Címke: tempó

  • Aggódik a tempója miatt a Mercedes

    Aggódik a tempója miatt a Mercedes

    Már csak egy hét van vissza a szezonnyitó Bahreini Nagydíjig, azonban a Mercedesnél aggódnak a mostani formájuk miatt. A bajnoki címvédő istálló mérnökei szerint egyelőre nem azt hozzák azt a jó teljesítményüket tesztek során, amit az elmúlt években tettek és ezért félnek valamilyen szinten.

    A Toto Wolff által vezetett istálló az idei szezonban úgy néz ki, hogy kihívóira talált. A Red Bull mellett a Ferrari is impozáns formát mutatott eddig a tesztek folyamán és ez arra enged következtetni, hogy akár komoly kihívói lehetnek az Ezüst Nyilaknak.

    Ugyan a tesztek eredményeiből még egyáltalán nem lehet megállapítani a Forma-1 csapati között kialakult erődorrendet, a Mercedes mégis aggódik valamilyen szinte, mert eddig nem voltak képesek a tőlük jól megszokott jó teljesítményt nyújtani. Lewis Hamilton autója például a harmadik tesztnapon rendkívül alulkormányzott volt és a délelőtt folyamán számtalan kisebb elfékezése volt.

    „Egy csónakban evezünk most a Red Bull-lal: formán kívül teljesítünk egyelőre” – nyilatkozta a stuttgarti márka egyik mérnöke az Auto Motor und Sportnak. „Ha már a héten rendeznék meg a Bahreini Nagydíja, akkor nagy valószínűséggel a Ferrari lenne az első számú favorit.”

    Azonban nem csupán az előbb említett dolog a Mercedes egyetlen problémája. A Mercedes – akik a turbóhibrid éra összes konstruktőri bajnokságát megnyerték – attól is tart, hogy a mögöttük levő csapatok sokkal közelebb kerültek hozzájuk a vadonatúj szabályoknak köszönhetően.

    Ugyan a W13 rendkívül jó a lassú kanyarokban, a gyors kanyarokban ez a dolog már nem mondható el a konstrukcióról, és akkor a delfinezésről még nem is beszéltünk. Az AMuS értesülései szerint az előbb említett probléma kapcsán a Ferrari volt az, aki képes volt valamilyen szinten megoldást találni az új szabályok miatt feltűnő jelenségre.

    Az Ezüst Nyilak csapatfőnöke, Toto Wolff hozzátette, hogy „lehet, hogy nem a Ferrari rendelkezik a legjobb konstrukcióval, de szerinte jelen pillanatban a mezőny autói közül az F1-75-öt a legkönnyebb vezetni.”

  • Verstappen: Még több tempóra van szükségünk a bajnoki címhez

    Verstappen: Még több tempóra van szükségünk a bajnoki címhez

    A Red Bull az elmúlt évektől eltérően idén erősen kezdte az idényt, mely során Max Verstappen szorosan követi Lewis Hamiltont a bajnoki elsőségért folytatott harcban.

    A holland azonban elismerte, hogy még gyorsabbnak kel lenniük, ha valóban meg akarják szerezni a trófeát. Barcelonában is minimális különbséggel maradt el a pole-ról Verstappen, azonban a több, mint 600 méteres rajt utáni egyenes kínálhat esélyt számára már az első kanyarban az előzésre.

    „Mindig jobban szeretek első lenni, mert akkor minden a te kezedben van. Azt hiszem, hogy itt most kihoztam a legtöbbet belőle. Nem véletlen, hogy általában a két Mercedes van előttem, vagy én vagyok közöttük. Egyértelmű, hogy még több tempót kell találnunk, hogy valóban képesek lehessünk legyőzni őket.” vélekedett a Red Bull versenyzője.

    „Tisztában voltunk azzal, hogy hol vannak a gyenge pontjaink. Ha a bajnoki címért akarsz harcolni, akkor tényleg ki kell tenned magadért és egy újabb lépést kell megtenned. De ezt mi már tudjuk.” – tette hozzá.

