Címke: távozás

  • Hivatalos: Az Uralkali és Mazepin is elhagyja a Haas csapatát

    Hivatalos: Az Uralkali és Mazepin is elhagyja a Haas csapatát

    A Haas csapata egy közleményben jelentette be, hogy azonnali hatállyal megszünteti az érvényes szerződését az Uralkalival és Nikita Mazepinnel is. Az amerikai kicsapat az orosz-ukrán háború miatt volt kénytelen meghozni ezt a döntést.

    Oroszország egy héttel ezelőtt háborút indított Ukrajna ellen és ezen események gyökeresen felforgatták a világot. Az európai nagyhatalmak elkezdtek összefogni az oroszok ellen, akiknek a sportolóik és a cégeik is ki lettek közösítve ezáltal. Nemrégiben Danyiil Kvjat is felszólalt ez ellen, szerinte ugyanis a sportot nem szabadna keverni a politikával.

    Mivel a Haas csapat főtámogatója, az Uralkali orosz vegyipari vállalat, ráadásul Nikita Mazepin személyében az egyik versenyzőjük is orosz volt, így nem volt mit tenniük a világ nyomására. A Gene Haas által alapított istálló az Uralkalitól és Mazepintől is kénytelen volt könnyes búcsút venni, azonban az még nem derült ki, hogy az orosz helyén ki fog majd versenyezni idén. Sajtóértesülések szerint erre az amerikai kiscsapat tesztpilótája, Pietro Fittipaldi a legesélyesebb, akinek a révén újra lenne brazil pilóta a Forma-1-ben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Honda: Túl korán hagytuk el a Forma-1-et

    Honda: Túl korán hagytuk el a Forma-1-et

    A Honda Forma-1-es projektjének főnöke, Masashi Yamamoto szerint a japán gyártó túlságosan korán távozott a száguldó cirkusz világából és nagyon reméli, hogy egy napon újra visszatérnek a sportba.

    A Honda még 2020 októberében jelentette be, hogy harmadjára is ki fognak vonulni a Forma-1-ből a 2021-es szezon végeztével. Mindez azt jelenti, hogy egy hét éves szakasz záródott le idén, ami alatt a McLaren, a Red Bull és az AlphaTauri is használta a japánok által készített V6-os hajtóműveket.

    Mivel azonban a mostani motorszabályokat befagyasztották, így az energiaitalosok és a testvércsapatuk még éveken keresztül használhatja a Honda motorjait. Mindezek mellett a Red Bull a Honda mérnökeit is alkalmazni fogja a Red Bull Powertrains berkein belül, ami majd az új motorformula bevezetését követően fogja gyártani és fejleszteni a Bikák hajtásláncát.

    A japánok első három évük szenvedéssel telt, amit a wokingi istálló gyorsan meg is elégelt és a 2017-es szezon végén különváltak útjaik. Ezt követően a Toro Rosso mentette meg a japánokat, akik 2018-ban kizárólag a faenzai kiscsapatnak szállítottak be motorokat. 2019-ben a Red Bull is csatlakozott a testvércsapatukhoz és rövid időn belül kezdetét vették a sikerek.

    Még abban az évben megszületett az első futamgyőzelem Max Verstappen révén a Red Bull Ringen, majd két évre rá szintén a holland fiatalembernek köszönhetően már világbajnoki címet ünnepelhetett az energiaitalos alakulat a Hondával karöltve, akik legutóbb Ayrton Senna 1991-es bajnoki sikerekor örülhettek ugyanígy. Yamamoto pedig pont emiatt gondolja azt, hogy a Honda túl korán lépett ki a Forma-1-ből.

    „Személy szerint azt gondolom, hogy még bőven maradhattunk volna” – árulta el a Yamamoto, aki szerint Lewis Hamilton rendkívül szerencsés volt a tavalyi évad során. „Erről azonban nem mi, hanem egy cégünk vezérei döntöttek így, szóval mi csupán annyit tehetünk, hogy elfogadjuk és beletörődünk a döntésükbe. Azonban mindannyian abban reménykedünk, hogy egy napon újra visszatérünk majd a Forma-1-be.”

