Címke: Teemu Suninen

  • Élete lehetősége előtt áll Teemu Suninen

    Élete lehetősége előtt áll Teemu Suninen

    Miután Ott Tanak bejelentette, hogy családi okok miatt nem tud indulni a szezonzáró Monza Rallyn, a Hyundai Teemu Suninent ülteti a harmadik autóba.

    Kihívás lesz, de nem fogok nyomást helyezni magamra” – mondta Suninen. „Nem fogok változtatni a hozzáállásomon, meg akarom találni a ritmusomat, és a saját versenyemet akarom futni.

    A fiatal finn öt év után szakított az M-Sporttal, miután ebben az évben Adrien Fourmaux-val osztozott a Fiesta WRC-n. A pletykák egy Toyota ülésről szóltak, így némi meglepetést okozott a bejelentés, hogy a Hyundai igazolta le őt. Spanyolországban második lett a WRC2-ben az i20N-nel, most pedig a sors komoly lehetőséget adott neki.

    Bizonyos értelemben ez egyszeri lehetőség számomra, hogy eljuthassak oda, ahová szeretnék – egy teljes szezonra egy WRC-vel. Nagyon jó, hogy két nehéz versenyen elért két jó eredmény után kaphattam meg ezt a lehetőséget” – mondta a finn, aki Spanyolország előtt a hazai versenyén is remekelt. A Finn Rallyn megnyerte a WRC2-t, igaz nem Hyundai-jal, hanem egy Volkswagen Polóval.

    Suninen Spanyol
    foto: Hyundai Motorsport

    Suninen ma vesz üléspróbát az I20 WRC-ben, majd pénteken a csapat verseny előtti tesztjén vezeti először az autót Olaszországban.

    Jövőre a Hyundai Motorsportnál szeretnék maradni. Egy keveset már beszéltünk erről, de eddig minden csak a WRC2-ről szólt” – mondta a jövőről Suninen, aki tudja, hogy nem lesz könnyű a csúcskategóriába kerülni jövőre. Igaz azt sem gondolta volna pár nappal ezelőtt, hogy Monzában WRC-vel indul majd… A legfontosabb feladata most az lesz, hogy jól teljesítsen ami nem lesz könnyű, mert tavaly a nyitónapon kiesett, így a pályákat sem ismeri annyira, mint a vetélytársak.

    Suninen Spanyol
    foto: Hyundai Motorsport

     

  • Teemu Suninent máris leszerződtette a Hyundai

    Teemu Suninent máris leszerződtette a Hyundai

    Teemu Suninen nemrég távozott a M-Sporttól, de máris megvan az új csapata. A fiatal finnre lecsapott a Hyundai, és a Spanyol Rallyn már egy Hyundai i20 Rally2-vel versenyez a WRC2-ben.

    Suninen csapattársa Jari Huttunen lesz, Oliver Solberg pedig ismét WRC-be ül majd. Ez azt jelenti, hogy Andrea Adamonak komoly méretű csapatot kell dirigálnia, mert hét gyári autóval lesznek ott a spanyol futamon.

    Suninen így a hosszú fordos évek után két új márkával is megismerkedik majd. Finnországban egy Volkswagen Poloval, Spanyolországban pedig a Hyundai-jal versenyez majd.

    Suninen Hyundai
    foto: Hyundai Motorport
  • Suninen Volkswagennel indul a Finn Rallyn

    Suninen Volkswagennel indul a Finn Rallyn

    Teemu Suninen az Ypres Rally után szakított az M-Sporttal. A finn versenyző ennek ellenére nem hagyja ki hazai versenyét, egy Volkswagen Polo GTI R5-tel indul majd.

    A döntés logikus, mert miután Esapekka Lappi lehetőséget kapott arra, hogy Toyota Yaris WRC-vel versenyezzen a Finn Rallyn, felszabadult az autó, amivel ő ment volna. A Movisport Volkswagenjére pedig lecsapott Suninen, és máris bejelentette, hogy rajthoz áll.

    Ott leszünk a 2021-es Finn Rallyn, ahol egy Volkswagen Polo GTI-vel indulunk a WRC2-ben. Mindig különleges érzés a hazai futamon vezetni. Alig várom már, hogy a kormány mögé üljek, már csak azért is, mert ez lesz a 70. Finn Rally” – írta közösségi oldalán Suninen, és az autó dekorjának terveit is megmutatta.

    Suninen Finn Rally
    foto: Teemu Suninen

    Suninen először versenyez majd Volkswagennel, de ahhoz is szoknia kell, hogy nem Fordot vezet, hiszen utoljára 2016-ban ment más márkával, Abban a szezonban az Oreca csapat Skoda Fabiájával versenyzett, a Finn Rallyn pedig akkor második lett a WRC2 kategóriában.

