Címke: tartalékpilóta

  • Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    Hülkenberg a Red Bull ajánlatához közelebb áll, mint az Astonéhoz

    A tavalyi évben kétszer is a Racing Point segítségére siető Nico Hülkenberg, elemzőként csatlakozhat a Red Bull médiás csatornájához, a Servus TV-ez.

    A német 2019 végén elvesztette ülését a Renault-nál, egy évvel később azonban korábbi csapatánál, a Racing Pointnál ugrott be Sergio Pérez és Lance Stroll helyén is. Teljesítménye miatt úgy tűnt, pontjai tartalékpilótai állást eredményeznek majd az Aston Martinnál.

    „Sebastiannak már van csapattársa, így rögtön nem fogok autóba ülni. De szeretnék a sport közelében maradni, és próbálok állandó ülést találni 2022-re. Ki tudja, mi történik idén. Várom, milyen lehetőségeim lesznek, ahogy 2020-ban is tettem.” – ismertette „konkrét” terveit Hülkenberg.

    „Nem érkezett még ajánlat, ez igaz. Voltak megbeszélések, de nem jött össze. Ezért azt mondtam magamnak, nem akarok minden áron visszajönni: inkább kihagyok egy évet, és kockáztatom, hogy nem térek vissza.”

    Hogy Hülkenberg egy kiscsapat ülését, vagy egy tartalékosi szerepet utasított vissza, nem tudni. De mindenesetre sejtelmesen nyilatkozott.

    „Tíz jó évem volt az F1-ben. Nem olyan típusú ember vagyok, aki folytatni akarja a vezetést. Főleg nem a mezőny végén, csak, hogy ott legyek. Ezért direkt nemet mondtam, mert ez a szünet jól esett.”

    A német azonban nem biztos, hogy elégedett lenne ezzel, inkább a Red Bull által birtokolt Servus TV stábtagjaként maradna az F1 közelében. Hülkenberg nemrég Verstappen mellett edzett Monacóban, és igaz, hogy közel laknak egymáshoz, de…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés

  • Az Aston Martin Hülkenberget szeretné tartalékpilótának

    Az Aston Martin Hülkenberget szeretné tartalékpilótának

    Az Aston Martin abban bízik, hogy sikerül szerződtetniük Nico Hülkenberget 2021-re mint tartalékpilóta.

    Tavaly a német háromszor is beugrott, minden alkalommal éppen a Racing Point egyik pilótáját kellett helyettesítenie, ami ugye az Aston Martin elődje. Első két alkalommal Sergio Pérezt, később Lance Strollt helyettesítette. Állandó ülése idénre sem lett, így a csapat lecsapna rá.

    Az RTL megkérdezte Otmar Szafnauert, leigazolnák-e tartaléknak Hülkenberget, rövid és tömör választ adott: „Jó lenne szerintem mindannyiunk számára.”

  • Kubica marad az Alfa Romeo tesztpilótája 2021-ben is

    Kubica marad az Alfa Romeo tesztpilótája 2021-ben is

    Robert Kubica megerősítette, hogy 2021-ben is marad az Alfa Romeo teszt- és tartalékpilótája, azonban idén reméli idén ezeket a feladatokat összekapcsolhatja versenyzéssel is.

    A lengyel, aki hajmeresztő balesete után vissza tudott térni egy teljes szezonra a Williams színeiben 2019-ben 8 év kihagyás után, tavaly a DTM-ben versenyzett, ahol egy dobogót tudott szerezni.

    Azonban a 36 éves versenyző egyelőre felhagy a túraautózással, és inkább a sportautók világában néz körül, kezdve azzal, hogy életében először elindul a ma rajtoló daytonai 24-óráson.

    Ezt a High Class Racing csapatával fogja teljesíteni az LMP2-es kategóriában, amely kategóriát célozva Kubica reméli jobban összeegyeztethető lesz F1-es szerepvállalásával.

