Címke: TCR

  • Bravúros belépő, drámai befejezés – a belga futamon

    Bravúros belépő, drámai befejezés – a belga futamon

    Nagy izgalmakkal kezdődött a TCR Europe versenysorozat 3. futama – Tassi Attila a budapesti repülőtéri fennakadások miatt lemaradt a pénteki első szabadedzésről. Épp, amikor már mindenki lemondott róla, hogy a HELL ENERGY Racing Team with KCMG pilótája odaérjen a délutáni edzésre, Tassi 10 perccel a rajt előtt beesett a pályára.

    Mondhatni szó szerint. Aki figyelemmel kíséri Tassi Attila Instagram profilját, végig nézhette, ahogy a fiatal versenyző keresztülszaladt a brüsszeli reptéren, majd az autópályán robogó kocsiban öltötte magára versenyruháját, hogy a belga pályára megérkezve már csak be kelljen ülnie Hondájába és rajthoz álljon.

    https://www.instagram.com/p/Bju0c_ljUmf/?taken-by=attilatassi

    „Először nagyon mérges voltam, hogy lemaradok az első szabadedzésről, de aztán mikor kiderült, hogy van esély, hogy odaérjek a másodikra, már kezdtem jól szórakozni. Megláttam a dologban a kihívást és kifejezetten élveztem, hogy pályán kívül is versenyezhetek, hiszen most is az idővel kellett megküzdeni.” – mondta Tassi, aki a 24 órás kimerítő utazás és reptéren való várakozás ellenére a második szabadedzésen a 6. helyezést szerezte meg, a kvalifikáció után pedig a 15. helyről rajtolhatott.

    https://www.instagram.com/p/BjxPrgOD-hZ/?taken-by=attilatassi

    Az első futamon 11. helyen végzett a fiatal magyar pilóta, de mivel ismét összetűzésbe került Mollerrel, 30 másodperces büntetést szabtak ki rá, aminek eredményeképpen visszacsúszott a 17. helyre, csapattársa, Josh Files pedig nem tudta befejezni a versenyt. A második futam sem alakult jobban a két versenyző számára, Tassi felnije ugyanis a Morával való küzdelem során megsérült, aminek a 3. körben defekt lett a vége, így nem tudta befejezni a versenyt. Habár Files jól indította a futamot, a 7. körben alatta is leállt a Honda, így az utolsó helyen végzett.

    Ugyan egyik HELL ENERGY Racing Team with KCMG pilótának sem volt szerencséje múlt hétvégén, mindketten bizakodón és izgatottan várják a júliusi futamot, hiszen Tassi ismét hazai közönség előtt versenyezhet, Files pedig megismerheti új névadó csapata hazai pályáját, a Hungaroringet.

  • Tassi Attilának ki kellet hagynia az első szabadedzést Spa-Francorchamps-ban

    Tassi Attilának ki kellet hagynia az első szabadedzést Spa-Francorchamps-ban

    A magyar versenyző nem tudott megjelenni a pályabejáráson, mivel repülőgép járatát törölték a rossz időjárási körülmények miatt.

    Még nem tudni, hogy a fiatal Tassi Attila mikor érkezhet meg Belgiumba, viszont az első szabadedzést így kihagyta, amely helyi idő szerint 10:48-kor kezdődött. A második szabadedzés, menetrend szerint, 16:35-kor indul.

    A Honda pilótájával megtörténhet, hogy kénytelen lesz kihagyni a teljes felkészülési szakaszt; ezáltal arra kényszerülve, hogy csak a holnapi kvalifikáción lépjen pályára. Habár Tassinak van már tapasztalata a Spa-Francorchamps-i pálya vonalvezetését illetően, viszont a 2016-os TCR Nemzetközi Szériájának első versenyén nagyot csattant, itt Belgiumban.

    Frissítés: Tassi Attilának mindkét szabadedzést ki kellett hagynia pénteken. A magyar túraautó-versenyző ugyanis csütörtökön utazott volna Belgiumba, hogy részt vegyen a soron következő versenyen a Spa-Francorchamps pályán, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér műszaki okok miatt azonban minden Brüsszelbe közlekedő járatát törölte csütörtök estétől péntek reggelig. Tassi, mint elmondta, nagyon bosszantják a történtek, de nem szeretne kizökkenni és igyekszik a versenyre koncentrálni. 

    Szombaton 10:55-től kezdődik az időmérő, majd 17:20-tól az első, vasárnap 11:20-tól pedig második futamon izgulhatunk Tassiért. A versenyekről élőben közvetít a Sport 1 TV mindkét napon.

     

  • A Hyundai csökkentheti a hasmagasságát

    A Hyundai csökkentheti a hasmagasságát

    A TCR technikai delegációja bejelentette a legutolsó változtatásait a 2018-as teljesítmény kiegyenlítő rendszerben, a BoP-ban. A május 17-ei legutóbbi változáshoz képest egy újabb változás történik, ami pont a Hyundai i30 N-eket érinti.

