Címke: teszt

  • Pérez: Sosem volt még ilyen jó F1-es autó alattam

    Pérez: Sosem volt még ilyen jó F1-es autó alattam

    Igencsak optimista és bizakodó a tesztek végéhez közelítve a Racing Point pilótája Sergio Pérez. A mexikói pilóta a szerdai nap után örömködött az idei konstrukció sikeressége miatt.

    A Racing Point az első négy tesztnapot mindig a legjobb négy között zárta az idei autójával, amit a Mercedes tavalyi világbajnok gépe ihletett. Ezek a jelek mind azt mutatják, hogy a britek a középmezőny elején állhatnak, ám pontos képet továbbra is nehéz leszűrni.

    Amikor az autó teljesítményéről kérdezték, Pérez nem rejtegette az elégedettségét.

    „Szerintem ez a legerősebb csomag az eddigi karrierem során, amivel neki vágunk a szezonnak. Remélhetőleg ez Melbourne-ben be is bizonyosodik, de jelenleg remek az autó. Jól haladnak a dolgok, remek jelek vannak, de még sokat dolgoznunk Ausztrália előtt, hogy a lehető legfelkészültebbek legyünk.” – bizakodott a mexikói.

    Ha csak szigorúan a teszten mutatott eredményekre hivatkozunk, akkor a Racing Point még a Ferrarira is komoly veszélyt jelentene, ám a 30 éves pilóta szerint nem relevánsak még az idők.

    „A topcsapatok továbbra is gyorsak. Nehéz megmondani, hogy most ki hol is áll pontosan. Aki most a köridőket akarja elemezni, annak ez csak idő pocsékolás lenne. Meg kell várnunk a következő két napot, amikoris a csapatok többet próbálgatják a hosszú etapokat. Ezután egy fokkal talán könnyebb lesz elemezni.” – jegyezte meg Pérez.

  • Matsushita kész megkezdeni az ötödik szezonját a Formula 2-ben

    Matsushita kész megkezdeni az ötödik szezonját a Formula 2-ben

    Nobuharo Matsushita annak ellenére kezdhet meg mégy egy szezont a Formula 2-ben, hogy elveszítette a jelenlegi ülését a Carlinnál a honfitárs Yuki Tsunoda érkezése miatt.

    A japán versenyző eredetileg visszatért volna a hazájába és ott folytatta volna a versenyzést, miután a tavalyi Formula 2-es szezonban nem sikerült elérnie a célját, ugyanis nem sikerült az első négy között végeznie az egyéni pontversenyben. Ez pedig azért lett volna fontos a számára, mert a bajnokság első négy helyezettje kap elég szuperliszensz pontot a Forma-1-hez.

    Matsushita azonban egyik, a Honda által bejelentett versenyzői felállásban – ami a Super GT-re és a Super Formulára vonatkozik – sem szerepelt annak ellenére, hogy az utóbbi szériában pár hónappal ezelőtt még tesztelhetett is. Ehelyett Ukyo Sasahara kapta meg az eredetileg Matsushitának szánt ülést a MUGEN csapatánál. A japán versenyző alternatíváinak pedig Tatiana Calderon vetett véget, aki pedig annál a Drago Corsenál kapott lehetőséget, ahol Matsushitának még lett volna esélye egy versenyzői ülésre.

    Valamilyen szinten érthető Matsushita döntése, hogy miért is választotta a Formula 2-t a Super Formula helyett.  A Carlin egykori pilótája két évet is lehúzott a japán sorozatban és azt követően tért vissza a Forma-1 előszobájaként emlegetetett sorozatba.

    Azonban a japán motorgyártó már bejelentette, hogy Yuki Tsunoda fog versenyezni a következő szezonban a Carlin csapatával. Tsunoda ezzel átvette Matsushita helyét, és egyes források szerint Matsushita még a saját pénzének egy kisebb részét is hajlandó mozgósítani, hogy a sorozatban maradhasson.

    Ha megnézzük a Formula 2 csapatainál levő még szabad üléseket, akkor Matsushita legnagyobb esélye talán az MP Motorsportnál lehet. A holland csapat a korábbiakban már bejelentette, hogy a brazil Felipe Drugovich az ő csapatukban fog versenyezni az idei évben. A brazil fiatal érkezésén kívül pedig a csapaton belül is történtek kisebb átalakítások, beleértve egy adat elemző mérnök érkezését a Premától.

