Címke: tesztnap

  • Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    A Williams versenyzője, George Russell három tesztnapot teljesít majd a 2019-es idény vége előtt a Mercedes autójában, a szezonvégi tesztek keretében.

    A fiatal brit jelenlegi autóját vezeti kedd délelőtt, miután átadja a volánt Roy Nissanynak délután. Másnap ül be a Mercedesbe, amit Valtteri Bottas terelget még előző nap, mivel Lewis Hamilton szponzori kötelezettsége miatt nem maradhat a tesztre.

    Russell a jövő héten még egyszer visszatér Abu Dhabiba. A Pirelli 2021-es, 18 colos kerekeit teszteli majd a bajnoki csapat öszvérautójával.

    A Mercedes csapatfönőke jelezte, ez nem vizsga lesz, bár Hamilton távozása esetén nyilván örömmel vetnék be, amennyiben továbbra is jól teljesít.

    „Mondtam neki, ez nem egy felmérés, mert tudjuk, rendelkezik megfelelő tulajdonságokkal, hogy Mercedes versenyző legyen belőle. – tisztázta Toto Wolff – „Gyors, tehetséges, intelligens. Megvan az oka, miért lett az F3 és az F2 bajnoki újoncként. Ez keveseknek sikerült eddig. És most a Forma-1-ben is hibátlanul teljesít.”

    „Egyetlen hibája a tapasztalatlanság. Erre is jók lesznek a tesztek. De valószínűleg csak megerősítik, amit eddig is tudunk.”

    Az osztrák annak is elejét vette, hogy meginduljanak a pletykák, miszerint kivásárolnák őt a jelenlegi szerződéséből.

    „George a Williamsszel írt alá. Ezt pedig tiszteletben tartjuk, mert ők biztosítottak számára lehetőséget, hogy egyáltalán itt legyen az F1-ben.”

    Russell legutóbb Bahrein után vezette a csapat autóját, most sem izgul a teszt miatt.

    „Az egészségem még kérdéses, a jövő hétre is kihatással lehet, amikor az autót fogom vezetni. Nem egy teszt alapján fognak rólam véleményt alkotni. Egy dolgom van, hogy adatot szolgáltassak.”

    „Igyekszem majd a lehető legtöbbet tanulni, és a tapasztalatokat a jövőben felhasználni. Ez Bahrein után is előnyösnek bizonyult, remélem most is így lesz.”

  • Kihagyja az első tesztnapot a Williams

    Kihagyja az első tesztnapot a Williams

    Nem indul jól a legendás brit istálló, a Williams 2019-es szezonja, miután bejelentették, hogy kihagyják a holnapi, első hivatalos tesztnapot.

    Ennek a döntésnek már voltak előzményei, ugyanis a hétvégére tervezett autó bejáratást is visszamondták, így az FW42 csak kedden mutatkozhat be versenypályán.

    „Sajnálatos módon el kellett tolnunk az első pályára gurulásunkat kedd délelőttre. Rendkívül elfoglalt telünk volt Grove-ban, annak érdekében, hogy felkészítsük az autónkat az idei szezonra. Mindenki maximális erőfeszítéseinek ellenére is egy kis időre szükségünk van még, hogy készen álljunk a pályára gurulásra.” – nyilatkozta Claire Williams helyettes csapatfőnök.

    „Nálunk mindig elsődleges szempont, hogy olyan autót vigyünk ki a pályára, ami a lehető legjobb, de néha ehhez több időre van szükség, mint amire számítunk vagy szeretnénk. Egyértelmű, hogy ez nem ideális, viszont nem is a világvége. Sok munkánk lesz abban, hogy behozzuk az elvesztegetett időnket, de még lesz hét napunk a tesztelésre. Maximalizáljuk majd a rendelkezésünkre álló időt, hogy megfelelően felkészítsük az autónkat a szezonnyitóra.” – folytatta.