Címke: Team Penske

  • 3 pont választotta el Blaney mennyországát Truex poklától

    Martin Truex Jr. az utóbbi 5 évből 4-szer első, vagy második lett a bajnokságban. Idén viszont még a rájátszásban sem lesz ott.

    Ez azt jelenti, hogy az elérhető legjobb helyezése az év végén a 17. lesz.

    Martin Truex Jr. a nyolcadik helyen végzett az alapszakasz vasárnap délutáni fináléjában a Daytona International Speedwayen, és így 22 pontot hozott Ryan Blaney-n. De ez sem volt elég.

    A győzelem nélkül álló 19-es autó három ponttal maradt le a rájátszásról, miután Austin Dillon megnyerte a futamot.

    Tényleg jó munkát végeztünk, azt hiszem, 22 pontot behozni egy futam alatt nagy nyereség” – mondta Truex.

    Sajnos ez ma nem volt elég. Az autónk nagyon gyors volt; szerintem nagyon okos versenyt futottunk, és csak rossz helyen voltunk, rossz időben, ami rajtunk kívül még kb. 30 autóról elmondható volt itt ma.

    Egyszerűen frusztráló. Jól futunk, aztán összetörnek minket. A nap végén még így is valamennyire tisztességesen végeztünk, de ez nem számít.

    Truex a 102. körben a hátsó egyenesben történt többautós balesetbe keveredett. A JGR versenyzője a külső íven haladt, és majdnem túljutott a baleseten, de végül belekeveredett.

    Truex még mindig versenyben volt a rájátszásba jutásért, amikor a verseny az utolsó újraindításkor zöld zászlót kapott. Negyediknek állt be Austin Cindric mögé, és a Team Penske pilótáját az élre tolta. Ez ideális helyzet volt, mert Cindric már győzelmet aratott.

    Nem volt jobb eleje az autómnak” – mondta Truex az autójáról. „Az élre toltam a 2-es autót, aztán egyszerűen nem tudtam velük maradni.

    Cindric vezetett, Dillon volt a második, Landon Cassill a harmadik, Truex pedig a negyedik. Amikor azonban Noah Gragson és Tyler Reddick utolérte a négy autóból álló mezőnyt, a 19-es elvesztette a draftot.

    Olyan gyorsan jöttek hátulról egy nagy hajrával, hogy nem lehetett megállítani őket, és a végén már csak imádkoztam. Visszajutottunk a nyolcadik helyre, de nyilvánvalóan többre lett volna szükségünk.”

    Truex bánatos, Blaney megkönnyebült

    Blaney autója látszólag minden szegletében sérült volt, és gyakorlatilag csak pár szigszalag tartotta össze a gép egyes elemeit. Ennek ellenére a nagy baleset miatt végül fel tudott kapaszkodni a 15. helyre, ami a rájátszásba repítette – Truex kárára.

    Ez egy stresszes nap volt” – mondta Blaney. „Eléggé hosszú hétvégénk volt őszintén szólva. Nem volt kvalifikáció, nem ültem autóban, tegnap este nem volt verseny, egy napot vártunk, majd a verseny elején összetörtek, és utána várakoztunk 3 órát az eső miatt.

    Egyértelműen kimerültem mentálisan, szóval jó lesz egy kicsit pihenni.

    Blaney a 31. körben a nap első balesetében volt érintett.

    A jobb első összekötő rúd eltört, a lengőkar eltört, a motorháztető lerepült róla” – mondta Blaney. „A, felfüggesztés, karosszéria, amit csak akarsz, elég durva volt, de szerencsére elég jól összerakták a fiúk.

    Blaney több kör hátrányban ért célba, Truex pedig a nyolcadik helyen végzett. Az utolsó körökben úgy tűnt, hogy Blaney lesz az, aki lemarad a rájátszásról, mivel Truex az első ötben futott, de amikor Truex nem tudta tartani a helyét, és elkezdett pozíciókat és pontokat veszíteni, az megmentette a No. 12-es versenyző szezonját.

