Címke: technikai direktíva

  • Csalással nyert eddig a Red Bull és a Mercedes?

    Csalással nyert eddig a Red Bull és a Mercedes?

    A második silverstone-i versenyen a Mercedes a gumikopás miatt többet volt képernyőn, mint eddig. Két a szakember egy érdekes dolgot fedezett fel…

    A FIA több, mint egy évtizede igyekszik megszabadulni a hajlékony szárnyaktól. Azonban akárhányszor kitalálnak egy újfajta tesztelési módszert a kiszorításukra, néhány év elteltével folyton-folyvást visszakerülnek az autókra.

    Ez egy kiváló – de nem szabályos – módja annak, hogy egy autó nagyobb egyenesbeli sebesség mellett se veszítsen leszorítóerőt a kanyarokban.

    A motorsport.com szakemberei, Franco Nugnes és Giorgio Piola azt fedezték fel a múlt hétvégi 70. Évfordulós Nagydíjon, hogy a Mercedes hátsó szárnya egy bizonyos sebesség fölött egy hirtelen mozdulattal „bekattan” egy másik állapotba a kanyar belseje felé, ezzel lekövetve az autó mozgását.

    Úgy vélik, a Red Bull és a Ferrari is hasonló rendszert használ, előbbieknél három egész centiméterrel süllyed be.

    Ha az autók átmentek a teszteken, akkor eddig legális volt a dolog. Mindenesetre az FIA biztonsági okok miatt vélhetően szigorít az előírásokon. Erre pedig az eheti új direktívákkal sor is kerülhet.

  • A Ferrari segítségével alkothatta meg az FIA a motorokat érintő új direktívákat

    A Ferrari segítségével alkothatta meg az FIA a motorokat érintő új direktívákat

    Az FIA és a Ferrari együttműködése mentén új szabályok és technikai direktívák léphetnek életbe még a szezon megkezdése előtt.

    A nagy port kavart Ferrari-gate első termése már meg is jelent, ugyanis a Szövetség a büntetőmunkára ítélt vörösök segítségével már is kidolgozott pár változtatást annak érdekében, hogy elejét vegyék a hajtásláncok körüli trükközésnek.

    A koronavírus miatt bevezetett karantén óta a fő beszédtémát a költségvetési sapka és a pilótapiac szolgáltatta. Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása, valamint Carlos Sainz szerződtetése nagy port kavart az F1-es társadalomban, csak úgy, mint Toto Wolff sejtelmes kijelentései a négyszeres világbajnokkal kapcsolatban.

    Nico Hülkenberg szerint nagy változások már nem lesznek a pilótapiacon, így a fókuszpont ismét a versenyre és a rég „elfeledett” témákra összpontosulhat:

    ,,Természetesen nagyon érdekes volt követni azt, hogy a csapatok ilyen korán becserkészik az új versenyzőjüket. Ugyanakkor ez számukra (istállók) is nagyon különleges szituáció volt. Ám úgy vélem most már minden el fog csendesedni ezen a téren. Az alakulatok a versenyekre akarnak koncentrálni.”

    A német állítását megerősítve, az FIA vette kezébe az „ügyet”, és a mezőny figyelmét az új direktívákban megjelent területekre irányította.

    Korábban már előkerültek olyan elméletek, miszerint a csapatok (legfőképp a Ferrari) a szabályozásokat kikerülve nagyobb teljesítményre sarkallják az ERS-rendszert. Ennek ellenőrzésére az FIA arra kötelezi az alakulatokat, hogy egy új szenzort szereljenek autóikba. Azonban a szezon kezdetén nem mindenki kapja meg a mérőeszközt, az első versenyeken a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull köteles használni a szenzort, míg a többi csapat az idény későbbi szakaszában kapja meg az eszközt.

    Továbbá a már sokat vitatott olajégetés és annak mennyisége is előtérbe került. A Szövetség már korábban is szigorított ezen a területen, az idei szabályok értelmében ugyanis 0,3 litert használható 100 km-en. Azonban a nemrég kiadott pontosítás mentén az FIA-nak jogában áll bármikor méréseket végezni annak érdekében, hogy megtudják, betartják-e a mennyiségre vonatkozó regulát a csapatok vagy sem.

