Címke: Team Hezeberg

  • Villeneuve eltökélt, teljes szezonra is visszatérne

    Jacques Villeneuve idén nem jutott sok szóhoz, de 2023-ban teljes évet szeretne vezetni a NASCAR Cup Seriesben.

    A szezonnyitó Daytona 500-on induló kanadai megmutatta, hogy még mindig gyors, és reméli, hogy pozitív benyomást tett a potenciális érdeklődőkre.

    A RacingNews365.com interjújában az extravagáns versenyző többek között a NASCAR terveiről, és a Triple Crown-ról is nyilatkozott.

    Nagyszerű volt részt venni az idei Daytona 500-on” – mondta lelkesen Villeneuve

    Jól vezettem végig, és próbáltam segíteni a kisebb Hezeberg-csapatnak azzal, hogy két tapasztalt srácot hoztam magammal.

    Ők Tommy Baldwin és Bill Burns voltak, akiket már régóta ismerek. Burnsszel már dolgoztam együtt a NASCAR Európa-bajnokságon, ahol a Team Hezeberg és Loris Hezemans ellen versenyeztem.

    Bár folyamatos technikai problémákkal küzdött a csapat, Villeneuve végül kvalifikálni tudta magát a versenyre, és célba is ért.

    A verseny után néhány versenyző odajött hozzám, hogy megdicsérjen, mert semmi sem ment rosszul” – mondta az 1997-es F1-es világbajnok, aki 22. lett a versenyen.

    Ez jó érzés volt, mert ki kell érdemelni a versenyzők tiszteletét.”

    Nagyszerű élmény volt, de sajnos ez csak a daytonai futam volt. Szerettem volna több versenyen is vezetni a csapattal, ez volt a terv, de sajnos a csapat nem tartotta magát ehhez.

    Csalódott voltam emiatt, mert szerettem volna a NASCAR-ban versenyezni és továbblépni a csapattal. Ez van és megértem, hogy a csapat minden lapot Loris Hezemansra tett fel, amit előzetesen közöltek is velem.

    Villeneuve ugyanakkor elmondta, hogy 2023-ban akár teljes szezont is futna a Cup Seriesben.

    Mindenképpen folytatni akarom a NASCAR-ban, sőt, akár egy egész szezont is szeretnék teljesíteni!” – mondta a kanadai.

    A terv az, hogy teljes mértékben NASCAR-os leszek, mivel mindig is szerettem a NASCAR-t, és mindig is szerettem oválokon vezetni.

  • Kvyat: Európa példát vehetne az USA sportszerűségéről

    Daniil Kvyat szerint az, hogy orosz versenyzőként elindulhat a NASCAR-ban azt jelenti, hogy az USA sokkal sportszerűbb, mint Európa.

    Kvyat ezen a hétvégén debütál a NASCAR Cup Seriesben a Team Hezeberg csapatával az indianapolisi pályán, ahol a 36. helyre kvalifikálta magát a vasárnapi futamra.

    Az FIA nem tiltotta el az orosz versenyzőket a versenyzéstől, amikor február végén, az ukrajnai inváziót követően intézkedett, hanem létrehozott egy olyan eljárást, amely szerint semleges zászló alatt és bizonyos elvek betartása mellett továbbra is versenyezhetnek.

    A brit Motorsport UK azonban továbbment, és az orosz versenyzői licencek teljes betiltása mellett döntött.

    Ez azt jelentette, hogy Kvyat honfitársa, Nikita Mazepin nem indulhatott volna az F1-es Brit Nagydíjon, ha megtartja Haas-ülését, bár a csapat gyorsan lecserélte őt Kevin Magnussenre.

    A gyakorlatban az orosz pilóták ebben a szezonban nagyrészt nem versenyeztek hazájukon kívül. Bár vannak kivételek, mint például a hungaroringi FIA Formula-3-as verseny győztese, Alexander Smolyar.

