Címke: Thaiföld

  • Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Facebookra kitett telefonbeszélgetés sodorhatja veszélybe az egyik F1-es versenyt

    Az F1-nek mostanság nincs szerencséje a délkelet-ázsiai versenyrendező-aspiránsokkal: a Vietnámi Nagydíj amiatt hiúsult meg a már felépített pálya ellenére, mert bebörtönözték a hanoi városvezetőt, most pedig egy a futamát előkészítő másik országban, Thaiföldön alakult ki politikai zűrzavar.

    A thai miniszterelnök, Paetongtarn Shinawatra (közismertebb nevén: Ing Shin) az elmúlt év során többször is vezette azt a delegációt, amely tárgyalt a bangkoki utcai verseny lehetőségéről Stefano Domenicali F1-vezérrel, a Monacói Nagydíjra pedig maga is elutazott, ahol két honfitársa, Alexander Albon, valamint az F3-ban Silverstone óta futamgyőztes Tasanapol Inthraphuvasak segítségével testközelből is megismerkedett a sporttal.

    Egy hónappal később azonban súlyos botrány főszereplőjévé vált a 38 éves politikusnő, miután a Kambodzsával kiújuló, fegyveres összetűzéseket is hozó határviták közepette a szomszédos állam vezetője Facebookon nyilvánosságra hozott egy vele folytatott telefonbeszélgetést, amelyben a thai miniszterelnök néhol alárendelt hangvételben beszélt, saját országának egyik katonai parancsnokát pedig ellenségnek nevezte.

    Thaiföldön hatalmas felzúdulást okoztak Ing Shin kiszivárogtatott szavai, amelyek gyengének, a nemzeti egységet veszélyeztetőnek tűntették fel az egy éve kinevezett politikust. A kormány július 1-jén felfüggesztette őt tisztségéből, új ideiglenes miniszterelnököt nevezve ki a helyére, július 14-én pedig a Nemzeti Korrupcióellenes bizottság bejelentette, hogy vizsgálatot is indít ellene a hatalommal való visszaélés és az etikai normák megsértése miatt. Múltbeli tapasztalatok alapján mindezek után annak esélye, hogy Ing Shin még visszatérhessen a posztjára, a nullával egyenlő, írja az ázsiai ügyekre szakosodott The Diplomat.

    Fotó: F1

    A thai kormány június 17-én – egyetlen nappal a botrány kirobbanása előtt – elfogadta az 1,2 milliárd dolláros költségvetést egy Bangkok utcáin zajló F1-es nagydíj megrendezésére, ami a terveik szerint 2028-tól öt éven keresztül biztosítaná a verseny helyét a világbajnokságon, bár a sport még nem jelentette be, hogy végleges megállapodás született volna erről. Azóta pedig nem érkeztek új fejlemények a Thaiföldi Nagydíj sorsáról.

    Az ország belpolitikai történései egy időre alighanem háttérbe szorítják az F1-es projektet, ráadásul a kormánykoalíció egysége is veszélybe került, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy elháríthatatlan akadály gördült volna a jövőbeli versenyrendezés elé. Ugyanakkor Vietnám esete éppen arra adott példát, hogy egyetlen politikai vezető eltávolítása is képes dugába dönteni egy már a megvalósulás küszöbén lévő nagydíjat. Itt talán érdemes megjegyezni, hogy a thaiföldi kormány és az F1 vezetősége közötti első hivatalos találkozóról 2024 tavaszán számoltak be a felek, Ing Shint pedig csak néhány hónappal később nevezték ki miniszterelnöknek, vagyis nem ő vitte az ügyet a kezdetektől fogva.

  • Egy régi és egy új pályával is megcélozták az F1-es versenyrendezést

    Egy régi és egy új pályával is megcélozták az F1-es versenyrendezést

    A “régi” pálya természetesen felújításra szorul, de pont olyan bejelentést tett, amivel közelebb került az F1-es visszatéréshez. Az új érdeklődő Délkelet-Ázsiában található.