     

  • Az FIA a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét is vizsgálja?

    Az FIA a Haas és a Red Bull üzemanyagrendszerét is vizsgálja?

    A német RTL szerint a Ferrari üzemanyagrendszere mellett a Haas és Red Bull alkatrészeit vizsgálja az FIA.

    Korábban már írtunk arról, hogy a Brazil Nagydíj után a Szövetség lefoglalta három csapat üzemanyagrendszerének bizonyos komponenseit. Az Amus nemrég arról számolt be, hogy a Ferrarit, egyik partner csapatát és egy tőlük külön álló istálló alkatrészeit kérték be összehasonlítás céljából. A német televízió társaság azonban megnevezte a másik két istállót is, információjuk szerint tehát az amerikai csapat és az osztrák alakulat egységeit is magával vitte az FIA.

    A Szövetség szóvivője a német RTL-nek azonban kihangsúlyozta, nem helyes a folyamatot „lefoglalásnak” nevezni, inkább célszerű az ellenőrzés szót használni.

    A Red Bull a hónap elején hivatalos levelet írt a Szövetségnek, melyben bizonyos megoldások szabályosságáról érdeklődött. A Bikák azt gyanították, hogy a hirtelen megtáltosodott Scuderia kihasználta azt, hogy nem mindig mérnek a műszerek, és olyankor átlépték a megengedett üzemanyag átfolyási értéket. Austinban ki is került a témával kapcsolatos első direktíva, amiben tisztázták mi felel meg a szabályoknak és mi nem. Brazíliában azonban egy újabb útmutatás várta a csapatokat, a második direktíva megtiltotta, hogy az intercoolerből, a levegőgyűjtőből avagy az ERS rendszerből bárminemű kenőanyag vagy folyadék kerüljön a motorba, ami égetéssel teljesítménynövekedést okozhat.

    Ám a Szövetség nemrég kiadta a harmadik kiadványt, ezúttal azonban az útmutatásban leírtakat a csapatoknak csak a 2020-as szezontól kell alkalmazniuk.

    Az új direktíva szerint jövőre egy második átfolyás mérőt is be kell szerelniük az alakulatoknak, ugyanis az FIA ezzel szeretné az esetleges trükközések elejét venni.

     

  • Surer szerint helyesen cselekedett az FIA a Ferrari ügyében

    Surer szerint helyesen cselekedett az FIA a Ferrari ügyében

    Marc Surer szerint ideje volt az FIA-nak a sarkára állni és kivizsgálni a Ferrari ügyét, ugyanis a végtelenségig nem lehet engedni a vádaskodást és az ujjal mutogatást.

    A Red Bull a hónap elején indította el a lavinát levelével, amit az FIA-nak címzett, azóta két technikai direktíva és különféle elméletek láttak napvilágot az üggyel kapcsolatban. Az egymásra mutogatást megunó szövetség azonban úgy döntött Interlagosban véget vet ennek a komédiának és saját kezébe veszi az ügyet.

    Tegnap megírtuk, hogy az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Szövetség lefoglalta és vizsgálat alá vetette a Scuderia üzemanyagrendszerének bizonyos komponenseit. Azonban nem csak a maranellói gárda alkatrészei kerülnek górcső alá, a német lap információ szerint a Ferrari egyik partner csapatának és egy másik alakulatnak az egységeit is elvitték összehasonlítás céljából. A vizsgálat a napokban fog lezajlani az FIA laborjaiban.

    ,, Átvizsgálni a Ferrarit, ez volt a legjobb dolog amit az FIA tehetett. Szerintem ez a jó lépés, ugyanis így véget vethetnek a találgatásoknak és a pletykáknak. Nem engedhetik meg azt, hogy a téli szünetben is erről szóljanak a hírek. Ám, ha esetleg találnak valamit, akkor a Ferrari problémákba ütközhet.” -nyilatkozta a szakértőként tevékenykedő Surer a német Bildnek.

