Címke: téli tesztek

  • Ferrari: Az SF1000-nek minden téren fejlődnie kell

    Ferrari: Az SF1000-nek minden téren fejlődnie kell

    A 2020-as előszezoni tesztek végeztével kijelenthető, hogy az események nem úgy alakultak, ahogyan azt a Ferrari tervezte. Úgy tűnik, a Mercedesszel szemben tempóhátrányban vannak, sőt egyesek szerint a Racing Point is veszélyes lehet rájuk.

    Hogy mindez minek köszönhető? Mattia Binotto szerint nem csak egy-két területbeli hiányosságból adódik, hanem az egész csomag fejlődésre szorul.

    „A teljesítmény összességében kell javuljon” – ismerte el. „Az erőforrás, a beállítás, stb. Szerintem nincs kifejezetten egy terület, melyre koncentrálni kell. Inkább az összesre kellene. A második héten bemutatott hátsó szárnyunk kevesebb leszorítóerőt termel, ugyanakkor kevesebb a légellenállása is. Az első heti ezzel szemben maximális leszorítőerőt generált. Az alkatrészek legalább úgy működnek, ahogyan vártuk. Mások sokkal gyorsabbak az egyenesben, ez a helyzet.”

    Tavaly azonban a helyzet egyáltalán nem így festett. A vörösök szinte uralták a téli teszteket, ám amikor igazán számított – Melbourne-ben – nem voltak sehol. Sokak felvetették, hogy benne van, hogy a Scuderia altat. Annyi biztos, hogy Binotto elárulta, ha olyan gyengék lesznek, mint várják, hamar átállnak 2021-re.

    „Nagyon korán vagyunk a szezonban, nem áldozhatjuk fel az egészet. Az elején tehát legalább egy ideig 2020-at kell erőltetni, amennyire lehet, mert meg kell értenünk az autó gyengeségeit. Remélhetőleg ez mihamarabb sikerül. Ha néhány verseny után is nagy lesz a különbség, fontolóra vesszük az átállást. De még korai erről beszélni. Néhány napnyi teszt zajlott le. Szóval jelenleg minden marad a terv szerint 2020-at és ’21-et illetően.”

  • Végetért a tesztidény – mutatjuk, ki mennyivel lett okosabb!

    Végetért a tesztidény – mutatjuk, ki mennyivel lett okosabb!

    Ami a mérvadó: ha a köridő nem is számít a tesztek során, mutatjuk, ki hány tesztkilométert tett meg a téli tesztek hat napja alatt.

    A második hét lezárultával véget ért a tesztidény, ezután, már csak élesben láthatjuk az autókat. Eddig feltehetőleg senki sem a valós formáját mutatta, ezért a köridők kevésbé mérvadóak, a megbízhatóság szempontjából a megtett kilométerek azonban már inkább.

    Legszorgosabb ebben a három napban a Ferrari volt, több, mint hetven körrel többet teljesítettek, mint a második Williams. Még ez sem elég azonban, hogy megelőzzék a Mercedest, akik előző heti jó teljesítményükkel így is az összesített lista élén zártak.

    Ami a középmezőny illeti, a McLaren vezeti a sort, de nem sokkal elmaradva tőlük a Racing Point végzett, de az AlphaTauri sem teljesített sokkal kevesebbet.

    A lista végén pedig a Ferrari két partneristállója, a Haas illetve az Alfa Romeo zárt. Nem úgy tűnik tehát, mintha az amerikaiak kilábaltak volna a hullámvölgyből.

    Íme a téli tesztidény „eredményei”:

    Körök Megtett táv (km) Versenytáv
     Mercedes  903 4203 13,68
     Ferrari  844 3929 12,79
     McLaren  802 3733 12,15
     Racing Point  781 3640 11,83
     Red Bull  780 3631 11,82
     AlphaTauri  769 3580 11,65
     Renault  743 3459 11,26
     Williams 737 3432 11,17
     Alfa Romeo  735 3422 11,14
     Haas  649 3022   9,83

     

  • Sainz: Magabiztosabbak vagyunk, mint 12 hónapja

    Sainz: Magabiztosabbak vagyunk, mint 12 hónapja

    A McLarennél versenyző Carlos Sainz a csapatán belül uralkodó állapotokról beszélt a barcelonai előszezoni tesztek után.

