Címke: Texas Motor Speedway

  • 11 éve borult el annyira Kyle Busch agya, hogy el kellett tiltani

    Aki hosszabb ideje nézi a NASCAR versenyeit, tudhatja, hogy Kyle Busch régen nem az a nyugodt, megfontolt versenyző volt, mint manapság.

    Kyle Busch karrierje tele van olyan megmozdulásokkal, amelyek miatt a NASCAR rajongói egy életre betették őt a „Piszkos versenyző” fakkba.

    Egyik sem szólt azonban akkorát, mint a 2011-es szezonzáró Truck versenyen okozott balesete, amely miatt még a főtámogatója, az M&M’s is elgondolkozott azon, hogy véget vet a szponzorációjának.

    A Texasban rendezett Truck Series versenyen Ron Hornaday a bajnoki címért indult harcba, miközben Kyle Busch egy szimpla futamgyőzelemért harcolt, ugyanis nem vett részt az egész szezonban.

    A verseny 13. körében Busch-t előzte riválisa a belső ívről a második helyért, Hornadaynek azonban ki kellett kerülnie egy lassuló versenyzőt. Hornaday autója megcsúszott, és hozzáért a 18-as autóhoz, majd ennek köszönhetően mindketten súrolták a falat.

    A sárga zászlót belengették, azonban Busch-nak teljesen elborult az agya, és addig addig lökdöste 33-as autót, amíg mind a ketten a falban kötöttek ki.

    Mindkét autó totálkárosra tört, Hornaday bajnoki álmainak lőttek, Buscht pedig azonnal kizárta a NASCAR – az egész hétvégéről, ami azt jelentette, hogy a fő versenyén, a Cup Seriesben sem indulhatott el – helyettese egyébként Michael McDowell volt, és a 33. helyen végzett.

    A Busch – Hornaday baleset utózöngéi

    A verseny után Hornaday azt mondta, hogy „nagyon mérges” lenne, ha a NASCAR nem zárta volna ki Busch-t. Azt is mondta, hogy hétfő reggel Busch házánál a saját kezébe vette volna a dolgokat, ha a NASCAR nem kezeli a helyzetet.

    Az akkoriban ifjú titánok sorát erősítő sofőr ezután még kapott egy 50 000 dolláros büntetést is, és próbaidőt kapott. Ez azt jelentette, hogy ha még egy hasonló húzást megtesz, akkor örökre eltiltották volna a versenyzéstől.

    Ezen felül a szponzora, az M&M’s a következő nyilatkozatot adta ki: „A Kyle Busch által a közelmúltban tanúsított cselekedetek nem állnak összhangban a Mars, Incorporated értékeivel, és nagyon csalódottak vagyunk. Nem nézzük el ezt a viselkedést, és elvárjuk, hogy azok, akik vállalatunkat és márkáinkat képviselik, ugyanazokat az értékeket tartsák be, amelyeket mi is képviselünk. Erős aggályainkat közvetlenül a Joe Gibbs Racingnek is kifejeztük.

    Busch természetesen mindenkitől elnézést kért az eset után mindenkitől: „Elvesztettem a hidegvéremet, ez kétségtelen. Négy egymást követő héten löktek ki, és elegem lett belőle, ezért visszavágtam.”

    „Megértem, hogy miért zártak ki a hétvége hátralévő részére. A NASCAR tisztviselőinek cselekedniük kellett, és elfogadom a büntetésüket, és teljes felelősséget vállalok a tetteimért”

    „Versenyzőként a legnehezebb dolog a pálya szélén ülni és hallgatni az autókat a pályán, amikor tudod, hogy ott kellene lenned a versenyen. Ezért senki mást nem hibáztathatok, csak magamat.”

    Kyle Buschnak természetesen ezután is voltak balhéi, de egy sem volt olyan volumenű mint a 2011-es texasi eset Ron Hornaday-jel szemben.

  • Nagyon jó hírek érkeztek az IndyCar és az oválversenyzés jövőjéről

    Roger Penske egy új interjúban elismerte, hogy a jövőben szeretné több ovál pályával is bővíteni az IndyCar versenynaptárát.

    2023-ban az IndyCar öt ovál verseny mellett öt utcai pályás, és hét épített pályás versenyt rendez majd. Az IndyCar tulajdonosa azonban 2024-től több oválpályát is visszahozna a naptárba.