    Miközben Európában Hollandia hamarosan lemond az F1-es versenye rendezéséről, Belgium sem ragaszkodik ehhez minden évben, Imola pedig elveszti egy időre ezt a lehetőséget, a távolabbi földrészeken fokozódik az érdeklődés iránta; a Kanadai Nagydíj szerződését például 2035-ig meghosszabbították.

    Régóta téma, hogy Afrikában is kellene újra versenyt tartani, és ezzel kapcsolatban az az ország merül fel, ahová (1962 és 1993 között) a legtöbbször látogatott el a világbajnokság: a Dél-afrikai Köztársaság. Ez a terv most új lendületet kaphat azáltal, hogy bejelentették, a Kyalami pálya megkapja az FIA-tól a legmagasabb, Grade 1 besorolást, ami szükséges F1-es nagydíjak rendezéséhez. Ehhez többek között a bukótereket, a pályát övező biztonsági kerítéseket és a vízelvezető rendszert kell átalakítani.

    A pálya jelenlegi tulajdonosa 2014-ben vásárolta meg a helyszínt, és Toby Venter úgy értékelt, hogy az FIA döntése „jelentős lépés” azon az úton, hogy Kyalami ismét meghatározó helyszín legyen Afrikában a motorsportban. „Új fejezet nyílik Kyalami életében, készen állnak visszahozni a Forma–1-et Afrikába” – tette hozzá Venter. Ebben ugyanakkor lesz vetélytársa, hiszen újabban Ruanda és Marokkó terveiről lehetett többet hallani.

    Thaiföld komoly tervvel támad

    Közben Thaiföld is beszállna a buliba, az Autosport cikke szerint az ország turisztikai minisztere egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy 2028-tól kezdve egy ötéves szerződést tűztek ki célnak egy bangkoki utcai pályával. Erre 1,2 milliárd dollárt különítettek el.

    A térségben legutóbb Vietnam próbálkozott F1-es nagydíjrendezéssel, a 2020-es idény tavaszára helyet is kaptak a naptárban, viszont a koronavírus-járvány közbeszólt, és azóta semmit sem hallottunk a pálya debütálásáról. Azt egyébként elkezdte visszafoglalni a természet, a tervezett esemény egyik főszervezőjét pedig más ügyei miatt letartóztatták korrupció vádjával. Korábban a Malajziai Nagydíj is a világbajnokság része volt, azóta nincs verseny Délkelet-Ázsiában.

    Ha ez nem a Cadillac egyik jövő évi F1-es pilótájának bejelentése, akkor semmi sem az

  • Újabb ázsiai ország utcája rendezne F1-es versenyt, hiába van kiváló épített pályájuk is

    Újabb ázsiai ország utcája rendezne F1-es versenyt, hiába van kiváló épített pályájuk is

    A Forma-1 vezérigazgatója, Stefano Domenicali útja a Kínai Nagydíj helyszínéről Bangkokba vezetett, ahol Thaiföld vezetőivel tárgyalt egy lehetséges új versenyről.

    Az F1 hétfő délutánig még nem adott ki hivatalos kommunikációt a találkozóról, ám a tárgyaláson résztvevő thai miniszterelnök, Srettha Thavisin egy Twitter-üzenetben lelkesen beszélt arról, hogy az állam kész megteremteni a Thaiföldi Nagydíj megrendezésének feltételeit a főváros, Bangkok utcáin.

    „Thaiföld rendelkezik a Forma-1 vendégül látásához szükséges potenciállal Bangkokban. Bízok benne, hogy sikerre járunk és a bajnokság egyik állomásaként jó benyomást tehetünk a lehetőségeink, a létesítményeink és a thai emberek kedvessége által. Ma tárgyaltam Mr. Stefano Domenicalival, a Formula One Group elnökével, aki elfogadta a thaiföldi kormány meghívását arra, hogy tanulmányozza egy thaiföldi utcai F1-es verseny lehetőségeit” – írta a miniszterelnök.