    A helyzet egy kicsit bonyolult, ahogy azt el lehet képzelni, de örömmel látom, hogy a NASCAR nagyszerű példát mutat a sportszerűségből” – mondta Kvyat.

    Szerintem ennek így kell lennie. A sportnak egyesítenie kellene az embereket, és elképesztő, ahogy ezt megmutatták, és ez nagyszerű példa mindenki másnak is itthon, Európában.

    Persze nincs megtiltva semmi, és éppen ezért nem is mondok senkiről rosszat. De Európában nagyon megnehezítették az orosz versenyzők dolgát.

    A NASCAR paddockja az indianapolisi hétvégét az IndyCarral osztja meg, ami a hosszú együléses tapasztalatai alapján kézenfekvő hely lenne Kvyat számára, ha az Államokban akar maradni.

    Kvyat elismerte, hogy egyelőre még nem tárgyalt az IndyCar-csapatokkal, de ez a hétvége jó alkalom volt rá.

    Még nem tárgyaltam, de mivel most itt vagyok, azt hiszem, most fogunk” – mondta az orosz versenyző.

    És nyitott vagyok arra is, hogy mindkét szériában versenyezzek.

  • Kvyat a borzalmas időmérője ellenére élvezi a debütálását

    Daniil Kvyat „érdekesnek” nevezte első köreit a NASCAR Cup Series Next Gen autóját, ami végül egy 36. rajtpozíciót eredményezett.

    Nagyon fontos volt, hogy ma néhány kört megtegyek” – mondta Kvyat az időmérős 36. helye után. „Rövid szabadedzés volt, és rövid kvalifikáció. Nagyon örülök, hogy ma sikerült fontos köröket megtennünk, hogy hozzászokjak ehhez az autóhoz, mert az utolsó versenyem a Forma-1-ben Abu-Dzabiban volt 2020-ban, szóval a legkevesebb, amit mondhatok, hogy az autókat egészen más vezetni.

    Nagyon érdekes tapasztalat. Mindig is érdekelt, hogy kipróbáljam a NASCAR-autót, és nagyon örülök, hogy végre megtörtént. Nagyon élveztem. Nagyon király volt. Már alig várom a holnapi napot.

    Kvyat a Team Hezeberg csapatában indul a 26-os rajtszámú autóval, és ez lesz az első alkalom, hogy a csapat két autót indít.

    A különbségek Kvyat számára – aki a nyitott karosszériás autók világából érkezett – a stock carok világába, nyilvánvalóak voltak, mivel elmondása szerint a NASCAR garázs sokkal lazább és nyugodtabb, de elismerte, hogy a működés ugyanolyan lenyűgöző.

    Egy időben úgy volt, hogy Kvyat a G-Drive Racinggel indul az idei FIA World Endurance Championshipben de ez nem jött össze, hiszenaz FIA az ukrajnai inváziót követően eltiltotta az orosz pilótákat.

    A NASCAR nem korlátozza az orosz versenyzőket, így szabaddá vált az út Kvyat számára, hogy ne csak visszatérjen a versenyzéshez, hanem abban a versenyzési formában próbálja ki magát, ahol már régóta szerette volna.

    Nagyszerű volt, hogy összejött ez a NASCAR-os lehetőség” – áradozott Kvyat.

    Minden energiámmal a NASCAR-ra koncentrálok. Jelenleg nem gondolok más bajnokságokra. Minden energiámat itt akarom kamatoztatni, hogy minél több tapasztalatot szerezzek és kört menjek… hogy egy nap igazán versenyképes legyek itt.

  • Kvyat: Az F1 után a NASCAR a legmenőbb autósport a világon

    Daniil Kvyat nem tekinti a NASCAR-ba való átigazolást karrierje újrakezdésének vagy újraindításának, de egyelőre a NASCAR-ra koncentrál.

    Az ex-Red Bull Forma-1-es versenyző ezen a hétvégén debütál a Cup Series-ben az Indianapolis Motor Speedway Road Course-on.