    Milwaukee az egyik pálya, amelyet nagyon szeretnénk a naptárunkban látni, bár még nincs megállapodásunk velük” – mondta Roger Penske.

    Mindig is jó versenyeke tartottunk ott, és a múltját tekintve mindenképp helye van a menetrendünkben. Bár el kell végezniük néhány módosítást, hogy nekünk is megfelelő legyen a pálya, úgy gondolom mindannyian azt szeretnénk, hogy ez megvalósuljon.

    Penske ezen felül hozzátette, hogy az IndyCar rengeteg más pályával is tárgyal a visszatérésről, de konkrétumokat még ezekben az esetekben sem tudott közölni.

    Egy jó példa lehet a jövőben az Iowa Speedway visszatérése, ahol 2021-ben nem rendeztek futamot, de az idei évben óriási sikert aratott a rajongók körében, mind a helyszínen, mind a tévéképernyők előtt.

    Sok időt és energiát kellett fordítanunk Iowa-ra, hogy legyen egy olyan promóterünk, aki sikerre tudja vinni az eseményt” –  magyarázta az IndyCar tulajdonosa.

    Biztosítani akarjuk, hogy bárhová megyünk is, a szurkolók számára minőségi kikapcsolódást jelentsen, megfelelő legyen megközelíthetősége és a versenyzőknek is biztonságos helyszín legyen.

    Aztán a televíziózás szempontjából meg kell néznünk, hogy milyen hétvégék állnak rendelkezésre, az év melyik időszakában szeretnénk ott versenyezni, és így tovább. Tehát nem csak arról van szó, hogy ‘Hé, menjünk ide’, és máris működik. Rengeteg erőfeszítést kell tennünk az ügy érdekében.

    Penskét arról is kérdezték, hogy lesznek-e tovább Superspeedway pályák a naptárban, és válaszából leginkább az derült ki, hogy már azt is nagy dolognak tartja, hogy Texasszal sikerült hosszú távú megállapodást kötniük.

    https://500miles.hu/indycar/texas-indycar-jovo-evi-versenynaptaraban/

  • A történelem legbrutálisabb becsapódását élte túl, 18 hónap múlva visszatért

    19 évvel ezelőtt ezen napon szenvedte el Kenny Brack az IndyCar történetének egyik legbrutálisabb balesetét, melyet csodával határos módon túl élt.

    Kenny Bräck 1966. március 21-én született svéd autóversenyző. A visszavonulásáig a CART, az Indy Racing League és az IROC sorozatban versenyzett. 1998-ban megnyerte az Indy Racing League bajnokságát, 1999-ben pedig az Indy 500-at, így ő lett az első svéd versenyző, aki megnyerte a versenyt.

    A 2003-as szezonban Bräck már veteránnak számított, és a karrierje lefele ívelőben volt, hiszen a mezőny egyik legjobb csapatától, a Chip Ganassi Racingtől a Team Rahalhoz igazolt.

    A svéd versenyző nem nyert versenyt abban az évben, mégis a texasi szenzárón a futamgyőzelemért harcolhatott.

    Bräck a negyedik helyen haladt, amikor előzés közben az autójának bal első kereke összeért Thomas Sheckter jobb hátsó kerekével.

    Az autó a levegőbe emelkedett – kb 350 km/h-s sebességnél – és repülve a pályát a nézőtértől elválasztó kerítésbe csapódott.

    Nem nagyon emlékszem, hogy pontosan mi történt. Pont a kerítést tartó póznát találtam el, ami sajnos véget vetett a napunknak” – mondta humorosan Bräck.

    Az akkor 37 éves versenyző mindkét lába, a bordái, a szegycsontja, csigolyái eltörtek, majd később agyi sérülést, és szemkárosodást is megállapítottak nála.

    Már az óriási tény volt, hogy a 214G-s ütközést túlélte, hiszen már 50G felett is halálos erejűnek számít egy becsapódás.

    Bräck fantasztikus visszatérése

    Bräck elképesztő akaraterőről tett tanúbizonyságot, hiszen 18 hónapnyi rehabilitáció után visszatért a pályára – igaz 2005-ben felhagyott az IndyCarral.

    Nem féltem, amikor újra beültem az autóba. A visszatérésemkor a leggyorsabb időt mentem az edzésen” – magyarázta Bräck.