    Thaiföld még soha nem rendezett Forma-1-es versenyt, és története során pilótája is csak kettő volt az országból – az egyik Bira herceg még az 1950-es években, a másik pedig a jelenleg is a mezőnyben lévő Alexander Albon, aki csak anyai ágon thaiföldi, és Londonban született, de az ázsiai ország színeiben versenyez. Emellett többségi tulajdonosa révén a mezőny jelenlegi uralkodó csapata, a Red Bull is Thaiföldhöz kötődik – az elmúlt hónapok fejleményei után talán még jobban, mint korábban bármikor.

    Thaiföld rendelkezik egy épített versenypályával Buriramban, ahol 2018 óta versenyez a MotoGP, de megfordult már ott a túraautós csúcskategória egyik előző inkarnációja, a WTCC is. A 4554 méter hosszú pálya rendelkezik az FIA 1-es besorolásával, vagyis alkalmas lenne Forma-1-es futamok rendezésére is, ám a miniszterelnök által elmondottak szerint nem erre, hanem egy új városi pálya létesítésére pályáznak most a sportnál.

    Jelenleg Ázsiában van már utcai versenye Szingapúrnak, Dzsiddának és Bakunak, de 2020-ra megépült egy félig utcai pálya Vietnám fővárosában, Hanoiban is, ahova aztán ennek ellenére mégsem tette be a lábát az F1 – ellentétben jelen szerzővel, akinek egy éve lehetősége nyílt feltérképezni az elhagyatott létesítményt.

    A Forma-1 idei versenynaptára 24 állomást tartalmaz, amire a maximumként is tekint jelenleg a sport, nem tervezi további bővítését.

  • Marko szerint ez az, ami biztosan nem történhet meg az AlphaTaurival

    Marko szerint ez az, ami biztosan nem történhet meg az AlphaTaurival

    Dr. Helmut Marko bevallotta, hogy a Red Bull ügyei jelenleg a levegőben lógnak az alapító Dietrich Mateschitz halála után.

    Ugyanakkor eloszlatta azokat a vad pletykákat, melyek szerint az energiaital-gyártó új, sporttal foglalkozó vezérigazgatója, Oliver Mintzlaff egyik első lépése az AlphaTauri eladása lenne. A Mateschitzhez legközelebb álló osztrák F1-es vezető tisztségviselő az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott:

    „Jól teljesít a csoport. Nincs pénzügyi szükséglet arra, hogy eladjuk a csapatot. Sokkal inkább arra van szükség, hogy a sportot tekintve újra magasabb szintre emeljük őket.”

    Ami azonban a Red Bull Forma-1-es működését mindent egybe véve illeti, Marko elismeri, hogy a dolgok „minden bizonnyal változni fognak”:

    „Ez egy de facto autokrácia volt, de a Red Bull Racing a csoport legerősebb és leghatékonyabb marketingeszköze, és a múltban kifejezetten függetlenül dolgoztunk. Mi voltunk a kivételek, akiknek nem kellett követniük bizonyos céges szabályokat. Ez az autonómia Mateschitz beleegyezésével működött.”

    Ami a Red Bull által támogatott és a Red Bull Ringen megrendezett Osztrák Nagydíj jövőjét illeti, arról Marko ennyit mondott:

    „Ez a Mateschitz alapítvány tulajdona, független a csoporttól. Támogatói szerződés van a Red Bull és a Projekt Spielberg között. Meg kell vizsgálnunk, miképp alakulnak a dolgok a magánalapítvánnyal. De ahogy mondtam, ez elkülönül a Red Bulltól”.

    Ami a saját szerepét illeti a Red Bull F1-es vezetőségének élén, Marko arra így felelt:

    „Hamarosan lesznek üzleti tárgyalások Thaiföldön de, én független vagyok. Függ az általános struktúrától, és még sok dolgunk van, de jól haladunk. Igen hatékonyan dolgozunk.”

