Címke: Thibaut Courtois

  • Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Az F1 közzétette, hogy ki fognak részt venni a 2021-es Virtuális Nagydíj-sorozat első megmérettetésén.

    A formátumot tavaly vezette be a sportág, ugyanis az első lezárások közepette a Forma-1 sem tudott útjára indulni. A rajongók szórakoztatására létrejött a Virtuális Bajnokság, ahol is aktív versenyzők és sztárok mutathatták meg mire képesek a szimulátor avagy a számítógép mögött.

    Mivel az F1 úgy számol, hogy márciusba már indul a szezon, egy kicsit meglepetek mindenkit azzal, hogy újraélesztik ezt a sorozatot.

    Összesen három fordulót fognak megtartani, az első eseményt ma lehet megtekinteni, míg a másodikra február 7-én, az utolsóra pedig február 14-én lehet számítani.

    Az elhíresült Twitch-Quartet fele lesz csak jelen, ugyanis George Russell a Williams színeiben, míg Alex Albon a Red Bull-lal vág neki az estének. Az aktív versenyzők közül Nicholas Latifi is ott lesz, ahogy a Motokrossz világbajnok Jeffrey Herlings is.

    Korábbi versenyzők és fiatal tehetségek is elindulnak a Red Bull Ringre tervezett viadalon, de ott lesz még, Jimmy Brodabent, Tiametmarduk, vagy épp a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is. Ugyanakkor az Aston Martin nem képviselteti magát, így csak 18 főt fog számlálni a mezőny.

    Mercedes: Stoffel Vandoorne Anthony Davidson
    Red Bull: Alex Albon Jeffrey Herlings
    McLaren: Jimmy Broadbent Ben ‘Tiametmarduk’ Daly
    Alpine: Christian Lundgaard Oscar Piastri
    Ferrari: Arthur Leclerc Marcus Armstrong
    AlphaTauri: Vitantonio Liuzzi Luca Salvadori
    Alfa Romeo: Thibaut Courtois Jack ‘Pie Face’ McDermott
    Haas: Pietro Fittipaldi Enzo Fittipaldi
    Williams George Russell Nicholas Latifi

     

    A verseny magyar idő szerint 19:00-kor fog kezdődni, amit a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni.

  • Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Leclerc mini-bajnokságában még Valentino Rossi is részt vesz

    Charles Leclerc már egy ideje tervezget egy kis esti versenyzést, amibe végül több ismert sportolót is sikerült belerángatnia.

    A koronavírus miatt minden sportág kényszerpihenőn van, ezért a résztvevők otthonaikban próbálják elütni a hirtelen felgyülemlett szabadidejüket. Többen az esportot választották a szórakozásra, és ezzel egyidejűleg streamelésre is adták a fejüket. Lando Norris már szakavatottnak számít a témában, ugyanis egy ideje már jelen van a Twitch-en, ám Alex Albon, George Russell, Charles Leclerc és Max Verstappen csak pár hónapja ismerkedik a platformmal. Míg a holland versenyző csak iRacinges versenyeit közvetíti, vagy épp Norris közvetítéseiben tűnik fel a hangja, addig a többiek egymással versenyezve tölti el idejüket.

    A Not the GP és a Forma-1 hivatalos fordulói mellett saját bajnokságokat írnak ki magunka, ahol többek között az F2019-cel múlatják az időt, de előfordult már az is, hogy egy fűnyírót vezetve mérkőztek meg egymással. Általában a monacói szervezi az eseményeket, sokszor éjszaka is írogatva társainak. Nemrég egy újabb bajnokságot agyalt ki, ám ezúttal az Assetto Corsa Competizione-t hívta segítségül, és több sportolót is került meggyőzni arról, hogy vegyen részt a viadalokon.

    A ma este induló eseményen 2 versenyt fognak teljesíteni a nevezők, az első futam az időmérő alapján lesz rangsorolva, míg a második egy fordított rajtrács lesz, amit az első verseny eredményei alapján rendeznek el. Ugyanakkor a monacói elmondta, éjszakai versenyekre lehet számítani.

    30 fős mezőnyből csak 20 résztvevő biztosította Leclerc-t arról, hogy elindul a futamon, míg 10 delikvens sorsa kérdéses. Az indulók között meg található Valentino Rossi is, Lando Norris legnagyobb örömére. A brit szintén részt vesz az eseményen, csakúgy mint George Russell, Alex Albon és testvére Luca, Nicholas Latifi, Antonio Giovinazzi, Jean-Eric Vergne, Thibaut Courtois, Antoine Griezmann vagy Ciro Immobile.

