Címke: Team Lotus

  • Először indították be 30 év után a gázturbinamotoros Lotus 56B-t!

    Először indították be 30 év után a gázturbinamotoros Lotus 56B-t!

    Colin Chapman csapata, a legendás Team Lotus sosem ment a szomszédba az új ötletekért, így esett meg, hogy gázturbinamotoros versenyautót indítottak előbb az Indy 500-on, majd később a Forma-1-ben. Arról nem is beszélve, hogy Indianapolisban még négykerék meghajtású is volt a dolog, és ekkor fejlettnek volt mondható a Lotus 56 aerodinamikailag is.

    A csapat Graham Hillt, Joe Leonardot és Art Pollardot nevezte 1968-ban Indianapolisban, miután korábbi sikergyárosuk, Jim Clark elhunyt az év áprilisában egy Formula 2-es versenybalesetben, a Hockenheimringen. Leonard meg is szerezte a pole pozíciót, a versenyen ugyanakkor Hill autója összetört, Pollard autója lerobbant, Leonard pedig néhány körrel a vége előtt még vezetett, amikor majd az üzemanyagszivattyú tengelye. Ezt követően betiltották ott a turbinás és az összkerekes versenyautókat. A Hot Wheels-nél azonban „Lotus Turbine” sokáig nagy siker volt a kicsinyített játékváltozat.

    Utoljára a kétszeres Forma-1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi hajtotta az 1971-es Olasz Nagydíjon, akkor már az ismert Gold Leaf arany-piros-fehér színekben, tehát a dohánymárkák szponzorációjának a hajnalán. A királykategóriában azonban ez a megoldás túl nehéznek bizonyult, és emiatt itt már soha nem volt versenyképes, a brazilok akkori hőse is csak a nyolcadik helyre tudta behozni Monzában.

    Hogy hangzik egy kisebb vadászgép motorja egy nyitott együléses versenyautóban?

  • Senna a Hungaroringen: Urbán Tamás képeivel emlékezünk a legendára

    Senna a Hungaroringen: Urbán Tamás képeivel emlékezünk a legendára

    A 27 éve tragikus körülmények között elhunyt Ayrton Senna Magyarországon is rendkívül népszerű volt.

    Az ifjú brazil karrierje akkor ívelt fel, amikor 1986-ban megnyitotta kapuit a Hungaroring. Pokolian bizonyítani akart a fiatal pilóta: bizony sergett-forgott az edzéseken a Team Lotus Renaultjával, mert annyira érezni akarta a határokat az új pálya friss aszfaltján.

    Később lett ismert vele kapcsolatban az, hogy még egy LADA-t is kölcsönkért, hogy extra köröket tehessen meg a mogyoródi aszfaltcsíkon.

    Az időmérőkön kiderült, ennek bizony volt is értelme, hiszen a pole pozíciót Senna szerezte meg, aki az 1994-ben bekövetkezett haláláig Magyarországon rendre a dobogón végzett, kivéve 1993-ban, amikor kiállni kényszerült.

    A Magyar Nagydíj kezdeti éveiben Urbán Tamás az Ifjúsági Magazin fotósaként jelen lehetett a versenyen, ami akkoriban igazi kiváltság volt. Az ő felvételeiből csemegézünk most, a később háromszoros világbajnokká váló Sennáról, a Hungaroringen.

  • Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Ricciardo nem tetoválásban fogadna, Zak Brown gyűjteményére fáj a foga

    Daniel Ricciardo úgy véli, hogy nem tudná megismételni a Renault-s tetoválós fogadását a McLarennél, de feltűnően érdeklődik Zak Brown klasszikus autógyűjteménye iránt. A hétszeres nagydíj győztes Ricciardo három éves szerződést kötött a csapattal, amely 2021-től kezdődik, miután az elmúlt két évet a Renaultnál töltötte.

    Amikor az ausztrál leszerződött a franciákkal, akkor fogadott Cyril Abiteboul akkori csapatvezetővel, hogy azonos tetoválást csináltatnak, amennyiben megszerzi az első dobogós helyezésüket, ami teljesült is tavaly, az Eifel Nagydíjon. Ricciardo reménykedett benne, hogy még 2020-ban találkozhat emiatt a volt főnökével, hogy megcsináltathassák a tetoválásokat, de hétfőn elárulta, hogy ez még mindig nem történt meg:

    Tudni fogtok róla, amint megvagyunk ezzel Cyrill-lel. Sajnos még mindig nem estünk túl rajta. De megtörténik majd, meglesz ez. Tartjuk magunkat a dologhoz, hiszen ez még egy lezáratlan dolog közöttünk, a tetoválás. Remélem, hogy megtörténik, minél előbb, annál jobb.”

