Címke: tehetség

  • Sainz: Hülkenbergnek egy élcsapatban lenne a helye

    Sainz: Hülkenbergnek egy élcsapatban lenne a helye

    A McLaren leendő pilótája, Carlos Sainz szerint, ha egykori csapattársa, Nico Hülkenberg egy élcsapathoz kerülne, rögtön futamokat tudna nyerni.

    A Renault német pilótája nyerte a középcsapatok versenyét, a „B ligát”, 2018-ban, ugyanis ő gyűjtötte a legtöbb pontot az élcsapatok versenyzői mögött. A német 2017-ben csatlakozott az enstonei istállóhoz és láthatóan nagyon jól érzi magát a franciáknál.

    Azonban Hülkenberg tartja az egyik negatív rekordot a száguldó cirkuszban: Daniel Ricciardo leendő csapattársa ugyanis még nem ünnepelhetett a dobogón annak ellenére, hogy már 156 versenyen vett részt karrierje során.

    Sainz, aki Hülkenberg csapattársa volt a Renaultnál, szerint a német pilóta 2018-ban kiváló teljesítményt nyújtott. „Nem kérdés, hogy a középmezőnyből Nico volt a legerősebb 2018-ban,” – véli a fiatal spanyol. „Ha Nicot leigazolná valamelyik élcsapat, szerintem azonnal képes lenne futamokat nyerni. Azonban a Forma-1 nem egy ilyen sportág. Kevés pilótának adatik meg pályafutása során, hogy egy olyan patinás csapat versenyzője legyen, mint a Ferrari vagy a Mercedes.

    „Nicótól rengeteget tanultam és ezt a tudás hasznomra fog válni 2019-ben a McLarennél. Véleményem szerint ő az egyik legtehetségesebb pilóta a jelenlegi mezőnyből.”

    Hülkenbergnek egy erős Renaultra lenne szüksége, hogy megszakítsa negatív sorozatát a dobogós helyeket illetően. Az enstonei alakulatnak továbbra is nagy a hátránya az élcsapatokkal szemben, azonban Sainz szerint a franciák jó úton haladnak.

    „Remélem, hogy a Renault jó úton jár a fejlesztések terén, ugyanis tőlük kapjuk majd a motorokat 2019-ben,” – viccelődött Sainz. „Rengeteg embert ismertem meg a Renaultnál, például a Renault technikai guruját, Nick Chestert. A legjobbakat kívánom nekik. Nem tudom, hogy mennyit kellene fejlődniük, de az biztos, hogy a tavalyi időmérőkön mindig le voltunk maradva körülbelül egy- másfél másodperccel.”

    A spanyol pilóta 16 ponttal szerzett kevesebbet egykori csapattársánál a 2018-as idényben. Nem sokkal kapott ki, azonban Sainz koránt sem elégedett a tavaly elért eredményével.

    „Nem vagyok elégedett a pontjaimmal, amit a szezon során összegyűjtöttem,” – mondta Sainz. „A megszerzett pontszámom egyáltalán nem tükrözi azt a pontmennyiséget, amit megérdemeltem volna.”

  • Hamilton: Verstappen egyre kiegyensúlyozottabban teljesít

    Hamilton: Verstappen egyre kiegyensúlyozottabban teljesít

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen bebizonyította a 2018-as szezon második felében, hogy képes hiba nélkül vezetni.

    A 21 éves holland eddigi pályafutása során öt alkalommal ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán beleértve a tavalyi szezonban szerzett két győzelmét Ausztriában és Mexikóban. Verstappen a harmadik helyen zárt volna az összetettben, hogyha a Brazil Nagydíjon nem ütközik össze a lekörözött Esteban Oconnal, ami miatt csak a második helyen ért célba.

    Az immáron ötszörös világbajnok Hamilton szerint Verstappennek benőtt a feje lágya. „Max nagyszerű teljesítményt nyújtott a tavalyi szezon második felében,” – nyilatkozta a Mercedes britje. „Folyamatosan ott volt az élmezőnyben, jókat csatáztunk egymással. Ha a csapata jó munkát végez a téli szünetben és egy ütőképes konstrukcióval áll elő, akkor jó esélyei lehetnek akár a bajnoki címre is.”