    Ugyan a Honda F1-es projektéjen dolgozói szomorúak voltak a távozás miatt, Yamamoto elégedett az elért eredményeikkel, ugyanis a japán márka úgy hagyja el a Forma-1-et, hogy elérték a véső céljukat, ami a világbajnoki cím megnyerése volt.

    „A döntést követően tisztában voltunk vele, hogy 2021-ben mindent egy lapra kell feltennünk” – folytatta a japán szakember. „A bajnokság megnyerését tűztük ki célul és végig emiatt dolgozunk olyan keményen. Végül ezt sikerült elérnünk, amivel a legfőbb célunkat is ki tudtuk pipálni.”

  • Hivatalos: Otmar Szafnauer távozik az Aston Martintól

    Hivatalos: Otmar Szafnauer távozik az Aston Martintól

    Az Aston Martin csapata a szerdai nap folyamán egy hivatalos közlemény formájában jelentette be, hogy Otmar Szafnauer távozik a csapatfőnöki pozícióból.

    A román származású szakember még 2009-ben csatlakozott a silverstone-i istállóhoz, amikor még Force India néven voltak ismertek, a csapatot pedig a sikkasztás miatt börtönben ülő Vijay Mallya vezette. Szafnauer érkezésével a Force India egyre jobb eredményeket ért el a Forma-1-ben és az évek múlásával egyre nagyobb szerepkörökben találta magát.

    Amikor 2018 nyarán a silverstone-i istálló csődöt jelentett, ő vette át a csapat irányítását. Miután Lawrence Stroll anyagilag biztosította a csapat jövőjét, ő vezette a csapatot egészen a tavalyi szezon végéig, amikor az istálló már az Aston Martin név alatt futott.

    Ugyan már az idei szezonban is voltak olyan pletykák, amik a román-amerikai állampolgárságú Szafnauer távozásáról szóltak, azonban ő minden esetben tagadott. Most azonban már hivatalos, hogy elhagyja a Zöldeket és ennek apropójából a silverstone-i istálló megköszönte neki az elmúlt 12 év közös munkáját és a legjobbakat kívánta neki a jövőjére nézve. Az új csapatfőnök kilétére pedig még várnunk kell, ugyanis a Lawrence Stroll által irányított csapat egyáltalán nem szeretné elkapkodni a döntést.

  • Kiderült miért kellett távoznia Abiteboulnak

    Kiderült miért kellett távoznia Abiteboulnak

    A Renault az ide évtől Alpine néven folytatja a Forma-1-es pályafutását, és ehhez vezetői szinten is változásokra volt szükség. Ennek lett áldozata a sokáig a csapatot irányító Cyril Abiteboul is.

    A Renault vezérigazgatója Luca de Meo most elmondta, hogy miért volt szükséges a fontos személycserére. Korábban a rossznyelvek szerint a csapat gyenge teljesítménye volt a váltás fő oka, ám de Meo szerint egyszerűen csak váltásra volt szüksége az ujjászervezett istállónak.

    „Ez a kérdés kissé összetett. A régi vezetéssel ez az új történet kicsit nehéz lett volna. Ha szükségük lett volna a támogatásukra a Renault-nak, akkor megtartották volna őket, de az volt az ideális, ha ők félre állnak. Az Alpine most teljes mértékben integrálódott a Renault mainstream stratégiájába. Szóval olyan emberekre volt szükség, akik egy kisebb, és agilis egység részei, de ugyanakkor a másik oldallal is kapcsolatban állnak.” – magyarázta.

  • Nyelvi problémák miatt hagyta ott a Red Bullt egy korábbi juniorjuk

    Nyelvi problémák miatt hagyta ott a Red Bullt egy korábbi juniorjuk

    A Red Bull hagyományosan az a csapat, amely a kimeríthetetlen utánpótlásáról is ismert. Az évek során azonban nem mindenkinek hozta meg a csapat az áttörést, ilyen volt az argentin Matias Milla, aki egyszerűen nem tudott minden kérésnek, feltételnek eleget tenni.