    A wokingi gárda tavaly negyedikként végzett a konstruktőri bajnokságban, a szezonjukat pedig egy dobogóval koronázták meg Sainz révén Brazíliában.

    A cél a további fejlődés, illetve a topcsapatokhoz való közelebb kerülés, ám a középmezőny élén maradni sem lesz egyszerű. A spanyol komoly veszélyként említette a Racing Pointot és a AlphaTaurit is. Mindazonáltal a csapat magabiztosabb, mint egy éve.

    „Sikerült több leszorítóerőt generálni az autóval, boldogabbak vagyunk, mint 12 hónapja” – mondta a teszteket követően. „Az autót sokkal jobbnak éreztem, főleg az első-második szektor során, ráadásul az egyensúly is jó volt. Az utolsó szektor a gyengeségünk, ezen még dolgoznunk kell a csapattal. Szerintem még mindig vannak különbségek egyes csapatok üzemanyagszintjeiben és motormódjaiban, ezt pedig számításba kell vennünk. Sok következtetést nem vonhatunk le, magunkat kell kielemeznünk. És ebben szerintem kifejezetten jók vagyunk, mint ahogy abban is, hogy megpróbáljuk kijavítani a dolgokat.”

  • Tost: az AlphaTauri jó pozícióban van jelenleg

    Tost: az AlphaTauri jó pozícióban van jelenleg

    Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost szerint istállója jó pozícióban az előttünk álló szezonra.

    A téli tesztek első napjai után a csapat már több, mint 1700 kilométert tett meg a katalán pályán. Mivel az első teszteken a megbízhatóságon van a hangsúly, Franz Tost optimistán tekint az előttük álló szezonra.

    „Három nagyon gyümölcsöző napon vagyunk túl, naponta több, mint 100 kört teljesítettünk. Sokat tanultunk az autóról, de még sokat is kell dolgoznunk, mire elérjük a végső konfigurációt.” – utalt az autó majdani, melbourne-i specifikációjára.

    384 körével és 1788 tesztkilométerével az AlphaTauri az ötödik legnagyobb távot tette meg, amivel a McLarenen és az Alfa Romeón kívül az egész középmezőnynél szorgosabbak voltak.

    „Úgy gondolom, jó irányba haladunk, ez pedig jó kezdet. Kár, hogy egy kisebb probléma miatt időt veszítettünk péntek este, de megértettük az új autó aerodinamikáját. Hosszú etapokat futottunk, ami lehetővé tette, hogy pontosabb képet kapjunk a gumik viselkedéséről.”

    A sok munka ellenére – ami a következő hetet illeti – nem aggódik, hogy valami félre sikerülne a felkészüléssel kapcsolatban.

    „A mérnököknek rengeteg adatok kell most elemezniük, hogy felkészültem érkezhessünk a második teszthétre. Mindent egybevéve azt kell mondanom, úgy tűnik, az AlphaTauri jó pozícióból várhatja a szezont.”

  • Mutatjuk ki mikor ül autóba a második teszthéten!

    Mutatjuk ki mikor ül autóba a második teszthéten!

    Holnap megkezdődik a szezon előtti tesztidőszak második turnusa Barcelonában.

    Már az első hét is tartogatott izgalmakat, ugyanis a második napon az Ezüst Nyilak megismertették az F1-es társadalmat a DAS-rendszerrel, de a ‘rózsaszín Mercedes’ gúnynevet is ebben az időszakban kapta meg a Racing Point. A Ferrari részéről Sebastian Vettel fűszerezte meg a show-t, ugyanis a német az első nap nem tudott részt venni a teszten betegség miatt, így Charles Leclerc-t az „ágyból kellett kiverni” a csapatnak.

    Ezúttal is 09:00-kor kezdődnek meg az események a barcelonai pályán, az ebédszünet 13:00-kor lesz esedékes, majd a mókát 18:00-ig folytatják az istállók. Az F1TV a három napos eseményt ismételten élőben közvetíti.