    Határozottan szívás lett volna” – mondta. „Jó évünk volt; igazán jó évünk – csak a győzelmek nem jöttek, és ez az, ami nem tette ezt az évet nagyszerűvé.

    Határozottan sz*r lett volna, de megérted a rájátszás formátumát, és tudod, hogy futamokat kell nyerned, és mi egyszerűen nem tudtuk ezt megvalósítani.

    Szóval mindenképpen rosszul esett volna, de szerencsére ez nekünk összejött, és sikerült bejutnunk.

  • Cindric tudta, hogy Dillon szimplán keresztül hajt majd rajta

    Austin Cindric kiváló helyzetbe került a NASCAR Cup Series vasárnapi, esővel tarkított daytonai futamának végén, de tudta, mi lesz a sorsa.

    Cindric egyike volt azon keveseknek, akik a 160 körös verseny 138. körében el tudták kerülni a hatalmas, mezőny nagy részét összetörő balesetet.

    Martin Truex Jr. lökésével Cindric gyorsan az élre állt az újraindításkor, de Dillon szorosan mögötte maradt.

    Nem sokkal később Cindric 2-es rajtszámú Fordja egy sereg Chevrolet-t talált maga mögött, mivel Tyler Reddick, Noah Gragson és Landon Cassill is csatlakozott az üldözéshez.

    Három körrel a vége előtt Dillon – a Richard Childress Racinges csapattársa, Reddick segítségével – nagy lendültetettel érkezett meg Cindric mögé, akinek hátulról nekiment. A 2-es autó megcsúszott, és csak óriási gépészkedések árán nem pördült meg.

    Cindric talpra állt, és végül a harmadik helyen ért célba.

    Meglökött egy másik versenyautó, amely 190, 200 mérföldes sebességgel haladt. Örülök, hogy megmentettem, és örülök, hogy volt esélyem visszajönni a harmadik helyre” – mondta Cindric.

    „A rájátszásért versenyzett, úgyhogy számítottam rá, és megértem, hogy ez történt.”

    Csak idő kérdése volt. Eléggé el vagyok keseredve. Ma volt esélyünk a győzelemre. Helyzetbe hoztuk magunkat. Egy karcolás sincs rajta. A francba.

    Cindric elmondta, hogy nagyon nehéz elöl maradni, ha nincs körülötte segítség. Penske csapattársai, Joey Logano és Ryan Blaney is több kör hátrányban, sérült autóval mentek voltak az utolsó újraindításnál.

    Tudtam, hogy könnyű célpont vagyok. Úgy éreztem magam, mintha megint egy Xfinity-verseny lett volna, mivel én voltam az egyetlen Ford a végén.

    A vereség ellenére Cindric továbbra is a nagy egészre koncentrált – ami nem más, mint az, hogy a februári Daytona 500-as győzelmével már újonc szezonjában kvalifikálta magát a rájátszásra.

    Ez egy elképesztő lehetőség, ugyanakkor ez az, amit elvárok magamtól, és minden bizonnyal a csapat is ezt várja tőlem” – magyarázta Cindric.

    „Szóval eléggé motivált vagyok, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki a lehetőségből.”

  • Még egy jó pár évre magához láncolta az öreg kormányos Logano-t

    Még egy jó pár évre magához láncolta az öreg kormányos Logano-t

    Joey Logano további éveken át boldogíthatja majd a 22-es Fordot a kapitány csapatában. Egy pár nappal ezelőtt már Ryan Blaney-vel is hosszabbítottak, így most már biztossá vált, hogy mind a két veteránjuk marad a Penske csapat fedélzetén.

    „Az elmúlt 10 év során Joey nagyon fontos részévé vált a Team Penske-nek. Tudjuk, hogy a jövőben is győzelmek sokaságát szállítja majd a 22-es Ford-csapatnál” – mondta Roger Penske csapattulajdonos.

