Címke: TCR

  • Nagy Dániellel és Luca Engstlerrel a bajnoki címre hajt a M1RA!

    Nagy Dániellel és Luca Engstlerrel a bajnoki címre hajt a M1RA!

    Hivatalossá vált, hogy 2018 után idén is a TCR Európa-kupában indul a M1RA. A magyar csapat továbbra is Hyundai i30 N TCR versenyautókkal áll rajthoz, amelyeket Nagy Dániel és Luca Engstler vezet majd az április 27-28-án a Hungaroringen kezdődő, 14 futamból álló szezonban.

    Folytatja az elmúlt két évben beváló koncepcióját a M1RA, azaz egy tehetséges magyar
    fiatallal és egy TCR-bajnok pilótával vág neki a szezonnak. A TCR International Series 2017-es bajnokcsapata az előző évadhoz hasonlóan a Hyundai Motorsport partnereként versenyez az Európa-kupában, amelyben a 20 éves Nagy Dániel lesz az egyik pilótája, aki már a teljes 2018-as idényt is a Michelisz Norbert és Bári Dávid által alapított alakulatban töltötte. A M1RA másik, új versenyzője a 19 éves német Luca Engstler, aki idén már egy bajnoki címet is elhódított a TCR Malajziában.

    „Logikus lépés volt, hogy folytatjuk az együttműködést a Hyundai Motorsporttal, hiszen az i30 N bizonyítottan az egyik legjobb autó a kategóriában, ráadásul szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk a gyártóval tavaly. Két tehetséges és motivált versenyzővel dolgozhatunk, akik már megmutatták a képességeiket Hyundait vezetve, úgyhogy ha sikerül kihoznunk magunkból a maximumot, képesek lehetünk az Európa-kupa bajnoki
    címéért harcolni” – fogalmazott a M1RA csapatvezetője, Bári Dávid.

    Nagy Dániel karrierje eddigi legsikeresebb szezonján van túl. 2018-ban a M1RA-ba igazolva dobogós helyezést ért el a WTCR-ben szabadkártyás indulóként a Hungaroringen, majd élete első nemzetközi porondon elért futamgyőzelmét aratta a hollandiai Assenben. Végül az ötödik helyen zárta a szezont az Európa-kupában, de ennél is jobbat remél 2019-ben.

    „Nagyon örülök, hogy a M1RA-val és Hyundait vezetve folytathatom, mert tavaly ez volt a legfőbb vágyam a szezon végén. Sikeres közös éven vagyunk túl, büszke vagyok a WTCR-ben elért dobogóra, és úgy érzem, hogy a M1RA-s srácok között otthonra leltem ebben a csapatban. Hiszek benne, hogy még tovább tudunk fejlődni együtt. A kiegyensúlyozottság a kulcs, ami az előző szezonban néha hiányzott, de keményen dolgozok azon, hogy idén harcba tudjak szállni a bajnoki címért” – jelentette ki Nagy Dániel.

    Luca Engstler tavaly közel járt ahhoz, hogy megszerezze a TCR Németország bajnoki címét, de végül a második helyen végzett. Ugyanakkor jelenleg ő a TCR Ázsia és a TCR Malajzia címvédője. Utóbbi bajnokságot egy Hyundai i30 N TCR volánja mögött ülve nyerte meg februárban, egy kivételével mind a hat futamgyőzelmet behúzva. A német versenyző most az európai mezőnyben is bizonyíthatja rátermettségét a M1RA tagjaként.

    „Büszke vagyok arra, hogy a M1RA-ban folytatódik a pályafutásom, hiszen számomra a napnál is világosabb, hogy a bajnokság egyik legjobb csapatáról van szó. Az a legfőbb célom az Európa-kupában, hogy annyit tanuljak, amennyit csak lehetséges, mert nekem az autón kívül minden új lesz itt. Új pályák, új bajnokság, új csapat. Ugyanakkor a tesztek megmutatták, hogy jó tempóra vagyunk képesek, így már alig várom, hogy
    kezdődjön végre a szezon” – árulta el Luca Engstler.

    A TCR Európa-kupa most következő szezonja a Hungaroringen rajtol el április 27-28-án a WTCR magyarországi versenyhétvégéjének programját színesítve.

  • Daniel Ricciardo meghajtotta a Renault Mégane RS TCR-t!

    Daniel Ricciardo meghajtotta a Renault Mégane RS TCR-t!