    február 26. február 27. február 28.
    Mercedes Lewis Hamilton/ Valtteri Bottas Az adott napon jelentik be Az adott napon jelentik be
    Ferrari Sebastian Vettel/ Charles Leclerc Sebastian Vettel Charles Leclerc
    Red Bull Alexander Albon/ Max Verstappen Max Verstappen/ Alexander Albon Max Verstappen/ Alexander Albon
    McLaren Carlos Sainz/ Lando Norris Lando Norris Carlos Sainz
    Renault Daniel Ricciardo/ Esteban Ocon Esteban Ocon/  Daneil Ricciardo Daniel Ricciardo/ Esteban Ocon
    AlphaTauri Pierre Gasly/ Danyiil Kvjat Pierre Gasly Danyiil Kvjat
    Racing Point Lance Stroll/ Serigo Perez Lance Stroll Sergio Perez
    Alfa Romeo Robert Kubica/ Kimi Räikkönen Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Romain Grosjean Kevin Magnussen Kevin Magnussen/ Romain Grosjean
    Williams Nicholas Latifi/ George Russell Nicholas Latifi George Russell
  • Kezdődik a második teszthét – mutatjuk eddig ki hol tart!

    Kezdődik a második teszthét – mutatjuk eddig ki hol tart!

    Ma kezdődik a második teszthét, így összegeztük, egybegyűjtöttük, ki mennyit ment eddig. Összegzés az első héten megtett távról.

    Ahogy évek óta, idén is Mercedes teljesítette a legtöbb kört, most azonban a leggyorsabb kör birtokosai is ők, ami nem jó jel az ellenfeleknek. De a sebesség mellett a megbízhatóság és az adatok a legfontosabbak a szezon ezek szakaszában.

    A Red Bull tartja velük a lépést, a Ferrari azonban ezen a téren is elmarad. De ez még messze van a valóságtól, az igazi erőviszonyokról csak néhány futam után lehet biztosabbat mondani.

    Szorgosságot tekintve a Haas áll az utolsó helyen, de őket baleset is hátráltatta, így ez nem meglepő. A második héten még javíthatnak.

    Lássuk, eddig ki mennyit ment, ki volt a legmegbízhatóbb ilyen téren:

    Csapat Körök Megtett táv (km) Versenytáv
    Mercedes 494 2300 7,48
    Red Bull 471 2193 7,14
    McLaren 432 2011 6,55
    Alfa Romeo 424 1974 6,42
    AlpaTauri 384 1788 5,82
    Renault 380 1769 5,76
    Racing Point 371 1727 5,62
    Ferrari 354 1648 5,36
    Williams 324 1508 4,91
    Haas 316 1471 4,79
  • A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A régi-új formula sebessége nagy előrelépést mutat a tavalyihoz képest, a pilóták közül többen is megegyezték, hogy sokkal gyorsabbak az idei autók.

    „Lazára vettem, de köridő így is elképesztett” – számol be Carlos Sainz. „Nagyon könnyű volt így menni. Azt hittem, valami különlegeset csináltam. Nem vezettem még ilyen gyorsan autót.”

    Kiemelte azonban, nem csupán saját csapatára jellemző ez a tendencia:

    „Amikor láttam, hogy a többiek is ilyen gyorsak voltak, ez más megvilágításba helyezte a dolgot. Nehéz elmagyarázni, milyen érzés ilyen autókat három hónap kihagyás után vezetni. Döbbenet.”

    „A versenyek nem lesznek annyira izgalmasak, mert nehéz a másikat követni, de 2020 valószínűleg a Forma-1 leggyorsabb éve lesz. Igazi szörnyetegek.”

    Az egy év után visszatérő Ocon szerint is ez lehet a rekordok éve. Amikor arról kérdezték, mi a különbség a Mercedes tavalyi autója és a Renault idei gépe között, ennyit mondott:

    „Mindig vannak különbségek. Az idei tapadás elképesztő, szerintem már túlszárnyaltuk a tavaly ilyenkor futott időket.”

    „Az autók évről évre fejlődnek, így nehéz összehasonlítani. De ilyen gyorsan nem vettem még a kanyarokat, nagyon jó érzés volt. És ez még gyorsulni fog, valószínűleg az összes körrekord megdől majd.”

    Kevin Magnussen megerősítette a kollégái véleményét: „Ezek az autók rendkívül gyorsak. A 9-es kanyart már a második körben padlógázon vettem, ami elég elképzelhetetlennek tűnik.

    Nemcsak ők, hanem a fél napot teljesítő Valtteri Bottas is beszámolt a különbségekről: „Az utolsó órában már éreztem a nyakam. Mindegy, mennyit edzel, érzed. A második hét már egyszerűbb szokott lenni.”

