Címke: teszt

  • Így versenyeznek mezőnyben a Next Gen autók – VIDEÓ

    Több versenyző is pozitív véleménnyel summázta a heti NASCAR NextGen tesztet, többek között azért, mert mezőnyben jól teljesített az új autó.

    Miért is olyan fontos mezőnyben tesztelni a NASCAR autókat? Nos, meg kell találni azt az egyensúlyt, ahol könnyedén tudnak támadást indítani, és egymás mellett autózni a versenyzők.

    A szervezők, és természetesen a résztvevők sem szeretnének viszont olyan vezetési élményt, ahol minden pálya padlógáz, és balkanyar.

    Éppen ezért a múlt heti tesztsorozat egyik fő célja az volt, hogy ezt a vezetési élményt finomítsák, és fejlesszék a résztvevő csapatok.

    Érdemes lesz majd figyelni oldalunkat, hiszen Januárban folytatódik a NASCAR Next Gen autó intenzív tesztelése.

  • Érzésre az eddigi legjobb – versenyzői vélemények a NASCAR tesztről

    A hét során beszámoltunk a NASCAR Charlotte-i Next Gen tesztjéről, és most megmutatjuk, mit gondoltak a versenyzők.

    Kezdjük Brad Keselowskival, aki immáron tulajdonos versenyzőként nyilatkozott a Fox Sports riporterének, Bob Pockrassnak.

    „Érzésre ez volt az eddigi legjobb napunk” – kezdte a Roush Fenway Keselowski Racing versenyzője. „Szimplán nehezebb volt vezetni az autót, és ez jó érzésekkel tölt el. Sokkal nehezebb a pályán maradni. Nagyon könnyű hibázni, és ha hibázol, akkor nagyon nagy a büntetés. Mintha a 2005-ös Cup autót vezettem volna.”

    Keselowski korábbi csapattársa, Joey Logano is egyetértett.

    „Lehet 3wide-ban (3 autó egymás mellett – a szerk.) is menni, de nehezebb vezetni az autót. Úgy gondolom, hogy a gumik is nagyobb szerepet játszanak majd ezzel az aero és motor csomaggal.”

    A Petty GMS Racing új versenyzője, Ty Dillon a Charlotte Observer News-nak fejtette ki véleményét.

    „A versenyzők 10000 lóerős motorokat szeretnének leszorítóerő nélkül. Azonban a sportunk nem csak arról szól, hogy mi mit szeretnénk. Az is fontos, hogy a nézők élvezzék azt, amit látnak. Talán ez a csomag jó kompromisszum lehet.”

    A teszt után szinte biztossá vált a 650 lóerős motorok használata, ezenkívül valószínű, hogy a NASCAR a kisebb magasságú spoilerek mellett fog dönteni.

    „Teljesen más volt vezetni az autót, mint az októberi teszten. Sokkal, sokkal jobb. Mezőnyben is jobb, és egyedül körözve is. Mindenképp jó irányba haladnak a fejlesztések. Ennek ellenére azt gondolom, még mindig vannak olyan aspektusok, ahol változtatásokra lesz szükség.” – mondta Daniel Suarez.

    A héten többször is megpördülő, sőt falnak is ütköző Tyler Reddick röviden és tömören osztotta meg véleményét Twitteren.

    „Az autó folyamatosan a pengeélen táncol. És ezt én nagy pozitívumnak tartom!”

  • Tyler Reddick hatalmas balesete a Charlotte-i teszten – VIDEÓ

    Zajlik a NASCAR új, NextGen autójának tesztje Charlotte-ban, azonban a tanulási görbe nem minden versenyzőnek megy egyszerűen.

    Mint korábban megírtuk, a NASCAR Cup Series Next Gen névre keresztelt következő generációs autójával az elmúlt hónapok során több probléma is volt, melynek köszönhetően a NASCAR intenzív tesztsorozatba fogott.

    Az autó jelenlegi legnagyobb problémája az, hogy egyik pillanatról a másikra úgy csúszik meg az autó, hogy lehetetlen korrigálni.

    Ez történt a nap korábbi részében Ricky Stenhouse Jr.-al, ő még megúszta egy egyszerű kipördüléssel, Tyler Reddick viszont a pit bejáratnál elhelyezett homokkal feltöltött védő falba csapódott.

    Az autó kiállta a próbát, hiszen nemhogy Reddick épségben maradt, de az ütközés után még vissza is tudta vezetni azt a garázsba.

  • A Mercedes Formula E pilótái IndyCar autót tesztelnek Sebringben

    A Mercedes Formula E pilótái IndyCar autót tesztelnek Sebringben

    Az újdonsült Formula E bajnok Nyck de Vries és csapattársa, Stoffel Vandoorne a Mercedes-Benz EQ után az Indy 500 győztes alakulat, illetve a McLaren autóit próbálhatják ki.