    Mielőtt még megérkezett volna a Forma-1-be a Red Bull, már akkor is nagy hangsúlyt fektetettek az utánpótlás képzésre. Az egyik ilyen első juniorjuk az argentin Matias Milla volt, aki a 2003-as pánamerikai gokart bajnoki címe után nyert felvétel az akadémiára.

    Milla azonban emlékeztetett arra, hogy a Red Bull kötelékébe való tartozás nem jelenti egy az egyben azt, hogy mindennel ők foglalkoznak a versenyzők helyett.

    „Ők mindent biztosítottak, ami a vezetéshez szükséges, de a saját szállásunkat és ételünket magunknak kellett fizetnünk. Egyedül éltem egy lakásban, és néha arra se volt pénzem, hogy ennivalót vegyek. Nagyon nehéz volt megélni heti 100 euróból. Mivel nem volt pénzem, ezért a csapat kamionját vezetve kellett a versenyhelyszínekre utaznom, míg mások ezt repülővel tették meg.” – emlékezett vissza az argentin Fenix951-nek.

    A nehézségek ellenére Milla remekelt a pályán. Európában többed magával tesztelhetett egy Formula Renault autót, amely teszten Sebastian Vettel is részt vett, és ekkor az argentin négy tizeddel gyorsabb volt, mint a későbbi négyszeres világbajnok.

    „A következő évre meghosszabbították a szerződésemet a Red Bull-lal, így a német bajnokságban versenyezhettem.” – folytatta. A német sorozatban csupán négy futam jutott, ezeken egy pole és egy dobogó volt a neve mellett, majd kénytelen volt otthagyni a Red Bullt, de nem a tehetségével volt a baj.

    „Úgy mentem Európába, hogy nem beszéltem angolul, és emiatt nehézégeim támadtak. Helmut Marko többször is elmondta nekem, hogy nagy potenciált lát bennem, de vannak gondjaim a nyelvvel. Elvárta tőlem, hogy tökéletesen beszéljek angolul. Sajnos erre nem álltam készen, nem bírtam tovább, így úgy döntöttem, hogy visszatérek Argentínába. Ezt utólag már megbántam, látva a Red Bull F1-es sikereit.” – ismerte el.

  • Leclerc sejti, hogy Vettel miért szenvedett 2020-ban

    Leclerc sejti, hogy Vettel miért szenvedett 2020-ban

    Charles Leclerc volt a Ferrari egyértelmű vezéregyénisége a 2020-as Forma-1-es szezon során. Amíg a monacóinak néha még a maximumnál is többet sikerült kisajtolnia a rendelkezésére álló technikából, csapattársa Sebastian Vettel a szezon túlnyomó részében szenvedett. Leclerc nemrégiben a BBC-nek adott interjújában mondta el, hogy szerint miért szenvedett a négyszeres világbajnok német pilóta az utolsó ferraris szezonjában.

    „Ez egy olyan kérdés, amire nem tudok pontos választ adni,” – kezdte a monacói pilóta. „Egyes versenyzők szeretik, ha mozog az autó hátulja, de mások pedig alulkormányzott autóban képesek remekelni. Az idei autót pedig kétség nélkül az én vezetési stílusomhoz igazították jobban.”

    A monacói beismerte, hogy még ennek ellenére is számos alkalommal küzdött az egyensúllyal az SF1000 volánja mögött. A problémát pedig szerinte különösen az autó hátsó tengelyének lehet betudni.

    „Rendkívül nehéz volt, ugyanis a Forma-1-ben az a legfontosabb, hogy bízz az autódban. Ha nincs meg a bizalom, akkor pedig hiába vezetsz jól, a lehetőségeid be vannak korlátozva.

    „Azonban Seb is felhívta párszor arra a figyelmet, hogy a 2020-as szezon különösen nehéz a számára, ugyanis már a szezon elején eldőlt, hogy a tavalyi volt az utolsó szezonja a csapatnál. Ez is nagy szerepet játszott abban, hogy nem volt képes a maximumot kihozni a lehetőségeiből,” – zárta a monacói, akinek 2021-től a McLarentől érkező Carlos Sainz Jr lesz az újdonsült csapattársa.