  • Holnap indul a 2020-as tesztidőszak: Íme a beosztás és a program

    Holnap indul a 2020-as tesztidőszak: Íme a beosztás és a program

    A csapatok egy része már bejelentette, milyen felállásban vesznek részt a tesztidőszak első hetén.

    Az autóbemutatók nagy része már lezajlott, a bejáratás is megtörtént a legtöbb csapatnál, így a következő állomás már a szezon előtti tesztnapok teljesítését jelenti. Idén kevesebb nap áll az istállók rendelkezésére, így különösen fontos, hogy minél több kört tegyenek meg a jól ismert barcelonai aszfaltcsíkon. Az időbeosztás idén sem változott, a gyakorlást 09:00-tól kezdhetik meg a csapatok, és egészen 18:00-ig körözgethetnek a pályán. (Ez az időszak tartalmazza az egy órást ebédszünetet amit 13:00-tól ejtenek meg.)

    Idén több újdonság is vár az a sportot kedvelőkre. A paravánok ettől az évtől eltűnnek, így könnyebb lesz szemmel tartani a konstrukciókat. Ezen felül az F1TV-n élőben lehet követni az eseményeket.

    február 19. február 20. február 21.
    Mercedes Valtteri Bottas/ Lewis Hamilton Lewis Hamilton/ Valtteri Bottas Valtteri Bottas/ Lewis Hamilton
    Ferrari *Charles Leclerc Charles Leclerc/ Sebastian Vettel *Sebastian Vettel
    Red Bull Max Verstappen Alexander Albon Max Verstappen/ Alexander Albon
    McLaren Carlos Sainz Lando Norris Lando Norris/ Carlos Sainz
    Renault Esteban Ocon/ Daniel Ricciardo Daniel Ricciardo/ Esteban Ocon Esteban Ocon/ Daniel Ricciardo
    AlphaTauri Danyiil Kvjat Pierre Gasly Danyiil Kvjat/ Pierre Gasly
    Racing Point Sergio Perez/ Lance Stroll Sergio Perez Lance Stroll
    Alfa Romeo Robert Kubica, Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen Antonio Giovinazzi
    Haas Kevin Magnussen Romain Grosjean Romain Grosjean/ Kevin Magnussen
    Williams George Russell/ Nicolas Latifi George Russell Nicolas Latifi

     

    *: Sebastian Vettel nem érezte jól magát, így a Ferrarinak változtatnia kellett a beosztáson.

  • A Haas ismertette az első teszthét beosztását

    A Haas ismertette az első teszthét beosztását

    Meglepetésszerűen leplezte le csütörtökön a konstrukcióját a Haas istálló, ma pedig elárulták melyik napon ki fogja vezetni az új autót.

    Idén kevesebb tesztnap áll a csapatok rendelkezésére. Tavaly még 8 napon keresztül vizsgálhatták új alkotásukat Barcelonában, ám ebben az évben, ez a fontos időszak lecsökkent hat napra. Az első „teszt hét” három napig tart, amit a Haas már szét is osztott versenyzői között.

    19-én, szerdán, Kevin Magnussen hajthat a pályára, majd 20-án Romain Grosjean veszi át a terepet. 21-én viszont mindkét versenyző lehetőséget kap arra, hogy tovább ismerkedjen a Haas új konstrukcióval.

  • Élőben lehet majd követni a téli teszteket az F1TV-n

    Élőben lehet majd követni a téli teszteket az F1TV-n

    Bejelentették, hogy immáron a szezon előtti tesztekről is láthatunk élő közvetítést az F1TV Pro-n, erre még sosem volt példa korábban.

    A barcelonai eseménysorozat első szakasza február 19. és 21. közt lesz esedékes, a második három nap időpontja pedig február 26-27-28.

    Az előfizetéses szolgáltatás tehát napi 8 órányi akciót fog mutatni, illetve mikor minden autó visszatér a garázsba egy-egy nap végén, egy Tech Talk nevű műsorban kiemelten foglalkoznak majd az új autók legfontosabb részeivel. Ezenkívül részletesebb időmérő rendszert is kap a felhasználó, és az összehasonlítás is lehetséges lesz.

    Az F1TV Pro havidíja 8 euró Magyarországon. Mindemellett az Egyesült Királyságban a Sky Sports F1-en is élőben követhetők az események.