    „Joey a sportágunk nagyszerű bajnoka, büszkék vagyunk a munkájára, amit a csapatunknál végez, és ahogyan a partnereinket képviseli, beleértve a Shellt, a Pennzoilt és a Fordot. Egy igazi vezérré nőtte ki magát, hisz nagyszerű mentorként és csapattársként szolgál mind Ryan, mind Austin számára. Mindazzal együtt, amit karrierje során eddig elért, még megannyi minden vár rá a Team Penske csapatnál.”

    Logano 2013-ban csatlakozott Penske alakulatához, egy igen nehéz Joe Gibbs Racinges időszakot követően. A 22-es rajtszámú autóban azonban Logano azonnal és szinte állandó jelleggel győzni tudott a NASCAR Cup Series-ben. Eddig 27-szer nyert a csapattal. Ezek között az eredmények között szerepel a 2015-ös Daytona 500 és a 2016-os All-Star Race is.

    Logano és csapata minden évben, amikor bejutottak a rájátszásba, a nyolcadik vagy annál jobb helyen végzett a bajnoki tabellán. Ezidáig négyszer volt bajnoki döntős. A 2017-es szezon az egyetlen év, amikor Logano nem jutott be a rájátszásba a Penske színeiben versenyezve.

    Logano 2018-ban a Homestead-Miami Speedwayen a „nagy hármas”, az az Kyle Busch, Martin Truex Jr. és Kevin Harvick maga mögé utasításával megszerezte a Penske második NASCAR Cup Series bajnoki címét.

    „Mióta átvettem a 22-es számú autót a Team Penske-nél, lehetőségem nyílt arra, hogy a pályán és azon kívül is megvalósítsam az álmaimat” – mondta Logano. „Az elmúlt 10 évben Roger biztosította számomra az erőforrásokat, hogy versenyképes legyek. Egy olyan csapatot, amely mögöttem áll, élükön páratlanul karizmatikus vezetőkkel. Izgatottan várom a közös jövőnket, hogy még több futamgyőzelmet és bajnoki címet szerezhessünk az előttünk álló években”.

  • Larson nem büszke magára, Allmendinger és Logano extázisban

    Lássuk mit nyilatkozott a Watkins Gleni NASCAR Cup Series verseny első három helyezettje, Kyle Larson, AJ Allmendinger és Joey Logano.

    Kyle Larson, Hendrick Motorsports, 1. helyezett

    Larson – ahogy a szombati Xfinity versenyen is – mindössze az utolsó 5 körben vezetett, azonban megint jókor volt jó helyen, és szezonbeli második győzelmét szerezte meg ezzel.

    Az előző újraindításnál elég rossz helyzetbe kerültem, mert ő (Chase Elliott) volt erőteljes velem szemben, tekintve, hogy előrébb volt az autója orra” – mondta Larson.

    Tegnap az Xfinityben minden alkalommal, amikor a jobboldali íven rajtoltam, elmentek mellettem mert annyira szűken fordultam, hogy elférjünk egymás mellett.

    Gondoltam, hogy valószínűleg ez lesz a hétvége utolsó újraindítása. Azt mondtam magamnak, hogy ha már a féktáv előtt megelőztem őt, akkor mindent meg kell tennem, hogy ezt megtartsam, és ne hagyjam, hogy visszaelőzzön.

    Jól sikerült az újraindítás. Jó volt a rajtom. Megtettem, amit kellett a győzelemhez. Ismétlem, nem feltétlenül vagyok büszke rá, különösen egy csapattársammal szemben, de úgy érzem, hogy ezt kellett csinálnom a győzelem érdekében.

    AJ Allmendinger, Kaulig Racing, 2. helyezett

    AJ Allmendinger versenye nehezen indult, hiszen Austin Cindric már a verseny első köreiben kilökte őt, és onnan zárkózott vissza – végül a 2. helyre.

    Kyle (Larson) elég mélyen fékezett, hogy átvegye a vezetést Chase (Elliott) előtt, engem pedig a kanyarban lökdöstek a többiek” – nyilatkozta Allmendinger.

