Címke: teljesítmény

  • Ricciardot lenyűgözte a Piastri teljesítménye

    Ricciardot lenyűgözte a Piastri teljesítménye

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy le volt nyűgözve fiatal honfitársa Oscar Piastri teljesítményét látva.

    A 19 éves Piastri újoncként volt megnyerni az FIA Formula 3 bajnoki címét a szintén újonc Theo Pourchaire és az amerikai Logan Sargeant előtt. Piastri volt a négy ausztrál versenyző egyike a sorozatban Alex Peroni, Calan Williams és Jack Doohan mellett.

    Az ausztrál fiatalt – aki a Formula Renault Eurocup bajnokaként érkezett meg a FIA Formula 3-ba a Prema csapatához – immáron Mark Webber menedzseli, aki 2023-ban már a Forma-1-ben látná pártfogoltját.

    Piastri emellett a Renault juniorprogramjának is a tagja, ahol nemrégiben másik két tehetséges fiatal pilótával vehettek részt egy Forma-1-es teszten, ahol a francia istálló 2018-as autóját vezethették Bahreinben.

    Ricciardo elismerte, hogy fél szemmel figyelte fiatal honfitársának fejlődését az idei szezonban.

    „Nagyon jó látni, hogy már ilyen fiatalon ennyire sikeres és jól megy neki,” – mondta a Renault pilótája.

    „Egyszer találkoztam Oscarral, még a téli szünetben. Egy rendkívül szerény, jó srácnak tűnt, aki minden helyzetben képes nyugodt maradni.

    „Konkrétan tátva maradt a szám, amikor a pályán mutatott versenyzését néztem idén. Monzában például remek előzéseket mutatott be és egyik alkalommal sem kockáztatott túl sokat.

    „Relatíve jól kezelt a nyomást, ami nagyon jó, ugyanis még nagyon fiatal és rengeteg ilyen helyzete lesz még karrierje során. Azonban, mint mondtam, nagyon örülök a jó eredményeinek.

    „Most pedig már ugye Mark (Webber) a szárnyai alá vette őt, szóval biztos vagyok benne, hogy jó iránymutatást fog majd kapni tőle. Látszik is, hogy ez hosszú távon ki is fizetődik.”

  • Vettel: Magamra szeretnék találni, még a szezon vége előtt

    Vettel: Magamra szeretnék találni, még a szezon vége előtt

    Sebastian Vettel, mivel már csak pár futam van hátra a szezonból, közeledik Ferraris pályafutása végéhez is. Ez az év eddig egyébként is egy nagyon gyorsan felejtésre hivatott év, hiszen olyan helyezést foglal el a pontversenyben, ahol korábbi világbajnok, és Ferrari pilóta sem tartózkodott még. A németek négyszeres világbajnoka reméli, hogy a legjobbját tudja majd nyújtani a hátralévő versenyeken, és emelt fővel tud majd távozni a csapattól.

    „Hiszek benne, hogy mindenki megteszi a tőle telhetőt, hogy a legjobbamat nyújthassam, még akkor is, ha az autót kétségtelenül nehéz vezetni. Charles Leclerc nagyszerű munkát végez, és mindig ki tudja sajtolni az SF1000-ből a maximumot.” – mondta Vettel a Motorsport.com-nak Portugáliában.

    „Részemről ez egy nagyon nehéz év, rendkívül különböző körülmények között megyünk. Valószínűleg nem a legjobb szezonomat futom éppen, de a helyzet sem a legegyszerűbb. De mindent beleadok majd, amit csak tudok, megpróbálok fejlődni, és év végére visszatérni oda, ahol tudom, hogy lehetnék.”

    Vettel már hosszú ideje tudja, hogy el fogja hagyni a Ferrari csapatát, és e egy kicsit nehézzé teszi ezt az időszakot. De továbbra sincs motivációhiánya:

    „Mindamellett, nagyra becsülöm azt a munkát, amit értem végeznek, és végeztek az utolsó években, pont ezért fogom a maximumot visszaadni, amit csak tudok.”

