Címke: TCR

  • Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

    Nagy Dániellel és az Európa-kupában indul a M1RA!

    Lehetetlen küldetésre vállalkozik a M1RA 2018-ban: címvédésre. Elviekben azért lehetetlen, mert a TCR International Series, amelynek tavaly elhódította a csapatbajnoki címét, erre az évre megszűnt. Gyakorlatilag azonban a sorozat helyét a TCR Európa-kupa veszi át, a M1RA pedig a kategória talán legkeresettebb technikájával, a Hyundai i30 N TCR-rel ebben a bajnokságban indul. A magyar csapat egyik autóját a WTCC-s pontszerző Nagy Dániel vezeti majd.

    „Tavaly azzal a céllal alapítottuk meg a M1RA-t, hogy rátermett magyar szakemberekkel győzelmekért szálljunk harcba nemzetközi szinten, és ebből nem engedünk. Idén az Európa-kupa az ideális terep számunkra, amelyben újra az első helyért szeretnénk küzdeni, ugyanazzal a tehetséges szakemberekből álló közösséggel, amelyik tavaly a TCR International csapatbajnoki címének megnyerésével bizonyította, hogy világszínvonalú munkára képes” – jelentette ki Bári Dávid, a M1RA csapatvezetője.

    A csapat egyik pilótája Nagy Dániel lesz 2018-ban. A még mindig csak 19 éves versenyző az elmúlt két szezonban 30 WTCC-futamon állt rajthoz, de korábban a TCR International Seriesben is felhívta magára a figyelmet. 2015-ben, mindössze 17 évesen a harmadik helyet szerezte meg az időmérőn a Red Bull Ringen, ráadásul úgy, hogy azon a versenyhétvégén vezette először az autót.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatunk Danival, hiszen tudjuk, hogy igen tehetséges pilóta – fogalmazott Bári Dávid. – A bajnokság és az autó is változik az előző évhez képest, egyvalami azonban biztosan nem: szeretnénk egy újabb fiatal magyar pilótát hozzásegíteni ahhoz, hogy tovább fejlődhessen és eredményesebb
    versenyzővé válhasson. Hiszek benne, hogy Danin keresztül ismét bizonyítani tudjuk, hogy miről szól a M1RA.”

    „Nagyon hamar megegyeztünk a közös folytatásról, néhány beszélgetés elég is volt hozzá – árulta el Nagy Dániel. – Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt két évben belekóstolhattam a WTCC légkörébe, de úgy éreztem, váltanom kell, ezért is kerestem ennek a lehetőségét. Mint minden versenyző, én is győzelmekért, dobogós helyezésekért akarok küzdeni, ám erre sajnos nem volt igazi lehetőségem az utóbbi időben. Szükségem van rá, hogy újra átéljem ezeket a pozitív élményeket, így egy bizonytalan világkupás szezonnál nekem szakmailag többet ér az Európa-kupa és az
    esély, hogy megmutassam, többre vagyok képes. Láttam, hogy milyen profin és megbízhatóan működik a M1RA, mint csapat. Láttam, hogy tavaly mind az öt versenyzőjük dobogóra állt a szezon során, köztük olyan is, akinek az volt az addigi legjobb eredménye. Tudom, hogy én is mindent megkapok majd, ami a fejlődésemhez szükséges. Az is fontos szempont volt, hogy a Hyundai a kategória talán legerősebb autója, és a csapat szoros kapcsolatot ápol a gyártóval. Bízom az eszmében, amit a M1RA képvisel.”

    Az Európa-kupát 2016-ban és 2017-ben is megrendezték, de önálló bajnokságként idén mutatkozik be, lényegében átvéve a TCR International szerepét, amelynek tavaly csapatbajnoka lett a M1RA. A május 5-6- án induló szezon hét versenyhétvégéből áll, és olyan legendás helyszínekre látogat el, mint a Paul Ricard, Spa-Francorchamps vagy Monza. Magyarországon is rendeznek fordulót, július 7-8- án a Hungaroringre érkezik az Európa-kupa mezőnye.

  • A TCR promótere bemutatja az E TCR formátumot!

    A TCR promótere bemutatja az E TCR formátumot!

    A WSC Ltd. nyilvánosságra hozta, hogy meg kívánják alapozni az elektromos hajtású túraautó túraautók szériáját is, amit nemes egyszerűséggel csak E TCR-nek neveznek majd. Rögtön az első modell már kész is van, a SEAT mutatja azt majd be a jövő héten, CUPRA néven.

