Címke: televízió

  • Nico Rosberg a Sky Sports-on is szakért idén

    Nico Rosberg a Sky Sports-on is szakért idén

    Nico Rosberg csatlakozni fog a Sky Sports F1-es közvetítő csapatához a 2018-as szezon fontosabb versenyein, mint szakértő. Az első ilyen mindjárt a hétvégi szezonnyitó Ausztrál Nagydíj lesz.

    Nem ez lesz azonban az első ilyen szereplése a csatornán, 2016 világbajnoka tavaly a Japán Nagydíjon már kipróbálta ezt a szerepet.

    Rosberg emellett a német RTL-nél is tevékenykedik majd, átvéve a csatornán Niki Lauda szerepét.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a Sky Sports F1-es csapatához a 2018-as szezonban.” – mondta Rosberg. „Bár a mikrofon mögött állni nem annyira izgalmas, mint a volán mögött lenni, tavaly már belekóstoltam ebbe a Sky Sportsszal és imádtam. 2018 lenyűgöző csatákat hozhat és remélhetőleg tudok adni a nézőknek egy kis betekintést a csapatokhoz, az emberekhez, és mindenhez, ami számít az F1-es versenyzőknek. Alig várom a kezdést.”

    „Örömmel üdvözlöm Nicot a csapatban.” – mondta új kollégája, Martin Brundle. „Felülmúlhatatlan a tudása a hibrid autókról, a Mercedesről és Lewis Hamiltonról. Nico szakértő betekintést nyújt majd a leglelkesebb rajongóknak és az átlag nézőknek egyaránt. Jó srác, jó lesz köztünk tudni.”

  • Ez várható idén az F1-es közvetítések kapcsán!

    Ez várható idén az F1-es közvetítések kapcsán!

    Megváltozik idén a Forma-1-es tévéközvetítés, új grafikai elemek, kameraállások lesznek majd láthatóak, állítja a sport kereskedelmi vezetője, Sean Bratches.

    „Teljesen felfrissítjük az F1 előadásmódját.” – idézi Bratches-t a Motorsport.com újságírója, Jonathan Noble.

    „Elérjük, hogy a fókusz még jobban a versenyzésen legyen, lejjebb pozicionáljuk a kamerákat, mert az alacsonyabb kameraállás érzékletesebbé teszi a sebességet. Minden versenyen lesz 25 felderítőnk, aki visszaszól a versenyigazgatásnak, hogy hol lehet előzésre számítani.”

    „Grafikai szempontból teljesen új csomagunk lesz, helyi nyelvekre fordítottuk azokat, és mph-t jelez majd azon országokban, ahol mph-t használnak (nem km/h-t). Sok mindent tettük annak érdekében, hogy fokozzuk az élményt.”

    „Van egy elméletünk, mi szerint adott egy 22 éves személy, aki nem F1 rajongó, de van egy lelkes barátja, aki azt mondja neki, hogy nézzen meg egy versenyt. Szóval ez a személy odakapcsol(ja a tévét), mi pedig azt szeretnénk, hogy ő értse, ami a pályán zajlik.”

    „Ross Brawn, aki maga is a sport egy legendája, azt mondta, hogy három éves pihenője alatt, ha a futam felénél csatlakozott be (a tévénézésbe), azt sem tudta, mi történik. Szóval megpróbáljuk egyszerűbbé tenni az események követését.”

    Úgy tudni, hogy az autók hangja is jobban hallható lesz a közvetítésekben, mert máshova pozicionálják a fedélzeti mikrofonokat. Több visszajátszás lesz, hogy fokozzák a rámai hangulatot, és zenét is használnak majd a közvetítésekben.

    Bratches azt is elmondta, mely országokban lesz már elérhető az OTT Streaming. (OTT = online audiovizuális tartalomszolgáltatás.)

    „Bevezetjük Kínában, az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában, Németországban, Franciaországban és több skandináv országban.” – mondta.

    Bratches hozzátette, hogy a rajongók láthatják majd a sport első valódi marketingkampányát is.