    Talán ha egy kicsit hamarabb tudtam volna az autót a kanyarban egyenesbe hozni, de olyan keményen belém rohantak, hogy örültem, hogy a versenypályán tudtam maradni

    Büszke vagyok mindenkire a Kaulig Racingnél. Ez volt az egyik legjobb autó, amit valaha vezettem. Nyomtam neki, és gyors volt.

    Joey Logano, Team Penske, 3. helyezett

    Joey Logano volt az egyik olyan versenyző, aki nem állt ki a boxba a második szakaszban, és így megnyerte a szegmenst, és megkapta az érte járó pontokat.

    Őrület volt, és extázisban vagyok ettől az eredménytől. Megszereztük a (második) szakaszgyőzelmet, és általában, ha itt szakaszgyőzelmet aratsz, akkor annyira hátrakerülsz taktikai szempontból, hogy vége a versenyednek. Ez is történt” – magyarázta Logano.

    A harmadik szakasz elején a 27. helyen álltunk. Egy csomó autót megelőztünk, és a 17. helyre jöttünk fel, aztán a 15. hely környékén megragadtunk.

    Le a kalappal Paul (Wolfe) előtt, hogy két gumit tett az autóra, és adott nekünk egy kis pályapozíciót, aztán volt még néhány jó újraindításunk, és végül az első háromban végeztünk. Nagyon örülök.

  • Fantasztikus show után Newgarden vitte el a gateway-i győzelmet

    Josef Newgarden sorozatban hármadszor aratott győzelmet a World Wide Technology Raceway-en, de az izgalmak nem maradtak el.

    Azoknak a szurkolóknak, akik végignézték a futamot, egy két órás piros zászlós szakaszt is túl kellett élniük ahhoz, hogy az utolsó, 42 körös hajrát lássák.

    Jutalmul viszont egy fantasztikusan izgalmas befutót láthattak, amely majdnem azzal végződött, hogy a Dale Coyne Racing újonca, David Malukas megszerezte pályafutása első győzelmét.

    Newgarden az újraindításnál a második helyen állt Penskés csapattársa, Scott McLaughlin mögött, de a zöld jelzés után azonnal átvette a vezetést egy nagyszerű előzéssel a 2-es kanyarban.

    Malukas ekkor már ötödik volt, és a Coyne-csapat agresszív stratégiájának előnyeit élvezte, mivel frisseb gumikon volt, mint a többiek.

    Rövid időn belül elment a verseny elején domináló, pole-ból induló Will Power mellett, és a negyedik helyre lépett előre, majd azonnal elkezdte levadászni Pato O’Wardot, akit végül a 243. körben meg is előzött.

    Így 17 kör maradt számára, hogy tegyen valamit az előtte haladó két Penske autóval, és bár McLaughlinra gyorsan fel tudott zárkózni, csak az utolsó körben tudta őt megelőzni, így már csak utolérni tudta az első helyen lévő Newgardent, megelőzni nem.

    Az újonc Malukas így is élete első dobogós helyezését érte el az IndyCarban.

    Megelőztük O’Wardot, megelőztünk egy lekörözött autót, és megláttam magam előtt a két Penskét‘” – mondta Malukas. „Talán el tudtam volna kapni Josefet, ha korábban próbálkozom a felső ívvel, de ez a második hely így is felér egy győzelemmel nekem, és a csapatnak.

    McLaughlin, aki a verseny középső részét uralta, és első ovál győzelmét szerezhette volna meg – ha az eső után nem indítják újra a futamot – elsőként Malukasnak gratulált.

    Ez egy fantasztikus verseny volt” – mondta McLaughlin. „Dave (Malukas) megmozdulása az utolsó körben… dicséret illeti őt. Ő egy fenomenális fiatal srác, és messzire fog jutni.

    Newgarden is bejelentkezett a bajnoki címért

    Newgarden tehát bezsebelte idei ötödik győzelmét, – ezzel a kétszeres bajnok megdöntötte korábbi négy győzelmes rekordját -, és a portlandi futamra mindössze 3 pontos lemaradásban érkezik a bajnoki éllovas Will Powerhez képest.

