Címke: Timo Glock

  • Döntött kanyar a DTM-ben: a régi Lausitzring részben visszatér

    Döntött kanyar a DTM-ben: a régi Lausitzring részben visszatér

    Míg az IndyCar évről-évre kevesebb oválpályán versenyez, az európai sorozatokba kezdenek visszatérni a döntött kanyarok. Elsőként a DTM tér vissza a Lausitzring régi vonalvezetésének egy részéhez.

    A 2000-es évek elején még CART versenyekhez használt oválpályát azóta átépítették, most azonban a német túraautó bajnokság mezőnye – az új autókkal – ismét használni fogja a pálya első döntött kanyarját.

    Európában nem sűrűn alkalmaztak hasonló kialakítást, Zandvoort átalakításakor azonban két fordulót is megdöntöttek befelé. A Forma-1-es naptárban ráadásul nem lesz idén az egyetlen, a helyszíni képek alapján a Szaúdi Nagydíjon is ilyesmivel készülnek a szervezők.

    A DTM idei második fordulójával azonban megelőzi a királykategóriát, és a Lausitzring adottságait kihasználva

    A középlassú kanyarokkal tarkított első szektornak így búcsút kell inteni, az első kanyar után rögtön a hátsó egyenes következik majd.

    Bár a szimulációk alapján előzetesen úgy tűnt, padlógázon teljesíthető lesz majd a kanyar, de a pilóták egyelőre nem számítanak hasonlóra. Az okok között a kisebb bukkanókat és a gumitörmeléket lehet megtalálni.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

    „Nekem még nem volt padlógáz, és nem hiszem, hogy a hétvége során bármikor az is lesz.” – jelentette ki Nico Müller a tavalyi bajnoki ezüstérmes.

    „Még mindig nagyon gyors, de kell hozzá egy kis elemelés, hogy lejjebb hozzuk az első tengelyt, és ne sodródjunk ki a tiszta ívről.”

    Liam Lawson és Timo Glock egyetértettek svájci kollégájukkal abban, hogy még időmérős körülmények között sem lesz alkalmas erre a pálya.

  • Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Lawson nyerte az első GT3-as korszakos DTM versenyt!

    Liam Lawson nyert a Red Bull színeiben a Mercedes duója előtt, akik Vincent Abril és Maximilian Götz voltak, miután elindult az első GT3 alapokon nyugvó DTM futam szombaton, Monzában. Lawson az AF Corse Ferrari 488 GT3-mal egy viszonylag korai megállással megelőzte a Mercedesek kvartettjét. A Red Bull tehát győzelmet aratott a sorozatba való visszatérése alkalmából.

    A futam előtt az Audi, a BMW és a Ferrari is teljesítménynövelést kapott a DTM BoP partnerétől, az AVL Racingtől. A Mercedes pedig a rajtrács első négy helyét foglalta el. Amikor az Olasz Nagydíj helyszínén megkezdődött az futam, Vincent Abril vezette a mezőnyt a pole pozícióból a HRT AMG GT3-mal a GruppeM versenyzője, Daniel Juncadella előtt, Maximilian Gotz pedig Lucas Auert megelőzve feljött a harmadik helyre.

    Lawson a hetedik helyről indult, és az első sikánhoz érve bátran megelőzte Esteban Muth T3-as Lamborghinijét, majd a Winward pilótája, Philip Ellis kiesése miatt újabb helyet javított. Az élen ezután stabilizálódott a sorrend, míg a mezőny nagy része egymáson lógott az 5,8 km-es pályán.

    Az Audi duója, Nico Muller és Mike Rockenfeller, valamint a Lamborghini pilóta Esmee Hawkey az 5. kör végén indította el a boxkiállások sorát. Lawson négy körrel később követte őket. Ezzel a húzással az új-zélandi pilóta szabadon nyargalhatott, ami végül döntőnek bizonyult a győzelemért folytatott küzdelemben.

