vettel is megelőzött, és a brit a hatodik helyen haladt. Mivel Massa magabiztosan vezette a versenyt, így a McLarenesnek minimum egy ötödik hely kellett volna az első bajnoki sikeréhez, de a versenyből már csak három kör volt hátra.

    Ahogy egyre jobban esett az eső, úgy volt egyre nehezebb dolga Glocknak, de remekül tartotta a pozícióját. Massa megnyerte a hazai futamát, és már világbajnoknak tűnt. Ám jött az utolsó kanyar, ahol Glock már nem tudott uralkodni a körülményeken, így ketten – köztük Hamilton is – megelőzték, így a brit szerezte meg élete első világbajnoki címét.

    Glock most az ESPN-nek elevenítette fel azt a futamot és arról is beszélt, hogy milyen durva reakciókat kapott ő maga.

    „Volt egy pár újságíró akik nagyon agresszívak voltak, különösen olasz részről. Újjal mutogattak rám, és azt mondták, hogy ezt szándékosan csináltam és ezt már a verseny előtt elterveztem. Illetve, hogy mennyit fizetett ezért a Mercedes [McLaren akkori motorpartnere – a szerk.] és Hamilton.” – mesélte.

    „Ez egy olyan helyzet volt, amit sosem gondoltam volna, hogy ilyenben lehetek. Nem tudtam elhinni, hogy az emberek hogy követhetik ezt a hülyeséget, hogy már előre elterveztem. Hogy tudtok volna azt a futam előtt, hogy hogyan fog pontosan változni az időjárás?” – folytatta.

    Az őt ért sértések akkor sem csillapodtak, amikor már elhagyta a pályát.

    „Még a családom leveleket is kapott, hogy ezt meg ezt tettem és ezért le kellene lőni engem. Ez már nem kellene a sportban. Nem gondoltam, hogy létezhetnek ennyire rossz emberek. Elég extrém szituáció volt.” – adott hangot a csalódottságának.

    Glock számára némi megkönnyebbülést jelentett, amikor a Forma-1 hivatalos Youtube csatornája néhány éve feltöltötte az utolsó körös belső kamerás felvételét.

    „Minden évben, minden novemberben megkapom ezt a kérdést! Most már kevesebb mocskolódást kapok, hogy fent van ez a videó, ott mindenki láthatja, hogy mennyit szenvedtem. Ez már amennyire lehet, megnyugtat, hiszen elég csak elküldenem ezt az embereknek. Fogalmam sincs, hogy ez miért tartott olyan sokáig, és azt sem értem, hogy miért nem kértem már el akkor ezt a felvételt. De ez segített abban, hogy megértsék azt, hogy ebben nem volt semmilyen taktika, csupán küzdöttem azzal, hogy a pályán tartsam az autómat.” – zárta a német.

    Glock még a következő szezont is a Toyota csapatánál töltötte, ahol több dobogós helyezést is szerzett. Majd év végén a Toyota hátat fordított a száguldó cirkusznak. Végül az újonc, Virgin istállónál talált helyet magának, és egészen 2012-ig náluk volt, majd kikerült a Forma-1-ből. Azóta pedig a DTM mezőnyét erősíti, ahol már számos futamgyőzelmet szerzett az évek során.

  • Rast komoly csatában múlta felül Paffettet, így életben tartotta esélyeit a címre

    Rast komoly csatában múlta felül Paffettet, így életben tartotta esélyeit a címre

    A DTM Hockenheimi szezonzáró versenyhétvégéjének első futamán René Rast diadalmaskodott, óriási csatában előzte meg a pontversenyben élen álló Gary Paffettet, így versenyben maradt a bajnoki címért.

    Paffet a második, Rast a harmadik helyről rajtolt, előbbi már az első körben, a 8-as kanyarban megelőzte a poleból induló Lucas Auert. Rast nem jött el túl jól, Augusto Farfus meg is előzte. Ám nem sokáig volt a BMW-s mögött, sőt Auert is megelőzte, ekkor kezdtek elhúzni a mezőnytől Paffettel.