    A Forma-1-es sztár, Daniel Ricciardo először vezetett egy TCR-es autót, a Renault Mégane RS-t próbálhatta ki, egy promóciós eseményen, amelyet a Renault Sport és a Castrol szervezett a vendégeiknek.

    A Mégane TCR-tt a Vuković Motorsport fejlesztette és építette, és az autó két napig Angliában volt, a Bedford Autodrome-on, ahol Ricciardo mellett a Formula Reanult Eurocup bajnok Max Fewtrell is vezethetett.

    Milenko Vuković csapattulajdonos természetesen elégedett:

    „Ez volt Danielnek az első alkalom, hogy egy fronthajtású túraautót vezethetett. Nagyon élvezte és érdekesnek tartotta. Az autónk két napig problémamentesen teljesített, és mindenkit lenyűgözött a teljesítménye. Nem is kell mondanom azt, hogy nagy büszkeség ez a csapatunknak, hogy egy ilyen eseményen vehettünk részt, és személyesen is köszönöm ezt a lehetőséget a Castrolnak és a Renault Sportnak.”

  • BoP teszten voltak az új TCR autók!

    BoP teszten voltak az új TCR autók!

    Spanyolországban Dan Lloyd elvégezte a 2019-es szezon előtt a frissített vagy új TCR autókkal a Balance of Performance tesztet. Öt autót hajthatott meg a TCR UK bajnok, köztük a Hyundai Veloster N, Lynk&Co 03, Alfa Romeo Giulietta Veloce, Lada Vesta Sport és Renault Mégane versenyautókat. A Circuito Ricardo Tormo, helyszínén persze volt egy Cupra is, referenciának.

    Az összes autó a nap elején az utolsó BoP táblázat szerint volt felkészítve, majd egy sor helyen változtattak rajta, hogy majd a márciusban megjelenő listán már végleges adatok legyenek, amelyeket a világ összes TCR bajnokságában átvesznek majd. A főszereplő Lloyd így nyilatkozott erről a munkáról:

    „Nagy megtiszteltetés, hogy újra a hivatalos BoP tesztet én végezhettem el. Feltehetően jól dolgoztam akkor tavaly. Kevesebb autó volt idén, de továbbra is sokat kellett dolgozni velük a pályán. Ez egy nehéz meló, mert az autók között számtalan különbség van, így ki kell találnunk azt, miképp adhatjuk a legjobb visszajelzést róluk ilyen rövid idő alatt.”

  • A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Cuprákkal is indul, és Aurélien Panisszal!

    A Comtoyou Racing bejelentette, hogy két Cuprával is képviselteti magát a 2019-es WTCR-ben, és egy újabb évre alkalmazzák Aurélien Panist is. A csapat tavaly négy Audi RS 3 LMS-sel képviseltette magát, de a szabályváltozások miatt 2019-ben már csak négy autóval képviselhetik magukat a gyártók. Az Audi esetében marad is egy két autós felállás a WRT-nek, és a Comtoyu csapat egyik része is marad a német márkánál, amelyeket Niels Langeveld és Frédéric Vervisch vezethetnek majd.

    Panis így innen kénytelen volt menni, de marad. A 24 éves pilóta tavaly 17. lett az összetettben, a legjobb helyezése egy negyedik hely volt, Japánban. A versenyző így nyilatkozott az új kihívásról:

    „Láthattuk tavaly, hogy Pepe Oriola, de más versenyzők is milyen gyorsak azokkal az autókkal, minden pályán. Így ezzel én is elégedett leszek, és örömmel dolgozom majd a Cuprával, és folytatom a versenyzést a Comtoyou Racingnél. Tavaly nem volt könnyű az első szezon, de sok mindent megtapasztaltam, és végeredményben jó volt a sebességem, a top tízben küzdhettünk, sőt volt amikor az első öt között. Az idei évben az a célom, hogy a legjobb versenyzőkkel harcolhassak, és akár a dobogón is végezzek. Örülök, hogy maradhatok a WTCR-ben, mert fontos az, hogy folytathatom, és hónapok munkájának élvezhetem majd a gyümölcsét.”