    Ha Matsushitának sikerül helyet találnia magának valamelyik csapatnál, akkor ez lenne az ötödik szezonja GP2-es/Formula 2-es szinten. A tavalyi szezonban sikerült elérnie a legelőkelőbb eredményét a sorozatban, ami egy összetettbeli hatodik hely volt. Emellett a japán versenyző két főversenyt is meg tudott nyerni: először a Red Bull Ringen, majd Monzában szelhette át elsőként a célvonalat.

    Ha minden klappol, akkor akár három japán versenyző is tagja lehet az idei Formula 2-es mezőnynek, ugyanis az Euroformula Open bajnoka, Marino Sato készen áll egy teljes szezonra, miután a tavalyi évben három versenyhétvégét teljesített a Campos Racing versenyzőjeként.

  • Vasseur: Schumacher nem fog tesztelni velünk jövőre

    Vasseur: Schumacher nem fog tesztelni velünk jövőre

    Az idei évvel ellentétben 2020-ban nem fog tesztelni az Alfa Romeoval Mick Schumacher, ezt a csapatfőnök Frederic Vasseur jelentette ki.

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia Bahreinben a Ferrari mellett az Alfa Romeo autóját is tesztelhette, ám a Formula 2-ben szenvedett és csak 12.lett az összetettben. Ahhoz, hogy rövid időn belül Forma-1-es pilóta lehessen jövőre jól kell szerepelnie az előszobában.

    „Jövőre nem biztosítunk a számára további teszteket. A Formula 2-t meg kell nyernie, vagy legalább remekül kell szerepelnie, de ez elképesztően nehéz az ő rá nehezedő nyomás és a környezete miatt. A fejlődését és az útját viszont továbbra is követni fogjuk.” – jelentette ki Vasseur.

  • Kubica elismeri, hogy várja a 2020-as DTM szezont

    Kubica elismeri, hogy várja a 2020-as DTM szezont

    Robert Kubica, a Williams egykori pilótája beismerte, hogy jövő évben a DTM német túraautó-bajnoskágban kíván versenyezni.

    A BWM nemrég közölte, hogy a Williamstől távozó lengyel pilóta tesztelheti az autójukat a Jerezben megrendezésre kerülő fiatal pilóták tesztjén.

    „El tudom képzelni a jövőmet a DTM-ben” – árulta el a lengyel Kubica, aki jövőre a DTM-es pályafutása mellett Forma 1-es tartalékos pilótaként is folytathatja. – „De először várnunk kell és meglátjuk, hogyan megy majd a teszt.”

    A 34 éves pilóta a Twitteren azt is megosztotta, hogy a következő jerezi teszten már közösen fog a BMW-vel dolgozni és üléspróbát is tartanak majd.

  • Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    Kubica a BMW-nek fog tesztelni a DTM jerezi tesztjén

    A Williams egykori versenyzője Robert Kubica a BMW színeiben fog majd részt venni a DTM jerezi tesztjén decemberben.

    A lengyel – akinek Nicholas Latifi veszi majd át a helyét a grovei istállónál a kihívással teli visszatérését követően – már korábban is elmondta, hogy a Forma-1-es tesztversenyzői szerepét mellett szívesen versenyezne is.

    A korábbiakban arról szóltak a hírek, hogy Kubica menedzserei az Audival tárgyaltak egy lehetséges DTM-es versenyzői ülésről, azonban a német gyártó vezető főnöke, Dieter Gass jelezte, hogy nem terveznek változtatni a jelenlegi pilótafelállásukon.

    Azonban a BMW- akik az idei évben csúnyán alulmaradtak az Audival szemben a bajnokságokban – szeretne változtatni a versenyzőinek kilétén. Ez megnyithatja Kubica előtt a DTM kapuját, amit sokan kész kényként kezeltek a szingapúri bejelentése után, miszerint az idei szezon végén el fogja hagyni a Williams csapatát.

    A lengyel a korábbiakban már vezethetett DTM autót, igaz, hogy az hat éve volt és akkor még V8-as motorok dolgoztak a német túraautó bajnokság autóiban. „Szeretném megköszönni a lehetőséget a BMW Motorsportnak, hogy pályára vihetem majd a BMW M4-est Jerezben,” – mondta a 2008-as Kanadai Nagydíj győztese. „Alig várom már a tesztet és hogy jobban megismerhessem az autót.

    „Egy új kihívásra vágyok és lényegében a DTM tökéletesen eleget tesz ennek. Top kategóriás versenyzőkből áll a mezőny és a sorozat színvonala is elég nagy. Azonban először meg kell néznünk, hogy miként fogok majd teljesíteni a tesztem.”