    December 6-án Sebringben kerül majd sor a tesztre, melyen a csapatok potenciális új pilótákat próbálnak ki.

    A német gyártó 2022-ben vet véget az elektromos sorozatban való részvételüknek, a két pilóta ezután keresne új ülést. Mint utólag kiderült, de Vries majdnem a Williamsnél kötött ki.

    Vandoorne nem meglepően korábbi munkaadójánál, a McLarennél érdeklődik. Addig de Vries az idei Indy 500 nyertes csapattal, a Liberty Media által is birtokolt Meyer Shank Racinggel hajthat pályára.

    Az Arrow McLaren SP korábban Nico Hülkenberggel is tesztelt, de végül nem mentek tovább, így jön Vandoorne a képbe. Jövőre még nem lesz teljes szezonos a harmadik autó, de utána mindenképpen számítani lehet a bővítésre.

    A Meyer Shank Racing ezzel szemben az Indy 500 győzelemmel szerzett hírnevet szeretné meglovagolni. Hélio Castroneves autóját már egész évben futtatják, a viszonylag tapasztalatlan Harvey-t pedig egy bajnokra, Simon Pagenaud-ra cserélték a másikban. Jelezték azonban, két autó számukra nem a végállomás, és nem zárják ki, hogy a jövőben ennél is többet indítanak majd.

    Az, hogy jövőre milyen lehetőségekkel számolhatnak a Mercedes Formula E pilótái egy sikeres teszt esetén, nem tudni. Mindenesetre a két naptár sokszor ütközik majd, szinte minden elektromos versenyre jut egy viadal Amerikában is.

  • Ezért nem igazol az IndyCarba Hülkenberg

    Ezért nem igazol az IndyCarba Hülkenberg

    Az ex-F1-es Nico Hülkenberg „személyes okok” miatt zárta ki azt, hogy az IndyCar tesztjét követően a tengerentúli sorozatban folytatja a versenyzői pályafutását – írja a motorsport.com.

    A német pilóta a 2019-es szezon végén távozott a Forma-1-ből és azóta egy sorozatban sem futott teljes szezont. Ugyan a frissen családapává avanzsáló Hülkenberg lett az Aston Martin tartalék és tesztpilótája és a 2020-as szezon során a két silverstone-i futamon rajthoz állhatott Sergio Pérez helyetteseként, aki akkor a koronavírusos fertőzése miatt nem tudott versenyezni.

    Ahhoz, hogy a német az IndyCarba szerződhessen, nemrégiben egy privát teszten vett részt az Arrow McLaren SP csapatával a Barber Motorsport Parkban, ahol 100 kört tett meg. Hülkenberg „rendkívül jól érezte magát” a teszt során és szerinte „mókás és élvezhető volt” az itt használatos autót terelgetni a pályán.

    Ugyan a McLaren Arrow SP szívesen alkalmazta volna őt a felállásában, a Renault egykori pilótája egy Twitter posztban jelentette ki, hogy nem fog az IndyCarban versenyezni.

    „Egy gyors kis helyzetjelentés az IndyCar kapcsán: egy érdekes teszten vehettem részt két héttel ezelőtt és rendkívül hálás vagyok a lehetőségért a McLaren Arrow SP-nek” – írta a 2010-es Brazil Nagydíj időmérő edzésének győztese. „Azonban személyes okok miatt úgy kellett döntenem, hogy nem megyek tovább ennél. A jövőre vonatkozó terveimmel pedig hamarosan jelentkezem.”

    Hülkenbergnek minden esélye meglett volna a versenyzői ülésre, ugyanis a wokingiak a jövőben azt tervezik, hogy három autóra bővítik a csapatukat és Zak Brown elmondása szerint a német „az elsők között volt a potenciális pilótajelöltjeik közül”.

  • Privát teszten vett részt a Ferrari Imolában

    Privát teszten vett részt a Ferrari Imolában

    Egy újabb tripla fordulót követően a Forma-1- csapatai egy hét pihenést követően utazhatnak majd Szocsiba, ahol a 2021-es Forma-1-es szezon 15. versenyét rendezik majd meg. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy nem minden csapat pihenéssel tölti ezt az egy hetet.

    Ezen csapatok táborát erősíti a Ferrari, akik a tegnapi nap folyamán az imolai versenypályán rótták a köröket a 2018-as konstrukciójukkal, az SF71-H-val. A hírről a gpblog.com. számolt be. Az olasz istálló mindkét versenyzője, Carlos Sainz és Charles Leclerc is jelen volt a teszt során és mindketten vezették az egyik, hanem a legjobb Ferrarit, amivel az olaszok versenyezhettek a turbóhibrid éra során. Az FIA szabályai szerint két évnél régebbi konstrukcióval lehet csakis kizárólag tesztelni, így a Ferrari szabályosan járt el ebben a helyzetben.