    A csapatvezető Jean-Michel Baert elárulta, hogy nagyon elégedett a Cupra programjukkal, illetve hogy Panis eltölthet náluk egy újabb szezont:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy megújíthattam Aurélien szerződését. Ugyanazon értékeket képviseli, mint a Comtoyou Racing. Ő egy nagyon tehetséges fiú, aki minden évvel csak tapasztaltabb lesz. 2017-ben pedig nyert Buriamban már TCR futamot. A bejelentés egyértelművé teszi a partnerségünket is a Cuprával. Jaime Puig már régóta akart velünk dolgozni, és remélem, hogy nagyon sikeresek leszünk. Egy biztos: komoly eredményeket várunk ettől az új kapcsolattól.”

  • Videón a Lynk & Co 03 TCR autója!

    Videón a Lynk & Co 03 TCR autója!

    A Lynk & Co Cyan Racing nyilvánosságra hozta az első videójukat, amelyen már a TCR autójuk látható, és 2019-ben vetnek majd be a WTCR-ben. A csapat tesztelt Svédországban és Portugáliában is az új autóval, és először Thed Björk, a 2017-es WTCC bajnok próbálhatta azt ki.

    Ő csak egyike a jelenleg három bejelentett versenyzőjének a márkának, Yvan Muller és Andy Priaulx mellett. A legkorábbi teszteket és a versenygép fejlesztését azonban őrá bízták a bemutatkozó évük előtt. Björk ennyit osztott meg erről a munkájáról:

    „Az első tesztek ígéretesek, az autóban nagy lehetőségek rejlenek, már a fejlesztése ezen fázisában is. Semmi kétségem nincs afelől, hogy a 2019-es WTCR szezon egyike lesz a legszorosabbaknak, és a marokkói rajtot követően ádáz csata folyik majd az első helyért.”

    A Lynk & Co 03 TCR-t a Geely Group Motorsport építi, és a Cyan Racing üzemelteti majd a négy autót jövőre a WTCR-ben.

  • A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A Hungaroringen indul a 2019-es TCR Europe és az Eastern Europe is!

    A TCR Europe promótere kiadta végre a 2019-es versenynaptárt, amely újra 7 helyszínt tartalmaz. Az alkalmak száma maradt, a pályák azonban nem, így kikerült Paul Ricard, de érkezik a Red Bull Ring és Oschersleben.

    Idén két holland rendezvény is volt, és a széria ellátogatott Zandvoortba és Assenbe is, 2019-ben azonban már csak egy maradhat, de még nem tudni azt, hogy melyik. Ahogy 2018-ban is, több széria is futott együtt a TCR Europe mezőnyével, nem lesz ez jövőre sem másképp: a TCR Benelux ötször, a TCR Eastern Europe háromszor, a TCR UK meg Spa-Francorchampsban vendégszerepel majd a többiekkel együtt.

    Paulo Ferreira nyilatkozott a szervezők részéről:

    „Elégedettek vagyunk azzal, hogy a bemutatkozó szezonunk ennyire sikeres volt, és Európából a legjobb túraautós versenyzőket és csapatokat vonzotta.Biztosak vagyunk benne, hogy mennyiségben és minőségben is jövőre tovább fejlődünk, különösen azért, mert érkeznek versenyzők a TCR Beneluxból, TCR UK-ből és a TCR Eastern Europeból. Tovább fogjuk ösztönözni a nemzeti TCR bajnokságokat arra, hogy legyenek részesei a TCR Europe versenyhétvégéinek.”

    Új pontrendszer is bevezetésre kerül, ahol már a top 15 versenyző kap pontot az alábbiak szerint: 40, 35, 30, 27, 24,21, 18, 15, 13, 11, 9, 7, 5, 3, 1.

    2019-es TCR Europe versenynaptár:
    április 27-28 – Hungaroring (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)
    május 17-19 – Hollandia (benne TCR Benelux)
    június 8-9 – Spa-Francorchamps (benne TCR Benelux és TCR UK)
    július 13-14 – Red Bull Ring (benne TCR Eastern Europe)
    augusztus 3-4 – Oschersleben
    szeptember 21-22 – Barcelona (benne TCR Benelux)
    október 12-13 – Monza (benne TCR Benelux és TCR Eastern Europe)

  • Jövőre új Hyundai típussal indulhat Michelisz Norbi is a WTCR-ben?

    Jövőre új Hyundai típussal indulhat Michelisz Norbi is a WTCR-ben?

    A Hyundai bemutatta az új Veloster N TCR-t amellyel 2019 pályára lépnek majd. Az új autót is a Hyundai Motorsport Customer Racing Team fejleszti, amely megálmodta a bajnokságot megnyerő i30 N TCR-t is, és a Hyundai Motorsport központjában Alzenauban építik meg. Az autó teljesen homológ lesz minden TCR széria számára, prioritást élveznek majd azon privát csapatok, akik olyan országokban versenyeznek majd, ahol az új Veloster N utcai autó is elérhető lesz.