    Hozzátette, az is fontos, hogy emelt fővel távozzon a csapattól:
    „Mint mindennek, ennek is vége van valamikor, már előre tekintek, egy új fejezetre, ami jövő évtől fog kezdődni. De mielőtt még az elkezdődne, mint ahogyan már említettem, szeretném méltósággal lezárni ezt, és magamra szeretnék találni, hogy elérjem azokat az eredményeket, amiket tudom, hogy el tudok érni. Ha ez a dolog sikerült, készen fogok állni a következő fejezetre” – zárta Vettel

  • Giovinazzi elégedett az eddigi teljesítményével

    Giovinazzi elégedett az eddigi teljesítményével

    Miközben három tehetséges Ferrari-akadémista kopogtat a Forma-1 ajtaján, így a Haas és az Alfa Romeo versenyzői is veszélyben érezhetik a helyüket. Köztük lehet Antonio Giovinazzi is, aki az elmúlt időszakban kapott kritikákat.

    Az olasz versenyző idén az időmérőkön már tudja hozni rutinos csapattársa, Kimi Räikkkönen szintjét, ám a versenyeken többnyire elmarad a finntől, noha mindketten eddig 2-2 pontot szereztek az Alfa Romeonak.

    Giovinazzi a Forma-1 hivatalos weboldalának adott nyilatkozatában értékelte az eddigi évét, illetve a 2021-es kilátásait.

    „Elégedett vagyok azzal, amit eddig mutattam.” – kezdte az olasz. „Az én oldalamról továbbra sincsenek semmi hírek, így tovább kell nyomnom, és majd meglátjuk mi fog történni.”

    „A szezon fele még hátra van, ami nyolc verseny. Igyekszem majd a legjobbamat nyújtani. Az oroszországi tempómmal is elégedett vagyok, még mindig az AlphaTaurikkal akarunk harcolni, így még nem vagyunk ott, ahol szeretnénk, viszont közelebb léptünk hozzájuk és most erre kell építkeznünk.” – tette hozzá.

    A jövője tehát továbbra is homályos és számára nem túl biztató az a tény, hogy a Formula 2-ben remeklő 21 éves trió is lehetőséget kap majd idei szabadedzéseken, rögtön legközelebb Mick Shcumacher is, aki éppen Giovinazzi Alfáját vezetheti majd az Eifel Nagydíjon.

  • Räikkönen és Ricciardo: Vettel vissza fog vágni a Ferrarival

    Räikkönen és Ricciardo: Vettel vissza fog vágni a Ferrarival

    Sebastian Vettel korábbi csapattársai, Kimi Räikkönen és Daniel Ricciardo is arra számít, hogy a négyszeres világbajnok vissza fog vágni a Ferrarival az idei nehéz szezonkezdetét követően.

    A koronavírus okozta kényszerszünetben a német versenyzővel közölte a Ferrari, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződését és azt, hogy 2021-től már Carlos Sainz Jr fog versenyezni a helyén.

    Mindez azt jelenti, hogy Vettel hat év után fog távozni Maranelloból, amit leginkább egy hullámvasutas utazáshoz lehetne hasonlítani. A német ugyan kétszer is második lett az egyéni pontversenyben, azonban az olasz istálló 2008 óta tartó bajnoki nyeretlenségét még neki sem sikerült megdöntenie ezalatt a hat szezon alatt.

    Vettel utolsó ferraris éve egyelőre rendkívül nehezen alakul, miután a német versenyző folyamatosan küszködik az SF1000 volánja mögött. Ebből következik, hogy a négyszeres világbajnok a Mercedesszel és a Red Bullal sem képes felvenni a kesztyűt.

    Annak ellenére, hogy a Ferrari német pilótája a 13 éves Forma-1-es pályafutása leggyengébb szezonkezdetén van túl, Räikkönen szerint egykori csapattársa képes lesz megfordítani a szerencséjét.