    Annak idején 2013-ban a SEAT León Cup Racer bemutatása után létrejött az egyik legsikeresebb túraautós formátum az elmúlt években, és újra a spanyolok azok, akik meglepnének mindenkit a CUPRA e-Racer modellel, amit a jövő héten lepleznek le a Genfi Autószalonon.  Az autót már az E TCR technikai szabályzata alapján építették.

    A WSC Technology a teljes szezonban tervezi promótálni majd az új szériát, és további információk látnak majd napvilágot a jövő héten.

  • SEAT-ból lett CUPRA jön a világkup(á)ra

    SEAT-ból lett CUPRA jön a világkup(á)ra

    A CUPRA nevet a SEAT már régebb óta használta a nagy teljesítményű modelljeinél, és most önálló arculatot és logót is kap, de továbbra is együtt dolgozhatnak majd a spanyol gyártóval.

    cupra

    A SEAT motorsportos részlege is amely korábban SEAT Sport néven volt ismert beleolvad az új márkába. A SEAT elnöke, Luca de Meo lelkes a dolog iránt:
    „A CUPRA egy nagy lehetőség a SEAT előtt, az ügyfeleinknek, és jót tesz az üzletmenetnek is. Az egész projekt olyan emberek álmából jött létre, akik új utakat keresnek az autórajongók csoportjaihoz.”

    cupra

    Az új CUPRA TCR autó lesz a márka első versenyautója, amely már a pályákon is megjelenik 2018-ban.

  • A Renault fékhibája miatt bukott Morbidelli a BOP teszten

    A Renault fékhibája miatt bukott Morbidelli a BOP teszten

    Gianni Morbidelli egyike valenciai TCR-es BOP teszt (Balance of Performance, „teljesítmény kiegyenlítő” teszt) egyik hivatalos tesztpilótáinak.

    Az olasz versenyző a mai teszt során az első kanyarban nagy sebességgel sodródott le a pályáról, mikor az általa vezetett Renault Mégane TCR-ben elszakadt a fékcső.

    Morbidellit a pálya orvosi központjába vitték és megállapították, hogy a jobb lába megzúzódott. Az autó alaposan összetört, jelentős javításokra szorul.

    Tizenegy gyártó van jelen a teszten, ők saját versenyzőket is választottak a BOP tesztre.

    A Honda az egyetlen gyártó a teszten, mely két modellt is pályára küld, a 2017-es specifikációjú Civicet, valamint az új, 2018-ast, ezeket Josh Files és Esteban Guerrieri vezetik.

    Az egyes autókat az alábbi versenyzők vezetik a teszten:

    • Alfa Romeo Giulietta – Mario Ferraris
    • Audi RS 3 LMS – Ragel Frey
    • Hyundai i30N – Gabriele Tarquini
    • Kia Cee’s – Mike Halder
    • Lada Vesta – Mikhail Grachev
    • Opel Astra – Alexander Heil
    • Peugeot 308 – Aurélien Comte
    • Renault Mégane – Franjo Kovac és Alex Morgan
    • SEAT León – Jodi Gené
    • Volkswagen Golf GTI – Dieter Depping
  • Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

    Morbidelli is segíti a TCR szériák BoP tesztjét Valenciában

    Az olasz Gianni Morbidelli lett a másodikként megnevezett versenyző, aki a soron következő valenciai teszten segíti a TCR és a FIA munkáját azzal, hogy megpróbálják minél jobban kiegyenlíteni a különféle márkák közötti teljesítménybeli különbségeket, a Balance of Performance rendszerben.

    Dan Lloyd volt az első, akit megneveztek erre a kétnapos programra még múlt héten, de már akkor egyértelmű volt, hogy a rengeteg autó miatt kell még valaki, aki elkormányozgatja majd a valamelyik TCR szériában nevezni kívánó márkákat. Így esett a választás végül a többszörös győztes Gianni Morbidellire, aki eddig a TCR International Series mindhárom szezonjában indult. Ő az, aki Lloyd mellé csatlakozik most Spanyolországban.

    Az alábbi márkák vesznek ezen a különleges teszten részt: Alfa Romeo, Audi, Honda, Hyundai, KIA, Lada, Opel, Peugeot, Renault, SEAT és a Volkswagen.
    A cél az, hogy pontosan meghatározzák hogy miképp alkalmazzák majd a BoP teljesítménykiegyenlítő rendszert a különféle TCR szériákban, így az új túraautó világkupában a WTCR-ben is.

