Címke: téli teszt

  • Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    Jövőre éjszakai Formula E versenyt rendez Diriyah, Szaúd-Arábiában!

    A 2020/21-es szezon lesz a Formula E első világbajnoki szezonja, emellett pedig a sorozat első éjszakai versenye, Diriyah-ban, Szaúd-Arábiában.

    Harmadjára tér majd vissza az elektromos sorozat a Rijád közelében fekvő világörökségi helyszínhez. Ezúttal – a korábbi terveknek megfelelően – azonban már lámpafénynél várják a mezőnyt az arab házigazdák.

    Alacsony fogyasztású LED égők szolgáltatják majd a fényt. Az általuk használt energia pedig teljes mértékben újrahasznosítható forrásból származik. Mégpedig különböző zöldségolajok felhasználásával állítják majd elő.

    A nemrég karbonsemlegessé váló Formula E nagy figyelmet fordít a fenntarthatóságra, testvérsorozatával, az Extreme E-vel együtt.

    Ráadásul nemcsak, de rögtön két villanyfényes fordulóra kerül majd sor. Ugyanis Santiago után Diriyah is „duplázik” a jövő évi versenynaptárban, melynek csak az első részét tették eddig közzé.

    A szezon előtti tesztekre november 28. és december 1.-je között kerül majd sor a valenciai Circuit Ricardo Tormo versenypályán, a sorozat hagyományos teszthelyszínén.

  • Leclerc: A Ferrari szinte biztosan jobban fog szenvedni idén, mint tavaly

    Leclerc: A Ferrari szinte biztosan jobban fog szenvedni idén, mint tavaly

    Charles Leclerc az Osztrák Nagydíj tegnapi virtuális sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 99 százalékban biztos abban, hogy idén a csapata egy nehezebb évnek fog elébe nézni, mint tavaly.

    Az olasz istálló azt a döntést hozta, hogy a teszten használt autóval vágnak neki az új szezonnak jelentősebb fejlesztések nélkül. Az újításokat csupán a harmadik versenyhétvégén vetnék be a Hungaroringen, ami miatt feltételezhető, hogy nem a Vörösök fogják a legerősebb kezdeni a szezont.

    Mivel a Ferrari nem készül semmi újítással, ez pont elég lehet a Red Bull és a Mercedes számára, hogy ellépjenek a maranellóiaktól és ha tényleg rövid lesz az idei szezon, akkor egy esetleges gyenge kezdés miatt a Ferrari könnyen le is mondhatna a bajnoki címekről.

    Amikor a sajtótájékoztatón a csapat helyzetéről kérdezték a monacói pilótát, ekképp felelt: „Szerintem egy kihívásokkal teli szezon lesz az idei a számunkra. Határozottan állítom, hogy egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk.

    „Még mindig vannak kérdőjelek, de meg kell várnunk az időmérőt, hogy biztosan megállapítsuk a jelenlegi helyzetünket. Mindezek ellenére 99 százalék a valószínűsége annak, hogy idén jobban fogunk küszködni, mint tavaly.”

    Leclerc elárulta, hogy a Ferrari döntése, miszerint teljes mértékben átformálják az idei konstrukciójukat, a karantén alatt született meg. A Ferrari mérnökeinek ekkor ugyanis többi ideje jutott arra, hogy kielemezzék a téli teszteken gyűjtött adatokat és megvizsgálják az autó hatékonyságát.

    „A tesztek után rá kellett jönnünk, hogy közel nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk, különösen az időmérős tempónkat tekintve,” – mondta Leclerc. „Utána pedig jött ez a járvány, ami miatt mindent be kellett zárni.

    „Amikor pedig újra kinyitott minden, abban a kevés időben még újra átnéztük az adatokat és azt a döntést hoztuk, hogy teszünk egy lépést hátrafelé annak érdekében, hogy megtaláljuk a probléma forrását.

    „Jelen pillanatban itt tartunk. A budapesti versenyig megpróbálunk megoldást találni azokra bizonyos kérdőjelekre.”

    Leclerc csapattársa, Sebastian Vettel – aki nemrég öntött tiszta vizet a Ferraritól való távozása kapcsán – rendkívül kíváncsian várja, hogy a Ferrari hol helyezkedik el az erősorrendben a csalódást keltő barcelonai teszteket követően.

    „A barcelonai teszteket követően egyértelmű volt, hogy közel nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk,” – értékelt a négyszeres világbajnok.  „Nyilvánvalóan nagyon váruk az Ausztrál Nagydíjat, hogy kideríthessük az igazságot ezzel kapcsolatban.