    „Biztos vagyok benne, hogy Seb nem elégedett a jelenlegi helyzetével, azonban egyelőre ez van,” – nyilatkozta 2007 világbajnoka még a Spanyol Nagydíj hétvégéjén.

    „A Ferrari az Ferrari és szurkolók nagyon szeretnék látni a jó eredményeket, különösen az olaszok. Azonban nem hinném, hogy ez befolyásolná az idei szezonban nyújtott teljesítményét.

    „Seb már van olyan hosszú ideje itt a sportban, hogy tudja azt, miként kell javítani a jelenlegi helyzetén.”

    A Ferrari máig utolsó világbajnoka – aki a források szerint vissza fog vonulni az idei szezon végén – hozzátette, hogy nem hiszi, hogy az olasz média és a szurkolók nyomása negatív hatással lenne Vettel teljesítményére.

    „Szerintem a Ferrari sosem volt más, mint a többi csapat. Nyilvánvalóan, ha elolvasod az összes olasz újságot, akkor sokkal rosszabb lesz a helyzet, azonban ez a dolog engem egyáltalán nem hozott lázba. Amikor ott voltam a rosszabb pillanatainkkor a médiumok durván letoltak minket, azonban itt Olaszországban ez a szokás, itt így működik az üzlet”

    Ricciardo – aki 2014-ben volt a négyszeres világbajnok csapattársa – szerint is vissza fog vágni Vettel, sem mint, hogy inkább elsétáljon a probléma elől.

    „Seb egyik legjobb tulajdonsága az, hogy rendkívül odaadó a sport iránt,” – magyarázta a Méhészborz. „Ő egy olyan pilóta, aki mindent kielemez és mindig megtalálja a felvetődő kérdésekre a választ. Nem hiszem, hogy egyszerűen megfutamodna és csak úgy elsétálna a problémák elől.

    „Nagyon érdekli őt a dolog, már csak saját maga miatt is. Őszinte leszek, szerintem biztosan vissza fog vágni.”

  • Binotto elismerte: Sokáig esélytelen lehet a Ferrari

    Binotto elismerte: Sokáig esélytelen lehet a Ferrari

    Az idei szezon nem a Ferrari reményei szerint alakultak eddig, most pedig a csapatfőnök Mattia Binotto elismerte, hogy sok ideig tart majd orvosolni a problémákat.

    Miközben a Ferrari 2019-ben leggyorsabb volt az időmérőn Ausztriában, addig egy évvel később már a Q3-ba való bejutás is nehezükre esett. Noha az olaszok nem fűztek túl sok reményt az idei évhez a téli tesztek után, ám minden bizonnyal azért ennél egy fokkal jobb szereplésben bíztak.

    Mattia Binotto csapatfőnök elismerte, hogy akkora a hátrányuk, hogy azt rövid idő alatt lehetetlen lesz ledolgozni.

    „Ez időbe fog telni. Az SF1000-nél fentálló technikai koncepciós gondok nem oldhatóak meg pár hét alatt.” – kezdte az olasz.

    „Türelmesnek kell lennünk. Korábban már említettem, hogy minden területen le vagyunk maradva. Márpedig, ha minden területen fejlődni kell akkor nem lehet ezt csak egy egyszerű trükkel vagy egyetlen fejlesztéssel megoldani. Időbe fog telni, hogy mégis mennyibe? Azt nem tudom.”  – folytatta.

    „Már a barcelonai téli teszteken láttuk, hogy nem vagyunk elég gyorsak. De ilyen nehéz helyzetre nem számítottunk, rosszabb, mint amit vártunk, erről többet nem is lehet mondani.” – zárta.

  • Räikkönen: Ez eddig egy katasztrófa

    Räikkönen: Ez eddig egy katasztrófa

    Az Alfa Romeo versenyzője Kimi Räikkönen nemrégiben beszélt a Magyar Nagydíjon nyújtott rossz teljesítményéről, miközben csapatát is sürgette, hogy ennél sokkal jobb teljesítményre lesz szükségük.