    Rast jött ki először kerékcserére, a 14. körben, Paffett egy körrel később állt ki, és épp hogy sikerült az élre visszajönnie. Hiába volt lassú a Mercedeses kivezető köre, Rast nem tudott előzni, legalábbis abban a körben, ugyanis a következőben sikerült a manőver a nyolcas kanyarban. A németnek ezután nem sikerült leszakítania Paffettet, sőt a brit sokszor próbálkozott a visszaelőzéssel. Egyik ilyen manővere a 23. körben bizonyult sikeresnek, ám nem sokáig diktálhatta a tempót. Rast a visszafordítóban hozzáért hátulról, majd újra a nyolcas kanyarban előzött.

    Kettejük csatáját egy safety car fázis szakította félbe, Farfus ajtaja egyszerűen leesett az egyenesben. Rast sokkal jobban kapta el az újraindítást, mint riválisa, akinek már inkább hátrafelé kellett nézelődnie, hiszen Timo Glock kezdte el támadni. A BMW németje meg is előzte, sőt Paffett még a dobogóról is leszorult, Robin Frijns is bejött elé, aki még Glockot is lehagyta és végül a győztes Rast mögött ért célba 3 tizeddel.

    Hiába lett csak 4. Paffett, így is átvette a vezetést az összetettben Paul di Restától, 6 pont az előnye a skóttal, 15 Rasttal szemben az utolsó (holnapi) verseny előtt. Di Resta nem is volt harcban a győzelemért, bár így is egész jó helyen zárhatott volna, csakhogy a végén a sokkal gyorsabb Audik – Loic Duval, Mike Rockenfeller és Nico Muller – megelőzték, így be kellett érnie a 8. hellyel. A TOP 10-ben zárt még Bruno Spengler és Edoardo Mortara.

    Daniel Juncadella már a verseny legelején letudta a kerékcseréjét, ezzel úgy tűnt, jól is jár, hiszen 3. is volt, de végül pontot se szerzett. Marco Wittmann szabadedzésen összetört autóját hiába javították meg éppen a verseny kezdetére és hiába ért fel a boxból rajtolva a pontszerzők közé, végül szélesen fordult az újraindítás után és kiesett. Rajtuk kívül a poleból induló Auer is feladni kényszerült a viadalt, műszaki hiba akadályozta.

  • Glock: Mick Schumacher érkezése megdobná az F1 nézettségét

    Glock: Mick Schumacher érkezése megdobná az F1 nézettségét

    Timo Glock szerint Mick Schumacher felpezsdítené az emberek Forma-1 iránti érdeklődését Németországban.

    A korábbi Forma-1-es pilóta, aki ma már televíziós szakértőként dolgozik a Rheinische Post-nak nyilatkozta, hogy szerinte a fiatal Schumacher készen áll karrierje következő lépcsőfokára.

    „Beszéltem már vele párszor és szerintem a legjobb opciói a Forma 2 és a GP3. Mindenféleképpen közelebb lesz a Forma-1-hez” – mondta.

    „Ha az F1-ben megint lenne egy Schumacher, az rendesen növelné az érdeklődést Németországban. Jelenleg átlagosan 4 millióan nézik, de Michael Schumacher idejében ez a szám több, mint 10 millió volt. A mostani visszaesés normális, tapasztaltunk már ilyet Boris Becker és Steffi Graf visszavonulásakor.”

    Glock, aki egyébként a DTM-ben versenyez jelenleg a mai pilótákról is beszélt. Sajnálja Esteban Ocont, akit kitúrhat Lance Stroll, egy milliárdos fia.

    „Drámaian változott a pilótapiac és ez mutatja, hogy a sportág rossz irányt vett. Nyilván az élcsapatoknál vezetnek a legjobb pilóták, azonban mögöttük egyre több a kérdőjel. Őszintén szólva, a DTM-ben jobban vezetnek.”

  • Glock egyre kevesebb esélyt lát a bajnoki címre

    Glock egyre kevesebb esélyt lát a bajnoki címre

    A BMW pilótája Timo Glock elismerte, hogy egyre kevesebb esélyt lát arra, hogy megszerezze az idei bajnoki címet, köszönhetően annak, hogy Brands Hatch-ben pont nélkül zárt.

    A Toyota és a Virgin korábbi Forma-1-es pilótája a szombati első versenyen a 13.lett, míg a vasárnapi versenyen éppen csak lemaradt az utolsó pontszerző helyről.

    Glock még az összetett harmadik helyén várhatta a hétvégét, ami után már csak a hatodik helyen áll és a hátránya már 76 pont az éllovas Gary Paffett mögött, akivel még a szezonnyitón öldöklő csatát vívott a futamgyőzelemért.