  • Leclerc mérges volt az Orosz Nagydíj időmérőjét követően

    Leclerc mérges volt az Orosz Nagydíj időmérőjét követően

    A Ferrari idei mélyrepülése tovább folytatódott az Orosz Nagydíj időmérő edzésén. Sebastian Vettelnek és Charles Leclercnek is a Q2 jelentette a végállomást, ráadásul a négyszeres világbajnok még csúnyán össze is törte az SF1000-et, miután az megcsúszott alatta a négyes kanyarban. A fiatal monacói versenyző mérges volt, mert szerinte könnyen bekerülhetett volna az időmérő harmadik szakaszába.

    Vettel balesete azért is volt ijesztő, mert Leclerc közvetlen a német után érkezett a pályán és majdnem nekiment a négyszeres világbajnoknak. A monacói – aki tavaly az első rajtkockából indulhatott az Orosz Nagydíjon – a piros zászló előtt még a kilencedik volt, azonban végül csak a tizenegyedik helyet szerezte meg.

    „Igen, meleg helyzet volt, azonban szerencsére sikerült elkerülnöm Sebastiant. Ez jó volt, azonban frusztráló volt, hogy nem sikerült bejutnom a Q3-ba,” – értékelt Leclerc az időmérőt követően a Ziggo Sportnak.

    „Megvolt a lehetőségünk arra, hogy bejussunk a kvalifikáció harmadik szakaszába. Azt mondták a rádióban nekem, hogy meg kell nyomnom a kivezető körömet, ha mért kört akarok autózni. A mért körömet pedig Kvjat mögött kezdtem meg. A végén pedig mégsem lett elég az időm, ami sajnálatos. Határozottan javulnunk kell ezen téren.

    „Ugyan bejuthattam volna a top 10-be, azonban egész hétvégén küszködtem. Őszinte leszek, nem mentem valami jól a hétvége során. Az időmérőre azonban sikerült felvennem egy jó ritmust és kitűnően éreztem magam az autóban. Emiatt még jobban zavar ez, hogy nem sikerült, azonban a verseny holnap lesz és pontokat ekkor lehet megszerezni és mindent bele fogok adni, hogy a létező legtöbb pontot szerezzem meg.”

  • Verstappen: A Red Bull túlteljesítette az elvárásokat 2020-ban

    Verstappen: A Red Bull túlteljesítette az elvárásokat 2020-ban

    Max Verstappen szerint a Red Bull határozottan túlteljesít azzal, hogy képesek elválasztani egymástól a két Mercedes pilótát a Forma-1 2020-as világbajnoki pontversenyében. A holland szerint a milton keynesi istállónak pedig bele kell törődnie ebbe a helyzetbe.

    A Red Bull a nagy fogadkozások ellenére sem volt képes felvenni a Mercedes tempóját a szezon első hat versenyén, különösen az időmérő edzéseken.

    Azonban az energiaitalosok holland titánja a legutolsó négy versenyen már valamivel közelebb tudott kerülni Valtteri Bottashoz és Lewis Hamiltonhoz olyannyira, hogy a 70. Évforduló Nagydíját meg is tudta nyerni Silverstoneban.

    Verstappen a Belga Nagydíj előtt reflektált a 2020-as szezon első hat versenyéről és elmondta, hogy a Red Bull igen is büszke lehet az eredményére, ha megnézzük a befeketedett Ezüst Nyilak tempó előnyét.

    „A nyers tempót elnézve mindkét Mercedes versenyzőnek előttem kellene lenni a bajnokságban,” – nyilatkozta a holland.

    „Az első futamon volt egy kiesésem, Bottas pedig egy alkalommal nem szerzett pontot a defektje miatt. Mindkettőnk számára balszerencsés ez, de ez mindig benne van a pakliban.

    „Viszont amikor úgy lettem második, hogy a Mercedesek gyorsabbak voltak nálam, akkor még túl is teljesítettük magunkat. Ezt leszámítva pedig minden lehetőségünket maximálisan kihasználtunk, aminek rendkívül örülök.

    „A csapattal nem azért vagyunk itt, hogy másodikok vagy harmadikok legyünk, hanem a bajnoki címért szeretnénk menni. Azonban bele kell törődnünk a jelenlegi helyzetünkbe, ugyanis jelen pillanatban nem vagyunk képesek komoly kihívói lenni a Mercedesnek.

    „Papíron lehet, hogy másként van, azonban a nyers tempót tekintve túl lassúak vagyunk hozzájuk képest. Jelen pillanatban azért tudtunk versenyt nyerni, mert aznap a Mercedeseknek nem volt szerencséjük. Szóval még mindig rengeteg teendőnk van.”

