Címke: téli teszt

  • Egy elfékezés okozta Gasly vesztét Barcelonában

    Egy elfékezés okozta Gasly vesztét Barcelonában

    Pierre Gasly szerint egy sima elfékezés miatt csapta falnak az AT03-at a barcelonai teszt pénteki napjának délelőttjén. A francia pilóta a malőrje miatt egy ideig nem körözhetett a Circuit de Catalyunán, de a folytatásra nem kellett annyira sokat várnia a bokszban.

    Az AlphaTauri fiatal franciája a baleset előtt már megtett 40 kört a pénteki délelőtt folyamán a Spanyol Nagydíj helyszínén. Gasly az ötös kanyarban mérte el a féktávot, ami miatt nagyot kellett fékeznie, de a gumifallal való csattanást már így sem tudta megakadályozni. Az autójának a jobb eleje sérült meg a baleset következtében, valamint a kavicságyban is elásta magát, ami miatt a pályamunkásoknak is be kellett avatkozniuk az autó mentésébe.

    „Sajnos péntek délelőtt egy elfékezés miatt megtörtem az autót, azonban a tesztelés pont erről szól, hogy megtaláljuk az autó határait” – véli a 2020-as Olasz Nagydíj győztese, aki a Red Bullnál való bukását követően tudta felépíteni magát a faenzai istálló versenyzőjeként.

    A faenzai kiscsapat még ezen negatív esemény ellenére is képes volt átlépni a 300 kört a három tesztnap során, ami egy igen szép számnak nevezhető.

    „A három nap alatt számos hasznos adatot tudtunk gyűjteni a csapat számára” – folytatta a mondanivalóját Gasly. „Ez csupán az első teszt volt, azonban feltétlen ki kell elemeznünk az itt gyűjtött információkat még a bahreini teszt kezdete előtt.”

    A fiatal francia „rendkívül jól érezte magát az új autójában a hosszabb etapjai folyamán”, és hozzátette, hogy az új autók miatt „számos dolgon kellett változtatnia annak érdekében, hogy gyorsabb és eredményesebb lehessen a pályán”.

  • A titkok, amit az Aston Martin leleplezett az igazi bemutatóval

    A titkok, amit az Aston Martin leleplezett az igazi bemutatóval

    Míg a Red Bull csak a festését mutatta be, az Aston Martin autója igencsak eltért a prototípustól. Bár lehet, hogy a többi autótól nem annyira…

    A Haas is csak képeket mutatott be az új autóról, a britek azonban nem takartak el sok mindent: nyilvánossá vált titkaikból a racingnews365.com szemezgetett.

    Mivel a motorszabályok nagyjából ugyanazok maradtak, a Mercedes motor továbbra is kidudorodik a autó hátulján.

    Ugyan a festés miatt nehezebb észrevenni, de az oldalsó beömlőnyílás eddig használt íves formája eltűnt. Helyét egy szögletes alak vette át.

    Az autó kétségkívül leglátványosabb elemei az oldaldoboz nyílásai, ilyet az eddigi autókon nem lehetett látni. Ezek célja még ismeretlen, az aerodinamika mellett akár a kisebb beömlők mellett a motor hűtését is szolgálhatják.

    Az első szárny a korábbinál rövidebb, az alsó szárnyelemet nem is érinti, amely így szinte teljesen külön áll a többitől.

    Ami a felfüggesztési illeti, a két oldal nem egyezik meg az Aston Martin képein, hiszen egy tolórúd hiányzik az autó bal oldaláról. Lehet, hogy csak a photoshopnál nem került mindkét oldalra az elem. A bejáratásnál nem látszik a képeken, hogy lenne bármelyik oldalon is, a csapat által közzétett illusztráción, azonban mindkét oldalon ott van.

     Ezek azonban csak a könnyen látható elemek, az autók aerodinamikájának nagy része ezentúl az autó alatt fejti majd ki hatását. Ennek megfelelően az Aston Martin igyekezte elrejteni a diffúzorát, nehogy a riválisok rájöjjenek a titkaikra.

    Ugyanígy bár látszik, hogy a padlólemez eléggé széles az oldaldobozokhoz képest, felülről nem tűnik komplexnek.

    Lehet, hogy van még trükk a tarsolyukban, amit a tesztekre tartogatnak. Lehet, hogy magabiztosak abban, hogy a lényeg nem látszik, tehát nincs mit lemásolni. Vagy pedig azt hiszik, hogy amit megmutattak, arra mindenki rájött, ergo nincs mit rajta takargatni.

    Hogy melyik ebből azt igaz – és melyik elemek kerültek fel a többi autóra, arról valószínűleg az első tesztnapon fogunk pontosabb képet kapni.