  • Sirotkin szoros csatát vár Alonso és Ocon között

    Sirotkin szoros csatát vár Alonso és Ocon között

    Esteban Ocon fel fogja adni a leckét Fernando Alonsónak az Alpine istálló tartalékversenyzője, Sergey Sirotkin szerint. A spanyol két év kihagyást követően tér vissza a száguldó cirkuszba, és többek között csapatának technikai igazgatója is jelezte, nem lesz könnyű dolga.

    „Esteban jobban fogja érteni a csapatot és az autót” – mondta Sirotkin egy orosz lapnak. „Nem számítok arra, hogy teljesen Alonso árnyékában lesz. Nekem úgy tűnik, nagyon nehéz lesz Fernandónak, hogy azonnal azon a szinten legyen, amelyen Daniel otthagyta az autót. Sok elvárása lesz a csapattal szemben, de a csapatnak is vele szemben, hogy már a szezon legelején a lehető legversenyképesebb legyen. Azt gondolom, hogy Alonso és Ocon szoros csatát fognak vívni, legalábbis kezdetben. A dobogóra kerülés sokat segített Estebannak. Már Abu Dhabiban is észrevehető volt, hogy nagy teher került le a válláról, ez pedig nagyon fontos a versenyzésben. Amikor megfeszülsz, veszítesz.”

    Sirotkin ezután rátért a saját jövőjére, azt mondta, nem biztos, hogy marad 2021-ben is tartalékpilóta az Alpine-nál.

    „Nagyjából tudom, mit akarok csinálni 2021-ben, de az érdeklődésemet is latba vetem” – folytatta. „Ha az F1-es opció ennek megfelel, akkor szeretnék maradni a paddockban, és nem kiesni a rendszerből. De ilyen sok időt vezetés nélkül tölteni nem könnyű.”

    Azért vár még a döntéssel az orosz, mert a jelenlegi helyzetben nem világos, mi fog történni pontosan az új szezonban.

  • Ilott reméli, szabadedzéseket is kap majd a Ferrari tartalékpilótájaként

    Ilott reméli, szabadedzéseket is kap majd a Ferrari tartalékpilótájaként

    Callum Ilott, a 2020-as F2-es bajnokság második helyezettje nem került egy kategóriával feljebb, de a Ferrari tartalékpilótájává tette őt 2021-re.

    A Red Bull Ringen, Silverstone-ban és Monzában is győzni tudott, a bajnoki küzdelemben pedig az utolsó versenyen is esélyes volt. Végül azonban a Ferrari neveltjei közül egyedül Mick Schumacher kapott versenyülést egy F1-es alakulattól, a Haasnál.

    A 21 éves brit szerint így lesz lehetősége az elkövetkező években, mert a jelenlegi pozíciója sok tanulást rejt magában, és sok lehetőséget nyithat meg számára a jövőben.

    „Nagyszerű, hogy a Ferrarihoz köthető a nevem. Ez sok érdekes lehetőséghez vezethet jövőre, amit már várok.”

    „Ide akar az ember eljutni. Ugyan nem egy ülés, de egy előbbrevaló szerep, ami megtaníthatja nekem mindazt, ami ahhoz kell, hogy F1-es versenyző legyen belőlem.”

    „Még gyerekként, az első nagydíj, amire kimentem, a 2009-es Abu Dhabi Nagydíj volt.” – osztotta meg. – „Péntek reggel nagyon szerencsések voltunk, mert az ismerőseink a Ferrarinál dolgoztak, és vethettünk egy pillantást a garázsra.”

    „Azóta ez volt az álmom, amit most sikerült elérni. Három éve lettem a Ferrari Driver Academy tagja, az is egy nagy lépés volt. Most, hogy a csapat része vagyok, még egy dolgot kipipálhatok. Nagyon büszke vagyok erre.”

    Azt Ilott is elismerte, még nem tudja, mi lesz a feladata, de reméli, majd pályára is hajthat a vörös autóban.