  • Vettel: Valami nem áll össze

    Vettel: Valami nem áll össze

    A Ferrari versenyzője Sebastian Vettel elmondta, hogy nincs válasza a vasárnapi Brit Nagydíjon nyújtott gyenge teljesítményére. A négyszeres világbajnok ugyanis csak a tizedik helyen ért célba, miközben a csapattársa, Charles Leclerc a dobogó harmadik fokára is felállhatott.

    A Magyar Nagydíjon úgy tűnt, hogy Vettelnek sikerült felvennie a ritmust és megtalálnia az egyensúlyt az SF1000-rel, miután egy erős versenyt követően – ahol maga találta ki a saját taktikáját – a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót. Azonban a Brit Nagydíjon ezek a feltételezések szerte foszlottak, ugyanis a Ferrari versenyzője egy katasztrofális versenyt zárt.

    A négyszeres világbajnokot még az AlphaTaurival versenyző Pierre Gasly is könnyen megelőzte, ami miatt Vettel már pontot sem szerzett volna, azonban Valtteri Bottas defektjének köszönhetően végül az egy pontot érő tizedik helyen zárt.

    Vettel a verseny után elmondta, hogy a pénteki és a szombati problémái pecsételték meg a hétvégéjét és egyszerűen nem tud épkézláb magyarázatot a tempóhiányára.

    „Az eredmény gyér volt, de az autót rendkívül nehéz volt vezetni,” – mondta a német. „Egyáltalán nem voltam magabiztos, nem tudom miért, szóval ennek után kell járnunk. De őszintén, ha annyi körön keresztül szenvedek az autóval már a verseny legelejétől fogva a légvégéig, akkor nyilvánvaló, hogy valami nem áll össze.

    „A körülöttem levők ugyanis gyorsabbak voltak és meg is előztek. Az autópályán tartása is nehéz volt, azonban ennek ellenére nem volt egy nehéz versenyem, mert nem voltam képes támadni. Az autóval semmi olyat nem lehetett csinálni, amit szerettem volna.

    „Meg kell vizsgálunk, hogy ez miért volt és ezeket a hibákat ki kell javítanunk, ha a következő héten jobb eredményt szeretnénk elérni.”

    Vettel hozzátette, hogy nyilvánvaló probléma sem volt az autóval, szóval nem technikai hiba hátráltatta őt a futam során.

    „Papíron mindkét autó egészen hasonló, szóval nem a beállítással volt gond. Ha megnézel belső kamerás felvételeket, akkor jól látszik, hogy nem csak egy olya hely van, ahol időt veszítenék vagy problémát jelent. Az egész kör során veszítek időt, szóval sürgősen ki kell derítenünk azt, hogy ennek mi az oka.”

  • Pérezzel forgott a világ a Magyar Nagydíj időmérője során

    Pérezzel forgott a világ a Magyar Nagydíj időmérője során

    Segrio Pérez elmondta, hogy szédültnek érezte magát a Magyar Nagydíj időmérő edzésén. Azonban a mexikói versenyző ennek ellenére mégis a negyedik helyre tudott kvalifikálni, bebiztosítva ezzel csapatának a második sort a két Ferrari előtt.

    Amíg Lance Stroll harmadik lett a két egyeduralkodó Mercedes mögött, Pérez éppen csak meg tudta szerezni a negyedik helyet a „rózsaszín Merecedesszel”. A mexikói első próbálkozását törölték a stewardok, miután a négyes kanyarban túllépte a pálya határait. Azonban a második próbálkozása során már sikerült összeraknia egy tiszta kört, amivel megelőzte Sebastian Vettelt, Charles Leclerc-t és a tavalyi pole pozíciós Max Verstappent.

    Pérez az időmérő utáni nyilatkozatában elmondta, hogy már a kvalifikáció elején sem érezte jól magát.

    „Ez egy jó eredmény a csapat számára, azonban velem sok minden történt a kvalifikáció során,” – mesélte a Racing Point mexikói versenyzője, akinek hiába van szerződése 2022-ig, jelenleg bizonytalan a helyzete a csapatánál.