    „Megcsináljuk az első marketingkampányunkat az F1-nek.” – mondta. „A koncepciója a ‘megtervezett őrület’. Ez a két ellentétes fogalom csodálatosan működik együtt az F1-ben, és annyi eleme van ennek a sportnak, szóval építettünk köré egy marketing kampányt. Felfrissítjük a weboldalunkat is. Van egy új eSports platformunk is. Lesz négy rajongói fesztivál idén. Berobbannak a versenyhétvégékbe a fan-zónák is. Most mutattuk be a Hot Laps-et, ami óriási lesz. Teljesen újragondoljuk a Paddock Clubot is.”

  • Újabb információk az új F1-es közvetítésekről

    Újabb információk az új F1-es közvetítésekről

    Többször beszámoltunk már róla, hogy a Forma-1 új tulajdonosa, a Liberty Media azon dolgozik, hogy digitális szempontból jelentős fejlesztéseket vigyen végbe a sportban. Ennek része az OTT közvetítés (Over the top, mely alatt az intrnetes műsorsugárzást értjük) bevezetése is.

    Ennek a közvetítő csapatnak lesz a tagja többek között Will Buxton, James Allen, Johnny Herbert és Rosanna Tennant.

    Az OTT tartalmak között lesznek fedélzeti kamerás felvételek, minden autóból, élő közvetítések a betétversenyekről, és teljes hozzáférést ad a Forma-1 videó archívumához. Úgy tudni, hogy a versenyek kommentárját a Sky Sports F1 biztosítja majd, David Croft és Martin Brundle közreműködésével.

    Az új OTT szolgáltatás kezdetben állítólag csak pár országban lesz elérhető: az Egyesült Államok, Mexikó, Németország, Franciaország és Hollandia már biztos, ám hamarosan Spanyolországgal és Latin-Amerika többi részével bővíthetik a sort.

    „A digitális platformunk újraindítását tervezzük.” – mondta a Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches az Auto Motor und Sportnak. „Közvetlen streaming szolgáltatást mutatunk be a rajongóknak, élő és nem élő tartalmakkal. A rajongók hozzáférést kapnak az autókból érkező közvetlen adatokhoz. Lesz, ami ingyen elérhető lesz, és lesz olyan, ami az igazán komoly rajongók számára, bizonyos díjfizetés ellenében lesz elérhető.”

    Ez a fajta szemléletmód szöges ellentétben áll Bernie Ecclestone korábbi elveivel, mivel ő nem tulajdonított jelentőséget az online, digitális felületeknek. Helyette a televíziót helyezte minden egyéb médium elé.

    „A piac bebizonyította, a kettő szimultán létezhet egymás mellett. Más sportok már sokkal előrébb járnak. Ez nem azt jelenti, hogy tévés partnereinket hátrahagyjuk.” – mondta Bratches.

    „Idén új tévés grafikákat mutatunk be, melyek sokkal fogyasztóbarátabbak lesznek.”

    Bratches azt is tagadta, hogy tendenciává válna az, hogy az egyes országokban ingyenesen fogható tévécsatornáról fizetősre kerül a Forma-1-es közvetítés.

    „Az ingyenes tévé elérést jelent, de a pénz a fizetős tévézésben van. Ideális esetben a versenyek 25-30 százalékának kellene ingyenes csatornán lennie, a többinek pedig fizetősön. Ez működik Franciaországban és más országokban. De vannak olyan országok, melyek esetében még nem váltunk erre a modellre.”

  • Fizetős csatornára kerül az F1 Olaszországban is

    Fizetős csatornára kerül az F1 Olaszországban is

    Nem járnak jól az olasz Forma-1 rajongók, ugyanis idén Olaszországban már nem lesz a közvetítés ingyenesen elérhető a közszolgálati tévécsatornán. Eddig ugyanis közvetített az olasz állami csatorna, a RAI, azonban most nem tudtak megállapodni a FOM-mal (Formula One Management) a jogokról.

    Így pedig a közvetítés a fizető Sky Italián lesz csak elérhető 2018-ban. Azonban tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a szezon során négy futamot élőben közvetítsenek az ingyenes TV8 csatornán.

    Az ingyenesen fogható német RTL eközben megújította F1-es szeződését, csak úgy, mint a német Sky, és a spanyol Movistar.