    Marko azzal is viccelődött, hogy a Red Bullnak könnyebb dolga lesz a Forma-1-es költségvetési sapka alatt maradni a nagyszabású büntetés, valamint a regnáló konstruktőri bajnokot korlátozó szabályok miatt:

    „Az a gond a szélcsatornánkkal, hogy az egy háború utáni konstrukció. Az angol védelmi minisztérium hozta létre, és műemléki védettség alatt áll. Elképesztően hosszú és nem elszigetelt, így sokáig tart felmelegednie, különösen, ha kint hideg van. Már régóta panaszkodott Adrian Newey erre, ezért építünk egy újat. Ez valójában buta dolog, mert az egész fejlesztés a CFD-szimulációk irányába tart. Tehát ez újabb 50 millió megint, csak mert nem tudtunk ebben mi, F1-es csapatok megegyezni.”

    Marko: Én mondom meg a szülőknek, hogy hagyják abba a pénzpazarlást

  • Thaiföldi doppingbotrány: Albon használhatja a thai színeket

    Thaiföldi doppingbotrány: Albon használhatja a thai színeket

    Tavaly év végén Thaiföldön is kirobbant egy, az oroszokéhoz hasonló, de jóval csekélyebb mértékű doppingbotrány. Az ázsiai ország ekkor számos versenyen nem használhatta a saját színeit, így sokáig kétséges volt, hogy a Forma-1-be visszatérő Alex Albon esetében mi lesz ezzel.

    2021 októberében a WADA [Nemzetközi Dopping Ellenes Ügynökség – a szerk.] kijelentette, hogy a Thaiföld Nemzeti Doppingellenes Szervezete vagyis a NADO nem teljesítette a Nemzetközi Doppingellenes Kódexnek az előírásait. Büntetésként minden regionális és nemzetközi versenyen – olimpiát és paralimpiát leszámítva – betiltották a thai zászló használatát.

    A motorsport.com beszámolója szerint azonban Albon idén minden megkötés nélkül használhatja majd a thai zászlót, mivel a NADO módosította a saját szabályzatát, amivel most már teljes mértékben megfelelnek a nemzetközi normáknak, és a megítélésük visszaállítása is folyamatban van.

    A 2021-es F1-es mezőnyben így csak az orosz Nikita Mazepin nem használhatja hazája színeit, a továbbra is érvényben lévő orosz tiltás miatt.

  • Nyolcszor a világ körül: Portugáliától Finnországig tart a Goodyear négy évszakos abroncsainak maratoni tesztje

    Nyolcszor a világ körül: Portugáliától Finnországig tart a Goodyear négy évszakos abroncsainak maratoni tesztje

    A négy évszakos abroncsok szegmense gyors ütemben fejlődik: az elmúlt öt évben Európa-szerte mintegy 21%-os növekedés jellemezte. Ebben a szegmensben a járművezetők nagy elvárásokat támasztanak: olyan kiegyensúlyozott terméket szeretnének, amely minden út- és időjárási viszony esetén kiváló teljesítményt nyújt.

    Ezért az abroncsmérnökök számára a négy évszakos gumik kifejlesztése az egyik legnagyobb kihívás. Alexandre Scharis, az EMEA-régió téli és négy évszakos személyabroncsokért felelős műszaki projektvezetője elmondta, hogy csapata azzal a rendkívül nehéz feladattal találta szemben magát, hogy miként fejleszthetnék még tovább a Vector 4Seasons Gen-2 négy évszakos gumit, amely már jelenleg is bármely más márka négy évszakos abroncsánál több díjat tudhat magáénak.

    A munka jól sikerült, az új fejlesztésű Vector 4Seasons Gen-3 több győzelmet is aratott a rangos német magazin, az Auto Bild (2020-39-es szám) és a vezető globális abroncsinformációs magazin, a független Tyre Reviews tesztjein.

    Mi különbözteti meg a négy évszakos abroncsok kifejlesztésének folyamatát más abroncsokétól?

    „A négy évszakos abroncs megalkotása tulajdonképpen abból áll, hogy „összevonjuk” a nyári és téli abroncs fejlesztését. Ez azt jelenti, hogy termékünket az időjárási és útviszonyok széles skáláján kell tesztelnünk. Ebből a célból egész évben rendelkezésünkre állnak tesztpályáink Svájcban, Luxemburgban, Portugáliában, Finnországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban, Thaiföldön és Új-Zélandon” – fejtette ki Alexandre Scharis.