    Amikor Abril végül a 11. körben a boxba hajtott, a hideg gumikon nem tudta kivédekezni Lawsont. A Red Bull protezsáltja a 2-es kanyarban megelőzte őt, és gyakorlatilag átvette a vezetést. Innentől kezdve a 19 éves versenyző tisztán haladt a cél felé. Igaz, Abril a frissebb gumikon az utolsó körökben 1,6 másodpercre fel tudott rá zárkózni.

    Götz érkezésével a harmadik helyen végül két Mercedes-AMG GT3-s állhatott fel a dobogóra. Alex Albon a 14. helyről vágott neki a futamnak, majd megszerezte a negyedik helyet az AlphaTauri Ferrarival. A brit-thai pilóta egy körrel Red Bull-os istállótársa, Lawson után állt ki a boxba. Neki forgalmon kellett átverekednie magát, és Muller, valamint Kelvin van der Linde is megelőzte őt a kivezető körén. Albon azonban vissza tudta előzni az Audi párosát, később Juncadella Mercedesét, így a negyedik helyen ért célba.

    Gary Paffett helyettese, Maximilian Buhk volt az utolsó pilóta, aki boxkiállást hajtott végre. Egy hosszú első etapot követően Juncadella és van der Linde Abt Sportsline által vezetett R8 LMS GT3-as mögött a hetedik helyre jött fel.

    A Rosberg csapat pilótáját, Muller-t a második sikánba érve Juncadella beforgatta. A svájci pilóta azonban talpra állt, és a nyolcadik helyen ért célba, kevesebb mint két másodperccel lemaradva Buhk Mucke Mercedesétől.

    A BMW-k jobb tempót diktáltak már a versenyen, miután a kvalifikáción a rajtrács hátsó részébe kerültek. A kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann a Walkenhorst M6-osát a kilencedik helyre repítette a célba, a 2013-as címvédő és Abt-pilóta Mike Rockenfeller előtt.

    Auer a 13. helyen végzett a pontokon kívül, miután egy hosszadalmas boxkiállást követően a Winward szerelői nehezen tudták levenni a Mercedes bal hátsó kerekéről a légkulcsot.

    Monzában csak ketten nem tudták befejezni a versenyt. Az Abt pilótája, Dev Gore csatlakozott Ellishez a kiesők listáján. A második körben az 1-es kanyarban ütközött Timo Glock Rowe Racing BMW-jével.

  • Glock: A Ferrari nem akarta elismerni, hogy Leclerc balesete okozta a bajt

    Glock: A Ferrari nem akarta elismerni, hogy Leclerc balesete okozta a bajt

    Timo Glock szerint a Ferrari nem akarta beismerni azt, hogy Charles Leclerc balesete idézte elő a bajt az autójában.

    A monacói versenyző a Q3 elején megfutotta a leggyorsabb kört, majd a második próbálkozása alatt falnak csapta versenygépét. A mögötte érkezők nem tudták befejezni a körüket, sőt még a piros zászló is előkerült, így már nem indították újra a szakaszt.

    A 23 éves pilóta az esemény után elmondta, hogy a váltója állapotát félti, ugyanis ha azt cserélni kell, akkor búcsút inthet az első rajtkockának. Az első vizsgálatok alapján nem talált hibát a Scuderia, míg reggel a második ellenőrzés mentén is jónak tűnt az elem. Leclerc hazai átka azonban működősbe lépett, ugyanis a rajtrácsra hajtva megadta magát az SF21-es. A helyi pilóta így nem tudott elindulni a futamon, amit így csak a „kispadról” szemlélhetett.

    Mattia Binotto a verseny után elmondta, nem hazardíroztak a váltóval, ugyanis az rendben volt. A probléma az autó bal oldalán, a kardántengely mentén ütötte fel a fejét. A svájci-olasz csapatfőnök hozzátette, ennek a galibának semmi köze nem volt a szombati ütközéshez.