    A jelenlegi tervek szerint Kvyat a 2022-es Cup Series menetrendjének mindhárom hátralévő épített pályáján elindul – vasárnap Indyben, majd augusztus 21-én az észak-amerikai Watkins Glenben, október 9-én pedig a Charlotte Rovalon.

    Nagyon sok energiát akarok most a NASCAR-ba ölni, hogy a legjobb esélyt adjam magamnak arra, hogy nagyon versenyképes legyek” – mondta kedden a Motorsport.com-nak Kvyat. „A Forma-1-es karrierem után valami igazán menővel akartam folytatni.

    „A Forma-1 után nem tudnék semmi menőbbet elképzelni a NASCAR-nál, az biztos.”

    A Hickory (N.C.) Motor Speedway-en egy Late Model autóval futott köröket Josh Reaume pilóta/tulajdonos segítségével, ellátogatott a NASCAR Concord-i kutatási és fejlesztési Központjába, hogy megkapja a versenyengedélyt.

    A NASCAR Cup Series-nek nagyon gazdag történelme van, és rendkívül népszerű az Egyesült Államokban és világszerte is” – mondta. „Úgy gondolom, sikerült megőriznie ezt a nagyon jó egyensúlyt a modern és a régi vágású versenyzés között.

    Kvyat hosszabb távra tervez

    Kvyat-nak konkrét célja van. Szeretne teljes szezont futni a NASCAR Cup Series-ben.

    Bármit is teszek, megpróbálom a maximális professzionalizmussal csinálni” – magyarázta az orosz. „Kompetitív ember vagyok, és itt is erős eredményeket akarok elérni.”

    Nyitott vagyok az oválpályákon való versenyzésre, és megpróbálom ezt az átmenetet véghez vinni. Tényleg a legjobb eredményekért szeretnék versenyezni, és egy nap itt harcolni a bajnoki címért.

    Kvyat elmondta, hogy elég sok NASCAR-versenyt látott már, akár személyesen, akár a tévében vagy YouTube-videókon, hogy tudja, a Cup-sorozat kemény tud lenni, különösen az újoncok számára.

    „Mindig is nagy rajongója voltam a kontaktversenyzésnek. Soha nem volt gondom azzal, hogy kitegyem a könyökömet, és nem hiszem, hogy a NASCAR-ban gondjaim lennének ezzel. Hozzászoktam ehhez – valahogy élvezem is.

    Kvyat egy másik korábbi Forma-1-es sztár ellen versenyezhet majd Watkins Glenben, hiszen a 2007-es F1-es bajnok Kimi Raikkönen akkor debütál majd a Cup Seriesben.

    Raikkönen a Trackhouse Racing versenyzője lesz a Project 91 kezdeményezés részeként, amelynek célja, hogy a NASCAR-versenyzésbe vonzza a nemzetközi sztár autóversenyzőket.

    Az én régi, régi barátom” – mondta nevetve Kvyat. „Kimit nyilván a Forma-1-ből ismerem. Ő egy érdekes karakter. Eléggé izgatott vagyok, hogy mindketten együtt fogunk rajthoz állni a NASCAR-ban.

    Szerintem nagyszerű, hogy a NASCAR egyre inkább bekapcsolódik a nemzetközi versenyzésbe. A korábbi Forma-1-es nevekkel ez csak azt mutatja, hogy mennyire versenyképessé válik ez a sorozat. Ő egy tisztességes versenyző; egy nagyon erős versenyző.

    Nagyszerű lesz őt újra ott látni.

  • Kvyat beelőzte Räikkönent, ő már Indianapolisban indul

    Daniil Kvyat, a Red Bull Racing volt Forma-1-es versenyzője Indianapolisban bemutatkozhat a NASCAR Cup Seriesben.

    Kvyat vasárnap a Team Hezeberg színeiben debütál majd, a 26-os rajtszámú Toyotával. Ezzel megelőzi a Kimi Räikkönent, hiszen ő majd csak augusztus végén Watkins Glenben fog bemutatkozni a NASCAR Cup Seriesben.