    „Még kialakulóban van a dolog, de sok szimulátorozás vár rám, talán néhány első szabadedzés – ez még kérdéses – és tesztelés a 2018-as autóval. Ott leszek az F1-es hétvégéken, hogy a csapat részévé váljak, és sokat tanuljak.”

    „Onnan meglátjuk, hogy lesz tovább, milyen lehetőségek tárulnak majd elém.”

  • Steiner: Fittipaldi megmutatta, tud jó munkát végezni az F1-ben

    Steiner: Fittipaldi megmutatta, tud jó munkát végezni az F1-ben

    A Haas csapatfőnöke szerint a csapat beugrója, Pietro Fittipaldi megmutatta, a Forma-1-ben a helye, hiszen két versenyén Steinert is meggyőző teljesítményt nyújtott.

    A kétszeres világbajnok unokája Grosjean balesetét követően ült be az amerikai csapat autójába, és vett részt a Szahír és Abu Dhabi Nagydíjakon.

    Bár mindkét alkalommal utolsó helyen végzett, Steiner elismerését elnyerte, mondván, hogy nyolc-kilenc hónapig nem is ült versenyautóban azelőtt.

    „Jó munkát végzett. És elkerülte a bajt. A tempója folyamatosan gyorsult a versenyeken, szerintem csak hozzá kellett szoknia.”

    Steiner azt is megmagyarázta, miért hívták Abu Dhabiban harmadjára is boxba a brazilt, ami végül a mezőny végére száműzte őt.

    „Be kellett jönnie, mert kisebb módosításokat kellett végeznünk a motoron, ezért is tartott sokáig. Ettől eltekintve lehet, hogy kibírta volna a gumija.” – mondta róla.

    „Utána kiküldtük az utolsó szett friss gumival, és gyors volt. Előtte pedig második gumikon is. Megmutatta, hogy jó munkát tud végezni.”

    Ez a kijelentés azért is fontos, mert amennyiben a balhés Mazepint elbocsájtanák, Fittipaldi lehetne az egyik első jelölt a helyére.

  • Az Alfa Romeo 2021-ben is sorai között szeretné tudni Robert Kubicát

    Az Alfa Romeo 2021-ben is sorai között szeretné tudni Robert Kubicát

    Az Alfa Romeo meg szeretné tartani Robert Kubicát, mint tartalékversenyző a 2021-es szezonra is, amely szezon során több lehetőséget kapna az autóban.

    Kubica 2019-ben tért vissza a Forma-1-be, csodával határos módon, súlyos rali balesete után a Williams színeiben. A lengyel a belesetéből kifolyólag 2010 óta nem volt a mezőny tagja.

    Az egyszeres futamgyőztes 2019-ben egy pontot szerzett, egy nagyon nehéz szezonban az FW42-vel, amely konstrukció nem a gyorsaságáról volt híres. Az év végével pedig elhagyta a csapatot. 2020-ban Kubica az Alfa Romeo tartalékversenyzőjeként volt jelen a Forma-1-ben, hozva ezzel a csapat névadó szponzorját, a PKN Orlent.

    Amellett, hogy a lengyel pilóta öt szabadedzésen szerepelt a csapat színeiben, a DTM-ben teljes szezont futott, mely során dobogóra is állhatott. Az Alfa meg szeretné tartani őt egy újabb szezonra, több lehetőséggel mind a pályán, mind pedig a szimulátorban:

    „Bízom benne, azonban a szezon nem volt egyszerű. Főleg Robert számára volt nehéz, hiszen F1-es szerepvállalása mellett a DTM-ben is szerepelt.” – mondta Frederic Vasseur az Autosport-nak.

    „Ez egy őrült szezon volt, de mindenesetre őrült hat hónap. De mindenképpen többet szeretnénk autóba ültetni, illetve azt szeretnénk, ha a szimulátorban is több időt töltene el, hogy jobban fejlesszük az autónkat.”