    Timo Glocknak azonban nem ez a véleménye:

    ,,Nagyon extrém és intenzív volt az, mikor Leclerc a csapatrádión keresztül jelentette, hogy valami gond van az autójával. A Ferrari még odáig is elment, hogy azt mondta, semmi köze nincs ennek a szombati balesetéhez. Én viszont nagyon is el tudom képzelni azt, hogy a jobboldali ütközés az autó bal oldalát is érintette, így megsérült a kardántengely.” – írta összefoglalójába a német Sky-nál tevékenykedő ex-versenyző.

    Glock ugyanakkor sajnálja azt, hogy Leclerc nem tudott elindulni, ugyanis nagyon jól muzsikált Monacóban a Ferrari:

    ,,Az autó nagyon jó volt. Nem véletlen az sem, hogy Carlos Sainz csütörtökön beült az autóba és rögtön a leggyorsabb tudott lenni. A második szabadedzésen a stafétabotot Leclerc vette át, mivel neki az elsőn problémái akadtak. Már akkor is lehet látni, hogy milyen jól teljesít a Ferrari.”

  • Glock: Norris keményen feladta a leckét Ricciardónak

    Glock: Norris keményen feladta a leckét Ricciardónak

    Timo Glock szerint Lando Norris a „középmezőny főember”, így pedig keményen feladja a leckét Daniel Ricciardónak.

    A 2021-es idény a Mercedes és a Red Bull csatája mellett a tovább erősödő McLarenről, a Ferrariról és a gyengén kezdő Aston Martinról szól. A két nagycsapatot leszámítva a wokingiak állnak a legjobban, ugyanis a brit versenyzőjük az eddigi három futamon az első 5-ben tudott végezni.

    Norris fejlődése és képességei lenyűgözték a korábbi német pilótát is, aki így a 21 éves ifjoncot a középmezőny legjobbjának könyvelte el.

    ,,Számomra egyértelműen Lando Norris a középmezőny első embere. Nagyon jól teljesít ebben a pillanatban, jó versenyeket és remek előzéseket produkál. Ezen felül keveset hibázik és maximálisan kihozza a csomagból azt, ami benne van. Így pedig egy órási feladat elé állítja Ricciardót.” – nyilatkozta Glock a német Sky-nak.

    Ugyanakkor a Toyota egykori versenyzője még nem írná le teljesen az ausztrált sem. Ricciardo még nem szokott össze az autóval, ám amint ez bekövetkezik, akkor ő is ott lehet Norris mellett.

    ,,Ezt láthattuk akkor is, mikor a Renault-nál volt. A kezdeteknél voltak kisebb problémái, de felül tudott kerekedni ezeken. Ezért kell a McLarennek is türelmesen figyelnie és várnia arra, hogy mi fog kialakulni ebből a párharcból. Összességében a McLaren nagyon-nagyon erős. Rendkívül örülök Andreas Seidlnek, aki nagyszerű munkát végzett azzal, hogy visszavezette a csapatot a konstruktőri harmadik helyre.”

    A német csapatfőnök azonban nem aggódik újdonsült pilótája miatt:

    ,,A kvalifikáció egy visszaesés volt a számára, és nagyon kiábrándító is. Ezért volt fontos az, hogy a versenyen vissza tudjon vágni. Nem aggódom érte (Ricciardóért), ő egy top versenyző, így még jócskán van benne.”

  • Glock: Verstappen egyáltalán nem hibázik többet Hamiltonnál

    Glock: Verstappen egyáltalán nem hibázik többet Hamiltonnál

    Max Verstappen és Lewis Hamilton sem vezet hiba nélkül az idei szezonban. A Mercedes hétszeres világbajnoka az imolai versenyen rontott, de holland versenytársa is a kritikák kereszttüzében találta magát a Portimaoban elkövetett hibái miatt. Azonban a korábbi Forma-1-es pilóta Timo Glock a Red Bull fiataljának védelmére kelt a legutóbbi interjújában.