    A dél-koreai márkának továbbra is 97.5%-osan lecsavart motorral kell mennie, de az eddig 100 mm magasságra emelt autó lemehet 90 mm-re. A többi homologizált autónál nem lesz változás. A felülvizsgált kötelező BoP értékek már a hétvégi TCR Europe versenyen is érvényesek lesznek, Spa-ban.

  • Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Stefano Comini Hondával indul ezentúl a TCR Europeban!

    Spa-Francorchampsban visszatér a túraautózás fenegyereke, Stefano Comini, a hétvégi TCR Europe versenyen. A svájci egy Honda Civicet vezethet majd, amelyet a belga THX Racing készít fel, és Autodis Racing by THX néven futtatnak majd.

    Comini az európai bajnokságot egy Subaru WRX STi TCR-rel kezdte meg, és egy elég kemény hétvégét követően egy ponttal sikerült zárnia. Ezt követően a kétszeres TCR International Series bajnok kihagyta a második versenyhétvégét Zandvoortban, hogy minél jobban felkészülhessen a most hétvégi belga fordulóra. Így nyilatkozott:

    „A Holdig tudnék ugrani örömömben, mert véget ér az a rémálom, ami az elmúlt szezon végén kezdődött. Az, hogy nem volt versenyülésem szezonkezdetkor elég pocsék érzés volt, de most már megnyugodhatok, és csak a versenyzésre koncentrálhatok. Ráadásul magabiztosan, mert azt gondolom, hogy egy remek csomagunk lett. Mindig is vezetni akartam a Hondát, és végre ez megtörténik, és remélem is, hogy maradhatok a márkával a jövőben is. Hosszú a listám, hogy kiknek köszönhetem ezt, de felsorolom: JAS Motorsport, Autodis Racing és THX Racing, mert hittek bennem, és felajánlották ezt a lehetőséget, de a Race Republic csapata is keményen dolgozott, hogy ez megtörténhessen. Most egy napot tesztelünk Zolderban, aztán irány Spa!”

    Comini ugyanakkor köszönetét fejezte ki a Top Runnak is, amiért ott lehetett Paul Ricardban a szezonnyitón, és nem zárja ki azt, hogy a jövőben újra összeáll az olasz csapattal egy másik projektre.

  • Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Files nyert, Tassi őrületes tempót tolt Zandvoortban ma

    Danny Kroes indulhatott a poleból a PCR Sport Cupra TCR-rel, de Jens Reno Møller is megelőzte, illetve a remekül rajtoló Josh Files, aki a negyedik helyről jött fel másodiknak már az első kanyar előtt. Nem is sokat teketóriázott, és pár kanyarral később átvette a vezetést, és el is húzott Files az őt üldözőktől.

    Az események is tovább pörögtek, a Targetes Kris Richard is feljött negyediknek, akit szorosan követett Nagy Dani, a M1RA-val a nyitó körben. Egy kör elteltével Richard már a harmadik Møller kárára, van Lagen meg őrült száguldásba kezdett, és először megelőzte Dánielt az ötödik helyért. Egy körrel később leszedte Møllert is, miközben a háttérben komoly magyar dráma folyt.

    Tassi Attila az első kanyarban elment Nagy Dániel mellett, de összeértek. Az összezavarodott Nagy veszített is a tempójából, majd kiütötte Stian Paulsen Cupráját, és a palánkba küldte a norvégot. Az autó ugyanakkor túlélte a dolgot, így sárga zászlózás mellett folytatódhatott a száguldozás. Van Lagen kívülről előzte meg Richard Hyundai-ját a harmadik helyért, a hatodik körben. A következő „áldozat” már a honfitárs, Danny Kroes volt. A nyolcadik körben a kitartó védekezés ellen otthagyta az Audival a PCR Cupráját is.

    Tassi is játékba hozta magát, mert a kilencedik körben megelőzte Richard Hyundai-ját, és gyorsan felzárkózott Kroes Cuprájára, ami a verseny legszorosabb mérkőzését hozta. A leintésig küzdöttek is egymással a dobogós helyezésért. Az utolsó körben a magyar fiú el is ment egy pillanatra a holland mellett, de Kroes belülről vissza tudott zárni, Tassit letette a fűre, és megnyerte a következő kanyart már, és ezzel a harmadik helyet is. Files 4.2 másodpercnyi előnnyel nyert van Lagen előtt.

    Dusan Borkovic nem tudta befejezni a versenyt technikai hiba miatt, így ez azt is jelenti, hogy az összetett élére Mikel Azcona ugrott a megszerzett hatodik helyével, és Files a második, 16 pont hátránnyal.