    A nevezők között felbukkanhat még Esteban Ocon és Carlos Sainz is. Leclerc tegnapi adásában elmondta, csapattársának, Sebastian Vettelnek is írt, ám nem hinné, hogy a német részt tud venni a viadalokon.

    Az All-Stars Racing Night névre hallgató esemény ma 21:00-kor kezdődik Leclerc Twitch-csatornáján.

  • Vitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

    Vitatható előzéssel szerezte meg az első helyet Leclerc a Virtuális Kínai Nagydíjon

    Charles Leclerc tegnap megszerezte második virtuális győzelmét a Kínai Nagydíjon.

    A monacói versenyző az első rajtkockából indult, és sikerült is probléma nélkül teljesíteni az első métereket, bár a rajtot megelőzően megijedt, ugyanis elfelejtette, hogy az F12019-ben is teljesíteni kell a felvezető kört a start előtt. A 22 éves pilótának a bokszkiállásig nem volt gondja, ám virtuális szerelői többet időztek a kelleténél, így Alex Albon a korai kiállásának köszönhetően riválisa elé került. Leclerc üldözőbe vette a brit-thai versenyzőt, majd egy kemény előzéssel visszavette az első helyet.

    Többen is vitathatónak nevezték a monacói megmozdulását, és úgy vélték büntetést kellene kapnia, de végül nem szankcionálták az esetet.

    Az előzést követően a monacói könnyed győzelmet aratott, a virtuális dobogó második fokára Albon, míg a harmadikra a Renault tesztpilótája Guanyu Zhou „állhatott fel”. A negyedik pozícióban George Russell, míg az ötödik helyen Stoffel Vandoorne végzett. A Williams brit versenyzője még az időmérőn kapott büntetést, így a második rajtkocka helyett, csak az ötödikből indulhatott, majd a rajtot követően visszaesett, és egy korai kiállásnak köszönhetően felzárkózott. A belga pilóta az utolsó körökben Zhou-val küzdött, de kapott egy öt másodperces büntetést, így került az ötödik pozícióba.  Esteban Gutierez lett a hatodik, Louis Deletraz a hetedik, Liam Lawson a nyolcadik, Nicholas Latifi a kilencedik, és az utolsó pontszerző helyet, a Carlos Sainz szerezte meg. Lando Norris technikai problémák miatt nem tudott részt venni a viadalon.

    Csapatmunka a Red Bullnál:

    Albon mellett tegnap a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois irányította a másik autót. Mikor a brit-thai versenyző Leclerc elöl menekült, a pályán újdonsült csapattárs mögött találta magát. A belga azonnal átlátta képet, elengedte a Red Bull 23 éves pilótáját, majd egy kicsit feltartotta a Ferrari versenyzőjét.

    Pezsgő helyett tészta:

    Győzelme után a Ferrari versenyzője még elköszönt közönségétől, és a jól megszokott ünneplés helyett elindult tésztát főzni.

    ,,Nagyon élvezem a játékot és streamelést, de azt még jobban élvezem, mikor nyerek. Azonban a verseny utáni ünneplés egy kicsit más. Az, hogy kikapcsolom a gépet és megyek tésztát főzni kevésbé olyan fényűző, mint pezsgőt locsolni a pódiumon.”

  • Sainz is csatlakozik a virtuális Kínai Nagydíj mezőnyéhez

    Sainz is csatlakozik a virtuális Kínai Nagydíj mezőnyéhez

    Újabb Forma-1-es pilótával bővül a Forma-1 eSport bajnokságának mezőnye, így már a mezőny több, mint harmada képviselteti magát. A legújabb érkező Carlos Sainz, aki természetesen a McLaren volánja mögé ül be Lando Norris mellé.

    Összességében tehát ott tartunk, hogy Sainz, Norris, Giovinazzi, Albon, Russell, Latifi és az előző futam győztese, Leclerc áll rajthoz virtuálisan Kínában.

    A McLaren spanyoljának részvétele pénteken vált biztossá és az is friss hír, hogy a tavaly súlyos balesetet szenvedő Juan Manuel Correa is debütál a szériában. Ő az Alfa Romeo kötelékébe tartozik, így ennek a csapatnak az autóját vezeti majd, természetesen Giovinazzi partnereként. A tavalyi F2-es szimulátorozással próbál éles maradni, miközben lábadozik.

    Ezenkívül tudni lehet, hogy Callum Ilott és a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is részt vesz az eseményen. Előbbi a Ferrari, utóbbi a Red Bull színeiben.