    Ebben a szezonban is két WRC2 második helyet szerzett, Horvátországban és Portugáliában gyűjtötte össze azt a 41 pontot amivel nyolcadik a WRC2 értékelésben.

  • Mikkelsen, Suninen és Bulacia sem lesz ott Kenyában

    Mikkelsen, Suninen és Bulacia sem lesz ott Kenyában

    Martin Prokopnak elég végigmenni a Safari Rallyn ahhoz, hogy élete harmadik WRC2 versenyén futamgyőzelmet szerezzen. A Safari Rallyra négy versenyző nevezett a kategóriában, de sem Teemu Suninen, sem a Toksport két versenyzője nem utazik el Kenyába.

    Egyszerűen túl bonyolult lenne még több embert elvinnünk Kenyába” – magyarázta a döntést Malcolm Wilson az M-Sport vezetője. „Legalább öt emberre van szükségünk ahhoz, hogy az autóját versenyeztessük, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezek az emberek karanténba kerüljenek, amikor visszatérünk. Szükségünk van rájuk, hogy felkészítsük az autókat Észtországra.”

    „Őszintén szólva ez a legbonyolultabb helyzet az elmúlt negyven évben, mióta ebben a  sportban vagyok. Minden lehetőséget megvizsgáltunk, de attól tartok nincs rá lehetőség, hogy Teemu ott legyen a versenyen” – mondta Wilson.

    A Toksportnál más a helyzet, ott nem a humánerőforrással van gond, hanem az alkatrészekkel vannak bajban. Szardínián a sok kaland miatt kifogytak a tartalékokból.

    Andreas autóján a bukókeret tetején van egy kis törés” – mondta a Dirtfishnek a csapat első embere, Serkan Duru.

    „A másik autónk kétszer borult, egyszer a teszten, egyszer a versenyen. A bukókeret nem sérült, de nagyon sok karosszériaelem károsodott. Úgy döntöttük, inkább várunk. Van egy ügyfelünk, aki Kenyába megy, de hosszú a verseny, és egy kő vagy valami hasonló miatt könnyű kiesni. Bonyolult lenne felkészíteni őket, ezért inkább Japánba megyünk” – ismertette a döntést Duru.

    Ezzel a kenyai verseny komolysága (és talán jövője) is komolyan megkérdőjeleződhet. Az élmenők ugyan ott lesznek, de az is kérdés, hogy ha a Szardíniában látottak megismétlődnek és sokan kiesnek, mennyire lesz izgalmas a hétvége. A WRC2-ben gyakorlatilag nem lesz verseny, Prokop maradt egyedül, és a WRC3-ban is csak öt helyi és egy lengyel versenyző nevezett.

  • Bottas Toyota Yaris WRC-t tesztelt!

    Bottas Toyota Yaris WRC-t tesztelt!

    A Mercedes Forma-1-es pilótája, Vallteri Bottas pénteken a Toyota Yaris WRC-vel tesztelt, a japánok szokásos teszt terepén. A finn már bemutatkozott januárban egy Ford Fiesta WRC-ben az Arctic Rally-n, azóta tesztelt az M-Sport Fiesta R5 autójával is. A Toyota Gazoo Racing sportigazgatója, Kaj Lindström nevetve szögezte le a motorsport.com-nak, hogy Bottas Yaris tesztje csak szórakozás volt:

    „Nincs szerződésünk. Ott volt az Arctic Rally-n, de nekünk van a legjobb autónk, és ki akarta próbálni! Valtterivel a teszt tervezett volt, és csak a tesztautót vezette a többiek után egy úton, közel Jyvaskylához.”

    A Toyota jelenlegi versenyzői Ott Tanak, Kris Meeke és Jari-Matti Latvala teszteltek a finn rali előtt, és a csapat maradt további egy napot. Bottas navigátora a kétszeres világbajnok Timo Rautiainen volt.