    „Az időmérő során ugyanis nem voltam 100 százalékos formában fizikálisan. Valamilyen okból kifolyólag szédültnek éreztem magam a pilótafülkében az egész edzés során.”

    Amikor arról kérdezték Pérezt, hogy tudja-e már, mitől érezte rosszul magát, ezt válaszolta: „Nem, nem tudom. A nyakam mondjuk már jobban fáj tegnaphoz képest.

    „Nagyon hirtelen történt az egész. A nyakam is egy fáj egy kicsit, valamint a pálya egyes pontjain forgott velem a világ. Úgy, hogy az előbb felsorolt körülmények hátráltattak, rendkívül felértékelődik ez a negyedik hely.”

    Pérez azonban nem gondolja, hogy ezek a problémák majd kihatással lesznek majd a tempójára a vasárnapi versenyen. A mexikóinak az a célja, hogy a létező legtöbb pontot gyűjtse be a csapatának, ugyanis a McLaren elleni konstruktőri harcban minden egyes egységnek komoly jelentősége van.

    „Az egész hétvége során jól mentünk, szóval örülök a mai eredménynek,” – mondta a mexikói. „Remélhetőleg holnap is minden összeáll majd és jó sok pontot fogunk majd tudni szerezni a csapat számára.

    „Jó a tempónk, ráadásul a közepes keverékű gumikon rajtolhatunk holnap, amiből szerintem előnyünk is származhat majd. Szerintünk ugyanis a lágyabb gumikon a többieknek nehezebb lesz majd az első etapban.”

  • Perez reméli, hogy a „rózsaszín Mercedes” tényleg olyan gyors, mint az eredeti

    Perez reméli, hogy a „rózsaszín Mercedes” tényleg olyan gyors, mint az eredeti

    Sergio Pérez reméli, hogy a „rózsaszín Mercedesével” legalább olyan tempót lesz majd képes diktálni, mint a címvédő istálló a 2019-es során.

    A mexikói csapat szinte mindenkit meglepett, amikor az első barcelonai tesztnapon szinte egy teljesen másik autóval hajtottak pályára, mint amit előzetesen prezentáltak az autóbemutatójuk során. Lawrance Stroll csapatának autója ugyanis kísértetiesen hasonlított a tavaly használt Mercedesre – különösen az autó aerodinamikai megoldásai.

    A sok hasonlóság miatt a Racing Point autója kellőképpen rászolgált a „rózsaszín Mercedes” elnevezésre. Azonban a számos kritika ellenére Pérez reméli, hogy az autó versenyképes lesz majd az idei szezon során. „Remélem, hogy legalább olyan gyors lesz majd az autónk, mint az övéké volt tavaly, azonban erről még mindig korai beszélni,” – véli a mexikói, aki a csütörtöki tesztnapon a második helyen végzett.

    „Rengeteg minden mentünk keresztül a tél folyamán. Számos munkaóra van az autóban, és a csapat most is folyamtatosan munkálkodik a háttérben. De a legjobb dolog az idei szezonban az, hogy a mostani autó szinte ugyanaz lesz, amivel majd pályára fogunk hajtani Melbourneben. Ez egy hatalmas pozitívum. Kellően összpontosíthatunk a dolgunkra és emellett még sokkal több mindent tanulhatunk az előző évekhez képest, ahol szinte mindig csúszásban voltunk az autóval. Szerintem jók vagyunk a pályán és természetesen az autóban is megvan a kellő potenciál, szóval minden esélyünk meglesz a jó szereplésre.”

    A Racing Point technikai igazgatója, Andy Green elismerte, hogy a döntésük – miszerint az autójukat a tavalyi Mercedes alapjaira tervezték – eléggé kockázatos volt. Pérez szerint azonban megérte kockáztatniuk, amit a csapat jó felkészülése miatt mert kijelenteni.

    „Egy időt követően hozzászoksz, ha évedig ugyanazt a dizájnt használod, azonban az autónk idénre drasztikusan megváltozott,” – folytatta Pérez. „A változtatások pedig sokféleképpen sülhetnek el. Ez egy hatalmas kockázat volt a számunkra, azonban megérte bevállalni.

    „Nyilvánvaló, hogy rengeteg mindenen kell még dolgoznunk, azonban egy jó alappal rendelkezünk, ami telis-tele van lehetőségekkel. Az elkövetkező napokban kemény munka vár ránk, ugyanis mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Ausztráliába a lehető legfelkészültebben érkezhessünk meg.”