    Persze, felmerült bennem a kérdés, hogy megvan-e még a szükséges sebességem és mentális erőm, de ez már néhány kör után eldőlt.

    A legnehezebb az volt, hogy egyáltalán visszajöjjek. Könnyebb volt felsorolni, hogy mi maradt ép a testemben a bukásom után!

    214G-s ütközést szenvedtem el, és a fülemben az érzékelő 193G-nél kiakadt, szóval el lehet képzelni, hogy ez egy olyan baleset volt, amit az ember nem úszik meg karcolás nélkül. 18 hónapig tartott a napi rehabilitáció és edzés, hogy újra vezetni tudjak.

    Abban a korban, amikor visszatértem, már nem voltam felkészülve arra, hogy továbbra is ilyen keményen dolgozzak, és minden percemet a győzelem elérésére fordítsam. Ugyanakkor nem vonzott, hogy a középmezőnyben fussak. Ezért vonultam vissza.

    Bräck a McLaren Automotive munkatársa, ahol az utcai autók fejlesztésével foglalkozik. 2018 májusában vette át a vezető tesztpilóta szerepét, alkalmanként pedig rallyzik is.

    Egy ideig ő volt a menedzsere a későbbi Forma-1-es és IndyCar-pilótának, Marcus Ericssonnak, aki Bräck után a második svéd lett, aki megnyerte az Indy 500-at.

    2013 júliusában a brit Autosport magazin Bräcket az 50 legjobb pilóta közé választotta, akik soha nem versenyeztek a Forma-1-ben.

  • Váratlan fordulat: William Byron büntetését visszavonták!

    William Byron azért kapott múlt héten büntetést, mert a Texas Motor Speedwayen sárga zászló alatt kilökte Denny Hamlint.

    Byron büntetését 50 000 dollárról 100 000 dollárra emelték, de a pontbüntetését törölték. Az eredeti büntetés 25 pont volt, ami Byron helyzetét nagyon nehézzé tette volna a rájátszás tekintetében.

    Byron elismerte, hogy „üzenetet akart küldeni” Hamlinnek Texasban, de tagadta, hogy szándékosan próbálta kiforgatni őt.

    A szeptember 25-i verseny volt az első futam a 12-es fordulóban, és Byron haragudott Hamlinre, amiért néhány körrel korábban a 2-es kanyarban felnyomta őt a falra.

    A 25 pontos plusz azt jelenti, hogy Byron 11 pontos hátrányból 14 pontos előnybe kerül a bejutó pozícióhoz képest,

    Érdemes megjegyezni, hogy egy kiesőnek a személye már biztos, hiszen Alex Bowman korábban bejelentette, hogy agyrázkódása miatt nem tud részt venni a hétvégi, Charlotte-i épített pályás versenyen.

    A jelenlegi állás így a következőre módosul:

    VERSENYZŐ PONT GYŐZ. POLE TOP 5 TOP 10
    1 Chase Elliott 3103 5 4 12 19
    2 Ryan Blaney 3101 0 3 10 15
    3 Ross Chastain 3097 2 0 11 17
    4 Denny Hamlin 3090 2 3 8 12
    5 Joey Logano 3087 2 2 9 14
    6 Kyle Larson 3087 2 3 11 16
    7 William Byron 3083 2 0 5 9
    8 Daniel Suarez 3081 1 0 6 12
    9 Chase Briscoe 3069 1 1 4 6
    10 Austin Cindric 3069 1 1 5 9
    11 Christopher Bell 3036 1 4 10 17
    12 Alex Bowman (NEM INDUL) 3015 1 0 4 12

     

  • Brad Keselowski sokkal súlyosabb büntetést követel Ty Gibbsnek

    Brad Keselowski nem volt elégedett azzal a büntetéssel, amelyet a NASCAR Ty Gibbsnek szabott ki a Texasban történt boxutcai incidens miatt.

    Gibbs 75 000 dolláros büntetést kapott, amiért szándékosan meglökte Ty Dillont a boxutcában múlt vasárnap a Texas Motor Speedwayen, ami miatt Dillon autója majdnem nekiment néhány embernek, akik éppen egy másik autón dolgoztak.

    Az incidens sok embernél kiverte a biztosítékot, Gibbs professzionalizmusának hiánya miatt. Az egyik ilyen személy az RFK Racing versenyző-tulajdonosa, Brad Keselowski volt, aki szerint a NASCAR-nak szigorúbban kellett volna büntetnie a vétkes versenyzőt.

