Címke: teszt

  • Új lámpát tesztelt tegnap a Mercedes az FIA számára

    Új lámpát tesztelt tegnap a Mercedes az FIA számára

    A Mercedes a barcelonai teszt tegnapi napján olyan hátsó lámpát tesztelt, mely esős körülmények között segít láthatóbbá tenni az autókat. Ennek értelmében Lewis Hamilton autóján a hátsó szárny két szélére került fel egy pár extra lámpa.

    Az FIA szóvivője a RaceFansnek megerősítette, hogy a sport irányító testülete kérte a tesztet, arra vonatkozóan, hogy az esős versenyek biztonságát fokozzák. A Mercedes felajánlotta az FIA-nak, hogy felszerelik a teszten a lámpát, az FIA pedig kielemzi majd a tapasztalatokat és eldönti, hogy bevezetik-e.

    Az autók hátulján már régóta található egy piros lámpa, melyet esős körülmények között be kell kapcsolni. Ez a jövőben sem tűnne el, a most tesztelt, szárnyon található lámpák kiegészítésként érkeznének. Ezeknek a lámpáknak azonban más biztonsági funkciójuk is van. Villog, amikor az autó forgatónyomatéka csökken, üzemanyag spórolás szempontjából, így a többi versenyző jobban tisztában lehet az előtte haladó sebességével. Azt még nem tudni, hogy ezt a funkciót az új lámpák is betöltik-e majd,

  • Aitken teszteli a Renault-t Barcelonában

    Aitken teszteli a Renault-t Barcelonában

    A Spanyol Nagydíjat követő teszten a Renault akadémiáját erősítő Jack Aitken először kap lehetőséget aktuális F1-es autó vezetésére.

    A Renault év elején jelentette be, hogy a 2018-as szezonban Aitken lesz a tartalékpilótájuk, az RS18 volánja mögé azonban eddig nem ülhetett. Az F1-es autó ennek ellenére nem teljesen idegen számára: a jelenleg az F2-ben versenyző brit fiatal a 2012-es Lotus E20-ast már kipróbálhatta tavaly Jerezben, valamint múlt hétvégén Toulonban. Aitken a kétnapos teszt második napján veheti át az autót Carlos Sainztól.

    Ami a többi F1-es csapat újonc-tesztfelállását illeti, a Toro Rossónál kedden Sean Gelael lesz a rezidens pilóta, mielőtt szerdán Pierre Gasly ugrik az autóba. Lando Norris mindkét nap vezetheti majd a McLaren MCL33-at, míg a Williamsnél Oliver Rowland és Robert Kubica tesztel. A Force India rögtön három ifjoncot is beszervezett Nicholas Latifi, Nyikita Mazepin és George Russell személyében.

  • Kilencből hét gyártó vett részt a Gen2 Formula E autók első tesztjén

    Kilencből hét gyártó vett részt a Gen2 Formula E autók első tesztjén

    Hét Formula E-s gyártó vett részt egy zártkörű, kétnapos teszten a Monteblanco versenypályán. Az Audi, a DS, a Jaguar, a Venturi, a Mahindra, a Penske (Dragon) és a Nissan az új, második generációs (Gen2) autóikat teszteltét a spanyol pályán.

    Az előzetes tervek szerint a BMW is részt vett volna a teszten, de a német gyártó végül visszamondta a részvételt.

    „A végső előkészületeink során váratlan hiba történt.” – áll a BMW közleményében. „Ezért úgy döntöttünk, hogy folytatjuk a munkát az autón, Münchenben.”

    A tesztet a kilencedik gyártó, a NIO is kihagyta.

    „Amikor megterveztük a menetrendünket a Gen2 hajtáslánc és karosszéria tervezése, gyártása és tesztelése kapcsán, még nem voltak ismertek a tesztek időpontjai.” – magyarázta a NIO csapatfőnöke, Gerry Hughes. „Szóval igazából ugyanakkor kezdjük meg a tesztprogramot, mint amikor tettük azt a harmadik és negyedik szezon esetében is, szóval nincs változás.”

    „Egy hónap múlva készen áll majd az autó a tesztre.”

    „Nincs ennek különösebb oka, csak másként terveztük az időbeosztásunkat az első teszt kapcsán.”

    A következő tesztre a Calafat pályán kerül majd sor, a következő hónapban.

