Címke: Tim Gábor

  • Szlovákiában is két győzelmet szerzett Tim Gábor

    Szlovákiában is két győzelmet szerzett Tim Gábor

    Júliusban jött a hír, Tim Gábor 4 év kihagyás után ismét pályaversenyzőként húz overált magára. A visszatérés remekül sikerült, a nemzetközi Swift Cup Europe sorozat első hétvégéjén, az osztrák Salzburgringen a három versenyből kettőt megnyert. A többszörös bajnok pilóta így a bajnokság élén érkezett a második versenyhétvége helyszínére, a Slovakiaringre.

    A második versenyre már nagyobb mezőny nevezett, ami a koronavírus járvány okozta válság közepette jó hír. 22 autó sorakozott fel a rajtrácsra, köztük 14 új turbós változat, mellyel Tim is versenyzik.

    A hétvége során végig kánikula nehezítette a versenyzőket, főként a gumik fogytak gyorsan. Mivel a felhasználható új gumik száma korlátozott, fontos volt, ki hogy takarékoskodik az abroncsokkal. Tim úgy döntött az időmérő edzésen nem forszírozza a legjobb köridőt, csak egy kört teljesített, mely a 4. helyre volt elég.

    „Nem vártam szélárnyékra, tiszta kört szerettem volna, vigyázva a gumikra. Ez sikerült. Az előttem lévők kihasználták a pálya adottságait, a rendkívül hosszú egyenesekben húzták egymást. Nincs gond a negyedik hellyel, ezen a pályán könnyű előzni” – nyilatkozta Tim az időmérés után.

    A taktika bejött, a frissebb gumik jól kitartottak az első verseny végéig. Tim egyesével vadászta le az ellenfeleit, de a vezetést csak az utolsó körben vette át.

    „Ezen a pályán gyorsabbak az ellenfeleim, mint az előző hétvégén voltak. Nem volt könnyű előzni. Tudtam, ha túl korán előzök, akkor szélárnyékból visszajönnek. Utolsó körig vártam hát az végső előzéssel, ami összejött és így sikerült megnyerni a futamot.” – mesélte Tim az első győzelme után.

    A második versenyre többen raktak fel új gumit, de Tim maradt a már kopottakon. A fordított rajtrács neki a nyolcadik rajthelyet jelentette. Fokozatosan lépkedett előre, de mire felért a 2. mögé, a versenyt vezető Dominik Haselstainer már tetemes előnyt autózott ki. A második helyért Tim azonban már nem tudott küzdeni, kuplung hiba miatt lelassult az utolsó körben, és 5. helyen látta meg a kockás zászlót.

    „Azt már a verseny közepén láttam, hogy az első hely elment. A többieknek új gumikon extra tapadása volt, sok időt vett igénybe az előzés. A második helyre próbáltam feljönni, mikor eldurrant a kuplung olaj vezetéke, és negyedik fokozatban ragadtam. Szerencsére volt annyi előnyöm, hogy az ötödik helynél jobban nem estem vissza a célig.” – nyilatkozta Tim a második verseny után.

    Az ötödik hely az ismételt fordított rajtrács miatt a negyedik rajtkockát jelentette az utolsó futamra. Tim ezúttal már új gumikat kapott az első tengelyre, így nagy tempóval kezdhette a futamot. Hamar az élre állt és több mint 3mp-es előnnyel ért a célba.

    „Ezúttal máshogy taktikáztunk. Gyorsan el akartam dönteni az első hely sorsát és kiautózni egy biztonságos előnyt, hogy ne adjak szélárnyékot. Ez a második kör végére sikerült is. Ugyan Dominik mögöttem néha tudott közeledni, de mindig volt rá válaszom, és érdemben nem jelentett veszélyt. Nagyon jó volt a kocsi, köszönöm a csapatnak a tökéletes munkát az egész hétvégén. A hétvége előtt a főtámogatómmal egy közösségi támogatási csomagot indítottunk, köszönöm mindenkinek aki megvette a támogatói csomagot, ezt a két győzelmet nekik ajánlom!” – örvendezett Tim a harmadik verseny után.

