Címke: technikai hiba

  • Mindkét Ferrariban motort cseréltek Vettel hibáját követően

    Mindkét Ferrariban motort cseréltek Vettel hibáját követően

    Sebastian Vettel és Charles Leclerc Ferrarijában is motort cseréltek a 70. Évfordulós Nagydíj harmadik szabadedzése előtt. Az olasz istálló a német versenyzőjük pénteki motorhibája döntött így.

    A négyszeres világbajnok motorhiba miatt volt kénytelen leparkolni autóját a második szabadedzés végén. A hajtáslánc hibája miatt jelentős erőt veszített és még valamilyen folyadék is szivárgott az autója aljából.

    A Ferrari bejelentette, hogy Vettel új motort fog kapni, a hibás egységet pedig máris visszaküldték Maranellóba egy tüzetesebb vizsgálatra.

    Az FIA a végleges jelentését szombat délelőtt adta ki ezzel kapcsolatban. A jelentésben az áll, hogy a négyszeres világbajnok német pilóta autójában a hajtáslánc mellett a turbófeltöltőt és az MGU-H-t is kicserélték. Azonban a Vörösök jelezték, hogy Leclerc autójában is kicserélték ugyanezen elemeket.

    Ezzel immáron mindkét Ferrari pilóta autójában már a második van bent az előbb felsorolt alkatrészek közül. A többi komponensből (MGU-K, energiatároló, központi elektronika) továbbra is még a szezon elején beszerelt egység dolgozik.

    Azonban nem csak a két Ferrariban cseréltek motorkomponenseket a 70. Évfordulós Nagydíj előtt.

    A Red Bull versenyzői, Max Verstappen és Alex Albon vadonatúj Honda erőforrással vághatott neki a hétvégének. Rajtuk kívül pedig még pár versenyzőnek kellett valamelyik egységet kicserélni a motortérben.

  • A Ferrari versenyzői szerint a Mercedes dominál Szingapúrban

    A Ferrari versenyzői szerint a Mercedes dominál Szingapúrban

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari még fejlődhet az időmérő előtt, ám a látottak alapján úgy véli, a Mercedes lesz a leggyorsabb és a legerősebb a hétvégén.

    A német versenyző a második szabadedzésen a harmadik legjobb időt autózta, ám hátránya már több, mint 8 tizedre tetőzött a listát vezető Lewis Hamilton mögött. A magas leszorítóerőt követelő aszfaltcsík egyértelműen az Ezüst Nyilaknak kedvez, míg a Scuderia a szingapúri pályához hasonló helyszíneken szenved az idei autó hiányosságai miatt.

    ,,Magyarországhoz viszonyítunk ezen a helyszínen, bár talán nem a mai nap a legmegfelelőbb az ilyen összehasonlításokra. Holnap már tisztábban fogunk látni, a mi oldalunkon egy nehéz pénteki napot éltük át. Meg látjuk mi lesz, a Mercedes ugyanis nagyon gyors, sőt sokkal gyorsabb nálunk. Talán ennél többre is képesek leszünk, de azt kell mondanom, a Mercedes nagyon erősen kezdte meg a hétvégét. Van hova fejlődnünk, az autó még mindig nem azt csinálja amit szeretnék. Az egyensúly tekintetében is javulhatunk még. Az összes újdonság amit ide hoztunk, úgy néz ki működik, ami nagyon jó hír a számunkra.”

    Az abroncsokra áttérve Vettel úgy véli, egy kiállással teljesíthető lesz a verseny, ám megjegyzésül hozzátette, a közepesek szerinte nem működnek olyan jól és nem is bírnak ki annyi kört, amennyit kellene.

    ,,Nem sokat használtuk a lágyakat. Nyilvánvalóan azok a komponensek tapadnak a legjobban, de az élettartamuk nagyon véges, majd meglátjuk mire megyünk velük. Nem volt ma annyira rossz napunk, de a közepesek sem nyűgöztek le, nem voltak jobbak, mint a lágyak. Minden a lágy abroncsok körül fog forogni szombaton, aztán majd a versenyen megpróbálunk túlélésre játszani és teljesíteni a futamot egy kiállással.” -nyilatkozta Vettel pénteken.

    Charle Leclerc sem zárt sima pénteki edzésnapot, ugyanis rögtön az első gyakorláson egy technikai hibával találta szembe magát (meghibásodott a váltója), míg a másodikon próbálta bepótolni az elvesztegetett időt.

    ,,Az első edzés során egy hiba felütötte a fejét az autóban, így ki kellett hagynom pár kört, ami egy érvágásnak számít az ilyen utcai pályákon. A második gyakorlás során nem éreztem magam magabiztosnak az autóban, ahogy a pályán sem, ezért ezen holnap dolgoznom kell. Nem egy nagy kaland, egy párszor már előfordult hasonló a pénteki napok során. Nem ott végeztem ahol szerettem volna, ezért dolgoznom kell ezen is és remélem holnap már egy jobb nap vár ránk.”

    Arra a kérdésre, hogy az első edzésen történt meghibásodás miatt nem érezte jól magát az autóban Leclerc így felelt:

    ,,Nyilván nem segít az, hogy kevesebb kört tudtam menni azon az edzésen, de nem, az nem volt ilyen hatással rám. Úgy vélem inkább ez az érzés tőlem ered. Dolgoznom kell tehát ezen és a holnapi nap már sokkal jobb lesz, ennyi az egész.”-zárta le a témát a 21 éves fiatal.