    Mindent összevetve tesztvezetőink igazi maratont teljesítenek, hiszen mintegy 320 000 kilométert tesznek meg tesztautóinkkal. Ez olyan, mintha nyolcszor körbevezetnénk a Földet. Ez az egyetlen módja annak, hogy megkapjuk azokat az adatokat, amelyek legmagasabb szintű fejlesztési céljaink eléréséhez szükségesek. Emellett mintegy 36 000 mérnöki munkával töltött órára és 3800 laboratóriumi tesztre van szükség az új abroncs kívánt teljesítményjellemzőinek eléréséhez.

    Mi jelentette a legnagyobb kihívást a fejlesztői csapat számára?

    Az abroncsfejlesztési folyamat során folyamatosan arra törekszünk, hogy összeegyeztessük az egymásnak ellentmondó célokat. Minden teljesítménykritériumnak egyensúlyban kell lennie, és ezt a lehető legmegfelelőbb módon kell elérni. A négy évszakos abroncsokkal kapcsolatos legnagyobb kihívás az, hogy a megszokott egyensúlykereséshez további tényezők is társulnak, hiszen számításba kell vennünk a téli és a nyári teljesítményt is. Arra összpontosítunk, hogy elkerüljük az egyedi kritériumokra vonatkozó gyengeségeket, ugyanakkor elérjük a célzott teljesítmény javulást” – összegezte a szakember.

    Melyek a már vezető termék további fejlesztésének legfontosabb sikertényezői?

    Alexandre Scharis szerint a siker kulcstényezője a teljesítmény megfelelő egyensúlyának megtalálása. „A Goodyear Vector 4Seasons Gen-2 abroncs már eleve páratlan sikereket ért el a független abroncsteszteken. Így a Vector 4Seasons Gen-3 abronccsal a jót még jobbá szerettük volna tenni. Ennek eléréséhez kifejlesztettünk egy új terméket, amely az innovatív anyagoknak és technológiáknak köszönhetően rendkívül kiegyensúlyozott” – tette hozzá.

    Mire a legbüszkébb?

    Alexandre Scharis úgy látja, hogy fejlesztői csapatuk legnagyobb sikere az volt, hogy a projekt végére elérték a teljesítménnyel kapcsolatos célokat. „A Goodyear a négy évszakos szegmens úttörőjeként ismert: ezen a területen nagy múltra tekint vissza, és nagyszerű sikereket tudhat magáénak. Mérnökeink rendkívül büszkék arra, hogy igen nagy mértékben közreműködhettek ennek az új és továbbfejlesztett terméknek a megszületésében” – emelte ki.

    A Vector 4Seasons Gen-3 teljesítményét neves magazinok is elismerték, például a német Auto Bild (2020-39-es szám), amely az abroncsot tesztgyőztesnek választotta a négy évszakos abroncsok tesztjén, valamint az egyesült királysági online Tyre Reviews, amelynek a 17”-os négy évszakos abroncsok 2020-as tesztjén a termék szintén győztesként bizonyított.

    Az Auto Bild az abroncsnak ítélte a rangos „EcoMaster” címet is, díjazva tesztvezető teljesítményét a futásteljesítmény, a gördülési ellenállás és az ár/futásteljesítmény aránya kategóriákban.

    Milyen innovációkat alkalmaztak az új Vector 4Seasons Gen-3 abroncs esetében?

    A termék három fő megoldást ötvöz.