    Scott szuperül vezetett ott a végén, és jó kis harcot vívtunk” – nyilatkozta a victory lanen Newgarden. „Ez egy nagy este mindenkinek a Team Penske-nél.”

    Csak egy jó (újra)rajtra volt szükségünk. Tudtam, hogy Scott jó lesz, és hogy jó autója van, úgyhogy megpróbáltam az alsó ívet őrizni, minden áron.. Meg kell hagyni neki, hogy könnyen nyerhetett volna ma este.

    Ahogy néhányan mások is. A futam előtt mindenki tudta, hogy esni fog az eső, de a vélemények – és ezzel együtt a stratégiák – megoszlottak arról, hogy pontosan mikor.

    És amikor az első esőcseppek a 260 körös verseny 218. körében piros zászlót okoztak, Newgarden és McLaughlin csapatainak korábbi döntése bizonyult kifizetődőnek

    A páros már a 148. körben kiállt a boxba, miközben Will Power a pályán maradt, a Jack Harvey miatt történt sárga zászló során, amely a verseny egyetlen valós incidense volt.

    Azt hittem, hogy a sárga segít nekünk, de a csapat nem mondta meg, hogy milyen átlagfogyasztást kell elérnünk, ha nem állunk ki a boxba” – magyarázta a csalódott Power. „Ha tudtam volna ezt a számot, biztosan a boxba mentem volna.

    A kintmaradás ára egyértelmű volt: az új gumik és a maximális motorfokozat minden alkalommal legyőzi az üzemanyag-spórolást.

    Will Power taktikája nem jött be, de továbbra is ő vezeti a bajnokságot

    Power az újraindításnál elvesztette a vezetést Pato O’Ward zseniális előzése után, de az igazi veszélyt a gyorsan zárkózó Newgarden jelentette, aki mintha egy videójáték könnyű fokozatán lett volna, úgy előzgette az előtte lévő autókat.

    McLaughlin is hasonlóan cselekedett, és a páros gyorsan leszakította a többieket.

    McLaughlin hátránya ekkor 6mp volt, de folyamatosan jött fel csapattársára, és végül a kiállások során – ahol Newgardent valamennyire feltartotta az RLL újonca, Christian Lundgaard – megelőzte a 2-es autót. Ezt a vezetést egészen az esőszünet utáni újraindításig meg is tartotta.

    O’Wardnak be kellett érnie egy negyedik hellyel Takuma Sato előtt, aki néhány körig nagy előnnyel vezette a futamot, azonban a Harvey féle baleset – és sárga zászlós periódus – alkalmával elrontották a stratégiáját, így visszaesett.

    A hatodik helyre Will Power érkezett be, aki 128 kört vezetett – tehát közel a futam felét – így érthető módon csalódottan távozott a gateway-ről, főleg annak tekintetében, hogy 3 bajnoki riválisa is hozott rajta pontokat, O’Ward, McLaughlin és Newgarden személyében.

    A Ganassi mindhárom, a bajnoki címért küzdő pilótája ugyanazt a stratégiát követte, és ennek meg is lett a jutalma: mindannyian egy csoportban értek célba, bár kicsit hátrébb, mint remélték: Marcus Ericsson lett a hetedik Scott Dixon és Alex Palou előtt. Graham Rahal a 16. helyről kapaszkodott fel a top 10-be.

  • Mario Andretti rekordját beállítva Will Power a pole-ban Gatewayen

    Will Power hivatalosan is az IndyCar koronázatlan kvali királyává vált, miután megszerezte a rekordot jelentő 67. pole pozícióját Gatewayen.

    Az időmérőt sokáig Takuma Sato vezette 18,476-os átlagsebességű 2 körével. A riválisok jöttek, és mentek, azonban a japán neve a lista elején maradt.