    Bár Keselowski némi együttérzést mutatott Gibbs felé, ugyanakkor azt állította, hogy a sportág élmezőnye nem az a hely, ahol ilyen hibákat el lehet követni.

    Nem tudok haragudni Tyra. Hogy őszinte legyek, én is csináltam buta dolgokat tinédzser koromban” – mondta Keselowski.

    „De nem ezen a színtéren. Ez egy nagyobb problémára utal, ami azzal kapcsolatos, hogy igazán nincs szükségünk tinédzserekre ezen a szinten. Mert nem ez az a hely, ahol ezeket a leckéket meg kell tanulni.”

    Brad Keselowski véleménye szerint keményen le kell csapni az ilyen hibákra.

    Úgy gondolom, hogy ez a büntetés nem elég szigorú” – folytatta az RFK Racing társtulajdonosa. „Szerintem most már ott tartunk, hogy el kéne tiltani versenyzőket ilyenekért. Határozott üzenetet kellene küldenünk.

    Keselowski azt is hozzátette, hogy az eset hatással lehet Gibbsre a jövőben, mivel mindenki emlékezni fog rá, és így fogják kezelni őt ezután.

  • Bowman agyrázkódást szenvedett, kihagyja Talladegát

    Alex Bowman még a Texas Motor Speedwayen szenvedett balesetet, melynek következményei csak most derültek ki.

    Bowman a múlt hétvégén a Texas Motor Speedwayen szenvedett balesetet, amikor autója megpördült a 4-es kanyarban, és háttal a falnak csapódott.

    Ahogy Bowman elhajtott a baleset helyszínéről, rádión közölte a 48-as rajtszámú Hendrick Motorsports csapatával, hogy ez volt „a legkeményebb” baleset, amit valaha is átélt. Végül a 48-as autó sofőrje végig tudott menni a versenyen, és a 29. helyen végzett.

    A Hendrick Motorsports közleményében megjegyezte, a döntést azt követően hozták meg, hogy Bowmant csütörtökön Charlotte-ban orvosok vizsgálták ki.

    Miután orvosi vizsgálaton vettem részt az agyrázkódásra hasonlító tünetek miatt, nem fogom vezetni a 48-as számú Ally Chevrolet-t Talladega-ban” – írta Bowman a Twitteren.

    Csalódott vagyok, de tudom, hogy az egészségem az első számú prioritás. Elkötelezett vagyok, hogy minden orvosi útmutatást követek, és minél hamarabb visszatérhessek a versenyzéshez.

    Bowmant a JR Motorsports jelenlegi versenyzője, Noah Gragson fogja helyettesíteni a Hendrick Motorsports 48-as autójában, Talladegában.

    Érdemes megjegyezni, hogy a 29 éves versenyző hasonló körülmények között mutatkozhatott be jelenlegi csapatánál, amikor 2016-ban az agyrázkódással küzdő Dale Earnhardt Jr.-t kellett pótolnia a 88-as autóban.

    Bowman a második NASCAR Cup Series versenyző, akinek ebben a szezonban a Next Gen autóval történt balesetet követően agyrázkódásra hasonlító tünetek miatt kell kihagynia versenyt.

    Kurt Busch a Pocono Raceway-en ütközött a falnak – kísértetiesen hasonlóan a Hendrickes versenyzőhöz – az autójával, és július óta nem indult versenyen.

    Kurt Busch (felül) és Alex Bowman (alul) balesete

    Bowman a NASCAR Cup Series rájátszás utolsó helyén áll, és 26 ponttal van lemaradva a bejutó helytől.

    Bár a NASCAR engedélyezte neki, hogy bennmaradjon a rájátszásban – a szabályok szerint a rájátszásban lévő versenyzőknek minden versenyen el kell indulniuk, ez alól kapott felmentést most Bowman – valószínűleg akkora hátránnyal érkezik majd meg a Charlotte-i fordulózáróra – ha egyáltalán el tud majd indulni -, hogy nyernie kell majd a továbbjutáshoz.

  • Brutális büntetés Byronnak, Kurt Busch már idén visszatérne – Hírmorzsák

    William Byron brutális, NASCAR szezonját is meghatározó büntetést kapott, Kurt Busch visszatérne, Dale Jr. sokallja a charter díjakat.