    Az Autosport rákérdezett nála, hogy számíthatunk-e hasonló fogadásra közte és a McLaren Racing vezér Zak Brown közt, mire Ricciardo elárulta, hogy Brown közölte már vele, hogy ilyesmiről szó sem lehet. Az ausztrál pilóta ezért alternatív lehetőségeken gondolkodik, és felemlegette Brown széleskörű versenyautó gyűjteményét. Ebben benne van Mario Andretti Lotus 79-ese, Ayrton Senna McLaren MP4/6-osa, vagy Mika Häkkinen MP4-16-os járgánya:

    „Még csak pár órája volt, hogy ebédeltem Zak-kel, és megemlítette, hogy utálja a tűket. Így tetoválás biztosan nem lesz már Zak és köztem. Gondolkodunk azonban valami hasonlón. Tudom, hogy remek autókollekciója van, így talán fogadhatunk az egyik autójára, vagy valami hasonló!”

    Ricciardo ma már élesben is kipróbálhatja a McLaren MCL35M-et Silverstoneban, miután az elmúlt hetekben Wokingban volt a gyárban a csapattal, hogy minél gyorsabban formába lendüljenek a szezonkezdetre. Úgy véli, hogy az integráció egy új csapatba mindig is egy pilótának a legnagyobb kihívás. Cserélődnek a kollégák, és ekkor szembesülnek azzal, hogy mennyire más a pályán és a pályán kívül is egy új banda:

    „Illeszkedni kell olyan szempontból, hogy azt érezd, a csapat része vagy. Nem csak versenyzőként, hanem az egészbe, a tervezéstől kezdve egészen a stratégia kialakításáig. Már annyi egyeztetésem volt itt az MTC-ben nem csak a mérnökeimmel, hanem ténylegesen is a versenyrészleggel. Tényleg az az érzésem, hogy ülök a szobában, ahol hallatom a hangomat. Azt gondolom, hogy van elég tapasztalatuk, hogy amit mondok, azt meg is valósítsák. Ez a fajta integráció a versenycsapat minden területén talán sokkal erősebb dolog, mintha csak versenyzőként versenyeznék. Az, hogy bármelyik szobában leülhetek és előadhatok, talán ez a legfontosabb. Ugyanakkor ez is a legnehezebb, hogy elinduljon a dolog.”

  • Zanardi jelentős javulást mutat a kézi kerékpáros balesete után

    Zanardi jelentős javulást mutat a kézi kerékpáros balesete után

    Két hónappal a komoly kézi kerékpáros balesete után a kórház, ahol Alex Zanardi, – volt Forma-1-es pilóta ellátása zajlik – bejelentette, hogy az olasz most szignifikáns javulást mutat klinikai értelemben véve, és már csak félig intenzív ápolást igényel. A Jordan, Minardi, Williams és a Team Lotus egykori versenyzője, valamint paralimpikon Zanardi súlyos fejsérülést szerzett, amikor Sienában egy közúti járművel ütközött.

    Miután kezelték több észak-olasz intézményben is és számos idegsebészeti beavatkozáson ment keresztül, Zanardi végül júliusban Milánóban kötött ki, a San Raffaele Kórházban, amely ma arról számolt be, hogy javul az állapota. A közleményben ennyi áll:

    „Azon időszak után, amikor július 24-én az intenzív osztályunkra került a kórházunkba, a beteg jelentős klinikai javulásnak indult. Emiatt a Luigi Beretta által irányított Neuroreanimációs Osztályon már csak közepesen intenzív a kezelése.”

    A Forma-1 versenyzői és csapatai a támogatásukként #ForzaAlex matricákat is felragasztanak Zanardi miatt, aki 41 nagydíjon indult 4 F1-es csapat színeiben is, 1991 és 1999 között, majd kétszeres bajnok lett Amerikában a CART-ban. 2001-nem Németországban egy sokkoló balesetben elvesztette mindkét lábát, de felépült, és visszatért a versenyzéshez speciálisan átalakított autókkal. Ezen kívül kézi hajtású kerékpárral négy aranyérmet is nyert paralimpiákon, és milliókat inspirál a világon a kitartása.