    A Swift Cup Europe mezőnyének nincs sok ideje a pihenésre, a bajnokság szeptember 4-6-án már a csehországi Brno pályán folytatódik.

  • A bajnokság élén utazik a Slovakiaringre Tim Gábor

    A bajnokság élén utazik a Slovakiaringre Tim Gábor

    2016 után, 4 év kihagyással a háta mögött tért vissza Tim Gábor a pályaversenyzéshez. A vanyarci pilóta karrierje során számos hazai és nemzetközi bajnokságot nyert meg, majd 2017-2019 között a hazai rally bajnokságokban jeleskedett. Az idei évben lehetősége nyílt visszatérni régi sikerei helyszínére.

    A Swift Cup Europe sorozatban sikerült ülést találnia, egy komoly összefogásnak köszönhetően. Azóta is tart a pilótát segítő kampány, melyben a közösségi támogatás is szerepet kapott, kiemelt szponzorának termékét megvásárolva, a támogató személy dedikált ajándékot kap, illetve üzemanyag adalék termékeket és más meglepetést is. Ennek is köszönhető, ha kis költségvetéssel is, de tudja folytatni a bajnokságot.

    A nemzetközi sorozat mezőnye már túl van az első hétvégén, júliusban az ausztriai Salzburgringen kezdődött a Swift Cup Europe 2020-as szezonja. Gábor visszatérése remekül sikerült, hisz a 3 versenyből kettőt megnyert, az egyik futamon pedig az élről esett vissza a negyedik helyre műszaki hiba miatt.

    A két győzelemnek köszönhetően a bajnokság élén várja a folytatást, mely Augusztus 21-23. között lesz a Slovakiaringen. A Swift Cup Europe sorozat pilótáinak újra három versenyt kell majd teljesítenie.

    „Tudom, unalomig ismételgetem, de nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan mögém álltak. A kis számú, de annál lelkesebb támogatói köröm, illetve a sorozat szervezője Burkus Egon sokat segített, hogy újra ott lehessek a pályán, és ezt az új turbós Swiftet vezethetem, melynek tempója már nagyon komoly! A mezőny a Slovakiaringre szerintem erősebb lesz, biztos mindenki elemezte a telemetriákat az elmúlt hetekben, sőt biztos teszteltek is. Új pilóták is fognak érkezni. Én bízom a pályaismeretemben, a nagyon gyors, de technikás Slovakiaringen mindig jól tudtam menni. Szoros csatákra, szélárnyékozásra számítok, és a bajnokság élén szeretném befejezni a hétvégét.” – mondta Tim Gábor.

    A bajnokság állása a Slovakiaring előtt:

    1. Tim Gábor Full Auto SE 57 pont
    2. Zellhofer Christoph Suzuki Team Austria 40 pont
    3. Wiesmeier Günther Team Wimmer Werk Motorsport 40 pont
    4. Ohrfandl Fabian Schiessling Racing Team 37 pont
    5. Wimmer Max Team Wimmer Werk Motorsport 36 pont
    6. Zellhofer Martin Suzuki Team Austria 33 pont
    7. Haselsteiner Dominik Team Wimmer Werk Motorsport 32 pont
    8. Becvar Fabio Schiessling Racing Team 26 pont
    9. Dietrich Philipp Suzuki Team Austria 24 pont
    10. Serafin Kamil Serafin Racing 8 pont
  • Dupla győzelemmel tért vissza Tim Gábor, vezeti a bajnokságot

    Dupla győzelemmel tért vissza Tim Gábor, vezeti a bajnokságot

    A 2016-os Skoda Octavia Cup bajnoki cím után Tim Gábor számára bezárultak az ajtók a pályaversenyzés világában. Az elmúlt három-négy évben a Rally3 és Rally2 versenyein indult, de az elmúlt hétvégén lehetőséget kapott a visszatérésre. A Salzburgringen indult a Swift Cup Europe versenyein.