    „Érdekes lesz kideríteni, hogy hol is állunk jelen pillanatban és emellett szeretnénk válaszokat kapni a bennünk felmerülő kérdésekre. Jelen helyzetben az is jó kérdés, hogy milyen hosszú lesz a szezon. Nyolc futam biztosan megrendezésre fog kerülni, azonban koránt sem biztos, hogy ezek mellett fognak-e még versenyt rendezni.”

  • A Mercedes új motorral vág neki az Osztrák Nagydíjnak

    A Mercedes új motorral vág neki az Osztrák Nagydíjnak

    A Mercedesnek tovább kellett fejlesztenie az erőforrásukat az Osztrák Nagydíjra a még a téli teszten felmerülő megbízhatósági problémák miatt.

    Egyes források szerint a brackleyi istálló ismét egy hatalmas előrelépést tett az erőforrásuk terén az idei szezonra, azonban a tesztek során Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is kénytelen volt jó párszor leparkolni a W11-et a pálya mellett. A megállások zömét pedig túlnyomórészt a hajtáslánc hibájának lehetett betudni.

    A Mercedeshez hasonlóan a Williams is három motort kellett elhasználnia a barcelonai teszteken a folyamatos elektronikai és olajnyomás problémák miatt, amik a Mercedest is sújtották. A legérdekesebb az egészben, hogy a szintén Mercedes erőforrásokkal versenyző Racing Pointnak egyáltalán nem volt problémájuk a motorral a hat tesztnap során.

    A címvédő reménykedhet, hogy a továbbfejlesztett motorral már nem lesznek problémák, ugyanis ezzel a fejlesztéssel az idei szezonra kimerítették a lehetőséget, ami azt jelenti, hogy a költségcsökkentést elősegítő szabályok miatt már nem fejleszthetik tovább az erőforrásukat idén.

    A Mercedes mellett a Honda és a Renault is egy frissebb és erősebb erőforrással készül a szezonnyitó hétvégére. A japánok rengeteget dolgoztak a kényszerszünetben, nagy kérdés, hogy a kemény munkájuk vajon a Red Bull eredményeiben is megmutatkozik-e majd.

  • Prost erős Red Bullra számít Ausztriában

    Prost erős Red Bullra számít Ausztriában

    Aki követte a téli teszteket még februárban, tudja, hogy a Mercedes tűnt a legerősebbnek, a legyőzendő csapatnak. Alain Prost azonban a Red Bulltól is jó teljesítményre számít, legalábbis ő maga erre utaló jeleket látott.

    A koronavírus miatti kényszerszünet azt eredményezte, hogy a szezon júliusban indul majd csak el, Ausztriában, pont a bikások hazai pályáján – legalábbis ezek a tervek. Prost tehát elmondta, mire számít a spielbergi szezonnyitón.

    „Még mindig nem tudjuk, melyik a legjobb csapat a TOP 3 közül” – magyarázta. „Furcsa dolgokat láthattunk Barcelonában. Nagyon nyitott lesz ez a versengés. Talán lesz egy kis meglepetés Ausztriában. Szerintem a Red Bull nagyon versenyképes lesz ezen a pályán.”

    A francia saját csapatával kapcsolatban már kicsit pesszimistább volt. Ugyanarra számít, mint tavaly, valahol a középmezőnyben lesznek. A Racing Point sebessége miatt pedig eléggé aggódik, úgy gondolja, a Mercedeséhez hasonló autóval akár a Ferrarira is veszélyesek lehetnek.

  • Portugália szívesen rendezne téli tesztet a Forma-1-ben

    Portugália szívesen rendezne téli tesztet a Forma-1-ben

    A Portimao mellett található Algarve International Circuit megkapta az FIA legmagasabb besorolását, vagyis alkalmasak akár Forma-1-es futam rendezésére is.

    Mind erről a Lusa hírügynökség számolt be. Az ország déli partján található pálya vezetőjének, Paulo Pinheiro-nak komoly tervei vannak a jövőre nézve.

    „Tavaly vizsgálta meg a pályát alaposabban Charlie Whiting és Eduardo Freitas. Azóta eleget tettünk az FIA által előírt összes változtatásnak és most meg is kaptuk ezt a minősítést.” – kezdte.

    „Meglátjuk, hogy a járvány hogy alakul, de ha nem történik rövid időn belül számottevő javulás, akkor a Forma-1 nem lesz képes követni a jelenlegi menetrendjét.” – tette hozzá.

    Ezen utóbbi mondatára alapozva a forrás megjegyzi, hogy a pálya felajánlotta, hogy szívesen fogadják a mezőnyt a téli tesztekre, illetve állítólag egy titkos megállapodást is kötöttek az egyik F1-es csapattal, hogy novemberben tesztelhetnek náluk.