    A Bryan Herta Autosport lesz az egyike ezen csapatoknak, és az autót már be is nevezték a 2019-es IMSA MICHELIN Pilot Challenge-re. Ők a csapatok és a gyártók bajnokságát is megnyerték a 2018-as Pirelli World Challenge TCR osztályában az i30 N TCR-rel és ezzel a lépéssel is erősítik a kapcsolatukat a gyártóval, hogy kiemelt szerepbe kerülnek ezen autó eladásában az amerikai piacon. Így nyilatkozott erről Bryan Herta:

    „A második fejezet izgalmas lesz. Nagyon sikat tanultunk a versenyzésről és a győzelmekről az i30 N TCR-rel az elmúlt szezonban. Tudjuk, hogy milyen jó alap ez a kemény versengésben. A Veloster N TCR minden nagyszerű tulajdonságát átveszi az I30 N-nek, így egy világszínvonalú versenyautót kapunk, ami kompatibilis azon utcai változattal is, amit a rajongóink megvásárolhatnak és minden nap használhatnak. A Veloster N TCR 85%-ban a fő elemeiben a jelenlegi i30-as lesz, de még csak később kerül majd leleplezésre.

    Dean Evans, a Hyundai Motor America vezető marketingese hozzátette:

    „Boldogok vagyunk, hogy a Bryan Herta Autosport újra minket választott, és Amerika legismertebb versenypályáin száguldanak majd az új Veloster N TCR-rel, az IMSA MICHELIN Pilot Challenge keretein belül. A 2018-as bajnoki menetelésük után nagyon várjuk azt, hogy újra odateszik magukat a Veloster N TCR versenyautóval is, a rajongóink és a vásárlóink örömére.”

  • 4. hely és csapatgyőzelem – így zárta Tassi Attila az idei szezont

    4. hely és csapatgyőzelem – így zárta Tassi Attila az idei szezont

    Óriási küzdelem zajlott ma a Túraautó-Európa-bajnokság utolsó futamán – Tassi Attila az összetett verseny 4. helyezettjeként fejezte be az idei szezont, csapata, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pedig megnyerte a csapatbajnokságot.

    Lezajlott az utolsó futam is Barcelonában, ezzel véget ért a TCR Europe 2018-as szezon. Az összetettben az első három helyért folyó verseny hihetetlenül szoros volt: a tegnapi első futam után az első helyen 177 ponttal Mikel Azcona vezetett, a második helyen Dusan Borkovic állt 154 ponttal, míg Tassi Attila és Jean-Karl Vernay 153 ponttal holtversenyben álltak a 3. helyért.

    Tassi a mai második futamon a fordított rajtrács miatt a 9. helyről indult. Az első körben jól is szerepelt a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pilótája, a második körben aztán Azcona és Borkovic dulakodásának Tassi itta meg a levét – a szerb nekiütközött a magyar fiatalnak, aki a sóderágyra került, az ő autója pedig megsérült, ezzel mindkettejük számára véget ért a verseny. Több pontot ugyan egyikük sem szerzett, de az egy pontos előny megmaradt Borkovic számára, így ő lett a bajnokság bronzérmese.

    A szerencsétlen helyzet ellenére Tassi boldog, hiszen csapata, a HELL ENERGY Racing Team with KCMG, Mike Halder mai győzelmével megnyerte a csapatbajnokságot, Josh Files pedig a 6. helyen végzett az összetett versenyben.

    „Volt egy nagyon jó első köröm, aztán a semmiből felbukkant Borkovic és kilökött a sóderágyra. Innen már nem tudtam folytatni a versenyt és ezzel elestem az összetett 3. helyezéstől. Persze csalódott vagyok, de nem bánkódom, mert a tegnapi rajt-cél győzelem volt az eddig legnagyobb élményem a TCR pályafutásom során, és ezt már senki nem veheti el tőlem. Ráadásul a csapatom nyert, szóval így is van mit ünnepelni. Nagyon hálás vagyok, hogy idén is versenyezhettem, szerencsés vagyok, mert mindent egybevetve jó évet zártunk ma.” – mondta a 19 éves versenyző, Tassi Attila.

  • Michelisz Norbi újra a M1RA-ban: Ott lesz a TCR Europe szezonzárón!