    A vanyarci pilóta ugyan még soha nem ült az új 1,4 turbós Swiftben, hamar összeszokott a rendkívül erős és fürge autóval, már az első szabadedzéseken a leggyorsabb volt az osztrák pályán.

    Ugyan a szombati szakadó esőben zajló időmérése nem sikerült jól, és csak ötödik lett, ez nem törte meg a lendületét. A szintén esőben zajló első versenyen 4 év után, az első futamát megnyerte a 19 fős nemzetközi mezőnyben.

    Más beállításokkal mentem mint a többiek, ezért Sényegében folyamatosan keresztbe mentem a kanyarokban. Lényegében rallyztam. De így volt gyorsabb úgy tűnik. – mondta Tim az első verseny után.

    Tim Gábor
    Fotó: Tim Gábor menedzsment

    A második futamot vasárnap már száraz pályán rendezték. Tim az utolsó körökre kapaszkodott fel az első helyre és magabiztosan vezetett. Azonban az autója vészprogramba kapcsolt és lelassult, többen megelőzték. Végül a negyedik helyen intették le.

    Egy lekörözés rosszul jött ki, megtorpant a kocsi és utána egy körön keresztül nem akart észhez térni. 4-en is elmentek mellettem az egyenesben. Azt hittem ki fogok esni, de a kocsi észhez tért, és célba értem. Nagy kár, mert két körrel a vége előtt már simán vezettem. – összegezte Tim a második futamot.

    A harmadik futam még ennél is drámaibban alakult, hisz Tim ugyan hamar élre állt, újra lelassult a kocsija. Egy kör után ismét erőre kapott, a magyar versenyző visszajött az élre, de megint vészprogramra állt az elektronika. A verseny végére Tim rájött, hogy vezesse úgy az autót, hogy ez ne ismétlődjön meg. Rengeteget előzve, remek küzdelem árán, végül megnyerte a harmadik versenyt.

    Ilyen biztos, hogy nem történt még meg velem, háromszor kellett megnyernem egy a futamot ahhoz, hogy egyszer megnyerjem. Őrület volt! De a verseny végére kezdtem rájönni mi lehet a gond, jóval alacsonyabb fordulatszámon használtam a kocsit, és akkor engedett versenyezni. – örült Tim, a futam győztese.

    Az első hétvége után Tim vezeti a bajnokságot, két győzelemmel a neve mellett. A bajnokság augusztus 21-23-án folytatódik a Slovakiaringen.

    Remélem ott leszünk. Ez most egy kisebb csoda volt, hogy indulhattam, de szükségem lenne támogatókra. De ez már egy állandó lemez, mindig ez forog. Remélem összejön és lesz lehetőségem a bajnoki címért küzdeni. Köszönöm mindenkinek azt, aki segített ebben, hogy megmutathattam, nem felejtettem el vezetni. – zárta mondandóját Tim.

    A versenyek közvetítései:

    1. verseny:

    2. verseny:

    3. verseny:

  • 4 év után újra pályán Tim Gábor

    4 év után újra pályán Tim Gábor

    A vanyarci pilóta pályaversenyzői karrierje 2016 végén szakadt meg, miután megnyerte a nemzetközi Skoda Octavia Cup. 2010 és 2016 között 3 bajnoki címet szerzett, 77 versenyen indult, 37 győzelmet és 22 rajtelsőséget ért el. Úgy tűnt karrierje ezzel véget ér, és kizárólag a rally felé veszi az irányt.

    Lehetőségek hiányában egy évig, 2017-ben saját épített autójával Rally3-ban versenyzett, megnyerte az északi régió abszolút értékelését. 2018-ban már komoly technikával, R2-es autóval Rally2-ben vitézkedett, volt abszolút győzelme a Miskolc Rally-n, de túl sok műszaki hiba és kiesés miatt csak 5. lett az év végén.

    2019-ben már jobb szezont zárt, nyert Egerben, második lett a Baranya Kupán és a Salgó Rally-n, de újabb három műszaki hiba miatti kiesés elvette az esélyt a bajnoki címtől, második lett az év végén.