    • Először is a Snow Grip technológiát, amely jobb tapadást biztosít havas úton. A futófelület közepén található speciális lamellák nagy száma az abroncs elődjéhez képest 5%-kal jobb kezelhetőséget tesz lehetővé havas útviszonyok között.
    • Másodszor a Dry Handling technológiát, amely megerősített futófelületet és vállblokkokat jelent. Ezek csökkentik az abroncs torzulását nagy teher alatt, például sportos vezetés esetén száraz úton. Ez más előnyök mellett száraz úton történő fékezésnél 5%-kal jobb teljesítményt nyújt az abroncs előző generációjához képest.
    • Végül pedig az Aqua Control technológiát, melynek köszönhetően a Vector 4Seasons Gen-3 elődjéhez hasonlóan rendkívül jó ellenállást biztosít a vízen felúszással szemben jelentős futásteljesítmény mellett, még a mintamélység csökkenésekor is. Az innovatív mintaárkok optimalizálják a vízkiszorítást az abroncs teljes élettartama során.

    A technológiák ötvözése még jobb egyensúlyt teremt valamennyi teljesítménykritériumot illetően havas, nedves és száraz utakon egyaránt.

  • Óriási sztár lett Thaiföldön Alexander Albon

    Óriási sztár lett Thaiföldön Alexander Albon

    A kiváló debütáló szezonja után robbanásszerű növekedésnek indult Alexander Albon népszerűsége hazájában, Thaiföldön, erről ő maga nyilatkozott.

    1954 után 65 évet kellett várnia a távolkeleti országnak egy újabb Forma-1-es pilótának. Tavalyig eddig első, és egyetlen thaiként Prince Bira indulhatott versenyen.

    Az ínséges időszak után Albon személyében előbb egy Toro Rosso, majd egy Red Bull pilóta képviselte a színeket, és amikor haza látogat, akkor hatalmas imádat és rajongás veszi őt körül.

    „Hatalmast nőtt a népszerűségem, különösen Thaiföldön. Rengetegszer utaztam oda tavaly, mentem amikor csak tudtam. Minden egyes alkalommal, amikor ott vagyok akkor egyre nagyobb és nagyobb rajongás vesz körül.” – fogalmazott.

    Albon abban is reménykedik, hogy a jövőben több honfitársa lesz a Forma-1, mert szerinte az országa ehhez rendelkezik minden alappal.

    „Több thait szeretnék látni a Forma-1-ben, mert ez egy rendkívül izgalmas sport és sorozat. Megvan minden felszereltségünk és pályánk ehhez, nagyon jó lenne.” – vágyakozott.

    A több thai versenyző helyzetét nehezítheti meg, hogy a legrangosabb gokart sorozatok mind Európában vannak, ami igen drágává teszi az ázsiaiaknak a feljebb lépést.

    „A legtöbb gokartverseny Európában van, ez pedig nagyon drágává teszi, ha egy gyerek ott akar indulni, de nem lehet mit tenni, ott vannak versenyek. Ha egy verseny egy kontinensen van, akkor nagyon kevesen érkeznek oda egy másikról. Itt a példa rá: nincs most amerikai F1-es versenyzőnk. E tekintetben nagyon nehéz a helyzet, de a dolgok most a jó irányba haladnak. Thaiföldről is jönnek mostanában tehetséges kis srácok, így remélhetőleg hamarosan többen leszünk a mezőnyben.” – vélekedett.

  • Albon elárulta, hogy gyakorló buddhista

    Albon elárulta, hogy gyakorló buddhista

    Alexander Albon ugyan Londonban született és most is ott él, angol akcentusa van, de a Toro Rosso pilótájának Thaiföldről származik az édesanyja, és az ázsiai ország zászlaja alatt versenyez. Egyszer egy holland újságnak nevetve mesélte:

    „Azt hiszem, hogy sokan Thaiföldön nem is tudják, hogy van egy Forma-1-es versenyzőjük.”

    A 23 éves Albon most azonban elárulta, hogy gyakorló buddhista, amely vallás a legnagyobb Thaiföldön. Erről így beszélt:

    „Járok a templomba, a versenyhétvégék miatt. Van egy Wimbledonban, ahova amilyen gyakran csak lehet, elmegyek. A foglalkozások számomra a békét és az örömöt jelentik. Dalokat éneklünk, és szentelt vizet használunk. Ebben a tekintetben nagyon is hasonló, mint a katolikus vallás. Hiszek a tanításokban, a meditáció erejében és ezen fajta gondolkodásmódban. Úgy érzem, hogy a buddhizmus a megfelelő nekem. Békét ad, még egy stresszes versenyhétvégén is.”