    A BMW csapatfőnöke Jens Marquardt hozzátette: „Robert egy hatalmas név az autosport világában, ugyanis egy rendkívül tapasztalt versenyzőről van szó, aki a Forma-1-ben is megfordult már. Kíváncsian várjuk már, hogy miként fog alakulni számára az első tesztje a BMW M4-essel.”

    Az Audi nagyon úgy néz ki, hogy megtartja a korábbi Formula 3-ban versenyző Jonathan Aberdeint, aki ígéretesen teljesített az első DTM-es szezonjában. Azonban Pietro Fittipaldi jövője kérdéses a német márkánál annak ellenére, hogy brazil versenyző nagy érdeklődést mutatott sorozat iránt. Emiatt Kubica akár még az Audi vendég csapatánál is befutó lehet. A privát csapatoknál valós versenyzéshez anyagi keret is szükséges, azonban ez Kubicának nem jelenthet gondot, ugyanis a lengyel olajtársaságnak köszönhetően 15 millió eurót vitt anno a Williamshez.

    A BMW az egyetlen gyártó, akik már bejelentették a tesztfelállásukat az újoncok tesztjére. Kubica mellett Nick Yelloly ülhet majd autóba a jerezi teszten, amit december 10-től 13-ig rendeznek majd.

  • Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    Russell három napot tesztel a Mercedesszel még idén

    A Williams versenyzője, George Russell három tesztnapot teljesít majd a 2019-es idény vége előtt a Mercedes autójában, a szezonvégi tesztek keretében.

    A fiatal brit jelenlegi autóját vezeti kedd délelőtt, miután átadja a volánt Roy Nissanynak délután. Másnap ül be a Mercedesbe, amit Valtteri Bottas terelget még előző nap, mivel Lewis Hamilton szponzori kötelezettsége miatt nem maradhat a tesztre.

    Russell a jövő héten még egyszer visszatér Abu Dhabiba. A Pirelli 2021-es, 18 colos kerekeit teszteli majd a bajnoki csapat öszvérautójával.

    A Mercedes csapatfönőke jelezte, ez nem vizsga lesz, bár Hamilton távozása esetén nyilván örömmel vetnék be, amennyiben továbbra is jól teljesít.

    „Mondtam neki, ez nem egy felmérés, mert tudjuk, rendelkezik megfelelő tulajdonságokkal, hogy Mercedes versenyző legyen belőle. – tisztázta Toto Wolff – „Gyors, tehetséges, intelligens. Megvan az oka, miért lett az F3 és az F2 bajnoki újoncként. Ez keveseknek sikerült eddig. És most a Forma-1-ben is hibátlanul teljesít.”

    „Egyetlen hibája a tapasztalatlanság. Erre is jók lesznek a tesztek. De valószínűleg csak megerősítik, amit eddig is tudunk.”

    Az osztrák annak is elejét vette, hogy meginduljanak a pletykák, miszerint kivásárolnák őt a jelenlegi szerződéséből.

    „George a Williamsszel írt alá. Ezt pedig tiszteletben tartjuk, mert ők biztosítottak számára lehetőséget, hogy egyáltalán itt legyen az F1-ben.”

    Russell legutóbb Bahrein után vezette a csapat autóját, most sem izgul a teszt miatt.

    „Az egészségem még kérdéses, a jövő hétre is kihatással lehet, amikor az autót fogom vezetni. Nem egy teszt alapján fognak rólam véleményt alkotni. Egy dolgom van, hogy adatot szolgáltassak.”

    „Igyekszem majd a lehető legtöbbet tanulni, és a tapasztalatokat a jövőben felhasználni. Ez Bahrein után is előnyösnek bizonyult, remélem most is így lesz.”

  • Billy Mongerrel a soraiban tesztel a Formula 3 mezőnye

    Billy Mongerrel a soraiban tesztel a Formula 3 mezőnye

    Ma veszi kezdetét a Formula 3-asok számára a hivatalos szezon utáni teszt Valenciában. Szokás szerint pedig számos újonc is részt vesz majd rajta, többek között Billy Monger, Dan Ticktum vagy Habsburg Ferdinand is.

    A három napos teszt lesz az F3-as csapatok utolsó előtti szereplése idén, ugyanis nekik még hátra lesz majd a hagyományos makaói megmérettetés is. A versenyzőknek most lesz lehetőségük arra, hogy meggyőzzék a csapataikat arra, hogy alkalmasak a 2020-as ülésükre, de extrémebb esetben már a novemberi makaói hétvégén is rajthoz állhatnak.