    A koronavírus miatti leállás megérződött támogatói körén, a Rally2 szereplés 2020-ban kétségessé vált. Azonban az utóbbi hetekben felgyorsultak az események, és lehetőség nyílt visszatérni a régi sikerek helyszínére, a Swift Cup Europe-ba. Abba a sorozatba, ahol 2015-ben beugróként versenyzett, 8 futamon indult és hetet megnyert. Egy versenyen pedig az élen állva fogyott ki az üzemanyag az autójából.

    „Ez teljesen váratlan, még most sem hiszem el, sőt addig nem is fogom, amíg Salzburgringen el nem rajtolunk. 2015-ben mentem ezen az osztrák pályán utoljára, pont Swift Cup Europe hétvégén, akkor mindegyik versenyt megnyertem. Azonban abban az időszakban benne voltam a ritmusban, most közel sem lesz ez a helyzet. Nem mentem pályán 2016 óta, és az új 1,4 turbós, jóval erősebb Swifteket sem ismerem. A mezőny tagjaiból is csak néhányak neve ismerős régről, a legtöbbjükkel nem találkoztam. Biztos lesz néhány ügyes kezű ellenfél.” – fogalmazott Tim Gábor.

    A bajnokságban jelenleg két típusú autó indul, a régebbi 1,6-os szívó motoros, és az új, jóval erősebb 1,4 turbós. Külön is értékelődnek, de az Európa-kupa bajnoki címéért az erősebb autók küzdenek meg. Tim Gábor az utóbbi, erősebb autóval indul a Full Auto SE színeiben.

    „Szeretnék nyerni, ez nem titok. De nem fogok kétségbe esni, ha ez nem sikerül, sok pontot kell szerezni, ez a legfontosabb. Ez egy rövid bajnokság lesz, sok futammal. Az osztrák pályán is három verseny lesz, mindegyiken célba kell érni és lehetőleg dobogós helyekkel gyűjteni a pontokat. Rendkívül hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben, hogy újra pályán versenyezhessek. Érdekes, Burkus Egon márkakupájában kezdtem nevelkedni 2010-ben és most oda térek vissza. Ki tudja? Talán ez egy új kezdet. – zárta mondandóját Tim Gábor.

    Swift Cup Europe 2020-as naptára
    Július 10-12. – Salzburgring
    Augusztus 21-23. – Slovakia Ring
    Szeptember 4-6. – Brno
    Október 9-11. – Slovakia Ring / FIA WTCR
    Október 16-18. – Hungaroring / FIA WTCR – FIA ETRC

    A Salzburgring-i hétvége menetrendje. / A futamokat élőben lehet követni majd a facebook-on.

    Július 10. Péntek
    14:00 – 14:25 Szabadedzés

    Július 11. Szombat
    10:00 – 10:25 Szabadedzés
    13:40 – 14:10 Időmérés
    16:40 – 17:05 Verseny 1.

    Július 12. Vasárnap
    10:35 – 11:00 Verseny 2.
    16:20 – 16:45 Verseny 3.

  • Tim Gábor nyerte a Magyar Erally Országos Bajnokságot R2-ben

    Tim Gábor nyerte a Magyar Erally Országos Bajnokságot R2-ben

    Tim Gábor 2018-ban és 2019-ben is lemaradt a Rally2 bajnoki címéről, főként a sorozatos műszaki hibák miatt. Azonban ami a valóságban nem sikerült, összejött a virtuális térben. A többszörös bajnok pilóta megnyerte az MNASZ által kiírt Magyar ERally Országos Bajnokság R2-es kategóriáját.

    A koronavírus járvány okozta helyzet miatt az MNASZ létrehozta a Magyar Erally Országos Bajnokságot és az induló pilótákat a valós kategóriáikba sorolta. Tim Gábor így a Dirt Rally 2.0-val futó sorozatot R2-es autóval teljesítette, természetesen maradt a már megszokott típusnál, egy Opel Adam R2-t terelt végig a négy versenyből álló sorozaton.