    Ezen kívül még a MotoGP mezőnyét is vendégól látnák Portimao városában. A Forma-1-ben eddig egyébként összesen 16-szor rendeztek Portugál Nagydíjat, 1958-60 között Boavistában és Monsantoban majd 1984 és 1996 között Estorilban.

  • Räikkönen: A Mercedes nem verhetetlen

    Räikkönen: A Mercedes nem verhetetlen

    Kimi Räikkönen korábbi csapatáról, a Ferrariról beszélt, akiket szerinte nem kellene még leírni.

    Habár nem alakult a legjobban a téli tesztsorozat a vörösöknek, a finn nem gondolja, hogy a Mercedes verhetetlen lenne.

    „Nem hiszem, hogy a Mercedes verhetetlen” – mondta. „Azért néhány versenyt elvesztettek az elmúlt években, még ha stabilan jól is teljesítettek.”

    Räikkönen úgy látja, hogy két fő dolgon kellene javítania a Ferrarinak: „Emelniük kellene a tempót és nagyobb mértékű kiegyensúlyozottságra lenne szükség. Ha ez összejön, beleszólhatnak a bajnokságba, amit remélek.”

    Mindazonáltal a 40 éves veterán figyelmeztet, a téli tesztek sosem olyan mérvadóak.

    „Mindig sok szalagcímet és sztorit lehet látni az erősorrendről, de az elmúlt 10-15 év alapján nem mindig az nyert év végén, aki a leggyorsabb volt a teszten. A teszt nem egy verseny” – zárta gondolatát.

  • Mutatjuk ki mikor ül autóba a második teszthéten!

    Mutatjuk ki mikor ül autóba a második teszthéten!

    Holnap megkezdődik a szezon előtti tesztidőszak második turnusa Barcelonában.

    Már az első hét is tartogatott izgalmakat, ugyanis a második napon az Ezüst Nyilak megismertették az F1-es társadalmat a DAS-rendszerrel, de a ‘rózsaszín Mercedes’ gúnynevet is ebben az időszakban kapta meg a Racing Point. A Ferrari részéről Sebastian Vettel fűszerezte meg a show-t, ugyanis a német az első nap nem tudott részt venni a teszten betegség miatt, így Charles Leclerc-t az „ágyból kellett kiverni” a csapatnak.

    Ezúttal is 09:00-kor kezdődnek meg az események a barcelonai pályán, az ebédszünet 13:00-kor lesz esedékes, majd a mókát 18:00-ig folytatják az istállók. Az F1TV a három napos eseményt ismételten élőben közvetíti.

    február 26. február 27. február 28.
    Mercedes Lewis Hamilton/ Valtteri Bottas Az adott napon jelentik be Az adott napon jelentik be
    Ferrari Sebastian Vettel/ Charles Leclerc Sebastian Vettel Charles Leclerc
    Red Bull Alexander Albon/ Max Verstappen Max Verstappen/ Alexander Albon Max Verstappen/ Alexander Albon
    McLaren Carlos Sainz/ Lando Norris Lando Norris Carlos Sainz
    Renault Daniel Ricciardo/ Esteban Ocon Esteban Ocon/  Daneil Ricciardo Daniel Ricciardo/ Esteban Ocon
    AlphaTauri Pierre Gasly/ Danyiil Kvjat Pierre Gasly Danyiil Kvjat
    Racing Point Lance Stroll/ Serigo Perez Lance Stroll Sergio Perez
    Alfa Romeo Robert Kubica/ Kimi Räikkönen Antonio Giovinazzi Kimi Räikkönen
    Haas Romain Grosjean Kevin Magnussen Kevin Magnussen/ Romain Grosjean
    Williams Nicholas Latifi/ George Russell Nicholas Latifi George Russell
  • Kezdődik a második teszthét – mutatjuk eddig ki hol tart!

    Kezdődik a második teszthét – mutatjuk eddig ki hol tart!

    Ma kezdődik a második teszthét, így összegeztük, egybegyűjtöttük, ki mennyit ment eddig. Összegzés az első héten megtett távról.

    Ahogy évek óta, idén is Mercedes teljesítette a legtöbb kört, most azonban a leggyorsabb kör birtokosai is ők, ami nem jó jel az ellenfeleknek. De a sebesség mellett a megbízhatóság és az adatok a legfontosabbak a szezon ezek szakaszában.

    A Red Bull tartja velük a lépést, a Ferrari azonban ezen a téren is elmarad. De ez még messze van a valóságtól, az igazi erőviszonyokról csak néhány futam után lehet biztosabbat mondani.

    Szorgosságot tekintve a Haas áll az utolsó helyen, de őket baleset is hátráltatta, így ez nem meglepő. A második héten még javíthatnak.