  • Alonso: Minden a megfelelő irányba halad

    Alonso: Minden a megfelelő irányba halad

    A Hondáról Renault erőforrásokra váltó McLaren előszezonja nem sikerült hibamentesre: több alkalommal is piros zászlót kellett lengetni az MCL33 kódnevű versenygép miatt.

    Fernando Alonso, a csapat kétszeres világbajnok versenyzője azonban nem aggódik, Zak Brownhoz és Eric Boullierhez hasonlóan ő is úgy érzi, hogy nincs alapvető probléma az autóval.

    „Voltak olyan napok, amikor néhány problémával szembesültünk, azonban minden nap teljesítettük a programunkat. Az utolsó napon már egy kicsivel nagyobb teljesítményen használtuk az autót, és úgy tűnik, hogy minden a megfelelő irányba halad” – mondta Alonso.

    „Több van bennünk, szerintem mindenki rejteget még egyes dolgokat – hozzánk hasonlóan. Ausztrliában meglátjuk, hogy mire leszünk képesek. Köszönet a csapatnak, valamint a szurkolók támogatásának, itt az idő a versenyzésre” – tette hozzá Alonso.

    Két hét múlva ilyenkor már túlleszünk a melbourne-i szezonnyitó időmérő edzésén, és meggyőződhetünk arról, hogy valójában mire lesz képes a McLaren a Renault erőforrásaival.

    Alonso az instagram profilján is reflektált a tesztsorozat befejeztére: „Ma egy kicsit jobban megfacsartuk a narancsot” – írja.

    https://www.instagram.com/p/BgHOrxdF8G3/

  • Ricciardo: Ez a legjobban felkészült Red Bull, amióta a csapatnál vagyok

    Ricciardo: Ez a legjobban felkészült Red Bull, amióta a csapatnál vagyok

    Daniel Ricciardo, a Red Bull Racing ausztrál versenyzője rendkívül pozitívan tekint a 2018-as szezonra.

    Ricciardo az ötödik szezonját kezdi meg a Red Bull nagycsapatánál: 2014 óta tagja Christian Horner csapatának.

    A kétszer négynapos barcelonai szezont megelőző teszten a Red Bull RB14-ese összesen 783 kört teljesített.

    „Egyértelműen jobban állunk, mint tavaly ilyenkor, és valószínűleg jobban, mint bármikor, amióta a csapat tagja vagyok” – jelentette ki Ricciardo.

    „Sok kört teljesítettünk, az autó sebessége pedig nem rossz. Persze még mindig vannak dolgok, amiben fejlődnünk kell, de ez normális. Úgy érzem elég magabiztosak vagyunk az autó határon való használatát illetően.”

    Az idei előszezon olyan volt a Red Bull számára, ahogy megtervezte: „Ez nem volt mindig így, főleg az elmúlt pár év volt kemény. A múlt hét is frusztráló volt, úgy éreztem, hogy értékes időt veszítünk. A mostani héten szerencsére már sokkal többet tudtunk pályán lenni.”

    „Jól nézünk ki, de nem gondolom, hogy már a miénk lenne a leggyorsabb autó, de közel lehetünk a harchoz.”

    Ricciardótól megkérdezték, hogy milyen erősorrendet állítana fel a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari között, ám diplomatikusan csak annyit mondott, hogy voltak olyan napok, amikor úgy tűnt, hogy a Red Bull a Ferrari előtt jár, ám a teszt végére a Ferrari is nagyon jó tempót mutatott és más csapatok is teljesítettek néhány gyors kört.

  • McLaren: Tesztelni vagyunk itt, néha előfordul az ilyen

    McLaren: Tesztelni vagyunk itt, néha előfordul az ilyen

    Közel sem telt problémamentesen a McLaren számára a második barcelonai tesztsorozat első napja: több alkalommal is problémájuk akadt, így Stoffel Vandoorne mindössze 38 kört tudott megtenni.

    A keddi tesztnap reggelén, már az installációs körök után elektronikai problémákra panaszkodott Vandoorne, de ekkor még vissza tudott gurulni a boxba.

    A McLarennek nem sikerült megjavítani a problémát: Vandoorne következő etapjában is ugyanez a hiba jelentkezett, ám ezúttal teljesen elveszett a villamos energia az MCL33-ból, aminek következményeképp leállt a motor, így a belga nem tudott visszatérni a pitbe.