    Újításokat próbálgattak a Vörösök?

    Az olasz istálló a 2020-as szezonban egy titkos egyességet kötött az FIA-val, melynek következtében jelentősen lecsökkent az erőforrásuk teljesítménye. A Ferrari a közvetlen riválisai, a Red Bull és a Mercedes folyamatos panaszkodása miatt járt pórul és a maranellóiak a módosításokat követően már nem is képesek felvenni a tempót az előbb említett két csapattal.

    A Soymotor.com értesülései szerint a Ferrari különböző aerodinamikai teszteket végzett az első szárnyán. Habár az is könnyen elképzelhető, hogy a frissített erőforrásukat próbálgatták Mattia Binottóék, ugyanis a svájci-olasz szakember kijelentette, hogy a szezon második felében egy nagy dobásra készülnek a hajtóművüket illetően.

  • Monzában tesztelt az Alpine-nal Oscar Piastri

    Monzában tesztelt az Alpine-nal Oscar Piastri

    Másodszor vezetett Forma-1-es autót az ausztrál Oscar Piastri. Mark Webber pártfogoltja hétfőn körözhetett Monzában az Alpine autójával.

    A korábbi többszörös futamgyőztes Mark Webber egyengeti a Formula 2-ben szereplő Piastri útját, akit hatalmas ígéretnek tart. Webber ott volt vele, amikor hétfőn újra F1-es autót vezethetett a Formula 2 jelenlegi éllovasa.

    „Teljes mértékben megérdemelte ezt a lehetőséget. Kiemelkedően jól teljesített eddig, az egyik legígéretesebb junior jelen pillanatban a motorsport világában. Az Alpine akadémia egy remek lehetőség a számára, de ő is jól jön az akadémiának.” – vélekedett róla Webber.

    Piastri tavaly megnyerte a Formula 3-as bajnokságot, majd idén tavasszal Silverstone-ban vezethette először a franciák F1-es autóját. A 20 éves versenyző az F2 mellett a szimulátorban is segíti az Alpine munkáját, legutóbb éppen a hungaroringi sikert megelőzően szolgáltatott hasznos adatokkal a szimulátorban.

    https://www.instagram.com/p/CSGtF3YNVcn/

  • Hamilton: Folytatni szeretném az F1-ben, ezért teszteltem az új gumikat

    Hamilton: Folytatni szeretném az F1-ben, ezért teszteltem az új gumikat

    Egy gumiteszt egyáltalán nem szolgálhat túl sok információval a jövőt illetően, azonban Lewis Hamilton elmondta, hogy a Pirelli 18 colos kerekeit azért próbálta ki Imolában, mert 2021 után is szeretne a száguldó cirkusz mezőnyének tagja lenni.

    A hétszeres világbajnok jövőjét illetően már az idei évben elindultak a találgatások, miután csak a 2021-es szezon végéig hosszabbította meg a szerződését a Mercedes csapatával. A brit azzal magyarázta ezt a döntését, hogy karrierje vége felé közeledve már nem szeretné túlzott mértékben elkötelezni magát.

    Azonban miután a Mercedes pilótája kipróbálhatta a 2022-es szezontól használandó abroncsokat az Emilia Romagna Nagydíjat követően, elmondta, hogy ebből a tesztből szeretne profitálni a versenytársaival szemben és szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a Pirelli egy jó terméket legyen képes biztosítani a számukra.

    „Először is, nem nagyon szoktam önként elvállalni ehhez hasonló teszt alkalmakat, talán ez volt az első, amit önként és dalolva vállalta el,” – mondta Hamilton a Portugál Nagydíj előtti média napon csütörtökön.

    „Másnap reggel már rögtön úgy voltam vele, hogy megbántam az egészet,” – mondta nevetve a 36 éves brit versenyző. Azt gondoltam magamban: francba, ne már, miért vállaltam én ezt el.

    „Viccet félre téve, nagyon élveztem a teszt napot, rendkívül hasznos volt minden egyes megtett kör az új gumikkal és mindezek mellett még az időjárás is szuper volt. Úgy tervezem, hogy jövőre is itt leszek és segítek a Pirellinek abban, hogy még jobbá tegyék ezt az abroncsot.

    „Az új kerekek szinte maximális mértékben a versenyzők igényeire vannak szabva. Érzésre jobb a gumik teljesítménye és fontos volt, hogy a teszt során ennek a mértékét fel tudtam mérni. Mindezek mellett azt is tisztázni tudtam magammal, hogy miben segíthetném a Pirelli munkáját ezen gumik fejlesztése kapcsán.