    A versenyzők vasárnap és hétfőn reggel 9 és délután 5 között gurulhatnak pályára, míg kedden csak 4 óráig lesz erre lehetőségük.

    Az újoncok közül a legnagyobb név Billy Monger, illetve a kétszeres makaói győztes Dan Ticktum, aki a GP3-ban már szerepelt korábban.

    A legmeglepőbb pedig talán a listán az idén a DTM-ben versenyző Habsburg Ferdinand neve.

    Az ismerős versenyzők mellett olyan tehetségekkel egészült ki a mezőny, mint a Formula Renault Eurocup bajnok Oscar Piastri, illetve a 2017-es brit F3-as bajnok Enaam Ahmed.

    Formula 3-as év végi teszt résztvevőinek névsora

    Rajtszám Versenyző Nemzetiség Csapat
    1 Ferdinand Habsburg AUT ART Grand Prix
    2 Sebastian Fernandez ESP ART Grand Prix
    3 Christian Lundgaard DNK ART Grand Prix
    4 Richard Verschoor NLD MP Motorsport
    5 Lorenzo Colombo ITA MP Motorsport
    6 Lukas Dunner AUT MP Motorsport
    7 Alexander Smolyar RUS Sauber Junior Team by Charouz
    8 Joao Vieira BRA Sauber Junior Team by Charouz
    9 Jonathan Hoggard GBR Sauber Junior Team by Charouz
    10 Fabio Scherer CHE HWA RACELAB
    11 Jake Hughes GBR HWA RACELAB
    12 Linus Lundqvist SWE HWA RACELAB
    14 Federico Malvestiti ITA Jenzer Motorsport
    15 Lirim Zendeli DEU Jenzer Motorsport
    16 Calan Williams AUS Jenzer Motorsport
    17 Devlin DeFrancesco CAN Trident
    18 Alessio Lorandi ITA Trident
    19 David Beckmann DEU Trident
    20 Yuki Tsunoda JPN Hitech Grand Prix
    21 Jack Doohan AUS Hitech Grand Prix
    22 Max Fewtrell GBR Hitech Grand Prix
    23 David Vidales ESP Campos Racing
    24 Alessio Deledda ITA Campos Racing
    25 Yu Kanamaru JAP Campos Racing
    26 Logan Sargeant USA PREMA Racing
    27 Oscar Piastri AUS PREMA Racing
    28 Enaam Ahmed GBR PREMA Racing
    29 Dan Ticktum GBR Carlin Buzz Racing
    30 Billy Monger GBR Carlin Buzz Racing
    31 Theo Pourchaire FRA Carlin Buzz Racing
  • Marquez összemérné tudását Hamiltonnal két keréken valamint négy keréken is

    Marquez összemérné tudását Hamiltonnal két keréken valamint négy keréken is

    Marc Marquez reméli, egy nap összemérheti tudását Lewis Hamiltonnal négy keréken és két keréken is.

    A bajnokok küzdelmét nagy érdeklődés övezné, ugyanis a nagyérdemű is kíváncsi lenne arra, hogy a Moto GP-t domináló ötszörös világbajnok spanyol versenyző, vagy az F1-et uraló brit ellenfele bizonyulna-e jobbnak. Marquez nagyon örülne egy ilyen versenyzésnek, de már azzal is elégedett lenne, ha végre találkozhatna Hamiltonnal.

    ,,Beszélgettem vele már a közösségi médián keresztül, tudom, hogy szereti a motorokat és azt is, hogy nagyon jól tudja kezelni őket, ezért nagyon szeretnék vele már találkozni. Tavaly ehhez nagyon közel álltunk, ám mindkettőnknek kompromisszumokat kellett volna kötnie amiatt, hogy ez megvalósuljon és végül nem sikerült erre időt szakítani. Nagyon érdekelne egy ilyen lehetőség, egymás ellen versenyeznék először F1-es autókban ülve, majd utána motorra pattanva.”

    A brit világbajnoknak nem ismeretlen a motorversenyzés világa, tavaly egy Superbike motort tesztelhetett, majd az esemény után sejtelmesen utalt arra, hogy szeretne kipróbálna egy MotoGP-ben is használt motort, sőt e teszt keretein belül szívesen látná Valentino Rossit is. Hamilton mindig is hangoztatta, hogy szereti a két keréken száguldó versenysorozatot, ezért 2019-ben a Petronas meghívását örömmel fogadta el a szezonnyitó Katari Nagydíjra.

    Marquez is találkozott már F1-es autóval élőben, sőt tavaly a 2012-es Toro Rossót is kipróbálhatta a Red Bull Ringen.