    Minden verseny 12 szakaszból állt és összesen négy héten át tartott a bajnokság. Tim a négy futamból kettőt megnyert, kétszer második lett és végül behúzta a bajnoki címet.

    Az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy rajthoz állok a bajnokságban, akkor még a Dirt Rally 2.0 meg sem volt nekem. Az első versenyen még minden új volt számomra, elég nagy hátrányban lettem második. Aztán fokozatosan vettem fel a ritmust és jöttem rá a játék titkaira. ifj.Fogarasi Attilával végig nagyot küzdöttünk, de végül sikerült legyőznöm az utolsó verseny hajrájában. Nagyon izgalmas volt! Gratulálok mindenkinek aki teljesítette a sorozatot, köszönöm a szervezőknek, hogy így összehozta a valós mezőny tagjait. Remélem hamarosan már a valós pályákon találkozunk! – foglalta össze Tim Gábor.

    A bajnokság lezárulta után még egy Allstars sorozat is hátravan, ahol már az összes kategória együtt áll rajthoz. Ismét négy helyszín vár majd a pilótákra. Ezen a sorozaton is rajthoz áll Tim Gábor, de ezúttal már WRC autót fog terelgetni.

    espo

  • Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor negyedik győzelme, a Szilveszter Rallye-n

    Tim Gábor 2010 óta áll rajthoz az év utolsó versenyén a Szilveszter Rallye-n. 2016-ban nyert először a Hungaroringen, majd 2017-ben és 2018-ban is győzött, idén pedig sorozatban negyedszer hozta el a kategória elsőnek járó trófeát.

    Tim 2016-ban megnyerte a Skoda Octacia Cup-ot és ebben az évben a Szilveszter Rallye-n is először nyert kategóriát. A saját építésű Nissan Sunny GTi-vel összetettben az előkelő 37. helyen zárt. 2017-ben ismételt, újra megnyerte a H4-es kategóriát nagy előnnyel.

    2018-ban már egy Peugeot 208 R2 volánja mögött szerepelt, ekkor a H7-es kategóriát nyerte meg és a 14. helyen végzett az összetettben.

    Az idei évben újra elővette régi autóját, a Nissan Sunny-val a H8-as kategóriában szerepelt. Új navigátor debütált a jobb egyben, Gyarmati Dávid diktálta a tempót.

    A két napon át tartó versenyen hamar az élre állt és végig megtartotta a vezetést. A hat gyorsasági szakasz után 16mp-es előnnyel nyerte a H8-at, és a 160 induló közül a 20. helyen zárt. Ezzel a vanyarci pilóta sorozatban negyedszer hódította el a kategória győzelmet a Szilveszter Rallye-n.

    „Természetesen a Szilveszter Rallye egy buliverseny, de én képtelen vagyok úgy odaállni a rajthoz, hogy ne győzni akarjak. Tavaly egy komoly technikával, egy Peugeot 208 R2-vel versenyeztünk, idén picit visszaléptünk és elővettük az öreglányt a garázsból. Két évig porosodott a Nissan Sunny otthon, de most jó volt egy kicsit átmozgatni. Erős kategóriában, egy nehéz versenyen tudtunk győzni, erre nagyon büszke vagyok. Nem volt egy könnyű évünk, de a Rallye2-ben másodikok lettünk és év végén újra tudtunk győzni a Hungaroringen, így bizakodva várom a 2020-as évet.” – foglalta össze Tim a versenyt és az idei évet.

  • Tim Gábor a Rallye2 második helyén zárta az évet

    Tim Gábor a Rallye2 második helyén zárta az évet

    Az Opel Adam R2-vel versenyző Tim Gábor -Timár Tamás kettős számára csak egy nyitott kérdés maradt a Rallye2 szezonzáró Mecsek Rallye versenyére. Meg tudják-e tartani a bajnokság összetett és kategória második helyét, vagy az idén már oly sokszor hátráltató technika ezúttal is keresztül húzza a számításaikat. Azonban a mecseki verseny mást tartogatott az opeles párosnak.