  • Az FIA vizsgálat alá veti a Ferrari üzemanyagrendszerét

    Az FIA vizsgálat alá veti a Ferrari üzemanyagrendszerét

    Tovább folytatódik a történet a Ferrari erőforrása és annak szabályossága körül. Az FIA ugyanis a vörösök üzemanyagrendszerének egyes komponenseit lefoglalta és vizsgálat alá veti.

    A Scuderia a nyári szünet után erőre kapott és sorra nyerte a pole pozíciókat, amit a riválisok értetlenkedve figyeltek. A Ferrari az egyenesekben szinte repült, míg a többiek vakarták a fejüket és miérteket keresték.

    A Mercedes gyanúja szerint a maranellói gárda az üzemanyag átfolyással és annak mérésével trükközött, így különböző kutatásokat végeztek annak érdekében, hogy megfejtsék, hogyan vihette ezt véghez ellenfelük. Az FIA felé ezt az észrevételt azonban nem az Ezüst Nyilak jelezték, hanem a Red Bull, aki az Egyesült Államok Nagydíja előtt írt egy hivatalos levelet a Szövetségnek. Nikolas Tombazis a Bikák felvázolt ötleteit szabálytalannak minősítette és egy technikai direktívával jelezte ezt a többiek felé is.

    Az osztrákok dörzsölték a tenyerüket, ugyanis úgy vélték ezzel vége a Ferrari menetelésének. Az időmérőn még a tűz közelében voltak a vörösök, ám a futamon katasztrofálisan teljesítettek, előnyük az egyenesben szinte elolvadt.

    A verseny után a riválisok meg is jegyezték, már nem olyan gyors a Scuderia, Max Verstappen egyenesen csalással vádolta őket, míg a többiek csak az eltűnt előnyre hívták fel diplomatikusan a figyelmet. Mattia Binotto tagadta a vádakat és elmagyarázta, hogy a beállításokkal kísérleteztek, azért voltak lassabbak.

    Brazíliába érve a csapatokat egy újabb direktíva fogadta, ami tiltja, a kenőanyagok vagy a folyadékok motorba való kerülését különböző rendszereken keresztül. A Szövetség a következő napon tovább ment és megkérte az istállókat arra, hogy szolgáltassanak be mintát az erőforrással kapcsolatos kenőanyagokból, tovább adjanak információt azok megnevezéséről, specifikációjáról és mennyiségéről. Pénteken a vörösök jól szerepeltek, már-már előnyük is visszatért az egyenesekben, ám Helmut Marko ebben az esetben is trükközést szimatolt. Az osztrák szakember szerint direkt feltekert erőforrással körözgettek ellenfelei, ugyanis el akarták hitetni a többiekkel, hogy nem csalnak.

    Szombaton azonban a Red Bull holland pilótája ugrott az élre, míg őt Sebastian Vettel és Lewis Hamilton követte. A futamon a Bikák verhetetlennek bizonyultak, velük a versenyt csak a Mercedes tudta felvenni, míg a Ferrarit a versenyzői írták ki a történetből.

    Marko elmondta, az osztrák csapat átadja az ügyet a Mercedesnek, ugyanis a Red Bull elvégezte a részét a feladatban, az esetleges óvás már a csillagosok dolga. Az Ezüst Nyilak nem cselekedtek, ám úgy tűnik az FIA megunta a dolgot és a saját kezébe vette a irányítást. Ugyan Nikolas Tombazis kijelentette, nem áll gyanú alatt a Ferrari és hivatalos óvás sem érkezett ellenük, ám a folyamatos vádaskodás cselekvésre sarkalta az FIA-t.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint a Szövetség lefoglalta és vizsgálat alá helyezte a vörösök üzemanyagrendszerének egyik komponensét (ami az üzemanyagátfolyást mérő szenzor és a motor között van) továbbá, az egyik partner csapatuk egységet  és összehasonlításként egy másik istálló ezen alkatrészét is bekérték. A vizsgálatra az FIA laborjaiban fog sor kerülni, ami több napig is eltarthat.

  • A Red Bull átadta a Mercedesnek a Ferrari ügyét

    A Red Bull átadta a Mercedesnek a Ferrari ügyét

    Helmut Marko elmondta, a Red Bull elvégezte a ráeső részt a feladatban, most a Mercedesen a sor, hogy cselekedjen a Ferrari ügyében és óvást nyújtson be.

