Címke: temetés

  • Eltemették Anthoine Hubert-t

    Eltemették Anthoine Hubert-t

    A motorsport közössége, családtagok és barátok is végső búcsút vettek a fiatalon elhunyt Anthoine Huberttől kedden Franciaországban.

    Hubert a belgiumi F2-es versenyen szenvedett egy hatalmas balesetet, nem sokkal később pedig bele halt a sérüléseibe.

    A 22 éves versenyzőt a franciaországi chartres-i katedrálisban helyezték örök nyugalomra. A szertartáson jelen voltak barátai, versenytársai is, többek között Charles Leclerc, Esteban Ocon, Pierre Gasly és George Russell is.

    A temetésen beszédet mondott többek között a Hubert-t mentoráló Renault képviseletében Alain Prost is, aki kedvesnek, kíváncsinak, profinak és úriembernek nevezte őt.

    A temetés napján a közösségi médiákat ellepték a búcsú a Huberttől búcsúzó üzenetek. A Formula 2 a Twitter oldalán az alábbi üzenettel köszönt el volt versenyzőjétől:

    „Ma az egyik legfényesebben ragyogó csillagunkra, Anthoine Hubertre emlékezünk a motorsport közösségének többi tagjával egyetemben. A gondolataink azokkal vannak ma, akik a legközelebb álltak hozzá.”

    A tragikus balesetben érintett másik versenyző, Juan Manuel Correa jelenleg egy londoni kórházba intenzív osztályán fekszik mesterséges kómában.

  • Kedden lesz Anthoine Hubert temetése

    Kedden lesz Anthoine Hubert temetése

    Anthoine Hubert temetésére kedd délután kerül sor az észak-franciaországi Chartres-székesegyházban. A dátum most már hivatalos. A 22 éves francia versenyző a múlt hétvégén hunyt el egy tragikus balesetben a Belga Nagydíjon. A BWT Arden versenyzője volt, és pont egy ütközést akart elkerülni, de végül ő és a Charouz pilótája, Juan Manuel Correa ütköztek. A futamon egyből előkerült a piros zászló, az orvisi csapat küzdött Hubert életéért, de 90 perccel később a FIA megerősítette, hogy a fiatal versenyző elhunyt.

    A hétvége Formula 3-as és Forma-1-es versenye előtt egy perces gyász szünetet tartottak másnap a tiszteletére, a Formula 2-es verseny pedig elmaradt.

    Hubert temetése tehát szeptember 10-én lesz, a tervek szerint 14:00-kor, a Notre-Dame katedrálisban Chartres városában. Olivier Lamirault, aki a Lamirault Automobile vezetőjeként személyes támogatója is volt Hubertnek megerősítette a temetés dátumát a L’Echo Republicainnek, majd hozzátette:

    „Letört vagyok ami számomra bonyolult, de azt hiszem, hogy ez jó ideig így marad.”

    A baleset következményeként a BWT Arden csapata az Olasz Nagydíjon csak egy autóval indult, amelyet Tatiana Calderon vezet. A másik Alfa Romeo junior csapattársa, Juan Manuel Correa a másik versenyző, aki érintett volt a balesetben már átszállításra került egy brit kórházba. Mesterséges kómában tartják a légzési nehézségei miatt, ami a baleset egyik következménye.

  • Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Kiderült miért nem volt ott Vettel Lauda temetésén

    Sebastian Vettel nem volt ott Niki Lauda temetésén, amit többen meg is jegyeztek, ám a Ferrari pilótája kötelezettsége miatt maradt távol. A német sport.de kinyomozta, miért nem jelent meg a négyszeres világbajnok az eseményen.

    Niki Lauda május 20-án (hétfő) vesztette életét, a Monacói Nagydíjon ezért minden csapat és pilóta megemlékezett a háromszoros világbajnokról valamilyen formában. Vettel az osztrák ex-versenyző által inspirált sisakkal versenyzett egész hétvégén, így adózva az elhunyt legenda emlékének. A futamon másodikként végző pilóta akkor így búcsúzott Laudától:

    ,,Úgy vélem, mindig itt lesz velünk, nagyon hiányozni fog nekünk. Ő egy igazi ikon volt és az is marad a jövőben. A gondolataim a családja körül és körülötte keringenek.”

    Kiderült a német Olaszországban, pontosabban Maranellóban volt, ahol segédkeznie kellett az olaszok új SF90 Stardale utcai autójának bemutatóján. Az eseményen sem feledkeztek meg a legendáról, egy perces néma csenddel adóztak Lauda emlékének.

    https://twitter.com/Ferrari/status/1134085234113359873

  • Ecclestone nem lesz ott Lauda temetésén

    Ecclestone nem lesz ott Lauda temetésén

    A Forma-1 korábbi irányítója, Bernie Ecclestone jó kapcsolatot ápolt a múlt héten elhunyt legendás versenyzővel, Niki Laudával. Ráadásul 1978-79-ben versenyzett is Ecclestone akkori csapatánál, a Brabhamnél.

    Lauda temetése szerdán lesz Bécsben, Ecclestone azonban nem lesz jelen és ezt meg is indokolta.

    „Nem akarom Nikit holtan látni.” – mondta a 88 éves Ecclestone a német Bildnek. „Meglátogattam Nikit Fabianaval (Ecclestone felesége) április végén Svájcban, a klinikán. Aztán ráeszméltünk, hogy milyen gyenge. Tudtuk, hogy már nem fog normális életet élni.”

    Bernie és Fabiana tavaly is meglátogatták Laudát a Baleár-szigeteken, tüdőtranszplantációja után és az Újévet vele és feleségével, Brigittel töltötték.

    „Úgy tűnt, hogy javul (Lauda állapota). Aztán Niki hirtelen egyre rosszabbul lett.”

  • Szerdán fogják eltemetni Niki Laudát

    Szerdán fogják eltemetni Niki Laudát

    Német lapértesülések szerint szerdán (május 29), lesz Niki Lauda temetése, a háromszoros világbajnokot Bécsben helyezik majd örök nyugalomra.

    A az osztrák legendán tavaly egy megfázás szövődményei miatt tüdőtranszplantációs műtétet kellett végrehajtani. Az állapota javuló félben volt, mikor egy újabb megfázás miatt kórházba kellett szállítani, szervezte legyengült, majd veséje is feladta a szolgálatot. Lauda hétfőn hunyt el és csatlakozott az égi versenyekhez, azóta pedig az egész Formula 1-es közösség gyászol.

    A temetést szűk családi körben fogják tartani, árulta el Toni Faber plébános, azonban a szurkolók 8 óra és 12 óra között beléphetnek a bécsi Stephensdomba (Szent István katedrális), és leróhatják kegyeletüket az elhunyt versenyző felé, kinek koporsóját babérkoszorú fogja díszíteni.

    13 órakor veszi kezdetét a halotti mise, ahova 300 vendéget várnak, az eseményt viszont nem közvetíti semmi sem, valamint fényképezni és videofelvételeket készíteni tilos lesz a résztvevőknek is. Lauda koporsóját végső nyugalomra 14 óra után bocsájtják, a világbajnok nyughelyét egyelőre csak a szűk családi kör tudja. Versenyzői overalljában kísérik majd utolsó útjára a sportág legendáját, komporsójára régi sisakját is elhelyezik.