    ,,A Red Bull Ringen már mentem pár kört egy Toro Rossóval, nagyszerű élmény volt. 40 kört tettem meg, tehát ez egy igazi tesztnek számított. A sebességem végig meg volt, ám nagyon tapasztalatlan voltam. Ismertem a pálya vonalvezetését, de nehéz volt megérteni a leszorítóerő pontos működését és nem volt egyszerű megtalálni a fékezési pontokat sem. Talán hozzá tudnék szokni ha, vezethetnék F1-es pályákon, de nem Monacóban! Egy F1-es autót normál pályán vezetni, az rendben van, ugyanis ott meg lehet találni, hol a határ, de egy város közepén, mint Monacóban? Ott sokkal nehezebb minden.”

  • Alonso első Dakar tesztjéről: Eddig jó

    Alonso első Dakar tesztjéről: Eddig jó

    A napokban vált biztossá, hogy Fernando Alonso tényleg elkötelezte magát a Dakar iránt, és a Toyotával meg is kezdi a felkészülést a legendás rallyversenyre.

    A spanyol már bele is vágott, és most is éppen tesztel, egész pontosan egy négynapos edzésen vesz részt Namíbiában, augusztus 20-23 között.

    A Forma-1 kétszeres világbajnoka az első benyomásairól beszélt a Motorsport.comnak, valamint arról, hogy min lepődött meg, miközben leküzdötte a hatalmas homokdűnéket, köztük a hírhedt 7-es dűnét, aminek magassága a 380 métert is meghaladja.

    „Elsőre ijesztőnek tűnt” – mesélte. „Egy ilyen emelkedőt nagy tisztelettel kell megközelíteni. Fejlett technikát igényel, amit én még nem sajátítottam el. Párszor ki is kellett húzni a bajból.”

    „Az érzés valódi, mert az eddigi tesztek nagyon kontrolláltan zajlottak le. A csapatom hatalmas tapasztalatának köszönhetően pedig mindig tudtuk, mi vár rám pontosan. Először menni tanulok meg, utána futni. Kis lépésekben fejlődök és nyerek önbizalmat, minden menet után csökken a félelem. Eddig jó.”

    A következő kihívás Alonsóra szeptember közepén vár, a dél-afrikai Harrismith 400 alkalmával.

  • Alonso megkezdi a Toyotával a felkészülést a Dakarra

    Alonso megkezdi a Toyotával a felkészülést a Dakarra

    A Toyota hivatalosan is bejelentette, hogy velük kezdi meg a Dakarra való felkészülést a spanyol Fernando Alonso.

    Alonso számára nem ismeretlen a japán gyártó, ugyanis a 2018\19-es idényben velük indult a WEC-ben, ahol világbajnok és kétszeres Le Mans-i 24 órás győztes lett.

    A Toyota a Hilux Dakar autóját augusztus 20 és 23. között fogja tesztelni Fernando Alonsoval a dél-afrikai sivatagban. Ezen kívül a spanyol tesztprogramjának a részét fogja majd képezni a szeptemberben a Harrismith 400 elnevezésű rali verseny is.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy továbbra is a Toyota Gazoo Racinggel versenyezhetek. 2017 novemberében vezettem először az autójukat, azóta pedig rengeteg sikert értünk el közösen, zsinórban kétszer nyertünk Le Mans-ban, világbajnokok lettünk a WEC-ben a csapattársaimmal Sebastiennel és Kazukival.” – kezdte Alonso.

    „Az év elején vezethettem először a rali autójukat, és olyan jól éreztem magam, hogy újabb alkalmakat szerettem volna. Tudtam, hogy ez egy teljesen más élmény lehet, de nagyon sok magabiztosságot adott nekem ez nekem és etapról etapra fejlődtem. Várom már a következő hónapokat, ahol jobban megismerhetem a Hiluxot, és a csapattal való közös munkát is. Mindig is azt mondogattam, hogy új kihívásokat akarok más területen, ehhez pedig már van is egy nagyszerű csapatom.” – tette hozzá.

    Glyn Hall csapatvezető pedig így kommentálta a bejelentést:

    „Idén márciusban már teljesítettünk egy két napos tesztet Alonsoval a Dakar győztes Hilux-szal Dél-Afrikában, amely értékes tapasztalatokat jelentett nekünk. Fernando nem csak élezte, hanem minden egyes alkalommal tudott javulni is, ez pedig világossá tette számunkra, hogy készen áll erre. A rali egy teljesen új műfaj a számára, de rendelkezik olyan képességekkel, hogy ezzel is meg tud birkózni.” – mondta.