    Csapattársához hasonlóan a monacói is a csillagosokat és a Red Bullt prognosztizálja az élre:

    ,,Nagyon erősek lesznek, és nagyon nehéz dolgunk lesz, de számítottunk erre. Megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani, és majd meglátjuk mire lesz ez elég.”

  • Hülkenberg másodjára esett ki ugyanazon hiba miatt

    Hülkenberg másodjára esett ki ugyanazon hiba miatt

    A Renault német pilótája, Nico Hülkenberg Bahrein után Kínában sem tudta teljesíteni a teljes versenytávot. A német pilóta autójában már megint az MGU-K mondta fel a szolgálatot. Ez a probléma már nem ismeretlen a francia istálló számára, ugyanis Bahreinben mindkét versenyzőjük ezen alkatrész hibája miatt kényszerültek feladni a versenyt.

    Mindkét Renault pilóta egy módosított mozgási energia visszanyerő rendszerrel vághatott neki a Forma-1 történetének 1000. versenyének. A McLarenes fiatal brit, Lando Norris autójába is beszerelték a vadonatúj motorkomponenst, amíg Carlos Sainznak már Bahreinben be kellett szerelni ugyanezt az elemet. A spanyol pilóta McLarenje ugyanis a szezonnyitón szintén az MGU-K hibája füstölt el.

    „Nico sajnos egy MGU-K hiba miatt állt ki a versenyből,” – nyilatkozta a verseny után a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul. „Meg fogjuk vizsgálni, hogy miért romlott el megint ez a motorkomponens.”

    A francia istállónak azzal a céllal vágott neki a 2019-es szezonnak, hogy egy lépéssel közelebb kerüljenek a három élcsapathoz. Ennek érdekében még Daniel Ricciardot is elcsábították a Red Bulltól. Ehhez képest mindössze három futam után már 118 pontos hátrányuk van a Mercedesszel szemben.

    Hülkenberg ugyan kiesett, azonban Ricciardo a hetedik helyen ért célba, megszerezve ezzel az első Renault-s pontjait. „Csalódásokkal teli futamon vagyunk túl,” – értékelt Hülkenberg. „Már a rajtnál pozíciót vesztettem és ezek után képtelen voltam visszaszerezni őket. A kiállásom után forgalomba kerültem, majd a hátsó egyenesbe lelassultam.

    „Próbáltuk megoldani a problémát, mert először úgy nézett ki, hogy csak egy szoftverhiba lépett fel. Azonban nem sikerült megoldanunk a problémát, így végül kénytelen voltam beparkolni az autómat a boxba,” – mondta csalódottan a német. „Sok házi feladatot kell elvégeznünk a következő futamig, azonban abban biztos vagyok, hogy erősebben fogok visszatérni.”

  • Vandoorne sajnálja a technikai hiba miatt elvesztett dobogót

    Vandoorne sajnálja a technikai hiba miatt elvesztett dobogót

    A HWA Racelab versenyzője, Stoffel Vandoorne biztos abban, hogyha nem lett volna problémája az autója kardántengelyével, akkor biztosan ott lett volna a pódiumon a Formula E legutolsó versenyén Hong Kongban.

    A belga pilótának sikerült megszereznie a HWA történetének első pole pozícióját az elektromos szériában. Azonban az ezzel járó előnyt nem élvezhette sokáig, ugyanis Oliver Rowland már a rajtnál megelőzte őt. A belga pilóta a negyedik helyről volt kénytelen félreállni az autó hibája miatt.

    „Akár az első háromban is végezhettünk volna, ha nem romlik el az autóm,” – nyilatkozta Vandoorne az e-racing365-nek. „Valószínűleg a kardántengely romlott el. Ez nagyon frusztráló érzés a számomra, azonban továbbra is koncentrálnunk kell. „Nagyon örültem, hogy én voltam az, aki megszerezte a csapat történetének első rajtelsőségét és az ezzel járó három pontot. Ebből látszik, hogy megvan a kellő tempónk ahhoz, hogy gyorsak legyünk és az is, hogy a csapat jó úton halad.”

    Vandoorne azt is hozzátette, hogy a HWA most már egy szinten van a Venturival, akikkel közösen dolgoznak együtt. A belga szerint a szezon hátralevő részében lesz esélyük a jó szereplésre. „Amikor minden jól működik, akkor képesek vagyunk felvenni a versenyt az élmezőnnyel. A fejlesztésekkel jól állunk, szóval a következő időmérőkön is lesz esélyünk bekerülni a legjobb hatba.”

    Vandoorne a rajtnál nagyon figyelt arra, hogy ne kerüljön bele egy balesetbe se, ugyanis a csapatnak az adatok szempontjából fontos lett volna az, hogy a belga pilóta a teljes versenytávot teljesítse. „A rajtnál óvatosabb voltam a kelleténél. Fontos lett volna, hogy célba érjünk. Biztos voltam benne, hogy száraz körülmények között nem a mi autónk lesz a leggyorsabb. Azonban sikerült egy tempót autózni a többiekkel és Gary (Paffett) fontos pontokat szerzett a csapatnak, ami bizakodásra ad okot.”