    A 29 éves versenyző lenyűgözte már az M-Sportot a Fiesta R5-ben, amikor idén vezethette azt Dél-Franciaországban. Bottas honfitársa, és az M-Sportnál versenyző Teemu Suninen nem is kételkedik benne, hogy kollégája a raliban is tudna magas szinten teljesíteni:

    „Amit az Arctic ralin művelt, az lenyűgöző volt. Jó lenne látni őt egy másik raliversenyen is, és hogy miképp teljesítene ott. Jó azt látni, amikor jönnek máshonnan versenyzők, főleg ha a világ legjobbjai közül való.”

    https://www.facebook.com/TOYOTAGAZOORacingWRC/posts/775748426160678

  • WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    WRC: Ott Tänak győzött Argentínában

    A hétvége folyamán jó teljesítményt nyújtó Ott Tänak megszerezte harmadik WRC győzelmét, egyben az elsőt a Toyota Gazoo Racing-nél vasárnap délután az YPF Rallye-n Argentínában. 37,7 másodperc előnnyel nyerte az FIA Rally Világbajnokság ötödik fordulóját.

    A pénteki nap első, 16.65 km hosszú gyorsaságijáról az észt ki tudott jönni, miután megütött egy sziklát, megforgatta a Yaris WRC-jét, és egy 10. idővel mindjárt az abszolút 9. helyen találta magát. A következő 12 szakaszból 10-et megnyert, hogy kényelmes előnyre tegyen szert a dobogó két fennmaradó helyéért küzdő riválisai előtt. Ez volt az első győzelme a tavaly augusztusban, Németországban megszerzett óta, és a Toyota első sikere a tavaly júliusi Finnországban elért óta.

    „Ez egy különleges dolog. Az ember soha nem tudhatja, mi fog történni, ha csapatot vált, de jó látni, milyen gyorsan javulunk”- mondta Tänak, aki az év elején csatlakozott a japán gyártóhoz.

    A második helyezett Neuville sikeresen növelte bajnoki esélyeit. Sébastien Ogier-t 10 pontra megközelítve 90 egységgel áll a végső elsőségért folytatott harcban is a második helyen. Ebben segítségére volt az utolsó, Power Stage szakaszgyőzelemért járó öt bónuszpont is. Csapattársa, Dani Sordo további harmincnyolc másodperccel végzett a harmadik helyen, megőrizve közelmúltbeli jó formáját, mely az elmúlt három versenyen két dobogós helyezést jelent számára.

    Ogier-nek nem volt esélye rá, hogy a Ford Fiesta-val túlszárnyalja rekordját, vagyis az első négy fordulóban három győzelem megszerzése után az ötödiken is nyerjen. A francia azt viszont elhatározta, hogy helyet cserél Andreas Mikkelsen-el az utolsó nap végére és megszerzi tőle a negyedik helyet. A norvég Mikkelsen sokkal kényelmesebben érezte magát az i20 kezelését illetően, végül csak 4.0 másodperc hátránnyal ért célba Ogier mögött abszolútban. Elfyn Evans a másik Fiesta-val hatodik lett, annak ellenére, hogy ritkán találta meg azt a tempót, amely 0.7 másodperc híján a győzelmet jelentette neki 12 hónappal ezelőtt.

    Kris Meeke végzett hetedikként a Citroën C3-mal, aki a szombati utolsó szakaszon kapott defektje miatt (14. időt futott, ezzel 8. helyre esett vissza az összetettben – a szerk.) már csak a tesztelésre összpontosíthatott. Hasonló probléma hátráltatta Esapekka Lappi-t is a záró nap első gyorsaságiján, az El Condor-on. A finn jobb hátsó defektje 19. időt jelentett és 2 pozíció vesztést, a hatodikról nyolcadikra való visszaesést, melyet a végéig nem sikerült ledolgozni.

    Teemu Suninen és a WRC 2 győztes Pontus Tidemand zárta az első 10 helyezett listáját. A svéd Tidemand profitált csapattársa, Kalle Rovanperä 17. gyorsasági szakaszon elszenvedett balesetéből, melyben végül senki sem sérült meg.

    A bajnokság a hatodik fordulójára visszatér Európába. A következő, ismét murvás futam, a Vodafone Rally de Portugal május 17.- 20. között kerül megrendezésre Matosinhos központtal.

    Az első 10. helyezett:

    1 TÄNAK 3:43:28.9
    2 NEUVILLE +37.7
    3 SORDO +1:15.7
    4 OGIER +1:58.6
    5 MIKKELSEN +2:02.6
    6 EVANS +3:06.3
    7 MEEKE +3:25.7
    8 LAPPI +4:32.6
    9 SUNINEN +5:38.6
    10 TIDEMAND +12:15.8

  • Meeke nyert, Ogier növelte előnyét

    Meeke nyert, Ogier növelte előnyét

    2017. október 5.-én reggel a shakedown-nal vette kezdetét a világbajnokság 11. futama, az 53. Catalunya Rallye. A szezon egyetlen vegyes talajú versenyére 72 páros nevezett, köztük 16 WRC. A 19 gyorsasági szakasz alatt 312,02 versenykilométert kellett teljesíteniük.

