Címke: teljesítmény

  • Perezt meglepte Ocon idei teljesítménye

    Perezt meglepte Ocon idei teljesítménye

    Sergio Perez elismerte, hogy lenyűgözte őt csapattársa, Esteban Ocon idén mutatott teljesítménye.

    2018-ban is ők ketten lesznek majd a silverstone-i csapat versenyzői, annak ellenére, hogy többször is ütköztek már idén és az elmúlt futamokon meg tiltották nekik, hogy egymással csatázzanak.

    A mexikói versenyző a francia Auto Hebdo-nak elmondta, hogy nagyon meglepte fiatal csapattársa idei teljesítménye.

    „Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó eredményeket tud elérni az első évében. Még egy nehezebben vezethető autóval is ugyanolyan gyors tud lenni. Ez Esteban nagy erősségé, és ezt el kell tanulnom tőle.”

    „Az utóbbi időben az időmérős teljesítménye is sokat javult, nekem az a jó, ha a csapattársam miatt a határon kell autóznom, mert a mai F1-ben a saját csapattársad a referenciád. Még így is elérhetetlen számunkra a három top csapat.” – tette hozzá a 27 éves pilóta.

    Perez szavait a korábbi McLaren csapatmenedzser Jo Ramirez is alátámasztotta, szerinte Ocon veszélyt jelent Bottas Mercedeses ülésére.

    „Ha Sergio nem ad bele mindent, könnyen Esteban lehet az első számú pilóta a csapatnál. A csapaton belüli belső verseny jó Sergio-nak, de ebből jól kell kijönnie a jövője szempontjából. Néha elcsodálkozok, hogy Valtteri mit csinál a Mercedesnél, mert egyértelmű, hogy nincs azon a szinten, mint Hamilton. Főleg mert Esteban is Mercedes támogatott pilóta.”

  • A Tesla szoftveresen segítette a menekülést az Irma hurrikán elől

    A Tesla szoftveresen segítette a menekülést az Irma hurrikán elől

    Amikor a meteorológusok jelezték, hogy az Irma hurrikán eléri Floridát, a Tesla is hozzájárult, hogy az ott élők könnyebben elmenekülhessenek a környékről. A hírek szerint a Tesla távoli frissítést küldött a Floridában tartózkodó autóira, így az alacsony töltöttségi szinttel bíró autók tulajdonosainak is lehetőségük legyen biztonságos helyre autózni.

    Miután a tulajdonosok arról számoltak be, hogy a szokásosnál tovább bírták autóik a meglévő töltéssel, a Tesla egyik képviselője megerősítette ez Electrek zöld energiával foglalkozó weboldalon, hogy ez egy egyedi, sürgős intézkedés volt, annak érdekében, hogy segítsék azokat, akik a hurrikán útjának 400 mérföldes körzetében tartózkodtak.

    A Tesla Model S és Model X típusai hivatalosan 60 kWh teljesítménnyel kerülnek piacra, valós teljesítményük azonban 75 kWh is lehet. Ezt a plusz 15 kWh-t szabadította fel a Tesla szoftveresen, a távolból. Ezzel az autósok 30-40 mérfölddel (kb 60 km) messzebbre juthattak.