  • Rossi Alonso nyomdokaiba lépne és szívesen rajthoz állna a Dakar Rally-n

    Rossi Alonso nyomdokaiba lépne és szívesen rajthoz állna a Dakar Rally-n

    Alexander Rossi úgy tervezi, hogy az elkövetkező évek valamelyikében részt szeretne venni a Dakar Rally-n, miután nem volt képes előnyt kovácsolni magának egy adandó lehetőségből.

    Az Andretti Autosport amerikai versenyzőjének eléggé elfoglalt a 2019-es IndyCar szezon vége óta: rajthoz állt a Supercar bathursti fordulóján és a Baja 1000-en már a második alkalommal vett részt, mielőtt csatlakozott volna az Acura Team Penskehez az ezen a héten esedékes Daytona-i 24 órás futamra. A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso idén először indult el a Dakaron és Rossi a RACER-nek adott interjújában elmondta, hogy közel volt ahhoz, hogy már most csatlakozzon a spanyolhoz.

    „Most már figyelek rá (Alonsora), ugyanis lényegében ugyanazt csináljuk,” – mondta Rossi. „Mindig követtem a Dakar eseményeit annak érdekében, hogy tisztában legyek az elért eredményeivel. Már mondták is, hogy próbáljam ki magam, azonban az időzítésem nem volt a legjobb, így idén nem tudtam elindulni, azonban az elkövetkező három-négy évben ez másképp lesz majd.”

    A 2016-os Indy500 bajnoka hozzátette, hogy akarta azt látni, hogy Alonso már az első nekifutására megnyerje a Dakart, ugyanis az aláaknázta volna azt az eszmét, miszerint egy teljesen más típusú sorozatban nagyon nehéz már elsőre versenyképesnek lenni. A kétszeres világbajnok spanyol versenyző végül a tizenharmadik helyet szerezte meg, valamivel több, mint öt órával elmaradva a harmadik Dakarját megnyerő Carlos Sainz mögött.

    „Azt akartam, hogy jó menjen, de nem akartam nyerni látni őt, mert az nagyon felidegesített volna,” – ismerte el Rossi, aki 2015-ben még néhány Forma-1-es versenyen is szerepelt. „Ez volt a második próbálkozásom Bajában (Mexikó), azonban egyszer sem tudtam megnyerni az osztályomat, szóval nagyon mérges lettem volna, ha már az első sivatagi versenyén sikerült volna nyernie.”

    „Kicsit megkönnyebbültem a versenyt követően, ugyanis ez megmutatja, hogy hiába tartozik Fernando a világ legjobb pilótái közé, az nem azt jelenti, hogy váltasz egy kategóriát és rögtön olyan versenyzőket győzöl le, akik az egész életüket tették fel erre. Ilyet nem nagyon látsz, mert nem is nagyon létezik.

    „Ugyanezt éreztem, amikor Scott McLaughlin – aki a Virgin Australia Supercars Championship 2018-as és 2019-es bajnoka – egy IndyCar autót tesztelt. Elárulom nektek, hogy miként néztem őt a teszt közben, de ez titok: „Légyszíves, ne te legyél a leggyorsabb srác, mert az nagyon elkeserítő lenne a számomra.”

    „És nem is volt. Ugyan gyors volt, ahogy arra számítani lehetett, de egy másodperccel lassabb volt. Ez mutatja meg csak igazán, hogy minden egyes sorozatnak van egy olyan speciális „skillje”, amit időbe telik elsajátítani. Nem létezik olyan, hogy váltasz egy szériát, beleülsz az autóba és rögtön ugyanolyan köröket mész, mint az adott kategória legjobbjai.

    „Ez olyan, ami az idő múlásával jönni fog. Odakerülsz, tanulsz, alkalmazkodsz és egy idő múlva már az eredmények is jönni fognak. Azonban rögtön még ekkor sem tudsz majd felvágni azzal, hogy legyőzhetetlen vagy és mindent megnyersz. Örülök, hogy ez még Fernandonak sem jött össze,” – véli Rossi, aki a tavalyi szezonban a harmadik helyet szerezte meg az IndyCar egyéni bajnokságában.