    A riválisok a nyári szünet óta próbálják megfejteni a Ferrari titkát, többször írtak már levelet az FIA-nak különböző feltételezésekkel kapcsolatban, ám a Szövetség nem tett semmit, ugyanis nem hivatalos óvást nyújtottak be az ellenfelek.

    A Mercedes és a Red Bull taktikát váltott, az Ezüst Nyilak az üzemanyag átfolyás mérésének trükközését vizsgálták, ugyanis szerintük a vörösök „ereje” ebben rejlett. Feltételezéseiket azonban nem közölték az FIA-val, azt a Bikákra bízták, akik egy bizonyos megoldásról kérték ki a Szövetség véleményét. Nikolas Tombazis az osztrákok megoldását szabálytalannak nyilvánította, sőt Austiban egy technikai direktívát is kiadatott az üzemanyag átfolyás mérésének szabályosságával kapcsolatban. A Ferrari az Államokban a futamon nem teljesített jól, ezért a riválisak már dörzsölték a tenyereiket.

    Brazíliában jött az újabb direktíva, ám pénteken a Scuderia előnye visszatért, majd szombaton és vasárnap el is tűnt és a pole valamint a futamgyőzelem Max Verstappen kezébe került. Az osztrák tanácsadó úgy érzi, feltételezései igaznak bizonyultak, ugyanis a vörösök hirtelen jött tempója eltűnt. Ám arra kérdésre, hogy ha ennyire biztosak abban, hogy valami szabálytalanságot követ el a Ferrari, akkor miért nem nyújtanak be óvást a következőket válaszolta:

    ,,Mi elvégeztük a feladat ránk eső részét, most a Mercedesnek kell cselekednie. Ők sokkal többet tudnak erről az egészről, mint mi.”

    Mattia Binotto viszont újfent kihangsúlyozta, nem változtattak semmin az erőforrásukkal kapcsolatban és a direktívák sem vetették vissza teljesítményüket. Marko azonban továbbra is gyanúsnak találja a vörösöket:

    ,,Mi nem a Ferrariról kérdeztük az FIA-t, mi csak meg akartunk bizonyosodni arról, hogy jövőre nem leszünk hátrányban. Ám hirtelen a Ferrarinak már nincs akkor előnye az egyenesekben, ez nagyon furcsa.” -nyilatkozta Marko az Auto Bild-nek.

     

  • Visszatért a Ferrari előnye Brazíliában

    Visszatért a Ferrari előnye Brazíliában

    A két technikai direktíva és az austini fiaskó után, a Ferrari előnye ismét visszatért.

    A riválisok már-már azt hitték, sikerült fülön csípniük a Scuderiát, ugyanis az Államokban a versenyen katasztrofális futamot zártak a vörösök.

    São Paulóban új direktívát adtak ki ami tiltja azt, hogy az intercoolerből, a levegőgyűjtőből avagy az ERS rendszerből bárminemű kenőanyag vagy folyadék kerüljön a motorba, ami égetéssel teljesítménynövekedéshez vezethet, így a riválisok egyre magabiztosak lettek, és úgy gondolták, találtak valamit és nem csak vaktában lövöldöztek. A következő nap a Szövetség úgy határozott, a csapatoknak mintát kell biztosítaniuk az erőforrással kapcsolatos kenőanyagok megnevezéséről, specifikációjáról és mennyiségéről. Az FIA kijelentette, nem egy bizonyos csaptatra vadásznak, ellenőrzés céljából mindenkitől mintát kérnek. Az Ferrari ellenfelei még magabiztosabbá váltak, ám pénteken a vörösök ismét a leggyorsabbnak bizonyultak.

    Az Auto Motor und Sport értesülései szerint a Red Bull hét tizedes hátránnyal számolt az egyenesekben, míg a Mercedes ennél is többel.

    ,,Ezen héten újra  gyors a Ferrari, különösen az egyenesekben.” -nyilatkozta Lewis Hamilton a német Auto Bild-nek.