    Azonban nem csak Hamilton gondolja úgy, hogy Verstappen végérvényesen beszállt a küzdelembe, hanem a Ferrari négyszeres világbajnok németje, Sebastian Vettel is. A német bajnok teljes mértékben egyetért brit riválisával. „Minden képessége meg van ahhoz, hogy paliban legyen velünk,” – véli a német. „Vannak olyan fiatal pilóták, akik nagyon tehetségesek és Max is közéjük tartozik.”

  • Wolff: Russell személyében egy újabb kincs van a kezünkben

    Wolff: Russell személyében egy újabb kincs van a kezünkben

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint az újonc, George Russell rendelkezik minden olyan képességgel, hogy az autóversenyzés nagy sztárjává váljon a jövőben.

    A brit pilóta sikeres évek után lett a Forma-1-es Williams versenyzője. 2017-ben a GP3, 2018-ban pedig a Formula 2 bajnoka lett. Toto Wolff is nagy jövőt jósol a 20 éves Russell számára, aki már az első találkozásukkor lenyűgözte őt.

    „15-16 éves volt George, mikor először találkoztam vele, amit ő kért tőlem. Igazán élvezem az álmokkal teli gyerekekkel való találkozást. Öltönyben és nyakkendőben érkezett és egy notesszal a kezében. Majd ezt mondta: ’Éppen most nyertem, és már gondolkozok az F3-on.’ Azt hiszem a brit F4-es bajnoki címe után volt ez.” – mesélte az osztrák.

    „Majd folytatta: ’Az az érzésem, hogy egy brit csapatnál kellene maradnom, mert nagyon fiatal vagyok és megértem a Carlint is, de bezárulhatnak előttem a Mercedes ajtajai, ha nem Mercedes motoros autóval teljesítem első F3-as szezonomat?’ Ez egy rendkívül körültekintő kérdés volt egy 15-16 éves versenyzőtől, ami lenyűgöző.” – folytatta.

    „Megvan az esze, az empátiája, a szociális képessége és természetesen a vezetői képessége is. Én csak Sebastien Phillippe [Russell F2-es csapatfőnöke volt – a szerk.] szavait tudom idézni: Ő az egyik legjobb pilóta, akit valaha is a csapatában tudhatott. Szerintem van egy újabb brit fiúnk, aki a jövő nagy sztárja is lehet.” – zárta Wolff.

  • A Campos Racing megállapodott Sebastian Fernandezzel

    A Campos Racing megállapodott Sebastian Fernandezzel

    A Campos Racing bejelentette, hogy a 18 éves Sebastian Fernandez lesz a csapatuk egyik pilótája a teljesen megújuló Formula 3-ban.

    A spanyol fiatal az olasz Formula 4-es bajnokságban mutatkozott be 2016-ban. Fernandez már az első szezonjában futamgyőzelmeket és dobogós helyezéseket ért el. Végül öt futamgyőzelmének köszönhetően a negyedik helyen zárta a bajnokságot.

    Sebastian Fernandez: „Örülök, hogy a Campos Racing versenyzőjeként mutatkozhatok majd be az újjászerveződött Formula 3-ban. Csapatként kell együttműködnünk, hogyha el szeretnénk érni a kitűzött céljainkat. Szeretném megköszönni Adriánnak és Adrinak a lehetőséget, hogy a csapatuk versenyzője lehetek.”

    Adrián Campos: „Seb már az Abu-Dzabiban rendezett teszten meglepett minket a rátermettségével. Biztos vagyok benne, hogy a következő szezonra is tartogat számunkra meglepetéseket. Jó érzés, hogy egy ilyen tehetség erősíti a csapatunkat, mint Sebastian.”

  • Guanyu Zhou az UNI-Virtuosi színeiben fog majd bemutatkozni

    Guanyu Zhou az UNI-Virtuosi színeiben fog majd bemutatkozni

    Guanyu Zhou, aki az idei szezonban a nyolcadik helyen végzett az FIA Formula 3-ban, a következő szezonban már a Forma-2-ben fog versenyezni. A kínai pilóta az UNI-Virtuosi csapatánál fog majd versenyezni a 2019-es szezon során.

    A kínai pilóta, aki a Ferrari pilótaakadémiájának a tagja, két győzelmet, hat dobogós helyezést és három pole pozíciót ért el az idei Formula-3-as szezonban. Zhounak már a Forma-2 évadzáró tesztjén, Abu-Dzabiban sikerült lenyűgöznie a brit istálló vezetőségét, ugyanis a kínai rendkívül gyorsnak bizonyult a tesztek során.