    Michelisz Norbi újra a M1RA-ban: Ott lesz a TCR Europe szezonzárón!

    A hétvégén Barcelonában lesz a TCR Europe szezonzárója, és a M1RA volánjánál Michelisz Norbert is elindul, Nagy Dani csapattársaként. A magyar versenyző a saját csapatában utoljára tavaly Thaiföldön indult még szeptemberben a TCR International Series keretein belül, de még egy Honda Civic TCR-rel. Bári Dávid csapatvezető mindenesetre érthetően lelkes:

    „Amikor Norbi csatlakozik a csapathoz, az mindig egy érzelmes pillanat. Az, hogy egy világklasszis pilótával dolgozhatunk, mindenkinek megtiszteltetés a M1RA-nál, így nagyon büszkék vagyunk, és izgatottan várjuk a barcelonai hétvégét. A feladatunk most az, hogy a tapasztalatát és tudását eredményekre váltsuk a pályán. Nagy köszönettel tartozunk a támogatóinknak, és mindenkinek, aki segített abban, hogy ez újra megtörténhessen.”

    Michelisz Norbi hozzátette:

    „Mindenki a M1RA-nál tudja azt, hogy ők több mint egy csapat, inkább olyanok, mintha a családom lennének. A Hyundai versenyzőjeként a WTCR-ben felelősséggel tartozom az iránt is, hogy a legjobb eredményt szállítsuk a gyártónak a M1RA-val is, csapattársammal Nagy Dániellel Barcelonában. Köszönöm a BRC Racing Teamnek és a Hyundainak, hogy támogatnak ezen küldetésemben is.”

    És ha már M1RA, alábbi videónkban a csapat névadója, aki kis Mira is feltűnik! 🙂

  • Nem fogott ki Tassin Monza – egy újabb dobogós helyezéssel és egy különleges trófeával tér haza a magyar versenyző

    Nem fogott ki Tassin Monza – egy újabb dobogós helyezéssel és egy különleges trófeával tér haza a magyar versenyző

    Budapest, 2018. szeptember 23. Nehezen indult, jó vége lett – így lehetne összefoglalni Tassi Attila szemszögéből a TCR Europe utolsó előtti versenyhétvégéjét, amelynek Monza adott otthont. A tehetséges túraautó-versenyző ismét dobogóra állhatott, sőt, még egy első helyezettnek járó trófeát is bezsebelt.

    Nehezen indult a monzai hétvége Tassi Attila számára. A szabadedzéseken nem a várt eredményt hozta a HELL ENERGY Racing Team with KCMG versenyzője – mindössze a 17. helyig jutott pénteken, végül a szombati időmérő edzéseken ismét bizonyította rátermettségét és innen egészen a 3. helyig küzdötte magát. A késő délutáni első futamon így igen előkelő helyről rajtolhatott, sajnos azonban nem sikerült megtartania pozícióját – a kíméletlen pályán, amelyen sorra estek ki a versenyzők és egymás után törtek össze az autók, a HELL-es pilóta a 6. helyet szerezte meg.

    Keserédesen zárult tehát a szombati nap a csapat számára, mert Tassi ugyan 6. lett, csapattársa, Josh Files viszont a dobogó 3. fokára állhatott.

    Vasárnap aztán újult erővel indult neki a napnak a fiatal versenyző. A monzai versenypálya ismét megmutatta kegyetlen mivoltát – a verseny során többször is a Safety Car zavarta meg a futamot, de Tassit ez sem zökkentette ki és a fordított rajtrácson, a 8. helyről indulva megszerezte a bronzérmet, míg Files a 2. helyen végzett.

    A vasárnap egyértelműen a HELL ENERGY Racing Team with KCMG napja volt. Ha pedig még ez sem lett volna elég ok az ünneplésre, a verseny után jött egy újabb örömhír: a monzai bronzéremmel Tassi Attila lett a TCR Swiss Trophy 2018 győztese.

    „Kicsit elkeseredtem szombaton, jó helyről indultam és mégis csak a 6. lettem. Viszont talán ez jó motiváció volt arra, hogy vasárnap még jobban odategyem magam. Nagyon örülök a 3. helynek, a Swiss trófeának meg még jobban, megtiszteltetés, hogy én nyerhettem el ezt a díjat.” – mondta Tassi, aki jelenleg 4. helyen áll az összetett versenyben, csapata pedig 2.