    „Teljesen elkötelezett velünk szemben, nagyon jó munkát végez, illetve még mindig megvan a tempója, ezt Bahreinben bizonyította is. Nagyon boldog lennék, ha sikerülne Robertet jövőre is a csapatban tartani.” – mondta Vasserur.

    Az első DTM-es szezonja során Kubica a 15. helyen végzett 20 pontot szerezve. Egyszer a dobogóra is felállhatott, ez pedig a zolderi második futamon sikerült neki.

    A lengyel versenyző még nem jelentette be, hogy marad-e a DTM-ben, vagy nem 2021-ben, bár korábban már utalt rá, hogy lemond az Alfa Romeonál betöltött F1-es pozíciójáról.

    A csapat már bejelentette jövő évi pilótafelállását, harmadszorra is Kimi Raikkönen – Antonio Giovinazzi felállással indulnak majd neki egy szezonnak. Az Alfa nagyon nehéz szezonon van túl, mindössze nyolc pontot szereztek a 2019-es 57-hez viszonyítva.

  • Russell az elsőszámú jelölt Hamilton pótlására

    Russell az elsőszámú jelölt Hamilton pótlására

    A Motorsport.com úgy tudja, hogy George Russell a legnagyobb esélyes arra, hogy átvegye a koronavírus miatt partvonalon kívülre kerülő Lewis Hamilton helyét a Mercedes csapatánál.

    A másik nagy esélyes nyilvánvalóan a németek tartalékpilótája, Stoffel Vandoorne. A belga éppen a Formula E tesztjéről utazott Bahreinbe kedd este.

    Az említett két pilótáról azt tudjuk, hogy ők voltak üléspróbán a Mercedesnél, illetve nekik van tapasztalatuk a csapattal való közös munkáról. Ezek alighanem kizárják annak a lehetőségét, hogy például Nico Hülkenberg ugorhasson be.

    George Russell a Mercedes junior pilótája, illetve a friss tapasztalat is nyilvánvalóan mellette szól. Ami viszont problémát okozhat, az Russell Williamses szerződéséből való kimozdítása. Ugyanakkor a felek igen jó kapcsolatot ápolnak, így előfordulhat, hogy a Mercedes kölcsönveheti a britet a grove-iaktól. A Motorsport.com pedig azt állítja, hogy erről folynak is az egyeztetések.

    A bajnokcsapat tehát mindenképp Russellt preferálja, hiszen ez karrierjében hatalmas fejlődési lehetőség lehet. Vandoorne legutóbb 2018-ban ült Forma-1-es autóban, sokkal nehezebb lenne neki felkészülni ennyi idő alatt úgy, hogy csak a szimulátorban tesztelt.

    A bejelentés szerda reggelre várható a Mercedestől, ami ha tényleg Russellről szól majd, akkor a Williamsnek gondoskodnia kell a pótlásáról. Erre Jack Aitken lehet a megfelelő pilóta, aki a grove-iak tartalékversenyzője, és az F2-ben pallérozódik. A Stájer Nagydíj első szabadedzésén pedig az idei Williamst is vezethette már.

  • Magnussen maradhat a Haas tartalékpilótája, és az Indy500-at is kipróbálná

    Magnussen maradhat a Haas tartalékpilótája, és az Indy500-at is kipróbálná

    Kevin Magnussen nem zárja ki, hogy marad a jelenlegi csapata kötelékében mint tartalékpilóta. Az ugyanis biztos, hogy jövőre már nem ő lesz a Haas pilótája, de csapattársa, Grosjean szerződését sem hosszabbítják meg.