    2007 világbajnoka már az idei szezon első két versenyén is szenvedett a C39 volánja mögött, és a finn szerencséje a mostani Magyar Nagydíjon sem változott meg.

    Räikkönen ugyanis az utolsó helyen végzett az időmérőn és a versenye sem alakult jobban, miután már a rajt előtt hibázott. A Jégember ugyanis túlcsúszott az eredeti rajtpozíciójához képest, ami miatt egy öt másodperces büntetést szabtak ki rá a versenybírák. A finn emiatt végül csak a tizenötödik helyen végzett, ami miatt ismét csalódnia kellett.

    „Az eddigi teljesítményünk katasztrofális volt, ennél sokkal jobban kell csinálnunk,” – véli Räikkönen. „Egyszerűen gyorsabbá kell tennünk az autót, ilyen egyszerű.

    „Egyáltalán nem volt egy akciódús versenyem. Sajnos onnan, ahonnan rajtoltunk, nagyon nehéz bármi jót is elérni. Mindent megtettünk, azonban még ez sem volt elég a pontszerzéshez. A tempónk nem volt rossz, a rajtnál is sikerült pár pozíciót fognom, azonban a büntetés miatt visszaestem az utolsó helyre.

    „Csúszós volta a rajtrács, ami miatt túl is csúsztam a rajtpozíciómon és már nem volt időm visszatolatni. Kár érte, mert a büntetés nélkül még pár pozícióval előrébb végezhettünk volna.

    „Rengeteg munka áll még előttünk, ugyanis az időmérős teljesítményünkön még bőven van mit csiszolni, azonban a vasárnapi versenytempónk egyáltalán nem volt rossz, szóval van miből merítenünk.”

    Räikkönen a tavalyi szezonban az egyéni bajnokság 12. helyén zárt 43 ponttal. Ehhez képest az idei szezonban azon négy versenyző közé tartozik, akiknek még továbbra sincs pont a nevük mellett.

  • Ferrari: Az FIA módosításai miatt rosszabb lett az erőforrásunk teljesítménye

    Ferrari: Az FIA módosításai miatt rosszabb lett az erőforrásunk teljesítménye

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto végre kimondta, hogy az olasz csapat komoly lóerőket veszítettek el, miután megkötötték a motorjukról szóló egyezményt az FIA-val.

    Az olasz szakember a korábbiakban azt mondta, hogy nem a Nemzetközi Automobil Szövetséggel kötött egyesség miatt estek vissza motorikusan. Ezek mellett pedig nem is beszélt az egyesség részleteiről, valamint az FIA embereit is elhallgattatták.

    Ehelyett a csapat sokkal inkább az aerodinamikai problémákat próbálta megoldani a szünet folyamán, sem mint hogy az addig jól működő, erős erőforrásukra koncentráltak volna. Az első újabb elemeket a Stájer Nagydíjon már be is vetették, de az ottani eredmények alapján nem úgy néz ki, hogy működőképesek az új elemek.

    A sebességmérő pontoknál pont az a Ferrari volt a leglassabb, akik tavaly mindig ennek a listának az élén álltak, magasan a többiek előtt. Binotto nemrégiben azt nyilatkozta ezen téma kapcsán, hogy körönként hét tizedet veszítenek a Mercedesekhez képest csak az egyenesekben.

    „A jelenlegi szabályok rendkívül összetettek és nehezek,” – mondta a Ferrari csapatfőnöke. „Vannak olyan területek a szabálykönyvben, ahol még mindig tisztázni kellene pár dolgot. Ez egy olyan folyamat, ami a múltban is jelen volt, most is ott van és a jövőben is jelen lesz.

    „A tavalyi év óta az FIA számos direktívát vezetett be, amiben tisztázta ezeket a ködös területeket. A direktívák miatt pedig alkalmazkodnunk is kellett. Nem hiszem, hogy ez csak velünk esett meg, ugyanis a többi gyártónak is ugyanúgy alkalmazkodnia kellett, mint nekünk. A változtatások miatt rosszabb lett a motorunk teljesítménye a tavalyihoz képest.”