    A következő versenyhétvége Spa-Francorchampsban, Belgiumban lesz, június 9-10-én.

  • Ne menj el táborozni Daniel Ricciardoval és Max Verstappennel idén sem!

    Ne menj el táborozni Daniel Ricciardoval és Max Verstappennel idén sem!

    Nem először bizonyítja a Red Bull párosa, hogy nem szabad rájuk bízni a nyaralást, ha az lakóautóval történik. Ezúttal a brutálisan tömény holland autósport ünnepen mutatták meg azt, hogy miért ne. Miután lement a TCR Europe és a FIA WTCR tegnapi versenye, birtokba vették a pályát egy-egy Aston Martinnal, és az utána kötött lakóautókkal. Finoman fogalmazunk, ha csak annyit írunk, hogy nem igazán tartották magukat a közúti szabályokhoz. A mutatvány Daniel Ricciardonak sikerült jobban, konkrétan lenullázta a lakóalkalmatosságot. Volt előzés és driftelési kísérlet az ausztrál részéről, végül a Tarzan kanyarban csak megadta magát az anyag, és elemeire hullott a szebb napokat látott utazó hajlék. Íme, a produkció Zandvoortból:

    Azért volt esemény Forma-1-es autókkal is, rögtön három korábbi Red Bull autó is a pályára léphetett, és a Ricciardo-Verstappen páros mellé csatlakozott a csapatot szintén megjárt David Coulthard.

    Egyébként fixre vesszük azt is, hogy Ricciardo besütizett.

    https://twitter.com/McAnnie_F1/status/998313291498840064

    Végül, de nem utolsósorban itt az eredeti videó tavalyról, az első karaván ütközetről, még a Red Bull Ringen!

  • TCR Europe: Tassi Attila újra dobogóra állhatott

    TCR Europe: Tassi Attila újra dobogóra állhatott

    Ismét versenyhétvége van a túraautó Európa-bajnokságban. Tassi Attila ezúttal Zandvoortban állt rajthoz a HELL ENERGY Racing Team with KCMG színeiben és maga mögé utasítva legnagyobb versenytársait, végigsöpört a pályán, hogy végül újra dobogóra állhasson.

    Nehezen indult a 2018-as szezon Tassi Attila számára: az első futamon voltak gondok az autójával és még egy vírus okozta láz is megnehezítette a dolgát, így a versenyt a 6. helyen tudta befejezni. A zandvoorti futam sem indult zökkenőmentesen: mivel a WTCR és TCR Europe futamok felváltva zajlanak a hétvége során, az óriási érdeklődés miatt rengeteg néző látogatott el a holland versenypályára. A feltorlódott tömeg hatalmas dugót okozott, így a versenyre tartó Tassi nem tudott haladni az autópályán, végül motoron érkezett a segítség, de még így is épphogy odaért az első szabadedzésre. Ez a kis affér csöppet sem zökkentette ki a fiatal tehetséget és már a szabadedzéseken is jól szerepelt. Az időmérőkön a 3. helyig jutott, így igen előnyös pozícióból rajtolhatott vasárnap délután. A futam kezdete után az első helyről induló van Lagen már az első körben visszacsúszott a 4. helyre, így Tassi előre lépett egy helyet, majd a verseny alatt végig megtartva pozícióját végül a dobogó második fokára állhatott.

    „Nagyon örülök, hogy végre megmutathattam, mit tudok. Úgy érzem, lassan sikerül az autó beállításait is hozzám igazítani és én is egyre jobban ráhangolódok a szezonra. Most, hogy még beteg sem voltam, nagyon élveztem a futamot, ami szerintem meg is látszik az eredményen. Persze azért nem vagyok teljesen elégedett, a cél mindig az első hely, de remélhetőleg holnap az is meglesz.” – mondta Tassi, aki már izgatottan várja a hétfői versenyt.

    Tassi csapattársa, Josh Files az időmérőn a 7. helyet szerezte meg, az első futamon a 4. pozícióig jutott. Hétfőn fordított rajttal kezdődik a futam, így Tassi a 8. helyről, míg Files a 4. helyről indulhat. A versenyt élőben közvetíti a Sport 2 csatorna 14:55-től.

  • Mikel Azcona nyerte az akciódús első futamot Zandvoortban

    Mikel Azcona nyerte az akciódús első futamot Zandvoortban

    Jaap van Lagen volt a poleban a Team WRT Audijával, de rosszul rajtolt, így már Azcona és Tassi Attila is meg tudta előzni az első kanyarban a hollandot. Mögöttük Reece Barr is keresztbe indult el a pálya közepe irányába, ahol hozzáért Nagy Dani kerekéhez, így a M1RA-s akaratán kívül bepörgette és a palánkba küldte az ellenfelet. Stefanovsky kapott egy teljesen új Hyundai-t, miután az eredeti összetört Paul Ricardban, de ezúttal Julian Briché Peugeotját találta meg, és mindkét autó összetörött.