    „Ezek a gumik kevésbé kopnak a jelenlegiekhez képest és még a mechanikus tapadásuk is nagyobb. Produktív egy tesztet zárunk és nagyon örülök, hogy élesben is kipróbálhattam az új gumikat”

    Hamilton hozzátette, hogy a Max Verstappen elleni világbajnoki harc is arra motiválja, hogy 2021 után is a Forma-1-ben folytassa a karrierjét. A brit szerint ez az egyik legfontosabb dolog, ami miatt a folytatás mellett dönthet.

    „Igazából ez a dolog folyton változhat, mert magamból kiindulva, egy elég spontán ember vagyok,” – folytatta Hamilton. „Élvezem a kettőnk között folyó csatát és ez egyre csak érdekesebb lesz majd. Mindezek mellett pedig továbbra is imádok a Mercedes csapatával együtt dolgozni.”

  • Correa újra autóba ült és megmutatta különleges sisakfestését is

    Correa újra autóba ült és megmutatta különleges sisakfestését is

    Juan Manuel Correa még egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megejthesse a visszatérését. Az amerikai-kolumbiai pilóta részt vett az FIA Formula 3 két napos kollektív tesztjén Spielbergben az ART Grand Prix csapatával és a tervek szerint ott is fog majd versenyezni az idei évben.

    Correa másfél évvel ezelőtt keveredett egy szörnyű balesetbe Spa-Francorschampsban, ahol Anthoine Hubert az életét vesztette. Ez a tragédia a Formula 2-ben történt és az Alfa Romeo juniorja a Charouz csapatánál versenyzett.

    A baleset következtében a fiatal amerikai-kolumbiai pilóta lábai komoly mértékben megsérültek, ami miatt számos műtéten túl kellett esnie. Azonban a rehabilitáció jól sikerült Correa számára és mindössze másfél évvel a balesetet követően képes volt autóba ülni.

    „Örülök, hogy a történtek után újra itt lehetek,” – mondta Correa. „A célom még mindig a Forma-1 elérése és a Formula 3 lesz ennek az útnak első komolyabb lépcsőfoka, amit meg kell ugorjak.”

    Correa még a szombati teszt kezdete előtt bemutatta az idén használatos sisakját, amin több helyen is rajta van elhunyt barátjának a neve és a róla elhíresült AH19 logó.

    „Szeretném bemutatni nektek a sisakomat, amit az idei szezonban fogok majd használni,” – magyarázta Correa a videóban, amit a közösségi média felületeire is feltöltött.

    „Nyilvánvalóan ez egy különleges sisak, mivel ezt fogom használni a visszatérésemkor. A saját, eredeti dizájnomat fogom alkalmazni és természetesen Anthoine is mindig velem lesz.

    „A sisakom tetején és hátulján ott lesz ugyanis az AH19 logó. Szerintem nagyon jól sikerült és már alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.”

    Correanak a Mercedes junior Frederik Vesti és Alex Smolyar lesz a csapattársa az ART Grand Prix csapatánál.

    A Formula 3-as szezon Barcelonában veszi majd kezdetét a május 7-ei hétvégén és a szezon esélyeit többek között az egyik Podcast epizódunkban is latolgattuk.

  • Alonso a jövő évi gumikat tesztelte Bahreinben: Már most jók voltak

    Alonso a jövő évi gumikat tesztelte Bahreinben: Már most jók voltak

    Fernando Alonso két éves kihagyás után múlt hétvégén teljesített először Forma-1-es futamot Bahreinben, ám még maradt Szahírban, ezúttal a jövő évi gumikat tesztelte.

    A spanyol egy háromnapos teszt keretein belül vezetett csütörtökön és 144 kört pakolt bele a 18 colos gumikba. Szerdán Alonso csapattársa, Esteban Ocon volt soron, ő 100 kört tett meg, kedden pedig a Ferrari két pilótája, Carlos Sainz és Charles Leclerc osztottak el 141 kört.

    „Nagyszerű nap volt ez a bahreini pályán és az új gumik már most jónak érződtek” – értékelt Alonso a nap végén. „A fejlődés igen biztatónak mutatkozik. Remélhetőleg a ma megtett körök segítségére lesznek a Pirellinek, hogy továbbfejlesszék és még jobban megértsék a gumikat. Egy rendben zajló nap volt a csapat és a Pirelli részéről egy kevés hasznos információval.”

    A Williamset leszámítva, akik költségcsökkentés miatt maradnak ki, az összes többi csapatnak is lehetősége lesz tesztelni a 2022-es abroncsokat. Legközelebb a Mercedes kerül sorra, április 20-21-én, Imolában.