    Franciaországban a fizetős Canal+ marad állandó F1-es közvetítőkét, miközben tekintettel arra, hogy ismét lesz Francia Nagydíj, az ingyenes TF1 négy futamot közvetít majd idén élőben, köztük a francia és a monacói futamot.

    Az Egyesült Államokban az NBC-ről az ESPN-re vándorol a Forma-1, míg Latin-Amerikában a Fox Sports kötött új F1-es szerződést, Brazíliában pedig marad a TV Globo-n a sport.

  • Teljesen új élményt kap idén a Forma-1 közönsége

    Teljesen új élményt kap idén a Forma-1 közönsége

    A Forma-1 rajongók teljesen újfajta közvetítési élményeket szerezhetnek idén, miután a sport jelentős változásokat ígér.

    A Forma-1 kereskedelmi vezetője, Sean Bratches nemrégiben találkozott a csapatokkal, hogy megvitassák a Liberty Media 2018-as ötleteit, különös hangsúlyt fektetve a média és a televíziózás változásaira.

    „Karácsony előtt Sean Bratches vázolta az F1 kereskedelmi stratégiáját a csapatoknak.” – mondta a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown az F1-es tudósító James Allennek. „Nagy hangsúlyt kap a digitális platform, úgy tudjuk, de tavaly már volt tesztelés. Idén már eredmény is lesz, például új F1 App, OTT platformok (OTT = Over The Top, azaz online közvetítések), illetve megvették David Hillt, az egyik legjobb személyt a TV-s sportközvetítések fejlesztése terén, hogy nézze át a grafikai csomagot és azt, ahogyan a versenyek műsorra kerülnek.”

    „Szignifikáns változások lesznek a közvetítésben a grafika és az információközlés terén.”

    A Liberty eközben folyamatosan fejleszti az online F1-es közösséget is.

    „Jobban lekötik majd a rajongókat az események idején, építkezve a tavalyi évre, és új média területek is lesznek, hogy a rajongók közelebb kerülhessenek a csapatokhoz.” – tette hozzá Brown. „Szerintem 2018-ban a média területén történik majd a legnagyobb változás, olyan módon mutatva meg az F1-et, ahogy korábban soha. Nagyobb és fiatalabb közönséget nyernek majd ezzel, és ők jobban is fognak kötődni.”

    [poll id=”47″]

  • Nőtt a Forma-1 nézettsége 2017-ben

    Nőtt a Forma-1 nézettsége 2017-ben

    A Forma-1 tavaly kapott új tulajdonost a Liberty Media „személyében”, így a Bernie Ecclestone érával némileg ellentétben, rohamosan fejleszteni kezdték a digitális platformokat.

    2017-ben javult is az F1 teljesítménye a közösségi oldalak, valamint a televíziós és digitális megtekintések esetében is.

    A sport közleményben számolt be róla, a 2017-es szezon 11,9 millió követővel zárták a Facebook, Twitter, Instagram és YouTube csatornák által. Ez pedig 54,9%-kal több, mint 2016-ban volt.

    A videós tartalmak remekül szerepeltek Twitteren; több, mint 64 millió megtekintés született, ami az előző évi számhoz képest 165%-os növekedés. A Forma-1 Instagram követői is közel megduplázódtak, már 3,8 millióan vannak. De még így is van hova fejlődni, hiszen Lewis Hamilton egymaga 5,7 millió követővel bír Instán.

    A televíziós nézettség is nőtt a top 20 piacon: 6,2%-os emelkedéssel 1,4 milliárdra nőtt.
    A legnagyobb növekedést Olaszország produkálta, 19,1%-kal, majd következik Brazília 13,4%-kal.

    A helyszíni közönség összesen, globálisan 1%-kal nőtt, úgy, hogy egyel kevesebb futam volt, mint 2016-ban.

    „2017-ben 352,3 millió egyén kapcsolta be a tévéjét legalább egyszer, hogy F1-et nézzen. 2010 óta ez az első alkalom, hogy ez a mérőszám nem csökkent.” – közölte a Forma-1.