    A dán maga is arra számít, hogy támogatók hiányában nem folytathatja az F1-ben másik csapatnál sem: „Igazából nincs lehetőség rá, hogy az F1-ben maradhatok. Viszont ez már nem vonatkozik biztosan a tartalékpilótai szerepre. Günthernek megvan a számom, szóval elérhet, ha változna a helyzet. Igen, érdeklődöm, de addigra már lehet, hogy aláírok máshoz. Olyan ember vagyok, aki 100%-ig oda koncentrál, ahová aláírt, szóval lélektelen lenne, ha azt mondanám, hogy csak másodlagos a Forma-1 után a választásom. De nagyon szeretem a Haast, és ha valahogyan tudnék segíteni, benne lennék. Viszont az a célom, hogy újra versenyeket nyerjek.”

    Merthogy Magnussen inkább már más kategóriák felé kacsintgat.

    „A tárgyalások egyre komolyabbá válnak, közel kerültem ahhoz, hogy megtudjam, mi fog valószínűleg történni” – árulta el. „Viszont erről még nem mondhatok többet, mert semmi nincs aláírva. Elég biztos vagyok abban, hogy valahol vezetni fogok jövőre. Le Mans-ban olyan dolgok történnek, melyek korábban máshogy voltak, de a világban uralkodó furcsa helyzet miatt nehezebb lesz több bajnokságot kombinálni.”

    Magnussent megkérdezték, hogy ezzel arra utalt-e, hogy több széria közt fog váltogatni, és bizonyos versenyeken áll majd csak rajthoz: „Mondhatjuk. Nagyon nyitott vagyok a jövővel kapcsolatban, sok lehetősége van egy versenyzőnek. Sok menő verseny van a Forma-1-en kívül is – Le Mans, Daytona, Sebring, Petit Le Mans, Indy500. Ezeket Forma-1-es pilótaként nem csinálhatod meg. Sokat ki szeretnék pipálni, mielőtt abbahagyom.”

  • Tartalékot cserél a Red Bull: Buemi váltja Camarát

    Tartalékot cserél a Red Bull: Buemi váltja Camarát

    Várhatóan Sebastien Buemi fogja betölteni az év hátralévő részében a Red Bull beugrásra kész tartalékpilótáját, miután az eddigi tartalék Sergio Sette Camara a Super Formula sorozatra fog koncentrálni.

    A 22 éves Sette Camara tavaly negyedik lett a Formula 2-ben, idén pedig az összes F1-es futamon ott volt, arra az esetre ha a Red Bull vagy az AlphaTauri egyik pilótájával történne valami.

    A bemutatkozáshoz is közel volt, ugyanis Albon elsőre bizonytalan COVID-tesztet produkált az Eifel Nagydíj előtt, ám végül a thai is egyértelmű negatív tesztet mutatott.

    A Red Bull eredeti elképzelése az volt, hogy a brazil egyszerre fogja majd betölteni a tartalékpilótai szerepkört és a Super Formulása versenyzését, ám a koronavírus ezt is átírta, ugyanis a japán sorozat új naptára több helyen is ütközik a Forma-1-gyel.

    Camara pedig emiatt kénytelen is volt kihagyni az első két versenyt, a Belga és Orosz Nagydíjak miatt. Ám a maradék öt futamon azonban már rajthoz állhat.

    A fiatal pilóta a szigorú karantén szabályok miatt úgy döntött, hogy azokon a hétvégéken sem utazik vissza Európába, amikor nincs verseny a szigetországban, így a következő heteket, hónapokat Japánban fogja tölteni.

    Ez pedig egy „visszatérést” is eredményez, ugyanis így ismételten a svájci Sebastien Buemi lesz az energiaitalosok hivatalos tartalékversenyzője. Buemi 2009 és 2011 között három évet töltött a Toro Rosso versenyzőjeként, majd 2016-ban Formula E bajnok lett, az elmúlt három évben pedig megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt is.

    Figyelembe véve, hogy Buemi már több, mint 9 éve vezetett utoljára Forma-1-es autót, nagy kérdés, hogy valóban megkapná-e az engedélyt a versenyen való indulásra.