    Pénteken 3 murvás szakasz szerepelt kétszer, köztük a 38.95 km-es Terra Alta, ahol több helyen váltakozik aszfaltos és murvás útburkolat; majd este a verseny leghosszabb, 75 perces szervizparkja következett, melynek alkalmával átalakították a versenyautókat a következő két nap aszfaltos gyorsasági szakaszaira (más futómű, gumiabroncs, egyéb beállítások szükségesek murvára mint aszfaltra – a szerk.).

    Egész nap szoros verseny zajlott, az első 5 helyen álló versenyző 7.1 másodpercen belül követte egymást.
    Sébastien Ogier a nap végén az abszolút 2. helyen állva rendkívül elégedetten nyilatkozott: „Azt hiszem, látszik a mosoly az arcomon. Boldog vagyok. Kemény napom volt, nem számítottam rá, hogy ma este itt leszek. A fő célunk az volt, hogy Tanak és Neuville előtt haladjak a versenyben és ez sikerült is. Remélem, hogy a győzelemért folytatott harcban maradok, hiszen a többiek is olyan keményen fognak küzdeni ahogy csak tudnak.”

    ogier

     

    Szombaton Észak-Kelet felé tartott a mezőny, szintén kétszer 3, ma már aszfaltos gyorsaságit teljesítve, majd este a Salou-ban megrendezett városi gyorsasági várt rájuk.
    A pénteki naphoz hasonlóan folytatódott az élmezőny kiélezett küzdelme.
    A hétvégén egészen addig jól szereplő Dani Sordo a 12. gyorsasági szakaszon egy jobbos kanyarban eltalált egy követ, mely kitörte a jobb első kereket, megsérült a futómű, félre is kellett állnia. Nem sokkal később Andreas Mikkelsen ugyanott ugyanúgy járt. Az esti, szervízparkban tartott nyilvános tájékoztatón Michael Nandan, a Hyundai csapatfőnöke a következőket mondta: „Nem volt túl jó nap számunkra. Dani keményen dolgozott, jó ütemben haladt, majd egy kanyarban megsérült a felfüggesztés.
    Nem volt ideális nap, nem úgy ment, ahogy akartam, de ezek a dolgok megtörténnek és el kell fogadni. Szerencsére Thierry még versenyben van, jó időket fut és reméljük, hogy be tudja fejezni a versenyt. ”

    Vasárnapra ugyancsak 6 szakasz maradt, ekkor is 3 gyorsaságit kellett kétszer teljesítenie a 60 autóra fogyatkozott mezőnynek.
    Kris Meeke nem hagyott lehetőséget riválisainak, hatból ötöt meg is nyert, tovább növelve előnyét.
    Az utolsó, 19. szakaszt, mely a Power Stage is volt egyben; az előzőn 0.2 másodpercre Meeke-t megközelítő Dani Sordo nyerte 8:07.8 idővel, 5 pontot szerezve és némi kárpótlást nyújtva a hazai versenyén szombaton a győzelemért való harctól elbúcsúzó pilótának.

    Kris Meeke megszerezte első spanyol, pályafutása ötödik világbajnoki győzelmét; Sébastien Ogier második helyével megerősítette vezető helyét, Ott Tänak harmadikként célba érve pedig megelőzte 1 ponttal az összetettben Thierry Neuville-t, aki a 16. gyorsasági után az 5. helyről esett ki, szintén egy kővel megrongálva a futóművet.

    neuville

    skoda

    ford

    citroen

    ford

    mini

    lefebvre

    Végeredmény:
    Kris Meeke / Paul Nagle (Citroën C3 WRC), 3h01’21”1
    Sébastien Ogier / Julien Ingrassia (Ford Fiesta WRC), + 28”0
    Ott Tänak / Martin Järveoja (Ford Fiesta WRC), + 33”0
    Juho Hänninen / Kaj Lindström (Toyota Yaris WRC), + 54”1
    Mads Østberg / Torstein Eriksen (Ford Fiesta WRC), + 2’26”2
    Stéphane Lefebvre / Gabin Moreau (Citroën C3 WRC), + 2’43”0
    Elfyn Evans / Daniel Barritt (Ford Fiesta WRC), + 4’37”4
    Teemu Suninen / Mikko Markkula (Ford Fiesta R5, 1r WRC2), + 8’22”7
    Jan Kopecký / Pavel Dresler (Skoda Fabia R5), + 8’54”5
    Ole Christian Veiby / Stig Rune Skjaermoen (Skoda Fabia R5), + 9’04”8