    A legközelebb hozzá Romain Grosjean került, aki erős első kört futott, és a második köre sem volt rossz, de még így is bőven elmaradt a japán versenyzőtől.

    A kvalifikáció vége felé jött a hétvége első igazi drámai jelenete, hiszen Felix Rosenqvist a 2-es kanyar kijáratán megpördült az autójával, de figyelemre méltó módon távol tartotta az Arrow McLaren SP-Chevrolet-et a külső SAFER-korláttól, és csak lassan gurult neki a belső gumifalnak. Rosenqvist így a 26. helyről rajtolhat majd.

    Sato ideje egészen a 19. versenyzőként érkező Pato O’Ward kétkörös átlagáig az első helyen állt, ezután viszont gyors zuhanásba kezdett. A mexikói versenyző 180,650-es mérföld-átlagot repesztett, és átvette a vezetést.

    Nem sokáig maradhatott az élen, hiszen Scott McLaughlin azonnal gyorsabban ment, 181,406 mph-val. Alex Palou nem tudta megelőzni a Penskés riválist, és csak a második helyre sorolt be, azonban az utána érkező Josef Newgarden már jobbat ment mint csapattársa, és ővé lett az ideiglenes pole.

    A sorban Marcus Ericsson következett, és figyelemre méltó 182.520-as kört futott. Ez a kör potenciálisan az ő első pole-ját jelenthette volna. Scott Dixon jött, és ment, egy konzisztens, nyugodt körrel az 5. lett. Nem sokáig.

    Érkezett ugyanis Will Power aki esélyt sem hagyott az ellenfeleknek, és végül 182,727-es kétkörös átlagot futott, amivel állva hagyott mindenkit. Power ezzel megszerezte szezonbeli negyedik, és pályafutása 67. pole pozícióját, amivel beállította Mario Andretti rekordját.

    Csodálatos” – mondta Power. „Elképesztő. A Verizon és a Penske nélkül soha nem lettem volna képes erre. Fantasztikus karriert futottam be, és ők adtak nekem egy nagyszerű karriert, és nem tudom eléggé megköszönni nekik.

    Végeredmény

  • Milyen uborkaszezon? Blaney is szerződést hosszabbított a Penskével

    Egyre másra érkeznek a szerződéshosszabbításokról szóló hírek. Ezúttal Ryan Blaney az, aki hosszú távra elkötelezte magát a Penske mellett.

    A 28 éves Blaney új szerződésének pontos hosszát nem közölték.

    Blaney 2016-ban debütált teljes munkaidőben a NASCAR Cup Seriesben, a Wood Brothers 21-es Fordjával, és egy év múlva meg is szerezte első győzelmét.

    2018 óta a NASCAR Hall of Fame csapattulajdonos Roger Penske számára vezeti a 12-es Ford Mustangot, amellyel azóta további hat győzelmet szerzett, valamint az idei szezonban diadalmaskodott a pontversenyen kívüli All-Star versenyen.

    Ryan a NASCAR Cup Series egyik legjobb versenyzőjévé vált, és nagyon várjuk, hogy nálunk folytassa pályafutását, és a Team Penske csapatnál építsen az eddigi sikereire” – mondta Penske.

    Blaney 2012-ben csatlakozott a Team Penske csapathoz, ahol először az Xfinity Series-programban indult. A két sorozatban összesen 14 győzelmet és 10 pole-t szerzett a Penske színeiben.

    A Team Penske 10 éve a családom, így hihetetlenül izgatott vagyok, hogy a jövőben is velük folytathatom” – mondta Blaney.

    Roger Penske egy legenda a sportágunkban, és mindig is azt mondtam, hogy mindenki arról álmodik, hogy nála vezethet.

    Bár Ryan Blaney pontok alapján a NASCAR Cup Series alapszakaszának második helyen áll, idén még nincs győzelme, így a rájátszásba való jutása kérdéses, ellentétben csapattársaival, Joey Loganoval és Austin Cindric-kel, akik már biztosan ott lesznek a playoffban.