    A németet az Autosport kérdezte a bajnoki esélyeiről.

    „Az utolsó versenyig nincs még vége, de több, mint 50 pont a hátrányom… nincs túl sok reményem már.” – mondta lemondóan.

    A szombati versenyt annak ellenére kezdhette a hetedik helyen, hogy az időmérőn megpörgött és alulkormányzottsággal is küszködött.

    „Nem volt nagy hiba a kvalifikáción, néhány tizeddel jobban álltam a négyes kanyarig, megpróbáltam mindent kihozni az autóból, de megindult az autó hátulja és megforogtam. Ez nem volt annyira fájdalmas, de a versenyen nem értettük, hogy miért volt akkora egyensúly változás az autóban. A verseny közepétől pedig masszív alulkormányzottsággal küszködtem, amivel nem tudtam mit kezdeni.”

    Glock nullázása azt is jelenti, hogy immár nem ő a legjobb BMW-s, hanem Marco Wittmann, aki holtversenyben Auerrel a harmadik helyen áll.

  • DTM: Juncadella nyert, Glock nullázott

    DTM: Juncadella nyert, Glock nullázott

    A Mercedes Dani Juncadellája megszerezte első DTM-es győzelmét a szombati Brands Hatch-i versenyen.

    Juncadella a pole-ból vághatott neki a futamnak, ám meg kellett dolgoznia a győzelemért, miután a rajtnál egészen a harmadik helyig csúszott vissza. A boxkiállásnál azonban sikerült átugrania az első kör végén kereket cserélő René Rastot és visszajönnie a második helyre, majd az élen haladó Lucas Auer megelőzését követően a verseny végére hétmásodperces előnyt épített ki a mezőnnyel szemben.

    Az osztrák pilótát végül az ötödik helyről rajtoló Augusto Farfus is megelőzte, aki ezzel a második hellyel idei első dobogóját szerezte meg. Auert Rast követte a negyedik helyen, az ötödiket pedig Philipp Eng kaparintotta meg a BMW-vel. A bajnokságot 35 pontos előnnyel vezető Gary Paffettet a hatodik helyen intették le, mögötte pedig még Pascal Wehrlein, Edoardo Mortara, Marco Wittmann és Mike Rockenfeller értek célba pontszerző helyeken. A szintén bajnoki esélyesnek számító Timo Glock ismét nehéz versenyen van túl és már 55 pontos hátrányt szedett össze Paffetthez képest. A brit legközelebbi riválisa Paul di Resta, de a szerény 16. hely számára sem ért egyetlen pontocskát sem.

  • Paffett: Sok érthetetlen döntést hoztak vasárnap

    Paffett: Sok érthetetlen döntést hoztak vasárnap

    Gary Paffett kikelt a DTM irányítótestülete által meghozott döntések ellen, amelyek szerinte az abszurditás felé sodorták a vasárnapi hungaroringi versenyt.

    Ahogyan arról valószínűleg mindenki értesült, a DTM hungaroringi fordulójának vasárnapi futamán több pilóta is megcsúszott a boxutcában, Lucas Auer pedig sajnálatos módon el is talált három pályabírót, akik közül az egyik súlyos lábtörést szenvedett. A versenyt két további hasonló incidenst követően szakították csak félbe, az új rajtrácsra pedig látszólag véletlenszerűen terelték fel az autókat, egyeseket még felvezető körre is elküldtek. Paffett jóval a verseny leintése után is tanácstalanul állt a történtek előtt.

    „Még mindig nem tudom, hogyan alakították ki a sorrendet!” – tárta szét kezeit a brit. „Egyes versenyzők a jó helyen lehettek, mások beragadtak és rossz pozícióból folytatták a versenyt. De amit őszintén képtelen vagyok felfogni, hogy hogyan engedhették el a fél mezőnyt egy extra gumimelegítő körre az új rajt előtt – ez hihetetlen döntés volt számomra. Nagyon sok mindent nem értek ezzel a versennyel kapcsolatban. A DMSB és az ITR [a DTM két irányítótestülete] hosszú megbeszéléseknek néz elébe, ahol azonosítaniuk kell, miket tudnának a jövőben elkerülni, mert ezúttal rengeteget hibáztak. Egyszerűen nem értem, hogy lehetett szabadon bemenni kerékcserére, amikor mentőautók és sérültek vannak a boxutcában. Ez roppant kínos az egész szériának.”