    A legnagyobb televíziós piac továbbra is Brazília, több, mint 76 millió nézővel, bár ez a szám most 1,8%-kal kevesebb a korábbinál.

    „Az elmúlt szezonban tett erőfeszítéseink középpontjában az volt, hogy fokozzuk a rajongók élményeit a különféle platformok segítségével, és biztató látni a rajongók Forma-1 iránti elköteleződését szerte a világon.” – mondta a Sean Bratches kereskedelmi vezető.

  • 2020-ig marad a német RTL-en a Forma-1

    2020-ig marad a német RTL-en a Forma-1

    Újabb három évre nyerte el a német kereskedelmi tévé a jogokat, hogy a teljes versenyhétvégét közvetíthessék. Továbbra is szabadon és ingyenesen fogható, és az RTL ezzel a lépéssel nem csak azt érte el, hogy a királykategória új vezetése alatt is partnerei maradnak a Forma-1-nek. A csatorna azt a trendet is megfordította, hogy a komolyan számító sportjogok a fizetős adókon kössenek ki. Így tehát a komoly nézőszámmal bíró német motorsport rajongók továbbra is díjmentesen és élőben nézhetik majd a kedvenc sportjukat. 1991 óta, tehát 26 éve követhetőek a versenyek ilyen formában. Németországban nincs még egy olyan versenysorozat, ami ilyen hosszú ideje van egy adott csatornánál, mint a Forma-1 a német RTL-en.

    A jelenlegi szerződés 2015-ben köttetett, még Bernie Ecclestonenal, és az idei év végéig tartott. 2017-től már a Liberty Media irányít, és tévés jogok felügyeletét is teljesen átvették, az elmúlt hónapok egyeztetései meg arról szóltak, hogy milyen formában lesznek láthatóak a királykategória futamai ​a német közönségnek: késleltetve, vagy részben esetleg fizetős csatornákon, ahogy az Nagy-Britanniában is egy ideje bevett szokás. Ezeknek a spekulációknak vet most véget Frank Hoffmann, RTL főnök:
    „Nagyon boldog vagyok, hogy ingyenesen elérhető kereskedelmi tévéként egy kemény piacon sikerült az egyik leglátványosabb sportot magunknál tartani. A hosszú közös sikeres történetet tovább akarjuk vinni, hiszen izgalmas jövőképe van a Forma-1-nek. Az új tulajdonosok egy új útra léptek, és a tapasztalatunkkal, a tudásunkkal és a nagy befektetési erőnkkel segíteni fogunk. Az RTL is akarta tovább az F1-et, és a Forma-1 is akarta az RTL-t. A nyertesei ennek a partnerkapcsolatnak a nézők. Továbbra is ingyen nézhetik a nagyszerű motorsport eseményt, és a hozzá kapcsolódó elhivatott közvetítéseket.”

    Már 1984 és 1988 között is az RTL teljes hosszában mutatott Forma-1-es versenyeket. Egy kisebb szünet után, 1991 július 7-én, a Francia Nagydíjjal tért vissza a csatornára a királykategória. Azóta töretlenül ők adják a Forma-1-et Németországban.

  • Átalakulóban a Forma-1-es tartalmak elérése

    Átalakulóban a Forma-1-es tartalmak elérése

    A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey elmondta, hogy a bajnokság jövőbeli televíziós közvetítési lehetőségei ellentmondásosak.

    Az F1 új tulajdonosai arra törekednek, hogy lefektessék az alapjait a digitális média lehetőségek kihasználására, és több módon is elérhetőek legyenek a közvetítések.

    Carey elmondása szerint a Liberty Media négy lehetséges közvetítési opciót határozott meg, de az ezek közti egyensúlyozás nem lesz egyszerű.

    „Van a tradicionális ingyenes, a fizetős, a digitális és talán a még közvetlenebb, saját OTT, azaz over the top termék (internetes, „extra” tartalmak, mint pl a Netflix).” – mondta Carey. „Bizonyos mértékig ezek a platformok ellentétesek egymással. Gazdasági szempontból nyilván kedvezőbb a fizetős prémium, ám ennek kisebb lesz az elérése.”

    A Forma-1 célja, hogy az hosszútávon érjen el növekedést, nem pedig az, hogy a leggyorsabban növeljék a nézettségi adatokat.