  • Sziporkáztak az újoncok az Indianapolis Motor Speedwayen

    Miközben a veteránok gyepálták egymást szombaton Indianapolisban, Cindric, Burton és Gilliland szépen csendben hozták a kiváló eredményeket.

    Miután a NASCAR megbüntette Ross Chastain-t a pálya levágásáért, és a 27. helyre esett vissza, az újoncok egy hellyel előre léptek, így a győztes Tyler Reddick mögött Austin Cindric, Harrison Burton és Todd Gilliland ért célba.

    Burton és Gilliland pályafutása legjobb helyezését érte el, míg Cindric a 2022-es Daytona 500-as szezonnyitó futam óta (melyet megnyert) szerezte meg legjobb pozícióját.

    A vasárnapi futam volt mindössze a második alkalom a sorozat történetében, hogy három újonc is az első ötben végzett. Az első alkalom 1999-ben volt a Pocono Racewayen.

    Volt néhány dolog, ami jól ment, de egy picit küszködtem azért. Talán egy picit jobb volt az egész, mint amire számítottam. De azok az újraindítások… atya világ” – mondta a 23 éves Cindric.

    „Csak annyit tudok mondani, hogy hűha. Nincs még egy olyan sport, nincs még egy olyan versenyforma a NASCAR-on kívül, ahol ezt látod.”

    Burton, akinek előző legjobb helyezése ebben a szezonban egy 10. hely volt három héttel ezelőtt Atlantában, azt mondta, hogy nem számított volna a harmadik helyre a hétvégén.

    Agresszívnak kellett lenni az utolsó néhány újraindításnál, és jól helyezkedni. A nap vége jó volt, de az elején picit szenvedtünk” – magyarázta Burton.

    Hibáztam, megpördültem, és ott beleszaladtam (Cole) Custerbe. Eléggé feldúlt voltam a verseny közepén, aztán lehajtottuk a fejünket, bejöttünk, feltettük az új gumikat, és elkezdtük előzgetni az előttünk lévő a srácokat.”

    Büszke vagyok a csapatunkra, hogy kitartottunk a nehéz pillanatokban is.

    A trió harmadik tagja Todd Gilliland, aki szintén karrierje legjobb eredményét érte el ezzel a negyedik hellyel. Sőt ez volt élete első top 10-es helyezése a NASCAR Cup Seriesben.

    Ez az újonc szezon nagyon kemény volt eddig. A Cup Series kemény. Ezt gyorsan megtanultam” – mondta a 22 éves Gilliland. „Könnyű feladni, és ez is egy dolog. Magabiztos vagy, amikor a Cup Series-be érkezel, de hamar beállítják az egódat.

    Ez volt messze a legjobb hétvégénk az elejétől a végéig, szóval remélhetőleg erre lehet építeni. Számomra ez rengeteg önbizalmat jelent.

    Az épített pályás versenyzés is kemény dolog. Mindig is szerettem, de idén nem igazán jöttek össze annyira az ilyen típusú futamok, különösen az első alkalommal itt Indianapolisban. Úgyhogy nagyon király, hogy most ilyen jól szerepeltünk.

  • Josef Newgarden elrajtolhat Indianapolisban

    Josef Newgarden átment az NTT IndyCar Series orvosi csapatának vizsgálatain, és engedélyt kapott arra, hogy elinduljon Indianpolisban.

    Newgarden azután került a sorozat agyrázkódási protokolljába, hogy vasárnap az Iowa Speedwayen súlyos balesetet szenvedett.

    Az incidens gyökerét gyorsan egy törött jobb hátsó lengéscsillapítóra vezették vissza, ami miatt az autó megpördült, és nagy sebességgel a korlátba ütközött.

    Newgarden később a pálya paddockjában összeesett, és beverte a fejét a földbe; egy Des Moines-i kórházba szállították, ahol agyi vizsgálatokat végeztek rajta, majd egy éjszakán át megfigyelésre bent tartották, mielőtt hétfő reggel hazaengedték.