    Timo Glock nem vette ennyire a szívére a rajtsorrend feltételezett igazságtalanságát, habár ő sincs teljesen tisztában azzal, ki miért került oda, ahova.

    „Volt egy kis kavarodás” – ismerte el a német. „Egyik pillanatban még azt mondták, mindenki marad a helyén, majd néhány perc múlva hátraküldtek minket a rajtrács végére… Nyilvánvalóan ha baleset történik a boxutcában és a versenyigazgatóság a futam megszakítása mellett dönt, a sérültek ellátása prioritást élvez. Nagyon sajnálatos, ami a pályabírókkal történt, remélem, hamar felgyógyulnak, de az ilyesmiknek eleve nem szabadna megtörténniük. Eltartott egy kis ideig, amíg kiötlötték a sorrendet, de szerintem végeredményben jó munkát végeztek.”

    A kaotikus futamon a dobogót Marco Wittmann vezetésével a BMW bérelte ki egy olyan hétvégén, amikor a bajor gyártó önerőből még a pontok közelében sem járt volna. Glock elsőkörös kipördülését követően visszakapaszkodott a második helyre, Paffett nullázásának köszönhetően pedig ezzel átvette a vezetést a bajnoki összetettben. Ahogyan a motorsportos szólás tartja: a bajnoki cím a nehéz napokon dől el.

    Glock, DTM, BMW, Hungaroring „Az elejétől kezdve ezt vallom” – értett egyet Glock. „[Szombaton] nem voltunk valami gyorsak, de [vasárnap] sokkal jobb volt a tempónk, különösen az időmérőn, ahol akár az első háromban is végezhettem volna, de a második mért körömbe belehibáztam és eldobtam két tizedet. Persze a szerencse is mellettünk állt; Garynek és a Mercedesnek megvolt a sebessége ahhoz, hogy kontroll alatt tartsák a futamot, de szerencsétlenül jött ki számára, hogy a végén a rossz gumikon volt kint. Sikerült jól eltalálnunk a beállításokat, habár ez alatt inkább apróbb módosításokat kell érteni, mint drasztikus változtatásokat. A mérnökeimmel alaposan kielemeztük, mit rontottunk el a [szombati] időmérőn, ennek pedig komoly kihatása volt a [vasárnapi] szereplésünkre. Ahogy említettem, akár a top3-ban is végezhettem volna; jól éreztem magam az autóban, a többiekről nem nyilatkozhatok, talán nem voltak annyira elégedettek az egyensúllyal.”

    Paffett versenyét (néhány kocc mellett) a gumitaktika tette tönkre, a futam végére szinte teljesen felszáradt pályán ugyanis vizes gumikon találta magát. A Mercedes eddigi teljesítményét látván azonban 2005 DTM-bajnoka joggal reménykedik az újabb cím megszerzésében.

    „Frusztráló volt a verseny” – foglalta össze Paffett. „Az időmérős teljesítményünk függvényében elég csalódást keltő, hogy pont nélkül zártam és elvesztettem a bajnokság vezető pozícióját, de még hosszú a szezon, a bajnokság nincs lezárva, bármi megtörténhet. Ennek ellenére remekül kezdtük a szezont, nagyszerűen teljesítettünk minden hétvégén, így nem aggódom a szezon hátralévő részére nézve sem.”

  • Timo Glock vezényletével érkezik Magyarországra a DTM mezőnye

    Timo Glock vezényletével érkezik Magyarországra a DTM mezőnye

    2018. június 1-3. között a Hungaroring ad otthont a Német Túraautó Bajnokság harmadik versenyhétvégéjének, amelyen a BMW a pilóták közötti pontverseny éléről, egy múltbéli futamgyőzelem és hat dobogós helyezés tapasztalatával várhatja a rajtot.