    • William Byron pénzbüntetést és bajnoki pontlevonást kapott a NASCAR Cup Series vasárnap esti, Texas Motor Speedwayen rendezett futamán tanúsított magatartásáért. Byron 50 000 dolláros pénzbüntetést kapott, és 25 versenyzői és tulajdonosi pontot vontak le tőle, amiért Denny Hamlint megpörgette a sárga zászló alatt. A Hendrick Motorsports versenyzője azért vett revansot Hamlinen, mert korábban belevezette őt a falba. A versenyzői pontlevonás miatt Byron kiesik a Cup Series rájátszásának harmadik helyéről, 8 pontos lemaradásban a bejutó helytől.
    • A Hendrick Motorsports azonnal bejelentette, hogy fellebbeznek a kiszabott súlyos büntetés ellen.
    • Ty Gibbs sem úszta meg boxutcai balhéját. A 23-as autó sofőrje belement Ty Dillonba, ezzel veszélybe sodorva az RFK Racing éppen dolgozó szerelőit. Gibbs 75 000 dolláros pénzbüntetést kapott, emellett a 23XI Racingtől 25 tulajdonosi pontot vontak le, tekintve, hogy ő az Xfinity Seriesben szerezhet csak egyéni bajnoki pontokat.

    Mi a helyzet a sérült NASCAR versenyzőkkel?

    • Ha már a 23XI Racing: Kurt Busch nem rendelkezik friss információkkal arról, hogy mikor térhet vissza a NASCAR Cup Series versenyzéséhez, de kedden azt mondta, hogy minden héten egyre jobban érzi magát. „Jól vagyok” – mondta Busch a Charlotte Motor Speedwayen a Paint the Pit Wall Pink rendezvényen. „Minden héten javulok, és jól érzem magam. Nem tudom, mikor térhetek vissza, de reménykedem, hogy már idén.
    • Cody Ware úgy véli, hogy a vasárnapi texasi balesete után a hétvégén a Talladega Superspeedwayen szabad utat kap a versenyzéshez. Ware csonttörés vagy agyrázkódás nélkül megúszta, és már aznap hazaengedték a Texas Motor Speedway egészségügyi központjából, de a bal lábában és bokájában kellemetlen érzéseket tapasztalt. „Kicsit fájt a bokám a vasárnapi incidens után, de egy nagyszerű csapat van körülöttem. Jelenleg nincs túl sok fájdalmam, csak próbálok fizikoterápiát végezni és javulni.
    • Egész évben pletykálják Dale Earnhardt Jr. terveit, miszerint a JR Motorsports csapatát a NASCAR Xfinity Seriesből felhozná a Cup Seriesbe. Ennek viszont lehet egy nagy akadálya, méghozzá a charter árak. „Azt hiszem, Kelley (Earnhardt, a csapat elnöke) mondta a legjobban nemrégiben, hogy jelenleg nem tudjuk eldönteni, megérné-e az egész”mondta Earnhardt. „Nem mindenkinek vannak csak úgy eladható charterei. És minden eladásra kínált charterhez rengeteg feltétel kapcsolódik. Rengeteg teher van rajta. Nem akarják eladni az egész chartert, csak a charter egy részét akarják eladni. Ez egy nagyon zavaros rendszer. Szóval, nem egyszerű a dolog.
  • Hamlin listája, Blaney-ék visszavonták, Ware megúszta – NASCAR hírmorzsák

    Denny Hamlin felírta a listájára William Byront, Blaney-ék visszamondták a fellebbezést, ausztrál szupersztár érkezhet a NASCAR-ba.

    • Denny Hamlin és William Byron csatájától hangos a NASCAR paddock. A 11-es és 24-es rajtszámú autó a Texas Motor Speedwayen rendezett verseny utolsó köreiben ütközött. Denny Hamlin nem vette jó néven Byron visszavágását: „Egyszer majd versenyezni fogunk egymással, ő pedig sok helyet veszít, mert velem versenyez. Felírtam a listámra a nevét, akinek vissza kell adnom valamit.
    • Byron a sárga zászló alatt lökte Hamlint, és szimplán azért nem kapott büntetést, mert a versenybíróság nem vette észre az esetet. „Amikor a toronyban voltunk, akkor a sárga tényleges okozójával kell foglalkoznunk, és kiküldenünk a mentő alakulatokat” – mondta Miller, a NASCAR vezető versenyügyi alelnöke. „A William Byron, Denny Hamlin dologra nem figyeltünk. Láttuk, hogy Denny átcsúszott a füvön, és mire eljutottunk egy visszajátszáshoz, amely elég jól mutatta az esetet ahhoz, hogy bármit is tegyünk vele, már zöld zászló volt.”
    • A NASCAR felügyelőtestülete nem csak Byron és Hamlin, hanem Ty Gibbs hajmeresztő manőverét is felül fogja vizsgálni. A 23-as autó sofőrje Ty Dillont küldte majdnem a falba, ráadásul tette mindezt a pálya boxutcájában, ahol emberek álltak.