    Tim Gábor – többszörös magyar és nemzetközi pályaautós bajnok – a 2018-as Rallye debütáló szezonjában 5. helyen végzett. A tempója a második, 2019-es idényében már bőven megvolt a bajnoki címhez, azonban többször műszaki probléma fosztotta meg győzelmektől. Így is eredményesnek mondható évaddal a háta mögött, a bajnoki második helyen várta a szezonzáró Mecsek Rallye-t.

    A verseny azonban rendkívül rövidre sikeredett az Opellel versenyző páros számára. A prológon a harmadik idővel kezdtek, az első gyorsasági szakaszon szintén harmadik helyen érkeztek a célba. A második gyorsasági szakasz céljába azonban hatalmas időhátránnyal és defekttel érkeztek.

    Mivel a szétszakadó gumi a fékcsövet is elvágta és más komolyabb kárt is okozott az Opel Adam R2-ben, kiálltak a versenyből. A balszerencse mellett apró szerencséjük is volt, mert riválisaik is nehézségekkel küzdöttek, így előnyük megmaradt és bebiztosították a bajnoki második helyet.

    „Azt hiszem most hibáztam először amióta a Rallye2-ben megyünk. Nem vettem észre egy kiálló betontömböt és az azonnal szétütötte a kereket és a felnit. Mentségemre legyen mondva, a pályabejáráson még nem látszott ez a beton és többen is elvéreztek ebben a kanyarban. De tény, most minden adott volt egy győzelemhez, magunkat fosztottuk meg tőle. Jobb lett volna a dobogón lezárni ezt a viszontagságos szezont, melyet így is a bajnoki második hellyel zártunk. Elégedett nem vagyok, mert bőven megvolt a tempónk sok helyen, első helyekről estünk ki többször is. Nem baj, egyszer csak meglesz a bajnoki cím, ha lesz jövőre is lehetőségünk! Köszönöm a csapatnak az idei évet is, és köszönöm mindenkinek aki szurkolt nekünk!” – foglalta össze az idei szezont Tim Gábor.

    Tim Gábor idén még tervezi hogy autóba ül, de konkrétumokkal még nem tudott szolgáltatni.

  • Tim Gábor második az Salgó Rallye-n

    Tim Gábor második az Salgó Rallye-n

    Tim Gábor számára az idei év főként a műszaki hibákról szólt, a Salgó Rallye-ig megrendezett öt bajnoki futamból csak hármat tudott befejezni, így csak győzelemmel lett volna esélye a bajnoki címre.

    A vanyarci pilóta hazainak számító versenyén mindent kisajtolt az Opel Adam R2-ből, de nem bírt a bajnoki esélyes párossal. Timár Tamás navigálásával szakaszgyőzelmet is szerzett, de végig a második helyen autózott az opeles páros. A célba is így érkeztek, ezzel a bajnokságban előre léptek szintén a második helyre.

    „A Salgó Rallye előtt még matematikailag volt esélyünk a bajnoki címre, de Trencsényi Vincéék tempóját most nem bírtuk felvenni. Végig 100%-on mentünk, nem volt műszaki gondunk, a gumikkal is jól taktikáztunk. Így elmondható, nem itt ment el a bajnoki cím esélye, hanem az előző futamokon, a kieséseken. A második hellyel maximálisan elégedettek vagyunk, ebben nem maradt. A bajnoki ezüstre még van esélyünk, erre kell a továbbiakban koncentrálnunk.” – nyilatkozta Tim a futam után.

    A Rallye2 Országos Bajnokság október 11-13. között zárul a Mecsek Rallye-val.

  • Tim Gábor váltóhibával második a Baranya Kupán

    Tim Gábor váltóhibával második a Baranya Kupán

    A második Rallye2-es szezonjában Tim Gábor navigátorával Timár Tamással az oldalán, egyértelműen bajnoki esélyesként kezdte az évet. Nyertek az első versenyen, majd Miskolcon az élről estek ki. A szezon viszontagságosan folytatódott, és már jelentősen hátrányban várták a Baranya Kupát, ahol csak a győzelem jöhetett szóba. Az autójuk váltója azonban máshogy gondolta.