    A Német Túraautó Bajnokság (DTM) mezőnye idén először érkezik külföldi helyszínre: a Hockenheimringen megrendezett szezonnyitó és a lausitzringi második felvonás után a Hungaroring ad otthont a 2018-as szezon harmadik versenyhétvégéjének. Az első négy megmérettetés után továbbra is Timo Glock vezeti a pilóták közötti pontversenyt, 72 ponttal. Az ötödik futam előtti állás szerint a BMW második legeredményesebb pilótája a sorozat kétszeres bajnoka, Marco Wittmann, aki a pilóták közötti pontverseny hetedik helyéről folytatja a küzdelmet. Az első két versenyhétvégén Timo Glock összesen egy futamgyőzelmet, egy második helyezést és egy harmadik helyet zsebelt be, miközben már Marco Wittmann és a DTM-újonc Philipp Eng nevéhez is fűződik egy-egy dobogós helyezés.

    A Hungaroring 4 381 méter hosszú aszfaltcsíkja, amely kiválóan fekszik a BMW versenyautóinak, sorozatban ötödik alkalommal fogadja a Német Túraautó Bajnokság mezőnyét. A mogyoródi versenypályán eddig hét alkalommal rendeztek DTM-futamot, a bajor prémiumgyártó összesen egy futamgyőzelmet és hat dobogós helyezést ünnepelt itt.

    A BMW Motorsport igazgatójának, csapatfőnökeinek és DTM-pilótáinak nyilatkozatai a hungaroringi versenyhétvége előtt

    Jens Marquardt, a BMW Motorsport igazgatója:

    „A hockenheimringi és a lausitzringi versenyhétvége izgalmakban, drámában és érzelmekben bővelkedett. A Német Túraautó Bajnokság 2018-as szezonja nem is indulhatott volna ennél jobban. A következő fordulónak a Hungaroring ad otthont, ahol biztos vagyok benne, hogy a rajongók újabb lélegzetelállító futamok szemtanúi lesznek. Rendkívül erős hátszéllel érkezünk Magyarországra, miután Timo sikeresen megvédte első helyét a pilóták közötti pontversenyben, a szezon eddigi futamain pedig legalább egy BMW-pilóta mindig a dobogón állt. A Hungaroring mindig is nagyon passzolt nekünk, így a célunk nem más, mint hogy minél több pontot hazahozzunk.”

    Stefan Reinhold, a BMW RMG csapat főnöke:

    „A Hungaroring mindig is feküdt nekünk. Az első két versenyhétvége után pedig most még eltökéltebbek vagyunk. Meg akarjuk őrizni Timo és Marco előkelő helyezését, Augusto-val pedig újabb sikereket célzunk meg. Eközben mind tisztában vagyunk vele, hogy a siker hullámait meglovagolva rendkívül keményen kell dolgoznunk azon, hogy megőrizzük ezt a pozíciót.”

    Marco Wittmann, a 11-es rajtszámú BMW Driving Experience M4 DTM német pilótája:

    „Imádom a Hungaroring vonalvezetését. Nagyon technikás pálya, ugyanakkor rendkívül gyors is. A Hungaroringen mindenféle kanyar megtalálható, a magyar rajongók pedig egyszerűen fantasztikusak. 2014-ben megnyertem az ottani futamot, meleg szívvel gondolok vissza arra a meccsre. Az utóbbi időben azonban sok minden változott és a verseny is összetettebb lett, de mindezek ellenére nagyon várom a mostani hétvégét. A lausitzringi dobogó hatalmas lendületet adott nekem.”

    Augusto Farfus, a 15-ös rajtszámú Shell BMW M4 DTM versenyautó brazil pilótája:

    „A Hungaroring tavaly nagyon kedvező pályának bizonyult, szerettem ott versenyezni. A pálya vonalvezetése a lausitzringi aszfaltcsík tökéletes ellentéte, hiszen rendkívül sima, amely gyökeresen más beállítást igényel. A domboldalban egymást váltják a kellemesen gyors kanyarok, amelynek hamar fel tudom venni a tempóját. Remélhetőleg egy újabb jó hétvégét zárunk.”

    Timo Glock, a 16-os rajtszámot viselő DEUTSCHE POST BMW M4 DTM versenyautó német pilótája:

    „Meg kell látnunk, hogy idén mennyire vagyunk ütőképesek a Hungaroringen. Az Audi tavaly nagyon jót autózott ott, idén viszont rendkívül erős technikával állunk rajthoz. Magyarország mindig is kedves volt a szívemnek, nagyon szeretek ott versenyezni. Izgatottan várom, hogy folytassuk a szezon elején elkapott töretlen lendületet.”