    A szurkolók egyre többet gondolkoznak azon, hogy Verstappen képes lesz-e megbirkózni azzal a gondolattal, hogy nem az egyéni bajnokság harmadik helye, hanem a világbajnoki cím a tét. A Toyota egykori pilótája szerint a hollandnak nem lesz komolyabb problémája ezzel.

    „Nem, szerintem Max (Verstappen) nem vét több hibát Lewisnál (Hamilton),” – idézi a német versenyzőt a Formel-1.de.

    Glock hozzátette, hogy nem csak Verstappen, hanem Hamilton is komoly nyomás alatt versenyez idén, azonban ezzel ő is tisztában van és eddig ellenállhatatlan formában teljesít idén.

    „Lewis hihetetlen szintet képvisel és most is megmutatja a riválisainak, hogy ő és a Mercedes az, akit le kell győzni a bajnoki címért. Remekül csinálja, amit csinál, mert futószalagon hozza a jobbnál jobb eredményeket a csapatával.”

     

    A német RTL egykori szakértője pedig végül azt is elárulta, hogy szerinte az nevethet majd a szezon végén Hamilton és Verstappen közül, aki kevesebbet hibázik a 23 tervezett futam során.

    „Ez fog meghatározni mindent,” – folytatta Glock. „Aki kevesebb hibát vét, az fog az utolsó futam az egyéni bajnokság első helyén állni.”

  • Ki-kicsoda az idei DTM mezőnyben?

    Ki-kicsoda az idei DTM mezőnyben?

    Két korábbi bajnok, újoncok, de DTM és GT veteránok is összecsapnak az újjászületett sorozatban, öt márka autóival.

    A német túraautó bajnokság a héten tartja a tesztjét Hockenheimben, mielőtt először versenyen is pályájára gurulnak az autók Monzában, június végén.

    Audi: Team Rosberg & Abt Sportsline

    Audi, GT3, DTM, racingline.hu
    Fotó: Communications Audi Sport customer racing

    Két „klasszikus” DTM csapat, eddig is a mezőny részét képezték. Az Audi gyári pilótái is itt térnek vissza sorozatba, Nico Müller és Mike Rockenfeller révén.

    Előbbinek a Rosbergnél Dev Gore, utóbbinak az Abtnál a GT3-as menő, Kelvin van der Linde és Sophia Flörsch lesz újonc csapattársa.

    BMW: ROWE Racing & Walkenhorst Motorsport

    GT3, BMW, DTM, racingline.hu
    Fotó: BMW AG

    A BMW is gyári támogatással indítja Sheldon van der Lindét és Marko Wittmannt, a sorozat korábbi bajnokát. A dél-afrikai fiatal (az Audis Kelvin öccse) Timo Glock támogatására is számíthat majd a ROWE Racingnél.

    A márka tavalyi két legeredményesebb pilótája mellett tehát a DTM-ben legsikeresebb versenyzője képviseli majd.

    Mercedes: Haupt, Mücke, Winward, GruppeM & GetSpeed

    Mercedes, GT3, DTM, racingline.hu
    Fotó: Daimler AG

    A csapatok számából is látszik, a Mercedes indítja a legtöbb autót. A márka gyári csapatának a Haupt Racing Teamet jelölte ki, ahol a visszatérő Maximilian Götz mellett Vincent Abril indul.

    Az F3-as Európa-bajnokságot is megjáró Mücke Motorsport nem kis nevet igazolt, a kétszeres bajnok, Gary Paffett tér vissza Formula E kalandja után.

    Hasonlóan tesz korábbi kollégája, Daniel Juncadella is, a hongkongi GruppeM csapattal. A harmadik egyautós csapat (GetSpeed) pedig a korábbi F2-es versenyző, Arjun Maini szolgálatait veszi majd igénybe.

    Rajtuk kívül még egy kétautós csapat lesz, a Winward Motorsport. A sorozat elnökének, Gerhard Berger unokaöccse lesz az egyik pilóta, az újonc Philip Ellis mellett.

