Címke: THX Racing

  • Borković vizsgálat alatt – verekedett Azcona csapatával

    Borković vizsgálat alatt – verekedett Azcona csapatával

    Dušan Borkovićot vizsgálják a versenybírák, miután a szerb kiosztott pár pofont a rivális Mikel Azcona nagybátyjának a TCR Europe Olasz versenyhétvégéjén.

    A Target Competition versenyzője épp egy ütközést vitatott meg a THX Racinges Benjamin Lesennes-el. Ebben a bizonyos összeérésben ért véget Borković futama, defektet kapott a szerb. Egyébként eredetileg úgy hitték, a felfüggesztése sérülése miatt esett ki, miután átvágta az egyes kanyart. Egy beszélgetése Azcona csapatával verekedésbe torkollott, melynek felvételét a TouringCarTimes tette közzé.

    Az olasz jogszabályok szerint Borković ezért a megmozdulásáért akár fél év eltiltást is kaphat. Az eset után a szerb elhagyta a pályát, míg Azcona nem kommentálta a történéseket. A TouringCarTimes információi szerint Azcona szeretett volna megvitatni egy állítólagos ütközést, ami a szerb defektje után történt a két versenyző között. Borković szerint azonban ez valótlan állítás.

  • Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Spa-Francorchampsban visszatér a túraautózás fenegyereke, Stefano Comini, a hétvégi TCR Europe versenyen. A svájci egy Honda Civicet vezethet majd, amelyet a belga THX Racing készít fel, és Autodis Racing by THX néven futtatnak majd.

    Comini az európai bajnokságot egy Subaru WRX STi TCR-rel kezdte meg, és egy elég kemény hétvégét követően egy ponttal sikerült zárnia. Ezt követően a kétszeres TCR International Series bajnok kihagyta a második versenyhétvégét Zandvoortban, hogy minél jobban felkészülhessen a most hétvégi belga fordulóra. Így nyilatkozott:

    „A Holdig tudnék ugrani örömömben, mert véget ér az a rémálom, ami az elmúlt szezon végén kezdődött. Az, hogy nem volt versenyülésem szezonkezdetkor elég pocsék érzés volt, de most már megnyugodhatok, és csak a versenyzésre koncentrálhatok. Ráadásul magabiztosan, mert azt gondolom, hogy egy remek csomagunk lett. Mindig is vezetni akartam a Hondát, és végre ez megtörténik, és remélem is, hogy maradhatok a márkával a jövőben is. Hosszú a listám, hogy kiknek köszönhetem ezt, de felsorolom: JAS Motorsport, Autodis Racing és THX Racing, mert hittek bennem, és felajánlották ezt a lehetőséget, de a Race Republic csapata is keményen dolgozott, hogy ez megtörténhessen. Most egy napot tesztelünk Zolderban, aztán irány Spa!”

    Comini ugyanakkor köszönetét fejezte ki a Top Runnak is, amiért ott lehetett Paul Ricardban a szezonnyitón, és nem zárja ki azt, hogy a jövőben újra összeáll az olasz csapattal egy másik projektre.