    Bart Mampaey, a BMW RBM csapat főnöke:

    „Magyarország lesz az idei versenynaptár első külföldi helyszíne, ahol mindig egyedi hangulat fogad minket. A rajongók évről évre meleg fogadtatásban részesítenek. A pálya minden kétséget kizáróan technikás, ahol sok izgalmas DTM-futamot megéltünk már. Az első két versenyhétvége után rendkívül jó pozícióból várhatjuk a magyarországi felvonást, reméljük, hogy a sikerszériánk Mogyoródon tovább folytatódik.”

    Bruno Spengler, a 7-es rajtszámú BMW Bank M4 DTM versenyautó kanadai pilótája:

    „Tavaly sikerült dobogóra állnom a Hungaroringen, így nagyon várom már, hogy visszatérjek Magyarországra. Roppant izgalmas pályáról beszélünk, amely telis tele van félig gyors visszafordítókkal. Nagyon nehéz előzni ezen a pályán, ezért kiemelkedően fontos, hogy az időmérőn jó eredményt érjünk el. Az autónknak nagyon fekszik ez a pálya, így pilótaként is egy kivételes élmény elé nézünk.“

    Philipp Eng, a 25-ös rajtszámú SAMSUNG BMW M4 DTM versenyautó osztrák pilótája:

    „Imádok Budapestre utazni, fantasztikus egy város. Igaz, a DTM-hétvégén nem sokat fogunk látni belőle, de a hangulata egyedülálló. A hungaroringi vonalvezetés nagyszerű versenyt kínál nekünk, pilótáknak, egy DTM-versenyautóval rajthoz állni itt minden kétséget kizáróan különleges élmény. Bízom benne, hogy elhoztuk a Lausitzringről a kiváló lendületet.”

    Joel Eriksson, a 47-es rajtszámot viselő BMW M4 DTM versenyautó svéd pilótája:

    „Csupa szép emléket őrzök a Hungaroringről, ez az egyik kedvenc versenypályám. Budapestet is imádom. Jó kedvvel érkezem a hétvégén Magyarországra, hiszen tavaly a Forma-3-ban sikerült megnyernem a futamot. Akkor a pole pozíció is összejött, úgyhogy elég jól ismerem a pályát.”

  • Glock a DTM-be hívja Vettelt

    Glock a DTM-be hívja Vettelt

    A BMW versenyzője Timo Glock elmondta, hogy a szezonnyitó után Vettel felhívta őt, aki lenyűgözőnek találta az egész futamot. Ezt az alkalmat kihasználva Glock üzent is honfitársának, amelyben a DTM-be csalogatja a Ferrari versenyzőjét.

    A DTM idei első hétvégéjének a második futamán hihetetlen komoly küzdelem zajlott Gary Paffett és Timo Glock között a futamgyőzelemért, sokan az évszázad egyik legjobb versenyének nevezték. Nem csak a rajongók, versenyzők és csapatok beszéltek elismerően erről a futamról, hanem más sorozat képviselői is. Így tett a négyszeres Forma-1-es világbajnok Sebastian Vettel is, aki telefonon hívta fel a futamgyőztes Timo Glockot.

    „Felhívott és azt mondta, hogy nyugodjak meg és figyeljek arra, amit fog mondani. A nem létező kalapját mindkettőnk előtt megemelte, amiért ilyen remek versenyt csináltunk. Nagy benyomást tett rá ez a futam, hiszen kőkemény, de fair küzdelem volt, igazi kerék a kerék elleni harc. Nagyon örültem ennek a hívásnak, illetve annak is, hogy még egy Sebastian Vettel is követi a DTM-et” – mesélte Glock.

    A mai autósportban nagyon ritkák már az ilyen hatalmas csaták, ami miatt sokan irigykedve tekinthetnek a sorozatra. Glock egyébként igyekezett ki is használni ezt az alkalmat, és meghívta Vettelt a DTM-be.

    „Neki muszáj legalább egyszer idejönnie, és egy jó pár kört megtennie velünk, ráadásul van egy szabad autónk is. Tehát Sebastian, te könnyen vezethetnél egy BMW-t!” – üzente Vettelnek.

    Ráadásul vendégpilótaként lenne is rá lehetősége Vettelnek, ugyanis Hockenheimben Mattias Ekström egy hetedik Audit vezetett, mint egy futamra beugró pilóta, ami ugyebár neki a búcsú versenyhétvégéje is volt egyben.