  • Jelentős szponzort és technikai partnert veszített a Renault!

    Jelentős szponzort és technikai partnert veszített a Renault!

    Az Infiniti bejelentette, hogy az idei szezon végeztével befejezik a részvételüket a Forma-1-ben, mint szponzor.

    Az Infiniti még 2011-ben csatlakozott a száguldó cirkuszba a Red Bull támogatójaként. Egy évvel később pedig már főtámogatóivá váltak a milton keynesi istállónak, ami miatt a japán gyártó szponzorfeliratai szinte minden egyes szegmensén megtalálhatók voltak az RB8-on.

    Az Infiniti az utóbbi években azonban már a Renault partnereként volt jelen az F1-ben. Szoros együttműködésben dolgozott együtt a két gyártó, amit például az is jól mutat, hogy a franciák az Infiniti hibrid technológiáját használták fel az autóik energiavisszanyerő rendszerének fejlesztéséhez.

    Az enstonei istálló csapatfőnöke Cyril Abiteboul szerint az Infinitivel való együttműködésük hatalmas előny volt a hibrid érában a csapat számára.

    „Az öt évig tartó technikai együttműködésünk az Infinitivel rendkívül eredményes volt mindkét fél számára,” – értékelt a francia csapatfőnök.

    „Számos adatot és tudást hoztak a számunkra az elektromos autózás világából, amiből nagyot tudtunk profitálni. Minden percét élveztük a közös munkának és rendkívül büszkék vagyunk azon eredményekre, amiket közösen értünk el.

    „A legjobbakat kívánjuk az Infinitinek és üzenjük nekik, hogy legyenek nyitottak az újra és a jövőben még szívesen működnénk velük együtt, ha adódik majd rá lehetőségünk.”

  • Carey: A Honda az anyagiak miatt hagyja itt a Forma-1-et

    Carey: A Honda az anyagiak miatt hagyja itt a Forma-1-et

    A Honda a pénz miatt fog kivonulni a Forma-1-ből a 2021-es szezon végé. Az F1 vezérigazgatója és a Libery Media vezetője Chase Carey szerint ezért fog véget érni a japán gyártó és a Red Bull kapcsolata a soron következő szezon végén.

    „A Hondánál azt a döntést hoztuk, hogy 2050-re teljes mértékben el szeretnék érni a karbon semlegességet,” – állt a japán gyártó hivatalos közleményében, amit még a múlt hónapban adtak ki.

    Azonban Carey a Marcanak adott interjújában elmondta, hogy szerinte más dolog áll a Honda távozásának hátterében. „Szerintem a Honda döntésnek az első számú oka a cégen belül történt gazdasági változások. Ez lehetett a legfőbb problémájuk.

    Mások azonban azt gondolják, hogy a Honda szimplán nem volt hajlandó még több pénzt elégetni arra, hogy utolérjék az egyeduralkodó Mercedest a jelenlegi motorszabályok keretein belül, ami a tervezet szerint 2025-ig marad érvényben.

    „Semmi kétség nem fér ahhoz, hogy egy Forma-1-es erőforrás fejlesztése és gyártása nem egy olcsó mulatság. Véleményem szerint a Honda minden eddiginél nagyobb gazdasági nyomás alá került, ami miatt mérlegelniük kellett a dolgokat és meg kellet hozniuk bizonyos döntéseket.”

    Az amerikai üzletember – akinek majd Steffano Domeniaclli fogja átvenni a helyét az F1 élén – pozitív a 2026-tól érkező új motorszabályok kapcsán.

    „Rengetegen érdeklődnek az új generációs motorok iránt és nem csak Forma-1-ben szereplő és más gyártók is. Rengeteg támogatást kapunk mindkét féltől, különösen a kívülálló gyártóktól, akik jelenleg nem szerepelnek az F1-ben.”