  • Eladó Clark utolsó Lotus versenyautója amellyel nyert

    Eladó Clark utolsó Lotus versenyautója amellyel nyert

    Jim Clark rajongók és főleg jól kitömött gyűjtők most felkaphatják a fejüket, hiszen a legendás skót egyik fontos emléke került a piacra. Németországban a klasszikus autókkal kereskedő Chrome Cars gondosan őrzi a remekül restaurált Lotus 49-est az R4-es alvázút, amellyel Clark megnyerte a 25. és egyben utolsó Forma-1-es versenyét Kyalamiban, 1968. január 1-én.

    Ezen dél-afrikai győzelme után Colin Chapman eladta a Cosworth DFV erőforrással ellátott versenyautót a brit privát csapatot üzemeltető Rob Walkernek. Sajnos Walker akkori versenyzője, Jo Siffert megtörte az autót a Race of Champions akkori edzésén Brands Hatchben, később pedig Walker műhelyében a tűz martaléka lett az R4-es.

    Miután évtizedekig hánykolódott különféle műhelyekben, a „49”-es végül Hall és Fowler kezei között kötött ki, akik specialistái a a nagydíjakat is megjárt versenyautók újjáépítésének. (Ma már Hall and Hall. – a szerk.) Ők az autót teljesen az eredeti állapotára hozták, így annak a festését is.

    Akárhol is köt majd ki a Lotus 49, azért a legjobb helye biztosan a Jim Clark Múzeumban lenne Duns városában.

  • Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Ma lenne 60 éves a halhatatlan Esőisten: Ayrton Senna

    Már életében is rengeteg brazilnak olyan volt ő, mint egy vallás: Ayrton Senna. A háromszoros világbajnok ma lenne 60 éves. A 35 éves Lewis Hamilton így emlékezik meg róla:

    „Autóversenyzőként csak egyetlen példaképem volt, Ayrton Senna. Amikor 1994. május elsején meghalt, kilenc éves voltam. Angliában voltam egy gokart versenyen, és a boxok mögött sírtam. Akkor számomra megszűnt egy világ.”

    A brit pilóta már rég megdöntötte egykori kedvence összes rekordját, mégis így vélekedik:

    „Ayrton ellen versenyezni óriási lett volna. A vezetési stílusa, a harcossága és a személyisége az, ami nem csak számomra maradnak meg örökre.”

    Senna 1984-ben üstökösként robbant be a mezőnybe. Az egyértelműen pocsék Toleman-Harttal 13 pontot szerzett, de akkoriban még csak az első hat helyezett kapott pontot. Ennek eredményeként kilencedikként végzett a versenyzők világbajnokságában. 1985-ben a Lotusszal már Portugáliában a szakadó esőben mindenkit faképnél hagyott, és 62 másodpercnyi (!) előnnyel végzett az élen a ferraris Alboreto előtt. Megszületett az „Esőisten”.

    Senna hívőként szállt be a 161. számára végzetes nagydíjon az autójába, és egyszer így nyilatkozott még korábban a Blicknek:

    „A verseny alatt is imádkozom. Semmi sem olyan erős, mint Isten ereje.”

    A riválisok persze megmosolyogták, az egykori mclarenes ellenfele, Alain Prost ezt mondta róla:

    „Ayrton tényleg azt hitte, hogy halhatatlan.”

    Amikor eljött a fekete imolai hétvége 1994-ben, honfitársa, Rubens Barrichello túlélt pénteken a Jordanben egy horrorisztikus balesetet, enyhébb sérülésekkel. Szombaton azonban a Simtekben az osztrák Roland Ratzenberger szörnyethalt. Először Senna úgy döntött, hogy nem is akar vasárnap meccselni a bajnokságot vezető benettonos Michael Schumacherrel. Végül azonban győzött Ayrton győzni akarása döntött, hiszen a harmadik pole pozícióját szerezte meg abban az évben.

    Három órával a rajt előtt a paddockban egy végső baráti „csúcstalálkozón” volt Prosttal. Az egykori szupersztár ellenfelek kisírt szemmel hagyták el a Williams motorhomeját. Isteni sugallat lett volna közöttük ez az utolsó beszélgetés?

    Rajongók millióinak még most is és marad is Senna minden idők legnagyobb versenyzője, de ezt a kérdést soha nem is lehet majd helyesen megválaszolni. Mások úgy gondolják, hogy Juan Manuel Fangio az, hiszen négy márkával öt világbajnoki címet szerzett, mások szerint a skót volánművész az, Jim Clark, a Lotusszal. Megint másoknak a Professzor, Alain Prost az, az 51 győzelmével. De ugyanígy benne van ezen pakliban Michael Schumacher és Lewis Hamilton is, akik már beírták a nevüket az örökkévalóságba.