    Ferrari: AF Corse (Red Bull)

    Ferrari, AF Corse, GT3, racingline.hu
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    A Red Bull DTM-es projektje két juniorral indul, de mindketten már sorozatban is rendelkeznek kötelességekkel.

    Alex Albon a Red Bull és az AlphaTauri tesztpilótájaként a Forma 1-es paddockban teljesít szolgálatot, Liam Lawson a Formula 2-ben teljesíti a 2021-es szezont. Az új-zélandi esetében nincsen ütközés, de amikor Albon nem tud ott lenni, egy több kategóriában is bajnokságot nyerő Nick Cassidy helyettesíti majd.

    McLaren: JP Motorsport

    A McLaren lesz jelen második új márkaként, de csak néhány hétvégén lesznek ott Christian Kliennel és a JP Motorsporttal.

    Eredetileg Jenson Button GT csapata is jelentkezett, de visszavonták a nevezést. A bahreini 2 Seas Motorsport jelezte indulását még a brit márka nevében, viszont jelenleg nincsenek ott a havazás által hátráltatott teszten.

    Pilóta Csapat Márka/Autó
    ?? Mike Rockenfeller
    Abt Sportsline
    Audi
    R8 LMS Evo
    ?? Kelvin van der Linde
    ?? Sophia Flörsch
    ?? Nico Müller
    Team Rosberg
    ?? Dev Gore
    ?? Sheldon van der Linde
    ROWE Racing
    BMW
    M6 GT3
    ?? Timo Glock
    ?? Marko Wittmann Walkenhorst Motorsport
    ?? Liam Lawson
    AF Corse
    Ferrari
    488 GT3 Evo 2020
    ?? Alex Albon/
    ?? Nick Cassidy
    ?? Christian Klien JP Motorsport McLaren
    720S GT3
    ?? Maximilian Götz
    Haupt Racing Team
    Mercedes
    AMG GT3 Evo
    ?? Vincent Abril
    ?? Lucas Auer
    Winward Motorsport
    ?? Philip Ellis
    ?? Daniel Juncadella GruppeM
    ?? Arjun Maini GetSpeed
    ?? Gary Paffett Mücke Motorsport
  • Vettel: Még vagyok olyan jó, hogy megszerezzem az ötödik címet

    Vettel: Még vagyok olyan jó, hogy megszerezzem az ötödik címet

    Sebastian Vettel szerint még van olyan jó formában, hogy a győzelmek mellett világbajnok legyen.

    Tavaly májusban jelentette be a Ferrari, hogy ettől az évtől már nem tartanak igényt a német versenyző szolgálataira, így 2021-re a négyszeres világbajnoknak új csapatot kellett találnia magának. Számításait az átalakuló Racing Pointnál találta meg, akik ebben a szezonban már Aston Martin néven fognak feltűnni a pályán.

    A 33 éves pilóta nagyon bizakodó az új kaland kapcsán, habár a szezon előtti teszt nem úgy sikerült, ahogy azt eltervezte. A meghibásodások miatt nem tudott annyi kört megtenni, mint csapattársa, ám ez sem szegte a heppenheimi kedvét.

    Timo Glock szerint is észrevehető a változás a mostani Vettel és a tavalyi között:

    ,,Legalább úgy tűnik, hogy újra jó kedvű és jó hangulatban van.” – nyilatkozta a német pilóta a Mannheimer Morgennek.

    Glock ezen felül azt is hozzátette, hogy nagy valószínűséggel a szurkolók látni fogják ismét a „Vettel ujjat” a jövőben.

    Az érintett egyet is ért ezzel:

    ,,Még vagyok olyan jó, hogy futamokat nyerjek és a bajnoki címért harcoljak – ha a rendelkezésemre bocsátott csomag lehetővé teszi. A csapatunk épphogy lemaradt a konstruktőri tabella harmadik helyéről tavaly. Remélem, hogy 2021-ben leszünk még olyan erősek, vagy erősebbek.” -nyilatkozta a német világbajnok.