  • A Mercedes Formula E pilótái IndyCar autót tesztelnek Sebringben

    A Mercedes Formula E pilótái IndyCar autót tesztelnek Sebringben

    Az újdonsült Formula E bajnok Nyck de Vries és csapattársa, Stoffel Vandoorne a Mercedes-Benz EQ után az Indy 500 győztes alakulat, illetve a McLaren autóit próbálhatják ki.

    December 6-án Sebringben kerül majd sor a tesztre, melyen a csapatok potenciális új pilótákat próbálnak ki.

    A német gyártó 2022-ben vet véget az elektromos sorozatban való részvételüknek, a két pilóta ezután keresne új ülést. Mint utólag kiderült, de Vries majdnem a Williamsnél kötött ki.

    Vandoorne nem meglepően korábbi munkaadójánál, a McLarennél érdeklődik. Addig de Vries az idei Indy 500 nyertes csapattal, a Liberty Media által is birtokolt Meyer Shank Racinggel hajthat pályára.

    Az Arrow McLaren SP korábban Nico Hülkenberggel is tesztelt, de végül nem mentek tovább, így jön Vandoorne a képbe. Jövőre még nem lesz teljes szezonos a harmadik autó, de utána mindenképpen számítani lehet a bővítésre.

    A Meyer Shank Racing ezzel szemben az Indy 500 győzelemmel szerzett hírnevet szeretné meglovagolni. Hélio Castroneves autóját már egész évben futtatják, a viszonylag tapasztalatlan Harvey-t pedig egy bajnokra, Simon Pagenaud-ra cserélték a másikban. Jelezték azonban, két autó számukra nem a végállomás, és nem zárják ki, hogy a jövőben ennél is többet indítanak majd.

    Az, hogy jövőre milyen lehetőségekkel számolhatnak a Mercedes Formula E pilótái egy sikeres teszt esetén, nem tudni. Mindenesetre a két naptár sokszor ütközik majd, szinte minden elektromos versenyre jut egy viadal Amerikában is.

  • Hülkenberg a McLaren IndyCarját tesztelheti majd

    Hülkenberg a McLaren IndyCarját tesztelheti majd

    Az IndyCar év végi tesztjén több, Európában ismert név is feltűnik majd, Nico Hülkenberg mellett egy F3-as „majdnem-bajnok”, Logan Sargeant is a mezőnyben lesz.

    Az újoncok tesztjére október 25-én kerül majd sor a Barber Motorsport Parkban.

    Hülkenberg csak kipróbálná az autót, hogy feltérképezze a sorozatot.

    A csapat már elkötelezte magát jelenlegi pilótái mellett jövőre is, és nem terveznek indítani még egy autót az összes versenyen. Ugyan tavaly is bővítettek az Indy 500-ra, de már kijelentették, nincs esély arra, hogy a teljes szezont három autóval csinálják végig.

    „Elégedett vagyok azzal, hogy kipróbálhatok egy IndyCart, és megnézzem miről is szól ez az egész.” – nyilatkozta a bejelentés után Hülkenberg. – „Szeretném megköszönni az Arrow McLaren SP-nek és a Chevynek, hogy ilyen rövid idő alatt létre tudták hozni mindezt.”

    Hülkenberg mellett a másik ismert jelölt Logan Sargeant. Az amerikai nem kis név, 2020-ban az utolsó futamon veszítette el az F3-as bajnoki címet. Az AJ Foyt Enterprises autóiért azonban az idei pilóták – Bourdais és Kellett – mellett Tatiana Calderón is versenyben van.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Logan Sargeant (@logansargeant) által megosztott bejegyzés

  • Bahreinig nem fogja beindítani a Ferrari motort a Haas

    Bahreinig nem fogja beindítani a Ferrari motort a Haas

    Günther Steiner az amerikai Haas csapat csapatfőnöke elmondta, hogy a jövő heti bahreini tesztig nem fogják beindítani az autójukban az erőforrást.

    A Haas idei autója – amiről a festést már bemutatták – jelentős részben Olaszországban készül. Ám az európai utazási korlátozások miatt, így a csapat az elkészült elemeket az Egyesült Királyságban szereli össze. Ám a korlátozások miatt a Ferrari olasz mérnökei nem tudnak jelen lenni.

    „Az új autónkat majd csak Bahreinben fogjuk először beindítani, a teszt hetén. A koronavírus miatti intézkedése következében a Ferrari embereinek karanténba kellene vonulniuk. Így amit tudunk mi magunk összerakunk, a motort pedig majd Bahreinben indítjuk be.” jelentette ki Günther Steiner a Sport Bild-nek.