  • Magnussen: A balszerencse miatt vesztem el a helyemet a Forma-1-ben

    Magnussen: A balszerencse miatt vesztem el a helyemet a Forma-1-ben

    A Forma-1-ből minden bizonnyal távozó Kevin Magnussen úgy gondolja, hogy csak a balszerencsének köszönheti a jelenlegi helyzetét.

    A 28 éves pilóta 2014-ben a McLaren színeiben debütált a Forma-1-ben, majd egy év szünet a Renault versenyzőjeként tért vissza, azután pedig az elmúlt négy évet a Haas színeiben töltötte.

    2021-re azonban a kis amerikai csapat teljesen lecseréli a versenyzőit, akiknek – köztük Magnussennel – csekély esély mutatkozik a Forma-1-es folytatásra.

    Hazája egyik lapja, a BT szerint a távozás nem csak annak köszönhető, hogy lejárt a szerződése a csapattal, hanem a személyes szponzora a Jack and Jones is anyagi gondokkal küzd.

    „Nagyon balszerencsés voltam.” – kezdte Magnussen. „Máskor szerencsés voltam az F1-es karrierem alatt, de a dolgok már csak így mennek. Azt érzem a körülöttem lévő embereknél, hogy nem arról van szó, hogy nem teljesítek jól. Ha 2020 lesz az utolsó F1-es évem, akkor nagy boldogsággal fogok visszatekinteni az mögöttem hagyott évekre.”

    „Mindig is hittem, hogy megvan bennem az, ami sikerekhez kell, de legalább annak örülök, hogy tovább tudtam itt maradni, mint sokan mások. Több, mint 100 versenyt teljesítettem, rengeteg pontot szereztem, dobogóra is állhattam és sok remek csapatnál versenyezhettem. Rengeteg nagyszerű élménnyel gazdagodtam a Forma-1-ben.” – összegzett.

  • Leclerc: Nem áll szándékomban elhagyni a Ferrarit

    Leclerc: Nem áll szándékomban elhagyni a Ferrarit

    Charles Leclerc elárulta, hogy nem áll szándékában a Mercedeshez vagy egy olyan csapathoz szerződni, akiknek autóját a német márka hajtáslánca hajt.

    A monacói fiatal még a tavalyi szezon végén hosszabbította meg a szerződését a Vörösökkel egészen 2024-ig. Azonban azt még ő sem gondolta, hogy egyik szezonról a másikra visszaesnek a közvetlen élmezőnyből a középmezőnybe.

    Azonban Leclerc még ennek ellenére sem tervezi elhagyni a Ferrarit és ahhoz a Mercedeshez átszerződni, akik az Emilia Romagna Nagydíjon nyerték meg a hetedik konstruktőri bajnoki címüket zsinórban.

    „A Mercedes remek munkát végez és le a kalappal előttük, hogy megannyi évet követően is ugyanúgy éhesek a sikerre,” – idézi a Ferrari monacói pilótájának szavait a Sport Bild. „Azonban szívesebben maradnék a Ferrarinál, hogy kemény munkával visszajuttassam őket, ahol az eredeti helyük van.”

    A Ferrari idei konstrukciójának legnagyobb problémája az erőforrás, ugyanis a maranellói istálló és az FIA még a tavalyi szezonban kötött egy titkos megállapodást a hajtásláncuk kapcsán. Ugyan nem tudni pontosan, hogy az egyesség miről szólt, az viszont tisztán látszik, hogy a Ferrari motoros csapatok teljesítménye drasztikusan visszaesett a tavalyi évadhoz képest.

    Leclerc – aki elégedett az olasz istálló fejlesztéseivel – azonban még a domináns Mercedes kedvéért sem hagyná ott piros autóját

    „Nem, nem,” – mosolygott a kétszeres futamgyőztes monacói. „A Ferrari versenyzője vagyok, és rendkívül büszke vagyok erre. Ez egy legendás csapat a Forma-1-ben.

    „Jelen pillanatban azon dolgozunk, hogy a motorunk újra a leggyorsabb legyen és kijavítsuk az autónk aerodinamikai gyengeségeit. Ha ezeket képesek leszünk véghez vinni, akkor biztos vagyok benne, hogy vissza fogunk térni a siker útjára”