    Egy győzelem, egy kategória dobogó és két kiesés után csak a győzelem volt elfogadható a Tim – Timár párosnak a Baranya Kupán. Csak így maradt esély, hogy bajnoki címre legyen esélyük év végén. Jól is kezdték a tíz gyorsasági szakaszból álló versenyt.

    A Komló belvárosi prológon második idővel iratkoztak fel az eredmény listára, majd a harmadik gyorsaságit meg is nyerték, felzárkózva 4 mp-re a versenyt vezető párosra.

    A negyedik szakaszon az Opel Adam R2 váltója rakoncátlankodni kezdett és elvesztették a harmadik fokozatot. Ugyan a verseny végéig hősiesen küzdöttek, az egyre rosszabbul működő váltó miatt csak tartani tudták a második helyet, támadni már nem tudtak. A versenyt az összetett második helyen fejezte be az Opeles páros.

    „Ha a versenyre úgy tekintünk, hogy megmenekültünk a kieséstől és megszereztük a második helyet, akkor ez egy jó eredmény. De bőven megvolt a tempónk, hogy a dobogó tetejére álljunk. A második hely sok fontos pontot jelent, de összetettben már túl nagy a hátrányunk, mindent vagy semmit alapon kell mennünk a szezon utolsó két futamán. Nagyon bízom benne, hogy idénre már letudtuk a műszaki problémákat és tisztán tudunk majd a versenyzésre koncentrálni. Akkor nem lehet gond. Lehet az sem lesz elég a bajnoki címhez, de nem adjuk fel, amíg esély van, küzdünk.” – foglalta össze Tim Gábor.

    A Rallye2 bajnokság augusztusban folytatódik az Ózd – Salgó Rallye-val.

  • Tim Gábor ezúttal a második helyről esett ki

    Tim Gábor ezúttal a második helyről esett ki

    Az idei Rallye2 Országos Bajnokság az elmúlt hétvégén Veszprémben folytatódott, ez volt a szezon negyedik versenye és egyben 2019 egyetlen murvás futama.
    Tim Gábor bizakodva érkezett a helyszínre, hisz bizonyítani akarta, murván is megvan a tempója.

    A Tim Gábor – Timár Tamás páros a szezon első versenyét megnyerte, majd a Miskolc Rallye-n a vezető helyről esett ki motorhiba miatt. A harmadik futamot kényszerűségből egy csere autóval teljesítették és ott is dobogóra állhattak, összetettben pedig a bajnokság harmadik helyén várták a Veszprém Rallye-t.

    A JG2 Racing ismét csatasorba állította az Opel Adam R2-t, mely idén már futamgyőzelemhez segítette a párost, igaz Miskolcon cserbe hagyta Őket. A verseny előtti teszten finomították a beállításokat, a tempóval nem volt baj.

    A verseny első gyorsasági szakaszán súlyos baleset történt, így azt törölték. A második szakaszon, a több mint 21 km-es pályán jó időt autóztak Timék, a második helyen álltak. Innen próbálták volna növelni a tempót, de a harmadik szakaszon az Opel felfüggesztése megadta magát.

    „Elmondhatatlanul csalódott vagyok, mert egyszerűen idén nem akar sikerülni semmi, pedig bőven megvan a tempónk a győzelmekhez. A csonkállvány eltörése felett még mindig értetlenül állunk, nem mentünk semminek és az alkatrész új volt. Nincs is értelme foglalkozni ezzel. Most jelentős hátrányba kerültünk a bajnokság szempontjából, de nem adjuk fel. Hátrányunk ledolgozható a maradék három versenyen, de kiesés már nem fér bele.” – nyilatkozta Tim Gábor a verseny után.

    A Rallye2 bajnokság mezőnyének nincs sok ideje a pihenésre, hisz a következő futam július végén következik Komlón. Tim Gáborék 25 pontos hátrányban a negyedik helyen várják a folytatást.