    Pályára küldték a biztonsági autót, mert a három autót el kellett takarítani, Azcona pedig addig is felvezette a két KCMG Hondát, Tassi Josh Files sorrendben. Őket követte Dusan Borkovic és Lagen az Audival.

    A verseny a negyedik körben újraindult, és van LAgen gyorsan megelőzte Borkovicot, majd hamarosan Filest is, és a Tarzan kanyarnál már a harmadik helyen volt a nyolcadik körben. A holland nagyon jött Attilára a második helyért, de nem sikerült megelőznie a magyar pilótát, és be kellett érnie a harmadik hellyel.

    Azcona könnyedén nyert 1.8 másodpercnyi előnnyel Tassi előtt, a dobogóra még van Lagen fért fel. Files negyedik lett, Borkovic pedig megtartva a bajnokságban az előnyét lett az ötödik. Őt viszont már a fiatal spanyol pilóta követi a győzelmének köszönhetően, nyolc ponttal lemaradva. Stian Paulsen lett a hatodik a Cuprájával, Nagy Dani hetedik, Danny Kroes a nyolcadik lett. A M1RA másik versenyzője Francisco Mora a kilencedik helyen végzett, Jens Reno pedig a tizedik helyen zárt.

    A második verseny hétfőn lesz 14:55-kor, Kroes indulhat majd az élről a fordított rajtrácsnak köszönhetően.

  • Stefano Comini kihagyja Zandvoortot

    Stefano Comini kihagyja Zandvoortot

    Stefano Comini kihagyja a soron következő TCR Europe fordulót, amit a hétvégén tartanak majd Zandvoortban, miután úgy döntött, hogy elég is lesz abból a Subaru WRX STI-ből amivel a szezonnyitón indult Franciaországban.

    A kétszeres TCR International Series bajnok az utolsó pillanatban került fel a rajtrácsra Paul Ricardban, egy olyan autóval, amit a Top Run épített, és esőben Comini elég komolyan fel is jött vele a mezőny elejére, de végül a Subaruval csak tizedik tudott lenni.

    Ennek eredménye az lett most, hogy váltani akarnak a japán márkáról egy másikra, de mivel annyira kevés volt az idő a hétvége előtt, Comini inkább kihagyja a holland versenyhétvégét, és inkább visszatér majd a következő hónapban, Spa-Francorchampsban.

    „Amikor ott voltunk Le Castelletben, megkezdtük azt a folyamatot, hogy más autónk és csapatunk legyen. Reméltük, hogy Zandvoortra megleszünk, de nem volt elég időnk arra, hogy mindent elrendezzünk. Úgy határoztunk, hogy kihagyjuk ezt a fordulót, hogy rendesen felkészülten érkezhessünk meg Belgiumba.” – mondta a Race Republic csapatmenedzsere.

    Comini új autója és csapata a napokban kerül bemutatásra.

  • Újabb BoP korrekció, a Hyundai veszít vele leginkább

    Újabb BoP korrekció, a Hyundai veszít vele leginkább

    Meghatározták a TCR rendszer hétvégi BoP, azaz Balance o Performance értékeit a hétvégére, melynek a vesztese újra a Hyundai lett. A motorerőt le kell csavarniuk 97.5%-ra, és majdnem az összes autónak rajtuk kívül kevesebb súlyt kell vinnie.

    A Hyundai i30 N TCR konstrukció ugyanakkor a szezonkezdet óta dominál, és a Nürburgring Nordschleifén is legutóbb a FIA WTCR-ben háromból két versenyt ezzel a márkával nyertek, és az eddigi 9 versenyből 5 alkalommal nyert a dél-koreai márka. Nem elhanyagolandó az sem, hogy az autó nyert a TCR Europe szezonnyitóján is Paul Ricard pályáján, Franciaországban. Nem meglepő tehát az, hogy a TCR technikai részlege változtatásokat eszközölt a BoP rendszerben. A Hyundainak a motorerő leszabályzásán felül fel kell emelnie 80-ról 100 milliméterre a hasmagasságát.

    A többi autó ugyanakkor súlyt csökkenthet. A Peugeot 308 Racing Cup újabb 30 kilót ledobhat, a Peugeot 308 TCR, az Audi RS3 LMS mindkét típusa, és az Alfa Romeo Giulietta is további 20 kilótól megszabadulhat. Tíz kilónak inthet búcsút a Cupra TCR mindkét típusa, és a Volkswagen Golf GTI-k is, mindegy hogy szekvenciális, vagy DSG váltóval szereltek-e.

    A minimum versenysúlyban nincs változás. a Hyundai 1325 kg, az Opel Astra 1315 és a Honda Civic 1305 kilóval indulhat a futamokon.