    Az UNI-Virtuosi csapatvezetője, Andy Roche nagyon örül Zhou érkezésének és már alig várja, hogy elkezdhessék a közös munkát. „Zhou egy kivételes tehetség, nagyon gyorsan megbarátkozott a Forma-2-es autóval. Nagyon szoros bajnokságra számítunk, azonban mi úgy véljük, hogy Guanyunak megvan a kellő tehetsége ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el a következő szezonban.”

    A kínai tehetség nagyon örül, hogy a brit alakulat vezetői lehetőséget adtak számára. „El sem tudom mondani, hogy mennyire boldog vagyok, hogy a következő szezonban az   UNI-Virtuosi pilótája lehetek! A tesztet nagyon élveztem, élmény volt az autót vezetni. Készen állok, hogy a következő szezonban komoly sikereket érjek el.”

  • Boutsen: Vandoorne nem mutatta meg a tehetségét az F1-ben

    Boutsen: Vandoorne nem mutatta meg a tehetségét az F1-ben

    A belgák korábbi Forma-1-es pilótája Thierry Boutsen szerint honfitársa, Stoffe Vandoorne azért vesztette el a helyét a Forma-1-ben, mert nem mutatta meg a benne rejlő potenciált.

    Forma-1-es bemutatkozása előtt Vandoornet korosztálya egyik legnagyobb tehetségének tartották, Boutsen akkoriban pedig a jövő világbajnokának nevezte. Azóta eltelt két év és a belga számára nem volt maradás a Forma-1-ben, számára a Formula E dobott mentőövet.

    „Nagyon egyszerű a magyarázat, Stoffelnek meg volt az esélye, hogy két évig versenyezzen a Forma-1-ben, de nem tudta meg mutatni, hogy mire képes, különböző okok miatt.” – nyilatkozta róla Boutsen, aki 1993-ig versenyzett a száguldó cirkuszban és három futamgyőzelmet is ünnepelhetett.

    „Legalább annyit kellene mutatnia, hogy van olyan gyors mint a csapattársa, de Fernando Alonso mindig egy fél másodperccel előtte van. Számos magyarázat van erre, de nem számít az, hogy ez technikai vagy vezetői probléma. Két éve volt, hogy megmutassa a tehetségét, de nem járt sikettel.” – folytatta.

    „Elszomorító, mert Stoffelnak megvolt a tehetsége, hogy itt megragadjon, de az F1 már csak ilyen. A pilóták olyanok, mint a zsebkendők, amikor jók, használják őket, de mihelyst már nem azok, kidobják őket.” – zárta.

    Zak Brown korábban azt mondta, hogy Vandoorne nem volt elég agresszív személyiség a Forma-1-hez, Boutsen szerint viszont csak fejben nem volt ott a 26 éves pilóta.

    „Attól a pillanattól kezdve, amikor nem úgy mennek a dolgok, mint ahogy azt elvárnád, elkezdesz aggódni és megkérdőjelezed a képességeidet. Ha Stoffel elkezd futamokat nyerni a Formula E-ben akkor mentálisan megerősödik, és így talán visszatérhet az F1-be. Ő már egyszer megérkezett a Forma-1-be, miért ne jöhetne meg másodszorra is? Ez csak tőle függ.” –  jegyezte meg a Williams egykori versenyzője.

  • Vasseur: Rendkívül ígéretes a fiatal generáció

    Vasseur: Rendkívül ígéretes a fiatal generáció

    Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke elégedett a jelenlegi fiatal versenyzők felhozatalával és teljesítményével.

    Kijelenthetjük, hogy nem vagyunk messze a generációváltástól a Forma-1-ben: Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is túl van a harmadik X-en, miközben egyre több ígéretes tehetség kerül tűzközelbe.

    Gondoljunk csak Max Verstappenre, ám Vasseur a hollandot már nem is említette a reménységek között – a 20 éves versenyző már bebizonyította, hogy a legjobbak közé tartozik.