    „Próbáljuk megtalálni az egyensúlyt, az egészséges elegyét az elérésnek és a közvetlen gazdasági értéknek. Egyértelmű, hogy hatással van ez a partnereinkre is, a szponzorokra, és a rajongók elköteleződésére, ami persze nagyon fontos. A célunk, hogy maximalizáljuk a hosszútávú növekedést, nem pedig az, hogy rövidtávú megoldást találjunk.”

    Carey tagadja azt a feltevést, mi szerint a hagyományos televíziós közvetítések túl hamar vesztik majd el a létjogosultságukat.

    „Egyre-egyre a különféle digitális platformok felé haladunk, de nem hiszem, hogy ez olyan gyorsan következik be, mint azt az emberek gondolják. Egyes szokások nehezen kopnak ki.”

    „De nem kérdés, hogy sokkal több módja lesz a tartalmak megtekintésének.”

  • Így alakítják át a Forma-1-es közvetítés modelljét

    Így alakítják át a Forma-1-es közvetítés modelljét

    A Forma-1 főnökei azt állítják, hogy már most sok pénzt költenek arra, hogy átformálják a sport televíziós közvetítéseit.

    A Liberty Media azt tervezi, hogy meghatározza azokat a területeket, melyeken a Forma-1 lemaradt az elmúlt években, és szeretnék kihasználni az online közvetítés nyújtotta lehetőségeket.

    A Formula One Group szeretne előállni a maga OTT közvetítésével (‘over the top’ közvetítés, azaz internetes műsorsugárzás, az internetszolgáltató ráhatás nélkül – a szerk.), mely Netflix-szerű szolgáltatást nyújtana a rajongóknak.

    „Az OTT rendkívül fontos lehetőség.” – mondta az F1 elnöke, Chase Carey. „Ez piaconként változik majd, mivel nem lehet mindenkire egy adott modellt ráhúzni. Nem mozogtunk eddig ezeken a digitális platformokon, szóval meg kell bizonyosodnunk arról, miként tud ez működni, akár az ingyenes, akár a fizetős, akár digitális területen.”

    „Alapvetően nagyon is alkalmasak vagyunk (a Forma-1 a digitális tartalomszolgáltatásra), mivel rengeteg információnk és adatunk van, köszönhetően a gazdag történelmünknek, így egyedi csomagokkal állhatunk elő. Még mindig dolgozunk azon, hogyan szolgáljuk ki azokat a rajongókat, akik mélyebben érteni akarják a sportot, és mindazt, ami a pályán történik.”

    „Még nem áraztuk be a dolgot, de nagyjából havi 10 dollárra lehet értékelni ezt a csomagot.”

    „Az előfizetéses csomag a legnagyobb F1 rajongók számára rendkívül fontos lehetőség.”

    Persze mindezt nem lesz egyszerű elfogadtatni a televíziócsatornákkal, melyek igen sokat fizetnek a jogokért, hogy közvetíthessék a versenyeket.

    „Jól kell majd lavíroznunk a közvetítésről szóló megállapodások között. A folyamat egyik része lesz, hogy átrágjuk ezt a partnereinkkel, hogy lehetővé tegyék ezt számunkra.” – folytatta Carey.

    „Két-három éven belül a tévés szerződéseket egyébként is meg kell újítani, mi pedig igyekszünk rugalmasak lenni. Az idő előrehaladtával szeretnénk a megállapodásokat úgy módosítani, hogy jogainkat teljesen ki tudjuk használni.”

    Bár a fizetős modell nem minden rajongónak szimpatikus, Carey bízik benne, hogy megtalálják az egyensúlyt.

    „Sokkal analitikusabbak leszünk ebben a témában, megpróbáljuk kiértékelni az elérés és a dollár közti összhangot.”

    „A legértékesebb rajongók a leginkább szenvedélyes rajongók, nekünk pedig van egy ilyen igen fontos csoportunk, szerte a világon.”

    „Nem kérdés, hogy az ingyenességről fizetősre váltás hatással lesz a közönségünkre, de ezen a világon minden sport keresztül megy.”