  • Comini azt állítja, nincs szerződése 2018-ra a WTCR-be a Comtoyouval!

    Comini azt állítja, nincs szerződése 2018-ra a WTCR-be a Comtoyouval!

    A TCR International kétszeres bajnoka Stefano Comini óvatosságra int azon spekulációkkal kapcsolatosan, mely szerint őt egyesek újra a Comtoyou Racing versenyzőjeként látják, magyarán maradna annál a csapatnál, ahol tavaly is versenyzett.

    A svájci pilóta azt állítja, hogy mostanában nem beszélt a belgákkal, de nem is zárná ki azt, hogy velük versenyezzen újra, hiszen jól érezte magát az istállónál:
    Láttam azt a bizonyos listát. Volt egy közös évünk, és annak ellenére, hogy voltak nehézségeink, nagy tisztelője lettem a csapatnak, hiszen állati nagy munkát végeztek el. Örömmel beszélnék velük egy új szerződésről, és talán találnánk megoldást. Tudom, hogy sokkal érettebb vagyok, mint bármikor, és ezt láthatta a csapat is a szezon második felében. Megtiszteltetés az, hogy újra velük boronáltak össze, de jelenleg nem állunk kapcsolatban egymással. Érdemes lenne ugyanakkor lassan újra beszélgetnünk, mert jól tudom, hogy remek eszközt biztosítanának ahhoz, hogy elérjük a végső győzelmet.”

    A svájci tehát nem zár ki semmit sem, de jelenleg nincs semmiféle kőbe vésett dolog. Miután megnyerte a TCR International Series első két szezonját, tavaly Comini a harmadik lett a bajnokságban a Comtoyou Audi RS 3 LMS-ével.

  • Monteiro és Guerrieri lesznek a Honda WTCR kiemelt versenyzői

    Monteiro és Guerrieri lesznek a Honda WTCR kiemelt versenyzői

    A Honda megerősítette, hogy Tiago Monteiro és Esteban Guerrieri folytatják a közös munkát a japán márkával, és az új túraautó világkupában egyikük a Boutsen Ginion Racing színeiben, másikuk a Münnich Motorsportnál indul majd.

    A Boutsen Ginion Racing már két hete elárulta, hogy 2018-ban rajthoz állnak a WTCR-ben, miután két évet eltöltöttek a TCR Benelux bajnokságban.

    A belga csapatnál fog versenyezni Tiago Monteiro az új WTCR-es Honda Civic FK8 Type R TCR-rel, a másik versenyző bejelentésére még várni kell.

    A Münnichnél tavaly Rob Huff versenyzett egy Citroën C-Elysée WTCC-vel, de visszatérnének egy három autós felálláshoz. Ide kerül az argentin sztár Esteban Guerrieri, aki tavaly a túraautó világbajnokságon három győzelmet szerzett. A német csapat legalább két Hondával indul, és már volt tapasztalatuk a korábbi generációs Civic FK2 Type R TCR-rel, hiszen indultak az European Touring Car Cup-ban is, és a TCR Germany-ben is a csapattulajdonos René Münnich vezényletével.

    Monteiro tavaly július óta nem versenyzett, szeptemberben meg hatalmas baleset érte Barcelonában, így azóta is egy lassú rehabilitációs folyamat teszi ki a napjainak nagy részét. A 41 éves pilóta akkor vezette a WTCC bajnokságát, most pedig a visszatérésére készül:
    „Örülök, hogy egy újabb évre a Honda Racing kötelékében maradhatok. 2012 óta, mióta elkezdtem dolgozni a Hondánál, azt érzem, hogy szezonról szezonra erősebb vagyok, tavaly pedig már nagyon jó helyzetben voltunk, hogy megnyerjük a bajnokságot a balesetem előtt. Az elmúlt hat hónap hihetetlen volt,
    de köszönhetően annak a mérhetetlen támogatásnak amit kaptam, most már a visszatérésemen dolgozhatok, hogy újra versenyautóba ülhessek. A Boutsen Ginion Racing egy erős csapat, akikkel nyertem már a TCR-ben, így már nagyon várom, hogy vezethessem az autót, és elkezdődjön a szezon.”