    Nagyon boldog vagyok, hogy Indianapolisban debütálhatok a NASCAR Cup Series-ben” – jelentette ki Kvyat. „Mindig is szenvedélyesen szerettem volna a NASCAR-ban, az Egyesült Államok motorsportjának csúcskategóriájában versenyezni. A NASCAR mindig is izgalmas volt számomra, mivel nekem ez jelenti a motorsport legtisztább formáját.

    Kvyat utoljára 2020-ban futott F1-es futamot az AlphaTaurival, 2021-ben pedig az Alpine tartalékversenyzője volt. Kvyat 110 F1-es indulás során három dobogós helyezést szerzett.

    A nyilatkozatok alapján úgy tűnik, az orosz versenyző hosszabb távra tervez a NASCAR Cup Seriesben.

    „Alig várom, hogy sikeres legyek a motorsportnak ebben a formájában, és remélem, hogy a jövőben győzelmekért és bajnoki címekért küzdhetek majd.”

    Nem tudom eléggé megköszönni a NASCAR-nak, Josh Reaume-nak, Toine Hezemansnak, Ernst Bergnek és mindenkinek a Team Hezebergnél a lehetőséget” – mondta Kvyat.

    A srácok a műhelyben fáradhatatlanul dolgoztak, hogy felkészítsék a gépet és engem is erre az élményre. Ez lesz az első alkalom, hogy Indianapolisban leszek, és már alig várom, hogy személyesen is láthassam a létesítményt.

    Abból, amit videón láttam, Indianapolis egy kihívást jelentő pálya, de már alig várom ezt a kihívást, valamint azt, hogy a NASCAR Cup Series-ben versenyezzek.

    A Team Hezeberg részleges naptárral versenyez a Cup Series-ben, és elsősorban az épített pályákra koncentrál. Hezemans a Circuit of the Americas és a Road America pályákon futott a szezon elején, míg Jacques Villeneuve a Daytona 500-ra kvalifiktálta a csapatot.

    Indianapolis lesz a csapat negyedik versenyhétvégéje, és az első alkalom, hogy két autót indítanak majd.

  • Jacques Villeneuve sikeresen befejezte a 2022-es Daytona 500-at

    Az 1997-es Forma-1-es világbajnok, Jacques Villeneuve sok nehéz pillanatot élt meg a Daytona 500 hete során, de végül célba ért.

    A Team Hezeberg 27-es autójával induló versenyzőnél motort kellett cserélni, ezért a mezőny végéről indult.

    Ráadásul a rengeteg technikai probléma miatt kevés ideje volt tesztelni, ennek ellenére – igaz körhátrányban – de a 22. helyen célba ért.

    Elképesztő volt. Nem volt egyszerű vezetni az autót, sőt sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam” – ismerte el Villeneuve.

    Nagyon csúszott az autó, megmondom őszintén nem erre készültem tesztek alapján, de már csak a draft megszerzése is bonyolult volt.

    Különösen a rajtnál volt nehéz, mert megjelent a harmonika effektus, és ha nem figyeltél lemaradtál, azután pedig nehéz volt visszajönni a mezőnyre. Ez elég frusztráló.

    Az 50 éves kanadai hozzátette, hogy az egész nap életérzése lenyűgözte őt.

    Elképesztő volt. Az a sok energia. A koncert. A show, nem csak a verseny, az egész hangulat. Tényleg, tényleg elképesztő volt. Nyilvánvalóan szeretnék visszatérni ide a közeljövőben.

    Bár nincs még konkrét terv az év további részére, Jacques Villeneuve reménykedik benne, hogy még idén autóba ülhet.

    Mindig is többet és több versenyt akartam csinálni. Jelenleg csak ez a verseny volt tervben, de majd meglátjuk, hogy alakul. Jó eredményt értünk el. Az autó sértetlen, és talán szerezhetünk néhány szponzort, és újra versenyezhetünk majd.