    Azonban Max Verstappen szerint hiba lenne túl korán messzemenő következtetéseket levonni:

    ,,Nem tudni még, meg látjuk mi lesz szombaton. Nem igazán lehet hinni a pénteki köridőknek.” -osztotta meg a véleményt a holland a Sky Italiával.

    Christian Horner ugyanakkor további direktívákra számít az FIA-tól az erőforrások szabályosságát illetően.

    ,,Pár dolgot már tisztáztak Austiban, és itt is kaptunk új információkat. Talán még lesz egy-két útbaigazítás ezen a hétvégén.”

    Sebastian Vettel szerint az a feladatuk, hogy a munkájukra koncentráljanak és ne foglalkozzanak azzal, mit mondanak mások.

    ,,Manapság egy rossz verseny után, nagyon gyorsan megváltozik az emberek véleménye, de ez van. A legjobban úgy tudjuk kezelni ezt az egészet, ha nem foglalkozunk a szóbeszéddel és lehajtott fejjel dolgozunk tovább.”

  • Leclerc: Semmi baj a motorunkkal, minden szabályos

    Leclerc: Semmi baj a motorunkkal, minden szabályos

    Charles Leclerc kijelentette, a Ferrari motorja nem vét a szabályok ellen, bármennyire is hangsúlyozzák azt riválisaik.

    A Ferrari Austinban nagyon gyengén teljesített, amit a többen is az Államokban kiadott technikai direktívának tudtak be. Max Verstappen egyenesen csalással vádolta a vörösöket. Brazíliába érve, ezért még mindig a Egyesült Államok Nagydíján történt események kaptak főszerepet, Sebastian Vettelnek is reagálni kellett holland ellenfele kendőzetlen kritikájára, ahogy a monacói pilótának is, hiába tette azt meg már korábban.

    ,,Nincs arra késztetésem, hogy kioktassam a riválisainkat. A csapat és én is tudom, hogy minden rendben van, és nem csináltunk semmi rosszat. Magabiztosan állunk a hétvégéhez ugyanis tudjuk, minden vissza fog térni a normális kerékvágásba.” – jelentette ki a 22 éves pilóta.

    Olasz lapértesülések szerint azonban a Ferrari visszavágott, ugyanis a Mercedes egyik innovációjának szabályosságáról faggatta az FIA-t.  A Corriere della Serra úgy tudja, a vörösök a hátsó felfüggesztésekről érdeklődtek, ugyanis úgy gondolják, hogy ott van valami turpisság ami segíti az Ezüst Nyilakat az abroncsok megfelelő menedzselésében és életben tartásában. Az olasz napilap tovább arról is értesült, hogy ezt a megoldást a Szövetség jóváhagyta.

  • Verstappen örül az új technikai direktívának

    Verstappen örül az új technikai direktívának

    Max Verstappen az Amerikai Nagydíjon tett megjegyzését inkább nem kommentálta, ám annak örül, hogy az FIA újabb technikai direktívát adott ki a Brazil Nagydíj előtt.

    A Ferrari szinte szárnyalt az évad második felében, az egyenesekben sebességük szinte utolérhetetlen volt, az időmérőkön rendre az élen végeztek, ám a versenyeken a ziccereket csak pár alkalommal tudták behúzni. A riválisokat nagyon érdekelte a Scuderia motorereje és javuló formája, ezért különféle vizsgálatokat és kutatásokat végeztek azért, hogy megtalálják a vörösök titkát.

    Helmut Marko elmondta, az üzemanyag átfolyás mérésével való trükközést a Mercedes firtatta először, ám az osztrákoknak volt arra egyedül bátorsága, hogy erre rákérdezzenek az FIA-nál. Austinban tehát megjött a válasz és a pontosítás, a Ferrari előnye viszont az egyenesekben eltűnt, a futamon pedig katasztrofálisan szerepeltek. Max Verstappen a versenyt utáni nyilatkozatában csalással vádolta a vörösöket, amit többek között édesapja Jos és a Red Bull osztrák tanácsadója is helytelenített.

    Brazíliába érve azonban a holland már nem kívánt szót ejteni korábbi véleményéről, csak előre akar tekinteni és a pályán megküzdeni ellenfeleivel.