    Ugyan az Aston Martin nem támasztana túl nagy elvárást maga elé az első futamon, ám Vettel ezzel nem ért egyet:

    ,,Számomra a saját elvárásaim számítanak, ami magammal kapcsolatosan igen nagyok. Szeretném ha ez megmutatkozna.”

  • Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Ki volt az utolsó aktív F1 versenyző, aki nyert a Daytona 24 óráson?

    Az autósport rajongók ezen a hétvégén már tűkön ülnek, hiszen kezdődik a Rolex 24 Daytona, tehát az első komolyabb szórakozás az évben. Nem kevesebb, mint nyolc korábbi F1 versenyző is ott lesz a mezőnyben, konkrétan: Kevin Magnussen, Sebastien Bourdais, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Juan Pablo Montoya, Robert Kubica, Giedo van der Garde és Timo Glock.

    Ki volt azonban az utolsó olyan pilóta, aki úgy nyerte meg ezt a klasszikus 24 órás futamot, hogy közben a Forma-1-ben is versenyzett? Fernando Alonsót mondanád elsőre, 2019-ben, igaz? Nos, a spanyol akkor már elhagyta a királykategóriát, amikor két éve nyert a Cadillaccel.

    Érdemes felcsapni az autósport történelmi könyveket, és egészen 1985-ig amikor Thierry Boutsen az F1-ben az Arrows versenyzőjeként megnyerte ezt a versenyt Bob Wollek, Al Unser és AJ Foyttal még a fedélzeten a Preston Henn Porsche 962-ével. Boutsen az utolsó pillanatban került a csapatba, eredetileg Henri Pescarolo és Bruce Leven mellett kezdett el versenyezni, utóbbi saját 962-ével. Ezzel azonban korán problémák adódtak, és Wollek javaslatára csatlakozott Henn alakulatához.

    Nem meglepőmód, a francia és Boutsen vitték el a munka oroszlánrészét, és kényelmesen nyertek egy másik Porsche 962 csapat előtt, melynek a volánjánál Al Holbert, Al Unser Jr. és Derek Bell voltak.

  • Verstappen az első szárnyat okolja a törökországi teljesítményért

    Verstappen az első szárnyat okolja a törökországi teljesítményért

    Max Verstappen azt mondta, technikai okai voltak annak, hogy alulteljesített a Török Nagydíjon.

    Lance Stroll pole pozícióját leszámítva, a holland versenyző úgy készülhetett a versenyre, hogy tempóját tekintve az egyik legnagyobb esélyese a futamnak. Azonban honfitársa Robert Doornbos szerint, ami történt az „Max egyik legrosszabb teljesítménye volt ez a Forma-1-es karrierje során.”

    Egy másik korábbi F1-es versenyző Timo Glock így nyilatkozott az RTL-nek: „Max túl sok hibát követett el, mivel túl nagy kockázatot vállalt.”

    Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve is elég kritikus volt Max Verstappennel szemben:

    „Már két éve mondom azt, hogy Verstappen lenyugodott, és úgy vezet, mint egy világbajnok. Azonban vasárnap egy olyan teljesítményt hozott, mintha újra a debütáló évét látnánk. Túlságosan agresszív volt és ezért követett el olyan hibákat, amiket az első éveiben láttunk tőle.” – mondta Villeneuve a Sky Italia-nak.

    „Verstappen és Charles Leclerc is – tehát a fiatal generáció – igencsak drága árat fizetett az agresszivitásuk miatt. Fantasztikus versenyt futott ezzel szemben Hamilton, míg a fiatalok talán túl sokat akartak most.”

    „Nem azért volt, mert túl lelkes lettem volna, nem tudtam mit kezdeni vele. Én csak próbáltam kapaszkodni, de alulkormányzottan lecsúsztam a pályáról. Onnantól pedig már vége volt.” – mondta Verstapen a De Telegraaf-nak.