  • Albon büszke rá, hogy ő lehet a második thai F1-es versenyző

    Albon büszke rá, hogy ő lehet a második thai F1-es versenyző

    A Toro Rosso újonca, Alexander Albon a második thai versenyző lesz a Forma-1 történetében. Prince Bira, vagyis Sziám egykori hercege (Sziám neve 1939-ben lett Thaiföld) ott volt a legelső Forma-1-es versenyen – versenyzőként – 1950-ben, és 1954 végéig indult F1-es futamokon

    Albon ugyan Londonban született és az Egyesült Királyságban nőtt fel, nagyon büszke rá, hogy édesanyja révén thai származású.

    „Nagy dolog számomra, hogy thai versenyző lehetek.” – mondta Albon. „Rég volt már, hogy thai versenyző volt a Forma-1-ben, és remélem, hogy mindenkit büszkévé tehetek.”

    „Pár éve arról is volt szó, hogy Forma-1-es versenyt rendeznének ott. Van már pályájuk, ami F1-re alkalmas. Szerintem nagyszerű lenne, ha lenne ott verseny, egészen csodálatos lenne. Persze Vietnám már érkezik jövőre, ez egy lépéssel előrébb van. Ez legalább valami hasonlóságot mutat majd számomra, mintha hazai versenyen mennék.”

    Alexander Albon Helmet
    Fotó: Dustin Snipes/Red Bull Content Pool

    Albon sisakjának festésével is tiszteleg származása előtt.

    „Thaiföldön a királyi család rendkívüli tiszteletnek örvend és IX. Ráma király az egyik leginkább tisztelt személy Thaiföldön.” – mondja Albon. „IX. Ráma király sokat jótékonykodott, sokat tett a munkásosztályért, de 2016-ban elhunyt. Ezért a 9-es szám van a sisakomon, thai nyelven írva, mivel ez is az ő szimbólumának egyik eleme volt.”

    „Egy másik utalás a sisakomon Thaiföldre a thai zászló.”

  • Michelisz Norbi újra a M1RA-ban: Ott lesz a TCR Europe szezonzárón!

    Michelisz Norbi újra a M1RA-ban: Ott lesz a TCR Europe szezonzárón!

    A hétvégén Barcelonában lesz a TCR Europe szezonzárója, és a M1RA volánjánál Michelisz Norbert is elindul, Nagy Dani csapattársaként. A magyar versenyző a saját csapatában utoljára tavaly Thaiföldön indult még szeptemberben a TCR International Series keretein belül, de még egy Honda Civic TCR-rel. Bári Dávid csapatvezető mindenesetre érthetően lelkes:

    „Amikor Norbi csatlakozik a csapathoz, az mindig egy érzelmes pillanat. Az, hogy egy világklasszis pilótával dolgozhatunk, mindenkinek megtiszteltetés a M1RA-nál, így nagyon büszkék vagyunk, és izgatottan várjuk a barcelonai hétvégét. A feladatunk most az, hogy a tapasztalatát és tudását eredményekre váltsuk a pályán. Nagy köszönettel tartozunk a támogatóinknak, és mindenkinek, aki segített abban, hogy ez újra megtörténhessen.”

    Michelisz Norbi hozzátette:

    „Mindenki a M1RA-nál tudja azt, hogy ők több mint egy csapat, inkább olyanok, mintha a családom lennének. A Hyundai versenyzőjeként a WTCR-ben felelősséggel tartozom az iránt is, hogy a legjobb eredményt szállítsuk a gyártónak a M1RA-val is, csapattársammal Nagy Dániellel Barcelonában. Köszönöm a BRC Racing Teamnek és a Hyundainak, hogy támogatnak ezen küldetésemben is.”

    És ha már M1RA, alábbi videónkban a csapat névadója, aki kis Mira is feltűnik! 🙂