    Lássuk, eddig ki mennyit ment, ki volt a legmegbízhatóbb ilyen téren:

    Csapat Körök Megtett táv (km) Versenytáv
    Mercedes 494 2300 7,48
    Red Bull 471 2193 7,14
    McLaren 432 2011 6,55
    Alfa Romeo 424 1974 6,42
    AlpaTauri 384 1788 5,82
    Renault 380 1769 5,76
    Racing Point 371 1727 5,62
    Ferrari 354 1648 5,36
    Williams 324 1508 4,91
    Haas 316 1471 4,79
  • A Mercedes óvatosan kezeli a Ferrari kijelentését

    A Mercedes óvatosan kezeli a Ferrari kijelentését

    A legtöbb szakértő úgy véli, hogy a Mercedes lesz a 2020-as bajnokság legnagyobb esélyese, ám a csillagosok szerint a Ferrari is tartogathat meglepetéseket.

    A Scuderia számára nem úgy telt az első teszthét, mint ahogy azt sokan várták. A három napos gyakorlás összesített eredménylistáján csak a 8. pozíciót érték el, míg a csillagosok az első helyet bérelték ki maguknak. A két istálló legjobb körideje között 2.244 másodperc volt a különbség, továbbá az Ezüst Nyilak a megtett kilométerek terén is jobban szerepeltek, ugyanis 494 kört teljesítettek, míg a Ferrari 354-et. Az év ezen szakaszán még messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, ám a vörösök tegnap elismerték, hogy le vannak maradva fő riválisaiktól.

    A Mercedes ugyanakkor nem veszi készpénznek Mattia Binotto szavait. Hivatalos weboldalukra egy elemző cikk keretein belül elárulták, hogy ők mit szűrtek le a háromnapos tesztből.

    ,,Mit mondhatunk el tehát a tabelláról három nap után? Nos a dolgok itt fordulnak trükkösre, mivel ezek lefele kerekített becslések. Lehet magabiztosan azt közölni, hogy a versenytársaid „legalább olyan gyorsak, mint X”, de azt nem tudhatod biztosan, hogy mennyire mehettek volna gyorsabban. Senki nem akar majd szégyenkezni  amiatt, mert azt állította, gyorsabbak mint a többi csapat, ugyanis biztosan nem tudhatod, hogy a többiek mit rejtegetnek, vagy mivel rukkolnak elő a következő alkalommal.”

    Ha elég figyelmesen elolvassuk a csapat által kiadott irományt, akkor a következő mondatok szemet szúrhatnak:

    ,, A Red Bull vajon a második hétre egy meghatározó fejlesztési csomaggal érkezik meg? Miért használta a partnercsapatai egységeinél is alacsonyabb fordulatszámon az erőforrását a Ferrari?”

    Vagyis jobban mondva, a csillagosok úgy hiszik, hogy az olaszok még nem fedték fel a kártyáikat, továbbá arra számítanak, hogy szoros csata lesz a három csapat között Melbourne-ben az élen. Binotto ugyan elmondta tegnap, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy ki milyen beállítással fut és milyen programot teljesít, de attól tart, hogy a Ferrari nem olyan gyors, mint a Mercedes és a Red Bull.

    Ugyanakkor szakértők szerint  a Ferrari, a tavalyi évhez képest idén sokkal jobban koncentrál arra, hogy megértse az új autót, még azelőtt, mielőtt mindent kihozna belőle. A Scuderia csapatfőnöke elismerte, hogy változtattak a hozzáállásukon és, az első héten arra koncentráltak, hogy feltérképezzék az autót, és nem a beállítások finomítása vagy épp a teljesítmény demonstrálás volt a céljuk. Ám Binotto azt is hozzátette, nem hinné, hogy megnyerhetik az Ausztrál Nagydíjat.

  • Változás a Ferrarinál: Vettel nem érzi jól magát, Leclerc ül autóba!

    Változás a Ferrarinál: Vettel nem érzi jól magát, Leclerc ül autóba!

    A Ferrari Twitter oldalán közölte, hogy nem az előre meghirdetett sorrendben vetik be pilótáikat az első teszthét során.

    Korábban már megírtuk, milyen felállásban kívánják teljesíteni az első hetet a csapatok, ám a Scuderianak változtatnia kellett ezen. A csapat a közösségi médiás platformjain keresztül közölte, hogy Sebastian Vettel helyett ma Charles Leclerc viszi pályára az SF1000 névre hallgató konstrukciót.

    A Ferrari információi szerint a német világbajnok nem érezte jól magát, ezért a monacói vette át a mai teendőket. Az istálló azt még nem közölte, hogy holnap autóba tud-e ülni Vettel, vagy sem.