    Binotto azt is elárulta, hogy a kötelező gyárleállások pecsételte meg a sorsukat, ugyanis a kényszerszünet alatt nem voltak képesek fejleszteni az erőforrásukat az idei szezonra.

    „A hajtáslánca fejlesztése egy olyan folyamat, amin megállás nélkül dolgozunk már 2012 óta. Most már egy ideje ezekkel a motorokkal foglalkozunk. Az idei évre is készültünk fejlesztésekkel, azonban a lezárások miatt le kellett állítanunk a folyamatok és ez nem volt fair, ugyanis a lezárások nem ugyanúgy voltak érvényesek a csapatokra. Megpróbálunk a létező legtöbbet fejleszteni a 2021-es szezonra,” – fejezte be a gondolatmenetet Binotto.

  • A Racing Point figyelmeztet: rövid időn belül még gyorsabbak lehetnek

    A Racing Point figyelmeztet: rövid időn belül még gyorsabbak lehetnek

    Annak ellenére, hogy a riválisok már aggódnak a Racing Point tempója miatt, Lawrance Stroll istállójánál úgy gondolják, hogy még bőven van potenciál a Forma-1-es autójukban, amire a riválisok csak „rózsaszín Mercedes” gúnynevet aggatták.

    Sergio Pérez felzárkózása a Stájer Nagydíjon komoly aggodalommal töltötte el a Red Bull csapatfőnökét Christian Hornert. A mexikói pilóta ugyanis villámgyorsasággal rágta át magát a mezőnyön és a verseny vége felé már a negyedik helyen haladó Alex Albont helyezte komolyabb nyomás alá.

    Azonban, mivel Pérez és csapattársa, Lance Stroll mindkét versenyen gyengén szerepeltek az időmérő edzéseken, ezért az Otmar Szafnauer által vezetett istállónál magabiztosan tekintenek az elkövetkező versenyhétvégékre.

    Szafnauer szerint már sokkal jobban értik az idei autójuk viselkedését, ami a későbbiekben akár dobogós helyezéseket is érhet majd a számukra a nagy sebességű pályákon.

    „Lesznek olyan pályák, ami jobban kedvez az autónknak, mint a Red Bull Ring, szóval közelebb is fogunk kerülni a riválisainkhoz,” – mondta a Racing Point csapatfőnöke.

    „Azonban azt, hogy mennyivel leszünk közelebb, még nem tudom. Nagyon nehéz elmondani ezt. Egyelőre annak örülök, hogy nagyon jó a versenytempónk. Még sokat kell tanulnunk és még egy ideális versenyhétvégénk sem volt, szóval még bármi megeshet.”

    Larance Stroll istállója az idei szezonban szinte a Mercedes tavalyi konstrukciójával, a W09-cel versenyeznek, amit a mérnökök képekről másoltak le. Ebből kifolyólag nem ismerik még annyira az autót és még azt sem tudják, miként kell optimálisan beállítani ezt az autót. Szafnauer szerint még ezért nem tudták teljes mértékben kinyerni az RP20-ban rejlő potenciált.

    „Ez időt igényel. Kísérletezned kell, azonban emlékszem, amikor még a Hondánál dolgoztam, hogy ugyanezt csináltuk és körülbelül a szezon felénél jött el az a pont, amikor már a jövő évi autó fejlesztésére kezdtünk el koncentrálni.

    „Nekünk, mint mondtam, meg kell ismerni az autót és folytatnunk kell a munkát. Minél több szabadedzésen leszünk túl, annál jobban leszünk majd képesek beállítani az autót.”

    Szafnauer elmondása szerint a csapata rengeteget tanult a szombati esős időmérőből, ahol Pérez már a Q1-ben kiesett, miután nem volt képes megfelelő hőmérsékletűre felmelegíteni az abroncsait, ami miatt nem bírta munkára fogni őket.