    Videó Ty Gibbs és Ty Dillon esetéről a NASCAR Cup Series texasi versenyéről (a háttérben érdemes figyelni a Monsteres autót)

    • Ahogy várható volt, Ryan Blaney és csapata visszavonta fellebbezését a 4 futamos eltiltás ellen, így csapatfőnöke, Jonathan Hassler, valamint a boxcsapat tagjai, Zachary Price (hátsó kerékcsere) és Graham Stoddard (emelős) már most, a talladegai versenyen megkezdik eltiltásukat.
    • Cody Ware-nek csak a bal bokája fájt, miután vasárnap délután ijesztő balesetet szenvedett a Texas Motor Speedway-en, amikor autója a 4-es kanyar falának és a boxutca falának is nekiütközött. „Nem tört el semmije, jól van” – mondta a Rick Ware Racing vezérigazgatója, Robby Benton.
    • Az ausztrál Supercars bajnokság egyik kiemelkedő csillaga, Shane van Gisbergen a NASCAR-ban folytathatja pályafutását. Van Gisbergen debütálása abban a Project91 program keretében történne, amelynek keretében Kimi Raikkönen nemrég Watkins Glenben a csapat színeiben versenyzett.
    • Kyle Busch borzalmas szezonja tovább folytatódott Texasban. A Joe Gibbs Racing versenyzője röviden válaszolt arra a kérdésre, hogy mi kéne a szerencséje megfordulásához: „Az, hogy vége legyen az évnek.
  • Eső, tűz, Defektek, Kórház és Reddick győzelem Texasban

    Sárgarekord dőlt Texasban több első helyezett, és playoff versenyző is kiesett, végül pedig Reddick használta ki a lehetőséget, és nyert.

    Folytatódik a széria, ugyanis sorozatban negyedszer nyert olyan versenyző, aki már nem vesz részt a NASCAR Cup Series rájátszásban.

    Reddick 302 körrel a verseny vége előtt vette át a vezetést, és több újraindítás után is meg tudta tartani azt, majd magabiztos nyert a Texas Motor Speedwayen.

    Nem fogok hazudni, nagyon aggódtam!” – mondta Reddick amikor arról kérdezték, nem aggódott-e a sok defekt miatt.

    Mindig amikor jó autónk volt, akkor volt valami gumiproblémánk, úgyhogy most próbáltam kihasználni az előnyt amit kiépítettem. Megérdemli a csapatom, hogy itt legyünk.

    Kemény volt az előző kör, hogy kiestünk a rájátszásból. Volt két rossz versenyünk, és 2 ponton múlott. Ez a győzelem egy picit csillapítja a fájdalmunkat, hogy már nem lehetünk bajnokok.

    Köszönjük a nézőknek, hogy itt maradtatok az esőben és a melegben.

    Bizony elképesztő időjárási körülmények uralkodtak a pályán. Közel 40 fokban kezdődött a verseny, majd az utolsó szakasz kezdeténél villámlani és esni kezdett, és körülbelül 1 órát álltak a versenyzők piros zászló alatt.

    A futam mégsem erről lesz emlékezetes, hanem a defektekről. Kyle Busch, Christopher Bell (kétszer), Alex Bowman, Chris Buescher (kétszer), Chase Elliott, Kevin Harvick és Martin Truex Jr. is defektet kapott.

    Utóbbi három versenyző ráadásul az élről esett ki, a leglátványosabb pedig Chase Elliott balesete volt, akinek lángokba borult az autója a fallal való érintkezés után.

    A nap legsajnálatosabb incidense mégis Cody Ware-el történt, aki óriási balesetet szenvedett a 4-es kanyar kijáratán, és csak millimétereken múlt, hogy nem állt bele a boxutca egyik szervíz elvezető útjának a falába.