    „Véleményem szerint az elmúlt két-három évben legígéretesebbnek tűnő versenyzők mindannyian bekerültek a Forma-1-be” – mondta Vasseur, aki többek között Lewis Hamilton és Nico Rosberg csapatfőnökeként is dolgozott az akkor még GP2-nek nevezett sorozatban. „Itt van a mezőnyben Ocon, Gasly, Vandoorne, Leclerc, valamint Norris és Russell, akik nagy valószínűség szerint debütálni fognak. Manapság van egy elég egyszerű mechanizmusa a karrierépítésnek: ha versenyképes vagy és sikereket érsz el, megkapod a lehetőséget az egyik nagy csapat utánpótlásprogramjában. Ez nem volt mindig így” – tette hozzá Vasseur.

    Habár továbbra is vannak fizetős versenyzők: a Williams például nagy valószínűség szerint a Lance Stroll-Szergej Szirotkin párossal indul 2018-ban, az pedig nyílt titok, hogy mindkettejük jelentős mennyiségű pénzt visz a grove-i székhelyű istállóhoz.

    De Vasseur elmondta, hogy Stroll vagy éppen Marcus Ericsson sem csak a pénze miatt lett Forma-1-es versenyző: „Stroll vagy Ericsson sem véletlenül került az F1-be, mindketten sikeresek voltak az alacsonyabb kategóriákban. Lehet, hogy pénz nélkül nem jutottak volna idáig, de elérték a szükséges eredményeket ahhoz, hogy itt tartsanak.”

     

     

  • 15 éves brazil tehetséget szerződtetett a Ferrari

    15 éves brazil tehetséget szerződtetett a Ferrari

    Gianluca Petecoffal, a 15 esztendős brazil gokartossal bővült a Scuderia Ferrari akadémiája.

    Az ifjú titán a CIK-FIA Európai Bajnokságban töltötte az előző két szezont. 2016-ban az OK Juniorok között versenyzett, ahol az összesített 44. helyet szerezte meg, míg idén eggyel feljebb lépett, ahol 21.-ként zárt.

    Eddigi legnagyobb sikerei közé tartozik a 2013-as Copa Brasil és a 2014-es Florida Winter Tour-on aratott győzelme.

    Petecof nem lesz híján a házon belüli kihívóknak: Giuliano Alesi, Marcus Armstrong, Enzo Fittipaldi, Antonio Fuoco, Callum Ilott, Charles Leclerc, Antonio Giovinazzi, Robert Shwartzman és Guan Yu Zhou mellett alkotja majd a Ferrari utánpótlásának keretét.

    A Ferrari fiatalok közül Charles Leclerc, a Forma-2 idei bajnoka az, aki jövőre már a Forma-1-ben versenyezhet. Leclerc az Alfa Romeo-Sauber színeiben debütál majd.

     

  • Lauda: Verstappen a legfantasztikusabb fiatal versenyző

    Lauda: Verstappen a legfantasztikusabb fiatal versenyző

    Niki Lauda, a háromszoros osztrák Forma-1-es világbajnok ezúttal sem fukarkodott a pozitív jelzőkkel, amikor Max Verstappenről kérdezték.

    Verstappen 2015-ben debütált a Forma-1-ben a Toro Rosso színeiben, majd egy teljes szezont és négy versenyt követően a Red Bull Daniil Kvyat kárára előléptette a nagycsapatába.

    A fiatal holland rögtön első Red Bullos versenyén bizonyította, hogy nem volt hiba bizalmat szavazni neki: futamgyőzelemmel mutatkozott be, így a Forma-1 történetének minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett.

    Lauda szerint a húsz éves Verstappen a sportág minden idők legfantasztikusabb fiatal tehetsége.

    „Abban a sok évben, amióta benne vagyok a motorsportban, Max a legfantasztikusabb fiatal tehetség, akit valaha láttam. Ehhez kétség sem férhet” – mondta a Globo Esporte-nak.

    „Max 19 éves korában, és most, 20 esztendősen is lenyűgöz. Agresszív, gyors.”

    Lauda ha tanácsot adna Verstappennek, mindenképp figyelmeztetné, hogy ne hagyja elveszni a tehetségét: „Az egyedüli dolog, amit mondanék neki, hogy maradjon két lábbal a földön.”

    „Benne van, hogy elveszíti a kontrollt maga felett, de ha ezeken felül tud kerekedni, akkor a Forma-1 történetének egyik legjobb versenyzője lehet.”