    „Ha nem tudod munkára bírni a gumikat, mert nincsenek a megfelelő tartományban, akkor küszködni fogsz. Velünk is ez történt a szombati időmérőn számos ok miatt, de már tudjuk miért. Ha ezzel a tapasztalattal vághattunk volna neki a szombati időmérőnek, minden másképp alakulhatott volna.”

  • Leclerc is győzött, legalábbis saját véleménye szerint

    Leclerc is győzött, legalábbis saját véleménye szerint

    Charles Leclerc a koncentrációnak és a hibák elkerülésének tudja be, hogy a hetedik helyről indulva végül második helyen végzett.

    Nem indult jól a Ferrari hétvégéje, hiszen Vettel nem jutott be a Q3-ba, és Leclerc sem küzdhetett a dobogós rajthelyekért az előzetes elvárásokkal ellentétben.

    Az eltolt szezonnak köszönhetően a csapat átalakította a fejlesztési programját, így Ausztriába fejlesztések nélkül érkeztek.

    Az, hogy végül Leclerc révén a dobogón zárták, kellemes meglepetés volt a vörösöknek.

    „Rendkívül boldog vagyok, ha őszinte akarok lenni, ez egy győzelemmel ér fel – mondta a monacói. – „Már a hétvége elejétől fogva szenvedtünk, de a versenyen szerencsénk volt a safety carral, az ütközésekkel és a büntetésekkel,  és a pályán is tartottam az autót.”

    „Mindent beleadtam, szerintem tökéletesen vettük az akadályokat. Ezzel a csomaggal a második hely egy olyan dolog, amire nem számítottam.”

    Amikor megkérték, hasonlítsa eddigi versenyeihez a mostanit, szintén nem fukarkodott a pozitívumokkal.

    „Az egyik legjobb versenyem, amióta megérkeztem a Forma-1-ben vagyok.” – kezdte Leclerc.

    „Nem vétettem hibákat, és nagyon elégedett vagyok a stratégiánkkal, a teljesítményükkel és a döntéseinkkel.”

    „A verseny eleje unalmas volt számunkra, nyomni kellett, hogy koncentrált maradjak. Jó köridőket mentünk, és jó érzés, hogy ez a végén kifizetődött.”

  • Brundle nagy dolgokat vár Ocontól

    Brundle nagy dolgokat vár Ocontól

    A szakértőként ténykedő ex-F1-es pilóta Martin Brundle szerint a visszatérő Esteban Ocon idén kiugró teljesítményt fog felmutatni.

    A francia versenyző egy év szünet után tér vissza a száguldó cirkuszba, mivel két éves szerződést kötött a Renault gárdájával. Csapattársa Daniel Ricciardo év végén elhagyja a csapatot, ez pedig Brundle szerint egy remek lehetőség Oconnak.

    „Szerintem briliáns lesz idén. Ő egy kiváló, fiatal versenyző, volt egy év, amikor fülessel a fején ült a Mercedes garázsában, amiből sokat tanult és érettebb is lett. Lehet-e ő a csapat vezére? Ironikus, mert a Ricciardo-Ocon duó egy remek páros, akik között jó a kapcsolat, és gáz lenne, ha ezt a Renault megváltoztatná.” – vélekedett a brit szakértő.

    Brundle is állást foglalt Alonso vagy Vettel Renaultos igazolásával kapcsolatan, ám ő maga úgy látja, hogy minden ilyen jellegű döntés attól függ, hogy Ocon 2020-ban mennyire tud majd a csapat vezére lenni.

    „Leigazolják-e Vettelt vagy Alonsot, ha érdeklődést mutatnak irányukba? Alonso nagyon tüzes személyiség, a kérdés az, hogy a Renault készen áll-e egy ilyenre. Vagy ha feltűnik egy újabb Charles Leclerc féle srác a színen, akkor kockáztatnak-e? Minden válasz attól függ, hogy Ocon mennyire tudja megmutatni azt, hogy képes vezéregyéniséggé válni.” – tette hozzá.