  • Gasly kiakadt Strollra az első körös incidensük miatt

    Gasly kiakadt Strollra az első körös incidensük miatt

    Pierre Gasly mérges volt Lance Strollra a vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjat követően. A francia szerint a Racing Point kanadai versenyzője tehet arról, hogy elveszítette a hatodik helyét az egyéni pontversenyben Carlos Sainzcal szemben, aki mindössze egyetlen ponttal előzte meg őt.

    Gasly és Sainz holtversenyes hatodik helyezettek voltak az összetettben a yas marinai szezonzáró előtt. A hatodik helyre még a Red Bullos Alex Albonnak is volt esélye.

    Azonban már a verseny rajtjánál megtörtént a dráma, ugyanis a Toro Rosso franciája már az első kanyarban elveszítette az első szárnyát, miután Stroll hozzáért az autójához és emiatt ütközött a kanadai csapattársával, Sergio Perezzel. Ezt követően a francia az egész verseny során a mezőny végén tanyázott és nem is tudott pontot szerezni. Később a csapatrádión értesítették őt, hogy spanyol riválisa az utolsó körben meg tudta előzni Nico Hülkenberget, előrelépve ezzel az utolsó pontszerző helyre. Mindez azt jelenti, hogy Gasly egy ponttal maradt le az egyéni bajnokság hatodik helyéről.

    „Most szórakozol velem,” – mérgelődött a francia, aki a két héttel ezelőtti Brazil Nagydíjon szerezte meg első dobogós helyezését a Forma-1-ben. „Simán ott lehettünk volna, ha nincs az a kib*szott Stroll, mindig ez van vele.”

    Miután kimérgelődte magát, a fiatal francia elmondta a véleményét a versenyéről, habár nem volt valami izgatott. „Nagyon vártam már a mai küzdelmet,” – meséli Gasly. „Daniil képes volt megmutatni, hogy megvolt a megfelelő tempónk ahhoz, hogy ott legyünk és harcolhassunk a többiekkel. A szezont egy rendkívül izgalmas csatával zárhattuk volna le.

    „Sajnos a versenyemnek már az első kanyarban vége volt, amikor hátulról kaptam egy ütést, majd ütköztem egy másik autóval és elveszítettem az első szárnyamat. Mire visszaértem a boxba és túlestem a cserén, már majdnem körhátrányban voltam és nagyon frusztráló volt, hogy nem harcolhattam senkivel. Reménykedtem egy biztonsági autós fázisban, de mind hiába. Csalódott vagyok, hogy egy ilyen versennyel kellett befejeznem az idei szezont.”

  • Binotto: Majdnem olyan gyorsak voltunk a kanyarokban, mint a Red Bull

    Binotto: Majdnem olyan gyorsak voltunk a kanyarokban, mint a Red Bull

    Mattia Binotto szerint Brazíliában már majdnem olyan gyorsak voltak a kanyarokban, mint a Red Bull.

    A szezon nagy részében a Ferrari az egyenesekben bizonyult kiemelkedően gyorsnak, ám a kanyarokban a tempójuk jócskán elmaradt fő riválisaiktól. Austinban azonban a vörösök előnye eltűnt, amit az ellenfelek a Red Bull levele által kiadott technikai direktívára fognak.

    Binotto szerint azonban a megoldás máshol keresendő. Igaz, hogy a Scuderia már nem kiemelkedően gyors az egyenesekben, de már nem is marad el a többiektől a tempója a kanyarokban.

    ,,Nyilvánvalóan ők (Red Bull) voltak a leggyorsabbak. A kör egészén és az egyenesekben is nagyon jó tempót mentek. Ki kell elemeznünk még ezt, de ha összehasonlítjuk az időmérős teljesítményünket, akkor elmondhatjuk, hogy majdnem egy szinten voltunk velük ott ahol a tapadás számít igazán. Az egyenes szakaszokon is közel voltunk egymáshoz, ám ott a motorerő a mérvadó. Úgy vélem tehát minden azon múlik, hogy a beállításokkal kapcsolatban milyen egyensúlyt választasz. Talán most először voltunk ilyen közel hozzájuk, a tapadás terén, ez pedig azt jelenti, hogy a Ferrari egy másfajta irányba indult el a beállításokkal, és ez a konfiguráció előnyt adhat nekünk a kanyarokban.”