Címke: Tesla Roadster

  • A Lotus brutál drága elektromos hiperautót épít

    A Lotus brutál drága elektromos hiperautót épít

    Az elmúlt években a Lotus csak speciális kiviteleket épített a meglévő autóparkjából, de ez jövőre megváltozhat. Az Autocar szerint a Lotus anyavállalata a Geely hamarosan előállhat egy teljesen elektromos hiperautóval.

    Annyit sikerült egyelőre megtudni, hogy a koncepció Omega kódnéven fut, és 2019-ben érkezik. A fejlesztés már folyamatos, és a Lotus a házon belül fejlesztett elektromotort kapja majd. Az autó árát pedig 2-2.6 millió font környékére lőtték be.

    Ezzel az árazással a Lotus elektromos autója olyan hagyományos hiperautók árazásával vetekszik, mint a Ferrari vagy a McLaren csodái. A legközelebbi konkurense viszont vélhetően a szintén teljesen elektromos hajtású Nio EP9 lesz, amely tartja is a kategóriarekordot a Nürburgringen, a maga 7 perc 5 másodpercnyi eredményével.

    A cég életében ez lenne az első teljesen elektromos hajtású járgány, leszámítva az Evora hybrid koncepció autót, valamint az Elise-t, amely az eredeti Tesla Roadster alapja volt.

    A Geelynek 51%-os részesedése van a Lotusban, és hozzájuk tartozik a svéd Volvo márka is. A pletykák szerint a kínaiak elképesztő mennyiségű, 2 milliárd dollárnyit fognak belefektetni a Lotusba az elkövetkezendő években. A ma Lotusa három utcai autót kínál, amelyek elég öregek már, ezek az Elise az Exige és az Evora. A cégnek azonban komoly tervei vannak a jövőre nézve. Korábbi vezetőjük, Jean-Marc Gales azt állította 2018 elején, hogy a cég az elkövetkezendő négy évben két új sportautót és egy SUV modellt is bemutat majd.

  • Skoda Franciaország már teljesítette is azt, amit a Tesla még nem!

    Skoda Franciaország már teljesítette is azt, amit a Tesla még nem!

    Nem egy autógyártót megihletett az, hogy Elon Musk történelmi tettet hajtott végbe, és a világűrbe küldte a Tesla Roadsterét krúzolni. Az ISUZU például azzal fényezte magát, hogy inkább a Földön járnak a terepjárójukkal, de az i-re a pontot humorban egyelőre a Skoda francia leányvállalata tette fel.

    Nem véletlen az, hogy hangsúlyozzuk kivételesen az országot is. Ahogy a SpaceX-szel is Amerikában, ők is egy missziót indítanak a Marsra – simán csak egy Skoda Superbbel. A körülmények igazán megadják a „close enough” életérzést, megvan a kilövés előtti feszültség, majd hasonló szögben követhetjük a cseh csoda útját, mint ahogy a Tesla kalandozik a világűrben. Van a középkonzol kijelzőjén szintén üzenet Elonnak, minden rendben halad, azonban alig 100 kilométer megtétele után meg is érkezünk… Marsba. Ami egy település, Franciaországban.

    A Mars lakók örülnek, mindenki hepi, misszió teljesítve. Trollkodás, másfél percben kimaxolva. Erre már csak mi is ennyit tudunk mondani: Superb!

  • Évmilliókon át az űrben maradhat Elon Musk sportautója

    Évmilliókon át az űrben maradhat Elon Musk sportautója

    Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra – következtettek kanadai és cseh kutatók.

    A Space X vállalat február 7-én bocsátotta fel új óriásűrhajóját, a Falcon Heavyt a floridai Cape Canaveralról, utolsó fokozata felvitte az űrbe hasznos rakományát, egy piros Tesla Roadstert, bizonyítva a rakétakísérlet sikerét és reklámozva Elon Musk vállalatait.

    A kutatók úgy kalkuláltak, hogy Musk régi piros kocsija – a vezetőülésbe kötött, űrruhás bábuval – hat százalék eséllyel ütközik a Földnek, 2,5 százalékos eséllyel a Vénusznak a következő évmilliók során – számolt be a BBC hírportálja az Arxiv.org-on megjelent új tanulmányról.

    A kutatók számítógépes szimulációi alapján igen kicsi a valószínűsége, hogy a kocsi a Nappal ütközik, a Marssal való találkozásnak pedig szinte semmi.

    A kocsi a Nap körül elliptikus pályára állt, a csillagtól nagyjából akkora távolságra, mint a Mars.

    Hanno Rein és kutatócsoportja 240-szer futtatta le a szimulációt, hogy lássák a piros kocsi pályájának alakulását a következő 3,5 millió évben.

    „Nem tudtuk, mire számítsunk, mert más földközeli tárgyak, aszteroidák, amelyeket az űrben látunk, a Naprendszer távoli régióiból érkeznek. Most azonban az ellenkezője történik” – mondta a BBC-nek Rein, a Torontói Egyetem kutatója.

    Két lehetőség volt: vagy itt marad a sportkocsi a Naprendszer belső bolygóövében, ahol a Föld is kering, vagy továbbszáguld a külső aszteroidavidékre, az úgynevezett Kuiper-övbe.

    A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a Jupiter nagyságú óriásbolygók és az autó közötti hosszú távú gravitációs kölcsönhatások vajon kifelé húzhatják-e a Teslát, ám a számítások nem ezt mutatják.

    A kocsi pályáját mind a rövid, mind a hosszú időtávokat vizsgálva a Földdel való találkozások uralják, idővel azonban gyakoribbá válik, hogy a Tesla a Vénuszhoz kerül közel.

    Azt az aggodalmat is eloszlatták a kutatók, hogy a Marsra zuhanva a földi jármű baktériumokkal szennyezheti be a vörös bolygót.

    Ha visszazuhanna a Földre, valószínűleg tökéletesen elégne, bár talán egy kis része elérheti a talajt.

    Annak is elenyésző az esélye, hogy aszteroidának ütközik. Külseje azonban „drámaian” megváltozhat az idők során, mivel sok apró mikrometeorit tapadhat hozzá.

    Rein azt tartja valószínűnek, hogy a piros autó nagyjából 30 évente közelíti meg a Földet, 2091-ben halad el olyan közel, mint a Föld-Hold távolság.

    „Viszonylag kicsi tárgy, ezért nem tudni, mennyire lesz könnyű észlelni akár egy év múlva is, szerintem nagyon halvány lesz. Amikor legközelebb, 30 év múlva viszonylag közel halad el mellettünk, izgalmas lesz figyelni, hogy megtaláljuk-e még” – tette hozzá Rein.