    A McLaren kora délutánra megoldotta a délelőtti hibát, ám 16 óra magasságában újabb rendellenesség jelentkezett: a hidraulika hibásodott meg.

    A wokingiak mindezek ellenére nem csalódottak, elmondásuk szerint sok hasznos adatot gyűjtöttek.

    „Nem ilyen napban reménykedtünk, de ennek ellenére nem túlzottan aggódunk a mai problémák miatt” – mondta Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója.

    „Az akkumulátor és a hidraulika hibája olyan, amelyet a tesztek során szinte várunk, hogy előjöjjön, annak érdekében, hogy megfelelően felkészüljünk az előttünk álló szezonra.”

    „Azért vagyunk itt, hogy teszteljünk, és az ehhez hasonló napok néha előfordulnak. Több időt szerettünk volna a pályán tölteni, de dolgozunk a hibákon, tanulunk belőlük, és holnap még több információval a zsebünkben térünk vissza” – tette hozzá a francia szakember.

  • Mutatjuk, kik ülnek autóba az utolsó teszthéten: Kubica ismét lehetőséget kap

    Mutatjuk, kik ülnek autóba az utolsó teszthéten: Kubica ismét lehetőséget kap

    A mai nappal kezdetét veszi az utolsó szezon előtti négynapos tesztnap. A múlt heti teszthez hasonlóan a mostani is Barcelonában, a montmelói pályán kerül megrendezésre.

    Egy héttel ezelőtt az időjárás nem volt kegyes a Forma-1 mezőnyéhez: egy teljes nap ugyanis gyakorlatilag a kukában végződött, miután hóesés zavarta meg a felkészülést.

    Az alábbi táblázatban mutatjuk, hogy csapatonként lebontva melyik nap, melyik versenyző ül autóba.

    Csapat Autó Március 6. (Kedd) Március 7. (Szerda) Március 8. (Csütörtök) Március 9. (Péntek)
    Mercedes W09 Valtteri Bottas/ Lewis Hamilton Lewis Hamilton/ Valtteri Bottas Valtteri Bottas Megerősítésre vár
    Ferrari SF71H Sebastian Vettel Sebastian Vettel/ Kimi Räikkonen Sebastian Vettel Kimi Räikkonen
    Red Bull RB14 Daniel Ricciardo Max Verstappen Daniel Ricciardo Max Verstappen
    Force India VJM11 Sergio Perez Esteban Ocon Sergio Perez Esteban Ocon
    Williams FW41 Sergey Sirotkin/ Lance Stroll Lance Stroll/ Sergey Sirotkin Robert Kubica/ Lance Stroll Robert Kubica/ Sergey Sirotkin
    Renault RS18 Nico Hülkenberg/ Carlos Sainz Carlos Sainz/ Nico Hülkenberg Nico Hülkenberg/ Carlos Sainz Carlos Sainz/ Nico Hülkenberg
    Toro Rosso STR13 Pierre Gasly Brendon Hartley Pierre Gasly Brendon Hartley
    Haas VF-18 Kevin Magnussen Romain Grosjean Kevin Magnussen Romain Grosjean
    McLaren MCL33 Stoffel Vandoorne Fernando Alonso Stoffel Vandoorne Fernando Alonso
    Sauber C37 Marcus Ericsson Charles Leclerc Marcus Ericsson Charles Leclerc
  • Mindkét McLaren versenyző pozitív az első teszthét után

    Mindkét McLaren versenyző pozitív az első teszthét után

    Produktív napot zárt a McLaren csütörtökön: Stoffel Vandoorne 110, Fernando Alonso pedig 51 kört tett meg a Renault erőforrással hajtott MCL33-mal.

    A McLaren két versenyzője a csapat közösségi oldalán osztotta meg az első teszthét utáni érzéseit a rajongókkal.

    „Elég sűrű nap van mögöttünk. Nagyszerűen sikerült a délelőttöm, persze volt egy kis eső, és sok időbe telt, amíg felszáradt a pálya. Azonban így is sok kört tudtunk teljesíteni, és megismerkedtem az autóval. 110 kört teljesítettem, majd a nap utolsó óráira átadtam az autót Fernandónak” – mondta Stoffel Vandoorne, a wokingi gárda belga versenyzője.