    „Ez azt jelenti, hogy az autónk csak akkor lesz teljesen kész, mielőtt kihajtunk vele a pályára. Ezek egyike sem ideális, de nekünk most sokat segít az, hogy rengeteg alkatrészt veszünk át a 2020-as autóból, mint például a sebességváltót is. Egy ilyen egy évvel ezelőtt sokkal kockázatosabb lett volna.” – tette hozzá.

  • Räikkönen beoltotta az F1 riporterét: Sok időbe telt rájönnötök!

    Räikkönen beoltotta az F1 riporterét: Sok időbe telt rájönnötök!

    A mezőny rangidős pilótája, Kimi Räikkönen körül minden évben felröppen egy visszavonulásáról szóló pletyka, de legalábbis megkérdőjelezik a motivációját.

    Nem rég az F1 hivatalos riportere, Will Buxton készített vele interjút, és megosztott egy érdekes momentumot:

    „Azt mondtam neki, nem teszem fel a motivációjáról szóló kérdést, mert tudom, hogy utálja. És amúgy sem jönne vissza minden évben, ha nem lenne az.”

    „Erre azt felelte: Végre rájöttetek! Sok időbe telt.”

    A finn 20 éve mutatkozott be az F1-ben, de kétéves kihagyása miatt csak 19. szezonját kezdi majd meg.

    „Gyorsan megy az idő. Nyilvánvalóan sok ideje volt, de közepén kihagytam egy kicsit, úgyhogy nem tűnik 20 évnek.”

    „A versenyzés és a vezetés izgat. Sosem voltam oda a többiért, de élvezem a kihívást, és igyekszem folyamatosan javulni.”

    „Izgatottak vagyunk, mert még sok mindent nem tudunk, nem próbáltuk ki az autót. És ott vannak a szabályváltozások is.” – osztja meg a finn.

    „Hogy hol leszünk? Nem tudjuk, de pár hét múlva látni fogjuk a teszten, hogy mennek a dolgok, mennyire érezzük az autót. Egy hónap múlva, az első versenyen pedig kiderül mindenkiről hol állnak.”

    „Nem sok időnk lesz az első verseny előtt, így három jó napot kell teljesítenünk, sokat tanulnunk az autóról, és onnan meglátjuk.” – foglalta össze Räikkönen.

  • Baj van a Haas motorjaival: később szerelik össze az autót

    Baj van a Haas motorjaival: később szerelik össze az autót

    A korábbi pletykák most megerősítést nyertek, a Haas csapatfőnek, Günther Steiner megerősítette, nem tudják összeszerelni az autót a Bahreinbe való szállítás előtt.

    Ugyan a motort be lehetne szállítani az Egyesült Királyságba, a Ferrari mérnökeit, akik beszerelnék, már nem.

    „Gondunk van, hiszen a Ferrari emberei nem jöhetnek Banburybe, csak karanténnal együtt. Ennyi időveszteséget nem engedhetünk meg magunknak, így Bahreinben fogjuk majd elindítani az autót.”

    „Előnyünkre szolgál, hogy sok mindent átvittünk az előző évből, tehát ez nem annyira nagy probléma, mint bármelyik másik évben.”

    Az új autók elindítását általában januárban vagy februárban teszik meg a csapatok, most csak közvetlenül a teszteken tehetik majd meg.

    A Haas eddig a Dallara olaszországi központjában szerelte össze az autót, de most – mivel sok alkatrész ugyanaz maradt – úgy döntöttek, Angliában teszik meg ezt.

    „Sok elemet vettünk át motorból, az egész váltó, és a kábelezés sem változott.” – sorolja Steiner. – „Ha nem ez lenne a helyzet, nagy kockázatot vállalnánk azzal, hogy Bahreinig várunk. De így nem vészes.”

  • Domenicali: A Forma-1-nek rugalmas versenynaptárra van szüksége

    Domenicali: A Forma-1-nek rugalmas versenynaptárra van szüksége

    Stefano Domenicali szerint óvatos optimizmus az, hogy a Forma-1-es mezőny mind a 23 versenyen rajthoz fog állni a 2021-es szezonban.

    Mint már ismert, a Kínai Nagydíj helyét Imola veszi majd át, a szezonnyitóra pedig idén sem Melbourneben kerül majd sor, hanem Bahreinben, így téli teszteket is ott bonyolítják majd le.

    „Változatlan szerződésünk van a nagydíjak rendezőivel, és optimistán tekintünk a 23 nagydíjat tartalmazó versenynaptárra.” – mondta az F1 új vezetője az olasz Sky Sport 24-nek.

    „Ez a prioritás. Ami a versenyeket illeti, nem lesz több 14:10-es, vagy 15:10-es rajt, ugyanis visszatérünk a régi rendszerhez.” – mondta Domenicali.