    Mivel az ütközés legalább 80Gs értéket regisztrált, a Team Penske kétszeres bajnokát csütörtökön ismét megvizsgálták és elvégezte a számítógépes ImPACT-tesztet, amely egy személy kognitív képességeinek mérésére és összehasonlítására szolgál a szezon kezdete előtt elvégzett alapteszthez viszonyítva.

    Az Iowa Speedwayen rendezett versenyt követően és az INDYCAR protokollja szerint a 2-es rajtszámú PPG Team Penske Chevrolet versenyzőjét, Josef Newgardent ma délután megvizsgálta az INDYCAR orvosi igazgatója, Dr. Geoffrey Billows” – áll a sorozat által kiadott közleményben.

    A vizsgálat megállapította, hogy Newgarden számára engedélyezett a részvétel a holnapi NTT INDYCAR SERIES edzésen az Indianapolis Motor Speedwayen. Newgarden állapota az edzés után újra kiértékelésre kerül.

    Ha az edzés után nem érezné jó magát Newgarden, Santino Ferrucci készenlétben fog állni, hogy átvegye a 2-es számú autó vezetési szerepeit.

  • O’Ward kihasználta Newgarden drámai kiesését, és nyert Iowában

    Az iowai duplaforduló második versenyén Pato O’Ward megszerezte idei második győzelmét, miután a domináns Newgarden a falban kötött ki.

    Josef Newgarden álomszerű hétvégéje drámai véget ért Iowában. A Team Penske versenyzője, aki az Iowa Speedwayen egymás után már a második domináns teljesítményére készült, érezte, hogy valami „eltört” az autója hátulján, és a 4-es kanyarban a falnak csapódott, aminek következtében a versenye véget ért.

    Szerencsétlenségének haszonélvezője Pato O’Ward volt, akinek sikerült Newgarden csapattársát, Will Power-t feltartóztatnia, és megszereznie a győzelmet vasárnap a Hy-Vee Salute to Farmers 300-as versenyen.

    Bármennyire is dominált Newgarden, O’Ward nem volt olyan messze tőle. Ahogy Power sem, aki a pole pozícióból indult, de a verseny előrehaladtával előbb Newgarden, majd O’Ward is megelőzte őt.

    A srácok a boxban fantasztikusak voltak” – mondta O’Ward. „Tettem a dolgom, és csak annyit mentem, amennyit bírt az autó. Minden körben más volt az autó. Tudtuk, hogy nagyszerű autónk van, és ki tudtuk használni a dolgokat.

    A bajnokságban így O’Ward zárkózott az élen álló Marcus Ericsson-ra, de még mindig eléggé messze van.

    A legjobb dolog, amit tehetünk, hogy csak csináljuk a dolgunkat… Remélhetőleg nyerhetünk még egy pár futamot. Az elmúlt pár hónapban két győzelmet dobtunk el magunktól. Frusztráló, de most már kifizetődő volt az elmúlt néhány hét.

    Ami Josef Newgardent illeti, nos nem nagyon találta a szavakat a balesete után.

    Egy kicsit sokkoló volt” – mondta Newgarden. „Nem tudom, mi történt. Csak szörnyen érzem magam a csapat miatt. Valami rosszul sült el. Sírni tudnék.

    O’Ward nyert, Johnson a nap versenyzője

    Sorozatban második alkalommal lehetne megválasztani Jimmie Johnsont a nap versenyzőjének, hiszen ismét nagyszerű előzéseket mutatott be. A hétszeres NASCAR Cup Series bajnok életében először került a legjobb 5-be.

    Különleges nap ez számomra. Mindenkinek köszönöm aki részt vesz velem ezen az utazáson itt az IndyCar Series-ben” – mondta Johnson.

    Johnson az utolsó körökben saját csapattársát, a bajnokság éllovasát előzte meg az ötödik helyért.

    A virtuális dobogóra O’Ward mellé Will Power és Scott McLaughlin állhatott fel. Negyedik Scott Dixon lett.