  • Öt évvel a bezárása után romokban a Caterham egykori bázisa

    Öt évvel a bezárása után romokban a Caterham egykori bázisa

    Friss képek kerültek elő az egykori Caterham Forma-1-es csapat régi főhadiszállásáról. Még csak öt éve annak, hogy teljesítették az utolsó futamukat, de az elhagyott épület romokban, a falai összegraffitizve, az álmennyezet is sok helyen lóg. A létesítmény azóta eladó, mióta a csapat csődeljárás alá került.

    Maga a csapat Caterham néven 2012-ben indult először a száguldó cirkuszban. Az istálló korábban a Team Lotus név alatt indult, és az eredeti bázisuk Hinghamben, Norfolkban volt. Ez volt az az év is, amikor áttelepültek ide, a mára megszűnt Leafield Technical Centerbe.

    Korábban az épület rádióadó állomásként szolgált, majd előbb az Arrows Formula 1 Team, később a Super Aguri F1 csapat fejlesztőbázisa lett.

  • Senna Fesztivál: Hibázott is, meg nem is a FOM a plakát kapcsán

    Senna Fesztivál: Hibázott is, meg nem is a FOM a plakát kapcsán

    A Forma-1 irányítói hivatalosan is közölték, hogy a Brazil Nagydíj előtt egy különleges fesztivállal kedveskednek a rajongóknak: Ayrton Senna életművét mutatnák be, de már akadt is némi probléma az ezt bereklámozni hivatott plakáton.

    Ami eddig ismert, hogy az a Toleman TG184-es amellyel az újonc Senna majdnem megnyerte a Monacói Nagydíjat ott lesz Sao Paoloban, ahogy az a Lotus 97T is, amellyel megnyerte 1985-ben az első futamát Portugáliában. Az ismert fekete-arany gyönyörűséget választották a promóciós plakátra is, azonban a gpfans.com felfedezte, hogy a Száguldó Cirkusz könyvek magyar szerzője talált egy „hibát”, mi szerint autó amelyet lefényképeztek nem lehet Sennáé, hiszen a 11-es rajtszám látható rajta, amely pedig 1985-ben a csapatársáé Elio de Angelisé volt, mivel Senna a 12-est választotta. Egészen 1988 végéig a brazil legenda ezt a rajtszámot használta, tehát még az első mclarenes évében is, szinte összenőtt vele.

    A FOM azonban NEM hibázott, eredeti képet használt! Annyi történt, hogy ez egy szezon előtti teszten készült Brands Hatchben, ahol olyannyira kaotikus volt minden hirtelen, hogy még olyan is előfordult, hogy Senna autójának az orrkúpján helyesen 12-es rajtszám volt, a hátsó szárnyon azonban 11-es. Arról nem is beszélve, hogy akkoriban még voltak a T-Car-ok, azaz előre beállított tesztautók, és nyilván az akkor első körben Elio-é volt, mint a csapat első számú versenyzőéjé.

    Ayrton Senna – Lotus 97T – 1985 – Brazilian GP (Jacarepaguá) [1739×1156]
    byu/RPBot inNoSillySuffix

    7:21-nél látható Ayrton, a furcsa rajtszámozású Lotusszal.

  • Ünnepel az F1: Ayrton Senna fesztivál lesz Sao Paoloban!

    Ünnepel az F1: Ayrton Senna fesztivál lesz Sao Paoloban!

    A következő hónapban Ayrton Senna emlékezetére a Forma-1 egy fesztivál keretén belül mutatja be a brazil életét Sao Paoloban, november 9-én. A rendezvény főszervezője a Heineken lesz, és az Ibirapuera Parkban tartják majd, ahol ünneplik majd a háromszoros F1-es világbajnokot, Brazília egyik nemzeti kincsét.

    Déltől este 19:00 óráig ez az esemény lesz gyakorlatilag a Brazil Nagydíj bemelegítője, amelyet az ezt követő hétvégén rendeznek majd. 25 éve már annak is, hogy a hazai közönség utoljára láthatta Sennát az 1994-es szezon elején.

    Modern Forma-1-es autók is lesznek, a Mercedes és a Renault is több autóval képviseli majd magát, és biztos már a kétszeres brazil világbajnok, Emerson Fittipaldi érkezése is. Ő, és Felipe Massa vezethetik majd Senna egykori, ma már történelmi versenyautóit, köztük azon 1984-es Toleman TG184-est, amellyel Ayrton majdnem megnyerte akkor a Monacói Nagydíjat. Az 1985-ös Lotus 97T, amellyel megnyerte az első F1-es nagydíját, szintén kiállításra kerül.