    „Nagyon pozitív nap volt a mai, ahogy Stoffel mondta, sok kört sikerült futnunk, sok információt szereztünk az autóról. Nyilvánvalóan az új erőforrás miatt is sok dolgot kell ellenőriznünk, de nagyon boldog vagyok, jól sikerült zárnunk a hetet, már alig várjuk a következőt” – mondta Alonso.

    Habár a köridőkből egyelőre rendkívül keveset lehet kiolvasni, Vandoorne ma a második, Alonso pedig az ötödik legjobb időt autózta Barcelonában.

    A tesztelés jövő kedden, szintén a katalán aszfaltcsíkon folytatódik, és az elsőhöz hasonlóan négy napjuk lesz a versenyzőknek arra, hogy felkészüljenek a nemsokára rajtoló 2018-as szezonra.

  • Hartley a Honda motort dicséri: elképesztően jó a kezelhetősége

    Hartley a Honda motort dicséri: elképesztően jó a kezelhetősége

    Meglepően simára sikeredett a Toro Rosso-Honda első közös tesztnapja: Brendon Hartleyval a volán mögött meghibásodás nélkül teljesítették a barcelonai gyakorlást.

    Hartley figyelemre méltó, 93 kört tett meg, amelynél többet csak Daniel Ricciardo (105) tudott pályán lenni.

    A Honda szempontjából rendkívül pozitívan telt a mai nap, főleg az elmúlt három évnyi szenvedés tekintetében. Hartley leggyorsabb körideje 1:22.371 volt, mellyel hetedikként zárta a napot a Toro Rosso új-zélandi versenyzője.

    „Nagyon pozitív nap volt a mai. Egyáltalán nem voltak problémáink, az időjárás miatt kellett megszakítanunk a programunkat, szinte már jeges körülmények voltak odakint. Minden nagyon jónak érződött a pályánk, ám van néhány dolog, amit az időjárás miatt nem tudunk teljesíteni. Mindezek mellett 93 kört teljesíteni a tesztsorozat első napján nagyszerű kezdés a Toro Rosso-Honda együttműködés számára” – mondta Hartley.

    „Az autó egyensúlya elég stabil volt az egyenesekben, de úgy érzem, hogy van még bennünk potenciál. Nagyon boldog vagyok a nap alakulásával. A gumikkal valószínűleg mindenki szenvedett, egy kanyar lassab teljesítése után már olyan volt, mintha jégpályán lennénk.”

    „Nagy kihívást jelentett a gumik megfelelő működési tartományának megtalálása. Úgy gondolom sokat tanultunk, mely jó alapot jelent a további teszteléshez, főleg a jövő hetet tekintve, amikor valamivel jobb lesz az időjárás. A motor kezelhetősége az egyik legjobb, amit Forma-1-es autóban eddig vezettem. Ez minden szempontból pozitív. Egyáltalán nem panaszkodhatok” – zárta szavait a 28 éves versenyző.

  • Újra Formula 3 szezon előtti teszt, a Hungaroringen!

    Újra Formula 3 szezon előtti teszt, a Hungaroringen!

    Ahogy tavaly, idén is a Formula 3 ifjú titánjainak az első megmérettetése a Hungaroringen lesz a szezon előtt. Jól vizsgázhatott a magyar pálya, mert a promóter és a FIA újra bizalmat szavazott a dolognak, így idén márciusban visszatér Mogyoródra a mezőny.

    A tavalyi forgatókönyvhöz hasonlóan újra három versenyhelyszínen bizonyíthatnak az ifjak, a magyar helyszín mellett Ausztiában Spielbergben, illetve Olaszországban a Misano World Circuit-en fejleszthetik tökélyre a tudásukat a Forma-1-be vágyó pilóták. Rojalistáknak a megjelenés kötelező, hiszen újra harcba száll a bajnoki címért Ferdinand Zvonimir Maria Balthus Keith Michael Otto Antal Bahnam Leonhard von Habsburg-Lothringen. Nyugalom, újra eljön Mick Schumacher is.

    habsburg
    Készülődés a rajtra… Fotó: Szabó István

    Formula 3 hivatalos tesztnapok 2018:
    március 22-23 – Hungaroring, Magyarország
    március 26-27 – Spielberg, Ausztria
    április 10-11 – Misano, Olaszország

    Az összes fenti időpont még vár a végleges megerősítésre.