Címke: The Mechanic: The Secret Life of the F1 Pit Lane

  • 2007-ben a McLaren emberei megdöbbentek, hogy Hamilton érkezik a csapathoz

    2007-ben a McLaren emberei megdöbbentek, hogy Hamilton érkezik a csapathoz

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy a McLaren csapat egy korábbi szerelője, Marc Priestley könyvet adott ki.

    Ebből a könyvből derül ki az is, hogy a csapattagok alaposan meglepődtek 2007-ben, mikor megtudták, hogy Lewis Hamilton máris a Forma-1-ben debütálhatott, rögtön, miután GP2-es bajnok lett.

    Első versenyén azonban máris dobogóra ért, hatodik futamán pedig már be is zsebelte első győzelmét, sőt már ezen első szezonjában is esélyes volt a bajnoki címre. Ezt végül először 2008-ban szerezte meg, második F1-es szezonjában.

    „Emlékszem, mikor a McLarennél felmerültek a hírek Lewis Hamiltonról.” – mondja Priestley. „Akkor még nem volt Forma-1-es versenyző, a GP2-ben dolgozott, de kezdett egyre közelebb kerülni a Forma-1-hez. Emlékszem, hogy az emberek arról beszéltek, hogy ő lesz a McLaren következő Forma-1-es versenyzője, és a csapatnál mindenki úgy reagált, hogy ‘wow, ez őrület, ő még egy fiatal gyerek’. Nem sokat tudtak róla az emberek akkoriban. Azonban mikor megjelent, egyértelművé vált, hogy ő egy különleges gyerek. Nagyon, nagyon fiatal volt, de szuper gyors a versenyautóban.”
    Embed from Getty Images

  • Nicole Scherzinger nagyban befolyásolta Hamilton teljesítményét

    Nicole Scherzinger nagyban befolyásolta Hamilton teljesítményét

    Lewis Hamilton első Mercedeses évében teljesítményének egyik legmeghatározóbb eleme barátnője, az énekesnő Nicole Scherzinger volt. Ezt egy korábbi McLarenes, Marc Priestley állítja.

    Hamilton tegnap megnyerte negyedik bajnoki címét, szingliként, a Mercedesszel. Priestley, a McLaren egykori szerelője azonban most megjelenő, ‘The Mechanic: The Secret Life of the F1 Pit Lane’ című könyvében ír arról, hogy a brit versenyző eredményeire korábban mennyire kihatással volt a szerelmi élete.

    „Lewis gyengesége sokkal inkább érzelmi jellegű, mintsem a vezetési képességeiben keresendő.” – mondta Priestley az Express Sportnak. „Például mikor Nicole Scherzingerrel járt, a magánélete kétségkívül hatással volt a teljesítményére az autóban.”

    „Nagyon se veled, se nélküled kapcsolatuk volt olykor, főleg miután a McLarentől a Mercedeshez igazolt. Sok Mercedeses kollégám és barátom mondta, hogy az első években (a Mercedesnél) szinte komolyabb erőfeszítést kellett tenni azért, hogy Lewis és Nicole együtt maradjon, mint magáért az autóért, mert ha Lewis boldog volt a magánéletében, akkor tudott koncentrálni és top formát nyújtani.”

    „Ezt láthatták az eredményeken. Szóval mikor Lewis és Nicole épp külön voltak, akkor várható volt, hogy rettenetes hétvégéje lesz (Lewisnak) az autóban.”

    Priestley arra is kitért, hogy mikor Lewis 2010-ben megvált apjától, Anthonytól, mint menedzsertől, az is hatással volt a versenyzésére.

    „Mikor problémái voltak az apjával, a teljesítménye gyengébb lett.”

    „Szóval, ha Lewis gyengeségeit keressük, akkor valószínűleg ez az. Persze épp ezért szeretjük őt. Ő nagyon nyíltszívű, és érzelmeket kapunk tőle. Ez persze jó és rossz is lehet. Az érzelem nagyszerű lehet, például egy olyan kemény szezon után, mint a tavalyi, így idén erősebben tért vissza. A negatívumokból pozitívumokat csinált. De ha a magánéletében él nehéz időket, akkor sokkal nehezebben hozza ki abból a pozitívumot.”
    Embed from Getty Images
    Embed from Getty Images