    „Ezek után olyan volt, mint egy vonat. Az aszfalt nevetséges volt, de ezzel az első szárnnyal tényleg nem tudtam mit csinálni.”

    „Az optimális beállítástól való eltérés hét fok volt, ami nagyon sok. Normál esetben ez egy fok. Mit tehet egy versenyző egy ilyen szituációban?”

    „Ebből az okból kifolyólag semmink sem működött jól.” – zárta Verstappen.

  • Rast dupla győzelmével újra szoros lett a bajnokság a DTM-ben

    Rast dupla győzelmével újra szoros lett a bajnokság a DTM-ben

    Rast hibátlan hétvégét zárt Zolderben, miután domináns győzelemmel csökkentette lemaradását az összetettben Müllerrel szemben.

    Glock indulhatott a pole-ból, de végül rossz rajtja miatt mégis a címvédő fordulhatott el elsőként a célegyenes végén, nyomában Habsburggal. Glock azonban meglökte az osztrákot, és mindketten a kavicságyban kötöttek ki.

    DTM, Zolder, 2020, racingline.hu
    Glock és Habsburg balesete a rajt után, Fotó: DTM

    Ezzel Mike Rockenfeller jött fel a második helyre, mögötte van der Lindét megelőzve Frijns haladt. A holland később a boxkiállása után alulkormányzottság miatt csapódott be a falba, és esett ki a versenyből.

    „Volt egy új garnitúránk, és a lágyakat tettük fel. Kimentem a boxból, és meglepődtem, hogy nincs semmi tapadás.” – nyilatkozta a Frijns.

    Ez a biztonsági autó bejövetelét okozta. Bár Müller volt az élen, de még ki kellett állnia. Az újraindítást követően ezen túl is esett, és a kilencedik helyre tért vissza.

    Rast kényelmesen nyert Rockenfeller és Auer előtt, míg az elején kicsúszó Glock a negyedik helyre zárkózott vissza. Ötödik helyével pedig végre Fabio Scherer is pontokat szerzett. Igaz, ezt utolsóként tette meg az idei mezőnyből.

    A második verseny végeredménye:

    # Versenyző Autó Különbség
    1 ?? René Rast Audi
    2 ?? Mike Rockenfeller Audi +5.433
    3 ?? Lucas Auer BMW +22.272
    4 ?? Timo Glock BMW +31.603
    5 ?? Fabio Scherer Audi-WRT +32.018
    6 ?? Harrison Newey Audi-WRT +33.787
    7 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT +34.304
    8 ?? Marco Wittmann BMW +40.627
    9 ?? Nico Müller Audi +41.182
    10 ?? Sheldon van der Linde BMW +54.280
    11 ?? Jonathan Aberdein BMW +1:07.911
    12 ?? Robert Kubica BMW-ART +1:18.370
    13 ?? Loic Duval Audi +1 kör
    14 ?? Philipp Eng BMW +1 kör
    15 ?? Jamie Green Audi +1 kör

    A bajnokság állása:

    # Pilóta Márka Pontok
    1 ?? Nico Müller Audi 259 0
    2 ?? René Rast Audi 249 -10
    3 ?? Robin Frijns Audi 243 -16
    4 ?? Mike Rockenfeller Audi 109 -150
    5 ?? Timo Glock BMW 102 -157
    6 ?? Sheldon van der Linde BMW 99 -160
    7 ?? Marco Wittmann BMW 90 -169
    8 ?? Loic Duval Audi 88 -171
    9 ?? Jamie Green Audi 53 -206
    10 ?? Lucas Auer BMW 51 -208
    11 ?? Ferdinand Habsburg Audi-WRT 47 -212
    12 ?? Philipp Eng BMW 45 -214
    13 ?? Jonathan Aberdein BMW 33 -226
    14 ?? Harrison Newey Audi-WRT 19 -240
    15 ?? Fabio Scherer Audi-WRT 10 -249
    16 ?? Robert Kubica BMW-ART 1 -258