    Hozzátette, azért még mindig van némi bizonytalanság a pandémia végett, ez azt is jelenti, hogy a Forma-1-nek rugalmasnak kell maradnia:

    „A legfontosabb az, hogy elinduljon a bajnokság, majd ezután ugyanezzel a bizonytalansággal a következő problémának, ami a bajnokság befejezése.”

    „Tavaly 17 versenyünk volt végül, amit senki sem gondolt, hogy össze tudunk hozni. Szóval óvatos optimizmus a 23 verseny az idei naptárban.”

    „Minden rendező szeretné, ha a versenyük úgy volna megtartva, ahogyan azt elterveztük, azonban számítanunk kell további változásokra, minimum a szezon első felében. Ez azt is jelentheti, hogy nézők nélkül kell versenyt rendeznünk, de legalábbis nagyon kevéssel.” – zárta Domenicali.

  • Vettelt nem különösebben zavarja a kevesebb tesztlehetőség

    Vettelt nem különösebben zavarja a kevesebb tesztlehetőség

    Sebastian Vettel nemrég elmondta, nem zavarja az, hogy kevesebb lehetőség áll a rendelkezésére az új autója megismeréséhez.

    Az idei szabályok szerint a téli tesztidőszak összesen csak 3 napot számlál, így ha az alakulatok egyenlően szeretnék elosztani a gyakorlási időt versenyzőik között, akkor minden pilótának csak másfél nap jut. A csapatot váltóknak és az újoncoknak azonban nehezebb lehet a feladata, ugyanis új környezetben kell megismerkedniük újdonsült konstrukciójukkal.

    Korábban a Ferrari és Carlos Sainz szólalt fel a leghangosabban a kevés tesztlehetőség miatt. Ennek kiküszöbölésére egy privát teszttel is hangolnak a szezonkezdetre, ám ezt nem minden istálló tudja kivitelezni. A McLaren és az Aston Martin már korábban bejelentette, hogy nem engedhetik meg maguknak azt, hogy külön is gyakoroljanak, így az új pilótájuknak be kell érniük a szimulátorral és a másfél nappal.

    A német versenyző azonban nem bosszankodik emiatt, ugyanis nem tud ez ellen tenni, így a rendelkezésére álló lehetőségből akarja kihozni a maximumot:

    ,,Abból amit hallottam, ebben a pillanatban úgy van, hogy egy teszt lesz a szezon előtt, így akkor fogom először kipróbálni az autót. Aggódom-e emiatt? Nem. Ha történetesen ez lesz a helyzet, akkor nincs mit tenni, ez van. Úgy vélem, hogy az évek során hozzászoktunk ahhoz, hogy kevés időt töltünk a pályán, és abból hozzuk ki a maximumot. Ugyan másfél nap nem igazán sok, viszont el lehet érni azt, hogy ez idő alatt is megfelelő etapokat teljesíts. Mindannyiunk számára ugyanaz a helyzet, ám manapság már sok mindent előre el lehet végezni. Szerintem a tesztelést megelőző előkészületek, és a versenyre való felkészülés kulcsfontosságú lesz.” – nyilatkozta Vettel a Formula1.com-nak.

     

  • Alonso hátrányból indul jövőre?

    Alonso hátrányból indul jövőre?

    Fernando Alonso jövőre visszatér a Forma-1-be két év kihagyás után, sokan találgatják, vajon mire lesz képes az Alpine színeiben. Az új technikai főnöke, Marcin Budkowski is véleményezte a spanyol világbajnok újbóli színre lépését, és arra számít, lehet egy-két nehézsége év elején.

    „Figyelembe kell venni a hátrányt, amivel indul, hiszen két éve nem vezetett” – szögezte le. „Megértem, hogy Riccardónak és Sainznak is nehéz lesz a váltás miatt, hozzá kell szokni az új csapathoz. Sok mindent kell megtanulniuk, több módját a munkának, új mérnököket, de Fernando esetében az a helyzet, hogy két éve nem vezetett.”

    Nyilván a két éves kihagyás Forma-1-es autóra vonatkozott a lengyel részéről, hiszen 2018-as távozása óta Alonso nyert Le Mans-i 24 órást, részt vett a Dakaron, de az Indy500-on is. Viszont ami 2021-et illeti, az még tetézheti a hátrányt, hogy kevesebb tesztlehetőség jut mindenkinek az előszezonban.

    „Nehéz lesz Fernandónak másfél napnyi teszteléssel megszokni az autót. De talán több jut majd neki, hiszen régen nem versenyzett” – utalt arra Budkowski, hogy a téli tesztek immáron csak három naposak lesznek.