    Guerrieri negyedik lett a bajnokságban tavaly, sőt matematikailag még volt esélye a szezonzárón, pedig az évet a Campos privát Chevroletjével kezdte, majd Monteiro helyére ülhetett a gyári Hondába a japán futamtól kezdve:
    „A tavalyi év egy igazi áttörés volt nekem a túraautózás világában, így örömmel tölt el, hogy 2018-ban is Honda civicet hajthatok. A TCR a leggyorsabban növekvő túraautós kategória a világon, és nagyon izgatott vagyok, amiért ennek a programnak a részese lehetek. Voltak izgalmas versenyeim a Münnich autói ellen a WTCC-ben tavaly, és egyértelmű, hogy jól dolgoznak gyors autókkal, így optimista vagyok abban a tekintetben, hogy akár esélyesek lehetünk a bajnoki címre is.”

  • A Yokohama három évre szerződött a TCR Europe és Benelux szériákkal!

    A Yokohama három évre szerződött a TCR Europe és Benelux szériákkal!

    Az már ismert volt, hogy a japán Yokohama márka nyerte a WTCR tenderét a múlt hónapban, és korábban beszállítója volt a TCR Portugáliának és Russia-nak is, illetve a TCR Europe Trophynak.

    Idén útjára indul a TCR Europe, amelynek hét állomása lesz, amihez csatlakozik a TCR Benelux is majd öt alkalommal. A Yokohama Europe motorsportért felelős igazgatója, Thomas Witt örömmel jelentette be az újabb együttműködést:
    „Büszkék vagyunk rá, hogy exkluzív gumiszállítói lehetünk a TCR presztízs értékű szériáinak, és már nagyon várjuk az izgalmakat a pályán. A motorsport a Yokohama génjeiben van, így továbbra is fókuszban lesz a motorsportoknak szánt gumi termékpaletta, és megerősítjük a befektetéseinket a sportban. Célunk az, hogy továbbra is együtt dolgozhassunk profi pilótákkal és csapatokkal, és felajánljuk nekik a technikai tudásunkat amikkel felvérteztük magunkat az évek alatt. Ezzel  garantáljuk hogy top szinten is nagy teljesítményre leszünk képesek a versenysorozatokban, és mindeközben ügyelünk is a résztvevők biztonságára.”

  • Hivatalos a Romeo Ferraris nevezése is az Alfa Romeokkal a WTCR-be!

    Hivatalos a Romeo Ferraris nevezése is az Alfa Romeokkal a WTCR-be!

    Tavaly győzelemre is képes volt az Alfa Romeo a TCR International Seriesben, Dušan Borković és Davit Kajaia is képes volt nyerni a márkával. Nem maradhatnak le természetesen a WTCR bemutatkozó szezonjáról sem, és csatlakoznak az Audi, Honda, Hyundai és Volkswagen mellé, akiket már valamilyen formában, de bejelentettek.

    Két Alfa Romeo tehát ott lesz a rajtrácson az idei szezonban, amely áprilisban indul, bár a versenyzőiket még nem nevezték meg. Michaela Cerruti nyilatkozott a Romeo Ferraris részéről:
    „Cégünknek ez egy komoly előrelépés, és miután két évet eltöltöttünk a TCR Internationalban, egy FIA által felügyelt világszériában indulhatunk, és nyújthatunk az autóinknak háttér támogatást. Ez egy nagyon ígéretes kezdeményezés, amelyben támaszkodhatunk a WTCR promótereire, és a szervezőkre, – így ez egy nyerő kombináció. A TCR autók bevezetése egyértelműen növeli a versenyt és a show-t a pályán, egy olyan szériában, ami mindig is vonzó volt a helyszíni és az otthoni nézőknek is.”

  • Hivatalos: A WTCR gumibeszállítója a Yokohama lesz

    Hivatalos: A WTCR gumibeszállítója a Yokohama lesz

    A FIA jóváhagyásával eldőlt, hogy a Yokohama lesz a WTCR azaz a túraautó világkupa gumibeszállítója az elkövetkezendő két évben. Ezzel gyakorlatilag folytatódik az az együttműködés, ami megszokott volt a WTCC-ben már 2006 óta, de marad a Panta is, mint üzemanyag beszállító.

    A japán gumigyártót ismerték el annak a tendernek a győztesének, amit azoknak írtak ki, akik a vadiúj World Touring Car Cup-ot szerették volna ellátni gumikkal. A Yokohama 2017-ben ellátta a termékeivel a WTCC-t, a mára megszüntetett túraautó Európa világkupát, a TCR közel-keleti szériáját, valamint az egy versenyes TCR Europe Trophy-t az Adria Raceway-en októberben.

    A 2018-as WTCR támogatással bővül a cég jelenléte a TCR alapú bajnokságokban, és ehhez érkezik az idei esztendőben bemutatkozó 2018 TCR UK Touring Car Championship is.