    ,,Inkább nem kommentálnám ezt. Szerintem fontosabb az, hogy előre tekintsünk és az utolsó két versenyre koncentráljunk és a pályán mérkőzzünk meg.”

    Az új direktívát ugyanakkor pozitívan fogadta a 22 éves versenyző:

    ,,Jó az, hogy az FIA átvette az irányítást és tisztázza azt mindenki számára mi az ami megengedett és mi nem. A mi szemszögünkből nézve előnyős az, hogy ezeket a kiegészítéseket és pontosításokat papírra vetik, ugyanis a szabályok nagyon komplexek. Természetesen ez nem egy könnyű munka, nem egyszerű mindennel tisztában lenni, ugyanis ahogy már mondtam, nagyon sok szabály van.”

  • Vettel szerint a pályán kell válaszolniuk a kritikákra

    Vettel szerint a pályán kell válaszolniuk a kritikákra

    Sebastian Vettel nem igazán foglalkozik Max Verstappen megjegyzésével, ugyanakkor éretlennek találta riválisa vádaskodását. A német viszont nem szeretne szócsatába bonyolódni, inkább a pályán tenne pontot az ügy végére.

    A Red Bull pilótája az austini verseny után egyértelműen tudtára adta mindenkinek, mit gondol a Ferrari rossz teljesítményéről. A 22 éves versenyző úgy érezte az osztrákok levele és a kiadott direktíva megállította a vörösöket, és egyenesen csalással vádolta őket a holland Ziggo Sportnak nyilatkozva.

    Vettelt is megkérdezték a csütörtöki napon arról, mit gondol Verstappen szavairól, a 32 éves pilóta éretlennek titulálta a Red Bull versenyzőjét, és elmondta, nem kívánkozik médiaháborút indítani, és nem is igazán érdekli mit mondanak az ellenfelek.

    Nos, úgy vélem, korunk egyik velejárója az, hogy rengeteg embernek van olyan érzése, hogy el kell mondania a véleményét. A múlthoz képest az a különbség, hogy ezek meghallgatásra is lelnek még azelőtt, hogy ignorálnák őket. Mindenkinek meg van a joga ahhoz, hogy azt mondjon amit akar, és ha ő ezt gondolja, akkor ezt gondolja, nyilván nekünk erről más a véleményünk.

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor hozzátette, a riválisaiknak a szombati időmérőn nyújtott teljesítményükre érdekes módon nem volt panasza.

    Ahogy már mondtam, mindenki azt mond amit akar, nem hinném, hogy a csapatból bárki is ez megérintene. Úgy vélem ezek a megjegyzések nem érettek és nem tükrözik a profizmust sem. Ugyanakkor értem, miért érdekes számotokra az, hogy erre reagáljak és válaszoljak, de engem ez az ügy nem érdekkel. Különben is a legjobb válasz a részünkről az lenne, ha minden visszatérne a normális kerékvágásba. Nem vagyunk büszkék a vasárnapi teljesítményünkre, ugyanakkor érdekes, a szombati napunkra nem érkezett panasz. Vasárnap több területen is szenvedtünk, nem voltak optimálisak a beállításaink, és a gumikat sem kezeltük jól, ezeken tehát még dolgoznunk kell. Ám ahogy mondtam, ha ezt akarja gondolni, akkor gondolja ezt, ha másik héten éppen más lesz a fejében, hát legyen, minket ez nem nagyon érdekel.

    Vettel továbbá elmondta, visszaesésüket nem a direktíva idézte el, egyszerűen csak más beállításokat választottak:

    Nem, egyáltalán nem veszítettünk a motorerőnkből. Egy kicsit nagyobb leszorítóerővel mentünk, mint a többiek. Az időmérőn egyértelműen látszott, hogy van egy kis előnyünk az egyenesekben, igaz nem annyi, amennyi szokott lenni, de például a kanyarokban már kisebb volt a hátrányunk. Én nem tudtam teljesíteni a versenyt, és igen, Charles-nak nem volt meg a szokásos tempója, de tudom, hogy mindez nem emiatt (technikai direktíva) volt.