    Ware alig bírt kiszállni az autóból, és hordágyon kellett bevinni a pályán található egészségügyi központba. Szerencsére nagyobb sérülések nélkül megúszta az esetet, ls haza mehetett a verseny után.

    A korábbi, 2014-ben felállított 14 sárga zászlós rekord ezeknek az eséseknek köszönhetően megdőlt, és immáron 16-ra bővült.

    Hamlin vs. Byron Texasban

    A nap végére még egy új rivalizálás is kialakult, hiszen Denny Hamlin és William Byron talált egymásra.

    Hamlin az egyik újraindítás után szélesen fordult a 2-es kanyar kijáratán, belevezette Byront a falba, aminek következtében utóbbi autója megsérült.

    A következő sárga zászlónál törlesztésként Byron kilökte Hamlint, így Hamlin visszaesett a mezőny végére.

    Végül mindketten befértek a top 10-be, hiszen Byron 7., Hamlin pedig 10. lett. Reddick mögött Joey Logano végzett, harmadik a szenzációsan teljesítő Justin Haley lett, negyedik Ryan Blaney, ötödik Chase Briscoe, hatodik Erik Jones, nyolcadik a pole-ból induló Brad Keselowski, kilencedik pedig Kyle Larson.

    A rájátszás versenyzők közül Elliott és Bell nem tudta befejezni a versenyt, de nagyon hátul végzett Alex Bowman is.

    NASCAR Cup Series bajnoki állás Texas után

    VERSENYZŐ PONT GYŐZ. POLE TOP 5 TOP 10
    1 Joey Logano 3071 2 2 9 14
    2 Ross Chastain 3059 2 0 10 16
    3 William Byron 3058 2 0 5 9
    4 Kyle Larson 3057 2 3 11 16
    5 Ryan Blaney 3056 0 3 9 14
    6 Denny Hamlin 3049 2 3 7 11
    7 Chase Elliott 3045 4 4 11 18
    8 Daniel Suarez 3045 1 0 6 11
    9 Chase Briscoe 3041 1 1 4 5
    10 Austin Cindric 3034 1 1 5 8
    11 Christopher Bell 3016 1 3 10 17
    12 Alex Bowman 3015 1 0 4 12
  • Larson: Le kéne dózerolni az egész Texas Motor Speedwayt

    Kyle Larson nem válogatta meg a szavait, amikor arról beszélt, hogy mit gondol a Texas Motor Speedwayről jelenlegi formájában.

    A NASCAR Cup Series rájátszásának 2. fordulója most vasárnap kezdődik a Texas Motor Speedwayen.

    A Texas Motor Speedwayt 1997-ben nyitották meg, amikor a NASCAR a csúcson volt, a sportág történetének legnagyobb népszerűségi hulláma idején.

    A múlt havi jelentések szerint fennáll a lehetősége annak, hogy a Texas Motor Speedwayt jelenlegi formájában a 2023-as szezon végén lebontják, mivel az IndyCart nem érinti az új átalakítás.

    A vasárnapi futam előtt Kyle Larson elmondta a saját javaslatát, hogy mit kellene tenni a Texas Motor Speedway rendbetételére.

    Azt szeretném, ha először ledózerolnák ezt a helyet, és aztán kezdhetnék elölről a nulláról„. nyilatkozta a Cup Series címvédője, és a texasi verseny 2021-es győztese.

    Először is, nagyon rossz munkát végeztek az átalakítással, az eredeti átalakítással.

    2017-ben a pálya felületének újraaszfaltozásával együtt a pályát úgy alakították át, hogy az 1. és 2. kanyarban a dőlésszöget 24 fokról 20 fokra csökkentették, és kiszélesítették a versenyfelületet.

    Szeretném, ha a másfél mérföldről valami rövidebbre változtatnák. Nem tudom, mit terveznek, de bármilyen állapotában jobb lenne, mint amilyen most” – jelentette ki Larson.

    A NASCAR Cup Series All-Star Race májusban másodszor tért vissza az 1,5 mérföldes Texas Motor Speedwayre, de a verseny minősége hagyott kívánnivalót maga mögött.

    A NASCAR ugyanakkor mindent megtesz, hogy a nézők már idén is egy sokkal jobb minőségű versenyt láthassanak majd, mint tavasszal.