    Az Ayrton Senna Institute részéről a legenda unokahúga, Bianca Senna nyilatkozott:

    „Biztos vagyok benne, hogy Ayrton rajongóinak ez egy felejthetetlen nap lesz. Az, hogy ilyen közelről láthatóak lesznek történelmi versenyautók amelyek egy része a Forma-1 legjobb pillanatait is okozták, hihetetlen élmény lesz. Az, hogy ilyen lehetőségünk lett megszervezni egy eseményt, ennyi attrakcióval Sau Paolo szívében az Ibirapuerában, még emlékezetesebbé teszi mindezt. 2019-ben ez egy gyönyörű megemlékezési formája a 25 éves örökségének.”

    Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója hozzátette:

    „Ayrton Senna egy igazi legendája a sportunknak, öröksége egyszerre óriási és inspiráló. Megtiszteltetés, hogy elvihetjük a Forma-1-et Sao Paolo utcáira partnerünkkel, a Heinekennel, hogy megünnepelhessük a kiemelkedő életművét a brazil emberekkel. Az életére fogunk emlékezni azzal, hogy a rajongóknak lehetőséget biztosítunk arra, hogy közel kerüljenek történelmi- és modern F1-es autókhoz. Egyedülálló élmény lesz a sebesség és a hang, mindaz, amit a száguldó cirkusz nyújtani tud. Brazília különleges helyen van a Forma-1 családjában, és nagyon várjuk már, hogy Sao Paolóba vihessük ezt a rendezvényt egy héttel az interlagosi futam előtt.”

    Ayrton Senna, racingline.hu
    A rendezvény plakátja. Fotó: FOM
  • Martin Donnelly elvesztheti a lábát, és tartalékai sincsenek – segíthetsz!

    Martin Donnelly elvesztheti a lábát, és tartalékai sincsenek – segíthetsz!

    Martin Donnelly legismertebb momentuma a Forma-1-ből a hatalmas balesete a Team Lotus autójával, amiből évek alatt épült csak fel. Magunk is találkoztunk évekkel ezelőtt a szimpatikus brit úriemberrel, és mi sem gondoltuk volna, hogy azért kell írnunk róla most, mert egyszerűen nagy bajba került, és elszegényedett. Innentől Jonathan Lewisé a szó:

    „Ez egy olyan dolog, amit Martinért és a családjáért teszek. Mindannyian ismerjük Martint, de hányan tudtátok az,t hogy a Forma-1-gyel nem keresett soha egyetlen petákot sem?! A belét is kidolgozza, minden héten autós instruktorkodik és megtesz mindent azért, hogy tudja fizetni a dolgait. Nem lesz boldog amiért elindítottam ezt az oldalt, mivel egy büszke ember. Ugyanakkor büszkeséggel nem lehet számlákat fizetni. Mint azt tudjátok, Martin még a hatalmas jerezi balesete és a lábsérülése után sem szakított ezen őrült sportággal, amit mindannyian szeretünk. Múlt héten is felült a mopedjére, hogy körbemotorozza Írországot, amivel pénzt szeretett volna gyűjteni egy tinédzser rák alapítványnak. Egy ilyen rendezvényen leesett a mopedről és egy másik motoros elütötte, a bal lábát amelyik már amúgy is sérült volt a térde felett. Képzelhetitek, hogy ez nem valami jó dolog. Teljesen őszinte akarok lenni, ezért leírom, hogy megvan az esélye annak, hogy Martin elvesztheti azt, amiért 30 évig küzdött, hogy megtarthassa azt. Amikor ezen sorokat írom, akkor már túl volt egy műtéten, de úgy tűnik, hogy összeszedett valami fertőzést. Napról-napra rosszabb lesz, nem pedig jobb. Alapvetően Martin most három hónapig nem lesz képes dolgozni, tartalékai pedig nincsenek. Kedves motorsportos barátaim, Martin rajongói adakozzatok, hogy segíthessünk rajta. Minden penny Martin, Julie, Charlotte és Owennél landol. Meg fog ölni, amiért ezt tettem, de ez egy olyan vészhelyzet, amin segíteni kell. Nagyon köszönöm: Jonathan Lewis”

    Aki tud segíteni, -> ERRE <- a linkre klikkeljen és adakozzon itt. A jó hír, hogy alig pár órája indult a kezdeményezés, és már közel a fele a kívánt összegnek megvan. Alább pedig a videónk vele még 2011-ből: